Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-09-03 / 36. szám

Megérteni könnyű — csak... Gál. 5, 16—24 Első olvasásra világosnak, könnyen érthetőnek tűnik ez a szentige. Nehézségeink, gondjaink csak akkor kezdődnek, ha azokat át akarjuk vinni mindennapi életünkbe. Mert benne mindennapi keresztyén életünkről van szó. Megvilágítja a ke­resztyén életfolytatás alapjait, melynek meghatározói a sza­badság és a szerétéiből folyó szolgálat. Luther szerint a ke­resztyén ember hite által mindennek szabad ura, szeretete ál­tal mindenkinek szolgája. DE HA ŐSZINTÉN ÉS BÁTRAN SZEMBE MERÜNK NÉZ­NI MAGUNKKAL és fel merjük mérni magunk és embertár­saink életét, be kell látnunk, hogy életünkben a szabadság és szeretet elválnak egymástól. Krisztusban ugyan minden felté­tel nélkül visszanyertük istenfiúságunk szabadságát, de életünk mégsem termi az istenfiúság állapotából természetesen követ­keztethető gyümölcseit. Csak rossz gyümölcsöt terem. Az olyan élet pedig, mely csak rossz gyümölcsöket terem már nem ke­resztyén élet. Szinte megdöbbentő méreteket ölt napjainkban az elválások nagy száma a magukat keresztyéneknek tartók között is. amely mögött mindig megtalálható a házasfelek egy­más közötti meg nem értése, a paráznaság, házasságtörés, tisz- tátalanság. Amit pedig háború címén magukat keresztyénnek nevező nemzetek folytatnak Vietnamban, Angolában, Dél-Af- rvkában, az nem egyéb, mint közönséges gyilkosság. Azért pe­dig a szomszédba sem kell mennünk, hogy találkozzunk gyű­lölködő, haragvó, részegeskedő vagy irigy emberekkel. Isten fiainak szabadságából visszaestünlc a bűn szolgaságába. Akik pedig ezeket cselekszik, Isten országának örökösei nem lehet­nek. A BŰNNEK EME RABSÁGÁBÓL SEMMIFÉLE EMBERI ERŐFESZÍTÉS NEM SZABADÍTHAT KI. Nincs önmegváltás. Kétségbe kellene esnünk önmagunk sorsa felett, ha nem hall­hatnánk az evangélium örömhírét, mely Istennek Krisztusban nyújtott megbocsátó szeretetéről beszél. Hogy ez az isteni sze­retet nyilvánvalóvá és tevékennyé válhasson minden ember életében, a már egyszer fiákká fogadott ember számára Isten elküldte az Ö Fiának a Lelkét. A Lélek által kiárad szívünkbe Isten szeretete s hatása alatt újjászületik életünk, mely most már képes tere'mni azokat a jó gyümölcsöket, amelyekre eddig képtelenek voltunk. ÉLETÜNK ÍGY FELSZABADUL A LÉLEK GYÜMÖLCSEI­NEK TERMÉSÉRE, melyből szeretet, öröm, békesség, hűség, szelídség, mértékletesség árad minden ember felé. A megkötö­zött rabból szabad ember, az elveszettt emberből Krisztus által -megváltott, a Lélek által pedig örök életre elhívott emberekké válhatunk. Isten népe az uralkodó egyház helyett szolgáló, a diakónia áldott útját járó egyházzá lesz. KERESZTYÉN ÉLETÜNK SZÍNTERE a „test” és a lélek szüntelen harcának, amiért nekünk szüntelenül figyelnünk kell az apostol szavára: Lélek szerint járjatok és a testnek kívánsá­gait véghez ne vigyétek. Keresztyén élatünk szüntelen döntés elé állít, a helyes döntésre pedig hozzásegít a Lélek. Nem elég csak megdöbbennünk egy-egy bűneset láttán, sanálkoznunk az el- bukottakon, vagy sóhajtoznunk a romok felett, legyen az de­rékba tört emberi élet, vagy elpusztult város, falu, otthon, kór­ház, iskola, templom. Ez még nem keresztyén élet. Fogadjuk a holtpontról tovább lendítő erőt, Istennek Szent Lelkét s akkor a romokon új élet kezdődhet. Ennek az új életnek már mi le­hetünk és leszünk is munkásai, de gyümölcsének élvezői is. Akik látták Budapestet a háború után, kétségbeestek a város jövőjét illetően. De akikben a rontás szelleme helyett az építés lelke lett úrrá, azok éhesen és fázva, lerongyolódva is csodát tudtak művelni s Budapest, büszkeségünk, ma szebb, mint va­laha volt. S hány emberi élet talpra tudott állni és új életet kezdeni, mert a megtapasztalt szerétéiből maiga is a szeretet, szívesség és szelídség forrásává tudott válni. Nehéz dolog, erőnket meghaladó kívánság talán tőlünk a jó gyümölcsöt termő élet? Nehéz annak, aki még bűnei rabságá­ban van. De aki felismerte, hogy Isten szeretete mit tett érte cs hogy nekem mindenre van erőm a Krisztusban, azt a Lélek hozzá is segíti, hogy életünk átváltozzék a jó gyümölcsöt termő életre. Amely életben szeretet, öröm és békesség van. Amely felett már nem úr többé a gonoszság hatalma, de még a halál sem. Mert Krisztusé lettem, Vele élek és Vele maradok örök­kön örökké! Fecske Pál Egy kétszázéves évforduló A SZOCIALISTA ORSZÁ­GOK TESTVÉRI KAPCSOLA­TA az élet minden területén való testvéri kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy nemcsak politikai együttműködés, gazdasági ko­ordinálás vagy éppen a turiz­mus egyre izmosodó kapcsola­tai terén „fedezzük fel” egyre jobban egymás értékeit, ha­nem történelmünk, múltunk eseményeit közös vagy elütő vonásait is szívesen fedezzük fel és tanulgatjuk. Néhány hete, augusztus 5-én a testvér lengyel nép érkezett el történelmének egy olyan fordulójához, melyhez hasonló ugyan nincs a mi történel­münkben, de amelynek hatásai legalább olyan gyászos hely­zetbe .hozták az országot, mint mi voltunk a török-német szo­rításban hazánk három részre való széthullása idején. 1772. augusztus 5-én történelmében először osztják fel a szomszé­dos hatalmak az ország terű- ‘ letét. TÖRTÉNELMÜNK KÖZÖS VONÁSA Nagy Lajossal kez­dődik el, aki a lengyel trónon is uralkodott. Utána viszont nekünk voltak Jagelló királya­ink. A XIV—XV. században a Szentföldről kitessékelt Német lovagrend porosz fődről fenye­gette először a lengyeleket. A XVI. században teljes lett a feudális anarchia az or­szágban. A lengyel nemesség szűk látókörű, egymás közt marakodó magatartása nem szolgálta az ország érdekeit. Amikor pedig kihalt a Jagelló- ház, utána ez a szűklátókörű­ség oda vezetett, hogy egyszer­re több királyt is választottak, ezzel is gyöngítve saját belső erejüket. Ebben a korban leg­népszerűbb királyuk az erdé­lyi fejedelem Báthori István volt. A HÁROM HATALMAS SZOMSZÉD azonban csak az alkalmas pillanatot leste, ami­kor áldozatára rohanhat. Egy­másközt már előre egyezked­tek Lengyelország felosztásán és az alkalmas pillanat éppen 200 évvel ezelőtt a jelzett na­pon érkezett el. Igaz, hogy előbbi történelme folyamán voltak a lengyel királyoknak hódításaik melyek során ukrán és belorusz területeket foglal­tak el, de ez az első felosztás eredeti területénél kisebbre zsugorította Lengyelországot. A három nagy szomszéd közül Oroszország a keleti, Poroszor­szág a nyugati, míg Ausztria a déli területeket foglalta el. Ami megmaradt, az a még ak­kor lengyelek által lakott te­rület volt. De ez a kicsire zsu­gorodott ország nem tudott megállani. A polgárság és a köznemesség befolyására refor­mokat kezdtek. A főnemesek nem engedtek kiváltságaikból, 1795-ban másodszor harap be­le a cári Oroszország és Po­roszország Lengyelország tes­tébe, megsemmisül az az al­kotmány, melyet Európában elsőként Lengyelországban al­kottak meg, amely lehetővé tette a polgárság részvételét az országgyűlésben (Szejm) és so­kat tett a parasztokról való gondoskodás tekintetében. Ez az időszak a francia polgári forradalom ideje, hazánkban ekkor terjed a jakobinusok mozgalma, hogy a magyar nemzetnek „igazi alkotmánya” legyen végre. Az alkotmány jó alap lehetett volna a megma­radt kis ország összefogására, fennmaradására. 1794-BEN A LENGYEL SZABADSÁGHÖS Koszciuszko Tádé Krakkóban a polgárok és nemesek felkelésének élére állt. A parasztság lelkesen csatlakozott ehhez a mozga­lomhoz. Varsó népe is felkelt és csatlakozott a nemzeti moz­galomhoz. Sajnos a nemesség önzése most is felülkerekedett, a parasztság emiatt mindin­kább eltávolodott. Október 10- én Koszciuszko sebesülten fogságba esett, a felkelés el­bukott. Kudarca ellenére is a ! Koszciuszko-féle felkelés Len­gyelország történelmének egyik aranybetűs lapja lett. A tragédia csak ezután kö­vetkezett. A reakciós főneme­sek a példán okulva inkább be­hívták az orosz cár csapatait. Ezt nem nézték tétlenül a po­roszok és osztrákok sem, ők is bevonultak s ezzel bekövetke­zett Lengyelország harmadik felosztása. Ez az „öngyilkos­ság”, amibe a főnemesek vit­ték bele az országot, 123 évre vette el Lengyelország függet­lenségét. Engels írta erről a tragédiáról: „Lengyelország el­bukott. de ellenállásával meg­mentette a francia forradal­mat.” Ha Koszciuszko felkelé­se nem következik be, az euró­pai monarchiák teljes mér­tékben a polgári Franciaor-, szág ellen egyesítették volna csapásaikat. A FÜGGETLENSÉGET CSAK A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADA­LOM hozta meg újra Lengyel- országnak. Az első világháború utáni határvonalak meghúzói Lengyelország határait is ki­jelölik, de Józef Pilsudszki az ország keleti határait meg akarja változtatni, ezért hábo­rúba sodorja az országot a fi­atal szovjet állammal. Későb­bi években is magához ragad­ja az államhatalmat, de kor­mányzása idején a demokrati­kus szabadságjogokat sorra korlátozza, a munkásság és parasztság soraiban csak az elégedetlenséget növeli. Lengyelország ebben az idő­ben elmaradott mezőgazdasági ország. Ipara nem versenyké­pes a nyugati országokkal, a Szovjetunióval viszont nem akar kapcsolatot keresni. Ve­zetői egyre közelebb sodorják a nácizmushoz, Hitler a II. vi­lágháborút Lengyelország lé- rohanásával robbantja ki, a lengyeleket alsóbbrendű nép­fajnak tartva, a haláltáborok- ban való kiirtásra ítéli. A fel- szabadulás borzalmas tényeket hoz napvilágra s a lengyel nép óriási emberveszteségéből, a valamivel több, mint 6 millió emberből 5 millió 800 ezret nem a frontokon, hanem a ná­ci terror következtében vesz­tett el. 1945 UTÁN ÚJ LENGYEL- ORSZÁG ÉPÍTÉSE kezdődött el. Tagja lett a szocialista tá­bornak, fontos szerepet tölt be annak keretében. Nyugati ha­tára, az Odera-Neisse határ fontos és sarkalatos pontja lesz az Európai béke ügyének, — ez a legutóbbi lengyel— nyugatnémet egyezményben is nyilvánvalóvá lett. Az ország iparában forradalmi változá­sok mentek végbe. Ma nem egészen egy hónap alatt termel­nek annyit, mint a háború előtt egy év alatt. Jelentős iparvidé­kek alakultak ki, nagyon szá­mottevő a hajózásban való részvétele a világ szinte min­den tengerén, de emellett meg­erősödött mezőgazdasága is. 123 éves alvás után, a náci megsemmisítési szándék elle­nére így támadt fel és indult el az élet útján, a szocializ­mus útján a lengyel nép. Tóth-SZöllős Mihály Cfyetowfoek'ínét? * Áldozati állatok a Bibliában Igen, ilyen állatok is voltak, de csak Jézus előtt, az ószövet­ségi korban. Jézus Krisztus, amikor a keresztfa oltárán magát adta értünk áldozatul, beteljesítette és egyben feles­legessé tette, eltörölte a véres áldozatot. A feláldozott állatot ugyanis előbb megölték és az­után helyezték az oltárra. Isten rendelte így. Az áldozattal fi­gyelmeztette Izrael népét: sze­retete nem riad vissza az ál­dozattól, de arra is, hogy tő­lük is ilyen szeretetet vár. Mit mondanak magukról a Biblia áldozati állatai? BÁRÁNY. Az áldozati álla­tok közül én vagyok a legis­mertebb. Talán azért, mert Jé­zust is báránynak nevezi a Szentírás. Amikor Keresztelő János először találkozott vele a pusztában, így mutatott rá: Íme az Isten báránya! (Jn 1, 36). Ártatlan vagyok. Megné- mulok az engem nyírók előtt. A vesztőhelyre is szótlanul me­gyek (Ézs 52). Az oltáron vé­remet érettetek, miattatok, he­lyettetek adom. Engedelmes­ségemet Isten tetszéssel fogad­ja. Miattam gyönyörködött Is­ten Ábel áldozatában. Az én véremmel kenték meg Izrael fiai Egyiptomban az ajtófélfát és megszabadultak a pusztítás­tól. Azóta neveztek páskabá- ránynak, húsvéti báránynak. Az igazi páskabárány Jézus Krisztus. Az ő vére békít meg minden embert Istennel, eltör­li a legveszedelmesebb rabszol­gaság, a bűn hatalmát. Ö Isten­nek Báránya, aki a keresztfa oltárán adta magát engedel­mesen áldozatul — mindnyá­junkért. KOS. Bárány voltam, de ami­kor megnőttem kifejlődtek szarvaim, kemény homlokom­mal megtanultam öklelni. A né­pek erőszakos kormányzóit ró­lunk nevezték el. De amikor égő áldozatként az oltárra helyez­tek, életet és szabadságot hoz­tam. Izsák azért menekült meg a haláltól, mert helyette én ke­rültem az oltárra (1 Móz 22,13). BAK. „Bűn-bak” — ezen a néven váltam ismertté. Sokan nem tudják, honnan származik e név. Elmondom. Izrael né­pének évente ismétlődő ünne­pe volt a „nagy engesztelés napja”. Két kecskebakot vittek ekkor a főpap elé. Az egyiket feláldozták. A másikra a fő­pap jelképesen ráhelyezte a nép bűnét. Azután elűzték a pusztába. Vigye el messzire ami csúnya, rossz. A bűnnel nem jó együtt élni. (3 Móz 16, 20—22). Ez a szokás is csak ad­dig maradt érvényben, amíg Jézus el nem jött. ö az, aki el­veszi és messze viszi tőlünk vétkeinket (Jn 1, 29). Jézus óta nincs szükség „bűnbakra”. Ha hibát találtok magatok között és vétket, ne bűnbakot keres­setek, hanem tegyétek jóvá, amit elrontottatok és ne vét­kezzetek tovább! BIKA. Híresek voltunk fé­kezhetetlenségünkről. Az áldo­zathoz is alig tudták némelyi­künket lefogni. Szarvunk ve­szedelmes védő és támadó fegyver. De olajtartót és kür­töt is készítettek belőle. Sőt, az oltár négy sarkát is a mi szar­vunkkal ékesítették. Ha valakit üldöztek és a templomba me­nekült, belekapaszkodott az ol­tár szarvába, nem bánthatta senki. Mi biztosítottuk számára a szabadságot, az üdvösséget, Keresztelő János édesapja énekben áldotta Istent, mert rátekintett népére és „felemel­te az üdvösség szarvát”. Jézus­ra gondolt. Aki az ő keresztjé­be hit által megkapaszkodik — megmenekül (Lk 1, 68). BORJÚ. Készségesen adtuk oda életünket áldozatul mi is. De azt nem kívántuk, hogy imádjanak bennünket. Az egyiptomiak mégis ezt tették; Ápis-nak neveztek és szobrain­kat istentiszteletben részesítet­ték. Sajnos erre vetemedett Iz­rael népe is pusztai vándorlása idején. Elvesztették türelmü­ket. Nem tudták megvárni, míg Mózes lejön a Sinai hegyről, Isten színe elől. Aranyborjút készítettek és azt mondták: őt imádjuk, ő szabadított ki ben­nünket Egyiptomból. Salamon király uralkodása után Jero- boám Béthelben és Gádban ál­lította fel bálványunkat. Bál­ványt emelni mindig könnyebb, mint szabadulni tőle. Hegyháti János Petőfi nyomában A kis Petrovics két pesti éve 1923. június 10-én, vasárnap, a déli órákban sok felnőtt és még több fiatal sereglett össze a Deák-téri parókia előtt A Lutheránia éneke után dr. Csengődi Lajos imádkozott, egy ifjú szavalt, egy másik beszédet mondott, végül le­hullott a lepel egy emléktábláról: ITT TANULT PETŐFI SÁNDOR 1833—34-BEN EMELTE A DEÁK-TÉRI KONF. IFJÚSÁG: 1923. A szöveg igaz és indokolt. Petőfi valóban a parókia épületében lévő iskolában töltött el egy tanévet, s a táblát valóban a Deák-téri konfirmált ifjúságnak kellett elhelyeznie, hi­szen Petőfi a Deák-téri templomban konfir­mált 1835-ben. A Deák téri diák 1833. augusztus 27-én két ember lépett be az akkor még vasrácsos kapun át a Deák-téri parókia és iskola udvarába. Egy köpcös, izmos, pirosarcú férfi, s egy cingár, hosszúnyakú, barna gyerek. Egy vidéki apa hozta a fiát, be­íratni a pesti evangélikusok gimnáziumába. A fiú életében ez volt már az ötödik iskola. Kis­kunfélegyházán kezdte, Kecskeméten folytat­ta, Szabadszálláson is tanult, egy tanévet pe­dig a sárszentlőrinci evangélikus gimnázium­ban töltött. Miért hozták őt Pestre? A gondos és igényes apa azt akarta, hogy jól megtanulja és begyakorolja a német nyelvet. Az igazgató, a kitűnő Fábry Pál, az osztály­tanárhoz küldte őket. Stuhlmüller Sámuelhez, s mivel a fiú idegen iskolából jött, felvételi vizsgát kellett tennie. A vizsgáztató alig vala­mit tudott magyarul, a vizsgázó talán még ke­vesebbet németül, a vizsga mégis sikerült va­lahogy — igaz, hogy a meggyötört kisfiút me­gint csak az első osztályba vették fel, abba, amit Sárszentlőrincen már jó eredménnyel el­végzett. Azután beírták az iskolai anyakönyv­be, az 56. oldalra: (Magyarra fordítva:) Neve, kora, vallása, anyanyelve: Petrovits Sándor, 10 éves, ág. hitv. magyar. Atyja: Petrovits István, bérlő a kiskunsági Szabadszálláson. Szeptemberben kezdődött a tanév — na­gyon nehéz tanév ennek a „kunságifi”-nak a számára. A hittanórákon a bibliai alapisme­reteket tanulta, s Luther Kis Kátéját. Minden héter három nyelvtanóra is volt: német, latin és magyar. A geometriai órákon a test, vonal, pont, szög vonalait kellett megtanulnia. A számtanórákon az algebra alapelemei is előke­rültek, a földrajzórákon a Föld felszínével is­merkedett meg. Mindent németül tanítottak, s persze felelni is csak németül lehetett Nem csoda, hogy amikor a tanév végén, 1834 júniu­sában az anyakönyvi bejegyzés utolsó rovatá­ba odakerült az osztályzat, az bizony csak „prima classis” volt, ami latinul jól hangzik ugyan, de magyarul csak „elégséges” volt. A felháborodott apa a következő tanévre a pesti piaristák gimnáziumába Íratta be fiát A piaristák — legalább is az akkori rendőrség szemében — „vadmagyarok” voltak, de a fiú semmivel sem ért el jobb eredményt, pedig megint csak az első osztályba járt. Mi lehetett az oka ennek a megismétlődő sikertelenség­nek? Az apa ezt dörmögte: „Hej, azok a színé­szek!” Egy irodalom történész véleménye: „Hi­ányzott a kemény kéz!” Illyés Gyula ezt írja:” ... lelke egyre újabb fürdőbe kerül, felváltva jéghidegbe és égető forróba.” Úgy látszik, ez a konok kisfiú nem tudott alkalmazkodni a „klí­mához”, ő teremteni akarta azt — már gyer­mekkorában is. A Deák téri konfirmandus 1834—35-ben a piarista gimnázium evangé­likus diákjainak Kollár János volt a hitokta­tójuk; Kollár, a pesti szlovák lelkész. Petőfit is ő tanította, s 1835-ben ő konfirmálta. Szlo­vák nyelven? Aligha. A kis Petrovics tudott ugyan valamit szlovákul, de két evangélikus osztálytársa semmit — Kollár viszont kitünő­en beszélt és írt magyarul. Egy eléggé elfogult életrajzíró szerint ez a Deák-téri konfirmáció „szimbolikus esemény” volt: a pap és a tanítvány személyében „két konok nacionalizmus” ütközött össze. Van tár­gyilagos vélemény is: Petőfi — bár a 19. szá­zadi nacionalizmus megérintette fiatal lelkét — mindig szerette és becsülte a szlovák népet és nyelvet Egy Kollár-kutató szerint 1848 ta­vaszán a forrófejű pesti fiatalok be akarták törni Kollár parókiájának ablakait. Petőfi csendesítette őket: „Hagyjátok, derék ember ez, ő konfirmált engem.” Ám de hogy mit jelentett lelkileg Petőfinek ez a két pesti tanév s a Deák-téri konfirmáció, arról nem tudunk. A költő hallgat. Talán ki akarja törölni tudatából ennek a két sikerte­len pesti évnek még az emlékét is? Lehet A kis „idegen“ Hála a kutatóknak, arról is tudnak vala­mit, hogy hol s kiknél lakott Pesten ez a sza­badszállási kisdiák. Az egyik tanév folyamán valószínűleg a család rokonának, egy- Petro­vics nevű lovashajdúnak volt a kosztos-diákja, a mai Szentkirályi utcában. Mint piarista diák, a mai Veres Pálité utcában lakott, Emler Fe­rencnél, alá a pesti lövészegylet alkalmazottja volt. Két év alatt sokszor megtette az utat szállá­sa s az iskola között. Illyés azt írja róla, hogy komor és zárkózott, barátai, játszótársai nin­csenek, egész nap az utcát rója, tekintetét a földre szegezve. Sárszentlőrincen vidám volt, Aszódon — ké­sőbb — sokat játszott, verset is írt, vezérke- dett is. Pesten mért volt komor? Talán azért, mert idegennek érezte magát: magyarnak a Deák-téri német iskolában, protestánsnak a piaristák környezetében, s a tágas Alföld sze­relmesének a nyüzsgő pesti tömegben. ö még nem tudhatta, amit mi már tudunk, hogy éppen ebben a neki akkor oly idegen vá­rosban lángol fel majd üstökösként 1848. már­cius 15-én. Dr. Kékén András 4 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents