Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-05-02 / 18. szám
0 R S Z ÁG 0 S EVANGÉLIKUS HETILAP XXXVL ÉVFOLYAM 18. SZÁM 197L május 2. Ara: 2,— Forint D. Káldy Zoltán püspök országgyűlési képviselő Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy egyházunk elnök-püspökét, D. Káldy Zoltánt a Budapest, XVII. kerületi, 52. számú választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. A konfirmáció az egész gyülekezet ügye Néhány évvel ezelőtt, a konfirmáció napja előtti szombat délelőtt lelkészi hivatalunkban csöngött a telefon, s egyik hívünk így érdeklődött a másnapi 11 órás istentisztelet felől: „Csak konfirmációi istentisztelet lesz holnap?” Azóta is fülembe cseng ez, a konfirmáció szó elé tett kicsinyítő szócska: „csak". Nyilván hívünk azt akarta kifejezni, hogy, ha „csak” konfirmációi istentisztelet van, úgy ő a másik istentiszteletre jön, mert a konfirmációi istentisztelet csak azok dolga, akiknek közvetlen családtagjuk, vagy rokonuk, esetleg jó ismerősük családjából konfirmál valaki. Pedig a konfirmáció az egész gyülekezet ügye. Az egész gyülekezet ügye ez már akkor is, amikor az oktatás, felkészítés folyik. Nem csupán üres szólam az a felhívás, amit az oktatás megkezdésekor a legtöbb gyülekezetben felolvas a lelkész: „hordozza a gyülekezet imádságában ezt a fontos ügyet”. Az imádságban ilyenkor is első helye a hálaadásnak van. Isten évtizedek óta tanít bennünket, hogy semmi sem természetes a keresztyén egyház életében: minden szeretetének jele. Hogy egyáltalán vannak gyermekek az oktatáson és az oltár előtt, hogy hónapokig taníthatjuk őket az Isten szeretetének jele. „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről” — hangzik a zsoltáros biztatása saját magának. Szükség is van rá. Gyakran feledékeny az istenes ember. Minden gondunk ellenére is vallom, hogy a hálaadás a jó alaphang, a köszönetmondás helyzete a helyes alapállás konfirmációs munkánkban is. Az egész gyülekezet ügye a konfirmációi vizsga is. A konfirmandusok számára figyelmeztetés: nemcsak rokonok, keresztszülők figyelnek rájuk, tudásukra, hanem az egész gyülekezet. Felnőtteknek egyúttal önvizsgálat ideje: „Tudjuk-e, amit egykor tudtunk?” „Érettebb ésszel, nagyobb tapasztalattal, hogyan fogalmaznánk ma a válaszokat?” „Ismerjük-e jobban a keresztyén hit főutcáját’, a Jézus Krisztusról szóló tanítást?” Bizonyos, hogy a keresztyénség nem csupán ismeret kérdése, de az is. öntudatos, felnőtt keresztyén csak az lehet, akinek bőven van ismeretanyaga is. „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak ismeretében” biztat az Újszövetség egyik írója. Az egész gyülekezet ügye a konfirmációi istentisztelet is. Együtt éneklik imádságként a hívek: „Nézz alá e kis seregre, fogadd őket kegyelmedbe!... gyújts szent lángot szíveikben, hogy legyenek tiszták, szentek, midőn Rólad vallást tesznek” (308. ének 1—2. v.). Ilyenkor a felnőttek is megméretnek hűségük felől. Az úrvacsorái közösségben pedig kiderül, hogy valamennyien kegyelemre szoruló, bűnös emberek vagyunk. Sokszor egész keresztyén nevelési módszerünk abban hibás és hatástévesztő, hogy gyermekeink elé „hibátlan szentekként” lépünk, „tévedhetetlen felnőttekként”, akiknek mindig már csak azért is igazuk van, mert felnőttek. Az úrvacsörai térdeplő magasságában végre egy szintre kerülünk konfirmandusainkkal. Gyógyuló bűnösök közössége vagyunk. Az egész gyülekezet ügye a konfirmáció után gyermekeink megmaradása is. Ha valóban meg vagyunk győződve, hogy konfirmandusainkat jóra tanítottuk, a keresztyén hit valóban életfontosságú, Jézusnál igazán a tartalmas és örökélet beszéde van, úgy magától értetődik, hogy a konfirmáltakat meg akarjuk tartani Jézus Krisztus közösségében. Ha már belekóstoltak leányaink és fiaink abba, mit jelent a keresztyén élet, a Krisztus-követés, úgy természetesen szeretnénk, hogy abba ne hagyják ezt az izgalmas, egész életre szóló vállalkozást. Meg kell értetnünk velük: a keresztyénségből nem nőnek ki, való az 18, 25, 45, 75 éves korban is! Mindent meg kell tenni a gyülekezetben, hogy a konfirmandusok ne a búcsúzás alkalmának tartsák a konfirmációt, egyfajta „keresztyén ballagásnak”, ami után legfeljebb évfordulókra jönnek össze. El kell érni, hogy legyen alkalmuk koruknak megfelelő igehirdetést hallgatni, hasonló korúakkal együtt lenni a gyülekezetben. A felnőtteknek, ha igazán szeretik a gyülekezetben a következő nemzedéket, azon kell lenniök, hogy magatartásukkal ne taszítsák, hanem vonzzák a fiatalokat. Tudom, van sok értelmi akadály fiatalokban, sokszor bűn is, ami miatt kerülik a gyülekezetei, de igen gyakran a felnőttek keresztyénsége riasztó számukra. Képmutatónak, törvényes- kedőnek, csak tradíciók őrzőjének tartják az előttük járó nemzedékeket. Pedig a keresztyén gyülekezet „nem így tanulta a Krisztust”. Észre kell venni, hogy Jézus maga iszonyodik képmutatásunktól, kicsinyességeinktől, szomorúságunktól, mara- aiságunktól, mert Ö őszinteséget, evangéliumi szabadságot, bővelkedő életet, haladást akar. A konfirmandusoknak meg kell érezniük, hogy a gyülekezetben nem az élet ellen, a mai élettel szembe, hanem életre nevelik, hogy hasznos, felelős tagjai legyenek társadalmunknak. Az öreg Schweitzer Albert keresztfia konfirmációjára (1954) írt leveléből ide kívánkozik egy mondat: „Tartsd nyitva szemed, hogy meglásd, hol akar Isten felhasználni, hol segíthetsz az embereknek azzal a szeretettel, amellyel Ö szeret és amelyben övé vagyunk”. Ilyen, életre nyitott szemű segítőkész keresztyéneket akarunk mi is konfirmandusainkból. A felnőtt gyülekezet szavával, életével sokat segíthet abban, hogy konfirmandusaink megmaradjanak a gyülekezetben. Gyermekeink iránti szeretet, Isten előtti felelősségünk késztet arra, hogy necsak szemlélői, hanem részvevői legyünk valamennyien az idei konfirmációnak, mert az nemcsak a lelkészre, konfirmandusokra' és családtagjaikra tartozik, hanem az egész gyülekezet ügye, I>r. Hafenseher Károly Huszonöt évünk új templomai Karner Ágoston főtitkár tanulmányútja ló, Káldy Barna, dr. Kotsis Iván (7), Münich Aladár, Sándy Gyula, Sipkói László stb. Méltán lehetünk büszkék a terveik szerint készült alkotásokra. az Áldozatkészség ís átlagon felüli, amellyel a kicsiny gyülekezetek építettek. Sajnos nincs pontos kimutatásunk arról az arányról, amely a készpénzadomány és a kétkezi munka áldozata között van. De ez az arány egyébként sem volna forintban igazán kifejezhető. A beépült verejték tartósabb kötőanyagnak bizonyul a pénznél. SZÁMÍTÁSOK ELMÉRETEZÉSÉRÖL is szólnunk kell. Sok gondot okozott a közegyháznak néhány templom, amelyet túlterveztek, mert sem a gyülekezet reális méreteit, sem az áldozatkészség fokát nem Vették igazán számításba. Így húzódott sokszor hosszú évekig miniatűr dómok építése — a legtöbbjük ma is befejezetlen —, amelyekben több az ülőhely, mint a gyülekezet összlélekszáma. A templomok többségét viszont szinte hónapok alatt építették fel, s a gyülekezet ma is megtölti. Csalóka álmoknál és fellengzős terveknél többet ér a rendszeresen elfoglalt 40—50 ülőhely; Nem vizsgáltuk a berendezéseket. Pedig érdemes volna egyszer ezekre is komolyan nézni, s tanítani egymást az ízlésre, a realitásokhoz mért igényességre, csínre és stílusra. Kis templomaink fűtési berendezésének kérdéseivel is foglalkoznunk kellene. A felsorolt épületek között 39 a merőben új épület, ezek között 26-nak van tornya, és 14 a templommá átalakított más épület. KILENCMILLIÓ FORINTOT fordítottak gyülekezeteink a felsorolt templomok építésére. Ebben nincs benne a munkában és anyagban adott áldozat értéke. Ezért az összegért építettünk tehát 53 épületet, összesen 6000 ülőhellyel. Meglepően kicsi ösz- szeg, amit nyilvánvalóan meglepően nagy értékű önkéntes munka és áldozat egészít ki. Helsinkiben a híres taivallahti sziklatemplom, 700 ülőhellyel, 30 millió forintnyi finn márkába került, a jövőre építendő templom Lahtiban pedig 1200 ülőhellyel 55 millió forintba. Csak úgy összehasonlításul említjük. Végül reménységünket egy bibliai párhuzamban fejezzük ki. Templomot bizonnyal azok építenek, akik maguk is „lelki házzá, szent templommá” akarnak épülni. D. Koren Emil és elemzésére, különös tekintettel az evangélikus egyházak és az ősi ázsiai és afrikai kultúrák, törzsi-nemzeti és nem-keresztyén világvallások (shintoizmus, buddhizmus, iszlám stb.) kapcsolatára. A bizottság április 29-től május 12-ig tartó üléssorozatán D. Káldy Zoltán püspök, a bizottság alelnöke képviseli egyházunkat. Ezt a sorozatunkat befejeztük. Templomaink építését nem. Jelképesnek tartjuk, hogy a vecsési fatemplommal kezdtük, amelyet távoli hittestvérek szeretete állított fel ott, ahol a háború értelmetlen, sátáni vitustáncában omlott össze egy szép kőtemplom, s ahol akkor merevvé dermedt a templom- talanná lett gyülekezet — s a vecsési új, és még befejezetlen templom rajzával értünk a végére, amit ez év őszén fognak felszentelni egy megéledt gyülekezet jövő reménységeként. Tető alatt van, s már csak a vakolása és berendezése van hátra. NÉHÁNY SZÁMADATOT ÉS TANULSÁGOT hadd foglalunk össze sorozatunk végén. Kereken száz épület ismertetését ígértük egy évvel ezelőtt, amelyeknek harmada templom, harmada imaház, harmada parókia. Mire a bekért adatok összegyűltek, kiderült, hogy szerény volt a becslésünk. Jóval több, mint száz épületről van szó. Ezeknek sorában pedig leközöltük 53 templom rajzát és adatait. AMIT EDDIG KÖZÖLTÜNK, nem mind templom — jegyezte meg valaki. Valójában nehéz határt szabni templom, imaház, imaterem, gyülekezeti terem között. Mi is tesz egy épületet templommá? A Ez évben először, megalakulása óta már hatodik alkalommal találkozott április 2-án és 3-án Budapesten egyházunk lelkészeinek rendszeres-teológiai munkaközössége. Tudvalévő, hogy az egyes teológiai akadémiai tanszékekkel kapcsolatban működő szakcsoportok a lelkészi kar tudományos teológiai továbbképzésének korszerű és fontos eszközei. Most a 15 tagú rendszeresteológiai szakcsoport jött össze és folytatta másfél évvel ezelőtt megkezdett témájának, a keresztyén és nem-keresztyén humanizmus kérdéseinek, közös feldolgozását. Dr. Nagy Gyula dékánnak, a szakcsoport vezetőjének, megnyitó igemagyarázata és az eddigi munkáról adott ösz- szefoglaló beszámolója után elsőnek Baranyai Tamás budapesti s.-lelkész szólt részletesen Schweitzer Albert humanizmusáról. Feltárta teológiájának és kultúretikájának korabeli filozófiai hátterét. Ismertette az „élet akarása” és „az élet iránti feltétlen tisztelet” általános normáit, amelyekre Schweitzer szerint egy minden ember részéről elfogadható, általános erkölcsi magatartást lehet felépíteni. Jézus követése, Jézus-hitünk ezt az egyetemes erkölcsi magatartást formálja át új, keresztyén humanitássá. Szirmai Zoltán budapest-fasori másodlelkész a marxista humanizmusról szóló tanulmánya első részét ismertette. Mai marxista gondolkodóktól vett számos idézettel és alapos elemzéssel mutatta meg a „magánember humanizmusa” és az egész társadalom érdekeit szem előtt tartó, a történelmet cselekvőleg alakító szocialista humanizmus közti mélyreható különbségeket. Az elmúlt korok humanizmusának legjobb hagyományait folytatja és fejleszti tovább ez a humanizmus, amely az embert a társadalomban végtornya? Nagyon sok torony nélküli templom van. A modem építészet különösen is sok ilyet tud felmutatni, közöttük nem egy monumentális nagyot. Az oltár? Igen sok gyülekezeti teremben állítottak fel oltárt, mert istentiszteletet is tartanak benne. A harang? S ha igen, akkor nem templom a hezvitt, közérdekű tevékenysége alapján értékeli. A következő nap reggelén elsőnek Harmati Béla lelkész, külügyi titkár, ismertette a LVSZ „humánum-stúdiumát” és a Teológiai Bizottság erről szóló tanulmányi kötetét, majd dr. Hafenscher Károly buda- pest-deáktéri lelkész a keresztyén humánumról tartott előadást. Szembesítette a mai embert a tudományos-technikai fejlődés szédületes eredményeivel és lehetőségeivel, de fenyegető veszélyeivel is. A gépek és automata-rendszerek, a kibernetika korszakában az „emberi” változatlanul és semmiféle tökéletes gép által le nem másolhatóan: az erkölcsi döntés, a szeretet és a hit Istenben, életünk végső céljában. „Adjátok meg a komputernek, ami a komputeré, de az embernek is, ami az emberé”, — idézte egyik mai teológust. Schreiner Vilmos pestújhelyi lelkész az „elidegenedés” kérdésének modem filozófiai és teológiai problémáiról az előző ülésen már ismertetett tanulmányát egészítette ki és ismertette új formában. „Az egyháznak az elidegenedés minden formájával szemben csak az lehet az álláspontja — mondta —, hogy a maga módján és a maga eszközeivel részt vegyen mindenfajta embertelenség elleni küzdelemben. Ha ezt nem tenné, ez ugyanolyan hitbeli eltéye- lyedést jelentene, mintha Isten gondviselő szeretetében bízva — amely úgyis mindent jó végre visz — bele akarnánk törődni minden betegségbe, szenvedésbe, nyomorba, társadalmi igazságtalanságba, faji megkülönböztetésbe vagy háborúba.” A négy előadás mindegyikéhez igen élénk vita kapcsolódott. A szakcsoport terveket készített a jelenlegi témakör lezárására, a tanulmányok üsz- szefoglalására, kiértékelésére és közzétételére M, templom, amíg égbenyúló tornyában meg nem kondul a harang? PONTOS MEGHATÁROZÁST nem kerestünk. De világosan igyekeztünk válogatnia Tekintet nélkül méreteire, arányaira és berendezésére, templomnak számítottuk minden olyan épületünket, amelyet elsősorban istentisztelet tartására használnak. Így közöltük eddig 53 épület rajzát és adatait. Hátra van a gyülekezeti házak, ravatalozók, gyülekezeti termek és parókiák felsorolása. Ezeket már csak csoportosítva fogjuk közölni, mert egyenként — hála Istennek — sohasem érnénk a végére. ERŐNK ÉS ÉLETSZERŰSÉGÜNK tünetének tartjuk, hogy túlnyomó többségében kis méretű épületeket emeltünk. 53 kicsiny gyülekezet ilyen életjele biztatóbb, mintha 4—5 reprezentatív nagy épületet húztunk volna fel. Hatezer ülőhely 53 felé elosztva több, mintha egy helyen volna. Az 53 között 9 van csak olyan, amelyben 200-nál több az ülőhely, és 30, amelyben 100-on aluli. A legnagyobb új templomunk 300 ülőhelyes, a legkisebb 20. STÍLUSUKBAN túlnyomó- részt tájba, környezetbe illő, szolid épületek, amelyek nem különcködnek, nem ütköznek ki a környezetből, s ezzel a népükbe építettség egységét, családias összetartozását fejezik ki. Építő ízlésben már nem mondhatunk ilyen egyértelmű méltatást. Sok épületen látszik az elhamarkodott sietség, az át nem gondoltság, az ötlettelenség, és az indokolhatatlan primitívség. A ráfordított erőt és összeget meg nem emelve kellő szaktanácskérés, az országos egyházi építőbizottság segítségének a kérésével sok épületünk ízlésesebb, csinosabb, vonzóbb, emelkedettebb hatású lehetett volna, s jobban tükrözhette volna azt a hitbeli elvünket hogy Istennek csak a legszebbet szabad adni. S ez nem azonos a legköltségesebbel. Sok gyülekezetünk még nincs tisztában azzal, hogy az építőbizottság véleményének kikérése nemcsak kötelező a püspöki rendelkezések értelmében s egyáltalán nem az ügyvitel lassítását jelenti, hanem az ízlésesebb, szakszerűbb, stílusosabb, sőt a legtöbb esetben olcsóbb kivitelezést is. ÁTLAGON FELÜL SZÉP viszont igen sok templomunk. A közöltek közül tizennyolcat tudnánk egyenesen példaképp ideállítani. Tervezőik között olyan neves építészeket találunk, mint Borostyánkőy LászA Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködés Bizottsága ez évi ülését Tokióban, Japánban tartja. A bizottsági ülést nemzetközi teológiai konferencia előzi meg. Ennek fő témája: „A luthera- nizmus szerepe mai ökumenikus korunkban”. Nagy hangsúlyt tesznek a konferencia rendezői az ázsiai, elsősorban a japán és az afrikai keresztyénség életének ismertetésére Egyházunk országos főtitkára, Karner Ágoston rákosrák Evangélikus Egyház meghívására április 20-án háromhónapos tanulmányútra Bécsbe szentmihályi lelkész az Oszt- utazott Keresztyénség és humanitás A rendszeres-teológiai lelkészi szakcsoport hatodik munkaülése D. Káldy Zoltán püspök Ja pánkon
