Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-18 / 7. szám
Éljetek Benne Az új kondorosi lelkész beiktatása Mint arról már a múlt év végén hírt adtunk lapunkban, 1972. december 10-én iktatták be az új kondorosi lelkészt, Deme Károlyt hivatalába. Szeretnénk most visszatérni erre az ünnepélyre. Előzmények Több mint tíz évet szolgait a gyülekezetben — 1959 májusától — Táborszky László, akinek a szolgálati ideje alatt fejlődésnek indult a kondorosi gyülekezet. A korábbi nehéz jdők után egységesen végezte a gyülekezet szolgálatát, ösz- szeforrt a lelkész és gyülekezet A múlt év őszén a nyugdíjazás folytán megürült egyik békéscsabai lelkészi állásra hívták el Táborszky Lászlót, aki ha nem is könnyű szívvel, de engedett a hívásnak. így ürült meg a kondorosi lelkészi állás. A gyülekezet a püspök iránti bizalomból lemondott lelkészválasztói jogáról és azt kérte az egyházkerület püspökétől, hogy olyan lelkészt küldjön Kondorosra, aki hűséggel és szeretettel vezeti tovább a gyülekezetei. A püspök Deme Károly volt Békéscsaba-Erzsé- bethelyi, lelkészt küldte ki a kondorosi gyülekezet új lelkészéül. Ilyen előzmények után került sor december 10-én a beiktatásra. Az iktatás A zsúfolásig megtelt templomban igehirdetéssel szolgált D. Káldy Zoltán püspök, az ikÖregeink Panaszkodó öregek öregek ajkán mindig sok volt a panasz — mondják, akik könnyen beletörődnek mindenbe. öregek ajkán még ma is sok a panasz — mondják az érzékenyebb fülűek, akik soha nem tartják természetesnek a rosszat vagy a szomorút, öregek ajkán legyen mind kevesebb a panasz — mondjuk, ha szerető szívű keresztyének vagyunk, ha nemcsak felfigyelünk egyes jelenségekre, hanem jobbá és szebbé akarjuk tenni az életet. Öregek örök panasza Fellapozom a Szentírásban a Prédikátor Salamon könyvét (12,4-től) és ott az öregséggel kapcsolatban ma is hallható panaszokat olvashatok: „Nehezen megy a rágás, mert kihullanak a fogak. Homályossá válik a látás, romlik a hallás, rqyidebb alvás is elegendő, nehezen megy „dombra, emelkedőre, lépcsőre az Öreg láb, bizonytalanná válik a járás, sok mindentől félni kell, s az öreg embernek többször jut eszébe, mint a fiataloknak, hogy el kell mennie innen — a por újra porrá lesz, s a lélek visszatér Teremtő Istenéhez.” Mintha csak ma mondaná valamelyik, gyöngesége miatt panaszkodó öregünk ezeket a szavakat. Lám, több ezer éve azonos tünetek, azonos okok a panaszra az öregség idején! Minden öreg még folytatni is tudná: „feledékenyebb lettem, nem jutnak eszembe nevek és évszámok, gyermekkoromra mintha jobban emlékeznék, mint arra, ami tavalyelőtt történt”. Ügy van, ahogy Montaigne írta: „az öregség jobban összeráncolja elménket, mint-az arcunkat”. Meszesedik nemcsak az érrendszer (szívünk és agyunk), hanem a lelki tulajdonságok is, az öreg ember már nem rugalmas, nehezen illeszkedik, nehezen formálható. A panaszok égy másik része a veszteségekre vonatkozik öreg korban. A „veszteséglistán” első helyen a fiatalság áll, ami hihetetlenül gyorsan illatat el. Világosan látják az öregek, amit Oscar Wilde művészien így fejezett ki: „az öregség tragédiája nem az, hogy az ember öreg, hanem az, hogy már nem fiatal”. A fiatalsággal együtt a szépség, erő, kacagás is eltűnt. Régi bútorok, régi munkahely, régi hírnév, régi sikeres eredmények mind a múltéi mär. E szomorú veszteséglistán a legszomorúbb tételek az elvesztett életek: úti társak, akik már elmaradtak. Van, aki így panaszkodik: „több a rokonom és ismerősöm a temetőben, mintáz élétben”. Más meg így: „már csak fényképeim vannak, élő rokonaim sehol”. Megértjük a Prédikátort, aki az öregkort „nem szeretem” időnek nevezte (12,4). Öregek mai panasza Sok öregtől hallani ilyesfajta mondatokat: „Bezzeg az én időmben ... nem volt ekkora hajsza, nem volt ilyen rohanás, kisebb volt a zaj, több volt a szabad idő (öregekkel való beszélgetésre is), nem volt eny- nyi ideges ember,.többször volt együtt a család, jobban tisztelték az öregeket, kikérték tanácsukat, nem mondták: ehhez nagymama, nagypapa nem értesz..., bezzeg az én időmben ..A fokozott érzékenységű öregkorban az öregek vaksi szemmel is észreveszik'a modern élet árnyoldalait, terheit, megoldatlan problémáit, s nemcsak könnyebben sértődnek, mint az élet harcát vívó, edzett fiatalok, hanem hajlamosak a keserűségre, a sötét megállapításra „ma minden rossz”. Fiatalok jól teszik, ha odafigyelnek az öregek jogos panaszaira, anélkül, hogy a sö- tétenlátást átvennék. Nem kell mindjárt zsörtölődőnek, há- zsártosnak mondani a panaszkodó öreget. Panaszukban az élet értékelését kell felfedezni. Bántja őket, ha nem szép, ha nem jó, ha nem emberséges az élet. Illyés Gyula kegyeletsértésnek tartja, ha valaki öreg arcokról fotót készít, de művészek öregeket mutató portréit érdekesnek és értékesnek mondja (Kharon ladikján). Tizian, Tintoretto vagy Rembrandt több tanulmányt készített öregekről. A gondrótta barázdában, az életküzdelemben kapott sebekben, a nehéz harcok nyomaiban meglátták a mondanivalót. Valahogy így kell öregek mai panaszát hallgatni, hogy szavukban az életet féltő, életet ismerő embert tiszteljük. ...hogy kevesebb legyen a panasz Kettőn áll a vásár. Öregeken is, fiatalokon is. Itt segíthet a keresztyén hit is, a keresztyén szeretet is. A hivő öreg úgy biztatja magát, mint a zsoltá- ros: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről,” Hivő szívű ember szeme is észreveszi: van oka hálaadásra is. Amije volt, mindent ajándékba kapott, s talán nem csak Burns öregasszonya tudja elmondani: „volt víg napunk elég John, szép emlék két öregnek”, hanem még sokan mások is. Azt is észre kell venni, hogy az öregek kincsek birtokában vannak: több az idejük (tv, rádió, könyv, kézimunka, mind tartalmas időtöltés lehet), nagyobb a bölcsességük is, jobban értik az életet, gyakran jobban tudják beosztani kicsinyke kis pénzüket is. Sőt, talán szolgálat is akad; nagymamáknak is, nagypapáknak is (mi lett volna velünk az utolsó 20 évben nagymamák nélkül?). S az öregek talán tudják azt is mán amit fiatalok alig hisznek el: jobb adni, mint kapni. A megöregedés illemtana nemcsak abból állhat, amit Illyés Gyula ajánl: „behúzni csendben az ajtót magunk mögött”, hanem hasznossá is lehet tenni magunkat még öreg korban is. A fiatalok pedig vállaljanak mind nagyobb részt abban, hogy öregjeink ajkán kevesebb legyen a panaszszó! A meghallgatás, a jó szó, a fizikai és lelki segítségnyújtás mind hozzájárulhat ahhoz, hogy öregjeink ne keserűséggel készüljenek az elköltözésre, mint akik mindenben és mindenkiben csalódtak, hanem derűsebben megelégedetten és hálaadással. — Vegyük komolyan az öregek panaszát és tegyünk meg mindent, hogy kevesebb legyen a panaszkodó öreg gyülekezetünkben és társadalmunkban. Dr. Hafenscher Károly tatás szolgálatát Mekis Ádám, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese végezte, a szolgálatban segédkezett a gyülekezet volt lelkésze, Táborszky László is. A püspök igehirdetésének textusát a Kolossébeliekhez írt levél egyik verséből választotta. Az igehirdetés bevezető részében arról szólt, hogy az 1972-es esztendő egyházunkban a „mozgás” éve volt. Tizenegy lelkész került új szolgálati helyre úgy, hogy elődeik nyugdíjba mentek magas korukra, vagy egészségi állapotukra való tekintettel. Isten iránti hálával mondotta el a püspök, hogy olyan helyzetben van ma a Magyarországi Evangélikus Egyházunk, hogy minden megürült lelkészi állást be tudott tölteni. A lelkészi állások betöltése minden esetben úgy történt, hogy szem előtt, kellett tartani az egész egyház, a gyülekezet és a lelkészek érdekeit is. A lényeg minden esetben az volt, hogy mi az egész egyház érdeke. Nem volt ez minden esetben könnyű. „Egyéni és gyülekezeti érdeken felül az egyház, a közegyház, a Magyarországi Evangélikus Egyháznak az érdeke és szolgálata a fontos, mert mi egy test vagyunk és az egy testnek a tagjai kell, hogy dolgozzanak az egész testért.” Ebben a szituációban szólal meg az igei „Amiképpen vettétek a Krisztust, ózonképpen járjatok is benne.” A továbbiakban azt a kérdést tárgyalta a püspök, hogy „mit jelent az, hogy él-. jünk a Krisztusban? Kern jelenthet kevesebbet, mint ö. Ügy segíteni az embereken, ■mint Öl... Mindig oda ment, ahol szükség volt rá. Mindig azt adta, amire szüksége volt az embereknek.” Ilyen szolgálatra hívta a püspök igehirdetésének befejezéseképpen a kondorosi gyülekezetei és a kondorosi gyülekezet új lelkészét. Az igehirdetés után Mekis Ádám esperes iktatta be hivatalába az új lelkészt, majd a jelenlevő lelkészek egy-egy igével áldották meg szolgatársukat. Az iktatás után A beiktatott lelkész az előírt textus alapján hirdette Isten igéjét, melyben körvonalazta szolgálatának céljait és területeit új gyülekezetében. Elkötelezettséget vállalt Jézus igaz követésére és szolgálatára. Az istentisztelethez közgyűlés csatlakozott, melyen több köszöntő hangzott el. Szent- leány Ödön egyházkerületi felügyelő a Déli Egyházkerület köszöntését tolmácsolta, dr. Pé- terffy Gábor, a Kelet-Békési Egyházmegye felügyelője az egyházmegye üdvözletét és jókívánságait adta át. Melegen köszöntötte az új lelkészt az előd és több szomszédos gyülekezet lelkésze. A Békéscsaba- Erzsébethelyiek ragaszkodó szeretetéről tett tanúságot az a presbiter, aki elbúcsúzott volt lelkészüktől. Végül az . egész Magyarországi Evangélikus Egyház nevében D. Káldy Zoltán püspök szólt az új lelkészhez és gyülekezethez. A fehér asztalnál, ■ melyhez leültette a kondorosi gyülekezet a vendégeket, folytatódott a köszöntések sora. Itt üdvözölte az új lelkészt és értékelte eddigi szolgálatait is Gregor György egyházügyi tanácsos, és’ köszöntötte a püspököt és az egész gyülekezetét dr. Csongrádi János szarvasi felügyelő, egyházkerületi presbiter. A Községi Tanács nevében is hangzott el köszöntő, melyben kérték az új lelkészt, hogy olyan szellemben munkálkodjék az egész falu fejlődésén, előremenetelén, mint elődje is tette. A köszöntőkre Deme Károly lelkész válaszolt,, megköszönve az eddig is tapasztalt szerete- tet, és ígéretet tett, hogy az előlegezett bizalomra szeretne rá is szolgálni. Nagy volt a mozgás az elmúlt évben a lelkészek között. Sokan kaptak új, és nagyobb megbízatást. Istennek legyen hála, hogy egyházunk tudott és ■ tud gondoskodni a gyülekezetekről, és az evangélium és a szeretet cselekedeteinek szolgálatáról és éléséről gyülekezeteinkben. Isten áldja meg a kondorosi gyülekezetei és új lelkészét, hogy jól és eredményesen tudják ellátni együttes szolgálatukat. K. Gy. Pilinszky János: BÁR SZÍNEM FEKETE Végül mindig Isten útját követtem, bár színem fekete. Ezért, ha egyszer elfogadtatom, úgy leszek az üdvözültek sorában, v mint leeresztett sötét zászló, becsavart lobogó, szótlanul és jelentés nélkül, és mindenkinél boldogabban. A költő „Szálkák” című, 1972-ben megjelent kötetéből. Imádság öregkorban istenem, Te engedted meg, hogy megöregedjem. Te azt is tudod, hogy öregségem gyakran teher, és hogy milyen nehéz, amikor fogytán érzem erőmet. Testem mind több gondot okoz nekem, látásom rosszabodott, hamarosan igédet sem olvashatom. Mind nehezebben hallom barátaim szavát is és egyre inkább másokra szorulok. Ne engedd, hogy csak teher legyek masoknak. Hadd nyerjem el világosságodat, hogy eboen lássam magamat és másokat, s így barátságos lehessek mindenkihez. Ne engedd, hogy valaha is túlságosan fáradt legyek ahhoz, hogy köszönetét mondjak Néked és Téged dicsérjelek, mennyei Atyám! („Ma így imádkozzatok” című imádságos könyvből.) SVÁJC A Svájci Református Egyház mindegyik kantonális egyházában megengedett ez év januárjától a nők lelkészi szolgálata. Utolsóként Vaud kanton egyháza határozta ezt el, az első pedig Genf egyháza, volt 1928ban. (epd) A munka bizonyítványa Nem tudom, ki hogy van vele; én mindig érdeklődéssel vérom a Központi Statisztikai Hivatal jelentését, amely számot ad arról, hogyan dolgoztunk, hogyan éltünk az elmúlt észtén• dobén. Természetesen egyénileg mindenki tudja önmagáról, hogyan dolgozott és azt is, miként alakult saját magának és családjának élete. Mondanom sem kell azonban, hogy ennél á szubjektív megállapításnál valóban sok egyéni ok és okozat játszhat közre: szorgalmasan dolgoztam s jól kerestem; nem erőlködtem s kevésbé jól kerestem; munkahelyi körülményeim jók vagy szervezetlenek; éreztem a megbecsülést vagy ellenkezőleg. Mind megannyi tényező, ami befolyásolja az egyén Iá* tását, helyes vagy helytelen ítéletét. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint az iskolával. A tanuló örömök és gondok, sikerek és kudarcok között dolgozik, míg el nem érkezik a bizonyítványosztás, mikor minden kiderül: jó is rossz is. Az is, hogy miben vannak megérdemelt sikerek, miben hiánnyosságok s nem utolsó sorban, hogy mit kell tenni, legyen jó, még jobb az átlagos eredmény. AZ ÉVES STATISZTIKAI JELENTÉS IS ILYEN TÜKÖR. Jól dolgoztunk-e vagy sem s „melyik tárgyban” kell javítanunk, hogy eredményünk még jobb legyen. Ez az a „bizonyítvány”, amely mentes a szubjektivitástól, a számok — úgy mondják — könyörtelenek és feltárnak jót, rosszat, kendőzetlenül. Nem kell megijedni a kedves Olvasónak, nem kezdem el most elemezni a jelentés tükrében hazánk gazdasági helyzetét. Ugyan tehetném, mert csábítanak a számok a nemzeti jövedelem alakulásáról, a kedvező külkereskedelmi mérlegről. AZT SZOKTAK MONDANI, HOGY „KÖZGAZDÁSZ NEMZET” VAGYUNK. Jó közgazdászaink vannak, és — sajnálatos kivételektől eltekintve — jól gazdálkodik az ország lakossága is. Ezt mutatja a város és falu képe egyaránt. Vessük össze községeink képét a 10—15 év előttivel, városainkat a mából helyezzük képletesen a múlt panorámájába. És Budapest? A fejlődés olyan rohamos, hogy azt szinte csak a szem nyugtázza, a statisztika túlságosan rideg. Hogij vannak gondjaink? Persze hogy vannak. Mégis micsoda minőségi különbség van ezekben a gondokban a letűnt Horthy-re::ászer gondjaival szemben. Akkor a betevő falatért nyögtek milliók, ma a gyors fejlődés okozta problémák vagy átmeneti ellentmondások megszüntetésén fáradozunk. Akadnak ma is nehézségek egyéni sorsokban, magukra maradt, egyedülálló öregek életében, de a társadalom nem érzéketlen sorsukkal szemben, keresi a segítség útját. MIT TÜKRÖZ EZ A JELENTÉS és minden más hasonló számadás? Egyensúlyt és az erre való törekvést. Az életszínvonal állandó és fokozódó növekedését. A reálbér emelkedését, a pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatás — mint pl. egészségügyi és szociális ellátás — emelkedését. Emlékezetes Fock Jenő miniszterelnöknek egy mintegy másfél év előtti beszéde, melyben rámutatott a beruházási piac ellentmondásaira és intézkedéseket jelentett be. A Központi Statisztikai Hivatal jelentésében már tükröződik ezek hatása kedvező irányban. A központi nagy beruházásokra emelkedett a ráfordítás, az elaprózott, túlságosan sok anyagi erőt lekötő vállalati és szövetkezeti beruházások értéke csökkent. Érezhetővé vált, hogy az intézkedések a gazdasági egyensúlyt szolgálják. Mindez pedig nem egy elhatárolt gazdasági terület problémája, hanem mindany- nyiunk életkörülményeit szolgálja. Gyülekezeteinket járva az egyházi ügyek megbeszélésén kívül előkerülnek a haza, a tsz, a vállalat vagy szövetkezet helyi dolgai, sikerei és kudarcai. Egyházunk népe nem áll kívül az életen. Benne él a dolgos mindennapban. Gyülekezeti tagok, presbiterek a tanácsokban is dolgoznak. Egyikünk az iparoan, másikunk a mezőgazdaságban dolgozik, irányít, kit hova állított az élet, egyéni sorsa és szakértelme. Ezért érdekes a Központi Statisztikai Hivatal jelentése az egyház emberének is. Mert egyek vagyunk: egyház és haza. Ez következik a politikai dia- kóniából is, mely egyik mélyre nyúló tanítása egyházunknak. Ez a szemlélet azonban csak egyik oldala az igazságnak. As eredmények nem közömbösek egyházunk részére sem, hiszen a népgazdaság eredményeinek kedvező alakulása kihat a lakosság életszínvonalára. Gyülekezeteinknek vannak kötelezettségeik, amelyek nemcsak a lelkész eltartására korlátozódnak, hanem a templomok és épületek fenntartására is vonatkoznak, nem is szólva a diakónia feladatainak betöltéséről. Mindezek kapcsolatban állnak híveink életkörülményeivel is. Az a jó politikai légkör, melyben mindannyian élünk, azok a kiegyensúlyozott gazdasági eredmények, amelyeket népgazdaságunk kimutatja gyülekezetek tagjait arra kell hogy indítsák: hittel és bizakodással dolgozzanak munkahelyükön és egyházban egyaránt. MUNKA ÉS SZOLGÁLAT, EZ A KETTŐ EGY. Ez indíthatja az egyház minden tagját: vezetőt és egyszerű gyülekezeti tagot arra a bizalomra, hogy a „bizonyítványok” egyre jobbak lesznek. Szent-Ivány Ödön Barátság és együttműködés Huszonöt esztendő a történelemben és egy nép életében nem nagy idő. Magyar népünk életében az elmúlt huszonöt év mégis történelmi jelentőségű, mert ez alatt az idő alatt rakta le népünk a szocializmus alapjait. Persze nem segítség nélkül. Segítségünkre volt ebben a szocialista országok nagy családjának, elsősorban a Szovjetuniónak baráti támogatása. ÉPPEN HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1948. február 18-án írták alá Moszkvában a Szovjetunió és Magyarország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség nyújuisi szerződést. A szerződés a Szovjetunió rézéről mindenekelőtt óriási baráti gesztus volt magyar népünk felé. Köztudomású, hogy Magyarország részt vett Hitler oldalán a Szovjetunió elleni háborúban. A Szovjetunió jól tudta, hogy ez a magyar nép akarata ellenére, a horthysta vezetők hibájából történt. A népek között nincs ellenséges érzés, azt csak vezetőik szíthatják. Így a szerződésben mindkét nép barátsági vágya jutott kifjezésre. A SZERZŐDÉS NEM MARADT ÍROTT PAPIROS CSUPÁN. Huszonöt év távlatából jól lemérhetjük, mennyire elmélyültek ez idő alatt kulturális és tudományos kapcsolataink, s ez mindkét nép kultúrájának fejlődésére termékenyítőleg hatott. Gazdaságilag is óriási segítséget és támogatást kapunk a Szovjetuniótól. Elegendő itt csupán a Dunaújváros kohóit tápláló vasércre és a Barátság olajvezetéken érkező energiahordozókra, vagy Százhalombattára gondolnunk. S amikor az 1956-os ellen- forradalom idején a reakció éket akart verni a szovjet és a magyar nép közé, nemcsak-az ellenforradalom leveréséhez, hanem a gazdasági talpraálláshoz is óriási segítséget kaptunk. A KÉT NÉP BARÁTSÁGÁNAK KERETÉBEN EGYHÁZUNK IS testvéri kapcsolatot épített ki az Orosz Ortodox Egyházzal, valamint az észt és lett evangélikus testvéreinkkel. S ezek a testvéri kapcsolatok nemcsak a „szentek közösségénekf kifejezői, hanem eszközei annak, hogy a magyar és szovjet nép barátsága még jobban elmélyüljön, s ezáltal mindkét országban növekedjék a jólét, s az egész világon erősödjék a béke. nr. Selmeczi János ÜJ-GUINEA Űj-Guinea Evangélikus Egyháza január 24-én Laeban a 42 éves Zurewe Zureno főtitkárt választotta meg püspökévé. A 390 ezer tagot számláló egyház 90 éves történetében ő az első új-guineai bennszülött püspök, (epdl