Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-03-14 / 11. szám

A barátért étet és cselekedni „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért’ (Jn 15, 13) „Barátaiért?” — ütközünk bele ebbe a szóba. Talán Krisztus csak a „barátaiért" halt meg, tehát tanítványaiért, követői­ért, a hívőkért? Tudjuk jól, hogy nem így van. Isten szerete­tő az egész világot átfogó szeretet, Krisztusé is az! Az Új­szövetség egybehangzó tanúsága szerint Jézus halála minden­kiért történt. Pál apostol így vallja: „Amikor még bűnösök vol­tunk, Krisztus meghalt értünk”. S ez azt jelenti, hogy a Krisz­tus halálában megnyilvánuló szeretet megelőzött bennünket. Kém csupán az időben — hiszen Jézus halála majdnem két évezreddel előzte meg a mai nemzedék életét a földön. De megelőzi hitünket is, mert a sorrend mindig ez: előbb ér hoz­zánk Krisztus szereidének a híre, s mi a hitünkkel csak elfo­gadjuk az ő szeretetét. A „barátai” szó használata nem Krisztus egyetemes szereteté- nek megszakításét jelenti tehát itt, hanem valami másra céloz: „nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura, titeket pedig barátaimnak mondalak, mert mind­azt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek". A hasonlatban az ókori rabszolga van szembeállítva urának a ba­rátjával. A rabszolga nem ismerhette gazdája titkos szándékait, nem tarthatott igényt bizalmas gondolataira. Jézus barátainak mond bennünket, mert megosztotta velünk mindazt, amit tu­dott az Istenről. Itt magasodik fel Jézus alakja az önfeláldozó szeretet példájából egy nagy üzenet hordozójává, < bizony ezt fcewesen veszik észre a vallásos emberek között. Az egyik ma­gyarországi egyházi folyóirat decemberi számában többen vá­laszoltak arra a kérdésre, kicsoda nekik Jézus. A válaszokból Jézus főleg mint emberi eszménykép bontakozott ki. Tisztelet­tel állunk meg az ilyen őszinte meggyőződés előtt, hiszen mi is valljuk, hogy igaz. Csak valahogy Jézus küldetésének a tulaj­donképpeni szerepét nem érinti. Az ő egész élete, tanítása, ha­lála és feltámadása egy nagy közlendőt tartalmazott Istenről. Ha úgy tetszik: transzparens volt 6, olyan áttetsző fénycső, amelyen messzebbről jövő áram fénye tört át. Szeretete Isten szeretetét mutatta meg. Szavain, tettein az Isten irgalmas jó­sága világított át. A názáreti Jézus, a megfeszített és feltámadt Krisztus a rejtett, megfoghatatlan Isten kinyilatkoztatója számunkra. Elmondott mindent, amit Istentől hallott a Vele való páratlan viszonya révén — ezért nevez barátainak, sem­mi másért. Be vagyunk avatva Isten sz&ndékaíbal A részleteibe nem, a nagy egészébe igen. Életsorsunk egyes mozzanatait nem tudjuk megfejteni, miértjeinkre nincs válasz Istentől. Isten életirá­nyításának belső logikáját, élettörténetünk alakításának is­teni magyarázatát nem ismerjük. Ugyanúgy talány előttünk Isten világkormányzása is egyes eseményeiben. De életünk eseményeinek és a világtörténelem fordulatainak az összefüggésére, irányára nézve tudjuk Jézustól Isten alapvető szándékát, gondolatát, akaratát: tervező szeretetét. Isten szeret — ez húzódik meg életünk történése mögött, és jó cél felé ve­zeti az egész világot. Bizonyosak lehetünk afelől, hogy Isten bé­két akar d világon, és nem étkarja az indokínai háborút, az ag­ressziót, a pusztítást. Sokszor kísérti a vallásos embert a rabszol­gai gondolkodás Istenről: a félelem, hogy valami rosszat tesz vele életének az Ura a következő pillanatban! Pedig nem lenne szabad megrendülnünk abban, amit Jézus feltárt Isten szivé­ről — hogy ilyen emberi módon szóljunk róla. Feltárta Is­ten végső szándékát az ember és az embervilág iránt: a sze­retetét A Jézus életén átfénylő isteni arc az irgalmas jóság vonásaival tündöklik. Ezt az arcot fordítom most mindenki fe­lé, hogy saját sorsában és korunk eseményei közepette bizonyos legyen Isten kegyelmes akaratáról és az örök jövőről. Jézusnak ez a bizalmas közlése Istenről azonban kötelez. „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nek­tek” A „ha” nem feltételt, inkább következményt jelöl. Jézus barátai vagyunk, mert mindent elmondott nekünk, amit Isten­től hallott, de ebből az ajándékozó közlésből feladat követke­zik az életünkben: akik megismerték Isten szeretetét Jézus Krisztus által, azoknak ezt a szereietet tovább kell adniuk cse­lekvésükkel, magatartásukkal, odaadásukkal. Visszaérkeztünk az első mondathoz: „Az az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást. Ahogyan szerettelek titeket”. VeBreös Imre kőbányai lelkésznek a rádióban elhang­zott Igehirdetéséből. NÖVEKVŐ ÉRDEKLŐDÉS AFRIKÁBAN A BIBLLA IRÁNT Szemben az 1969. évi 7,7 míl- I'ó példánnyal 1970-ben 8,5 millió példány fogyott el Afri­kában a Biblia könyveiből, kö­zöttük 700 ezer teljes Biblia is. Erről az eredményről számolt be az Egyesült Bibliatársaságok afrikai titkára, a holland Rein- der Kylstra (Nairobi). Főleg Tanzánia, Uganda és Angola területén volt kereslet a Biblia iránt Jelenleg az afrikai kon­tinensen mintegy 800 különbö­ző nyelvet tartanak számon és ezekből 150 nyelvre fordították már le a Bibliát vagy annak egyes részeit (EPD) Gondolatok az életről Az élet vastag, durva posztó, amelyet át- meg átszőnek a ro­mantika, a hit és a kétség leheletvékony selyemszálat Az élet részben a szerelemmel rokon, mert sose látott vi­lágot kínál, illetve enged keresnünk, miközben hatalmába ke­rít a valóság megismerésének ősi vágya. Nincs nagyobb ka­tasztrófa, ha ez a vágy közönnyé tompul. Az életben a mindennapos és szürke is — adott pillanatok­ban — oyan éles, színpompás, világos lehet, melyet még elcsi­gázottan is döbbenve csodálunk. Az életben két úton tévelygőnk mindaddig, amíg az objek­tív vagy a szubjektív megoldások helyett a harmadikat nem. választjuk: a kollektivet Két dolog van, ami szerencsétlenné tehet. Ez a kevés és a sok arányúnak helytelen ismerete. Azaz: nem tudni, mily ke­vés kell a megelégedésre, másrészt erőnkön felül tervezni vég­nélküli szükségleteket és óhajtásokat. Az élet helyes felfogásában úgy kell szembenézni a bajokkal, mint az élelmes bolti eladó, aki ha szűk a cipő, azt mondja vevőjének; Majd kitágul, ha viseli! Ha viszont bő, azzal biztat­ja: Majd összehúzza a nedvesség. Az igazság az, hogy minden­képpen hozzá kell tSrSd.nl, mert kies er élhetetlen. Sárkány András A Görgeyek és a reformáció Március 15-én gondolunk az gondolunk, inkább őseire, akik 1848/1849-es szabadságharcok közül többen a reformáció hőseire. Egy pillanatra azem- terjedésének segítői voltak, lékei:és sugara Görgey Artúr- A reformáció terjedésének ra esik, akit sokszor vádoltak nyomait Lőcsén már 1520 árulással; ma már máskép- után megtaláljuk. 1529-ben pen értékelik életét és a sza- Fischer András katolikus pa- badságharcokban való részvé- pót Lőcséről kiutasítják, mint telét. Történettudósok száma- aki a terjedő „tévtanok” ter­ra izgató feladat katonai jesztője. Az üldözött pap Sze- szolgálatának kutatása, de ép- pesolasziban vállal lelkészi pen ilyen izgató feladat tudó- szolgálatot. 1536-ban Késmár- mányos munkásságának vizs- kon megnősül és az úrvacso- gálata, hiszen Görgey Artúr egy rát két szín alatt szolgáltatja ideig asszisztens a prágai ki. egyetemen a vegytani tanszé-' A második kiutasító vég­ken. zést Kunsch Mátyás plébános Ebben a kis cikkben most ellen hozzák, nem annyira a tábornokra A harmadik, aki terjeszti a Ne engedjétek el a keiét! KÜLFÖLDÖN ÉLŐ HIT­TESTVÉRÜNK vetette fel egy megtörtént eset kapcsán az öngyilkosság kérdését A gyülekezetük egy tagjánál be­következett öngyilkosság ese­tében folytatott döbbent és töprengő beszélgetéseket idéz, s teszi fel a kérdést: mi az egyház álláspontja ezzel a súlyos kérdéssel kapcsolatban. Mivel ez a kérdés nemcsak kint, de sajnos hazánkban is rossz statisztikát mutat, meg­próbálunk felelni rá. Kérdés- feltevőnk beszélgetéseiből két megdöbbentő gondolatot idé­zünk. 1. Odakint egy lelkész azt mondotta, hogy az öngyilkos­ság nem olyan nagy vétek Is­ten szemében, mint azt mi annak idején hallottuk a pa­poktól. Szerinte a terheit el­viselhetetlennek tartó, s ezért halálba menekülő ember ez­zel az imával indulhat az ön- gyilkosságba: Uram, bocsásd meg, nem bírom tovább, sie­tek hozzád. 2. A dán hatóságok — olva­sónk közlése szerint — fog­lalkoznak azzal a gondolattal, hogy hivatalos úton orvosi beavatkozással segítik az ön- gyilkosságot elkövetni aka­rókat szándékuk megvalósí­tásában. Olvasónk álláspontja az, hogy „csődje a keresztyén egy­háznak, hogy vigasz, erő, bá­torítás helyett a méregpoha­rat nyújtja”. Még idézhetnénk bőven leveléből, ahol rámu­tat arra, hogy a keresztek elől nem elmenekülni kell, hanem elhordozni tudni, s ha valakinek bármi okból nehéz az élet, a szenvedés, a meg­oldatlanság, hogyan kellene inkább mellé állni, nemhogy elengedni a kezét Le kell szögeznünk, hogy egyházunk változatlan, sőt fokozódó erővel igyekszik hirdetni az élet szeretetét, szépségét, Istentől való aján­dékát s mindezzel együtt a felelősségét küldetéserejét, szolgáló voltát. Az élet szent, mert Istené, ő rendelkezik vele! Szenvedések, terhek, el- viselhetetlenség érzése, cél­talanság érzése mellé vigasz­talással, biztatással, erősítés­sel igyekszünk lépni, s ha ez olykor az esetek megdöbben­tő kuszáltságában erőn felü­linek tűnik, azzal a tudattal tesszük, hogy míg vigaszta­lunk, erősítünk, Jézus kezét fogjuk, aki itt van, itt hívo­gatja magához a megfáradta­kat s itt ad megnyugvást nem „odaát”. Mindig legnehezebb szolgá­latunk volt és marad az ön­gyilkosok temetése. Ott a leg­nagyobb bennünk a döbbenet és a szánalom. Mondaniva­lónk, bizonyságtételünk há­rom gondolat körül mozog: miért engedte el az, akitől búcsúzunk, Krisztus kezét — miért engedték el az ő kezét azok, akik körülötte éltek, és — Isten légy irgalmas hozzá, bűnöshöz. Mi, itt élő, közöttünk járó Krisztust ismerünk. Ez éppen hitünk ereje, szépsége, tartal­ma. Abban élünk, mozgunk és vagyunk, hogy „veletek va­gyok minden napon a világ végezetéig”. Krisztust így Is­merjük. Erre a körtünk járó Krisztusra nézve valljuk az Igével s ágendánk megálla­pításával is, hogy „csak a Krisztusban meghaltak üdvö- zülnek”. De hogyan is lehetne Krisztushoz menni éppen az­által, hogy elengedjük a ke­zét?! Sokkal súlyosabb a mérle­gelésünk, alázatunk, döbbene- tünk és bűnbánatunk abban a mondanivalónkban,, ami az ittmaradottaknak - szól. Mert valaki, vagy valakik elenged­ték a kezét. Bárhogyan igazol- gatjuk is, hogy „mindent megtettünk”. A gyülekezet tagjának öngyilkossága ítélet magán a gyülekezeten is. Isten legyen hozzánk ebben is irgalmas! Isten legyen irgalmas az ön­gyilkoshoz. Ezt mi, ittmara- dottak kérhetjük. De erre az irgalomra hivatkozva futni az öngyilkosságba: hitbeli ki- ficamodás. Semmiképpen nem tudunk arra az álláspontra helyezkedni, hogy „nem olyan nagy vétek...” A keresztyén álláspont és hit az, hogy az élet szent, tehát Istené, te­hát nincs jogom azt eldobni magamtól, mert csak magát Istent vetem el! Hogyan „siet­hetnék hozzá” ezzel?! Az öngyilkosság „megkőny- nyítése” pedig az egyéni­társadalmi kérdések igazi megoldása elől! ferde mene­külés. Igaza van Olvasónk­nak: ha ez keresztyén körök­ből eredő gondolat, az a hit csődje. Mikrotünete annak a teológiai makrotévedésnek, amit egy angol nyelvű „teoló­giai eszmélkedésben” olvas­hattunk régebben, amely sze­rint jöhet az atombomba, leg­alább hamarabb jutunk a mennybe. Bűnök között pedig nem minősítünk. „A bűn zsoldja a halál” — ez az egyetlen ka­tegória. Míg „kegyelmi idő­ben” élünk, van megtérés. Ez nagy lehetőség az életünkben elkövetett bűneinkre nézve. De mi lehetne az életünk el­dobásával elkövetett bűnből való megtéréssel? Csak Isten érthetetlen, megfoghatatlan Irgalma. De eleve erre hivat­kozva futni a bűnbe?! Azért hát: ne engedjük el Krisztus kezét! Ne engedjük ál egymás ke­zét! NDK-SEGITSÉG VIETNAMNAK Az NDK-beli Gossner Misz- sziós Társaság 92 ezer márka értékben küldött a legutóbbi években orvosi műszereket, gyógyszereket és röntgen-ké­szülékeket vietnami kórházak­nak. A „Brot für die Welt,, (Kenyeret a világnak) mozga­lom pedig a legutóbbi években 2,4 roilló márka értékben jut­tatott el segélyt a harcoló viet­nami népnek. Legutóbb 400 ezer márkát utaltak át a sza­badságharcosok által ellenőr­zött dél-vietnami területen pusztító szökőár áldozatainak megsegítésére. (EPD) reformáció üzenetét és taní­tásait; Leldschit György, aki 1533-ban Késmárkon már igét hirdet Jézus Krisztus bűnbo­csánatot adó haláláról és az úrvacsorát két szín alatt oszt­ja a késmárki híveknek ... Görgey Artúr tábornok őse: Görgey Lőrinc az üldözött Leidschit Györgyöt védelmébe veszi. Toporcon lakást ad az üldözött papnak. Görgey Lő­rinc két fiával együtt a refor­máció legelején lesz evangéli­kus. A reformáció terjedése egyébként csúcspontját a Sze- pességben 1614-ben éri el. Az ellenreformáció 1670-ig mérsékelt eszközökkel dolgo­zott ezen a vidéken. 1670 után azonban egymás után veszik el a templomokat. 1675-ben egyetlen templom sem volt a Szepesságben a protestánsok kezén. 1681-ben kapnak en­gedélyt, hogy két artikuláris templomot építsenek, mégpe­dig Toporcon és Görgőn. A Thököly és Rákóczi sza­badságharcok idején vissza­kapnak pár templomot, de csak addig, amíg a két sza­badsághős zászlói magasan lo­bognak. A protestantizmus védelme­zői voltak a Görgeyek, akik abban az időben tetemes föld­birtokkal és befolyással bír­tak. Rendkívül érdekes az az egyezmény, amelyet Görgey László kötött a szepesi kápta­lannal, amely szerint a Gör­gey család alá tartozó protes­tánsok nem fizetnek dézsmát a káptalannak, hanem eltart­ják azt. a lelkészt, aki szá­mukra Isten igéjét hirdeti. Görgey Kristóf 1581-ben Toporcon földbirtokot aján­dékoz a szép -—— 1303-ban épült — öreg templomnak, hogy le­gyen pénz az időnkénti javí­tásokra. Unokája, Illés, nagy­apja nyomdokain jár. Egy­részt magtárt építtet a ter­més tárolására, másrészt a vil­lámcsapás által nagyon meg­rongált templomot, a saját költségén, rendbe hozatja. Görgey Illés 1677-ben halt meg. Megérte, hogy kedves templomát 1673-ban a szepe­si prépost, a várból kirendelt muskétásokkal elvette, a pa­pot elüldözte és a templomot a podolini jezsuitákra bízta. A templom nélkül maradt ősöknek Illés és a fia, János adtak helyet istentiszteletek tartására. Az iskolát pedig egy a kastélyhoz tartozó épület­ben helyezték eL A reformá­ció csodálatos áldása volt töb­bek közöt az is, hogy a temp­lom mellett mindig ott volt az iskola. 1681-ben a soproni ország- gyűlésen Görgey János meg­rendítő beszédben mondta el a templom nélkül maradt evangélikusság helyzetét. Szor­galmazására Lipót császár megengedte, hogy a már emlí­tett két artikuláris templom megépüljön. A Görgey János által ado­mányozott telken épült meg az első fatemplom Toporcon. 1682-től kezdődően ebben a templomban közös istentiszte­leteket tartottak a katoliku­sokkal. Ennek magyarázata az, hogy Thököly egymás után aratja győzelmeit Íme a sza­badságharc abban az időben is eredményezett egy bizo­nyos közeledést a különböző felekezetek között 1705-ben a fatemplom föl­dig leég. Görgey János ismét helyet ad istentiszteletek tar­tására. 1732-ben megépül a második fatemplom és 1767- ben a jelenlegi kőtemplom. Görgey János részt vett a Rákóczi által vezetett szabad­ságharcokban. Amikor a sza­badságharcok 'zászlóit földre tiporják, egymás után veszik el templomainkat Görgey János hosszas búj- dosás után amnesztiát kap. Hazaérkezése után így ír Pál­iad vay Gábornak: „Most líogy keserves búj- dosásom után romlott házam­hoz, pestistől elpusztult jó­szágomba szállottam, nagy szívem fájdalmával nézem templomunknak rongyosságát Ahogy a templom kerítésének kidőlését nézem a cinterem­nek sertések által való feltú­rását látom, nem lévén sem­mi ajtaja, szabadon bejár mindenféle marha, majd ki is túrják, s megeszik a sok jámborok testét, akiket most pestiskor nem mélyen ásott sírokba temettek. Az oskola Is pusztul, romol mindenkép­pen az, mely padot (magtárt) szegény atyám uram tsinálta- tott a templomhoz való földe­ken termett szemes 'élet alá, ez is már összeroskadt” Majd így folytatja: „Sze­gény egyházfi semmi pénzt nem hagyván, pestisben ki­múlt, nem maradt pusztulásá­nál egyéb utána.” Ezen állapotokért Görgey János a szepesi prépostot te­szi felelőssé. Fülöp Dezső Különös király Talán még emlékezel — leg­utóbb a böjti időről beszél­tünk. A húsvét előtti Időt ne­vezzük böjtnek, öt vasárnap van böjtben. Most néhány he­tet előre ugrunk a húsvét előtti vasárnapra. Szép a ne­ve. Virágvasárnapnak hívják. Képzelj el egy virágokkal te­lehintett utat. Az út mentén emberek állnak. Kezükben pálmaágat tartanak. Integet­nek a pálmaágakkal. Ki jön? Egy miniszter, vagy egy hadvezér, vagy talán egy király érkezését várják? Egy királyét. De milyen különös királyét! Ez a király nem föl­di király. Hatalmas, erős, el­lenállhatatlan. De hatalma nem fegyverekre, tankra, bombára épül és erejét néma pénz biztosítja. Szegény és alázatos. Mégis király. A bé­kesség fejedelme. Talán vala­mi mesebeli király? Nem. A názáreti Jézus. Miért olyan különös az ő királysága? Er­re emlékezünk virágvasámap. Hiába próbálták lebeszélni tanítványai Jézust, mégis el­ment Jeruzsálembe. Itt nagy meglepetés érte őket. Húsvét ünnepére készült Jeruzsálem népe. Távoli falvakból' is so­kan jöttek fel az ünnepre. Jé­zus, amikor Jeruzsálem köze­lébe értek, szamár hátára ült és úgy ment be á városba. Ez mindenkinek feltűnt. Hiszen Jézus gyalog szokott járni. A sokaság legnagyobb része uj­jongva fogadta őt, mint vala­mi királyt. Felső ruháikat a földre terítették. Pálmaágakat vágtak le a fákról és magasra tartva Integettek Jézus felé. Nem „hurrá” kiáltással fo­gadták, hanem ezt harsogták mindenütt: „Hozsánna a Dá­vid fiának”. Hozsánna azt jelenti a mi nyelvünkön: Ó. segíts rajtunk Jézus, Dávid fia! De ne gondold, hogy min­denki örült. A főpapok és írástudók felháborodtak, ször- nyűlködtek. Ugyanezt tette sok felnőtt is. Pedig elsősor­ban nekik kellett volna ho­zsannát kiáltani. Helyettük azonban megszólaltak a jeru- zsálemi gyerekek, ök harsog­ták mindenfelé boldogan: „Hozsánna a Dávid fiának. Áldott aki jön az Omsk ne­vében!” Ugye furcsa király? Méltán csodálkoztak a tanítványok. Szamárháton ül és mégis ki­rály. Nem testőrök követik, hanem ők, poros, szegényes öltözetű tanítványai. Nem „hurrá” kiáltással fogadják, hanem segítséget kérőn: Ho­zsánna! ó segíts Jézus! — Mi­lyen különös király. Hátha sejtették volna, amit te már tudhatsz, hogy ennek a király­nak a koronája tövisből készült és ferónszéke a kereszt lesz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents