Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-31 / 5. szám

Farsangról, derűről, humorról 8gy pillanatig sem gondolok arra, hogy olyan kérdést ke­verjek az egyházi tanításba, ami nem volna odavaló. Bár a farsang — minden vidámságá­val együtt — az egyházi eszten­dő rendjében körülhatárolt idő­szak. De arra sem gondolok, hogy teológiailag próbáljak igazolni olyan fogalmat, ami történetesen az egyházi esz­tendő egy szakaszát jelzi, bár ez sem volna reménytelen vál­lalkozás. Egyszerűen arról van szó, hogy farsang ürügyén szól­hassak az emberi magatartás­nál! egy olyan vetületéről, amely nagyon jól beleillik, sőt termése, kisugárzása lehet a keresztyén hitnek és életnek: a derűről, jókedvről, humorról. NEM KUTATOM sem törté­nelmileg, sem teológiailag, hogy miképpen került az egy­házi esztendőbe a farsang. Tény az, hogy erre az időszak­ra igyekezett csoportosítani a vallásos érzésekkel áthatott népszokás az esküvőket, a vele járó vidám lakodalmakkal együtt, amit a legkomorabban gondolkodó egyházi rétegek is eltűrtek. így vették tudomásul azt is, hogy egyfelől a külön­böző vidám népszokások, más­felől a bálok időszakává lett a farsang. Ma már persze el­mosódtak az idői határok, s általában alig ves2ik észre, hogy esküvők, vagy bálok be­lenyúlnak a böjtbe. A farsang fogalma mindenesetre él, s a közös vidámságot, együttes szórakozás idejét jelzi. EMBERI MAGATARTÁ­SUNK természetes velejárója a derű. A magyar nyelv válto­zatos szóbőséggel jelöli: jókedv, vidámság, derű, s a belőle származó tréfa, adoma, anek­dota, éle stb. Az egyházban pedig mindennek tradíciója van. Az „ecclesia humora” vi­NGELIKUS FÖLDRA3Z Az ortodox mediterrán Már a cím Is felhívja fi­gyelmünket arra, hogy Euró­pának olyan területére érkez­tünk, amelynek vallásos föld­rajza merőben más, mint az eddig ismertetetteké. Ortodox az uralkodó vallás, tehát a keresztyénségnek az a válfaja, amelyet a nagy egyházszaka­dás óta másképpen keleti, bi­zánci, görög vagy pravoszláv egyháznak mondunk. Törté­nete majdnem olyan ősi, mint a nyugati, latin egyházé és Bizánc a keresztyénség törté­netében legalább olyan nagy szerepet játszott, mint Róma. Bizáncból sugárzott ki az a teológiai hatás, amely minden különbözősége ellenére is kö­zelebb áll hozzánk protestán­sokhoz és hódította meg Ke- let-Európát, természetesen először a Balkánt. A Földközi-tengernek ez a harmadik nagy félszigete mindenkor meglehetősen nyi­tott volt Kelet előtt. Bizánc közel nyolc évszázadon ke­resztül állta az ostromot a mohamedánizmussal szemben, amely e hosszú szakasz alatt, mint a «piraya szaggatta le testéről a húst, míg végül 1453-ban magát a fővárost is lenyelte. Ez Időre azonban az egész Balkán már fél évezrede ke­resztyén és misszionálásáról Bizánc gondoskodott. Mi ma­gyarok is nem sok híján a ke­resztyénségnek eme válfaját vettük fel, de így Is déli terü­leteinken meghonosodott a „görög vallás”. Legnagyobb lendülete a missziónak a 9. században volt, s két lelkes apostola, Cirill és Method, nemcsak űj írást adott a szlá- voknak, de feljutott egész Morvaországig. A keresztyén hitet, viszont oly mélyen gyö- kereztették meg, hogy kibír­ták a Balkán népei a 4—500 éves mohamedán nyomást, s ez a csodával határos. Vitat­hatatlan történelmi érdeme, hogy megőrizte a nemzeti ön­tudatot, a nyelvet és a nemze­ti kultúrát egy idegen hódító­val szemben. A bolgár Rila, vagy a görög Athos, amely ma a turizmus csábeszköze, valaha a nemzeti véredény- rendszerbe pumpálta a friss vért. S ebben a nehéz törté­nelmi szakaszban liturgiával, amely azután sajátosan nem­zeti kinccsé vált. Az a négy állam, amely a Balkánon van, csak a múlt század elejétől szabadult fél. Kezdődött a görög felszabadí­tással, 1821-től. Ekkor egész Európa lelkesen segített, hogy az antik világ romjaiból még valamit megmentsenek. A többi ország felszabadítása csak a század második felé­ben ment végbe. Kossuth még 1849-ben, amikor az Alduná- nál átlépte a határt, török te­rületre lépett. A „beteg, öreg ember” jussán az európai ál­lamok marakodtak. Németor­szág, a Monarchia, a cári Oroszország érdekszálai szőt­ték át az egész Balkánt. Sú­lyos háborúk és könnyű békék alakították át a Balkán arcu­latát maivá. A Balkán a felszabadulás íjtán is örökös tűzfészek ma­radt. Nép« sokrétű nyelvében, kultúrájában, tradíciójában s a dühöngő nacionalizmus vé­res utat hagyott maga után. És most nézzük valóban lexikális rövidséggel egyes or­szágok vallásos megoszlását, mert protestantizmussal Ju­goszláviát kivéve ezen a terü­leten alig találkozunk. Albánia. A törökök 1443- ban szállják meg. 1912-ben szabadul fel. A közel 2 milliós lakosság 70%-a mohamedán, 20%-a görögkeleti, 10%-a ka­tolikus. Bulgária. 1393—1878-ig volt török megszállás alatt. A 8,5 milliónyi lakosság 84®/o-a gö­rögkeleti, 11%-a mohamedán és 1%-a katolikus felekezetű. Autokephalitását az ökumeni­kus patriarchátustól 1945-ben vívta ki. Görögország. 1458-ban ke­rült török uralom alá és 1830- ban szabadult feL A szigetek csak 1881-ben. Az ortodox vallás államvallás, a 8,5 mil­liós lakosság 97%-a. A római egyháznak mintegy 35 ezer tagja van. Története vissza­nyúlik a keresztes hadjáratok idejére. 1829-ben egy ameri­kai evangélikus misszionárius jutott ide és ekkor kerültek először evangélikusok Home- ros hazájába. Ma kb. 6—10 ezer lelket számlál az evangé- likusság 25 gyülekezetben. Két német nyelvű gyülekezet is van: Athénben az egyik, Thessalonikában a másik. Jugoszlávia. Így csak 1929- től ismerjük. Szerbiából, Mon­tenegróból, az Osztrák—Ma­gyar monarchia déli részéből alakult. 1389-től különböző időben került török megszál­lás alá és 1878-ban rázza le a török igát. A 20 milliós Ju­goszláviából 7,5 millió ortodox vallású (főként a szerbek, montenegróiak, vajdaságiak), 6,5 millió katolikus (főként a horvátok, dalmátok, szlové­nok), 1,5 millió mohamedán (főként a boszniaiak). 150 ezer protestáns’ él szétszórtan a Vajdaságban, Bácskában és Szlovéniában. Az evangélikusok rendkívül nagy szórványban, négy szer­vezetben élnek. Az egyik a volt német egyház töredéké­ből képződött. A kitelepítés után megmaradt töredéket ki­bővítették a magyarokkal, így is alig 6500-an vannak. Szór­ványuk Sarajevótól Zágrábig, ill. a Bácskáig tart. A másik alig valamivel nagyobb szer­vezet (7000 lélek). Ez Szerbia és a magyar határ közti híve­ket öleli fel szabadkai köz­ponttal. Valaha ezek a német- magyar nyelvű gyülekezetek magyar egyházkormányzás alá tartoztak. A harmadik a Mura vidéki vend evangéli- kusságot tömöríti, lélekszá­múk 23 650. És végül a ju­goszláviai evangélikusság, amely 57 300 lelket számlál. A 17.» században idevándorolt szlovákok megőrizték hitüket, nyelvüket, nemzetiségüket. Ma ők képviselik a legnagyobb evangélikus erőt Jugoszláviá­ban. Több kezdeményezés tör­tént az evangélikus egyházszi­lánkok egyesítésére, de mind ez ideig sikertelenül. ár. Rédey Pál lágszerte visszatérő területe az anekdótázásnak. Bántó ez, vagy megalázó? Korántsem. Sőt: az tud élcelődni, s az lát­ja meg a dolgok visszás, fonák, vagy tanítóan kedves humorát, aki ismeri és birtokában van a dolgok reális színének és helyének, aki maga belső bi­zonyosságban, egyensúlyban van. Az egyház humorát bi­zony az érti igazán, aki hitben, a hit felől nézi. Minél bizto­sabb valaki a meggyőződésében, abban, hogy a helyén van,» an­nál Inkább „érti a tréfát”, sőt annál inkább mer önmaga fö­lött is élcelődni. így van ez a közösséggel, az egyházzal is. Meg lehet figyelni, hogy az „egyház humora” műfaj akkor kapott rendszerint lábra, mi­kor az egyház küldetése ma­gaslatán, kiegyensúlyozottan élt, mint emberi közösség. Kívül áll ezen a gondolatkö­rön, sőt az ellentéte ennek a gúny. A humor, a derű, az éle, a jókedv a szeretet gyümölcse. A gúny, a tehetetlen gyűlöleté. Embertelen, bántó fegyver. A gúnyolódó ember gyenge. Ar­ról tesz tanúságot, hogy igazi fegyverei nincsenek, kifogyott azoikból, nem tudott velük győzni. Ezért int a zsoltáríró: gúnyoiódók székébe ne ülj (Zsolt. 1,1). A NEMES HUMORNAK mindig megvolt a létjogosult­sága az egyházban. Az igazi humor voltaképpen hibákat nyeseget anélkül, hogy fájna. Aki a tréfán mérgelődik, abból valami hiányzik. A lélek tük­re, az elme gyorsmérlege az is, hogy a derű hogyan nyilvánul meg: finom élcben-e, vagy vaskos tréfában. A mód azon­ban nem azt leplezi le, akit a tréfa ér, hanem azt, aki ihond- ja. Akit anekdötázás övez, azt szeretet övezi. Inkább azt tart­hatjuk aggasztónak, hogy új anekdotákat termő személyi­ségek, mintha kevésbé terem­nének ma az egyházban, mint régebben. Hová lettek a Ko­vács Sándorok, Chugyik Pálok, Majba Vilmosok? S az a ked­ves levegő, ami még kemé­nyebb, régi egyháznagyokat is övezett? PRÓBÁLKOZUNK olykor „derűs sorok”-kal, „leskelődé- sek”-kel, „szó és mosoly”-lyal. Mikor mutassunk erre rá, ha nem farsangban? Ügy érezzük, hozzátartozik ez is az életünk­höz, szolgálatunkhoz. Mellék- termék, ez igaz, és természe­tes. De fűszer, amitől jobb ízű az élet. Két éve közöltünk egy derűs papi esetet néhány sor­ban. Egy lapszám abból visz- szajött, bepirosceruzázva az éle, s mellé írva: „ez a lap nem Ludas Matyi!” Nagyon el­szomorodtam. Nem azért, mert összehasonlítottam: azt a tré­fás esetet a finn egyházi saj­tóból vettem át. Ott az egyre szélesedő műfaj. Azon szomo­rodtam el, hogy ennyire gyen­ge — a hitünk?! Bizony, a hi­tünk! Nem mintha a hit próba­tételeként, amolyan kísértője- ként volna szükségünk a derű­re, hanem éppen a termékeként — még ha melléktermékeként is. Lapszámot visszaküldő morc olvasónk nem tudom, mit szólna, ha elküldeném neki Barth Károly kis köny­vét: az „Isten hilaritásá”-t (de­rűjét)? Pedig aligha termett századunkban olyan teológus, aki mélyebben, súlyosabban számolt volna Istennel, mint Barth — ha szabad egyálta­lán ilyen összehasonlítást ten­ni. AZ ÉLETÜNK kétségtelenül egy morzsányit összhangosabb és kevésbé érdes volna, ha megtanulnánk mosolyogni sa­játosságainkon, ferdeségeiniken, fonákságainkon és gyengéin­ken, és önmagunkat kevésbé látnánk fontosnak. Sőt mi több, talán könnyebben le is győz­nénk önmagunkat. Van-e ennél nagyobb győ­zelem? D. Koren Emil Vahtamófő (Vahtamonpää) Zúzmós sziklák között értünk a csúcsra Tundrák magasán kristálytiszta csend. Mintha óra megállna, perc se futna, És megérintenénk a Végtelent! Túrmezei Erzsébet A református egyház gyásza A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának ve­zetője, Dusicza Ferenc zsinati tanácsos példamutató türelem­mel hordozott súlyos betegség után életének 57. évében el­hunyt. Január 20-án temették a Budapest-Farkasréti temetőben szeretteinek, a református egyház egészének és a testvéregy- zaknak nagy részvéte mellett. Benne az ökumenikus munká­nak az igaz barátját veszítettük el. Kegyelettel emlékezik reá egyházunk is. Élete és búcsúvétele hiteles bizonyságtétel a Feltámadottról, akit alázatosan és engedelmesen követett vég­ső órájáig. „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szív­hez jussunk” (Zsolt 90, 12). Lelkészi karunk legöregebbje Vértesi Zoltán volt magyar- bólyi lelkész, aki jelenleg Pé­csett él nyugalomban, január 20-án töltötte be 90 életévét. A magyar evangélikus lelk'észi karbán 6 a legöregebb. Szellemi frissesége és agili­tása egyenesen megdöbbentő. 1903 óta, amikor lelkésszé szen­telték, szüntelenül munkálko­dik. Gazdag élettermés van mögötte. Szolgálatának legna­gyobb részét, 35 évet Magyar- bolyon töltött, négy teljes em­bert kívánó filiával és mintegy 60 szórványhellyel. Kiváló szervezőmunkát végzett, hó- ban-sárban messzi tájakat járt be, s mégis volt Ideje és ere­je jelentős termést hagyni az egyházi irodalomban is. Tizen­egy éven át lelkészi zsebnap­tárt szerkesztett és adott ki, több hittankönyv szerzője volt, gyülekezettörténetet, imaköny­vet írt, énekeskönyvet adott ki, s ő alapította s évekig szer­kesztette a Lelkipásztor c. fo­lyóiratot 1924-től. A „Méhé­szeti Aranyjelvény” tulajdono­sa (1965). Kéziratban lévő érdekes és értékes munkája az énekelhető zsoltárok. A bibliai Zsoltárok könyvének mind a 150 darabját úgy szedte versbe magyarul, hogy valamelyik evangélikus egyházi énekdallamra mind énekelhető. Lelkészi karunk nesztora előtt tisztelettel emelünk ka­lapot s imádkozunk azért, hogy övezze őt Isten kegyelmes sze- retete. EGYHÁZI unió észak-indiaban Évékig tartó tárgyalások után a múlt év végén új egy­ház alakult É-.zak-Indiában. Anglikán, metodista, baptista, presbiteriánus és kongregacio- nalista gyülekzetek, valamint a Testvérek Egyháza és Krisztus Tanítványainak Egyháza lép­tek egymással szoros egyházi unióba. A november 29-én Nag- purban tartott ünnepi isten­tiszteleten közel 5 ezer hivő je­lenlétében, az említett egyhá­zak vezetőinek részvételével hirdették ki az új egyház meg­alakulását. Indiában egyébként még egy uniós egyház működik, Dél-ln- dia Egyesült Egyháza. (ÖPD) 1946. február 1. A magyar Nemzetgyűlés által 1946. január 31-én hozott, J94t. I. törvénycikkből idézzük a következő mondatokat:^ „Magyarországon 1918. november 13-án megszűnt a királyi hatalom gyakorlása. A nemzet visszanyerte önrendelkezési jo­gát. Négyszáz esztendős harc, az ónodi gyűlés, az 1849-es deb­receni határozat, két forradalom kísérlete és az azt követő el­nyomás után a magyar nép újra szabadon határozhat államfor­májáról. Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés most a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja azt az államformát, amely a nemzet akaratának és érdekeinek legjobban megfelel: a magyar köz­társaságot. A köztársaság polgárai részére biztosítja az ember természe­tes és elidegeníthetetlen jogait, a magyar nép számára a ren­dezett együttélést s a más népekkel való békés együttműködést. A állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai külö­nösen: a személyes szabadság, jog az elnyomástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődés­hez való jog s a részvétel joga az állam és önkormányzatok irá­nyításában. Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül, és e jogokat a magyar állam vala­mennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül egyformán és egyenlő mértékben biztosítja. E cél megvalósítására Magyarország Nemzetgyűlése min­denekelőtt a következő törvényt alkotja: 1. §. Az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a ma­gyar nép. A magyar nép a törvényhozó hatalmat az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasz­tott Nemzetgyűlés útján gyakorolja. 2. §. Magyarország köztársaság.” E törvény alapján február 1-én, a Parlament előtt összegyü­lekezett sok tízezres tömeg ünneplése mellett, a Nemzetgyűlés „kikiáltotta” a köztársaságot és megválasztotta annak első elnö­két. Ezzel az eseménnyel lezárult a magyar állam történetének egy szakasza s egyúttal lehetőség nyílt arra, hogy a dolgozó magyar nép maga vegye kezébe a hatalmat, amely tényt azután az 1949. augusztus 20-án elfogadott, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya teljesített ki s rögzített államjogi formában. Nincs Naptára? Az idén is, mint minden esz­tendőben, napok alatt elfogyott az Evangélikus Naptár, amit 13 500 példányban jelentetett meg sajtóosztályunk, s már egyetlen darab sem kapható. Aki nem tudta beszerezni, an­nak már nem tudunk küldeni, csak egy dologgal vigasztal­hatjuk: Ne búsuljon! Vegye elő az 1965-ös Naptárt. Ugyanaz. No, nem az olvasmányos tar­talmában, csupán a napok nap­tári elosztásában. Az ünnepek­ben pedig csak annyi a válto­zás, hogy az Idén húsvét egy héttel hamarább lesz, mint volt 1965-ben, s természetesen a húsvéttal mozduló egyházi ünnepek kerülnek egy héttel előbbre. A madáchi drámahagyaték A Mária királynő szegedi előadásáról ízléses, mintaszép színes fü­zetke van a kezemben: „Sze­ged, 1970. december 19, Ma­dách: Mária királynő, újraköl- tötte Gyárfás Miklós” — olva­som az első oldalán. Nem a mű maga, csak a szegedi színelő­adás prospektusa. Benne vere­tesen szép méltató szavak a műről, Madáchnak immár ne­gyedik színpadra került mű­véről, rajzok és fényképek. Az elején Gyárfás Miklós tollá­ból „Prológus a Mária király­nő szereplőinek és a rendező­nek”, majd leírja, hogyan ju­tottak el a Madách-kutatás nyomdokain Balassagyarmatig, ahol „nem csupán életének színhelyéit kerestük, hanem azt az embert, aki Kozocsa Sándor, a kiváló bibliográfus megál­lapítása szerint a legnagyobb Madách-dokumentáció birto­kosa s mindent tud, amit Ma­dáchtól tudni lehet.” Az Élet és Irodalomban Vi­har Béla írta többek között: „Szabó József a Balassagyar­maton működő evangélikus püspök évtizedek óta önzetlen ügyszeretettel és tudományos rendszerességgel számon tart­ja mindazt, ami bárhol a vi­lágon Madáchtól megjelenik.” Kétirányú Madách-renessánss Ezen a címen közöl a fent említett füzetke nehány bekez­dést Szabó József aláírásával. Ebből idézünk: „Egyrészt főművének, Az ember tragédiájának egyre tá­guló világútja, másrészt drá­mai hagyatéka egyéb darabjai­nak sorozatos hazai felfedezé­se jelzi ezt a reneszánszot. A Mózes és Csák végnapjai után most a Mária királynő ragyog elő az ismeretlenség ho­mályából. Madách ez ifjúkori drámájá­nak premier-bátorsága a Sze­gedi Nemzeti Színház érde­me... A Mária királynőt Madách befejezett drámái közé szok­tuk sorolni. A kézirat minő­sége azonban inkább azt sej­teti, hogy Madách ké2be vette volna még, ha lett volna rá elégséges ideje, és akkor vég­leges szövegbe ötvözte volna.., A Shakespeare-ihletésfl dráma egyetlen olyan Madách-dráma, amelynek nő a főszereplője. Nagy Lajos hányatott sorsú leánya vergődik végig a dara­bon a szenvedélyes érzelem és rideg kötelessség között. A dráma nincs híjával szép jeleneteknek, erőteljes dikciók- nak... Ebben a drámában megenyhül Madách sötéttónu­sú nőszemlélete. Míg előző drámájának — Férfi és nő — mottója: »-A férfi nagy nő nél­kül is«, — a Mária királynő főszerepében a nő szinte po­zitív hőssé válik... A Mária királynő eredeti szövegét Gyárfás Miklós vette gondozásba, s ma már szinte' gyakorlattá vált példák nyo­mán a madáchi anyagot új- raköltötte... Gyárfás Miklós megújító munkájában azt kö­szönjük meg, hogy a Madách szelleméhez való hűség inten­ciójával vette kézbe a nyers szöveget, továbbírta és befe­jezte. A Szegedi Nemzeti Színház­nak pedig jóreménységgel kí­vánjuk, hogy Madách ez újabb drámájának ne csak bemutatá­sával, hanem a premiert köve­tő sikersorozattal írhassa be nevét a magyar színháztörté­netbe.” Az élő Madách A nógrád megyei Palócföld folyóirat közöl ezen a címen cikkcsoportot Madáchtól. Nem először teszi. Magukénak ér­zik és ápolják a Madách-em- lékeket. Már szóltunk róla ré­gebben, hogy ez a folyóirat kö­zölte a Szabó József birtoká­ban levő Madách-gyűjtemény bibliográfiáját. Most a többi között Kozocsa Sándor „Ma- dách-bibliográfiáról” címen ír tanulmányt, kiemelkedően méltatva Szabó József gyűj­teményének értékét. Maga Szabó József pedig „Szöveg- ingadozás Az ember tragédiá­jában” címen írt irodalomtör­téneti elemző cikket. A Hét című pozsonyi magyar nyelvű képes folyóirat pedig az elmúlt év végén közölt kép« riportot „őszi délután Balassa­gyarmaton” címen Szabó Jó- szef gyűjtő munkájáról. K E

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents