Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-05 / 31. szám

A kántorképzés egész egyházunk ügye Érett és érlelődő gyümölcsök AZ IDEI GABONATERMÉSNEK több mint a kétharmadát learatták hazánkban, amikor ezeket a sorokat írom. A mező- gazdaságban dolgozó honfitársaink az utolsó nagy hajrába kezdtek, hogy biztosítsák egész népünk jövő évi kenyerét Az eddigi termésátlagok jó reménységre biztatnak. A szakemberek véleménye szerint az idén megismétlődik a tavalyi kiemelke­dően jó terméseredmény. A várható jó eredmény nemcsak a jól megszervezett aratás gyümölcse. Az egész esztendő gondos, jó és mindig fokozot­tabban szakszerű és korszerű mezőgazdasági munkájának meg­érett gyümölcse kerül betakarításra. De időileg ennél nagyobb távot kell értékelnünk az elért eredmények láttán. Főleg az el­múlt másfél évtized szocialista gazdaságpolitikájának a mező- gazdaságban érvényesített tudatos és tervszerű, a termelési módszerek és eredmények magasabb szintjét célzó törekvései­nek immár bizonyító erejű gyümölcseiben gyönyörködhetünk. A SZOCIALISTA POLITIKA EGY MÁSIK ÁGAZAT AN AK gyümölcseit is érlelték az elmúlt napok. A hazai külpolitikának három, jelentős eredményére gondolunk most. NEMRÉGEN ÉRT VÉGET AZ A TÁRGYALÁSSOROZAT A VDK ÉS HAZÁNK vezető politikusai között, amely szinte né­pünk egésze előtt folyva egyrészt értékelte a két nép testvéri kapcsolatainak egy nehéz próbákkal terhes korszakát, másrészt a vietnami nép békés holnapjának és az egyre inkább elérhe­tőnek remélt világbékének a távlatában körvonalazta azokat a lehetőségeket, amelyek útján a két nép még szorosabbra fűzve összetartozását segítheti egymást és együtt a szocialista világ célkitűzéseit. A vietnami népnek az imperializmus agresszív erői fölötti győzelmét, az újjáépítésre, gazdasági és politikai megerősödésre vonatkozó reménységeit, a két nép barátsága még magasabb szintű kibontakoztatásának lehetőségeit a társa­dalmi igazságosságot és a népek békéjét célzó egyértelmű szo­cialista magyar külpolitika is a több éves munka egyik nagy értékű eredményeként takaríthatja csűrébe. KADAR JÁNOSNAK. AZ MSZMP ELSŐ TITKÁRÁNAK LÁTOGATÁSA JUGOSZLÁVIÁBAN és tárgyalásai Joszip Broz Titóval, a két vezető politikus azonos megállapítása szerint gyümölcsözőek voltak. Nemcsak a két nép számára érlelt gaz­dasági, kulturális és politikai téren hasznos gyümölcsöket a tárgyalások során a jó néhány esztendeje egyenes vonalban fejlődő kapcsolat — amire hangsúlyosan mutatott rá a MSZMP első titkára a találkozó értékelésében. Mert ennek az eredmé­nyei értékessé lehetnek a szomszéd népek javára éppen úgy, mint a nyugati világ kapitalista hatalmainak hosszú időn át teljesen kiszolgáltatott, természeti kincsekkel rendelkező közel­és közép-keleti országok javára is. De nem kétséges, hogy ez a sokszálú, a békés gazdasági, kulturális és politikai együttmun- kálkodást egyre erősítő kapcsolat jótékonyan segíti a kontinen-' sunk békés jövőjét munkáló törekvéseket is. Itt kell utalnunk arra a harmadik eseményre, amelynek ta­núi lehettünk a közeli napokban a közvetlenül hazai vonatko­zású külpolitikai események sorában. MESSMER FRANCIA MINISZTERELNÖKNEK A MAGYAR KORMÁNYFŐ, FOCK JENŐ MEGHÍVÁSÁRA hazánkban tett látogatására gondolunk. A két ország közötti egyre bővülő kap­csolatok is több esztendő jó irányú politikai aktivitására utál­nak. Ennek a folyamatnak, amely a két ország együttműköde- senek minden területére kiterjed, olyan fontos állomása volt ez a látogatás, amelytől maga a francia fél is új lendületet vár a magyar—francia viszonyban. S ezek a remények megint na­gyobb távlatot kapnak, ha meggondoljuk, hogy két különböző társadalmi rendben és gazdasági érdekközösségben érintett or­szágról van szó. De a szocialista Magyarországnak a békés együttműködést célzó kül- és gazdaságpolitikája és a francia kormánynak sok tekintetben más nyugati államok kormányai politikai törekvéseit fölülhaladó reálpolitikája következménye­ként. a két kormány nézetei sok kérdésben nagyon közel áll­nak egymáshoz. És ez vonatkozik elsősorban is, mint a mostani tárgyalások során is kitűnt az európai biztonsági és együtt­működési értekezletre, amelynek minél gyorsabb célhoz érése mindkét nép hő óhaja. De ugyanígy tud szót érteni a két kor­mány a közel-keleti es a délkelet-ázsiai helyzetet illetően is. ORSZÁGUNK GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI ÉLETÉBEN azért tudunk újabb és újabb érett gyümölcsöket felmutatni, mert a célkitűzések az égési közösség érdekére tekintenék. Egyre bővülő külföldi politikai és gazdasági kapcsolataink érett és érlelődő gyümölcsei is azért válhatnak hasznosakká nem­csak népünk szűkebb köre. de földrészünk és világunk népei javara is, mert itt is az egésznek, a népek nagy családjának ko­sos érdekeit veszi figyelembe es munkálja a szocialista béke- politika. M Felavatták a nagybanhegvesi újlelkésilakást H* megjelölnénk hazánk térképén, honnan indult út­nak az a '84 férfi és nő, fiú és lány, hogy részt vegyen a fóti Mandák Intézetben tartott huszonnyolcadik kéthetes nyári tanfolyamon, szemléletes kép tárulna elénk; itt is, ott is kis pontocskák országszerte. Ha pedig számba vennénk az elő­ző huszonhét tanfolyam 1012 résztvevőjét is, azt látnánk, hogy talán nem is maradna fehér folt a térképen. Így kezdte szavait Karner Ágoston országos főtitkár, aki a tanfolyam július 6-án tar­tott záróünnepségén elnökölt, ezzel is igazolva, hogy a kán- torkópzés nem néhány ember, hanem az egész magyar evangélikus egyház ügye. A tanfolyam hallgatóihoz szólva Jézus szavát idézte: Jöjjetek ' enhozzám! Jézusban való hit nélkül nincsen igazi kántori szolgálat. Nélkülözhetetlen a szakmai tudás, de nem elég. A gyülekezet megérzi, hogy a kántor alkalmazottként működik-e csupán, vagy tel­jes odaadásai, szívvel, hittel szolgál. Krisztus és egyháza iránti elkötelezés hassa át a kántorokat, ahogyan ez az elkötelezés hatotta át a tizen­négy önkéntes előadó önzet­len szolgálatát a tanfolyamon, A gyülekezetekhez is szólt a főtitkár, s ezt nemcsak az ün­nepségen megjelent szép szá­mú vendégsereg hallgatta, ha­nem buzdítása elér most min­dazokhoz, akik ezt a beszá­molót olvassák. A kántorkép- zés egész egyházunk ügye: ez a gyülekezet számára is fel­adatot jelent. Amikor a gyü­Ra valaki azt kérdezi, mi az egyház, többnyire az Ágos­tai Hitvallás VII. cikkét szok­tuk idézni: „Az egyház a szentek közössége, amelyben az evangéliumot tisztán hir­detik és a szentségeket helye­sen szolgáltatják ki.'’ Ma-eh­hez hozzátehetjük: „ ... és Jé­zus Krisztus példája szerint gyakorolják a diakóniát.” Az egyházi'’ léte szorosan összefügg Isten igéjének hir­detésével. Azt mondhatjuk, hogy ott van egyház, ahol az evangéliumot hirdetik. Az ige hirdetése nélkül nincs egy­ház, hiszen a Szentlélek az evangélium hirdetése által teremt hitet bennünk, s kö­zöttünk anyaszentegyházat. Az ige hirdetésének szemé­lyi és tárgyi feltételei vannak. Mindenekelőtt szükség van ar­ra, aki az igét hirdesse. Az ige hirdetésére fel kell készí­teni. ki kell képezni az embe­reket. Ezt a nagyon fontos munkát végzik a Teológiai Akadémián és a Teológus Ott­honban. De szükséges az is, hogy az ige hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására megfelelő hely és alkalom áll­jon rendelkezésre. Gondos­kodni kell istentiszteleti he­lyiségről. annak berendezésé­ről, ’ világításáról, fűtéséről, - karbantartásáról, lelkészi hi­vatalról, parókiáról. Az egy­házi alkalmazottak: lelkész, kántor, harangozó stb. tisz­tességes megélhetéséről. Mind­ehhez anyagi javakra, penzre van szükség. Régebben hazánkban a gyülekezetek többsége több­kevesebb vagyonnal rendelke­zett. Ingatlanok, földek, há­zak, alapítványok biztosítot­ták a gyülekezeti háztartás egyensúlyát, fedezetét. Jelen­tős bevételi forrás volt a kö­telező egyházi adó. Ma más a helyzet. Az egy­ház, elsősorban a gyülekezet tagjainak hitből fakadó áldo­zatára van utalva. Az egyház­tól maga Isten vette el a va­gyon mankóit, hogy a saját lábán, a hit útján járjon az anyagiak terén is. Mit jelent a hit útján járni? Ebben az összefüggésben: anyagi áldozatot. Elmúlt az az idő, amikor a gyülekezeti tagok a feleslegükből a gyü­lekezet asztalára vetett né­hány forintjukkal rendezhet­ték egyházfenntartó járulékai­kat. Isten nem a feleslegünk­ből vár alamizsnát! Azt akar­ja, hogy a számunkra szük­ségest osszuk meg. abból ad­junk készségesen, jó szívvel. Ha valaki a szükségesből ad, ez áldozat. lekezet tagjai imádsággal és anyagi áldozattal, szeretettel és megértéssel támogatják ezt a munkát, akkor egyházunk holnapját munkálják. Végül Kanter Ágoston főtitkár kö­szönetét mondott a szülőknek, akik elküldték gyermekeiket a tanfolyamra és az előadók­nak, akik a tanfolyamon ok­tatást végeztek. Igen meleg szavakkal mondott köszöne­tét Kiss János tanfolyamveze­tőnek, „kántorképzésünk aty­jának”. Sulyok Imre karnagy buz­dító szavakat intézett a tan­folyam hallgatóihoz, majd Trajtler Gábor orgonaművész vázolta a kántorok tovább­képzésének négy útját. 1. Mindenki folytassa otthon az önképzést. 2. Mindenki tanul­jon tovább Foton a kántori oklevél megszerzéséig. 3. Le­hetőség van az állami zeneok­tatásban és orgonaművészi képzésben való részvételre. 4. Lehetőség van a lelkészi szol­gálatra való fölkészülésre a Teológiai Akadémián. Az előadók közül külön is ki kell emelni Balla Zsuzsan­na énektanámő szolgálatát, aki két csoport harmónium- oktatása mellett a karvezetói munkál is irányította, és ő volt a hagyományos énekver- seny elnöke is. A mostani ének versenyen ,,abszolút re­kord” született: Szemerei Mária teológiai hallgató az énekeskönyv összes dallamá­nak ismeretével 915 ponttal lett első. A záróünnepség négy óra hosszat tartott, mégis minden­ki lankadatlan figyelemmel Vannak gyülekezetek, ame­lyek már megtanulták ezt a leckét. Ezekben a gyülekeze­tekben az évi egyházfenntar­tói járulék felnőtt személyen­kénti átlaga eileri. sót megha­ladja az egynapi keresetet. Még ez sem nagy. de egy ideig gyakorolható. Ezen felül kü­lönböző célokra is jelentős összeget áldoznak önként, szí­vesen. • Miért teszik ezt? Mert tud­ják. hogy áldozatukra szük­sége van a gyülekezetüknek, s van bennük közösségi érzés, közösségi tudat es felelősség. Anyagiak terén még nagyon sok a tennivalónk. Tudatosí­tanunk kell magunkban, hogy a gyülekezetnek szüksége van a mi egyéni, személyes áldo­zatunkra. Tudnunk kell, hogy ha mi nem teljesítjük kö­telességünket, zavart idézünk elő a gyülekezet, végső fokon az egész egyház háztartásá­ban, hiszen gyülekezeteink az Országos Evangélikus Egyház részeiként szerves közösséget alkotnak. Meg kell szabadul­nunk attól a téves szemlélet­től. amelyben számon tartjuk és döntőnek ítéljük, hogy más mil.yen mértékben vállalt és hoz áldozatot a gyülekezetért, az egyházért. A mi adakozá­sunk. áldozatunk nem lehet pusztán függvénye mások ál­dozatának. Különösképpen akkor nem, ha mások áldo­zata kevés. Akinek drága az evangé­lium, aki szereti Isten igéjét és annak hirdetését, az min­den áldozatra kész érte. Évekkel ezelőtt: egyik gyü­lekezetünkben templotataro- zásra készültek. Az adakozók között volt egy özvegyasz- szonv, alá szerény nyugdí­jából élt. Ez az asszony 1000 Ft-ot adományozott a temp­lomra. Amikor a lelkész azt mondotta, hogy ez igen nagy áldozat, ezt senki sem várja tőle. szelíden így felelt: „Én csak abból adok, amit Isten nekem adott.” Egy gyülekezeti tag mon­dotta: „Nem az ad, akinek sok van. hanem az. akinek szíve van.” Ehhez a megállapítás­hoz — úgy vélem — nem kell magyarázat. Jézus Krisztus egyházára bízta az evangélium hirdeté­sét. Hogy ez megtörténhessék, szükséges a mi személyes, hitből fakadó anyagi áldoza­tunk. Legyünk készek megtenni ami nemcsak szent kötelesség, hanem drága lehetőség’ Táborszky László vett részt rajta. Nem csoda, hiszen a változatos műsorban egymást követték a beszámo­lók, a harmonium- és orgona­játékok, az énekkari számok. Ünnepélyes és örömteli órák. Minden szó és minden hang az Isten iránti hála és a Ben­ne váló öröm húrjait pendí­tette meg a szivekben. Min­denki örömmel hallotta, hogy a tanfolyam hallgatói komo­lyan vették Isten beszédét, és mindenki örömmel látta an­nak bizonyságát, hogy komo­lyan vették a kántori tudo­mányokat is. Öröm volt hal­lani azt is, hogy ennek a tan­folyamnak hallgatói' több ké­nyelmet élvezhettek, mint az A venezuelai- fővárosban, Caracasban egy magyar pro­testáns gyülekezet él. Tagjai­nak száma valamivel több, mint 300. Havonta egy kis la­pot adnak ki ÜZENET címen. A lapnak ez év elején megje­lent égjük szama eljutott szer­kesztőségünkhöz. Ügy gondol­juk, érdekelni fogja Olvasóin­kat. ha a lapból átveszünk né­hány hírt. A kis gyülekezet az elmúlt esztendőben ünnepelte fennál­lásának 20’. jubileumát. Meg­alakulása hoszabb folyamat volt. Abban az időben dr. Nyerges Miklós gondnok vég­zett jelentős szolgálatot, aki kezdetben az igehirdetés szol­gálatát is ellátta. Á gyüleke­zetben éveken keresztül szol­gált Pósfay György lelkész, akit a Lutheránus Világszövet­ség 1971 őszén elhívott a genfi központba, hogy ott a latin­amerikai osztály titkári szol­gálatát elvégezze. Pósfay Györgyöt Caracasban Szilas Attila lelkész követte, aki Dá­niából került Venezuelába. Néhány hónapi szolgálat után Szilas Attila lemondott a lel­készi állásról. Ezt követően nehéz hónapjai voltak a gyü­lekezetnek lelkész hiányában. A gyülekezet vezetői vállalták az igehirdetés szolgálatát. Közben egy-egy szomszédos magyarul beszélő lelkész-is se­gített. A gyülekezet ebben az időben is megtartotta a vasár­napi iskolai oktatást, a presbi­teri üléseket és kiadták válto­zatlanul az ÜZENET című kis lapot. Végre 1972 december végén megérkezett a gyüleke­zetbe dr. Leskó Béla, aki a Buenos Aires-i Evangélikus Teológiai Fakultás tanára és több éven át rektora is volt. Leskó Béla a Teológiai Fakul­tástól egyévi tanulmányi sza­badságot kapott és ezt ő úgy eddigiek, mert a három új mosdóhelyiség már hideg­meleg vízzel várta őket Mindenki örömmel tette ado­mányát a perselybe, amikor elhangzott az adakozásra szó­ló felhívás, hogy befejeződ­hessek az épület központi fű­tésének szerelése. Anyagi vo­natkozásban éppúgy átérezte mindenki, hogy egyhazunk holnapját munkáljuk, mint lelki gyarapodás és zenei to­vábbképzés tekintetében. A huszonnyolcadik nyári tanfo­lyam záróünnepségén minden­ki valóban átélte, hogy egész egyházunk ügye a kántorkép­használta föl, hogy átmeneti időre vállalta a caracasi pro­testáns gyülekezetben a lelké­szi szolgálatot. Leskó Béla első lelkészi je­lentésében jellemzi a külföl­dön élő magyar evangélikus gyülekezetek életét. Különö­sen három nehézségre hívja fel a figyelmet: 1. Nehezen tudják a rájuk bízottak összességét elérni, rendszerint társadalmi okokból. 2. Nem találták még meg az utánpótlást és az ezzel kapcsolatos problémák megol­dásának az útját. 3. Nehezen állnak sajat lábra s jutnak el teljes önállóságukhoz. Külön kiemeli még a lelkész a lel­készutánpótlás problémáját, melyről ezt mondja: „Elfelej­tünk általában egy dolgot, mégpedig azt. hogy csak az igazi élő egyház és gyülekezet, mely az igehirdetés folytonos­ságáról _úgy is gondoskodik, hogy fiai és leányai közül van­nak olyanok, akik a lelkészi, vagy más egyházi munkára hajlandók szánni egész életü­kéi.” Leskó Béla a caracasi gyü­lekezet életéből közöl néhány adatot. Caracasban tartottak 55 istentiszteletet 1972. eszten­dőben. Egy-egy istentiszteleten átlagban 39 személy vett részt. Keresztelések száma 2. meg­konfirmáltak 5 ifjút, esketés 1 alkalommal volt. vasárnapi is­kolát 43 esetben tartottak. Minden hónapban volt presbi­teri ülés. Az ÜZENET című la­pot 10 alkalommal adták ki 400 példányban. Közli a presbite­rek névsorát. Jelenlegi gond­nok Vladár István, algondnok Pécsi Imre. Kívánjuk a caracasi magyar gyülekezetnek, hogy szolgála­tát el tudja végezni és az ige­hirdetések nyomán gyümölcs teremjen életükben. Kutlik János, a nagvbánhe- gyesi gyülekezet első lelkésze építette fel még 1859-ben a „műemléknek” nyilvánított kistemplomot, — mely ma gyülekezeti ház — és az öreg lelkészlakást. A 4000 lélek­számú nagy gyülekezet szá­mára ez a kistemplom szűk­nek bizonyult, ezért Leszich László, a nagy bánhegy esi gyülekezet második lelkésze 1895-ben felépítette a jelenlegi szép nagytemplomot. Maczák György, az országos hírű, nagy botanikus, a „virágos pap” volt a nagybánhegyesi gyülekezet harmadik lelkésze, aki kül­földről hozott rózsáival széppé tette a parókiakertet, a temp­lomkertet és a temetőt. Ma­czák György most Rákoslige­ten éli a nyugalom éveit és 1967-ben, a nagybánhegyesi gyülekezet alapításának 125. éves évfordulóján dr. Kosa Pál lelkésznek adott interjújában azt mondta az öreg papiakról, hogy „paplakunk mindössze egyszer akart a fejemre dőlni úgy, hogy a kivizsgálásra kül­dött egyházmegyei képviselő nem mert ott aludni. Én, lá­tod, itt vagyok. Mégsem dőlt rám, mert idejében aláfalaz­tuk.” 1966-ban ismét renovál­ták és aláfalazták az öreg lel­készlakást, de ez nem sokat használt az ódon épületnek, mert továbbra ,is nedves és egészségtelen maradt. A 618 lélekszámú kis gyüle­kezet saját erejéből keptelen volt állandóan javítani a régi rossz és túlméretezett egyhá­zi épületeket. Ezért kérte a püspököt, hogy a régi lelkész­lakást eladhassa és új lelkész­lakást építhessen. Így épült fel az új lelkészlakás 320 000 forintért. Június 24-én sokan jöttek el a szomszédos magyarbánhe- gyesi társgyülekezetből is Nagybánhegyes nagy ünnepé­re. Az ünnepi istentiszteletén Fest Miklós lelkész oltári szol­gálata után Koszorús Oszkár esperes hirdette az igét. Igehir­detésében Krisztus követésére hívta fel a gyülekezetei. Istentisztelet után az egész gyülekezet jelenlétében az es­peres felavatta az új lelkészla­kást. Az avatás után presbi­teri gyűlés következett, ame­lyen az esperes a presbiterek részére tájékoztatót adott a gyülekezet időszerű kérdései­ről. Ezután Fest Miklós lel­kész — aki ebben az évben ünnepli nagybánhegyesi lelké­szi szolgálatának húszéves év­fordulóját —, beszámolót tar­tott az új lelkészlakás építésé­ről. A helyt lelkész szólt azokról a nehézségekről, melyekkel az új lelkészlakás építőinek meg kellett küzdeniük, de bizony­ságot tett Isten kegyelméről is, mellyel Isten a gyülekezet tag­jait megáldotta es megsegítet­te, hogy az új lelkészlakás Is­ten kegyelméből felépülhetett P M. * * Nemes Nagy Agnes: Kiáltva Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned, Csak nincs kivel szót váltanom. S lám. máris megadod azt a végső kegyelmet, Hogy legalább imádkozom. Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak. És most porig aláztatom. 1 Horgok, vonaglok, mint egy nyomorú állat, Kínomban a port harapom. Életem vékonyul, gyökere félbemetszve, Virága tán nem nyit soha. Irgalmazz, Istenem, húsvétvasámap este, Hisz él az Embernek Fia. Itt megaláztatás, ott szorongattatások, Kín és életveszedelem. Ne hagyd el sok papod hitetien unokáját. Ne hagyd el nyomorult fejem! („A lovak es az angyalok” című kötetből. Megjelent 19*73- ban) _______ NÉ MET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG humanitásra törekvő Világ­Május végén Wittenberg vá­rosában tartották meg a Skan­dináv—Német Egyházi Kon­vent ülését. A Konvent 1947 óta fogja össze a dán, a svéd, a norvég és a Német Demok­ratikus Köztársaság-beli egy­házakat. A wittenbergi ülésen közel 60 résztvevő vitatta meg az ez ő-i témát: „Diakónia a Ázsiai ökumene Az eddigi Kelet-Ázsiai Ke­resztyén Konferencia az idei singapuri közgyűlés határozata szerint kiterjeszti munkáját az egész kontinensre és a nevét Ázsiai Keresztyén Konferen­ciára változtatta. Az új szer­vezetnek 14 országbeli anglí­ban". Az egyházi ügyek állam­titkára és a schwerini körzet tanácsa fogadást adott a részt­vevők tiszteletére. Ezen hang­súlyozták a konvent egyházi jellegén túlmutató, a népek barátságai munkáló szerepét is. (ena) kán, metodista, presbitériánus, baptista és egyesült egyház­beli tagja van. Elnök az in­donéz dr. T. B. Simatupang, főtitkár a singapuri metodis­ta püspök, dr. Yap Kim Hao, lepd) Isten sáfárai vagyunk Az ige szolgálatának biztosítása Marschalkó Gyula Hírek Caracasból i » i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents