Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-09 / 36. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1973. szeptember 9. Ara: 2,— Forint Közös ügy ünk Életünk folyamatát nem állítják meg események, történések. Valinak azonban időszakok, melyek tagolják, felosztják az ese­mények sorozatát. Megállásra, vagy új kezdésre serkentenek. A nyár elmúlásával mindig valamilyen újrakezdési jellege van a szeptembernek, az ősz kezdetének. A mezőgazdasági munka egy nagyon fontos részének, az aratásnak és betakarításnak végefelé járunk, vége sokak számára a pihenésnek, kinyitják kapuikat az iskolák. Sok minden egészen másképpen történik, mint a nyári hónapokban. Lelkészek, gyülekezeti tagok, munkások, tanulók számára megnövekedett feladatokat kell megoldani, tovább vinni. Gyü­lekezeti, társadalmi életünkben is tovább „aktivizálódik” az élet, mindennek mennie kell a maga medrében. Hogy mindez az ősz kezdetén, pihent erővel tovább mehessen, az mind­annyiunknak közös ügye. KÖZÖS ÜGYÜNK az egyházban, hogy a megkezdett, eddig elvégzett munka továbbra is folyamatos és eredményes legyen. Erezhető egyházunkban is a szeptemberi újrakezdés sok jele. Gyülekezeteinkben előző évi munka és a megérdemelt pihenés után újra teljes lendülettel kell folytatnunk a lelkigondozás munkáját. Teológiai Akadémiánkon új tanévet kezdenek pro­fesszoraink és hallgatóink. A lelkészi munkaközössegek ismét működésbe lépnek. Gyülekezeteinkben, ahol nyáron szüneteltek, újra megindulnak a bibliaórák, a hittanórák, előre készülünk a konfirmációi oktatásra, a szeretetvendégségre, számtalan szol­gálatra. ISTEN IRÁNTI HÁLÁVAL kezdhetünk új évszakot. Tehet­jük ezt azért, mert reménységgel tekinthetünk előre. Minden kezdésnél felvetődik a kérdés: van-e gyakorlati részletproblé­mákon túl olyan alapvető, összefoglaló szempontja szolgála­tunknak, amely irányíthatja mindennapi feladatainkat, szol­gálatainkat? És meggyőződéssel mondhatjuk: Van! Ügy indul­hatunk neki az előttünk álló időszaknak, hogy egyértelműen helyt állhatunk szolgálatunkkal mind gyülekezeteink, mind társadalmunk életében. Ez pedig a közös ügy, az egymásért végzett szolgálat. KÖZÖS ÜGYÜNK előre lépni az eddig járt úton. Az irány, a cél eldöntött, elfogadott. Felismertük az irányt, amely felé mennünk kell, s szolgálatunkat végeznünk lehet. Az alapok változatlanok. Nem lehet szolgálatunk közben elbizonytala­nodnunk. mert előre lépni csak így lehet. Isten adta teológiai felismeréseinket, Ö jelölte ki utunkat. Egyházunk, lelkészeink, híveink számára — akik nem bekötött szemmel járnak — mindezek közkinccsé lettek. Kitágult látóhatárunk. Az egyén, a kis közösségek hamis egoizmusából kiléptünk a szélesebb látóhatár szemléletmódjára. Ebből fakad, hogy a becsületes keresztyén nemcsak kitekint a nagyvilág eseményeire, hanem Istentől kapott felelősségérzéssel hordozza is azokat. A szűk­körű én-szemléletből kiléphettünk az átfogó közösség szemlé­letre. És ez a közös ügy. Ezt kell továbbvinni, ezt kell prédi­kálnunk és prédikáltatnunk. Krisztustól kapott feladatunk nemcsak az ige hirdetése, ha­nem annak megélése, cselekvése is. Az emberért, s ezen túl az egész világért érzett és vállalt diakóniai felelősség és szolgá­lat azon alapszik, hogy együtt, egymásért, egy közös ügyért harcolunk. Szolgálatunkban — bárhol, bármire hivott el Isten — támogatnunk kell minden olyan igyekezetét, amely az em­beriség közös javát akarja elősegíteni. Közös ügyünk hazánk törvényes rendjének őrzése, a megkötött egyezmények szerinti kölcsönös bizalom és segítés támogatása. Részt kell vállalnunk és gyülekezeteinket élenjárva vezetnünk kell az építő munká­ban. Csak az hirdeti tisztán és igazán Isten igéjét, aki elfo­gadja és munkálja is azt, amit Jézus Krisztus ránk bízott: az emberekért, a világért, a közös ügyért való szolgálatot. AKKOR VÉGEZZÜK híven lelkészi és gyülekezeti munkán­kat ha mindig szemünk előtt van az a felelősség, amely ne­künk adatott. Szószékre lépve látnunk kell a közös célt. Tár­sadalmi szolgálatot vállalva ez kell, hogy meghatározza min­den lépésünket. Fiatalokat nevelve ezt kell beléjük plántálni, nemcsak szavakkal, de tettekkel. Űj lendülettel kezdve munkánkat még határozottabban lép­jünk tovább a járt úton. AKI NEM VÁLLALJA a közös ügyet — hiába végzi mun­káiét — kegyes dilettáns marad csupán, külső szemlélője egy nagyon nemes ügynek. Együtt kell dolgoznunk népünk min­den ügyéért, túl kell látnunk magunkon, de országhatárainkon is. Minden ügyet fel kell karolnunk és erre nevelni, vezetni kell híveinket, amely az emberiség békéjét szolgálja. Közös ügyünk: benne élni, részt venni népünk, az emberek hétköz­napi életében, bajaiban, örömében. Kötelezzük el magunkat még jobban arra, hogy Krisztus evangéliumát minden teremt­ménynek hirdessük és azt éljük is! Solymár Péter EVANGÉLIKUS—REFORMÁTUS PÁRBESZÉD A Lutheránus Világszövet­A megtalált kincs örömével Befejeződött a huszonkilencedik kántori tanfolyam ség és a Református Világszö­vetség Együttes Bizottsága jú­lius 17—21. között Cartignyban (Svájc) tartotta ülését. A tár­gyalások során megállapítot­ták, hogy az evangélium hirde- tése és az egyházak szociális felelőssége elválaszthatatlanul összefüggenek egymással. _ A bizottság értékelte az európai evangélikus és református egy­házak között évek óta történt tárgyalások után jóváhagyott és végleges elfogadás előtt álló Leuenbergi Konkordia jelen­tőségét. amely szószék- és úr- vacsorakczösség megvalósítását jelenti az európai evangélikus és református egyházak között. Bár mindkét Világszövetség már meghozna döntését arról, hol tartják 1977-ben a legkö­zelebbi világgyűlést, a bizott­ság emlékeztetett korábbi ha­tározatokra, hogy együttesen kellene tartani a világgyűlése­ket. Ez azt jelentené, hogy a Lutheránus Világszövetség tervezett tanzániai és a Re­formátus Világszövetség terve­zett skóciai 1977-ben megtar­tandó világgyűlése együttesen volna megtartandó valahol (epd) Fontos része egyházi szolgá­latunknak az egyházi zene és ének művelése. A gyülekezet éneke (a hálaadás, könyörgés, bűnbánat, Isten dicsőítése, az igére való figyelés előkészítése, vagy az igehirdetés üzenetének elmélyítése céljával) szervesen épül bele ma is istentiszteleti életünkbe. Templomaink, ima­házaink,' gyülekezet; termeink eltekintve a nagyon kis létszá­mú szórványok kényszerhely­zetétől, szinte elképzelhetetle­nek orgonák vagy legalábbis Az Egyházak Világtanácsa főtitkárhelyettese, az Igazság és Szolgálat program-egység vezetője, az Egyházközi Se­gélyfőosztály igazgatója a Ma­gyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsa tagegyházai A Gyülekezeti Segély orszá­gos vezetője, Karner Ágoston főtitkár a nyugat-németorszá­gi Gustav Adolf Egyesület harmóniumok nélkül. És köte­lez a történelmi örökség is, az egyetemes értékűvé emelkedett ének és zene, amelynek hátte­rében ott van a megváltás örömhírét hordozó egyház, s amelynek értelmezése ennek a háttérnek az ismeretében le­hetséges. A KANTORKÉPZÉS MUN­KÁJA, amely hosszú idő óta a fóti Mondák Intézetben talái otthont, ezért megbecsült szol­gálata egyházunknak. A távlat, amelyre nézve az intézet az meghívására szeptember 4—12. között látogatást tesz hazánk­ban. Tárgyalásokat folytat az egyházak vezetőivel, egyházi intézményeket tekint meg és megismerkedik fővárosunk ne­vezetességeivel. egyházunk éle­tével. meghívására szeptember 6—12. között részt vesz az egyesület közgyűlésén, amelyet Kircherg- Hunsrückben rendeznek. egymást követő tanfolyamokon szolgálatát végzi, széles skálá­jú, mint amnak az alkalmi énekkarnak a hangjai, amely­nek tagjait az ügy iránti sze­retet néhány órás összeéneklés után alkalmassá tett arra, hogy egy művészileg is magas érté­kű bemutatóval feleltesse Bach. Bárdost., Jacobi, Purcell vagy Palestrina műveit. A skálában a legszélesebb helyet foglalja el az a törekvés, hogy az ének­ben, zenében, az egyház taní­tásában és életében minél jár­tasabb’ kántorok kerüljenek templomaink harmóniumainak és orgonáinak padjaira. Ezért vannak a tanfolyamoknak új­ra és újra visszatérő résztvevői, akik minden egyes alkalommal egy-egy lépéssel, nem is kicsi­vel, közelebb kerülnek a cél­hoz, hogy szakavatottan és el- hívottan elfoglalják helyüket ezeken a padokon. Legtöbbjük már azokból a diakóniailag rendeződő gyülekezetekből ér­keznek. ahol a kántorság nem foglalkozás, hanem hivatás a szónak sajátos értelmében az együtt szolgáló egyház közös­ségében. Mert jelentős részüket a kapott ajándék és a felismert felelősség alapján egy gyüleke­zet küldi és várja vissza. Nagy múltú vagy alkalma­sint szolgálatra leit énekkarok vezetésére felkészítő műhellyé is vált Főt. A szóló énektől a vegyeskarig. a kánontól a kó­rusműig mindennel megismer­kedhet és a hangokat kicsaló „varázspálca” biztos kezű mes ­terévé lehet az. aki erre indít­tatást érez Közben megismer­te a sokféle típusú és adottsá­gú gyülekezetekben előforduló lehetőségeket, közelebb kerül­hetett a zene- és énekköltők­höz. koruk egyházi és világké­péhez, a mű szándékához. El tudja helyezni az egyházi,, illet­ve egyetemes zenevilág érték­rendjébe a használatba kerülő énekeket és zeneműveket. A DIAKÓNIA ÚTJÁT JÁRÓ EGYHÁZ felismeréseinek, igei alapú mai mondanivalójának, a gyülekezetekben, a közegy­házban megvalósuló szolgáló életének, sokirányú feladatai­nak és elkötelezásének ismere­te is bővül azok számára, akik részt vesznek egy-egy tanfo­lyamon. A gyülekezetben ka­pott szolgálati lehetőségüket így tudják igazán helyére ten­ni, képességeiket és ismeretei­ket az egész összefüggésébe be­építeni. Munkának neveztem feljebb a szolgálatot, ami a fóti kánto­ri tanfolyamokon folyik. Aki számbavette az eddig elmon­dottakat, az tudhatja, hogy mindezt rendszerezve, egybe­foglalva és sűrítve valóban csak fegyelmezett, kemény munkával lehet átadni is és át­venni is. Nagyon kell szeretni és értékelni az ügyet, az egy­házat és a világot, amelyben benne élünk, hogy ezt a meg­terhelést valaki szívesen vál­lalja és el is végezze. A HUSZONKILENCEDIK KÁNTORKÉPZÖ TANFO­LYAM befejező és összegező alkalmán D. Káldy Zoltán or­szágos püspökelnök megbízá­sából az Országos Egyház El­nökségének és az Országos Kántorképesítő Bizottságnak az őszinte köszöntését és köszö­netét mondhattam el azoknak, akik vezették, összefogták az itt folyó munkát, átadták, vagy segítettek átadni az ismerete­ket. Kiss Jánosra, az intézet gondnokára, mint házigazdára, a tanfolyam vezetőjére, Tóth- Szöllős Mihály esperesre, Mar- schalkó Gyula. Bohus Imre, és Ittzés Gábor lelkészekre, a tan­folyam szakmai előadóira gon­dolok itt elsősorban. S mind­járt utánuk szókra, akik már itt szerezvén oklevelüket tér­tek vissza újra, hogy megra­gadva a továbbképzés lehető­ségét, maguk is résztvegyenek a képzés munkájában is. Azok­ra is, akik egy a korábbiaknál még népesebb együttes jó elő­rehaladása érdekében biztosí­tották a külső feltételeket. A munka azoktól is teljes odaszánást követelt, akik e rö­vid időt jól kihasználva bő ta­risznyával kívántak hazatérni maguk és gyülekezetük érde­kében. S, ha a tanfolyam ve­zetője jó lélekkel elmondhatta beszámolójában, hogy ez az együttes a legfegyelmezettebb volt a huszonkilenc közül, ak­kor ez azt jelenti, hogy e jó­kedvű. tréfára is kész társaság .megértette az értékét annak a figyelemnek és áldozatnak, amelyet országos egvházunk és gyülekezeteink szentelnek en­nek az ügynek. Bőséges illusztrációt szolgál­tatott ehhez a záró ünnepség is, ahol a különböző fokokon felkészülök szinte mindegyike lehetőséget kapott arra, hogy egy-egy ének. korái, orgona- mű-részlet. vagy néhány per­ces karvezetés bemutatásával összegezze az általa elvégzett munkát. Ez az összegezés né­hány esetben még számokban is kifejezve szinte lélekzetelál- lító. Aki például az általa is­mert 180 egyházi énekdallam­ból egy olyat csillogtat fel, amely egyúttal igazolja magas zenei és hangformáló kultu­ráltságát, az többet tud annál, ami ma szükséges ahhoz, hogy a kezünkben lévő énekeskönyv valamennyi énekét dallammal ruházza fel. Ismeri az egyete­mes énekeskönyv felé vezető úton ma még itt Vagy ott hasz­nálatban levő énektöbbletet, vagy az egyes vidékeken még előforduló variánsokat is. S ugyanígy lehetne más példá­kat is felsorakoztatni, ame­lyek a feladatok terhét szíve­sen vállaló lelkűiéiről tesznek bizonyságot. A KÖZÖSSÉGI LELKÜLET kialakítása’ a ma élő és szol­gáló egyháznak az egyik leg­szebb kötelessége, amely pró­baköve lehet annak is, hogy az egyes hivő. a gyülekezet mi­képpen találja meg helyét és feladatát a nagyobb közössé­gek összefüggésében. Jó, hogy a tanfolyam vezetői is érzik ezt a kötelezettséget és a rendel­kezésre álló idő rövidségével, az elvégzendő munka sokasá­gával és a szűknek bizonyuló tér adta problémákkal megbir­kózva közösségi iskolává tud­ták tenni az együttlétet. Meg­van a reménység, hogy akik ezt az iskolát „kijárják”, a gyülekezeti szolgálatban is je­lentkező nehézségek, gondok, vagy feszültségek megoldását is jó szívvel és tapasztalattal tudják segíteni, A MEGTALÁLT KINCS FE­LETTI ÜRÖMRŐL kellett szól­nom a záró együttlét igehirde­tésében. És ez nem nehéz ak­kor. ha ennek az örömnek a le­vegője veszi körül az embert. Ha a látásban, a munkában, az eredményekben mint tó vizén a napfény ott vibrál ez az öröm. Aki ennek a szolgálat­nak az értékét felismerve az egyénnek nyújtott vigasztalás­tól az egyetemes humánum építéséig örömmel tudja vál­lalni a szolgálathoz szükséges odaszánást, az nemcsak a ma­ga számára, de sokak javára lelt dráaa kincsre. M. GY. SKANDINÁVIAI PÜSPÖKI KONFERENCIA Skandinávia és az észak­európai evagéljkus egyházak püspökei augusztus 9—13. kö­zött tartották meg Jyväskylä- ben (Finnország) három éven­ként szokásos együttes püspö­ki konferenciájukat. Az evan­gélikus egyházak 41 püspöké­ből 35 egyházi vezető vett részt DÁNIA Az egyház és az állam elvá­lasztása Dániában egyik fél számára sem kívánatos Doríe Bennedsen lelkésznő, egyház­ügyi miniszter szerint. Egy saj­tónyilatkozat szerint, amit a miniszternő augusztusban adott, az a tény, hogy az or­szág lakosságának 95 %-a az Evangélikus Egyházhoz tarto­zik, igazolja az állami támoga­Aprily Lajos: Holló a kereszten Zápor elől futott kocsink. Fekete felleg-táltosok zivatart vontattak az égen. A városvégi szőlőhegy fokán — mint véres őse egykor Golgotán — várva, mikor öleli át az est fenn, magában, feszület nélkül, sötéten állt a kereszt. Holló gubbasztott a sötét kereszten. A holló álmodott: Tömeg-zúgás indult a hegy tövében. Valakit hoztak. Annyi bánatot holló nem látott még ember szemében. Rikácsoló, kaján szó hullt: „A mester!” Vetélkedő gúny vágott rá: „Király!” És a kereszt megtelt egy szőke testtel. Karján végigfutott a vér, az omló, s a szegre-sújtó kalapács nyomán végigfutott a borzongás a fán — Nagyot rikoltott s felrebbent a holló. (A József Attila-díjas költő 1973-ban megjelent „MEGNŐTT A CSEND” című gyűjteményes kötetéből.) az értekezleten. Dr. Olof Sund- by svéd érsek előadásához kapcsolódva megvitatták a há­zassággal kapcsolatos egyházi, társadalmi kérdéseket és Alex Johnson hamari norvég püs­pök beszámolója után pedig az egyházak nemzetközi kérdé­sekben való felelősségét. (infje) tást. A 34 éves lelkésznő, aki a szociáldemokrata párthoz tartozik, arra a kérdésre, hogy vajon Dániában lelkésznők le­hetnének-e püspökök is. azt válaszolta, hogy szerinte húsz éven belül erre is lehetőség lesz. A miniszternő anvja. Bo- dil Koch szintén egyházügyi miniszter volt 1953—1966 kö­zött. (lwi) D. Káldy Mán püspök-elnök Finnországban Dr. Martti Simojoki érseknek, a Finn Evangélikus Egyház veze­tőjének meghívására D. Káldy Zoltán püspök-elnök, egyházunk vezetője felesége társaságában szeptember 6—16. között hivatalos látogatást tesz Finnországban. DR. ALAN A. BRASH LÁTOGATÁSA HAZÁNKBAN KARNER ÁGOSTON FŐTITKÁR AZ NSZK-BAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents