Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-16 / 16. szám

„Ő nagy Ur, te nagy Felség...“ Bach János passiója a Deák téren Ahogy az egyházi esztendő­nek kiszakíthatatlan része a böjt és a nagyhét ugyanilyen szerves része budapesti egyhá­zi zenei életünknek is Bach János-passdój ának előadása a Deák téri templomban. A Lu- theránla Ének- és Zenekar — folytatva a nagyon jó gyakor­latot — ebben az esztendőben is két alkalommal, március 19-én és 26-án ajándékozta meg felejthetetlen élménnyel a hallgatóságot. Mindkét alka­lommal olyan szépszámú hall­gatóság gyűlt össze, hogy so­kan ismét állva kényszerültek végighallgatni az előadást. Évről évre mindkét alkal­mat megragadom, hogy hall­hassam ezt a remekművet. S bizonyára nem az egyedüli va­gyok, alá ezt teszi, hiszen itt is, ott is visszatérő ismerős ar­cokat pillanthattam meg most is. A zenekari, az énekkari ré­szek és a szólóénekek nyomán egyre jobban kiábrázolódott lelki szemeink előtt a szenve­dést, a kereszfhalált vállaló hatalmas, felséges Űr Jézus Krisztus alakja, akinek egész életét és halálát is Isten aka­ratának teljesítése és a bűnös ember megváltása irányította. Az igehirdetés, amelyet el­ső alkalommal D. Káldy Zol­tán püspök, a második alka­lommal pedig dr. Kékén And­rás igazgató-lelkész végzett, a hirdetett igével foglalta össze. tette teljessé mindazt, amit a János-passió a muzsika nyel­vén szólaltatott meg. Csak elismeréssel és köszö­nettel sorolhatom fel a szó­listákat: László Margitot, illet­ve Kalmár Magdát (szoprán), Sándor Juditot (alt), Fülöp At­tilát (tenor), aki az evangélis­ta szerepében mutatkozott be a hallgatóságnak, Iglói Károlyt, illetve Berczely Istvánt (basz- szus) és Mezőfi Tibort (basz- szus). Köszönjük nagyszerű szolgálatukat! A Lutheránia Ének- és Ze­nekar tagjai most is hűsége­sen és nagyszerűen szólaltat­ták meg a bachi muzsikát W eitler Jenő vezényletével. Mindkét alkalommal kitűnő előadással ajándékozták meg a hallgatóságot, de mintha a második alkalommal a szo­kottnál is nagyobb lelkesedés­sel szolgáltak volna. Külön ki kell emelnem az új orgona szolgálatát, amelyet ez alkalommal is Trajtler Gá­bor szólaltatott meg, mivel az új orgonának ez volt az első János-passióbeli szolgálata. Az egyes regiszterek gazdag, szí­nes változatossága a passió­ban is nagyszerűen érvénye­sült Az előadások után jó volt látná a boldogan mosolygó ar­cokat. Az élet rohanásában kö­szönjük ezeket a felejthetetlen alkalmakat! Harkányi László Az igazi gyülekezet Március T9. Tavassá, napsü­téses reggelen indultunk út­nak teológus társaimmal és a Teológus Otthon igazgatójával. A Pest ós Nógrád megye ha­tárán fekvő Ácsa és Erdőkürt gyülekezetei hívtak bennünket ez alkalommal teológusnapra. Korán indultunk ugyan, de a tavasztól ébredő cserháti táj szépsége kiűzte szemünkből az ájom utolsó szikráit is. Nagy szeretettel vettek körül bennünket, úgy a lelkész, mint az egész gyülekezet. Sokat hal­lottunk a gyülekezet múltjá­ról is: megtudtuk, hogy már a XVI. században volt itt gyü­lekezet; 400 éve hirdetik itt az Igét. DÉLELŐTT MINDKÉT GYÜ­LEKEZETBEN istentiszteleti alkalmon vettünk részt, az igét dr. Selmeczi János hirdette. „Jézus döntött kereszthalálá­val, és ez nekünk is erőforrás és útmutatás döntéseinkhez.” A délutáni szlovák istentiszte­letet Ácsán Lehoczki Endre tartotta. Reménységgel tölt el bennünket az, hogy a gyer­mekórák iránt tanúsított ér­deklődés és látogatottság mi­lyen nagy fokú. Beesteledett már, amikor a gyülekezeti es­tet megkezdtük az ódon acsai templomban. Ezen az alkal­mon igazgatónk vezetésével mindannyian szolgáltunk. „Jé­zus igaz gyülekezetei akar” — hangzott a cím, és az igehir­detések megvilágították: mit jelent ez ma. Az igaz gyüle­kezet „nem csinál üzletet a hi­téből ... Nem kíván külön je­leket ... Észreveszi az igaz je­let”. Szavalatok, Kormos Anna éneke és Roszik Miklós orgo­najátéka színezték a progra­mot. A heti Ige alapján a be­fejező áhítaton én szóltam ar­ról: hogyan tudunk Jézus pél­dája nyomón az igazság útján járni. Gaugecz István Falusi problémák Lapunk hasábjain a mai naptól kezdve új cikksorozat indul „FALUSI PROBLÉMÁK” összefoglaló címen. Ez annak a bizonysága, hogy lapunk te­kintettel van olvasótok minden rétegére. Tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy a fal­vak és a tanyavilág is szerves része hazánknak. Evangélikus híveinknek jelentős része ezek­ben a településekben él, végzi mindennapi munkáját, és az Evangélikus Élet sok falusi család hetenkénti olvasmánya, és a mi lapunk éppen ezért a legintenzívebben kapcsolja ösz- sze a falvak evangélikus népét is egyházunkkal és formálja a közegyházi gondolkodást. NEM HAGYHATJUK FI­GYELMEN KÍVÜL azokat az óriási változásokat, melyek az elmúlt negyedszázadban a fa­lusi emberek életében végbe­mentek, életkörülményeiket, életszínvonalukat döntő mó­don befolyásolták és a falusi életnek egészen új arculatát alakították ki. ÓRIÁSI FEJLŐDÉS találha­tó a falusi emberek életkörül­ményeiben, lakásviszonyaiban, egészségügyi helyzetében és kulturális életében egyaránt. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a falu évszázados lema­radást hozott be az elmúlt ne­gyedszázad alatt. E mélyreható változások túlnyomó többsége annyira pozitív jellegű, hogy ma már a szocialista világ- rendszer külföldi, vagy kül­földre szakadt magyar ellen­zői sem merik ezt a fejlődést a régi, rosszindulatú hangon kritizálni, vagy gúnyolni ben­nünket elmaradottságunkért A MOST KEZDŐDŐ CIKK­SOROZATBAN először mégis negatív jelenségekkel foglal­kozunk, mert ezek a mai falusi életnek komoly problémái. Ezek nem mondva csinált problémák, hanem olyan va­lóságok, melyek döntő módon A Bajor Szövetségi Köztár­saságban (NSZK), szórvány­sorsban élő evangélikus egy­ház püspöke, dr. D. Dietzfelbin- ger tartományi püspök, tartha­tatlannak mondotta azt az ál­lapotot, hogy a növekvő — de még mindig nem elegendő — lelkészi hivatású személyek nem az egyházi közérdeket, hanem a maguk személyes ér­dekeiket tartják elsődlegesnek, így történhetik meg az, hogy — kedvezőbb anyagi okok mi­att — a kívántnál többen van­nak nem gyülekezeti szolgálat­befolyásolják a falu mai éle­tét és arculatának kialakulá­sát. A falusi élet mai gondjai jelentkeznek az elvándorlás tényében, a fiatalok és a falu viszonyában, az ingázás kiala­kulásában. Az egyre növekvő új igények és igényesség kö­vetkeztében meginduló elvi- rosiasodás folyamata magával hozza a hagyományok, népszo­kások és a veretes kegyesség megfakulását. Foglalkozni kí­vánunk még falun ma is meg­található elmaradottság, babo­na és egészségtelen rnegrög- zöttségekksl (pl. novabor). Új problémaként jelentkezik a ta­nyavilág felszámolása, illetve tanyaközpontok kialakítása. Az elszigeteltségből kikerülő embereknek a közösségi életbe való beépítése nem könnyű feladat. De ugyancsak komoly kérdés az új helyre kerülő embereknek a gyülekezeti kö­zösségbe való beilleszkedése. Ezekre a kérdésekre kívánunk rávilágítani a most induló cikksorozat keretében. OLVASÖINKNAK TARTO­ZUNK még azzal a magyará­zattal, hogy mi indít minket arra, hogy ezekkel a kérdések­kel behatóan foglalkozzunk. Ennek' kettős oka van. Először is a józanság, másodszor a se­gíteni akarás szándéka. Vilá­gosan és józanul kell látnunk, hogy az egészséges fejlődés és átalakulás következtében ter­mészetszerűen egy sereg gond és probléma is jelentkezik. Ezeket józanul és reálisan fel kell mérni és helyesen kell ki­értékelni. Az elemzésnek ezt a fáradságos munkáját nem lehet megtakarítani, ha való­ban segíteni akarunk híveink­nek az új körülmények között, és a mai élet által felvetett kérdésekben. Segítő szándé­kunkat az a meggyőződés táp­lálja, hogy az egyházunk, ha hűségesen végzi szolgálatát, •tud segíteni híveinknek úgy a tudati, gondolkodásmódbeli, mint a gyakorlati kérdésekben egyaránt. Ez a segítő szándék hozzátartozik egyházunk dia- kóniai alapállásához. Emberte­lenség lenne az egyház részé­ről és felelőtlenség, ha a nagy forradalmi átalakuláson út­ban, és az is, hogy az 500 lel­kes gyülekezetek könnyebben találnak megfelelő lelkészre, mint a mammut-gyülekezetek. Ebben a helyzetben — mon­dotta, a püspök — az lehet az egyetlen egészséges megoldás, hogy az 500 lélekszámnál ki­sebb gyülekezetek lelkészi szolgálatát összevonják és a nagyobb gyülekezetek személyi állományát felerősítik. Ez a folyamat „nagyon fájdalmas”, de a lelkészi munkaerővel való jobb gazdálkodás lehetőségét adja meg. (epd-Bayern) menő falusi emberek számára nem volna szavunk. Érezniük kell, hogy nem hagytuk őket magukra a „menet közben” je­lentkező kérdéseikben. Éppen ezért minden igyekezetünk ar­ra irányul, hogy a magunk eszközeivel és erkölcsi felelős­ségünk tudatában részt ve­gyünk falusi testvéreink gond­jainak felvállalásában, és e cikksorozat keretében is ez a szempont irányít bennünket. BEFEJEZÉSÜL még egy rö­Amikor hiába toporzékolsz, hiába makacskodsz, úgysem éred el célodat — azt szokták mondani: kár a gőzért! Fáraó nagy hatalmú király volt, még­is úgy viselkedett, mint egy makrancos gyermek. Hiába kérte Mózes, hiába kérte Áron. Nem engedte el Izrael népét Egyiptomból. Nem vette ész­re, hogy kivel áll szemben. Végül már Isten sem engedte meg, hogy észrevegye. Megke­ményítette a Fáraó szívét, hogy mindenki lássa, Mózes is, Áron is, Izrael népe és az egyipto­miak is, te is: Istermel szem­ben maira cskod ni, toporzékol- ni nem érdemes. Kár a gő­zért! Tíz csapást mért Isten Fá­raóra és országára. Először a víz vált ihatatlanná. A folyók megteltek vérrel. Majd elsza­porodtak a békák. Milliószám­ra ugráltak a házakban, szo­bákban. Belemásztak az ételbe és az ágyakba. Megijedt Fáraó. Hívatta Mózest és Áront. így szólt: elengedem Izrael népét, ha megszabadíttok ezektől az utálatos békáktól. Mózes imád­kozott Istenhez, és a békák el­tűntek. Elmúlt a csapás, de azonnal visszatért Fáraó makacssága. Kihirdette: bár megígértem Iz­rael népének, hogy elmehet­nek, mégsem engedem őket. Maradjanak valamennyien itt. Erre újabb csapást bocsátott Isten Egyiptomra. A porból tetvek másztak elő, a levegő­ben hemzsegtek a csípős bö­gölyök, az emberek és állatok egyaránt szenvedtek csípésük­től. Fáraó1 ismét megijedt. vid vallomással tartozom az olvasóknak. Huszonkét éve La­ium élek és szolgálok evangé­likus népünknek. Őszintén tisztelem és becsülöm a falusi embereket, ismerem fáradsá­gos, nehéz munkájukat, és sorsközösséget vállaltam ve­lük. Számomra kérdéseik, gondjaik nem elméleti jelle­gűek, hanem nagyon is gya­korlati, mindennapi kérdések. Azzal a jó reménységgel in­dítjuk el az új sorozatot, hogy falusi testvéreink megérzik; ebből a ^estvéri felelősségvál­lalást és segítő szándékot. Garami Lajos Mindent megígért. De amikor elmúlt a baj, visszavonta ígé­retét. A helyzet mind rosszabbá vált. Üjabb csapást mért Isten Fáraóra. Állatvész ütött ki. Egymás után hullottak a tehe­neik és bárányok. Csak Gósen földjén, ahol Izrael népe la­kott, nem terjedt a vész. Meg­betegedtek az emberek is. Fer­tőző betegség ütött ki. Hólya­gos fekélyek gyötörték az em­berek bőrét. Ezután, szörnyű időjárás támadt. A jég minden termést elvert. Akkora jégda­rabok hulltak, hogy a mezőn dolgozó embereket agyonver­te. Fáraó azonban tovább ma- kacskodott. Újabb csapás zú­dult országára: sáska járás* Ezek az óriás szöcskék repül­ve jöttek. Felhőként takarták el a napot. A mezők füvét, a fák lombját lekopasztották. Fáraónak ez sem volt elég. Ak­kor hirtelen sötétség borult az egész országra. A nappal olyan volt, mint az éjszaka. Három napig tartott a sötétség. Fá­raó mégis elkergette Mózest és Áront. Ne lássalak többé ben­neteket! — kiáltotta dühösen, mégse engedte el Izrael népét, mert Isten megkeményítette szívét. A tizedik, az utolsó csapás volt a legszörnyűbb. Erről majd következő alkalommal olvashatsz. Most inkább gon­dolkozz el kissé ezen a külö­nös történeten. Tudom, te nem vagy Fáraó, azért te is szoktál makacskod- ni, toporzékolni, amikor nem törődsz senkivel, csak magad­dal, és csak azért is a rosszat teszed, még Istennel se szá­molsz. Vigyázz! Fáraó példája figyelmeztet: nem érdemes! Valami szépet is tanulhatsz az Egyiptomra zúdult termé­szeti csapásokból. A tiszta víz, a friss levegő, a napsütés, az egészség Isten ajándéka. Sze­resd, becsüld és védd a termé­szetet. Isten jó, de szigorú. Neked se engedi meg, hogy csak ma­gaddal törődj. Ne mondd da­cosan: azt teszem, amit aka­rok! — mert megleckéztet, mint a Fáraót D. DIETZFELBINGER PÜSPÖK: JOBBAN KELL GAZDÁLKODNI A LELKÉSZI MUNKAERŐVEL! Kár a gőzért! Budapest 1372-1972 Az újjáépített város Kevés város szenvedett any- nyit és annyiszor történelme során, mint Budapest. De ke­vés városról mondhatjuk el azt, amit a főnixmadárról, hogy poraiból újra meg újra feltámadt. A kormány újjáépí­tési terve 3 évre szólt. A terv országos volt, s ott, ahol keve­sebb kárt okozott a háború, sikerült is végrehajtani. Bu­dapesten más volt a helyzet. De a cél is. A leglényegesebb dolog volt a tél beállta előtt az embereket fedél alá juttat­ni. De hogy „fedél” előkerül­jön, a termelőeszközöket, a gyárakat, üzemeket kellett be­indítani. Az éhező lakosságnak ennivalót, a fázó embereknek tüzelőt kellett nyújtani. Em­berfeletti erőfeszítések történ­tek e célok érdekében. Hiszen amint mondottuk, a nulláról indultunk el. S mindez sike­rült anélkül, hogy járvány ütötte volna fel fejét. Az erőfeszítést tehát siker koronázta. A közművek ellát­ták a lakosságot vízzel, vil­lannyal, sőt lassan az utcákat is kivilágították. Eltűnt a mér­hetetlen sok szemét az udva­rokról, kapualjakból, és a köz­lekedés is megindult. Igaz, „foghíjasok” lettek az utcák, mert sok épületet le kellett bontani, de egyre több gondot lehetett fordítani a megma­radtak tatarozására. A házak „szemei” visszakapták üveg­tábláikat az eddigi deszka, ke­ménypapír helyett. Az élet kezdett normális kerékvágás­ba térni. 1945—48-ig, a népi demokra­tikus forradalom időszakában még csak sebeinket kötözhet­tük, de 1948—62-ig, a szocia­lizmus alapjainak lerakása időszakában a fővárossal kap­csolatban is nagy tervek bon­takoztak ki s valósultak meg. Ennek a korszaknak egyéb­ként a legjellemzőbb esemé­nye Nagy-Budapest kialakítá­sa, a peremvárosok hozzácsa­tolása volt. 1950-ben 22 kerü­letre bővítették a fővárost. Az ipar fejlesztése során megin­dult munkásáramlás azután sok-sok probléma elé állította Budapestet. Ez a probléma először 1919- ben jelentkezett. Eddig ugyan­is a történeti Magyarország arányainak megfelelően kb. 1 millió volt Budapest lakossá­ga. Trianon után a 7 millióra csökkent ország lakosságának egyhetede lakott a fővárosban. Korábbi cikkünkben vázoltuk, milyen körülmények között. Nos, 1950-re, noha az ország összlakossága nem érte el a 10 milliót, Budapest lakossága ro­hamosan közeledett a bűvös 2 millió felé. Ez a felduzzadás — az összlakosság egyötöde la­kik a fővárosban — nem egész­séges, és félelmetes terheket jelent. A gondok valóságos láncreakciójával kellett meg­küzdeni. Lakás, közművesítés, üzleti hálózat, közlekedés, el­látás, iskolák, egészségügyi. kulturális intézmények stb, vo­nalán. A harmadik ötéves terv rarnmal köszöntött be, s lakó­telepek születése merőben megváltoztatták Budapest — főként a századfordulókor épí­tett szecessziós, habarcsdíszes •— városképét Voltak olyan te­rületek, ahol gazdaságos volt új lakótömbök építése, de fel­számolták a gyászos emlékű „szükséglakótelepeket” is, mint pl. a Mária Valéria-telepet. Főbb gócok, mint a Fiastyúk úti, Lumumba utcai, József Attila-, Kelenföldi, Óbudai, Újpalotai lakótelepek nőttek ki a földbőL A kerületek Jélek­száma kétszeresére, háromszo­rosára növekedett, s a demo­gráfiai változásokkal a közössé­gi problémák egész sora vető­dött fel. A kerületek patrio­tizmusa azonban változatlanul fennállt. Főként azokban a ke­rületekben, amelyek mint ön­álló peremvárosok vagy köz­ségek kerültek Budapesthez. Eközben felépültek a Duna- hidak. A régiek közül a sza­badságharc centenáriumára el­készült a Lánchíd, s utoljára (1964) a karcsú, kábel Erzsé- bet-híd. Ugyanilyen lendület­tel újították fel a műemlék épületeket, a királyi Vár nagy részét (jelenleg múzeum), ma­gát a Várat, Parlamentet stb. A tennivaló végtelen sok volt. A város épségben maradt há­zai is gondos tatarozásra szo­rultak, Korszerűsíteni kellett lakásokat, közművesíteni hiá­nyos területeket. Utakat, köz­lekedést bővíteni, modernné kellett tenni. A kétmilliós város ellátása szinte meghaladta a fiatal szocializmus erejét. Ma is legégetőbb kérdése a fővá­rosnak a lakáskérdés. A közlekedés korszerűsítésé­vel kapcsolatban 1970-ben át­adták rendeltetésének a metró első szakaszát. És milyen lett a főváros la­kossága? A felszabadulás előtt nem egészen egymilliós város kétszeresére növekedett. A megnövekedett lakosság nagy része vidékről áramlott a mun­kalehetőségeknek megfelelően a fővárosba. Ez a tömeg hosz- szú időn keresztül őrizte fa­lusi szokásait, de főként, mi­vel különböző helyekről köl­töztek össze, a közösségi szel­lem hiányával érkeztek. Az új városnegyedek lakossága ne­hezen ötvöződött egybe, össze- kovácsolódásának, fővárosi la­kos öntudatának kialakulása folyamatban van. Száz év alatt teljesen meg­változott a főváros nemzetisé­gi' képlete is. A város és ma­gyarság kohéziója Budapest lakosságát túlnyomó többségé­ben magyarrá tette. Ha akad­nak is nemzetiségek elszórtan, érzelmükben ízig-vérig ma­gyarok, s ma már csak idegen csengésű nevük emlékeztet nemzetiségi származásukra. A 60-as évektől fővárosunk kedvenc turisztikai centrum lett. Hogy a turizmus vonzó legyen, megfelelő szállodákról, éttermekről kellett gondoskod­ni. Az igények sora párhuza­mosan jelentkezett. Egyszerre éreztük, mit jelent „világvá­rosnak” lenni, és mekkora le­maradást kell pótolnunk. De a leküzdött nehézségek ellenére milliószámra jönnek külföl­diek, s élvezik Budapest cso­dálatos szépségét és vendég­szeretetét. A várost az egyesí­tés centenáriumán, tehát az idei évben joggal állíthatjuk a legszebb európai városok közé, Dr. Rédey Pál A József Attila lakótelep nagyarányú lakásépítési prog­4 T t í i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents