Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-04 / 44. szám

A győzelem jutalma Jel 3, 5 A JUTALOM ELSŐSORBAN MAGA A GYŐZELEM. A mindennapi életben nem különös jutalmak reményében vet­jük latba erőnket, tudásunkat, összpontosított akaratunkat, hanem egyszerűen azért, hogy eleget tegyünk a feladatoknak. Győzzük türelemmel a gyermeknevelést'. Győzzük becsülettel ellátm a munkánkat. Győzzük egyre képezni magunkat, hogy a fejlődés ütemével lépést tartva fejlődjék munkánk, szolgá­latunk minősége. Győzzük egyre mélyülő szerelmes hűséggel á házaséletet. Győzzük egyre jobban szeretni népünket, ha­zánkat. Győzzük megérteni a világ új eseményeit, győzzük a harcot a békéért, győzzük az új utak keresését a haladó erők­kel. Győzzük elvetni azt, ami még „köt és gátol” az Isten- és emberszeretet megvalósításában. Győzzük növekvő áldozat- készséggel szeretni öregeinket. Győzzük tisztelni az előttünk járó, utunkat készítő, szép jelenünkért megküzdött nemzedé­keket. Győzzük felfedezni a jövő feladatait és győzzük a jó megvalósítását. Győzzük megőrizni erkölcsi érzékenységünket, hogy különbséget tehessünk jó és rossz között. Győzzük min­dig a felebarát, a hitvestárs, a család, a munkatárs, a haza, az emberiség oldaláról meglátni a jót, önmagunk kényelme helyett mindig a mások javát. Győzzünk személyes ügyünkké tenni minden közügyet és győzzük le a magánügyeinket köz­üggyé tenni vágyó indulatainkat. Győzzünk együtt sírni a sí­róval a szomszéd házban, vagy Chilében, Indokínában, Afri­kában és a Közel-Keleten. És győzzünk tiszta szívvel elítélni az igazságtalanságot, a gonoszt. Győzzük tisztán tartani a szí­vünket, értelmünket és kezünket, hogy jogunk legyen az em­beriség nevében szólni és cselekedni. Győzzünk örülni az örü­lővei, irigység, bosszú nélkül. Egyszóval: győzzünk embersé­gesen gondolkodni és élni. AJUTALOM AZ, HA ÍGY ÉLHETÜNK. Emberül élni nagy feladat és nagy ajándék. Jézus nem azt mondja, hogy aki győz, azt beírja az élet könyvébe, hanem azt, hogy nem törli ki onnan. Tehát be vagyunk oda írva. Nem azért küzdünk, hogy Isten jótetszését, örök életet adó kegyelmét megszerez­zük. Ez eleve a mienk. Feladatunk és egyben győzelmünk, ha megtartjuk. Név szerint, személy szerint állított Isten az élet útjára, bennünket. Ünnepi fehér ruhákba öltöztetett az ige szerint. Bűneinkkel, embertelenségünkkel bemocskoljuk, fol­tot ejtünk rajta. Meg kell őriznünk tisztának, mocsoktalannak. A rajtunk levő ruhának — tükör nélkül — csak egy részét látjuk a saját szemünkkel. Mások jobban látják, tiszta-e vagy sem. Az életünk tisztaságát, Isten-adta emberségünk valódi­ságát a környező közösség méri le aszerint, hogy győzzük-e gyakorlati emberséggel az életet. A környezet látja áldását, vagy vallja kárát tetteinknek. ISTEN ELŐTT PÁRTATLAN TANŰ SZÓL MELLETTÜNK, vagy ellenünk. Jézus azt mondja: „vallást teszek", azaz ta­núskodom, bizonyítok, bizonyítékkal szolgálok ki-ki életéről, „Amit eggyel cselekedtetek e legkisebbek közül, velem csele- kedtétek!” Ez a tanúskodás alapja. Egyszerűen azt nézi, ho­gyan szolgáltunk az összes ránk bízott lehetőséggel az emberi közösségnek. " AZ ÉLET KÖNYVÉBE BEÍRT NÉV, a tisztán megőrzésre adott ruha azt jelenti, hogy Isten eleve közösséget vállalt ve­lünk, mellénk állt, illetve maga mellé állított minket. Kit-kit dcülön-külön, név szerint. Feladatul adta, hogy szolgáljuk az embertársat, akit hasonlóképpen közösségébe fogadott. A sze­retet kettős nagy parancsolata fényében ragyog a jutalom is. Aki igazán szeret, annak a legnagyobb jutalom adni, látni, hogy eleget tett és hasznára volt annak, akit szeret. Vagyis engedelmeskedett Istennek és szolgált az embertársnak. Az élet célja, feladata és egyben jutalma: örök életre elhívottan szolgálni a földi életben. Baranyai Tamás Szabó Aladár 1900-1973 Pozsonyban született. Teoló­giai tanulmányait is ott kezd­te meg, majd Budapesten vé­gezte el. A kelenföldi, szerve­zés alatt álló gyülekezetbe nyert beosztást és Szüts Gábor lelkésszel együtt végezte a szervezés és a templomépítés nagy munkáját. Ezután a kő­bányai gyülekezetben műkö­dött, mint vallástanár. Majba Vilmos lelkész betegsége ide­jén vezette a gyülekezet két templomában: Kőbányán és a Simor utcai Istentiszteleti he­lyen az egyházi munkát. Levéltári szempontból is ki­váló munkát végzett ebben az időben. Felesége halála után, csendes visszavonultságában a budai szeretetházban pihent, végül is hazahívta Atyja. G. L. E napokban virágok ezrei indultak ki a temetőbe. Az élő város — falu megy látogatóba a halottak világa felé. Egy-egy sírhalom előtt emlékezünk. Draga arcra, mely egykor ránk mosolygott. Felejthetet­len édesapára, édesanyára, akiknek évek múlása után is elsuttogjuk: „Köszönöm, hogy szerettetek!” Néha egy sír előtt állva érezzük fájóan az eltűnt, kedves múlt visszahozhatat- lanságát és egyedüllétünket. Sírok között járva Isten is meg akar szólalni. Kérlek, ül­jünk le Előtte csendesen most, s letörölve könnyeinket, olvas­suk el az Ótestamentum egyik igeszakaszát: 2 Kir 2, 1—13. Három kedves hang szólal meg belőle. 1. AZ ELBÜCSÜZÁS ISTEN RENDELÉSE. Elizeusnak szí- ve-lelke hozzánőtt mesteréhez, Illéshez! Szinte édestyja volt a próféta. Olyan jó volt vele járni az erdőket, falukat, vá­rosokat. összefűzte őket Isten ügye, a szolgálat. De Isten rendelt egy napot, amikor el kellett búcsúzniok. Még egy-két hétre sem könnyű búcsúzni attól, akit szeretünk. Mikor Illés végig­járta utoljára szolgálatának kedves helyeit — Béthel, Jeri­kó, Jordán-part — neki is ne­héz volt a szíve. „Utoljára!” Ennek olyan nagy súlya van rövid életünkben. Utoljára nézni valakinek a szemébe, utoljára hallani valakinek a hangját... De Illésnek és Eli­zeusnak látniok lehetett: az el- búcsúzás valami szent ünnep. A fáradt ember leteszi köntö­sét és megy a csodálatos vi­lágba örülni. Az elbúcsúzás: hazahívó szó. Ahogyan gyer­mekkorunkban édesanyánk kiáltott haza bennünket az al­konyat órájában; jó volt be­menni a kivilágított házba, a szeretetbe. 2. A HIT SZEMÉVEL SZA­BAD LÁTNUNK ISTEN SZENT SEREGÉT. Illés nem a pusztulásba ment. Boldog, győzelmes seregbe. Luther megtartotta a „mindenszen­tek” napját, hogy a földön szolgáló, sokszor erőt, reményt vesztett egyház feltekintsen évről évre a sírok közül az előrement, Istennél levő, bol­dog egyházra. Gyülekezetünk­nek nemcsak azok a tagjai, akikkel együtt vagyunk test­vérekként — hanem azok is, akik hitben előrementek;: lel­készek, presbiterek, hitben járt szülők, fiatalok. Csak szimbólum egy sírha­lom — szeretteink élnek Is­tennél. Ez a vigasztalásunk a temetőben. így láthatták a megdicsőülés hegyén ezt az Il­lést is a tanítványok Jézus mellett. De felénk Isten zárta be ajtajukat. Addig, amíg mi is nem érkezünk odaátra, nem láthatjuk őket. A hegyen is az volt a döntő, hogy Isten hang­ja szólt hozzájuk és Jézus ma­radt vissza számukra egyedül. Nekünk itt a földi életben az a hivatásunk, hogy a körülöt­tünk látható emberekkel tö­rődjünk. De néha, Jézuson ke­resztül, vigasztalás néznünk a hit szemével az örökéletben levőkre. 3. LÁSD MEG A LEESETT PALÁSTOT! Illés próféta, szolgálati köntöse ott maradt a földön. A porba esett palás­tot felemelte Elizeus és indult tovább szolgálni. Jó felemelni a tekintetet előrement szeretteinkre — de utána tovább! Csendes emlé­kezés után, a sírok megsimo- gatása után tovább! Amikor lelkész-elődök sírja előtt állok — szinte hallom: „vedd fel a palástot és prédikálj örömmel, vigasztalj, bátoríts!” Amikor kinyitod a Bibliát, ugyanazt a csendességet folytatod, ami ál­Egyháztörténeti naptár November Négyszáz éve, 1573 őszén je­lent meg Lucas Fabinus eper­jesi rektor „Exempla declina­tionum” című szép kiállítású műve, Egyetemi Könyvtárunk értékes unikuma. Előszavában Fabinus szép emléket állít nagy mesterének, Stöckel Le­nért bártfai reformátornak, Luther és Melanchthon tanít­ványának. Háromszáz éve, 1673 késő őszi hónapjaiban indultak száműzetésbe a pozsonyi tör­vényszék ítélete alapján azok a — nagyobb részt szlovákiai — evangélikus lelkészek, akik szolgálatuk érdekében kötele­zettséget vállaltak arra, hogy 30 napon belül elhagyják ha­zájukat. 4. Tizenöt éve, 1958 no­vember 4-én iktatta be D. dr. Vető Lajos püspök a Deák té­ri templomban a Déli Egyház­kerület új püspökét, Káldy Zoltánt, akinek működésével új korszak kezdődött egyhá­zunk életében. 9. Negyven éve, 1933. nőj vernber 9-én leplezte le egy­házunk akkori vezetősége az Üllői út 24. alatti akkori „Luther Otthon” udvarán Lu­ther Márton bronz mellszob­rát, születésének 450. évfordu­lója alkalmából. 10. Négyszázkilencven éve, 1483. november 10-én, Márton- nap előestéjén született Eisle- benben nagy reformátorunk Luther Márton. 17. Kétszáz éve, 1773. no­vember 17-én született Debre­cenben — református lelkész unokájaként — a felvilágoso­dás legnagyobb magyar költő­je, Csokonai Vitéz Mihály (fl805). 20. Huszonöt éve, 1948. no­vember 20-án jelent meg az Evangélikus Élet új évfolyamá­nak első száma. Főszerkesztő­je dr. H. Gaudy László, szer­kesztője pedig Dezséry László lett. Dr. Fabiny Tibor dást hozott annak, aki elment. Amikor gyermekedet tanítod imádkozni, énekelni — felvet­ted a palástot. A templomban ugyanazok a padok várnak igehallgatásra, melyekben az előttünk járók kaptak bűnbo­csánatot, erőt. A síroktól az utak visszave­zetnek az élők közé, szolgálat­ra. Egy-egy koporsó azt üzeni: szeresd az unokát, az idős ma­gára maradtat ahelyett is, aki elment. Amit neked kell elvé­gezned, végezd el, mert nincs már itt, aki megtegye. „A mi kis városunk” című drámában Wilder leírja azt, hogy éjszaka a városka el­hunyt lakói visszajönnek a sí­rokból és izgalommal figyelik élő szeretteiket, hogyan élnek. S mikor azt látják, hogy civa­kodnak és bántják egymást, elszomorodva mondják: „ó, mi­lyen ostobák! Úgy élnek, mintha még millió évig élné­nek!” Sírok között reménységgel! Síroktól elköszönve: szolgálat­tal! Görög Tibor Tiszteld atyádat és anyádat! Isten a mi szerető mennyei Atyánk. Szeretetét azzal mu­tatja meg, hogy szüntelenül gondot visel rólunk. Ezt a munkáját azonban nem köz­vetlenül végzi, hanem embe­reket állít munkába. Isten em­bereknek ad hatalmat, hogy az ő helyetteseiként gondoz­zák a reájuk bízottakat. Isten­nek ilyen helyettesei elsősor­ban édesapánk és édesanyánk, a szüléink. Isten szüleinken keresztül adta elsősorban életünket. Raj­tuk keresztül lát el minden­napi kenyérrel, ruházattal. Rajtuk keresztül nevel és gon­doz minket életünk első pilla­natától kezdve mindaddig, amíg fel nem növünk. Szerető gondoskodásuk még akkor is elkísér bennünket, ha már ki­repülünk a családi fészekből. Megszámlálhatatlan sok az a jótétemény, amellyel Isten napról napra szüléink által halmoz el bennünket. A szüleinken kívül Isten he­lyettesei elöljáróink is: a ne­velőink, a tanítóink, a lelki- pásztoraink, a vezetőink akár az iskolában tanítanak, akár a gyülekezetben nevelnek ben­nünket, akár a város, vagy az ország élén állnak. Az a fel­adatuk, hogy neveljenek ben­nünket és hogy rendet tartsa­nak ebben a világban. Meg­számlálhatatlanul sok az az ajándék is, amit rajtuk keresz­tül kapunk Istentől. Ök indí­tanak el bennünket az életre, ők gondoskodnak arról, hogy megtanuljuk a becsületes mun­kát és hogy béike és rend le­gyen országunkban és az egész világon. Isten azt akarja, hogy az ő helyetteseinek, szüléinknek és elöljáróinknak engedelmes­kedjünk. Persze, nem kényte­len-kelletlen, hanem jó szív­vel és őszintén. Sokszor nem látjuk meg, hogy szüléink és nevelőink a javunkat akarják, azért lázadozunk ellenük és nem akarunk engedelmesked­ni nekik. Pedig ezzel az enge­detlenségünkkel nemcsak ne­kik okozunk szomorúságot, hanem önmagunknak is ár­tunk. Lehet, hogy kis gyer­mek korunkban ezt nem lát­juk meg, de ha majd felnö­vünk, akkor belátjuk, hogy milyen jó volt szüléinkre és nevelőinkre hallgatni, enge­delmeskedni nekik. Isten azt akarja, hogy ezt már gyermek­korunkban meglássuk és ész­revegyük, hogy szüléink és nevelőink Isten helyettesei és a javunkat akarják. Az engedelmességen kívül Isten tiszteletet is kíván szü­léink és elöljáróink iránt. Azt akarja, hogy az ő helyetteseit tiszteljük bennük. Ez azt je­lenti, hogy szüléinkkel és ne­velőinkkel nem beszélhetünk olyan hangon, mint társaink­kal. Társainkkal tréfálkozha­tunk, viccelődhetünk, szüléink­kel és nevelőinkkel azonban mindig a tisztelet hangján kell beszélnünk. Ha másokkal be­szélünk róluk, akkor se sza­bad megfeledkeznünk, hogy mennyi minden jót kaptunk tőlük, s úgy kell szólnunk ró­luk, mintha ők maguk is je­len lennének. A tisztelethez mindig páro­sulnia kell a szeretetnek. A mi szeretetünk nem más, mint az ő szeretetük viszonzása. Ha megértjük, mennyit fáradnak, dolgoznak értünk, akkor mi is mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk nekik, hogy munkájukat könnyebbé te­gyük. Ezt elsősorban azzal te­hetjük, ha szót fogadunk ne­kik és örömmel teljesítjük pa­rancsaikat. Minden évben van két al­kalom, amikor külön is meg­emlékezünk szüléinkről és ne­velőinkről. Ez az anyák napja és a pedagógusnap. Ilyenkor szívünk szeretetét és háláját azzal juttatjuk kifejezésre, hogy elhalmozzuk őket virág­gal. Az lenne a jó, ha egész evben ilyen hálás szívvel tud­nánk szüléinkre és nevelőink­re gondolni. Sőt nemcsak egész évben, hanem egész életünkben. Mert nemcsak ad­dig kell tisztelnünk és szeret­nünk őket, amíg gyermekek vagyunk, hanem mindaddig, amíg élnek. Mert ha száz évig élnének is, akkor se tudnánk viszonozni azt a sok szerete- tet, amit napról napra tőlük kapunk. A hasai reformáció nyomában Evangélikusok az ezeréves Esztergomban A REFORMÁCIÓ HANGJA először a magyar Savonarolá- nak mondott Temesvári Pel- bárt esztergomi ferences rend­főnök ajkain szólal meg. Ke­ményen ostorozza az elvilágia- soöott egyházat, azokat a fő­urakat és főpapokat, akik arannyal és gyémánttal éke­sítik magukat, de a szegények­kel nem törődnek; maguknak ékes palotákat építenek, de észre sem veszik az utcán hal­dokló nyomorultakat. Az esz­tergomi fényt a török sötétíti el. A mohácsi csata után a tö­rök veszedelem elől az érsek­ség a Felvidékre menekül, tö­rök kézre kerül az esztergomi vár, város és vidék is. 140 éven át hull itt a magyar vér, pusztul a magyar élet és min­den érték. A törökök űzik el szülőföldjéről Farkas András evangélikus prédikátort. A Felvidék prédikátorai sorában már Esztergomi Farkas And­rás a neve. Vajon mit rejt „Esztergomi” neve? ö az első evangélikus itt, akinek nevét megőrizte munkája. Nemcsak prédikátor, hanem költő is. Ajkán magyar nyelven hangzik Jézus evan­géliuma és mélységes bűnbá­nattal kéri népünkre Isten ke­gyelmét. A pusztulás és nyo­morúság okairól írja: „Mind­ezek szállának Istenről mi- reánk, Bűnünk szerént és go­noszságunk miatt, Egyféle ve- rete pogán törökkel, Másfelől némettel és a sok pártolókkal, Ezzel megmutatá a hatalmas Isten, Hogy ő bűnöknek erős bosszúlója.” Az esztergomi vár falai alatt harcol és hal meg az evangé­likus Balassi család hányatott sorsú gyermeke, a- megyar köl­tészet első kiemelkedő egyéni­sége Balassi Bálint. Az eszter­gomi bibliothéka őrzi a Balas- si-Bibliát. Ebben található Ba­lassi Bálint születési adata, és életének utolsó napjai is így ismeretesek. Betegágyánál gondozója és vigasztalója hű­séges barátja Rimay János. Ö hallja a haldokló Bálint utolsó szavait és ezeket örökíti meg Rimay János: „A haldokló Ba­lassi Bálint szól” megrázó ver­sében: „ím én már meghalok. S nehéz, hogy nem látok, Sza­badságodban módot... Éne­keskönyvünkben a 316. ének Balassi Bálint imádsága, 425. pedig a lengyelből fordított verse. Rimay Jánosnak is két éneke található Énekesköny­vünkben, a 292. és a 329. AZ ESZTERGOMI VÁRFA­LAK ALATT narcoló magyar seregben még egy evangélikus prédikátor található: Magyari István. Isten Esztergom föld­jén sem hagyja magára né­pünket. A nép gyermekei, az evangélikus Esztergomi Farkas András, Balassi Bálint, Ma­gyari István, Rimay János együtt szenvednek a szenve­dőkkel, együtt harcolnak a harcolókkal, a félhold árnyé­kában hirdetik Jézus Igéjét és ez a vigasz, az erő! Kegyelem és csoda, hogy itt élet marad és élet Indul. AZ EZERÉVES ESZTER­GOMBAN 67 éves múltra te­kint vissza evangélikus gyüle­kezetünk. Az első feljegyzések az 1920-as évekből származ­nak. Az első világháború után Komárom és Esztergom vár­megyék egyesítése során több evangélikus család kerül Esz­tergomba. A fejlődésnek in­dult dorogi és tokodi bánya­telep vonzza az Alföld mun­kát kereső dolgozóit. Kovács Sándor soproni teológiai pro­fesszor veszi gondjaiba a pász­tor nélküli nyájat. Az első evangélikus istentiszteletet ő tartja Esztergomban, Dorogon pedig Horváth Sándor volt csabdii lelkész. Áldott munka végzői a nőegylet tagjai, Kar- csaj/ Miklós vármegyei főjegy­ző, Ferdinánd István dorogi ta­nító. 1936-ban Kovács Sándor lesz a régi Dunántúli Egyház- kerület püspöke, és első tette az esztergomi-dorogi gyüleke­zet megszervezése. 1936 nyarán önállósítja a Fejér-Komáromi Egyházmegye és a Dunáninne- ni Egyházkerület az esztergo­mi-dorogi gyülekezetei és 1936. október 1-én megkezdi szolgá­latát a gyülekezet első lelkésze Molnár Gyula. A dorogi refor­mátus egyházzal együtt mun­kálkodva hamarosan felépül a dorogi protestáns templom. Három év múlva már az esz­tergomiak is telket szereznek. A hit minden áldozatra kész, a szeretet csodára képes. Esz­tergomtól Losoncig, Magyar­óvártól Őalassagyarmatig minden szívet megdobbant az esztergomiak templom utáni vágya. Fél év alatt együtt a pénz és két hónap alatt kész a templom. 1941. december 7- én Kovács Sándor püspök fel­szenteli az esztergomi evangé­likus templomot. Valamikor ez a hely is a királyi városhoz tartozott. Utcánkon járhatott Esztergomi Farkas András, Balassi Bálint, Rimay János, Magyari István is. Vetésük be­érett. A kicsi templom tornyán bizonyságtevően olvasható Erős vár a mi Istenünk! A há­ború nagy kárt okozott nem­csak az épületekben, hanem a gyülekezet életében is. A vi­har sokakat elsodort, elteme­tett. Isten kegyelme új csalá­dokat hozott és egy megújult gyülekezet kezdi az újjáépí tést. Szabó József püspök az egész gyülekezet háláját viszi Isten elé. A templom felszen­telésének 25. évfordulóján D. Dr. Vető Lajos püspök tesz bi­zonyságot Isten csodálatos ke­gyelméről, és átadja a gyüle­kezeti munkára a szolgálati gépkocsit. A város fejlődése nyomán teljesen megváltozik az utca képe is. A modern au­tóbusz-pályaudvar megépíté­sével templomunk a város központjába kerül. AZ EZERÉVES VÁROS méltón akarta ünnepelni múlt­ját. Mi sem akartunk tétlen szemlélők lenni. Kívül-belül megújítottuk templomunkat. A megújított templomot pünkösd vasárnap szentelte fel D Dr. Ottlyk Ernő püspök. Az ezeréves városban el­enyésző kisebbség evangélikus gyülekezetünk. A bazilika nagy oltárképének területe na­gyobb, mint kicsi evangélikus templomunk. Kicsi volt Jézus tam'tványi köre, kicsi a pün­kösdi gyülekezet. Kisebbség Krisztus egyháza a világban. Jézus nem azt mondta övéi­nek: ti vagytok a világ aranya, hanem azt mondta: ti vagytok a világ sója. Ez a szolgálatunk: amint a só ízt ad és konzer­vál, hirdetjük és éljük azt a kegyelmet, amely az életnek tartalmat ad és örökkévalósá­got. Esztergomon kívül 24 köz­ség tartozik hozzánk. 50 km hosszú és 25 km széles terület a munkamezőnk. Molnár Gyula á Sírok között — reménységgel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents