Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-04-09 / 15. szám
Különös Király Mt 12, 1—5 TALÁN A VILÁG LEGKÜLÖNÖSEBB királyi bevonulása az, amiről virúgvasámap igéje szól. Látványos rendezvények- hez szokott szemünk egészen mást várna egy ilyen alkalomtól. Jézus nem magasból tekint alá hódoló népére, hanem velük egy szinten jön alázatosan, csendesen és egyszerűen, talán csak a szeme simogatja végig reá váró népét. Különös király. A bevonulás ünnepi protokollját ősi prófécia hirdette előre, Zakariás szavával: „Örvendj nagyon Sión leánya, ujjongj' Jeruzsálem leánya, íme királyod eljön hozzád, aki igazságos szabadító, alázatos és szamáron ül.” Ez itt beteljesedett. 1. EZ A KIRÁLY NEM URALKODNI JÖN, HANEM SZOLGÁLNI. Bevonulásakor mögötte van már három év szolgálata. Névtelen emberek hosszú sora, akikhez lehajolt szívek viharát enyhítő szavával, könnyeket törlő kezével, betegségekből szabadító erejével, bűnök terhét feloldó irgalmával, az élet ínségét enyhítő szeretetével. Nem uralkodott, hanem szolgált, így ad példát ma is egyházának, hogy ne féljen alászállni, sőt örömmel vállalja a felelősséget e világ mai égető kérdéseiben. EGYHAZUNK IS EZT ISMERTE FEL, amikor vállalta a szolgálat útját. Ez az út csendes odaállás azók mellé, akik e világban felekezeti vagy világnézeti különbség nélkül együtt fáradoznak az emberiség békésebb, jobb életéért. 2. NEM ÜNNEPELNI JÖTT, HANEM AZ EGYSZERŰ, HÉTKÖZNAPI MUNKA SZAMARÁN. Jézus a hétköznapjaid szürke eseményei között akarja életedet szeretetével megújítani, átformálni. Ezért jön ilyen egyszerűen és szelíden, hogy érezd oda tartozik Ö a mindennapok apró eseményei közé. mert itt találkozol a legnehezebb feladataiddal és abban akar segíteni. CSALÁDI ÉLETÜNKBEN erre igen nagy szükségünk van, hiszen a modern élet sokféle igénybevétele között ideges feszültség támad az otthonokban. Még élesebben jelentkezik a generációk váltásának problémája, melyet a gyors változásokat hozó korunk különösen élesen exponál. Ezekben mutatkozik meg mennyit ér az egymás terhét hordozó, sőt olykor egymást elszenvedő szeretet evangéliumi tartalma az életünkben. GYÜLEKEZETEINKBEN, ahol a hagyományos vallásosság mellett jelen van a korunk égető kérdéseit látó és ezért a keresztyén felelősséget átélő gyülekezeti réteg, amelyik tudatosan éli a maga hitét, szocializmust építő népünk körében, és maga is építi a szocializmust. EGYHAZUNK MEG NAGYOBB KÖRRE táguló gyakorlati diakóniája keresztyén szolgálatunk a hazánkban. Nem idegen testként élünk népünk körében, hanem olyan hívő emberekként, akik ugyanakkor hűséges, dolgos hazafiak is és a maguk helyén a szellemi vagy fizikai munkájukkal jó igyekezettel építik, gazdagítják népünket. Részt vesznek annak gondjában* bajában, örömében-sikereiben. Munkálkodnak a Hazafias Népfront keretében is. Jézus igéjének hallgatása, naponkénti olvasása új meg új indításokkal erőt adnak arra, hogy szolgálatunkat családunk, gyülekezetünk, hazánk, sőt az egész emberiség részeként jól végezhessük. 3. Ö VALÓBAN KIRÁLY, AKI KÖVETÉSRE HÍV, HOGY ESZKÖZÉVÉ TEGYEN. Ebben mutatkozik meg életünk igazi keresztyénsége. Így üzeni népének: Íme királyod jön hozzád, akinek oda kell szánnod engedelmességre életedet. Túl kell látnunk életünk szűkebb keretein. Hiszen még mennyi éhes, nélkülöző ember él földünkön, akiknek Jézus Krisztus szeretetével kell kenyeret nyújtani azoknak is, akik magukat keresztyéneknek vallják és akik a kenyér bőségében vannak. Lehet, hogy közvetlenül nem tudod a kezébe nyújtani annak az éhezőnek kenyeredet, de együttérzésed kifejezésével, azzal hogy igazságtalannak látod ha az egyik helyen bőség, a másik helyen ínség van, mégis eljuttatod kenyeredet az éhezőhöz. AHOGYAN NEM VOLT JÉZUS SZÁMÁRA KÜLÖNBSÉG ember és ember között, úgy kell nékünk is félreérthetetlenül megmondanunk, hogy emberségünk megcsúfolásának érzünk minden faji megkülönböztetést és az egyenlőség és igazság alapján látjuk minden embertársunkat e földön. Jézus könyörülettel fordult a világ minden szenvedője felé. Az 0 követésében nem hagyhatunk kétséget senkiben, hogy fáj nékünk a menekültek, a háborús szenvedést hordozók gyötrelme, Vietnam népének szenvedése és nem tudunk hallgatni ott, ahol rémült gyermekszemek figyelik a repülőgépeket és ahol már kicsiny korukban kitörölhetetlenül íródik emlékezetükbe a vér, a halál, az égő otthon képe. Ilyen cselekvő, együttérző, közösséget vállaló szeretetre hív a te Királyod, aki maga volt ebben a szeretetben példád. Részletek Sólyom Károly paksi lelkész, a Tolna—Baranyai Egyházmegye esperese rádiós igehirdetéséből. Kettős állampolgárság Az Uj Magyar Lexikon megfelelő helyén ezt olvashatjuk: „állampolgárság: meghatározott állam kötelékébe való tartozás. Az állampolgár az állam által biztosított jogokat gyakorolhatja, élvezi állama védelmét az ország határán túl is, és tartozik teljesíteni a törvényesen reá rótt kötelességeket.” Ugyanezen címszó alatt arról is olvashatunk, hogy egyes államok (így pl. a Magyar Népköztársaság is) ismerik a kettős állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy egy személy azonos időpontban két államnak is lehet állampolgára. vissza hozzánk megváltó Urunk. De addig amíg el nem jön, addig kötelességek várnak reánk, olyan elkötelezésből ía- kadóak, amelyek összekötik mindennapi jelenünket az elkövetkező időtlen jövővel. Mert Jézus Krisztus azért halt meg, azért támadt fel, hogy „öt szolgáljam örök igazságban, ártatlanságban és boldogságban.” Öt szolgáljam teljes hittel és igaz reménységgel már itt a Földön és egykor az örökkévalóságban. Ez a szolgálat Isten országa polgárainak egyszerre állampolgári joga és kötelessége. szűk és bizonyságot teszünk róla — végső sorban ezzel is a feltámadott Jézus Krisztusnak szolgálunk. Annak az Urnák, aki nemcsak elvárja tőlünk ezt a hűséges szolgálatot, hanem erőt is ad annak végzéséhez. * Utón a cél felé Földi életünk napjai végesek s megismételhetetlenül drága alkalmak. Drága voltukat az jelenti, hogy csak egyszer adottak s az, hogy parányi mérföldkövekként sorakoznak célunk, az örök ország kiteljesedése felé vezető úton. Ezért, amikor Jézus Krisztus és az emberek iránti hűségben éljük mindennapjainkat, sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy földi életünket egyszer el kell hagynunk. S ha ebben a kettősségben: a földi állampolgárság hűségében és az örök ország polgárságának reménységében mindvégig megtudunk állni, akkor nekünk is megadatik az, hogy elérjük a végső célt, az örök üdvösséget Dr. Vámos József Az O országában Ha nem is egészen úgy, abban az értelemben ahogy’ az előbb leírtuk, de mégis az a tény, hogy a keresztyén ember is egyszerre két ország állampolgára. Erről így tanít bennünket a második hítága- zat magyarázatában a reformátor: „ .. .az én Uram, aki engem ... magáévá tett, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek, az Ö országában Ö alatta éljek .. Minden kétséget kizáróan, világos beszéd ez: Jézus Krisztus megváltói halála a benne hívő embert Isterv örök országának polgárává avatja. Annak az országnak a tagjává, amelynek ugyan soha nem voltak és nem is lesznek földajzilag kijelölhető határai, de amely nagypéntek és az első húsvét óta mégis élő valóság. Valóság úgy, hogy léte már a mi Földünkön, az emberiség történetében is tapasztalható, de végső kiteljesedése csak az örökkévalóságban következik be. Hogy mindez mikor lesz a színről-színre látás teljes Valóságává, senki közülünk nem tudhatja s nincs is okunk rá, hogy kutassuk, mikor jön Földi hazánkban Isten akaratából a Földnek egy bizonyos pontján láttuk meg az áldott napvilágot s így egy országnak lettünk polgárai, egy nép közösségének lettünk tagjai. Ennek a népnek — a magyarnak — a nyelve az anyanyelvűnk, ennek az országnak — a Magyar Népköz- társaságnak — múltját, jelenét és jövőjét a magunkénak valljuk, s sorsunk, személyes boldogulásunk össze van kötve ezzel a néppel, ezzel az országgal. Ez a mi másik állampolgárságunk. Hogy melyik az előbbrevaló a kettő — az örök és a földi ország — közül, hogy melyiknek a törvényeit kell elsősorban betartanunk, ez ilyen formában sohasem lehet kérdés a számunkra. Nem lehet, mert nekünk mindkét ország önmagáért egyformán drága és így az egyikre való hivatkozással nem játszhatjuk ki a másikat, s fordítva sem cselekedhetünk. Sőt, a Jézus Krisztus örök országába való tartozásunkból egyenesen következik az, hogy tiszteljük felsőbbségün- ket, engedelmeskedünk rendelt elöljáróinknak s mindent megteszünk azért a népért, azért az országért, amelyet a magunkénak vallunk. Miközben pedig így cselekszünk — hiszEGY SEGESVÁRI OLVASÓNK LEVELÉBŐL „Megemlítem, hogy a diákhegyi ősi templom nagy harangját Villamosítják. Ezt a nagy harangot csak négy erős harangozó tudta megcsendíteni. A villamosítás anyagi fedezetét a LVSZ vállalta. A diákhegyi templom, mint történelmi emlék is kiváló, ritka építmény, a nagy harangja pedig olyan mestermű, hogy nem akad párja az erdélyi ősi nagy templomok harangjai között egy sem. 1797-ben öntötte Thallmann Mihály európai hírű harangöntő mester. A harang súlya 2900 kg. Belső és külső felirata latin nyelvű, sok rövidítéssel. Magyarra fordítva: „Sokszor öntöttek át, mindig dicsértem rendíthetetlenül az Istent, összehívom a népet a szent egységbe. Újra lettem öntve a segesvári augs- burgi hétrokonság által az igen nemes D. J. Schack királybíró úr, a nevezetes ismert J. Schencher úr várospapja, a nemes Fabri ti us János szolgabíró úr és.a nagytekintélyű M. Amad. Scheck városgazda által, a hármas egység védelmével. Michel Thallmann' újra öntött örökre 1797-ben.” Idős olvasónk verset is irt a harangról, amelyben imádsága szólal meg, nehogy valaha még ágyúnak öntsék be az öreg harangot: „Szólj, de a te hangod is a békéért, örök békéért zengjen, hogy békét kérő hangú zúgásod hasson a szívek mélyére, s a békét, mit annyira kér a világ népe, végre megérje” — írja a 90 éves Rácz Andrássi Sándor bácsi. Ne féljetek! Az, ember fél Istennek, engedelmeskedni. Hátha baj lesz belőle? Talán már te is érezted ezt a félelmet. Mózes nagyon érezte. Sőt, hamarosan annyi baja támadt, hogy arra gondolt: ezt már nem bírom ki. Szeretném azonban előre megmondani, hogy kibírta. Es nagyon jó volt, hogy kibírta. Mózes és Áron elment a Fáraó palotájába. Így szóltak az egyiptomi királyhoz: az Ür, Izrael Istene küldött minket hozzád. Ezt üzeni néked: bocsásd szabadon népemet. Fáraó dühös lett: kicsoda az Űr, hogy szavára hallgassak? — kérdezte ingerülten. Nem ismerem az Urat és nem bocsátom el Izraelt. Ök tovább kérlelték a Fáraót: csak három napra engedd el Izrael fiait, hogy a pusztába menjünk. Fáraó azonban nem tágított. Rájuk ripakodott: Mózes és Áron! ti visszatartjátok a népet a munkától. Jobb lesz, ha azonnal dolgotokra mentek. Még azon a napon elrendelte rabszolgafelügyelőinek, hogy ne adjanak polyvát és szalmatöredéket Izrael népének a téglakészítéshez. Menjenek el maguk és szedjenek maguknak polyvát. De vigyázzatok — mondta —, nehogy kevesebb téglát készítsenek, mint eddig. Haszontalan, lusta népség. Nem akarnak dolgozni. A rabszolgafelügyelők Fáraó parancsa szerint cselekedtek. Sanyargatták, ütötték és verték a népet. Ekkor küldöttséget memes»- tett Izrael népe a Fáraóhoz. Kérlelték, hogy könnyítse meg munkájukat. De hasztalan. Lusták vagytok, restek. Nem akartok dolgozni. — mondta a küldötteknek. Azért találtátok ki, hogy elmentek a pusztába. Takarodjatok dolgozni. Polyvát nem kaptok. A tégla-számot pedig be kell adnotok. Amikor kijöttek a küldöttek a Fáraó palotájából, összetalálkoztak Mózessel és Áronnal Vádolni kezdték őket. Ti vagytok mindennek az okai. Csak bajt hoztatok ránk. Szabadságot ígértetek és felbőszítettétek a Fáraót. Most majd tönkretesz bennünket. Mózes erre a vádra nem tudott válaszolni. Nagyon elkeseredett. Istennek mondta el panaszát. Így imádkozott: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldtél engem ide? Hiszen mióta szóltam a Fáraónak ,rosz- szabbul bánik a néppel. Minket pedig nem szabadítottál meg. Az egyiptomi király gonoszságát még csak elszenvedte valahogy Mózes. Sokkal nehezebb volt saját népének vádaskodását elszenvednie. De ezt is kibírta. Milyen jó, hogy kibírta: Enélkül nem válhatott volna később népének vezetőjévé. Egyetlen bűnödtől sem szabadulhatsz meg. ha nem bírod ki a küzdelmet. Ha félsz és elveszíted kedvedet. Kibírod a nehézségeket, ha imádkozol. Ezt isten is tudja. Ezért üzeni mindenkinek, aki fél az engedelmességtől: Ne félj! Húsvét- kor is ezt mondta az angyal Jézus megijedt tanítványainak: Ne féljetek! Neked is mondja: Ne félj engedelmeskedni! Budapest 1872-1972 Az elpusztított város A romos Szent György tér 1945-ben Erről az időről már személyes élményeink vannak. Ezek az élmények rossz álmaimban térnek vissza s verejtékben, fürdők, ha ébredek belőlük. Az a város, ahol tipegni, beszélni, imádkozni tanultam, ahol iskolába jártam, amelynek minden köve, tere, háza személyes barátom volt, s amelyet úgy szerettem, — ki tudja hányadszor története során, — újra elpusztult. Senki ne ihondja azt, hogy ennek igy kellett lennie. Mert azoktól megkérdezem, miért maradt épségben Róma, Párizs, Bécs, vagy a többi város. Mert azt én is tudom, hogy háború volt. Kegyetlen, kíméletlen háború.. De azt is, hogy a háborúknak is vannak „végórái”, és a mi fővárosunkat akkor hányták „karélre” amikor a háborúnak már végórái voltak. Ezt pedig a „szakembereknek” jobban kellett volna tudniuk. A tragédia az volt, hogy a „szakemberek” voltak fővárosunk első számú ellenségei. A vihar még ki sem tört, amikor „véletlenül” felrobbant a Margit-híd pesti szárnya. Még nem is voltunk ostrom-, vagy frontváros, amikor ezrével támadták amerikai bombázók az ipari negyedeket s „véletlenül” lakótömböket. Az igazi megpróbáltatás 1944 végével szakadt a városra, amikor a szovjet parlamentereket meggyilkolták a fasiszták. Es e két utóbbi szóval kifejeztem azt is, hogy kiknek kell „köszönnünk” a város pusztulását. December 26.-án a szovjet csapatok bekerítették a várost. 29-én juttatták volna el a parlamenterek Malinovszkij ás Tolbuchin marsaitok ultimátumát. Eddigre a város valamennyi valamirevaló középülete, közműve, hídja alá volt aknázva. A magyar ellenállási mozgalom sokat megmentett ezek közül. A német és nyilas hadsereg bekerített csoportjainak semmi sem volt drága. Itt már nemcsak ostrom és hadakozás volt ellenfelek között, hanem barbár, felelőtlen pusztítás: Göbbels birodalmi miniszter ezekben a napokban jelentette ki ^nekünk tíz Budapest nem ér meg egy Bécset”. Január 16-ról 17-re virradó éjszaka újra „kettészakadt” a város. A pirkadatban az utolsó német páncélosok menekültek át Budára és ekkor „a folyam fölött, mint fülsiketítő mennydörgés, hatalmas robbanások döreje rázta meg a levegőt. Forrt a Duna vize, dühödt tajtékot túrva. Budapest szépségét és büszkeségét, a dunai hidakat felrobbantották a németek...” — írja Szmimov iád történeti leírásában. Pest ugyan szabad lett. de mi lett a Margit-, a Lánc-, az Erzsébet-, a Ferénc József-, a Boráros-téri hidakkal? 1945 május végére emlékszem. A bálványfák virágai tavaszról beszéltek, s ott ültem a Lánc-híd pesti hídfőjénél a parton. A macskakövek még fel voltak szedve. Lövészárkok húzódtak a Dunaparton. S a híd, mint beszakadt sírhatom, a Duna vizében feküdt. Vas tartószerkezetébe faágakkal emberi holttestek akadtak. KiliW-'zva, kifehéredve. megszürkülve. Szívettépő látvány volt. Senki nem törődött velük. Az emberek érzelmi világa lebénult s rohantak egy darab lóhúsért, marok kukorica lisztért, hogy életben tartsák magukat. E hídon járt át a század elején Kaffka Margit. Mondják, hogy nem tudott öltözködni, mert délelőtt is estélyi ruhát vett magára. E hídhoz fűződött fiatalságom sok kedves emléke. Budán még áUt az ostrom. Február 13.-ra szabadult csak fel. S amint kijöttek az emberek a pincékből idegeikben szétroncsolva, az egész budai oldal, a Pasaréttől a Műegyetemig, a Budaörsi úttól a Dunáig rommező volt Temetet- len holttestek, elhullott lovak tetemei, törmelékek, kiégett és összeroskadt házak sivár képe fogadta az életben maradottakat. Jeruzsálemet pusztíthatta igy e! Titus. Város romokban, város újra kettészakítva. Ha Budáról Pestre akartunk menni, — mint 150 évvel korábban, — ladikkal közlekedtünk. Hajmeresztő imbolygással küzdöttük át magunkat télvíz idején a jeges folyamon. Azt hittük, többé nem támad fel a város. De a nép s a város élniakarását hősies tettekkel igazolta. 1945 nyarán a Szabadság-híd középső részét faszerkezettel egészítették ki s még a tél beállta előtt, rövid nyolc hónap alatt elkészült a Kossuth-híd. Egyszerű, gyenge szerkezetű híd volt, szűkös anyagi helyzetünkből erre tellett csupán. De mi lesz a várossal? A szükség hidak ismét összekö- töték a Duna jobb és bal parti részét. Munkába indultak az emberek. Gyalog, mint 150 éve. Villamosok, autóbuszok nem jártak. S megkezdődött valami, amit a mai 25 éven aluliak sehogyan sem tudnak megérteni A szó szoros értelmében véve két kezünkkel kezdtük rendbe hozni a várost Romokat eltakarítani, elhordani, szemetet összegyűjteni, alkalmi, rozoga járművekre, vagonokra rakni. A város polgársága, apraja, nagyja keseregve az elpusztúl- takon, de önzetlenül és a reménykedés derengő érzésével szívében, dolgozott. Mai szemmel visszapillantva a munkák ra, mosolygunk. Egyiptomban dolgozhattak így a rabszolgák, minden munkaeszköz nélkül. Mert a háború olyan maradéktalanul semmisített meg mindent, hogy pl. szállítóeszköz kimustrált babakocsin kívül nem maradt meg. A kockaköveket kézről-kézre adogattuk, s ha már valaki lapáttal rendelkezett, nagy területet tudott tisztogatni. Egy alkalommal az akkori pénzügyminiszter (Nyá- rádi) adogatta a köveket kezembe (elég ügyetlenül). Pusztán a romok eltakarítása hallatlanul sok időt vett el. De összeszorított fogakkal éhezve és fagyoskodva végezte a főváros lakossága. És ebből a hallatlan akaratból és önzetlen áldozathozatalból született meg az új város. És alig észrevehetően az új város polgárai újultak, változtak meg. Mert a kritikus szem ekkor már felfigyelt arra, hogy a rongyok alatt, az éhezéstől lesoványodott emberekben egy új társadalom volt születőben, Dr, Rédey Pál > 1 i
