Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-09 / 49. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP xxxvin. Évfolyam, 49. szám 1973. december 9. Ara: 2.— Forint Jer, tárjunk ajtót még ma mind! A legnagyobb király van itt, Kit Úrnak vall a föld s az ég, De mint Megváltó jő közénk, Hogy hozzon békét, életet Jer, mondjunk néki éneket: O, áldlak boldogan, Én alkotó Uram, 720. se. ének 1. verse A rendhagyó ádventi király Királyok ma már csak a föld néhány zugában rendelkeznek valóságos hatalommal, s csupán idő kérdése, hogy ők is a történelem lomtárába kerüljenek. Amikor Jézusban — ádventi énekünk szavaival „a legnagyobb királyt” köszöntjük, az ő soha nem fogyatkozó, változatlan hatalmáról tanúskodunk. Olyan hatalomról, amelynek körébe nemcsak Isten láthatatlan világa, hanem a mi földi életünk is beletartozik. Valóban „a legnagyobb király van itt!” DE'MENTHETETLENÜL ÜRES ADVENTI SZÓLAMMÁ VÁLIK ez a hitvallás, ha nem vesszük észre, hogy Jézuson hiába keressük a földi hatalmasok ismertetőjeleit. Ha ő király, akkor rendhagyó király. Elég, ha felidézzük a szenvedéstörténet egyik tegmegrendítőbb jelenetét. Pilátus katonái Jézust beviszik laktanyájukba, bíbor palástot borítanak vállára, koronát tövisből nyomnak a fejébe, királyi jogarnak nádszáíat adnak kezébe, és térdet hajtogatva üdvözlik a „zsidók király”-át. Végül le- köpdösik, s a nádszálat Jézus fejéhez verdesik, hogy senki félre ne érthesse: Egy kiszolgáltatott, minden hatalmat nélkülöző árnyékkirály torzképe. karikatúrája előtt hajlongtak. Ennek is szánta Pilátus. Pilátussal együtt mi is joggal tehetjük fel a kérdést Jézusnak: „Király vagy-e Te csakugyan?” (Jn 18,37) Jézus erre a kérdésre nem adott emberi megítélésünk szerint egyértelmű feleletet. Ezt azonban nem gyávaságból tette. Nem válaszolhatott igennel. Az „igen” azt jelentette volna, hogy Jézus annak a messiási királynak szerepét vállalja, akit kora zsidósága pattanásig feszült idegekkel várt. De Jézus nem abban látta isteni küldetését, hogy letaszítva trónjaikról a világ hatalmasait a helyükbe üljön, és a hatalom vasvesszejével térdre kényszerítse a hitetleneket Isten és az Ö népe előtt. O AZÉRT JÖTT, HOGY HIRDESSE ISTEN KEGYELMÉNEK. ESZTENDEJÉT. Isten igazságos ítéletének elnapolását, és szívünket odafordítsa Isten és a felebarát felé. Elérhette volna ezt a célt fegyverekkel? Verdi „Don Carlos” című operájában Fülöp spanyol király megrázó áriában panaszolja el a fél világ urának tehetetlenségét felesége elzárkózó szíve előtt. Fegyverrel térdre lehet kényszeríteni valakit, de szeretetét elnyerni soha. Jézus nem ember ellen, hanem az emberért harcolt, hogy kiragadja a bűn, a gonosz és a halál igézetéből. Erre pedig csak a végsőkig elmenő szeretet képes. Ezért utasítja el a kenyércsoda után a királyi koronát, s ezért nem nyúl fegyverhez, amikor ellenségei el akarják tenni láb alól. Csak a hatalomról lemondva, töviskoronás királyi karikatúraként tanúskodhatott Isten határtalan szeretetéröl. Hála Istennek — ő rendhagyó király. De nem felelhetett Jézus a pilátusi kérdésre „nem”-mel sem. Hiszen ó akkor is Messiás, az Istentől jött szabadító, ha kora várakozásának nem felelhetett meg egészen. Isten hatalommal ruházta fel. Szavában az igazság hatalma nyilvánult meg, cselekedeteiben betegséget, halált legyőző isteni erő. De királyi az igénye is felénk: Jer, és kövess engem! Testestől-lelkestől igényt formálok rád! Hatalmával azonban sohasem a maga előnyét, hanem a mi javunkat szolgálta. Szolgálatot is csak azoktól várt, akiknek előbb ö szolgálhatott. Tőle tanultuk meg, hogy nincsen hatalmasabb erő a szolgálatban elégő életnél, ö mondta: „A legnagyobb az, aki szolgál.” (Mt 20,26) Szolgáló király! Hála Istennek — a „legnagyobb király" rendhagyó király. IGAZI ÁDVENTI ÖRÖMHÍR, hogy ma is, nálunk is ugyanez a rendhagyó király kér bebocsáttatást. A kigúnyolt és a kereszten megölt királyt Isten feltámasztotta, s felruházta isteni hatalmával. Felülemelte tér és idő korlátain, s így minden korhoz és minden emberhez egyformán közel került. Ázért kevés az, ha Jézust a „szívünk királyának” tartjuk. Urának vallja Ót a föld s az ég — mondja szép ádventi énekünk. De éppen abban rejlik Isten kegyelmének nagy csodája, hogy az ég és föld Ura most is ugyanaz a rendhagyó király, mint amikor testi mivoltában volt közöttünk. Ma is szeretettel szolgál nekünk igéjével, bűnbocsánattal, feddéssel és útbaigazítással, a Szentlélek minden ajándékával. Jó, ha ma sem feledkezünk el a „legnagyobb király” uralmának erről a sajátosságáról. AZ EG £S FÖLD URA MA IS ALÁZATOS KIRÁLY. Ügy tetszett neki, hogy javait az Ó népe — ma is így ossza ebben a világban. Természetes, hogy a tanítvány nem lehet nagyobb az ö mesterénél. Arra adott hatalmat az 6 népének: az evangélium hirdetése és szolgáló szeretet erejét. Erre viszont áll az ígéret: „A mi munkánk nem hiábavaló az Urban!" (1 Kor 15,58) Az utolsó napon majd színről-szinre megláthatjuk öt az „ég és föld urát” isteni dicsőségében és hálát adhatunk neki azért, hogy hatalmát szolgáló szeretete mögé rejtette. Dr. Cserháti Sándor EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÄCS Október elején a Német Demokratikus Köztársaságban Hirschluchban tartották 16 európai ország 70 kiküldöttje részvételével az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács ez évi közgyűlését. A főtéma „A hit jelentősége ma” volt és a Míg e sorokat írom, Brahms Akadémiai Nyitánya szól a rádióban. Ünnepélyes, méltóság- teljes összhangzás, mégis a szív melegével átszőtt melódia. Valahogy így kellene írni ezen az ezüst jubileumon is, amikor arra emlékezünk, hogy 25 évvel ezelőtt, 1948. december 14- én cserélték ki ünnepélyes aláírás aktusának keretében az akkori Magyar Köztársaság és a Magyarországi Evangélikus Egyház „Egyezményét”. Ha visszagondolok arra a pillanatra, amikor fiatal sajtólelkészként ott álltam az aláírás ünnepélyes aktusánál, a pillanatot így jellemezném: Történelmi Nyitány. Alig néhányan voltunk a miniszteri fogadószobában: a négy aláíró, a MTI tudósítója, egy fotoriporter s én. Túróczy püspök Jézus szavára utalt ünnepélyes köszöntőjében: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré ...” íme Ortu- tay miniszter válaszából: „Kié az államhatalom? A dolgozó népé. Ez a mi császárságunk, ezzel köt az evangélikus egyház egyezményt.” Kitágult a szoba s máris minősítetten történelmivé vált a pillanat. AZ EGYHÁZ RÉSZÉRÖL is volt háttér, noha kevesek szívós munkája rejlett benne. Nem sokkal előbb a Zsinat tárgyalta a teljes szöveget. Az ügy előadója Kemény Lajos esperes volt, aki nemcsak a zsinaton, de utána az országos lelkészértekezleten Túróczy- val együtt hosszú előadásban méltatta, taglalta, érvelte az ügyet. Az Egyezmény jubileuma elé Ezüst jubileum így intonálták a Történelmi Nyitányt. Az egyház jó közérzetének kifejezője, s azóta is formálója volt az Egyezmény s ma is az. Nyugtalan, vajúdó, bizonytalankodó éveket zárt le. Nem sokkal előbb még szélesen hullámzott a „Nyílt levél” körüli vita, ami pontosan mutatja ma is az akkori egyházi élet nehéz pontjait. Az Egyezmény után azonban fellélegzés volt. „Egyházunkban lefolyt az a meggyőző munka — mondotta akkor Kemény Lajos — mely az állammal való megegyezést lehetővé tette. Az egyház és állam helyes és békességes viszonyát az egyház Istentől vett szolgálatának szempontjából kell értelmezni.” Van helye az egyháznak a szocializmus felé haladó társadalomban. Mégpedig jószolgálatához mért megbecsült helye. 25 éve ennek bizonyításában élünk, s a történelemmé vált 25 év igazolja azokat, akik annak idején a „meggyőző munkában” résztvettek. Ebben egyébként, a még élők mellett, áldoznunk kell Mihályit Ernő emlékének. Az egyházpolitika irányító mércéje lett az Egyezmény. Védett, ha kisértő elemek igyekeztek bizonytalanítani. Akkor tudtuk meg igazán, milyen biztos bázis, amikor 1956- ban az egyház szekere kátyúba került, biztos fogózó tudott lenni. „Vissza az Egyezményhez” — ez volt a helyre zökkentő erő akkor 1958-ban, amikor az egyház társadalmi és világméretű dia- kóniai tájékozódásának kibontakozása elindult. Nem az Egyezmény volt a megoldás, csak útjelző tábla volt: erre! S a válaszúton járók tudják, mit jelent az eszmélkedésben egy ilyen biztos szó, TEOLÓGIAI MUNKÁRA serkentő volt. Nem engedte, hogy más teológiai irányzatokat másolgassunk. Utat nyitott történelmi helyzetünk felismerésére: olyan történelmi és társadalmi helyzetben él egyházunk, amelyhez lemásolható példát hiába keresünk. Magunknak kell kimunkálnunk az utat, s nekünk kell példává lennünk. Bátor tettre serkentett: kis egyházként is egyenrangú fél vagyunk azok világközösségében, akik egy vajúdó világban keresik az egyház szolgálatának útját, s mi a „megtörtént”-nek bizonyságaival léphetünk porondra. Ezt persze hosszú teológiai esz- mélkedés előzte meg, de ehhez az eszmélkedéshez a légkört, a nyugalmat s a lehetőségeket végső fokon az Egyezmény teremtette meg. Gyülekezeti életünk zavartalanságának is záloga az 'Egyezmény. Nemcsak államunkban, népünk között, társadalmunkban nyitott utat szolgálatunknak, hanem biztosította nyugodt gyülekezeti életünk kereteit is. A megbecsültség és nyugodt hit-életi tevékenység előtt nyitott távlatokat az aláíráskor elmondott miniszteri szó: „aki velünk épít, az vallásos hitében megújulhat.” Zenei párhuzammal kezdtem, hadd fejezem is be azzal. Sibelius a múlt század végén a helsinki egyetem egyik doktoravató ünnepélyére hatalmas zeneművet komponált. Ez a csodálatos mű annyira átment a finn egyház köztuda- tába, hogy a vezérdallamból hamarosan gyülekezeti ének lett, a mai finn egyházi énekeskönyv egyik legértékesebb darabja. Az Egyezményből nem lett szövegében elemezett, emlékelendő tankönyv. De egész egyházi életünk formáló, meghatározó, indításokat, eszmélkedést adó anyaga lett. Akárhová nézünk egyházi életünkben, mindennek a hátterében felismerhető. Egyházunk történelmi önértelmezésének egyik alapja. Szolgálatunkban tájékozódást ad, feladatfelismerésre, új módszerek kidolgozására serkent. Lényege Egyházi Törvényünk Ünnepi Nyilatkozatában vált irányt, magatartást megszabó tétellé. OLYAN TÉTELLÉ, ami után ma is odatehetjük az aláírás aktusáról 25 évvel ezelőtt készült riport címét: „Az építés következhet ezután . ..” Mindig ilyen kezdő, megindító, „ezután”-t kívánó dokumentumnak ismertük. D. Koren Emil Az Országos Presbitérium ünnepi ülése A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma az állam és az egyház között kötött Egyezmény 25 ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL ÜNNEPI ÜLÉST TART 1973. december 11-én, kedden, délelőtt 11 órakor Budapesten, az Evangélikus Országos Egyház székházának imatermében (VIII. Üllői út 24. II. em.). \ Tárgysorozat: 1. Az ünnepi ülés megnyitása. Dr. Fekete Zoltán országos felügyelő 2. Halmos László: Zengjen ének... Előadja a Lutheránia énekkar, vezényel: Weltler Jenő karnagy 3. Ünnepi előadás: D. Káldy Zoltán püspök-elnök 4. Ünnepi nyilatkozat 5. Az ünnepi ülés berekesztése: D. Dr. Ottlyk Ernő püspök A diakónia vasárnapján újra magunk elé idézzük mindazt, amire Isten bennünket egyházunk szolgálatával kapcsolatban tanított a gyülekezet egyes tagjai iránt gyakorolt szeretetszolgálattól kezdve a társadalom és a világ szolgálatáig. A szószékről elhangzó hirdetés különösen is arra emlékeztet bennünket, hogy gyülekezeteink gondoskodó és támogató szeretete áll szeretetintézményeink mögött. Ma azért hozzuk a persely áldozatát, hogy az otthonokban élő beteg és idős testvéreink életét tegyük vele könnyebbé, szebbé. Adományaink segítik pótolni az intézmények hiányait és modernizálását. Így épül be szeretetünk az otthonok falaiba. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A Német Demokratikus Schröder mecklenburgi szu- Köztársaság Evangélikus Tar- perintendenset (Parchim), az tományi Egyházainak Szövet- egyházi vezetőségek konferen- sége október 26—28. között ciájának elnökévé pedig D. tartotta zsinatát Elbingerode- Albrecht Schönherr berlini ban. A zsinat elnökévé Otto püspököt választották, (ena) ETIÓPIA Az egyházi világszervezetek gyorssegélyt folyósítottak a rendkívüli szárazsággal sújtott országnak. A Lutheránus Világszövetség 200 ezer dollárt ajánlott föl és szakértőket küldött a természeti csapás leküzdésére. Az Egyházak Világtanácsa fölhívta tagegyházait, hogy 3,5 millió dollárt gyűjtsenek az afrikai országok megsegítésére, (öpd) Jó kezdet volt A soltvadkerti harangok november 11-én nemcsak a helyi gyülekezet tagjait, hanem az egész egyházmegyét istentiszteletre hívogatták. Egyházmegyei diakóniai napot tartottunk a Bács-Kiskun megye területén levő gyülekezetek diakóniai megbízottai számára, A télt templomban Virágh Gyula országos diakóniai előadó hirdette Isten igéjét Mt 6, 13 alapján. „Ügy mondjuk a Miatyánkot, hogy átgondoljuk és átéirezzük annak mondanivalóját.” Az imádság arra nevel, hogy sohase adjuk fel a reményt a kórházban, a munkában, a családban, az egyházban és a diakóniában, A szabadíts meg a gonosztól kérés sem passzivitásra invitál, vagy a mozdulatlanokat a további mozdulatlanságra, hanem ellenkezőleg. A szabadításra szoruló ember soha nem teszi össze a kezét, hanem kapaszkodik, ahogy a vízben fuldokló teszi. Kinek a kezét találja meg a falu fájószívű öregasz- szonya és embere? — mert minden gyülekezetben vannak ilyenek, ilyen kezet kereső rászorultak. Az a diakóniai ember, akinek keze kész arra, hogy felemeljen. Istentisztelet után Szent- Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő tartott előadást „a hétköznapi diakóniá”-TÖI. Diakóniai szolgálatunk folyik a családban s innen továbblépve a társadalomban. Még tovább lépve nyíltságot jelent a világ kérdései felé is. A világ ügye az egyén ügye is. Politika és szolgálat összetartoznak. Délután újra együtt volt a gyülekezet a gyülekezetek küldötteivel, hogy meghallgassák Virágh Gyula esperes előadását diakóniai intézeteinkről. Tájékoztató előadása nem felsorolása volt 18 intézetünknek, hanem „élő-kép” a nyomorék gyermekek gondozásáról, beszédoktatásáról, járni tanulásáról, öregjeink ellátásáról, valamint ezeknek az intézeteknek anyagi gondjairól. „Élő-adás” volt ez, amit a jelenlevők kaptak ebben az előadásban. Az, hogy „vették” az adást a jelenlévők, érezhető volt a hozzászólásokból, beszélgetésekből. Sokan kértek befizetési csekkeket, hogy adományokat küldjenek intézményes diakóniánk támogatására. A zárószóban T óth-Szöllős Mihály esperes összegezte ennek a napnak a tartalmát: „a gyülekezetek diakóniai megbízottai nem kirándulni jöttek Soltvadkertre, hanem egy-egy gyülekezet küldötteiként. Haza is küldöttként mennek, egy teológia küldötteként. Képviseljék azt, ami most elkezdődött ezen a diakóniai napon!” K. L. LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG Dr. André Appel főtitkár október végén levelet intézett az Európai Béke és Biztonság Konferencia szeptember óta Genfben ülésező szervezete főtitkárához, André Dominicé svájci követhez. A Lutheránus Világszövetség részéről aláhúzta az európai béke és biztonság kérdéseinek fontosságát és beszámolt arról, hogy a Világszövetség legutóbbi, 1970- ben Evianban tartott világgyűlése, valamint az ez évben Eisenachban (NDK) tartott végrehajtó bizottsági ülése is tárgyalta ezeket a kérdéseket A Lutheránus Világszövetség megfigyelője a világ 31 országából összesereglett kereken 500 diplomatát és munkatársaikat foglalkoztató tárgyalássorozaton Risto Lehtonen lelkész, a Tanulmányi Osztály finn munkatársa, (lwi) kiküldöttek foglalkoztak az európai egyházi ifjúság szerepével az ökumenikus mozgalomban és előkészítették az 1975 áprilisára tervezett európai ifjúsági ökumenikus nagygyűlést. (öpd)
