Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-03-26 / 13. szám

Hatalom — szolgálatra j ' j Márk 10, 33—52 Kétféle lelkűiét irányíthatja életünket: a szolgalat vagy az uralkodás, a másokért élés vagy az öndicsőség-keresés lelkü- lete Naponként választanunk kell a kettő között! De hogy mi­lyen nehéz ezt gyakorolni, arra nemcsak a tizenkettő, meg az egész egyháztörténet, hanem mi magunk is jó példák vagyunk. Nem is sikerülne, ha maga Jézus nem jönne segítségünkre. E virágvasárnap küszöbére vezető igében Jézus segítő keze nyúl felénk. * A legszembetűnőbb az a nagy ellentét, ami Jézus és a tanít­ványok között van. Jeruzsálembe mennek, ahol Jézus szenved és meghal. Jézus tudja, mi vár reá és ezt meg is mondja nekik. Erre a Zebedeus-fiak. mintha nem is hallották volna Jézus sza­vait, saját dicsőségükről, hatalmi pozíciókról álmodoznak. A főhely kell nekik a mennyben s ehhez kérik Jézus segítséget. 'ifi Jézus elviseli részvétlenségüket és türelmesen tanítja őket: „Nem tudjátok, mit kértek...” A „pohár” és a „keresztség” a szenvedés és a vértanúhalál jelképei. De ők ezektől sem riad­nak vissza! Dicsőségvágyuk hallatlanul makacs: „Megtehet­jük!” Mártírhalálra is készek, csak elérjék önző céljukat. De Jézus végleg lehűti őket: megjövendöli nekik, hogy valóban így fognak meghalni, de ebből még nem következik, hogy övék lesz a főhely a mennyei dicsőségben. Azt Isten szabadon, emberi feltétel nélkül adja, akinek akarja. Vagyis kegyelemből és nem érdem alapján. így mutatja meg Jézus az uralkodás lelkületű­nek értelmetlenségét és csődjét. * , Most. kapcsolódik be a történetbe a többi tíz tanítvány, s azonnal nyilvánvaló lesz két dolog. Először az, hogy ők sem különbek! ök is a főhelyre vágyódtak, azért haragusznak! Má­sodszor az. hogy az önző lelkűiét nemcsak a mennyben rossz,■ hanem a földi életben is csak bajt okoz: haragot, irigységét, s a közösség szétrombolásáL De Jézus nem hagyja annyiban a dolgot! „Magához szólította őket...” E rövidke mondat a történet fordulópontja. Jézus hí­vása újra összeköti őket. Most újra egyformán „csak” tanítvá­nyok, akiknek Urukra kell figyelniük. Fontos, nagyszerű mon­dat! Benne lüktet az egyáztörténet belső feszültségeinek min­den kérdése. Itt van az egyház egységének egyetlen alapja és minden ökumenikus szándék egyetlen reménysége! * Jézus tanítást ad a kétféle lelkűiéiről. A hatalom gyakorlá­sáról. vagyis a politikáról beszél. De nem azt hibáztatja, hogy valakinek hatalma van, s ez őt a többiek élére állítja. A hata­lom gyakorlása isten teremtett világának rendjéhez tartozik. Minden emberi közösségben — a családban, a községben, az államban és az egyházban is! — szükség van vezetőkre, akik­nek kezében hatalom van. A hatalommal való visszaélés a hi­ba! Mert Jézus szerint a hatalom szolgálatra adatott és nem uralkodásra. Aki „nagy” és „első”, vagyis akinek hatalom és vezetés van a kezében, annak a többiek rabszolgájává kell lennie! Az ne a maga dicsőségéhez gyűjtse a babért. Hajoljon le. legyen kicsi és utolsó, állítsa önmagát egészen háttérbe és ’ a hatalom gyakorlásában mindenestül a rábizottctk érdeke ve­zesse! * Kiktől várható a hatalom ilyen gyakorlása inkább, mint a tanítványoktól? Hiszen ök a legjobb és legnagyobb példát lát­ják maguk előtt a kereszt felé tartó Jézusban! Mert ez a halál­ba menő Jézus az „Ember Fia” (Daniel 7, 13—14), aki „eljön ít.élni élőket és holtakat”! Tehát a legnagyobb, a leghatalma­sabb! De éppen ezért szolgál minden embernek, ö úgy „nagy”, hogy halálra adja életét. Ügy „első”, hogy a kereszten utolsó lesz. Nein saját dicsősége hátsó gondolatával szolgál, kereszt­je nem ugródeszka a dicsőség felé! Nem önmagára, hanem ránk gondol, amikor halálba megy! Így szerez váltságot, vagyis bűn­bocsánatot és szabadulást, új életet és üdvösséget — nekünk. * Vajon megérti-e a világkeresztyénség, hogy a megfeszített Jézus evangéliumának hatalmával csalt szolgálnia szabad és kell a világban és nem uralkodnia a „lelkek felett”?! Ez azon múlik, hogy megnyílik-e szemünk, látni Jézus halál­ba vivő útjának igazi szándékát és értelmét. Megnyílhat! Ezt hirdeti a vak Bartimeus gyógyulásának tör­ténete, amely éppen ezzel a szándékkal került ebbe az össze­függésbe. Bartimeus — gyógyulása után — „követte öt az úton”, azaz Jézus keresztre vivő szolgálatának útján. Tőle ugyanazt kérdezte Jézus, mint a Zebedeus-fiáktól: „'Mit akarsz, hogy cse­lekedjem veled?” De az ő válasza egészen mas. mint azoké: „Mester, hogy lássak!” Nagyhét küszöbén számunkra is ez a legfontosabb imád­ság! Dóka Zoltán Állam és egyház — skandináv szemmel ( Visszhang egy cikkünkre) Az alábbi cikket Risto Jääs- keläinen finn lelkész küldte azzal a kéréssel, hogy ha mód van rá, megjelenhessek. Rlsto Jääskeläinen az 1969 70-es tanévet ösztöndíjasként Teo­lógiai Akadémiánkon töltötte. Jelenleg tanulmányokat foly­tat Cambridge-ben, Angliá­ban. Tudományos munkájá­nak fő témája az állam és az egyház viszonyának kérdése, ebből készíti doktori érteke­zését NAGYON ÖRÜLTEM dr. Selmeczi János írásának, amely az Evangélikus Élet ja­nuár 16-i számában jelent meg. Ebben a cikkben, akár­csak az egész magyar evangé­likus egyház magatartásában, határozottan tükröződik a skandináviai testvéregyházak iránti szeretet, valamint a készség a bennük fennálló problémák megértésére. Re­mélhetőleg a mi egyházaink­ban is megtanulják az eddigi­nél jobban megérteni a ma­gyar egyház eredményeit és célkitűzéseit. Anélkül, hogy kitérnénk a cikk néhány apró pontatlan­ságára az egyes államok egy­házainak" helyzetét illetően, Skandináviában pontosan az a helyzet, amit dr. Selmeczi leír. Az állam és az egyház viszonyának kérdése érősen előtérbe került a nyilvános vi­tákban. Azokban az államok­ban, ahol államegyház van, a helyzet a valóságban még sú­lyosabb, mint amit az Evan­gélikus Élet említett cikke le­ír. A PROBLÉMA VIZSGÁLA,- TÄBAN FONTOS kiinduló* pont az a tény. hogy csalt ke­vés egyházvezető látja és is­meri el a probléma nagysá­gát. Az egyház és állam viszo­nyával foglalkozó egyházi bi­zottság égy szűk évvel ezelőtt csupán apró újrarendezéseket és a legsúlyosabb súrlódási pontok csiszolgatását javasol­ta. Az állam és az egyház vi­szonyának alapjaiban történő végiggondolása egyházi körben eddig még aligha történt meg, nem is beszélve a különválás lehetőségének komoly meg­fontolásáról. Ugyanaltkor a fiatal értel­miségiek, akik csaknem kivé­tel nélkül baloldali beállított­ságúak, valamint a baloldali pártok az iskolai hitoktatás leszűkítését indítványozták, valamint követelték az egy­ház és az állam különválását. Egyházi körökben ezeket az igényeket a „korszellem” ro­vására írták és ateista, sze- kuláris támadásnak tekintet­ték a keresztyén hit alapjai és hagyományai ellen. Az egyház nem volt hajlandó önként le­mondani régi előjogairól és hagyományos társadalmi hely­zetéről. A hivatalos anyaköny­vezés, az esketés, a temetők fenntartása a skandináviai egyházi bürokrácia része. Áz iskolai kanfesszionális hitok­tatás jelenleg nagy problémát jelent és nem biztos, hogy fenntartása az egyház javára válik. Az államegyház funk­ciói a mai társadalomban egy régebbi kultúra maradványai, amikor az egyház által képvi­selt tekintélyvilág átfogta az egész társadalmat. Ezek az , egyház által ápolt „keresztyén állam” illúziójának a jelen­ségei, amelynek azonban az Űjtestamentumban nincsen semmi alapja. AZ ÁLLAM MA GYAKOR­LATILAG VALLÁSTALAN. Az egyház ténylegesen a la­kosságnak csak kisebbségi val­lásos csoportja, függetlenül at­tól, hogy hivatalosan a népes­ség 93%-a az egyházhoz tar­tozik. Dacára annak, hogy az egyházak hagyományaikhoz kötődtek, Európában az álta­lános fejlődés kikerülhetetle­nül a tények elismerése felé halad: az államegyházi rend­szer a vége felé közeledik és a vallás a korábbinál világo­sabban a hivő közösségek ügye lett. Ebből adódik az a paradoxon, hogy az egyházak — saját akaratuk ellenére — a korábbinál inkább a hívőik közösségeivé lettek, az aposto­li egyházhoz hasonlóan, amint ezt az utóbbi évtizedek tör­ténete mutatja. Nyugati egy­házaink körében nem mertük eléggé bátran kijelölni az elő­re vezető utat. Nem volt meg a merészség lemondani a ré­gi előjogokról, pedig azok ál­landó sérelmet jelentenek az egyházon kívülálló számtalan emberre nézve. A háttérben kétségtelenül az a félelem áll, hogy az egyház „elbukik”, ha megszűnik a jelenlegi anyagi biztonsága. Aligha túlzás ki­mondani, hogy nem mertünk, ezt elhagyva, mint keresztyén közösség elindulni a jézusi szeretet evangéliumának meg­valósítására, amit pedig mi magunk hirdetünk. Hiányzott belőlünk a hit, hogy Isten gon­dot visel övéire. NEM AZÉRT ÍROM EZE­KET, hogy a finn, vagy más skandináviai egyház problé­májáról való gondolataimat közöljem. A magyar testvé­rek és azon elvek iránti el­ismerésemként írom, amelyek alapján' az utóbbi évtizedek­ben felépült az egyház és az állam viszonya Magyarorszá­gon. Áz egyházak ott. abban a helyzetben vannak, amiben a jelen világban bizonyára min­den egyháznak lennie kelle­ne, Meggyőződésem, hogy mi, finnek, minden okkal tanul­hatunk sok vonatkozásban azokból az elvekből, amelyek ADDISZ ABEBA Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete Biztonsági Tanácsa, Addisz Abebában tartott ülé­sével kapcsolatban az infor­mációs feladatok lebonyolítá­sával a Lutheránus Világszö­vetség „Evangélium Hangja” nevű ottani rádiós központját bízták meg. (lwi) ott az állam és az egyház Vi­szonyának alapjait képezik. Jól tudom Magyarország tör­ténelméből, hogy a mai hely­zethez vezető fejlődés bőség­gel követelt „vajúdási fájdal­makat”. Szerencsére ez már a múlté, a 40-es, 50-es évek tör­ténelméé. Nálunk még alig kezdődtek el. de biztos, hogy előttünk vannak. FINN SZEMMEL bizonyos meglepetés olvasni (Ev. Élet, '1972. jan. 2.) azokat az egy­házhoz intézett elismerő sza­vakat, amelyeket a magyar Állami Egyházügyi Hivatal vezetője mondott az 1971. de­cemberi országos közgyűlé­sen. Finnországban ugyanis állandóan, nyilvánosan bírál­ják az egyház maradiságát és merevségét. De ezek talán an­nak a másféle helyzetnek a jelei, amelyben jelenleg va­gyunk. A magyar egyház már nem az évszázados hagyomá­nyok rabszolgája, hanem hite alapján egy humánusabb, igazságosabb világ felépítésé­re törekszik. Meg vagyok győ­ződve arról, hogy a magyar evangélikus egyház szolgáló te­vékenysége „a nép javára és Isten dicsőségére” történik. Risto Jääskeläinea * Sóhaj és kiáltás Ha bajba jutunk, vagy ve­szedelem fenyeget, kiáltunk. A szomorú ember csak sóhaj­tozik. Mózes nagyon szomorú lehetett, amikor menekülnie kellett Egyiptomból. Sóhajto­zott. Nemcsak azért, mert ed­dig hercegként élhetett a ki­rályi udvarban, most pedig földönfutó lett belőle. Sóhaj­tott, mert jót akart, de nem si­került. Rosszul csinálta. Meg­gondolatlan dühösséggel nem lehet változtatni az igazság­talanságon. Izrael népe tovább is rabszolgaságban élt, ő pe­dig futott, menekült, sóhajto­zott. A jó Isten azonban nem hagyta magára. Sok-sok gyaloglás után meg­érkezett Móz« a midianiták földjére. Itt istenhivő embe­rek éltek. De az istenhivők is komiszkodnak néha. Ezt is só­hajtva kellett Mózesnek ész­re vennie. Egy kút mellett te­lepedett le. Éppen, hét lány tartózkodott a kútnál. Testvé­rek voltak. A midianiták pap­jának leányai. Szorgalmasan húzták a vizet a kút mélyé­ről. Vályúba töltötték, hogy mégitassák nyájukat. Már te­lemérték a vályút, amikor férfiak érkeztek a kúthoz. Durván félrelökték a lányo­kat. Saját állataikat itatták meg. Milyen udvariatlanok, milyen szemtelenek. Mózes be­látta, hogy most nem elég só­hajtozni. Tenni kell valamit. A gyengébbek, pártjára állt Megvédte a lányokat és segí­tett megitatni a bárányokat A hét lány hazatért Édes­apjuk csodálkozva kérdezte; Mi az oka, hogy ma ilyen ha mar megjöttetek? A lányok így válaszoltak: egy egyiptomi ember kelt védelmünkre a pásztorokkal szemben és még a nyáj itatásánál is segített Hol van ez az ember? — kér­dezte a hét lány édesapja. Miért hagytátok ott a kútnál Hívjátok el és adjatok neki enni. Mózes elfogadta a meghí­vást és elszegődött pásztornak a midianiták papjához. Nem lehetett valami gazdag ember ez a pap. Hét lányt felnevelni ma sem könnyű, akkor még nehezebb lehetett. Jószívű em­ber volt. Mózes jól érezte ma­gát nála. A hét leánytestvér közül az egyiket, Cippórát, fe­leségül is adta Mózesnek. Amíg Mózes a mindianiták földjén sóhajtozott, Iz.rae] né­pe Eigyiptomban tovább nyög­te a rabszolgasag igáját. Nem­csak nyögtek. Kétségbeesésük­ben Istenhez kiáltottak. Kiál­tásukat meghallgatta Isten. Megemlékezett .Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről és elhatározta, hogy gondjukat viseli. A sóhajtás halk. Meg se halljuk. A kiáltás bántó. Be­fogjuk. fülünket, mert sérti hallásunkat. Isten azonban más, mint az ember. Meghall­ja a sónajtást is és nem fogja be fülét, ha hozzá kjáltpnk. Ezért, ha bajban vagy, ne ma­gadban sóhajtozzál. Sóhajts hozzá. Ha bajba jutottál, ne kiabálj össze-vissza. Kiálts hoz­zá. ,Aki Istenhez sóhajt, hozzá kiált — imádkozik.' Egyik énekünk így kezdő­dik: „Hozzád szívem' mélysé­géből Sóhajtok fel Jézusom .. .* A 130. zsoltár első sora pedig így szól: „A mélységből kiál­tok hozzád, Uram...” Éppen száz éve, 1872 őszéh az országgyűlés a XXXVI. tc.- ben kimondta Pest, Buda, Óbu­da és a Margit-sziget egyesí­tését Az új város „Buda-Pest főváros” néven szerepeljen a jövőben. Az egyesítést gyakor­latban a következő évben haj­tották végre. Régi vágyak, ál­mok teljesedtek az .egyesítés­ben. A két város történelmi sorsközössége, földrajzi hely­zete, gazdasági kulcspozíciója, kultúrája és társadalma arra predesztinálta, hogy egy város legyen. Az egyesített főváros ekkor kapott „mérföldjáró csizmákat”, hogy a világváro­sok nagy versenyfutásában részt vegyen. A főváros fejlődése ez időtől bonyolultan és differenciáltan ment végbe. A század harma­dik harmadában indult meg az egyesítés folyamata, de valójá­ban még napjainkban sem fe­jeződött be. Buda még ma.is. Buda," József-, vagy Ferencvá­ros még ma is egyéni lelki vi­lágot tükröz. Óbudáról nem is szólva, amely mint III. kerület a maga jellegzetes német ajkú lakosságával a főváros perifé­riájára szorult A városrészek fejlődésében Is sok volt az öt­letszerűség, lakosságában pe­dig a lokálpatriotizmus. Mindenesetre az egyesített város nagyobb teherbírásra, ősszpontosítottabb feladatok elvégzésére volt képes. A kor­mány 1896-ot jelölte meg a millenium, a honfoglalás ezer éves esztendejének. Az időpont világviszonylatban az. imperia­lizmus szakaszába esett. Mi a kiegyezés után ugyancsak gyors lendülettel jutottunk a tőkés fejlődés csúcspontjára. Hiszen egy hosszan tartó kon­junktúra golfáramlátával úsz­tunk a század vége felé. Ez időre behálózta az országot a vasút, a magyar mezőgazda­ság termékei kedvező piacra találtak, a külföldi tőke pedig biztos talajt érzett hazánkban talpa alatt. A városfejlődésen erőteljes urbanizálódás volt tapasztal­ható s rohamos gyorsasággal nőtt nagyvárossá Budapest De az új korszak létrehozta a kül­városok nyomornegyedeit is. S míg a milleniumról általá­ban egy ragyogó kép impresz- sziója maradt meg díszfelvo­nulásokkal, ösbudavára vidám katonamuzsikájáyal, boldog béke idejével, addig a kritikus szem észrevette, a kopott ru­hákat, a pincelakások nyomo­rát, a kivándorlók karavánját, s a felújított, fel virágozott há­zak habarcs üszőit. Egy nagy történelmi hazugság szimbólu­mai meredeztek elő a dekorá­ciók mögüL A milliók persze új várost varázsoltak Budapestből. Köz­Budapest 1872-1972 Az ország fővárosa A Hősök-terc a Millenniumi emlékművel és díszépületek sora született meg. A velencei gótikától a neobarokkig a legkülönbözőbb stílusokat végigutánozták. Ybl, Steipdl, Schulek, Lechner e stílusorgiában mégis valami sajátosat, „pestit” és íjiaradan- dót alkotott. Az Országház (1885—1905), Opera (1884), Hő­sök tere a Vajdahunyad vár­ral, a Királyi palota új szár­nya, Mátyás templom (Schu- tek Frigyes építette át 1874— 96) Wenckheim-palota, az Andrássy úti paloták stb. pom­pás várossá varázsolták a fő­várost. % A millenáris Budapest mo­dern nagyváros benyomásával elbűvölte a látogatót. Négy színháza volt. Az egyéni „fia- ker”-közlekedést felváltotta a tömegközlekedési eszközök be­vezetése. Először a lóvasút, 1896-ban pedig már a 80 km hosszúságú sínhálózaton 25 km-es hosszon villamoskocsik bonyolították a forgalmat. A kontinens első földalatti vas­útja 20 hónap alatt készült el. A Lánchíd után a Margit­híd épült fel (1876), 1896-ban elkészült a Ferenc József-híd (a mai Szabadság-híd), s 1903- ban a két pillérre feszülő, a Dunát egyetlen ívben átszelő Erzsébet-híd. A Margitsziget a Klarissza- rend megszűnése után 1796- ban József nádor tulajdonába került, ö parkosíttatta és gyö­nyörű villát épített itt. Palatí­nus-szigetnek is hívták a ná­dor után. 1908-ban József fő­herceg eladta a fővárosnak s ettől kezdve köztulajdon. Az idő azonban nem állt meg a miileni umi évben. Alig másfél évtized múlva a pálya­udvarokon harsány hangon énekeltették a katonadalokat s Budapest fiai egy négyeszten­dős kálváriára keltek. Az eközben felduzzadt város la­kossága éhezett, fázott és re­ménykedett Ennivalója, tüze­lője nem volt, de remélte, hogy fiai épségben hazakerül­nek Galíciából, Oroszországból és DoberdótóL 1918-tól az események drá­mai gyorsasággal peregtek. A központi hatalmak összeomlá­sa után kitört a vérnélküli „őszirózsás” forradalom, s 1919. március 21-én kikiáltót-- ták Budapesten a Tanácsköz­társaságot. Mindössze 133 na­pig tartott, de a főváros társa­dalmának életében többet je­lentett mint a megelőző évti­zedek. Ekkor került először sor az ipari üzemek, bankok stb. államosítására s a sok- gyermekes proletár családok először jutottak emberhez , méltó lakáshoz. A nyár során ezrével küldték a szegény sor­sú gyermekeket a Balatonhoz, A Tanácsköztársaság leveré­se után Budapest lett a fehér terror centruma Ezzel ismét új szakaszba lepett a főváros története. Fejlődésében meg­rekedt, építkezés csak a 36-os évek után indult meg. Ezzel szemben megnőtt a nyomorte­lepek száma. A Mária Valé­ria-, Zita-telep stb., valamint a vagonlakások elképesztő nyomorát aligha lehet e né­hány sorban vázolni. Munka- nélküliség, ínségkonyha, tö­megnyomor jellemezte a gaz­dasági válság Budapestjét És ezekben a szomorú évek­ben, 1937-ben egy budapesti fiatalember Balatonszárszónál a vonat alá vetette magát, A fiatalember Józref Attila volt, a külvárosok legnagyobb köl­tője. Itt született a Ferencvá­rosban, közel az evangélikus templomhoz. Gát utcai szülő­házán emléktábla ékeskedik, de amikor a költő napvilágot látott, a „Mama” e füstös bér­ház sötét lakásában alig tudta megetetni gyermekeit. Dr. Rédey P«Ő I l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents