Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-18 / 11. szám
FAKUMEENYH Mindenki szolgája Márk 9, 35 Ott álltak tizenkettőn Előtte. Simon házának szobája megtelt feszültséggel. Az imént érkeztek vissza vitatkozástól kipirult arccal. Egymás szavába vágva vitatkoztak, s most itt állnak előtte némán. Jézus kérdésére, hogy miről vitatkoztak, nincs válasz. A tettenértek némasága ez? Hiszen arról vitáztak, hogy ki a legnagyobb. Az első, persze a Mester után. Vagy a feszült várakozás csendje ez? Most fogja közölni Jézus, hogy ki az első, hogy ki vezeti a ranglistát ebben a közösségben. A pillanat ünnepélyes, hiszen ott állnak előtte sorban, Jézus leül, s bár közel vannak hozzá, mégis odaszólítja őket. A várakozás csendje töltötte be Simon szobáját, talán mind a tizenkettőnek a fülében ott csengett a saját neve, lábában ott bizsergett az előrelépés feszültsége, amikor felhangzott a csendes mondat: ha valaki első akar lenni... legyen mindenki szolgája. AMIKOR JÉZUS ELŐTT ÁLLT A TIZENKETTŐ, izgalomtól, várakozástól kipirult arccal, Jézus nemcsak azt tudta, hogy miről vitatkoztak. Ügy hiszem, látta a későbbi arcokat is. A ti- arás Pétereket aranyoltár előtt misézni, az elkövetkező vitákat arról, hogy kit illet a trónon az elsőség. Nem nagyobb a tanítvány mesterénél! Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki diakónusa, szolgája! SIMON HÁZA KAPERNAUMBAN VOLT. Kapernaum Jézus galileai működésének csomópontja. Innen indult és ide tért meg tanítványaival. Itt is laktak, és ebben a szobában szoktak gyülekezni. A gyülekezés háza az imádság háza is volt, a közös beszélgetéseké. Olyan templom volt ez néhányszor, mint az igazi. Jézus prédikált, s innen indultak ki a világba, az életbe, s Ő a golgotái halálba. Akkor ott állt Jézus előtt a tizenkettő, s Jézus minden bizonnyal látta minden idők minden tizenket- tőjét. Egy pillanatra ott állt előtte a mai böjti vasárnap minden gyülekezete, városban és falun levők, szórványistentiszteletek tagjai és dómok gyülekezete. Diakónoszok legyetek! Megfordítva, annak a majd kétezer évvel ezelőtti, kopott halászházban tartott istentiszteletnek a mását tartjuk ma ts. Templomokban, gyülekezeti termekben, szórványszobák csendjében. Az Ő nevének segítségül hívásával gyülekezünk a mai gyülekezés házába. S Ő is ott van. A gyülekezés nem öncélú. A gyülekezést mindig követi az indulás. Ahogy Jézusnál akkor Kapernaumban. Akkor igaz, jézusian igaz a mai istentiszteletünk, ha indulunk ... mindenki diakónoszává válni. Amikor Jézus a kapernaumi gyülekezés házából, majd a golgotái halál és a feltámadás után a diakónia feladatával küldte el tanítványait, minden bizonnyal az Atya megváltó szerepének bázisát akarta és akarja látni népében. Olyan tanítvány-diakó- noszokat, akik nem rögtönzik a szolgálatot, hanem élik. Ilyen diakónoszai vagyunk-e Jézusnak és a „mindenkinek”? AKKOR JÉZUS LEÜLT ÉS ODASZŐLÍTOTTA A TIZENKETTŐT. Szava szerint ez a kép megismétlődik mégegyszer. Jönni fog, az ég felhőin ülve, s odaszólít. Odaszólítja minden idők minden tanítványát. Akkor nem a Simoni kopott szoba félhomálya veszi Őt körül, hanem a dicsőség övezi Őt, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Alikor szava felhangzik, nem egy kis közösség feszült csendje előzi meg. Szava sem a szelíd szó lesz, hanem a „kiáltó szó”. Nem is felszólító mondat: legyetek mindenki diakónoszai, hanem metsző kérdőmondat: diakónoszai voltatok-e mindenkinek. Nem csak egymásnak, nem csak az egyház elesettjeinek, hanem mindenkinek. Ott fogunk állni előtte, és a szó igazi értelmében az egyház tragédiája lenne, ha lehajtott fejjel hallgatva dörömbölne szívünkben és agyunkban a válasz: nem. Ruttkay Levente ÜJ-GUINEA 1956-ban alakult meg az Űj- guineai Evangélikus Egyház és ma 350 ezer egyháztagot számlál. A január végén tartott zsinaton K. Zurenuo Zurewe lelkészt választották püspökké, aki az első bennszülött püspöke egyházának. A zsinat új al kotmányt fogadott el és várható, hogy ezek után az egyház kéri felvételét a Lutheránus Világszövetségbe, (lwi) Barátok között Lengyelországban A lengyel ökumenikus Tanács meghívására ökumenikus Tanácsunk küldöttsége hivatalos látogatást tett Lengyelországban február 15—19. napjain. A küldöttséget Ráski Sándor református püspök, az Ökumenikus Tanács egyik al- elnöke vezette. Tagjai voltak dr. Prőhlé Károly, az ökumenikus Tanács főtitkára, Lacz- kovszki János, a baptista egyház elnöke és Kovách Attila református zsinati külügyi osztályvezető. A lengyel Ökumenikus Tanács Elnöksége szép és gazdag programot készített küldöttségünk részére. Alkalmunk volt megbeszélést folytatni a lengyel Ökumenikus Tanács Elnökségével. Andrzej Wantula evangélikus püspökkel, aki az evangélikus egyház konzisztó- riumával együtt fogadott minket. Megtekintettük a varsói közös teológiai akadémiát, ahol dr. Gastpary dékán kalauzolt minket. Egy napot Krakkóban töltöttünk, ahol a területi ökumenikus tanács képviselőivel folytattunk érdekes megbeszélést. Küldöttségünket fogadta az Állami Egyházügyi Hivatal is. ahol Dusik igazgatóval és munkatársaival találkozhattunk. ökumenikus Tanácsunk küldöttsége most tett első alkalommal hivatalos látogatást Lengyelországban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a két ökumenikus tanács most vette volna fel a kapcsolatot. Különböző egyházak közötti ösz- szejöveteleken már évtizedek óta találkozunk egymással és ezeken a találkozókon jó barátság, a közös feladatokban szép együttműködés alakulhatott ki. Egyházaink küldöttei ismételten együttmunkálkodnak a Keresztyén Békekonferencia, az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája összejövetelein. Ezek a találkozások alkalomról alkalomra mélyebbé, tartalmasabbá és barátibbá formálták szeretetünket. Meggyőződésem azonban, hogy ezek a sokoldalú,- ökumenikus kapcsolatok nem helyettesíthetik, mégcsak nem is pótolhatják azokat a kapcsolatokat, melyek két baráti országban élő és szolgáló egyház között közvetlen látogatásokban megvalósulhatnak. J iz a látogatás jótétemény t, mert találkozás volt! Találkoztunk a lengyel néppel. A lengyel nép ezeréves történetével, küzdelmével. Jlegsebcsíttetett a mi bűneinkért ’ „Egész Európa teutánad jő” A PROTESTÁNS TÖRTÉNETÍRÁS régi igénye az, hogy minden kort önmagából kell megérteni. S ez az igény nemcsali korokra áll, de történetformáló nagy egyéniségekre, prófétai éleslátású nagy személyiségekre is. Nem kérhető számon a legnagyobbaktól és a legmerészebbektől sem az, hogy átlépve a saját környezetüket, az adott társadalmi-gazdasági helyzetet, olyan jövőre mutassanak, még pedig részleteiben is meghatározottan előre, amelynek még a jelene sem ért meg. Mégis előre mutatnák a legnagyobbak. Prófétai előrelátásukat talán csak hosszú idők elmúltával igazolja a történelem és múltba tekintő bűnbá- nattai az a jelen, amelynek tegnapja a maga jelenét nem szerintük formálta. PETŐFI A LEGMAGYA- RABB MAGYAR KÖLTÖ. és egyben az első internacionalista költőnk. E két látszatra ki nem békíthető mondat együtt, egymás mellett össze nem egyeztethető ellentét, feszültség, amely, mint az áramé, mozgássá, tetté, életté formálódott Petőfi életművében. Évszázados idő telt el az életmű lezárása óta. Két sorsfordítón végzetes háború és alapvető politikai, társadalmi és gazdasági változás formálódása nyomán értjük meg most már tényleg igazán: nem ellentmondásban, de egymást kiegészítő szépséges egyensúlyban van a kettő: magyarság és nemzetköziség. Hányszor és hányféleképpen próbálták kijátszani a kettőt egymás ellen: Bocskay-ruhá- san, gyöngyösbokrétásan. Hányszor és hányféleképpen szavalták s szavaltatták a költő „hazafias” verseit ügyesen vagy sehogyan, sem leplezett irredenta szándékkal. A feszültséget hazafiság és nemzetköziség közt nem feloldani, hanem átélni kell. Korunkban, hazánkban ennek szép korszakát éljük. ÉRDEMLEGESEN SOHA SENKI nem vitázott azon. hogy nemzeti nagy költőnk Petőfi. Történelmünk egyik legszebb, legtermékenyebb korszakában az igazi nagy költőre mindig jellemző politikus szenvedéllyel éltette és tartotta ébren a nemzet lelkiismeretét. Minden verssorából, prózájának minden mondatából szenvedélyesen és bizonyító. erővel szárnyal a vallomás: ..Magvar vagyok. Legszebb ország hazám. Az öt világrész nagy területén. Egy kis világ maga. Nincs anynyi szám. Ahány a szépség gazdag kebelén.” — vallja. Mégsem egyoldalúan, elfogultan, mások értékét észre nem netten, mások érdekét számításba nem véve volt magyar. A helyzet kényszerítése, a Habsburg- háznak a nemzetiségeket egymásra uszító „osszd meg és uralkodj” elvű gyalázatos politikája ellenére sem volt soviniszta. Gyorsan izzó költői fejlődésében egy ideig nem látta, hogy van egy nemzetek feletti testvériség is: az internacionalista forradalmi testvériség. Az „Áll a viharban maga’ a magyar” vers csak az elszigeteltségről, a magunkra maradás reménytelen hősiességéről tud. De előtte, 1848 április 22-én ezt írta naplójába: vissza kell hívni katonáinkat Olaszországból, ha semmi szükség nem volna is rájuk. Szívünk vére az, amely szívükből az olasz földre hull, azon vér pedig, amelyet ők ontanak az olaszok szívéből, Ábelvér, amely bosz- S2úért kiált Istenhez fel az égbe, bosszúért a magyar nemzet fejére, hogy eszközül adta magát a hazugság kezébe az igazság ellen.” MAGYAR KÖLTÖ VOLT PETŐFI, a legnagyobbak közül való. S nemzeti nagy költőnk azért tudott lenni, mert együtt dobbant a szíve bánatban és örömben is az elnyomott vagy felszabadult idegen népek fiaival is. Vallotta, hogy a magyar nép függetlensági és szabadságharca az Európát megrázó nagy forradalmi megmozdulás egy része: a mi nemzeti ügyünk osztatlanul egy a világszabadságéval. INTERNACIONALISTA VOLT A MAGA KORÁBAN. Romantikusan és szívbeli lelkesedéssel. A nemzetköziségért akart meghalni és halt is meg egy olyan országban, amelyben az elakadt társadalmi fejlődés miatt akkor internacionalizmusról a szó mái értelmében nem lehetett beszélni. A „Népek hazája, nagy világ”-hoz kiált a zsarnokság ellen, s nemzete szabadságáért harcol s áldozza életét egy olyan seregben, amelynek szeretett vezére, Bem apó semmit, s sok főtisztje alig valamit tudott magyarul. A NEMZETI SZABADSÁG ÉS A VILÁGSZABADSÁG eszméje Petőfinél kiegészíti egymást. „Azért bízik a magyar nép ügyében, mert bízva-bizik az egész emberiség ügyének jobbra fordulásában. Nem csak a magyarság jövőjében hitt, hanem éppen olyan lángolóan, vére hullásáig hitt minden nép ügyében. Petőfi szellemét követjük, amikor saját hazánk szeretetét összekapcsoljuk a népek testvériségével, amikor azt valljuk, hogy az internacionalista politika az egyetlen igaz és helyes nemzeti politika.” (Illyés Gyula). Maga a költő pedig így fogalmazza meg internacionalista hazafiságát a „Jött a halál” c. versben: „Elő, elő a zászlóval kezedben! Egész Európa teutánad jő, Te vagy, hazám, most a világ vezére, Alily nagy szerep, milyen lelkesítő Schreiner Vilmos Krakkóban, a régi fővárosban, erről beszél minden, még a kövek is! Azokon az utcákon, sok esetben azok között a házak között jártunk, ahol a későbbi bibliafordítónk, Sylvester János is járt, mint egykori krakkói diák. Ott jártunk, ahonnan nyomtatásban hozzánk érkezhetett az 1533-ban Komjáthy Benedek által kinyomtatott „Szent Pál levelei” újtestamentumi fordítás. Krakkó a XVI. században sokszorosan beírta nevét a magyar protestáns egyháztörténetbe is. De a közös nemzeti múlt is elénk állott. A gyönyörű szép Wawelben megálltunk Báthory István lengyel király sírjánál, s a székesegyházban elhelyezett szarkofágok sorra különböző helyen bányászott magyar márványból készültek, hogy lengyel királyok, királynők tetemeit őrizzék. De a néppel találkoztunk a mában is. A közös jövőt építő lengyel néppel. Krakkót megőrizte a második világháború pusztítása. Varsóban azonban mindent újjá kellett építeni a romokból. S volt a népnek ereje, hite reménysége, hogy újjáépítse az egész országot. Találkoztunk a gyülekezetekkel,- találkoztunk a lengyel protestáns egyházakkal. Vasárnap küldöttségünk minden tagja a maga hitvallása szerinti templomba ment. Itt köszöntéseket adtunk- át a jelenlevő keresztyén testvéreinknek. Találkoztunk a protestáns egyházak őrállóival. Ismertettek minket a sajátos egyházi gondokkal, de örömeikkel is. Többször is hangoztatták, hogy ők a „kicsinyek” reánk a „nagyokra” néznek. Döntéseink, igei felismeréseink, teológiai állásfoglalásaink nemcsak ismertek közöttük, hanem számon is tartják azokat. Mégis ebben a különbségben rátaláltunk a keresztyén lényegre, hogy nem az a kérdés, ki kicsi és ki nagy, hanem az a fontos, hogy kicsi és nagy igazán hűséges legyen az Istentől kapott megbízatásban, az emberek és az emberiség életét előrevivő, boldogulását munkáló szolgálat betöltésében. S itt már a feladatokkal találkoztunk. Örömmel állapítottuk meg, hogy ezek többségükben közös tennivalók s éppen ezért még inkább együvé kapcsolnak minket. Hiszen az érzelmi egybekapcsolódás, a szeretet rokonszenve így válik értékes tartalmúvá. S ez a közös nem más, mint hirdetni Isten élő igéjét, hűségesnek lenni az evangélium örömüzenetéhez s éppen ezért elkötelezettnek lenni, a felebarát javát munkálni. S ezt csak konkrétan lehet, úgy, ahogyan az élet elénk adja a feladatot. S ehhez békére van szükség. Békére a Közel-Keleten, békére a világban, de békére és biztonságra Európában. Barátok között voltunk., Ott- /tartózkodásunk minden mozzanata erről beszélt félreérthetetlenül. A nyelv lehet különböző, de a mondanivaló ugyanaz. S ehhez mindig meg lehet és meg is tudtuk találni a közös megértést. Mennyi közös van a történelmünkben s mennyi közös a ma feladatában. Népeink közösségében éppep úgy, mint egyházaink együttmunkálkodá- sában! S éppen ezért a látogatás nem ért véget. Mi csak hazajöttünk, hogy a közös munka tovább folyjék. Ügy is, hogy a lengyel ökumenikus Tanács látogatását kértük és várjuk. De úgy is, hogy tudjuk, ez az együttműködés nem merülhet ki ilyen kölcsönös látogatásokban. El kell mélyítenünk, meg kell keresnünk és meg is találjuk azokat az alkalmakat, amelyekben egymást építve, egymásnak segítve konkrétan tudunk barátai, testvérei, felebarátai lenni. Minden ember vallomása, hogy élni szép és élni jó. Lengyelországban megerősödtünk abban, hogy a nagyobb jó, hogy együtt élhetünk és együtt is akarunk élni. Ráski Sándor Senki se Te se, ón se, senki se szolgálhat két úrnak: Istennek és valamely bálványnak. Ákháb király mégis megpróbálta. Egy darabig — úgy látszott — sikerül is neki. Illés próféta, ez a nagy nyugtalanító, eltűnt a láthatárról. Szavát nem lehetett hallani. Nyoma veszett. Ákháb felesége, Jezábel megölette az Ür prófétáit. Ezektől se kellett tartama. A hosszantartó szárazság idején az emberek lelke is kiszáradt. Neheztelitek Istenre. Nem lehet, nem is kell komolyan venni Istent — gondolták. Ákháb ezért megpróbálta összeegyeztetni Isten tiszteletét a Baál- ok tiszteletével. És úgy lát- s'zott, sikerül. A látszat azonban csal. Már három éve tartott a szárazság, amikor Isten így szólt Illéshez: menj el, mutasd meg magadat Akilábnak, ne rejtőzz tovább, mert esőt adok a száraz földre. Illés nyomban elindult. Akhábnak volt egy minisztere, Abdiásnak hívták. Hivő ember volt. Amikor Jezábel irtani kezde Isten prófétáit, Abdiás száz prófétát rejtett el barlangban. Kenyérrel és vízzel ellátva őket. Isten néha hosszú ideig hallgat. Távoltartja magát tőlünk. De ekkor sem alszik. Amikor újra beleszól a dolgokba, nagy a meglepetés. Ákháb is meglepődött. Azzal nem sokat törődött, hogy népe éhezik. A lovait és öszvéreit azonban sajnálta, fg'y szólt Abdiáshoz: menj el, és kutasd fel mindenütt az órszágtoan, hol lehet találni még füvet. Abdiás is elindult más irányban füves helyek felkutatására. Amint Abdiás ment az útján, összetalálkozott Illés prófétával. ’Nem akart hinni a szemének. Illés így szólt: menj el, mond meg a királynak, hogy itt van Illés. Abdiás megijedt. Ha megjelenti Illés visszatérését és Illés újra eltűnik, az ő baja gyűlik meg. Talán meg is öleti őt Ákháb. Illés azonban megnyugtatta Abdiást: él a Seregeknek Ura, aki előtt állok, hogy még ma megmutatom magamat Ak- hábinák. Ügy is történt. Amikor meglátta Ákháb Illést, rámordult: te vagy-e Izráeí megháborítója? Illés így válaszolt: nem én háborítottam meg Izraelt, hanem te és a te házad, azzal, hogy elhagytátok az Ür parancsolatait és a Baá‘1 után jártatok. Most azért hívd össze Izrael népét a Kármel hegyére, hívd meg oda Baál négyszázötven prófétáját is, akik mind Jezabel asztaláról esznek, mert imádkozni fogok. Isten véget akar vetni a szárazságnak. Ákháb dühös volt Illésre, de örült a hírnek. Szétküldite követeit, hogy hívják Izráel népét a Kármel hegyére,' amint azt Illés meghagyta. Isten azt mondja azoknak, akik szeretik őt: ne legyein más istened! IUés figyelmeztette Ákhábot: nem lehet egyszerre az Ürnak és a Baálnak is szogálni. Jézus pedig téged is int: senki sem szolgálhat két úrnak. ROMÁNIA Az erdélyi Evangélikus Egyház (szász egyház) vezetője, Albert Klein nagyszebeni püspök bejelentette, hogy „Kirchliche Blätter” (Egyházi Lapok) címmel új folyóirat .jelenik meg egyházában. Az egyházi vezető szerint a lap célja, hogy az egyházi élet tükre legyen es ökumenikus nyíltsággal nyisson beszélgetést és segítség legyen a lelkészek és igyháztagok számára, meg nem Eeledkezve arról, hogy a romániai egyház egy szocialista álamban államilag elismert rend alapján végzi szolgálatát (lwi)
