Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-07-16 / 29. szám

Aki hisz: él Jn 11, 1—5 Mindennél drágább ajándék az élet. Tudatosan vagy ösztönö­sen mindenki ragaszkodik hozzá. Még sátáni vigyorba öltözöt­ten is realitás: „Bőrt bőrért, de mindent, amije van, odaad az ember az életéért” (Jób. 2, 4). Különösen nyilvánvaló ez akkor, amikor a halál árnyéka vetődik rá. Akár betegségben bukkan fel, akár az emberi könnyelműség vagy gonoszság sodorja élet­közeibe. A felelőtlen életmód és közlekedés, a laza balesetvéde­lem, a kis háború és az azzal mindig kísértetté váló atomhá­ború sokarcú halálveszedelem elindítója. Hátha még azt is szá­mítjuk, amit nagyon is számítani kell: az elnyomást, kizsák­mányolást, a faji tébolyt és ezek testvéröccsét, az elmaradott­ságot! Folyik ugyan becsületes, okos és fáradhatatlan harc az életért és sok nagyszerű sikere is van. Mégis tudjuk, hogy vé­gül is a halál marad felül és az emberélet alul. Ez a le nem zárt ügy hozta a világba Isten szeretetéböl Jézus Krisztust. Személyével, tanításával, tetteivel, halálával és feltámadásá­val alakult így a helyzetünk: Aki hisz, él és élni fog. 1. ÉL ABBAN A BIZONYOSSÁGBAN, HOGY KRISZTUS MINDEN GONDJÁT A SZIVÉN HORDJA. Tudták ezt már ak­kor régen a bethániai testvérek. Azért bátorkodtak ilyen üze­netre: „Uram, akit te szeretsz, beteg.” Azt is tudták, hogy kire nézve és mire alapozva indokolt bátorságuk. A Jézus iránti bi­zalom győzte le bennük az irántuk való szeretet és a betegség tényének kínos ellentmondását. Valódi biztatást á mi számunk­ra is csak Krisztus előlegezett szeretete jelenthet és bátorságot csak a beléje vetett bizodalom adhat gondjainkban. Természe­tesen, ha nagy gond is a betegség, mégsem az egyetlen. Isten a szívünkre és báliunkra helyezte a tágabb család, az egyház, a falu, a város, a haza, a népek minden kis és nagy gondját. Úgy, hogy az egyeseké sem veszhet el benne. Azzal is a földi életünk teljességét célozza Urunk, hogy térben és időben hosz- szú távú gondokat terhel ránk. De mindig úgy, hogy azért gazdája marad gondjainknak. 2. AKI HISZ ŐBENNE, EGÉSZEN ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉL. Mit is jelent ez a könnyen szóvirággá perdülő mondat? Éppen azt jelenti, hogy elintézett, tehát bizonyos örök életünk felől szemlélhetjük életünket, sorsunkat, ifjúságunkat és öregségün­ket, egészségünket és betegségünket. De éppenúgy szeretteink, hittestvéreink, honfitársaink és embertársaink életét is. A számadás komolysága és a beteljesedés bizonyosságának öröme felelős és nyugodt odaszánásra és elszánásra határozza meg földi életünket. Isten akkor igazán kedvére Atyánk, Krisztus akkor igazán Megváltónk, ha szeretetéböl rajtunk keresztül sok szeretetre, sok személyre, sok ügyre, sok békére és gyógyulásra futja. Dicsősége, Krisztus Urunk személyéhez és munkájához kötötten, ott ragyog fel igazán világunkban, ahol népe szerete- tének tárgya lesz a betegek, elesettek, jogfosztottak, kisemmi­zettek sokasága. 3. AKI HITBEN ÉL, MINDENNAP OKOSAN HASZNÁLJA IDEJÉT. Tudja, komolyan veszi: hány órája van a napnak. Urunk az örökkévalóságból lépett időhöz kötött világunkba és az Atya örök világába tért vissza. Mégis nagyon komolyan vet­te az „órát”. A világért. Mindannyiunkért. Ritkán figyelünk ar­ra, hogy milyen pontos „menetreddel” végezte megváltó mun­káját egészen a keresztig. Lázár „felkeltése” során is elénk bukkan ez. Szeretetünk és minden tettünk akkor talál célba, ha idejében igaz és történik meg. Időnk tehát olyan ajándék, amely szoros összefüggésben van mind a földi, mind pedig örök életünkkel. A szükség valóban törvényt bont. Mégsem vál­hat a munka nappala a tétlenség éjszakájává, sem a pihenés éjszakája a munka nappalává. Gyakran csak a könnyelműség csinál indokolatlan cserét. Éppen korunkban kísértés ez, ami­kor nagyon nagy súlya van az időnek. A rendezetlen ügyek és befejezetlen feladatok, az elkésett szeretet nyomában ott jár a késő bánat nyomorúsága. Élő Urunk az időnk dolgában is Urunk. Krisztus Urunk ugyanis felkelti majd azokat is, akik idejé­ben nyitottak ajtót előtte, azaz hittek Benne. De azokat is, akik ezzel nem számoltak. Nekünk mégis az előbbi legyen gondunk és örömünk. Szabó Gyula Istentiszteleti rend Budapesten, 1972. július 16-án Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. 11. ifj. Görög Tibor, du. 6. ifj. Görög Tibor. Dózsa György út de. fél 9. ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán­dor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de- fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. (úrv.) Boros Károly. Gyar­mat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Vá­ci út de. 8. Benczúr László. Fran- gepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Turcsányi Károly. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Erzsébet telep de. 8. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest We- kerle-telep de. 3. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Ko­ren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. D. Koren Emil. Toroczkó tér de. fél 9. Madocsai Miklós, öbuda de. 9. Görög Tibor. XII., Tartsay Vil­mos u. 11. de. 9. Harmati Béla, de. 11. Harmati Béla, du. fél 7. Harmati Béla. Pesthidegkút de. fél 11. Csá­kó Gyula. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, du. 6. dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. IMÁDKOZZUNK Magasztaljuk nevedet Krisztusunk azért, hogy örök életet szereztél nekünk kereszten szenvedett haláloddal. Feltámadá­soddal pedig megtörted a halál félelmetes erejét a mi számunk­ra is. Növeljed gyenge hitünket, hogy az örök élet bizonyossá­gában élhessünk itt a földön és félelem nélkül szolgáljunk né­ked. Tégy minket a reménységben és a szeretetben minden embertársunk testvérévé. Ámen. Szentháromság után a 7. va­sárnapon az oltárterítő színe: zöld; oltári igéje: Rm 6.19—23; az igehirdetés alapigéje: Jn 11, 1—15. EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN Július 30-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Pető­fi Rádió és az URH adó. Igét hirdet BÁRÁNY GYULA befe­di lelkész. J. S. BACH ÖSSZES OGONAMÜVEI címmel orgonahangverseny lesz július 14-én, pénteken este fél 7 órakor a Bécsi­kapu téri templomban. Concerto C dúr Orgelbüchlein (I. rész) Canzona d moll Fantázia és fúga a moll Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadó: Földes Imre és Várnai Péter Jegyek ára: 12.— Forint A hangversenyt, megfelelő érdeklődés esetén, július 17-én, hétfőn este meg­ismétlik. — CSOMÁD. Július 16-án, vasárnap délután fél 4 órakor iktatja be szolgálatába a gyüle­kezet egyhangúlag meghívott lelkészét, Eszlényi Lászlót Det- re László a Pestmegyei Egy­házmegye esperese. — KERESEM Zsebe Zsebeházy Ferencet, aki 1945 után édesanyját kereste. Adjon hirt magáról a Ki­adóhivatal cimén. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Korén Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—vm Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 @ 72.2262 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Emberi módon szólok tes­tetek erőtlensége miatt. Amint ugyanis odaadtátok tagjaito­kat a tisztátalanságnak és tör­vénytelenségnek szolgákul a törvénytelenségre, úgy most adjátok oda tagjaitokat szol­gákul a szent életre az igaz­ságnak. ” (Rm 6, 19) VASÁRNAP. — „Minthogy pedig fiák vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abba! Atyám!” (Gál 4, 6 — Zak 12, 10 — Rm 6, 19—23 — Zsolt 114) Szívet melegítő ér­zés harmonikus atya — fiú vi­szonyra gondolni. Különösen az, hogyha ez az Isten és köz­tünk levő viszonyt jellemzi. Igénk rámutat arra, hogy en­nek feltétele van: Isten Lel­kének jelenléte. Ezért, hogy­ha Istenhez való viszonyunk nem megfelelő, akkor kérjük a Szentlélek hozzánk érkezé­sét. HÉTFŐ. — „Jézus fjedig amint hallotta a beszédet, amit mondtak, igy szólt a zsi- nagógiai elöljárónak: Ne félj, csak higgy!” (Mk 5, 36 — Zsolt 69, 14 — Kol 2, 16—23— 1 Pt 2, 11—17) A félelmet hit­tel kiűzni azért lehetséges, mert azon okokon túl, amelyek a félelmet felébresztik, arra az Istenre tekintek, aki hatal­mas, erős és aki tehet valami jót. Ez a hitünk nem akadá­lyoz meg bennünket abban, hogy sokféle félelmet keltő ok ellen harcoljunk, olyan okok ellen, amelyeket emberek idéz­nek elő. Istenben való hitünk ugyanis nem lefékez, hanem előre lendít. KEDD. — „Jézus pedig szólt: Én vagyok. És meglátjátok majd, hogy az Ember Fia a hatalom jobbján ül és eljön az ég felhőivel.” (Mk 14, 62 — Ézs 61, 5 — Rm 6, 12—18 — 1 Pt 2, 18—25) Világ feletti hatal­mat gyakorló és hozzánk visz- szaérkezö Krisztusban hi­szünk. Erről teszünk hitvallást minden vasárnapi istentiszte­leten. Szükséges az, hogy ez bennünket az urukat visszavá­ró szolgák serény tevékenysé­gére buzdítson. Nem mindegy az, hogy miként várjuk visz- szatérő Urunkat és, hogy mi­lyen munkában talál, amikor eljön. SZERDA. — „Az én beszé­dem és igehirdetésem nem em­beri bölcsesség megtévesztő szavaiban állott, hanem Lélek­nek és erőnek megmutatásá­ban, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten ere­jén nyugodjék.” (1. kor. 2, 4—5 — 2. Móz. 4, 11 — Lk. 11, 33— 36 — 1. Pt. 3, 1—-7). Minden ige­hirdetőnek vágya az, hogy be­széde ne emberi bölcselkedés legyen csupán, hanem Isten erejét közvetítő igehirdetés. Szerintem ez akkor következik be, hogyha az igehirdető ébe­ren figyeli gyülekezete életét és azt, hogy Isten merre akar­ja vezetni az emberiséget. CSÜTÖRTÖK. — „Végül csak egy maradt, a szeretett fia, utoljára őt küldte el hoz­zájuk és ezt mondta: A fiamat meg fogják becsülni.” (Mk. 12, 6 — Ézs. 30, 18 — Mt. 10, ^6— 30 — 1. Pt. 3, 8—17). Lehetet­len észre nem venni azt, hogy Jézus magáról beszélt e példá­zatban. Helyezzük a hangsúlyt most két szóra: az egyik az utoljára. Figyelmeztet ez ar­ra az utolsó lehetőségre, amely még mindig adatik nekünk. A másik hangsúlyos szó legyen a megbecsülés. Ez az egyetlen, amit érdemes megtenni az utolsó, jó lehetőséggel kapcso­latban. PÉNTEK. — „Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mindezideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn. 5, 17 — Jób 42, 2 — Rm. 12, 1—2 — 1. Pt. 3, 18—22). Az emberek csak az olyan embert becsülik, aki szeret dolgozni. Nem vélet­len ez, hiszen a megbecsülést adó munka kezdettől fogva ott volt Isten rendjében. Istenünk sem csak beszél a munkáról, hanem állandóan munkálko­dik. Ezt tette Jézus is! Mind­ezek arra indítanak minket, hogy tevékenyen vegyük ki ré­szünket naponként az előttünk álló feladatokból jó szívvel és örömmel. SZOMBAT. — „Tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Isi tennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (1. Tim. 3, 15 — Zsolt 26, 8 — 1. Kor. 9, 24—27 — 1. Pt 4, 1—11). Mi­lyen szép kifejezések az egy­házról! Isten háza, az élő Is­ten egyháza, az igazság oszlo­pa és erőssége! Jó lenne, hogy­ha az lenne, azon kell fáradoz­nunk, hogy az legyen. Ebben az egyházban forgolódni ma csak az egyház és világ kérdé­sei iránt nyitott szívvel és se­gítés szándékával lehet. Völgy es Pál Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg (Lapunk következő számaiban néhány rész­letet közlünk Antoine de Saint-Exupéry vi­lághírű francia író „A KIS HERCEG” című világszerte ismert, megrendítően szép könyvé­ből. A mű Magyarországon a Móra Könyvkia­dó gondozásában jelent meg. Fordította Ró- nay György. „A kis herceg” gyermekeknek és felnőtteknek szóló mese. A szerző művét ba­rátjának Léon Werth-nek ajánlotta. Mivel szá­mított rá, hogy többen nem fogják érteni, mi­ért ajánlja könyvét felnőtteknek — egy me­sét! — az ajánláshoz ezt írta: „Kérem a gyere­keket. ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy felnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a felnőtt széles e világon a leg­jobb barátom. Ha pedig ez a meijtség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a felnőtt volt. Mert előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá) Ajánlásomat tehát kijavítom ilyesformán: Léon Werth-nek, ami­kor még kisfiú volt” — A történet egy repü­lő kalanddal indul, amely a költői képzelet vi­lágában folytatódik. A szerencsétlenül járt pi­lóta mellett a Szaharában egy kisfiú jelenik meg, aki egy másik bolygóról érkezett a föld­re. „S vele együtt 'feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el a kis her­ceg történetét a maga ici-pici bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megállítjuk azt az igazabb bolygót, s a szívünkbe zárjuk az em­berségben nagy kis herceget” — írja a kiadó. A közlést a második résszel kezdjük.) * Így éltem magányosan, anélkül, hogy iga­zában bárkivel is szót érthettem volna, míg egyszer, hat esztendővel ezelőtt, kényszerle­szállást nem kellett végeznem a Szaharában. Valami elíörött a motoromban. És mivel se gé­pészem nem volt, se utasom; magamnak kel­lett nekilátnom, hogy zöldágra vergődjem va­lahogy, és kijavítsam a súlyos hibát. Elet és halál kérdése volt ez számomra. Alig egy hét­re való ivóvizem volt. Ott dőltem álomra az első este a homokon, ezer mérföldnyire minden lakott helytől. El- hagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótö­rött az óceán közepén, elképzelhető hát, meny­nyire meglepődtem, amikor hajnalban egy fu­ra kis hang ébresztett föl. Azt mondta: _ Légy szíves rajzolj nekem egy bárányt! — Mi csoda? — Rajzolj nekem egy bárányt... Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem. Megdörgöltem a szememet, az­tán jól kimeresztettem. És egy apró ember­két láttam, egy teljességgel rendkívüli kis em­berkét, amint komoly figyelemmel szemlél. Itt a legjobb kép, amit később csinálnom si­került róla. Csakhogy az én rajzom kétség­kívül sokkal kevésbé elragadó, mint amilyen mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami festői pályafutásomat illeti, attól már hat esztendős koromban elvették a kedve­met a felnőttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve a csukott, meg a nyi­tott óriáskígyókat. Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös tüneményt. Ne feledjük el: ezer mér­földre voltam minden lakott vidéktől. Em­berkémen pedig semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy halálosan fá­radt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki el­tévedt a sivatagban, ezer mérföldnyire minden lakott helytől. Mikor végre szavamra leltem, azt kérdeztem tőle: — De hát... hogy kerülsz te ide? Erre szelíden, és mintha valami nagyon ko­moly dolgot kérne, megismételte. — Légy szíves rajzolj nekem egy bárányt... Ha valamilyen nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne enge­delmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek ta­láltam, ezer mérföldre minden lakott helytől és ráadásul halálos veszedelemben: elővettem a zsebemből egy darab papírost meg a töltő toliamat. Hanem akkor eszembe jutott, hogy én főként földrajzot, történelmet, számtant és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül közöltem az emberkémmel, hogy nem tudok rajzolni. — Annyi baj legyen — felelte. — Rajzolj nekem egy bárányt. Minthogy bárányt soha életemben nem raj­zoltam, papírra vetettem neki a két rajz kö­zül amire egyáltalán képes voltam, az egyi­ket: a csukott óriáskígyót. De hogy elképed­tem, mikor az emberke azt mondta rá: — Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriás­kígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden apró. Nekem bárány ka kell. Rajzolj nekem egy bárányt. Hát erre rajzoltam egyet. Figyelmesen szemügyre vette, aztán: — Nem! — mondta. — Ez már nagyon be­teg. Csinálj egy másikat nekem. Rajzoltam egy másikat. Kis barátom kedve­sen, de elnézően mosolygott. — Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, ha­nem kos. Ennek szarva van. Megint újat rajzoltam. Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők. — Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él. Erre már kifogytam a türelemből. Mielőbb neki akartam kezdeni a motorom szétszere­lésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt rajzot. (A könyvben itt egy téglalap alakú rajz van!) — Tessék — mondom. — Ez itt a ládája. Benne va a bárány, amit akarsz. Nagy meglepetésemre egyszeribe fölragyo­gott az arca. — Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak? — Miért? — Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi... — Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány. A rajz fölé hajolt. — Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Ela­ludt. .. Így ismerkedtem meg a kis herceggel. 3 Hosszú időbe tellett, míg megértettem, hon- nét jött. A kis herceg ugyanis engem elhal­mozott kérdésekkel, az enyéimet azonban mintha meg se hallotta volna. Lassanként, vé­letlenül elejtett szavakból tudtam meg, amit megtudtam. így mikor először látta meg a re­pülőmet (nem rajzolom le: repülőgépet raj­zolni az én számomra túl fogas föladat volna), azt kérdezte: — Hát ez meg mi a szösz? — Ez nem szösz. Ez repülő. Repülőgép. Az én repülőgépem. Szinte hetvenkedtem neki azzal, hogy repü­lök. — Hogyan?! — kiáltott föl. — Az égből pöttyantál le? — Igen — feleltem szerényen. — Hát ez furcsa... És fölkacagott, gyöngyöző kacagással; ez határozottan bosszantott. Megkívánom, hogy komolyan vegyék a szerencsétlenségeimet. — Szóval te is az égből jöttél? — tette hoz­zá. — Melyik bolygóról való vagy? Mintha hirtelen fény világította volna meg rejtélyes jelenlétét. — Eszerint egy másik bolygóról való vagy? — szegeztem neki a kérdést. Nem felelt. Csak a fejét csóválta lassan, és a repülőmet nézte. — Igaz, ezen nem jöhetsz valami messzi­ről. .. És hosszas töprengésbe merült. Aztán elő­vette zsebéből a bárányomat, és kincse szem­lélésébe mélyedt. Képzelheti, hogy izgatott ez az elharapott vallomás a „másik bolygóról”. Próbáltam hát többet megtudni. — Honnét jöttél, emberkém? Hol van az az „odahaza”? Hová akarod magaddal vinni a bárányomat? Tűnődve hallgatott, aztán azt mondta: — Az a jó ebben a ládában, amit adtál, hogy éjszakára háznak is megfelel neki. — Persze, persze. Ha jó leszel, kötelet is adok, amivel megkötheted. Meg egy karót. Ajánlatom szemlátomást meghökkentette a kis herceget. — Megkötni? Milyen ostoba ötlet! — De ha nem kötöd meg, elkószál, elvész.. Kis barátom erre megint fölkacagott. — Elkószál? Hová? — Mit tudom én. Az orra után... A kis herceg elkomolyodott. — Annyi baj legyen. Hiszen nálam odaha­za olyan kicsi minden... * Es mintha egy kis szomorúság bujkált vol­na a hangjában, ahogy hozzátette: — Nem valami sokáig mehet az orra után az ember... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents