Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-02-04 / 5. szám

1973. február 4. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP VEGRE! Azt hiszem, a inlag valamennyi nyelvén ez a rövidke szócska nagyon mélyről szakad fel. Sóhaj vagy öröm kíséri, mert a lélek megszabadul egy nyomasztó érzéstől, reménytelennek látszó fajdalomtól. Rabok hagyhatják el celláikat a letöltött rabság után ezzel a szóval. Kétségek között várt szeretettet üdvözlünk ezzel a szóval: végre! Azt is hiszem, hogy ezekben a napokban kerek világunkon a legtöbbet használt szócska, s ennek a szónak van a legjobb ize szánkban. Hiszen amikor kimondjuk, vele lezáruvlc egy fájdal­mas szakaszt történelmünkben és nem győzzük íüjra, meg újra boldogan vallani: végre hallgatnak a fegyverek ott, ahol annyi volt a szenvedés, a fájdalom. . . És még azt is hiszem, hogy olvasóink velem együtt ezt a szócskát formálgatják nyelvükkel, hogy amikor kiejtik, kedi'es, szép és dallamos legyen és a jó ízt megízleltessük másokkal is. Régóta vártuk., nagyon régóta, hogy kimondhassuk: végre! FÉLELMETESEN HOSSZÚ VOLT AZ VT IDÁIG! Egy-két adatot csupán azért ismertetünk, hogy az út hosszúságát érzé­kelni tudjuk. Közel tíz év óta, 1964 augusztusa óta tartott ko­runknak ez a szennyes háborúja. a vietnami háború. A ton- kini öbölben végrehajtott provokáció óta az Egyesült Államok harcban állt Vietnammal. Már megírtuk néhányszor: hadüzenet nélküli háborúban. 1966-tól bombázta Észak-Vietnam fővárosát, Hanoit, s ez időtől egyre ellcépesztőbb méreteket öltött a távol­keleti vérengzés. A mai napig két és fél millió amerikai katona vett részt ebben a háborúban s csupán a múlt év végén Hanoira és Haiphongra lezúdított bombamennyiség felért közel négy Hirosimára ledobott atombomba ptisztító erejével. E hosszú háború alatt, 1971-ig, 45 250 halottja volt az Egyesült Államok­nak, de több mint 300 ezer sebesültje. Az utóbbi két év adatai még ismeretlenek. Vagyis itt valóságos háború volt és nem .Jamboree”. Félelmetesen hosszú volt az út idáig! Mert igaz, hogy közben Párizsban béketárgyalások voltak. A négy és fél év alatt, az előzetes tárgyalásokat nem is számítva, 173 alkalommal ültek asztalhoz a felek és nem tudtak eredményre jutni. Negyed év­vel ezelőtt, 1972 októberében, azt hittük, elrebeqhetjiik, cím­szavunkat, de decemberben olyan méretű bombázások kezdőd­tek. hogy az Egyesült Államok szövetségeseinek ereiben is meg­dermedt a vér. DE AZ IGAZ ÜGY SIKERE FELETT ÉRZETT ÖRÖMÜNK­BEN ismételjük: végre! Mert bizonyosak txigyunk abban, hogy a vietnami nép igaz ügyet képviselt. Elítéltük ezt a háborút nemcsak formájában, de főként elvtelensége miatt. Világosan állást foglaltunk amellett, hogy ezért a háborúért az Egyesült Államok felel. S ha ennek a háborúnak történetén végiglapo­zunk, ennek igazsága napnál világosabban kiderül. Éppen ezért éreztük elkötelezettnek magunkat azokért, akik szabadságu­kért, függetlenségükért, boldogulásukért hoztak felmérhetetlen áldozatot. A magyar társadalom példásan kivette részét ebből a szolidaritásból. De kivette részét evangélikus egyházunk is. «*• VOLT VALAMI MEGHATÓ ABBAN, ahogyan ez a kicsiny egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház felsorakozott az igaz ügy mellé. Egyházi vezetőink világgyűléseken, sok és nehéz helyzetben álltak ki a háború befejezéséért, az amerikai sere­gek kivonulásáért. Szószékeinken imádságok és könyörgések hangzottak el, melyekben kértük Istent, hozza el a hőn vágyott békét, szüntesse meg a vérontást, pusztítást. A szenvedésben úgy osztoztunk, hogy offertóriumokat ajánlottunk fel, s lelké­szeink fizetéseikből áldoztak erre a célra. Kórházhoz, gyógy­szerhez így segítettük forintjainkkal ezt a néped. Híveinkkel együtt fáradhatatlanok voltunk, mert jó ügyet képviseltünk és mert a segítség nemcsak szavakból állt. VÉGRE ELJÖTT A BÉKE. És öröm van a szivünkben. Ez az öröm csak fokozódik abban, hogy igaz ügyet képviseltünk. Azt kell tapasztalnunk, hogy a párizsi kompromisszumban mindaz benne van, amiért sok éven keresztül küzdöttünk. Elhallgattak a fegyverek. Ez az első és döntő dolog. 1973. január 28-án hajnali 1 órától megszűnt a vérontás. A második sem kisebb eredmény. Két hónapon belül minden amerikai katona elhagyja Vietna­mot. (Ez mintegy 95 ezer embert érint.) Majd fogolycserék tör­ténnek és megszűnik a hadiállapot. A genfi egyezményből pedig valóra válik Dél-Vietnamban az ellenőrzött, szabad választás. Nagyjából ezekért az elvekért szálltunk síkra eddig is. Még füstölögnek a romok, ásítoznak a bombakráterek, nyög­nek a sebesültek, de már nem hullik bomba, s rettegés nélkül lehet összpontosítani a gyógyításra. Mert az én szemem előtt most ott áll egy ország, amelyről eddig csak képeket láttam — de a háborút itt, Európában átéltem —, amelyet fel kell építeni. Végre! Végre már arról beszélhetünk, hogy építeni fogunk és nem pusztítani. S mi, hivő emberek, hálát adunk Istennek, aki meghallgatta a könyörgéseket és elhozta a békét. KEZÜNKBE TETTE. Nem keü-e elgondolkodnunk azon, hogy milyen kötelezéssel? Bizonyos, hogy úgy adta oda, olyan bi­zalommal, ahogyan csak Ö tud bízni az emberekben: vigyáz­zatok reá. „Ezt a kertet nektek adom. De ennek az egy fának gyümölcséről ne szakíts, mert meghalsz.” Mintha ezeknek a szavaknak a kíséretében vennénk át a most született béke pa­rányi kis gyermekét. Lehet-e vigyázni rá? Itt a példa előttünk. Európában már 28 éve vigyázunk rá. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a többi világrészen is vigyázzunk rá. Isten azért adott felelősséget a népek szívébe, de elsősorban az övéi lelki­ismeretébe, hogy segítsenek vigyázni, hogy a végre megszületett béke felnevelkedjék, erős, megtámadhatatlan és elpusztíthatat­Le9ven- Dr. Rédey Pál SVÉDORSZÁG Az idegenforgalom és egyházunk A Központi Statisztikai Hi­A Lutheránus Világszövet­ség SVéd Nemzeti Bizottsága ülése javasolta, hogy az or­szág teljes bevétele legalább 1%-át ajánlja fel a fejlődő országok megsegítésére és ezt az összeget legkésőbb az 1974/ 75. évben már vegyék föl az állami költségvetésbe, (lwij vatal január közepén közzé­tette gyors számítás alapján, hogy 1972-ben 6 millió 400 ezer külföldi kereste fel hazánkat, 320 ezerrel több, mint egy év­vel korábban. A vendégek többsége a szocialista orszá­gokból érkezett, de az 1971. évinél 100 ezerrel több tőkés állambeli turista is megfordult hazánkban, összesen, mintegy 1 millió. A népek barátsága A Magyar Népköztársaság nyitott szívvel fogadta a ven­dégeket és népünk minden ré­tege gyakorolta irántuk a ha­gyományos magyar vendégsze­retetet. Maga a 6 és félmilliós szám mutatja, hogy az a bizo­nyos „vasfüggöny” — amely­ről nyugati országokban külö­nösen a hidegháború idején sokat beszéltek és amely egyes nyugati körökben még mindig a propaganda anyagául szolgál — nincsen, mert különben nem léphette volna át hatá­rainkat annyi külföldi, hogy minden két magyarra több, mint 1 látogató esett. Államunk nemcsak beszél a népek barát­ságáról, hanem munkálkodik is azért A turizmus is lehet egyik jó eszköze a népek jobb meg­értésének, ha azt yalóban nem­csak a vendégfogadók, hanem a látogatók is arra akarják fel­használni. Minden könyv­ismeretnél több és hatásosabb a személyes élmény: a tényék mindig mindennél jobban be­szélnek. Szocializmust építő népünk eredményeit meg lehet ugyan ismerni külföldön is sta­tisztikai adatokból, folyóira­tokból és könyvekből, mégis hangosabban beszél a való­ságról a romokból felépített gyönyörű főváros, az új lakó­házak tömege falvakban és városokban, az új gyárak, is­kolák, kórházak és tudományos intézmények. Hazánk „társa­dalmi és politikai légkörét” pe­dig végleg nem lehet folyóira­tokból megismerni, hanem csak a helyszínen. Budapesten és vidéken. A nagyszerű ered­mények mellett, a külföldi lá­togatók számára nagy élményt jelenthet fővárosunk szinte pá­ratlan szépsége, Balatonunk és környékének gyönyörűsége, a Dunakanyar lenyűgöző pano­rámája, Pécs, Sopron, Kőszeg, Eger csodálatos történelmi ér­tékei, az új szocialista városok: Dunaújváros, Kazincbarcika Komló. Aki hazánkba látogat, az hamarosan rájöhet arra, hogy egy olyan országba érke­zett, amely nagy történelmi hagyományokat őriz. magas kultúrával rendelkezik és a múltbeli nagy gazdasági és társadalmi lemaradottságot hi­hetetlen rövid idő alatt szá­molta fel, továbbá olyan gaz­dasági és társadalmi alapok­kal rendelkezik, melyen jó re­ménységgel gyorsíthatja to­vábbi fejlődését. Olyan néppel találkozik a Duna—Tisza tá­ján, amely a véres háborúk után szent meggyőződéssel munkálkodik a békéért, a tár­sadalmi igazságosság megvaló­sításáért az egész világon. Egyháziak a külföldiek között Az elmúlt évben hazánkba látogató 6 és félmillió külföldi között számosán voltak olya­nok, akik valamelyik egyház­nak tagjai. Ezeknek egy része magyarországi evangélikus egyházunk hivatalos meghívá­sa alapján érkezett hazánkba egyházunk meglátogatására. Egyházunk vezetősége, külö­nösen is az elmúlt évtizedben tudatosan törekedett arra hogv ne szigetelődjék el a külföldi evangélikus egyházaktól, egy­házi világszervezetektől, ha­nem velük ápolja a testvéri közösséget. De arra is töreke­dett egyházunk, hogy testvé­ri dialógusokban egyfelől meg­ismertesse saját teológiai és egyház politikai álláspontját, másfelől nyitott szívvel tanul­jon a külföldi hittestvérektől. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében az 1971. esztendőben is számos külföldi egyházi ven­dégünk volt. Különösen is je­lentős esemény volt a Luthe­ránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bizottságának Kecskeméten tartott ülése, amelyen öt világrészből, mint­egy 60 vendég volt jelen. A hi­vatalos meghívásokon kívül számos „egyházi turistacso­port” látogatott el hazánkba az IBUSZ rendezésében. Na­gyobb részük ifjúsági csoport volt, jelentős részükben a Né­met Szövetségi Köztársaság­ból, de máshonnét is. Külön réteget jelentenek a nem kife­jezetten egyházi turistacso­portban érkezők, akik a többi turistával együtt látogatnak el hazánkba, de egyházi érdek­lődéssel. Ez utóbbiak között sokan voltak az Észak-ameri­kai Egyesült Államokból, Ka­nadából, Ausztráliából. Angliá­ból, Hollandiából és Francia- országból. Gyakran kerestek fel egy-egy templomot, lel­készt és érdeklődtek egyhá­zunk dolgai felől. Miről érdeklődtek? A tapasztalat azt mutatja, hogy egyházunk élete után ér­deklődő turisták jelentős ré­sze alig tudott valamit egy­házunkról. (Ez a megállapítás nem a meghívott vendégekre, hanem kifejezetten a túristák­ra vonatkozik.) Többen még azt sem tudták pontosan, hogy „nyitva vannak-e Magyaror­szágon a templomok”. Mások semmit nem tudtak arról, hogy egyházunk hitoktatást végez­het fakultatív alapon az álla­mi iskolákban, vannak gyer- mekbiblia-köreink és ifjúsági bibliaóráink, foglalkozunk a fiatalokkal a konfirmációi ok­tatás keretében is. Olyanok is voltak, akik úgy gondolták, hogy az egyetlen vasárnapi is­tentiszteleten kívül a lelkészek nem foglalkozhatnak a hívek­kel, nem kereshetik fel őket otthonaikban és nem tarthat­nak hétközben semmiféle ösz- szejövetelt. Ismét mások úgy tudták, hogy mindenestül az „állam fizeti a lelkészeket” és meglepődtek, amikor hallották, hogy a gyülekezetek tartják fenn a lelkészi állásokat és az állam csak részbeni segítséget ad. Többen egészen naiv kér­déseket tettek fel, például azt, hogy tudják-e Magyarorszá­gon, hogy „van Genfben egy világszervezet, amelyet úgy hívnak, hogy Egyházak Világ- tanácsa”. (!) Nagyon megle­pődtek, amikor tájékoztattuk őket arról, hogy ennek a világ- szervezetnek negyedszázada tagjai vagyunk! Volt sok jó­szándékú kérdés is: Milyen az egyház és állam viszonya, ho­gyan látjuk a marxista—leni­nista ideológia és az evangé­lium viszonyát, milyennek lát­juk Magyarországon az evan­gélikus egyház jövőjét, meg tud-e birkózni egyházunk az anyagi problémákkal, különb­séget teszünk-e az evangélium és az ún. „szociális evangé­lium” (social gospel) között, utazhatnak-e a lelkészek nyu­gati országokba is, van-e dia- kóniai munka, hogy érjük el azokat, akik nem jönnek tem­plomba, stb. Ezek a kérdezők örömmel hallották, hogy kü­lönbséget teszünk az ideológia és az evangélium között, nem tévesztjük össze az evangéliu­mot a „szociális evangélium­mal”, nagyon jelentős diakó­niaá munkánk van, lelkészeink utazhatnak nyugatra is, és ar­ra is törekszünk, hogy a tem­plomba nem jövő híveinket el­érjük. .£etáplált kérdések Arról is kell szólnunk, hogy a turisták egy része, kifejezet­ten ellenséges magatartást ta­núsított. Ellenségként jött és törekedett arra, hogy lehető­ség szerint olyan ismeretek birtokába jusson, amelyek to­vább táplálhatják hazánkkal és egyházunkkal szemben az ellenséges érzést. Nem egynél tapasztaltuk, hogy bizonyos nyugati ellenséges körök ha­zánkba való elutazásuk előtt „betápláltak” néhány kérdést nekik, amelyeket ők itt „elsü­töttek”. Volt, aki megkérdez­te, hogy „a kommunisták nyo­mására át kell-e írni a Bib­liát?”, Más megkérdezte, hogy „kötelező-e az ateista világné­zet elfogadása az általános is­kolába és középiskolába járó gyermekek és ifjak számára?” Szabad-e 18 éven aluli fiata­lokkal foglalkoznia az egyház­nak? Köteles-e az egyház evan­géliummal alátámasztani a marxista—leninista ideológiát? Előírja-e az állam a lelkészek­nek, hogy mit prédikáljanak? Kik tanítják az állami iskolák­ban a hittant: állami tanító, vagy egyháza emberek? Töb­bük számára meglepetés volt, amikor elmondtuk, hogy az ál­lam egyáltalán nem igényli az ideológiának evangéliummal waló keverését, a Biblia fordí­tásába állami részről senki sem avatkozik bele, az ateista világnézet elfogadása csali a párt tagjai számára kötelező, é 18 éven aluli ifjúsággal is többféle formában foglalkoz­hatunk és az állami iskolák­ban lelkészek végzik a hitok­tatást. Ellenséges propaganda a Bibliával Az elmúlt évben a külföldi turisták bőröndjeiből és autói­ból egyre több magyar nyelvű Biblia került elő. Azért hoz­ták, hogy itt ezeket lelkészek és gyülekezeti tágok között osztogassák. Kiderült, hogy ab­ban a hiedelemben vannak, miszerint „a kommunista Ma­gyarországon nem lehet Bib­liát nyomtatni és a gyülekezeti tagok nem tudnak Bibliához jutni”. Budapest-Deák téren az egyik istentiszteleten amerikai diákok vettek részt, majd az istentisztelet végén odamentek a lelkészhez, kabátjuk zsebéből Bibliát vettek elő és megkér­dezték a lelkészt: „Ismeri-e ezt a könyvet?” Ezt követően a templom bejáratánál nagy mennyiségben osztogatták a Bibliát, miközben berregett a filmfelvevő gépük. Bizonyára, mikor hazamentek és a filmet bemutatták ilyen magyaráza­tot fűztek hozzá: „Bibliát osz­togatunk a kommunista Ma­gyarországon”. Több túrista azt hiszi, hogy valami nagy hőstettet hajt végre, amikor „áttör a vasfüggönyön és Bib­liát ad a nép kezébe”. Talán, amikor otthon beszámol róla, még meg is tapsolják „bátor” cselekedetéért. Ezzel szemben Párizsból Moszkván keresz­tül juttatja el Hanoiba az Egy­házak Világtanácsa január kö­zepén segélyszállítmányát. A Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormánya és Dél- Vietnam ideiglenes forradalmi kormánya számára az Egyhá­zak Világtanácsa 300 ezer dol­lár értékben nyújtott segélyt mi az igazság? Az, hogy 1912. esztendőben 30 ezer Biblia volt a különböző protestáns egyhá­zak sajtóosztályain eladatla­nul! Az 1973. esztendőre is több 10 ezer Biblia kinyomta­tását vette tervbe az ökume­nikus Tanács. Az is köztudo­mású, hogy negyedszázad óta folyik a teljes Biblia eredeti nyelvről való lefordítása mo­dem magyar nyelvre és eb bein az esztendőben már nyomdába kerül az Újszövetség kézirata. Vajon milyen „keresztyén” magatartás az, amely a Szent- írással olyan kufárkodást űz. mint több nyugati túrista te­szi azt? Nem veszítette-e el minden erkölcsi alapját az a nyugati túrista egyházunk éle­tének megítélésére, aki a Bib­liát használja fel az ellenséges propaganda folytatására és a népek közötti barátság lazítá­sára? Hivatalos ..zászló' alatt Végül arról is kell szólnánk, hogy még a hivatalosan meg­hívott vendégek között *s akad néha egy-egy egyházi ember, aki visszaél egyházunk ven­dég-barátságával. A Lutherá­nus Világszövetség Egyházi Együttműködési Konferenciá­jának kecskeméti ülése után a Lutheránus Világszövetség kő- nyomatos lapjában a hivatalos beszámolóban ezt olvastuk; ,.A gyülekezeti istentisztelete­ken sokan voltak, de nagyobb­részt csak öregek.” Igaz ez? A vendégek 20 gyülekezetben győződhettek meg arról, hogy az öregek között több gyüleke­zetben sok fiatal is van. Erről már nem szólt a beszámoló. Volt olyan vendég, aki az egy­házi vezetőség kérésére bizto­sított vízumot elsősorban nem a kecskeméti konferencia lá­togatására. hanem másra használta fel. Olyanoktól akart „igaz információt” szerezni egyházunk életéről, akik nem tartoznak bele a jelenlegi egy­házi vezetőségbe. Nyilván azt gondolta az illető, hogy „az egyházi vezetőség háta mö­gött” több adatot szerezhet a való egyházi helyzetről. Ki­hagyta a számításból, hogy ma egyházunk vezetőségével együtt gondolkodnak a lelké­szek és a gyülekezetek és nem lehet szakadékot ásni az egy­házi vezetőség és a lelkészek, illetve a gyülekezetek közé. Segíteni kell az együttműködést A látogatások kitűnő alkal­mak lehetnek arra, hogy a né­pek és az egyházak közeledje­nek egymáshoz. Nem szakadé­kokat kell ásni, nem gyanúsí­tani kell egymást, hanem nagy erőfeszítéseket kell tenni azért. hogy Európában és szerte a vi­lágon a népek barátsága erő­södjék és az egyházak is köl­csönösen tanuljanak egymás­tól. Az egyházak is sokat te­hetnek azért, hogy a népek kö­zött a légkör tisztuljon és azért, is, hogy a béke megerő­södjék, és így as egyházak is betölthessék a maguk helyért azt a feladatot, amelyet Isten éppen ott vár tőlük, ahol él­nek és szolgálnak. és szállított gyógyszereket, or­vosi-sebészi felszereléseket. A Világtanács évi programjában Vietnam megsegítésére 560 ezer dollár állt rendelkezésre eddig. Az ez idei tervek elké­szítésénél nagy szerepet ját­szanak a vietnami újjáépítés*» program szükségletei, raptíj D. Káldy Zoltán EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents