Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-10-21 / 42. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXVIII. ÉVFOLYAM 42. 1973. október 21. SZÁM Ara: 2,— Forint i....» .......... i.« .i ... —i Bé keszerető Erők Világkongresszusa A napilapok, a rádió és a televízió többször adott már hírt arról, hogy október 25—31. között Moszkvában ülésezik a bé- keszerető erők világkongresszusa. Szerte a világon folyik a készülődés a világkongresszusra. A Vili. magyar békekongresz- szus is megválasztotta, azokat a küldötteket, akik hazánkat képviselik majd Moszkvában. 1972 OKTÓBERÉBEN A BÉKE VILÁGTANÁCS santiagói elnökségi ülése felhívással fordult valamennyi nemzetközi, regionális és nemzeti szervezethez: vegyenek részt és működjenek együtt a Békeszerető Erők Világkongresszusa előkészítésében. Köztudomású, hogy a Béke Világtanács időnként megrendezte a világkongresszusokat, de ebben az esetben sokkal többről van szó, mint egy^ soron következő béke-világkongresz- szusról. A santiagói felhívás azt célozta, hogy ne csak azok a békeszervezetek jöjjenek el a moszkvai kongresszusra, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak a Béke Világtanáccsal, hanem minden olyan szervezet és testület képviseltesse magát, amely különböző alapokon ugyan, de egy célért: a békéért dolgozik. A FEIHlVÁSNAK RENÚKÍVÜL NAGY VOLT A VISSZHANGJA. Ez év márciusában Moszkvában tartott előkészítő tárgyalásokon már kitűnt, hogy több mint 40 nemzetközi szervezet és 81 nemzeti szervezet kapcsolódott bele a munkába. Azóta ezek a számok jelentősen növekedtek. Együtt készítik elő a kongresszust nemzetközi, regionális és nemzeti szervezetek, bókemozgalmak. politikai pártok, vallásos közösségek, szakszervezetek, ifjúsági és nőmozgalmak. A SOKFELE SZERVEZET ÉS BÉKEMOZGALOM CSATLAKOZÁSA elsősorban azt jelenti, hogy lehetséges és szükséges egyesíteni a legkülönbözőbb békeerőket a nagy cél érdekében. Ezzel új szakaszba jutott a békemozgalom szert,é a világon. A békemozgalmak gyakran egymástól elszigetelten, sőt több esetben egymással feszültségben végezték munkájukat. Most részt vesznek a világkongresszus előkészítésében és ott jelen lesznek olyanok is, amelyek soha sem dolgoztak együtt. A békemozgalom területén ilyen széles skálájú együtt munkálkodásra még nem volt példa. Ha azt vizsgáljuk, hogy’ mi indítja a különböző békemozgalmakat az együttműködésre, azt kell látnunk, hogy megnövekedett a bizalom a békemozgalom iránt. A közvetlen mögöttünk levő események azt mutatják, hogy nemcsak a kormányok és államférfiak erőfeszítése szükséges a béke biztosítására, hanem rendkívüli ereje van a társadalmi erőfeszítéseknek, a béke- mozgalomnak és a világ közvéleményének. Befejeződött a viet- I nami háború, az amerikai harcoló csapatok kivonultak Vietnamból. Megszűntek a harcok Laoszban. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia első szakaszát megtartották Helsinkiben és folytatódhat a munka Genfben. Mindezekben kétségtelenül nagy szerepet játszott a világ közvéleménye, amelyet a békemozgalom jelentősen befolyásolt. A vietnamiak gyakran hangsúlyozzak, hogy a világ közvéleménye és a vietnami néppel való szolidaritás döntő módon segített abban, hogy a vietnami háború befejeződjék. Ijlz új bíztatást adott a békeerőknek. Megerősödött az a meggyőződés, hogy ha a világ népei összefognak, vissza tudják szorítani a háború és agresz- szió,' a kolonializmus és neokol on ializmus erőit és le tudják győzni azokat, akik a faji megkülönböztetést gyakorolják. AZ IS VILÁGOS A BÉKESZERETÖ ERŐK ELŐTT, hogy még igen sok a tennivaló. Noha világviszonylatban is az enyhülés folyamata indult meg, az imperializmus erői nem nyugodtak meg, hanem újabb és újabb akciókat indítanak az enyhülés folyamatának visszafordítására. Vannak,»akik zsákutcába szeretnék vinni vagy legalábbis elhúzni az európai biztonsági és együttműködési konferenciát. A saigoni rezsim amerikai támogatással szabotálja a párizsi megállapodások végrehajtását Dél-Vietnamban. Az Egyesült Államok fegyver- szállításokkal és egyéb közvetlen beavatkozásokkal, máskor .politikai eszközökkel igyekszik fenntartani az imperializmus befolyását a világ számos területén. Ez az imperializmus vett. erőszakot Chilében, ölte meg Allende elnököt és sok ezer chilei hazafit. Ez az imperializmus támogatja az izraeli agressziót a Közel-Keleted és robbantott ki újabb háborút. A Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában, Rhodesiában folyik a faji megkülönböztetés és a haladó erők üldözése, Írországban polgár- háború van, a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen modern fegyverekkel folyik a harc Angolában, Mozambikban és másutt. Ezek a tények és események is mutatják, hogy a békemozgalom további munkájára is milyen nagy szükség van. A moszkvai Békeszerető Erők Világkongresszusának fő jelszava: „Együtt az emberiség békés jövőjéért.” E jelszó alatt folyik majd a munka és a küzdelem a nemzetközi biztonságért, a leszerelésért, a nemzeti függetlenségért, a békéért és együttműködésért. A világkongresszus hozzá akar járulni a nemzetközi helyzetben elért eredmények megszilárdításához és elő akarja segíteni a nemzetközi élet további enyhülését, az anti- imperialista erők összefogásával és mozgósításával. VÉGSŐ SORBAN EZ A VILÁGKONGRESSZUS IS AZ EMBERÉRT VAN és az emberért való felelősség a mozgató rugója. Ez év májusában Varsóban megrendezett nemzetközi értelmiségi találkozó hangsúlyozta felhívásában a felelősséget „az emberért és a társadalomért, az igazságért, szabadságért, az embernek a békéhez, a méltósághoz és a reményhez való jogáért”. „Természetesen — folytatja a felhívás — az ellen is harcolni kell, ami árt a békének, hiszen, ahol háború pusztít, ott nem jut hely az igazságnak, a méltóságnak, a szabadságnak, sem pedig a reménynek.” Hisszük, hogy a moszkvai békeszerető erők világkongresz- szusának harca nem lesz hiábavaló az emberért, az ember békéjéért, az ember méltóságáért, az ember szabadságáért és az ember békés jövőjéért. Gyümölcsök az őszben Országos Diakóniai Értekezlet Gyenesdiáson A gazdag gyümölcsérlelő ősz rendhagyó gyümölcssküretxe hívta két napra, október 4-5- ére az országos diakóniai munka vezetőit,' munkásait. Kívül a nyári zajtól elcsitult Balaton-part őszbehajló napsugaras szépségével, Kaperna- um falain belül a diakóniai szív felelősségével az egész országból összesereglett munkások a szeretet évi gyümölcseinek szüretébe kezdtek. Sopron, Nyíregyháza, Budapest, Pécs, Békéscsaba és sok más város és falu küldötte hozta el évi gondját, örömét tapasztalatát, a mér beérett szeretetszolgálat sok gyümölcsét, hogy letegye Kapernaum és az egész ország evangélikus népénék asztalára. Keresse, kutassa, tudomásul vegye nemcsak az eredményeket, hanem a további feladatokat a még szebb, még több gyümölcs érdekében! Hogy soha ne legyen megelégedett az elért eredményekkel, hanem az elért gyümölcsök feletti hálaadása tovább vigye, lendítse, buzdítsa a még több tennivalóra. a még több szeretetszolgálat ízes, jó gyümölcsének termelésére és betakarítására. Megérett a gyümölcs— szüretelnek a munkások Már több mint 10 éve minden évben az országos diakó- nia munkásai, vezetői összejönnek valahol tanácskozni. Képviselve van az egész ország. Püspök, országos főtitkár és teológiai tanár, lelkész és szolgálatra készülő teológus, esperes és otthonvezető, öregeket és betegeket vagy nyomorék gyermekeket gondozó önti ki szívét és teszi le a szeretetszolgálat országos vezetője elé az elmúlt év minden gyümölcsét. A számuk csak negyvennégy, de boldog hordozói annak, hogy a magyar- országi evangélikus egyház a diakónia egyháza. Gyümölcsösszehordásukkal azt akarják bizonyítani, hogy így akarják betölteni szolgálatunkat hazánkban, gyülekezeteinkben. Az egész országban folyó munka erőösszevonása ez az értekezlet. Gyümölcsöt termelni, gondozni, betakarítani, szüretelni nem lehét egyedül. Sok kéz és erő kell hozzá. Pénz és idő, áldozat és szeretet, megértő türelem, de mindenek felett diakóniai lelkűiét, diakóniai szív! Ök ezzel szüretelnek! És nemcsak a jelenlevők, hanem az ismerős és ismeretlen, neves és névtelen sokak, akik valahol egy botladozó gyermeket vezetnek, vagy nyomorék gyermeket etetnek, vagy az első szóra tanítanak. Beletartoznak a diakóniai szolgálat áldott kezű szüreteiéi közé az öregek ágya mellett virrasztók, a betegeket ápolók. Kis és népes családokban, nagy és szórványgyülekezetekben. így tágul a kör. Folyik ez a munka a gyülekezetekben, a IS szeretetintéz- ményünkben és mindenütt, ahol egy jó tanáccsal, bíztató szóval és ha kell cselekvő kézzel odaállnak a másik ember mellé. Ezek a munkások és akik bárhol az országban ezt teszik, jól tudják, hogy nem önmagukért vannak, hanem a másikért! Ezért hangzott a Gyenesdiáson levő 44 ajakról mindenki nevében a szürete- lők boldog hálaéneke azért, hogy Isten engedi ezt a szép munkát végezni. Eltörpül minden gond, nehézség, sokszor idegfeszültségű munka, mert van szeretet tavasza, érlelő nyár, betakarító, gyümölcsöt- hozó ősz. Ezek a munkások sokszor megtapasztalták, hogy A diakónia az evangélium gyümölcse Egyházunkban minden diakónia. Minden az evangélium egyed üilevőket, betegeket meglátogatni. ' Boldog tudat életben maradásuk reménye, hogy van, aki törődik velük! Nincs, aki kiváltsa az orvosságot, van, aki megteszi és elviszi a betegnek. Segítő kezével az alig mozgó öregnek lehordja a tüzelőt a pincébe, felássa a kiskertjét, felvágja a tüzelőfáját. Azután szeretet- segítő brigádban együtt építik Az Országos Diakóniai Értekezlet résztvevői gyümölcse. A hirdetett ige és a cselekvő szeretet. Az intézményekben folyó, szerteágazó munka az öregek és nyomorék gyermekek között. Gyülekezetekben, ahol sokan odaállnak a lelkész mellé segíteni, mert látják, hogy az evangélium kötelez szolgálatra. Hitük útja a diakóniai szolgálat útja. Segítőkészségben odaállnak minden jót akaró ember mellé. Nem közömbös számukra, hogy él a másik. Szebb-e a város, vagy falu, jobban élnek-e az emberek. Diakóniai lelkületével munkálja a másik ember nagyobb* kenyerét, segíti a társadalmi kérdések helyes és jó megoldásában. És egyre jobban tágul a diakóniai horizont. Bár meglátja a közvetlen rászorulót, mégis túllát a maga kerítésén és házatáján. Szinte egy- gyé lesz és egybefolyik a diakóniai szolgálat három ágazata: a gyülekezeti, az intézményes és a társadalmi, nemzetközi diakóniai szolgálat. Együtt és egyszerre kell mindhármat végezni. Hisz mindegyik az evangélium gyümölcse. Örömmel vette az értkezlet, hogy van ilyen gyümölcs és beszélhetünk már róla. Bizony sok munka előzte meg, míg megérlelődött. Együtt kell látni és gyakorolni az evangélium gyümölcsét mindhárom területen: a gyülekezetért, az otthonokért és népünkért. Gyümölcstál „Rippl-Rónai se festette szebben, ahogy a szilvakék tálban a sok gyümölcs ragyog: Alma, körte és a nagy barack- hegyek közt néhány zöld levél, leveses, kásás jó ízek Kénéinek, húznak, hogy hajolj, hajolj föléjük és a méz szagában mámoros, szerelmes vággyal szedd ki mind és költsd el boldog lakomád az illatos tikkadt nyár asztali ölöméiből” (Bárdosi Németh János) a házat, a reménység otthonát. Leteszik a koszorúmegváltás összegét a síró, gyászoló kezébe. Születés, névnap, házassági vagy halálozási évfordulókon együtt örül vagy sír a másikkal pár szál virág a betegágy mellett, a pohár vizet nyújtó, vagy verítéket letörlő kéz. Vagy magnójával elvisz egy darabot a közösség áldásaiból. Vezeti a lábadozót, vagy bénát, elbeszélget annak családi és más gondjairól, aki talán soha sem jár templomba. Felveszi a másik gondját. És nem kérdezi meg miért. Teszi, mert nem tehet mást; „Az igazi hit nem kérdezi, hogy kell-e jót cselekednie, hanem mielőtt kérdezné, már meg is tette.” (Luther) Sokféle, ízes gyümölcs került a gyülekezetekben folyó diakóniai munka gyümölcseiből. A gyümölcstálban még sok sz p és hasznos gyümölcs mosolygott felénk a gyülekezetek és otthonok kapcsolatában is. Mind a 18 szeretetotthon mögött vannak támogató gyülekezetek, egyházmegyék. A 16 egyházmegye a 18 szeretetin- tézmény 589 öregét, betegét, nyomorék gyermek gondozottját segíti. Hadd álljon itt a szeretetintézmények felsorolása csak azért, hogy mindenki tudja, melyik mögé kell állnia, melyiket kell segítenie. Budapesten több is van, Nyíregyházán, Békéscsabán, Püiscsabán, Kistarcsán, Albertiben, Győrött, Pécsett, Börcsön, Balassagyarmaton, Balatonszárszón, Gyenesdiáson. Ha még talán egyiket sem támogatod, valamelyik mögé állj be segítő- készségeddel. Menj el az otthonba, szívesen látnak. Kérdezd meg miben és hogyan segítheted. Végy részt örömük- elmegy a te gyülekezetedbe az ben, osszd meg gondjaikat! Ha otthon lelkésze, vagy vezetője, hallgasd meg beszámolóját. Ha pedig már eljutottál egy gyülekezeti kiránduláson valamelyik otthonba, fokozza szeretet-felelősségedet. Hiszen tudni kell, hogy a nekik juttatott adomány hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb és megelégedet- tebb kenyér kerülhet asztalukra. Szebb lesz sok öreg télbe- hajló ősze, könnyebb lesz sok nyomorék gyermek szenvedése. Ezt bizonyította mindegyik otthon vezető beszámolója. Az elmúlt év számbeli eredményeiről, gazdálkodásáról, örömökről, gondokról, tervekről, feladatokról, zökkenős nehézségekről beszéltek. Mindegyik elmondta köszöneté szavát a sok kapott gyümölcsért: az imádságokért, az adományokért, a természetbeni juttatásokért. Sok jelenlevő köszönte meg az otthonvezetők hasznos szolgálatát a gyülekezetekben. A gyülekezetek és az otthonok jó kapcsolatának sok áldott gyümölcse van. Ahol ez nincs meg és a kettő kapcsolata nincs szinkronban, ott azon kell munkálkodni lelkészeknek, gyülekezeti tagoknak, otthonvezetőknek, hogy kiépüljön a jó kapcsolat. Sok eredményes gyümölcstermés ígérete van ilyen együttmun- kálkodásban! Lesz még több gyümölcs a fán A gyümölcstermés folyamatos. Nincs megállás. Van m indenhol: gyülekezetekben, otthonokban az élet egész területén tennivaló. Mindennap meg kell és meg lehet találni a feladatokat. Hiszen Krisztus a szeretet, a diakónia naponkénti cselekvésében van jelen. Ahol az emberért, a másikért, a szenvedőért való jó megvalósul, ott van jelen a gyümölcsöt adó diakónia Ura, Krisztus. Meg kell tenni mindent a jövő gyümölcsének érdekében! Megbeszéltük a konkrét feladatokat. Fel kell gyorsítani néha a lépteket,, hogy elérjük, vagy ha lemaradtunk utolérjük a helyeket és alkalmakat mindenütt, ahol segíteni kell! Kis dolgokban való hűséggel, de határozott teendőkben. Úgy lesz még több, szebb gyümölcs a diakóniai szolgálat fáján, ha minden gyülekezetben folyik a hármas, határozott szeretetszolgálat: gyülekezeti, intézményes és társadalmi diakónia. Több és korszerűbb gyümölcsöt sejtet, ha arra is gondot fordítanak az otthonok, hogy ott falaikon belül könnyebb legyen az élet. Modernizált és jól felszerelt konyhák, az otthonok szépítése, a munkások anyagi megbecsülése, szakmai továbbképzése, a munkásutánpótlás kérdésének fontossága legyen napirenden. Sok feladat, terv, idő. energia megannyi áldozatkészség. Csak a gyümölcs érdekében! Nincs megállás! A diakónia evangéliuma sarkall és továbbkötelez! Ezért tanácskoztunk szere- tetszolgálati felelősséggel Gyenesdiáson! Ezért áldjuk a diakónia Urát, hogy voltak, vannak és lesznek gyümölcsök! Ezért csendült fel a gyümölcsbetakarító szüretelők hálaéneke Kaparnaum falai között. Hegyháti János És mi letettük és kivettük a gyümölcsöstál sokféle ízét, zamatét a szokásos évi beszámolókban. Beszámoltak az egyházmegyei diakóniai előadó- lelkészek, hogyan folyik a munka a gyülekezetekben. A szeretet leleményességének sokszínű ragyogásai voltak ezek. Csak néhány ízletes gyümölcs, követendő példa. Az Reformációi emlékünnepély A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa október 28-án, vasárnap este 6 órakor a Kálvin téri református templomban a tagegyházak közreműködésével ÖKUMENIKUS REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT tart. Az emlékünnepélyre mindenkit szeretettel meghív és vár AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS ELNÖKSÉGE