Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-25 / 12. szám

Kritikus szemmel

Mint a földbe vetett búzaszem...

Jn 12, 24—26

1. JÉZUS KÖVETÉSE EGYRE NEHEZEBB, mert egyre több a „követelmény” — gyakran vélekedik így az, aki keresztyén életét a „karosszék"' kényelmében gondolta eltölteni. Kényelmetlennek tűnő módon vált sürgetővé az, hogy azok a szép fogalmak, amelyek Jézus követésével összefüggésben használatosak, végre ne csak mag, virág, esetleg éretlen gyümölcsök legyenek, hanem be is érjenek az életünkben ízes, értékes gyümölcsökké!

Amikor Jézus követésében szolgálatról beszélünk, határozottan önfeláldozásról szólunk. Ez több mint az önmegtagadás és az elszenvedés. Ez odafordulás — tudatos, határozott segítő, a másikkal azonosulni tudó, szolidáris cselekedettel.

Jézus ezt példázza a „gyümölcstermésre kész” búzaszemmel, mintegy jelzi, hogy a Jézus szeretetével teli életű ember cselekedeteinek ez az alapja. A talajról pedig, ahová a búzaszem kerül, Mt 13,38-ból úgy tudjuk, hogy ez a világ. Tehát azok az emberek, akik körülöttünk élnek, a családunkban, a házastársunk, a gyermekeink, a szüléink, a gyülekezetben „testvéreink”, öregjeink, fiataljaink, a társadalomban a munkatársaink, beosztottaink és főnökeink, a mindennapi életben az útitársaink a zsúfolt vonaton, autóbuszon, villamoson, a világban azok az emberek és népek, akiknek gondja és fájdalma, de öröme és eredményei is hírként eljut hozzánk!

Tőlünk — Jézus követésében — o gyümölcstermés azt igényli, hogy ezek az emberek — amikor odafordulunk feléjük és odalépünk hozzájuk — Jézus arcát ismerjék fel feléjük közeledni! „Civilben” és „szolgálatban” egyaránt azt lássák, hogy önfeláldozásunk nem hőstett, dráma, esetleg tragédia, a másik ember mellé odaállásunk nem alkalmi jótékonykodás, hanem segítő életforma, amely kitölti az életünket!

2. JÉZUS IGÉNYE IGEN HATÁROZOTT EZEN A TÉREN! Vagy szereti valaki az életét — vagy gyűlöli a maga életét! Aki jobban szereti, félti, kíméli az életét, mint az embertársáét, ott a szeretettel van baj! Pedig szeretem az embereket — mondja az ember szinte védekezve. Csak a szeretete kissé „diétás”, az életmódja „kímélő”, a szolgálata pedig „kimérten öreguras” — az önfeláldozásnak, amely tele van tettekkel, szinte Je szül a tettektől, nincs még jele sem.

3. EZÉRT MUTAT JÉZUS HATÁROZOTTAN ÖNMAGÁRA: ha valaki nekem szolgál, engem kövessen! Ügy kell az ön- feláldozást. a szeretet cselekedeteit, a segítő életformát, a másik emberhez odafordulást és az oda is lépési tenni, ahogyan Jézus tette! Nem félt, hogy megfertőzik a leprások, nem gondolt arra: nincs-e fertőző betegsége a betesdai bénának. Nem félt attól sem, hogy megrontják a bűnösök, eltérítik a jó útról a démonok. Jézus a leprást nézte és gyógyultan hazaküldte. A betesdai bénát talpra „rendelte”. A bűnösöknek bocsánatot hirdetett, a démonoknak távozást parancsolt. Szánakozott az éhezőkön és kenyeret adott! S ezt tette Jézus, hogy az emberek életét szerette.

4. JÉZUS ENNEK AZ ÉLETFORMÁNAK JELEZ ÍGÉRETES JÖVÖT! Tanítványainak azt mondta: aki így szereti, segíti, menti embertársai életét — tehát önfeláldozóan tevékenykedik a másikért, —, az a maga életét végül is „örök életre őrzi meg”. Sőt: „megbecsüli őt az Atya”! ,

Ezért „szeretnék lenni, mint Ö, alázatos, szelíd”!

Detre János

„Fekete egyházat és fekete teológiát akarunk!” — hangzik Afrikában és Amerikában egyre több helyről. Olyan új egyházi-teológiai irányzat van fekete bőrű testvéreink körében kifejlődésben és elterjedésben, amelyik tudatosan szakítani akar mindenfajta „fehér”, azaz európai vagy amerikai szokással és teológiai gondolattal. Nemcsak egyszerűen azt jelenti ez a „Black Theology”, hogy oltárképeiken Jézus és tanítványai négerek vagy gyülekezeti énekeiket dzsesszzenekar kíséri, hanem ellenségként, idegen és megrontó káros anyagként fognak föl minden „fehér” gondolatot és gyakorlatot.

Fekete századok

A múlt szomorú eseményeihez kell visszatérnünk, hogy megértsük őket. A fehér ember rabszolgahajcsárként és mohó gyarmatosítóként jelent meg a fekete földrészen. Tengernyi vér, szenvedés, könny és fájdalom húzódik meg a tények mögött, hogy ma Afrika 180 millió és Észak-Amerika 16— 18 millió feketebőrű lakója egvre inkább gyűlöli a fehéreket. „Néger Krisztus, ott csüngsz hazád, Amerika keresztjén” — mondja egyik költőiük, a másik nedig ígv foglalja össze népe keservét: ..Belefáradtam a munkába; belefáradtam. hogy mások civilizációját éoítsem!”

A fekete földrész ' lakója hogyne gyűlölné a fehéreket, amikor ma a fölszabaduló fiatal afrikai államoknak azokkal a nehézségekkel kell megküzdeniük, amiket a gyarmati örökség hagyományozott nekik. Országhatáraikat nem a természetes határok vagy a népi-törzsi különbözőségek, hanem az európai országok érdekei szerint húzták. Azt termeltetik velük és olyan áron, ahogyan az európai és amerikai tőzsdéken az haszon.

Ha azután a dél-afrikai és rhodésiai fajüldöző kormá„Látifjimlopokiiiik renddé ä kiillőket

99

KIT NEVEZÜNK PRÓFÉTÁNAK? Bibliai értelemben azt az Isten Lelke által támasztott és ihletett embert, alti az ószövetség korában Isten akaratát közvetítette Izrael népének. — Irodalmi értelemben azt a látnoki képességű személyt, aki valamely eszme lelkes hirdetője, valamely mozgalom hivatott vezetője, lelke.

Petőfi másként volt próféta, mint a bibliai próféták. Viszont annál több is volt, mit a közfelfogás ért a prófétaság fogalma alatt. Mert előrelátó- an-mutatóan nemcsak lelkesen hirdette eszméit, hanem egy sorba állt a cselekvés embereivel, sőt életét is feláldozta a hirdetett eszméért.

Kétségtelen, hogy Petőfi versei gyakran magukon hordozzák a bibliai próféták formaruháját is, — mint korábban Kossuth beszédei és hírlapi cikkei, mint a kortárs költő Shelley versei, — a bibliai próféták képeivel, szimbólumaival fejezi ki költői megfogalmazású politikai

mondanivalóját. Így ars poétikájában, költői hitvallásában is a — „XIX. század köl- tői”-ben —, ahol pontosan meghatározza költői hivatását: „Pusztában bújdosunk,

mint hajdan / Népével Mózes bujdosott / S követte, melyet isten külde / Vezérül, a lángoszlopot, / Üjabb időkben isten ilyen / Lángoszlopnak rendelé / A költőket, hogy ők vezessék / A népet Kánaán felé.”

IGEN, A KÖLTÖ AZ ÜJ

KOR PRÓFÉTÁJA, ő sejti meg a helyes irányt, ő adja meg a jelszót, amely azután öntudatlanul is mindig a kor emberének lelkében cseng, amikor politikai cselekvésre vállalkozik. A költő a mózesi sorsra, a vezetésre már tudatosan vállalkozott. S a nemzet életében az a kivételesen ritka pillanat adódott, amikor a költő és társai által hagyta is magát vezettetni — gondoljunk 1848 márciusának eseményeire.

MI A KÁNAÁN, AHOVÁ A KÖLTŐ VEZET? Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet / ha majd a szellem napvilága / ragyog minden ház ablakán / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk / Mert itt van már a Kánaán.

Számára tehát a Kánaán a népnek az a respublikája, ahol a zsarnokság megszűnik, ahol felszabadulnak a jognélküli osztályok és nincs többé nemes és jobbágy, ahol nincsenek Tiborcok, mert a bőség kosarából mindenkinek egyaránt jut, s ahol műveltek a polgárok. Űj honfoglalás, igaz emberség, kiművelt emberfők — kunyhóban és palotában?! Érettek-e a feltételek ennek a költői próféciának megvalósulására 1847 januárjában? Ezt kérdőjelezték meg politi Icai ellenfelei is, a megálljt hirdető hamis próféták, — akik szerint „előbbre szaladt a kocsi, mint a ló”. Hadd idézzem egykori kiváló magyarázóját Csernátonit: „Petőfi prófétához illő szigorral állító meg az események szele által magasra emelt, magukat honalapítóknak képzelő, megálljt hirdető politikusokat, amikor odadörgi nekik: Hazugság, szemtelen hazugság / Mit milliók 'cáfolnak meg”.

De. nincs e igaza mégis a költő mindenkori bírálóinak, akik azt tartották és tartják, hogy a nagy realista Petőfi fenti politikai eszméi meghirdetésekor idealizmusba hajlott el, „szépet álmodó próféta léit”? Egykori kitűnő értői és magyarázói Ferenczy, és

Csernátoni, és ma Illyés Gyula és vele modem irodalom- történetünk, Petőfi politikai tisztánlátását hirdeti: „válto- zatanul valóságot — szellemi valóságot — ábrázol és változatlanul kitűnően” (Illyés).

PETŐFI TUDJA, HOGY LÁTOMÁSA MEGVALÓSULÁSÁHOZ messze még a cél, hogy néppel a népért tűzön és vízen kell keresztülmennie, sőt azt is hirdeti, hogy eszméinek megvalósulását nem éri meg, mert az csak a kései jövőben valósul meg. De hitte és hirdette, hogy e világot meg kell változtatni és, hogy forradalommal kell átlépni a Kánaánhoz vezető út küszöbét. Az Apostol című filozofikus versében arról vall, hogy mire tanította őt a történelem és hogy megértette a történelem logikáját: amely a fejlődés. A szőlőszem kicsiny gyümölcs / Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék / A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, / S ha kis szőlőszemnek egy nyár kell, /hány nem kell e nagy gyümölcsnek, / amíg megérik? ez belékerül / Évezredekbe vagy tán év- miljomokba / De bizonyára meg fog érni egykor / És azután az emberek belőle / Világvégéig lakoma zni fognak. / A szőlő a napsugaraktul érik; / Míg édes lett, hány napsugár / Lehelte rá élte melegét, / hány százezer, hány miljom napsugár?... / A földet is sugárok érlelik, de / Ezek nem a nap sugári, hanem / Az emberek lelkei. / Minden nagy lélek egy ilyen sugár, de / Csak a nagy lélek ritkán terem; / Hogyan kívánhatnok tehát, hogy / A föld hamar megérjék? ... / Érzem, hogy én is egy sugár vagyok, / Amely segíti a földet megérni /Csak egy nap tart a sugár élete, / Tudom, hogy amidőn megérkezik / A nagy szüret / Akkorra én már rég lementem.

Nagy egyéniségek, nagy gondolkodók páratlan költői megfogalmazású politikai tisztánlátása ez. Amit tudtak a tudományos szocializmus meg- alaoítói, azt érezte, hitte és költői megfogalmazásban szin„Fekete teológia“

nyokra gondolunk, azokra az országokra, ahol maroknyi fehér. kisebbség rendőrterrorral és erőszakkal fosztja meg legelemibb emberi jogaitól a feketéket, vagy az afrikai portugál gyarmatokra, ahol halálra kínozzák a börtönökben azokat, akik fölemelik szavukat az igazságos társadalmi rendért, akkor megértjük a „Black Theology” jelszavát: „El mindenfajta ,fehér’ dologgal tőlünk!” „A fekete szép és jó!”

A fajüldöző rendszerekben élő feketék helyzetére jellemző a következő eset. Az „ala- csonyabbrendű” feketék számára minden külön van, tehát külön lakónegyed és üzlet, külön iskola és villamos, külön egyház és templom. Az egyik „fehér” templomnál meglát a rendőr egy négert. „Te mit keresel itt?” — kérdezi. „Takarítok, Uram!” — volt az alázatos válasz. „Jól van! De nehogy imádkozni merjél!”

A „saját arc ”keresése

A fekete századok, az elnyomás századai alatt egészen napjainkig megszokták a fehérek, hogy a négerek beletörődtek sorsukba. A legújabb pszichológiai vizsgálatok szerint ez az ún. „koncentrációs tábortünet” egyik fajtája. Az embertelen bánásmód, a kilátástalan helyzet, a „bezártság” érzése tompa beletörődömséget, cselekedni nem-akarást eredményez. A keresztyénség sok tekintetben vigaszt jelentett a társadalmi bajokban is, erről tanúskodnak vallásos énekeik, a spirituálék.

Az alázat és beletörődés évszázadai után azonban ma az öntudatuk és lázadásuk nemzedékről nemzedékre emelkedik. E lázadás bizonyítékai az afrikai fölszabadító mozgalmak a portugál gyarmatokon és Dél-Afrikában és az a szellemi mozgalom, amit a „saját arc” keresése címben foglalhatunk össze.

A „Black Theology”, a Fete velük egyidőben hirdette Petőfi; hosszú fejlődésen át jutunk a Kánaánba. S ha nem is minden részletében, de megérezte az egy és negyedszázaddal későbbi hajnal jöttét. Mert szocialista társadalmi rendünk azokat az eszméket váltja valóra, amelyeket Petőfi hirdetett. Hiszen fel- szabadulásunkkal lezárult az ezeréves per a földreformmal, a nép gerince kiegyenesedett, mindenki kiművelt emberfővé válhatott, s a nép uralkodik költészetben és politikában egyaránt. „S ha nem is állíthatjuk, hogy itt van már a Kánaán, de ha alkotó elégedetlenséggel, arra törekszünk, hogy holnap és holnapután minden dolgozó ember, békésebb, szebb és jobb életet élhessen, akkor Petőfi szellemében cselekszünk” (Aczél György).

LEGMEGDÖBBENTŐBB AZONBAN SAJÁT SORSÁNAK PRÓFÉTAI ELŐRELÁTÁSA volt. Petőfi előtt jövője majdnem világosan áll. Évekkel korábban megjósolta élete végét oly híven és igazán, hogy az ember szinte megrázkódik, amikor beteljesülése után olvassa a jóslatokat. Egy gondolat bánt című verse mindenkor bizonyítéka lesz költői szellemében megnyilvánuló prófétizmusának. Mintha csalc titkos kéz rajzolta volna meg halála képét híven. Ifjú vére a harcmezőn ömlött ki, végszavát elnyelte a „trombita hangja s az ágyúdörej”: holttestén „fújó paripák” száguldottak keresztül, s elszórt csontjait egy közös sírnak adták, melyben azokkal nyugszik, „kik érted haltak szent világszabadság”. Minden virág — című versében kifjetett óhaja is teljesült,

S végül hadd álljon itt egy verse: „Tanuljátok meg, hogy a költő / Az istenség szent levele / Melyet leküld magas kegyében / Hozzátok gyarló emberek / Amelybe örök igazságait / Saját kezével írta be." S ha nem is volt különösebben val'ásos költő, mi evangélikusok e versével együtt valljuk, hogy az Isten levele volt, akinek szívébe Isten beleírta üzenetét: szeresd az embert, s a néppel a népért élj. Matuz László

kete Teológia a „saját arc” keresésének egyházi-teológiai vetülete. E szerint mindeddig a „fekete ember” csupán a „fehér ember” teológiai-egyházi köntösében, idegen vonác '.kai jelentkezhetett. Most az a feladat, hogy sajátos „fekete egyház”, „néger teológia” jöjjön létre, amelyik mindenekelőtt az elnyomottak helyzetét és szabadságra törekvését fejezi ki. A négerek szabadságához hozzátartozik a „fehér” gondolatok, a „fehér” szokások, a „fehér” világ teljes elvetése. Több képviselő ebből a mozgalomból kereszteshadjá- ratott indított minden olyan ellen, ami a fehérek világát idézi.

Igen és nem

A- történelmi sors és a mai helyzet alapján meg tudjuk érteni azokat, akik szembefordulnak a számukra olyan sok régi és mai rosszat jelentő „fehér” világgal. A fölszabadítás, a forradalom, a lázadás velejárója, hogy a mozgásba lendült tömegek nem érnek rá válogatni „rossz” és „kevésbé rossz”. gyarmatosító között, „gyűlölt” vagy „tűrhető” elnyomó között.

Meg tudjuk érteni azt a törekvést is, hogy minden népnek, így a négereknek is a maguk sajátos viszonyaihoz, a maguk nyelvéhez, zenéjéhez, világról alkotott elképzeléseikhez, kultúrájukhoz kell formálni, arra kell lefordítani Jézus Krisztus üzenetét. Nem botránkozunk meg tehát azon, hogy Krisztust és az apostolokat feketének ábrázolják, hogy keresik a maguk életstílusának legjobban illő liturgiát.

Nem helyeseljük azonban, hogy a „Black Teology” átcsap a gyűlöletbe, a „fekete”

z

Bálványod lehet hatalmas, félelmetes és kápráztató, például, amikor a pénz, vagy valamilyen kívánságod válik bálvánnyá. A bálvány azonban mindig süket és néma. Nem hallgat meg. Egy jó szava sincs hozzád. Se füle, se szája. Isten más. Ákháb király mégis megpróbált Baálnak is és .Istennek is szolgálni. Mi lett a vége? Két szék között a földre került.

Izrael népe, ez a szárazság miatt eltikkadt nép, tömegestől özönlött Ákháb felhívására a Kármel hegyére. Mindenki tudta: valami történni í fog. Hiszen Illés újra megje- I lent.

Illés most már nem a királlyal tárgyalt. Az egész néphez szólt: ha az Ür az Isten, kövessétek őt; ha pedig a Baál, kövessétek azt. Szavát döbbent csend fogadta. Ekkor így szólt: én maradtam meg csak egyedül az Ür prófétái közül, míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak. Adjatok két fiatal borjút. Egyet nekik, egyet nekem. Mutassanak be áldozatot Baálnak az ő oltárukon. Én az Ür oltárán mutatom be áldozatom. Hívják segítségül Baált. Én az Urat hívom segítségül. Tüzet ne gyújtsatok az oltáron. Amelyik isten tűzzel válaszol, az az igazi Isten. A sokaság így felelt: jó lesz!

Baál prófétái körbetáncolták oltárukat. Reggeltől fogva délig kórusban kiáltották: Baál hallgass meg minket. De nem történt semmi. Illés elkezdte őket gúnyolni: kiáltsátok hangosabban, hátha elmélkedik, vagy házon kívül van, vagy aluszik. Erre még hangosabban kiáltottak. Táncuk őrjöngéssé fokozódott. Késekkel vagdalták össze testüket, hogy így kényszerítsék Baált feleletre. Már alkonyodott, de bálványuk süket maradt, nem válaszolt.

Ekkor Illés magához gyűjtötte a népet. Tizenkét követ hordott össze s abból építette meg az Ür lerombolt oltárát. Az oltár körül árkot is húzott. A kövekre fát rakott. A hasábokra rátette az áldozati álla- I tot. Azután így szólt: töltseértékének és kizárólagosságának hangsúlyozásába. Azt valljuk, hogy mindnyájan különböző tálentumokat kaptunk a bibliai példázat szerint, azaz képességeinknek megfelelően bízott ránk Urunk feladatokat, adott ajándékokat. A tálentumok forgatása, az azokkal törénő kereskedés viszont nem öncél, hanem a nagy egész, a keresztyénség egésze és a világ népeinek egésze érdekében történhet csak. A keresztyénségnek, a világ népeinek szüksége van a fehérek racionalizmusára és a feketék fantáziájára saját képességek, adottságok csak a közös célok szolgálatában találják meg igazi értelmüket. Ahogyan helytelen volt a fehér ember barbár gőgjével szétrombolni és semmisnek nyilvánítani Afrika ősi kultúráit, alacsonyabb rendűnek tartani bőrük színe miatt a feketéket, ugyanolyan helytelen volna most a feketék oldaláról tenni ugyanezt mások ellenében.

Egyházunk, amelyik a saját bőrén tapasztalta hosszú történelmi múltja alatt, hogy mit jelent az üldözés, a vértörvényszék, a gályarabság, az uralkodó római katolikus egyház mellett az üldözött, majd megtűrt és elismert felekezet sorsa, megérti és támogatja az elnyomottak fölszabadító harcát anyagiakban is és szellemiekben is. Reméljük, hogy annak a Jézus Krisztusnak a példája, aki nemcsak saját népe fiaihoz fordult szolgálatával, hanem például a római századoshoz Kapernaumban vagy a samáriai asszonyhoz, legyőzi a „fekete” egyházi magatartásban jelentkező szűk- keblűséget és gőgöt.

se szája

tek meg négy vedret vízzel és öntsétek az oltárra. Ezt háromszor megismételte. Ezután csendesen odálépett az oltárhoz és egyszerű szavakkal így imádkozott:

„Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Ür vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!”

Akkor alászállt az Ür tüze. Lángra gyúlladt az oltár. Látta az egész nép. Arcra borultak és így kiáltottak: az Ür az Isten! Az Ür az Isten! Illés így szólt: fogjátok össze a Baál prófétáit. Egy se meneküljön. Megfogták őket és a Kison pataknál mind kardélre kerültek. Ákháb dermedten állt. Illés ezt mondta neki: ne búsulj a Baál prófétái miatt. Az aszálynak vége. Már hallom az eső zuhogását.

Illés felment ismét a hegytetőre. Leborult a földre. Arcát két keze közé temette és úgy imádkozott. Hétszer borult le imádságában. Hétszer küldte fel szolgáját egy kiálló csúcsra, hogy kémleljen a tenger felé. Amikor hetedszer visszajött szolgája, jelentette, hogy a derült égen egy tenyérnyi kis felhőt vett észre a tenger felől.

Illés üzentetett Ákhábnak: fogasd be kocsidat és siess, mert mindjárt zuhog az eső. Csakhamar teljesen beborult és megeredt az eső. Az Ür parancsára Illés is útrakelt. Rövid úton, Ákhábot megelőzve Jezréel felé futott.

Megrendítő történet. Talán egy dolgot találsz benne érthetetlennek: miért kellett a Baál prófétákat megölni? Értlek. Valóban iszonyú volt. Jó ha arra gondolsz, hogy a bálványimádás nem gyerekjáték. Életveszélyes! De arra is gondolj, hogy a bálványokat nem lehet karddal kiirtani. A láncnál fényesebb a kard. De a kardnál hatalmasabb Jézus vére. Jézus keresztjénél semmisülnek meg bálványaink. Ezért nagyobb Jézus Illésnél. Ezért mondhatta Péternek Jézus: tedd vissza hüvelyébe a kardodat. Amit Jézus tett azt se Illés, se kard nem tudja elintézni.

Ifj. Harmati Béla

Se füle,