Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-08-29 / 35. szám
ÄBiblxa Vándorlás a pusztában ASE EGYIPTOMBÓL VALÓ KIVEZETÉS az első, a Palesztinába bevezetés a második nagy esemény Izrael történetében. Ez a két esemény alkotja az izraeli hitvallás két tartóoszlopát. A kivezetésnek csak az lehetett a célja Izrael hitte szerint, hogy Palesztinába, az Ígéret földjére elvezesse Isten választott népét. Az egyiptomi kivonulás és a honfoglalás hagyományai sokáig semmiféle kapcsolatban nem voltak egymással. A nomád életet élő Izráeliek feladták ugyan később ősi életmódjukat és letelepedtek a kámaáni kultúrföldön, de eredetilek nem azzál a szándékkal menekültek el Egyiptomból, hogy pontosan Palesztinába vándoroljanak. A két eseménynek az összekapcsolása akkor következett be, amikor a már letelepedett Izráel törzsei szoros közösséggé, azt mondhatnánk gyülekezetté ko- vácsolödtak az egy Istenbe vetett hit alapján és az egyes törzsek különböző hagyományaiban keresni kezditek az összefüggéseket. A két esemény közti történeti távolság azonban nem mosódott el ezután sem és ezért kellett feltennie a gyülekezetnek a kérdést: Mi történt közben? Hogyan jutott el' Izráel Egyiptomból Palesztinába? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE akarnak választ adni azok az elbeszélések, amelyek a pusztai vándorlásra vonatkoznak. Ezek az elbeszélések kapcsolják össze az exodusi hagyományt a honfoglalása hagyományokkal: Exodus a nagy Kezdet, a Bemenetel a végső pontja annak a hosszú útnak, amelyet Isten akaratából kellett megjárnia a törzseknek, hogy közben gyülekezetté formálódjanak. A pusztai vándorlásról szóló elbeszélések eredetileg a Délvidéken lakó törzsek szájhagyományaként éltek. Ezeknek a törzseknek volt ugyanis közvetlen tapasztalatuk arról, hogy milyen nehézségekkel és veszélyekkel kell megbirkózniuk azoknak, akik a pusztát járják, ök ismerték egyúttal ennek a SZÉPÍTŐSZER Bér az elmúlt 50 év nem fukarkodott nagy és még nagyobb eseményekben, a valóság mégis az, hogy a nagy események jönnek, megdöbbentenek vagy megörvendeztetnek bennünket, de a közmondás sprint is csak három napig tartanak, míg a hétköznapok velünk maradnak, ha szabályos rendben követik is egymást. Ezekből a hétköznapokból választok ki egyet, hogy elmondjam eseményeit, vagy ha úgy tetszik; szépitőszert kínálok mindkét nemnek. Olcsót, hatásosat, házilag elkészíthetőt. Korai vízzúgásra ébredtem. Ijedten ugrottam fed, álmosan nézve körül a világban. Hazaérkeztek a szomszédok! Nem haragudtam a szokatlanul korai ébresztőért, elmosolyodtam. Eszembe jutott a sok drága figyelem, tapintat amelyekkel nap-nap mellett körülvesznek. Megörvendeztetem őket. határoztam el. Futottam kora reggel a virágoshoz. A viragos szép, szőke asszony. Kicsit babonás. — Maga az első vevőm. Öröm magát látni1— mondta és két szál ingyen rózsával megtoldotta a vásárlásomat. A rózsákat a szomszédék ablakába csempésztem és miközben munkahelyem felé rohantam, láttam őket, amint felébrednek és a rózsára pillantva mosolyogva mondják: jól kezdődik ez a nap! De nem mindenkinek! Mert a nap már reggel úgy perzsel, mintha minden melegét ebben a hónapban éppen ennek a csöpp kis országnak akarná adni. Bőkezűségében túllépi a határokat, mert a sarkon egy sápadt arcú, fekete ruhás kis öregasszony támaszkodik a falnak. Nem bírja a nagy meleget. Vállamat nyújtom hát neki. Fogom a szatyrát. Kevéske burgonya, két paprika van benne. Istenem, egyszer talán nekem is nehéz lesz egy ilyen teher? A nap, amelynek ma még vidáman kitárom magam, egyszer engem is meg akar ölni melegével? És apró, csoszogó lépésben megyünk az úton. Nézem a karomra hulló öreg kezet, érzem remegését. Csak el, ne késsem a munkahelyemről — gondolom. Majd sietek jobban. Mi az nekem! De ez a kis öreg hogyan ért volna haza? És utunkban újabb esemény! Nyitnak az üzletek. Fehér hajú asszony erőlködik a rolófelhúzással. Rohannak az emberek, férfiak, asszonyok, diákok, diáklányok minden korúak. Rohannak és nem látnak. Megállunk. — Egy pillanat — mondom — odapattanok a rolóhoz és az már szalad is felfelé. Mire az asszony megfordul, már ballagunk tovább. Csak intek neki, mintha már régen ismerném és viszem magammal boldog mosolyát, amíg a másik öreget hazakísérem. Kiskocsiban gyereket tol egy fiatal apa. A. félig alvó gyermeknek a dunántúli dombos vidék jutna az eszébe, ha már ismerné; úgy zötyög a kis fakocsi az út nagy kövein. Az apa meg rohan, nem akar elkésni. A járdaszélen rángatja a kocsit, hogy a gyerek, majdnem kiesik. Megfogom, átemelem a „járművet az akadályon”. Rohan tovább az apa, rám se hederit. Sebaj, mondom mosolyogva! Megyek tovább vidáman. Valaki rámköszön. Nem ismerem. Szemüveges öregúr. Valakivel összetévesztett. De azért kedvesen visszaköszönökIdőre beérek. Egyik ifjú munkatársam benyit hozzám. Rámnéz és azt mondja. — — Ugye nem tetszik haragudni, de olyan szép tetszik ma lenni! Tetszik, nem tetszik, csodálkozva ránézek. Nincs rajtam se új ruha, fodrásznál sem voltam, az arcom kendőzetlen, meg egy húszéves szép kislány ül velem szemben, aki sugárzik fiatalságában. Gyorsan végiggondolom a reggelt. Talán a boldog öröm látszana meg rajtam, amellyel ez a mai reggel megajándékozott? Mosolygok. És tiszta boldogsággal telik el a napom, ezzel az érzéssel végzem munkámat, ezzel a mindig segíteni kész jószándékkal beszélek ügyféllel, munkatárssal. Este, amikor hazaérek, korholva fogadnak: — Mér megint nem raktad el a cipőidet, az íróasztalodon megint nem lehet megtalálni semmit! — Égből a földre pottyanok. — Ejnye, ejnye — mondom — micsoda mulasztás. Még jó, hogy én mindent megtalálok és már kapom is a legnagyobb szatyrot. Irány a Patyolat. Este fél hét van. Az üzletben vagy tizenöt ember szorong. Egy idősebb asszony és egy ta- nonc-leányka. A fülledt melegben forrósodnak az indulatok, Türelmetlen, ideges megjegyzések röpködnek. A kislány csípősen visszaválaszol. Az idősebb inti. Mosolyog. Csodálom a türelmét. Még soha gorombaságon, udvariatlanságon nem kaptam, pedig már nyolc éve járok ebbe az üzletbe. Mikor megint kilépek az utcára és elmegyek a szomszéd cukrászda kerthelyisége előtt, ahol vidám emberek italoznak, fagy- laltoznak, az asszony jut az eszembe 15 ügyféllel és forró kánikulával. Gyorsan befordulok és két pohár fagylalttal visszamegyek, pedig én is fél hat óta talpon vagyok. Éppen zárnak. Benyújtom a két poharat, Az asszony ott áll a félig lehúzott rács mögött. — Na de ilyet — mondja —, hogy rám is gondol valaki! Mert némelyek még köszönni sem szoktak. Milyen foglalkozásúnak tetszik lenni? — Drogista — mondom mosolyogva — szépítőszert árulok. Alert írónak csak nem nevezhetem magam! — Szép foglalkozás — válaszolja. Én meg arra gondolok, hogy szegény jó édesanyám, valahányszor hepehupásra vetettem meg az ágyat, mindig azt mondta: — Nem lesz ebből a gyerekből semmi, még az ágyat sem tudja egyenesre megvetni! Mint sok mindenben, ebben is igaza volt! Gyarmathy írén Pusztának a természeti jelenségeit is. A sztyeppén élő nomád ember mindig úton van, kínozza az éhség és szomjúság, kísértik az „egyiptomi húsos fazekak”, vagyis vágyódik a letelepedett ember biztonságos'élete után. Viszont a nomád életet élő ember szemében ez a vágyódás egyúttal vallásos színezetet is kap, mert az ő Istene nem a nyugvó-létező Űr. hanem a vele egy utat járó, a vele vándorló Isten, mint ahogyan vele megy a látóhatár is. Ez az Isten csak akkor hajlandó vezetni népét, ha az kész őt követni! A PUSZTAI VÁNDORLÁSRÓL szóló elbeszélések éppen azoknak a kísértéseknek a sorozata, amikkel Izráel népének meg kellett birkóznia, miközben Isten következetesen vezette a cél felé. A vallásos krízisek sorozata ez, amiken minden Istent követő embernek át kell esnie, hogy hite megizmosodjék. Az elbeszélések erre a modern krízis szóra a „zúgolódás“ szót használják. Ezzel a zúgolódással mindjárt a vöröstengeri megmenekülés után találkozunk: „És zúgolódni kezdett Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában ... Barcsaik haltunk volna meg az Ür kezétől Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és ehettünk jóllakásig!” (2 Móz 16, 2—3). Nem szándékom ismertetni a vándorlásról szóló összes elbeszélést. Jellemző rájuk, hogy a legtöbbjük valamilyen természeti jelenséghez kapcsolódik. Az ókor embere csak úgy tudta szellemileg felfogni az ilyen jelenségeket, hogy isteni csodáknak minősítette azokat. Az ilyen elbeszéléseket, amelyek tehát valamilyen természeti jelenség eredetét, vagy a névadás okát, vagy valamilyen profán és vallásos tünemény eredetét meg akarták magyarázni, a tudományos nyelvhasználatban „aetiológiai mondáknak” nevezzük. Az ilyen elbeszélések mindig valaminek az Okét keresik, es mindig Isten és gyülekezete kapcsolatában vetik fel a „miért” kérdést. Ismerjünk meg ezek közül néhányat! AZ AMÄLEKITAK harcos nomád nép volt a steal pusztáiban. Juda hegységeinék és a Délvidéknek (Negeb) törzsei jól ismerték őket, hiszen so- szor törtek be Palesztina déli részébe is. Ezek a törzsek emlékeztek arra, hogy már őseik összeütközésbe kerültek velük a vándorlás korában. A puszta északi részén volt egy domb, rajta feltűnő formájú kő. Ezen ülve győzte le Mózes mágikus erővel az amá- lekitákat. És volt talán ugyanezen a dombon egy oltár is, amelynek ez volt a neve: „Az Ür az én hadijelvényem”. A domb, a kő és oltár adta a kapcsolópontot az egész elbeszéléshez, amelynek viszont az a célja, hogy emlékeztesse Izráel fiait az egykori csodával határos győzelemre és erőt ad jon a jövőben is az Amélek elleni harcra. (2 Móz 17, 8— 16). Volt a pusztáiban egy forrás, amely sajátos módon egy sziklából csörgedezett. Úgy hívták, hogy Meriba—a vád helye. Bizonyára itt jöttek össze a nomádok, ha peres ügyeiket el akarták intézni egymás között. Izrael abban látta értelmét ennek a névnek, hogy itt szálltak perbe Izráel fiai Istennel és Mózessel és ezért intő jelnek kell ezt ma is tekinteni: Ne zúgolódjatok Isten ellen! (2 Móz 17, 1—7). LEGKIRÍVÓBB AN JELENTKEZIK a nép és gyülekezet zúgolódása Isten ellen. a fürjékkel kapcsolatos elbeszélésben (4 Méz 11, 31—34). Itt már nemcsak a nép, hanem maga Mózes is „támadja” Istent a sok szenvedés miatt. Mózes azonban nem az étel és ital dolgában emel panaszt Isten ellen, hanem azért, hogy Isten éppen reá ruházta az engedetlen népért való felelősséget. Panaszából már kicseng valami abból a prófétai felfogásból, hogy a gyülekezet vezetőjének az égésiért és egész helyett kell szenvednie és a keresztet hordoznia. Ez az elbeszélés is aetioíó- giai monda. Leginkább tavasz- szal és ősszel nagy fürjcsapa- tok repülik át a Földközi Tenger partvidékét. A hosszú repülésben elfáradt madarak leszállnak és kézzel is megfoghatók. Az elbeszélés Isten ajándékának tekinti a fürjek vonulását, amiből azonban a mohóság miatt isteni csapás lesz. D. dr. Pálfy Miklós Kedves Horváth György Testvérem! Szívesen teszek eleget kérésének, hogy lapunk hasábjain továbbítom kedves híradását az „ódon” acsádi templomban megtartott egyházzenei áhítatról. S hogy ezt most ebben a különös formában teszem és nem egyszerűen a Hírek rovat alá helyezem, az azért van, mert levelét több szempontból is igen tanulságosnak és példamutatónak tartom. Először is azért, mert úgy látom, hogy gyülekezetükben annyira fontosnak tartják egyházunk sajtószolgálatával a kapcsolatot, hogy ennek az ügynek gyülekezetükben külön „felelőse” van. Gondolom, hogy ennek nemcsak az a célja, hogy onnan ide és tovább az olvasók táboráig elérkezzenek a hírek, hanem, hogy az a szolgálat, amelyet a szerkesztő bizottság egyházunk népe között világos teológiai és egyházpolitikai felismerései alapján végezni szeretne, a helybeli gyülekezetben is minél ismertebb legyen. Kívánunk ehhez hűséget és jó egészséget. Megjegyzem, hogy már korábban minden egyházmegyében felkértünk egy-egy lelkészt, hogy vállalja az összekötő szerepét Sajtóosztályunk és egyházmegyéje gyülekezetei között. Tőlük különösen is várnánk a hasonló segítséget szerkesztői munkánk és egyházunk közös szolgálata érdekében. — Sajnos a gyülekezeti események hírei még mindig nagyon hiányosan és megkésve érkeznek el szerkesztőségünkbe. A másik megállapításom levelével kapcsolatban, hogy igen körültekintően tájékoztat, igyekezve az eseménnyel kapcsolatban minél több adatot rendelkezésünkre bocsátani. Ez azért helyes, mert kevés adatból nehéz jó és hiteles híradást adni, viszont a többől könnyebb a lényegeset kiemelni. Sajnos kapunk olyan közléseket is, amelyeket éppen szűkmarkúságuk miatt nem tudunk továbbítani. A harmadik figyelemre méltó jel az a bizalom, amivel rábízza sajtónk közegyházi „felelőseire”, hogy milyen formában és mennyit tartanak szükségesnek és hasznosnak híradásából továbbítani. Ezzel megkönnyíti azt a szolgálatunkat, hogy a gyülekezetek életéről továbbított híradásainkat egyházunk egész életének és a szerkesztői munka, valamint a lap arculatának az összefüggésében tudjuk felhasználni. Végül hadd adjuk tovább a hírt: — ACSÄD. A hosszú időn át néma orgonát, amelyet a gyülekezet a közelmúltban megjavíttatott és villamosít- tatott augusztus 15-én esti zenés áhítat keretében szólaltatta meg újra Weltler Jenő Budapest Deák téri karnagy, orgonaművész. A vendégek között ott volt Szabó Lajos esperes, Ittzés János lelkész, valamint a gyülekezet lelkészének, Weltler Sándornak a vezetésével a gyülekezet és a szomszédos gyülekezetek népes tábora, Hittestvérünk szolgálatát megköszönve, szeretettel köszönti a Szerkesztő Bizottság nevében Mezősi György rovatvezető, szerkesztő h. Jóvátehetetlen tör Szudánban JULIUS 19-én HATALOMÁTVETELI KÍSÉRLET folyt le Szudánban. Nimeri elnök országvezetésével elégedetlen csoport — amely mögött a jelek szerint széles néprétegek álltak — megkísérelte Nimeri elnök eltávolítását és a hatalom átvételét Ez sikerült is, de csak 72 óra időtartamra. Aztán külföldi segítséggel Nimeri tábornok újra magáhaz ragadta a hatalmat. A megtorlás véres és kegyetlen volt. Nimeri egymás után végeztette ki a puccs vezetőit. Hajszát indított a baloldali, haladó erők ellen, mert elsősorban nekik tulajdonította, hogy a kísérletre sor került. Több ezren kerültek letartóztatásba, sokakat bebörtönöztek, másokat kivégeztek. A tizennegyedik kivégzett Abdel Khaled Mahgub a Szudáni Kommunista Párt főtitkára volt. De kivégezték Safieh Ahmed el-Sejk-et is, a Szudáni Szakszervezeti Szövetség főtitkárát. Továbbá Faruk Oszmán Hamadallah őrnagyot is. NÉPÜNK JOGGAL TILTAKOZOTT a szudáni haladó erők ellen folyó kegyetlenkedések és jogtalanságok ellen. Ami idehaza sokoknak fájt, az nekem fokozottan fájt. Nyilván nem én vagyok az egyedüli, de azok közé tartozom, akik személyesen ismertem Mahgub főtitkárt, továbbá Hamadallah őrnagyot. így kivégzésük kétszeres szomorúságot jelentett nekem. 1969. okt. 17—21 között jártam Szudánban a Béke-világtanács delegációjának tagjaként. Az ott tartott békekonferencián Nimeri kormánya nevében Hamadallah őrnagy köszöntött bennünket. Egyértelműen beszélt arról, hogy Szudán az antiimperialista front oldalán áll és a társadalmi fejlődést kívánja megvalósítani az országban. Ezt követően személyesen is találkoztunk. Két nappal később Khartúm mellett egy kisvárosban népgyűlés volt, amelyen a Béke-világtanács négytagú delegációja is részt vett. Sok ezren voltak jelen. Az emberek óriási körökben ültek a földön. A szónoki emelvényen megjelent egy nyitott tekintetű ember. A tömeg óriási tapssal fogadta. A mellettem ülő szudáni kísérőt megkérdeztem, ki ez az ember? Abdel Khaled Mahgub főtitkár — mondotta. Majd hozzátette: „nagyon sokan szeretik”. Beszédében támadta az imperializmust és hitet tett a haladás mellett. Előadását sokszor fűszerezte humoros megjegyzésekkel, szellemes példákkal. Magával ragadta a népgyűlés résztvevőit. Beszéltem is vele. Mély benyomás^ gyakorolt rám bölcsességével, higgadtságával és világos látásával. Személyesen is fáj, hogy igazságtalanul kivégezték. DE A SZEMÉLYES EMLÉKEZÉSEN TŰL el kel] mondanom, hogy ami Szudánban a haladó erők, üldözésével történt és történik, az jóvátehetetlen kár. Többszörösen is! Az antiimperialista harc frontja Szudánban törést szenvedett. Pedig ennek a harcnak Szudánban már történelme van. Mintegy 100 évvel ezelőtt kezdték meg az egyiptomiak, majd az angolok Szudán gyarmatosítását. De már egy évtizeddel később 1881-ben Mohamed Ahmed vezetésével széles népi felkelés bontakozott ki a gyarmatosítással szemben. A felkelők még Khartúmot is elfoglalták és 1885-ben létrehozták saját államukat, amelyet csak 1898-ban tudtak a gyarmatosítók megsemmisíteni. Ezt követően egyiptomiak és angolok parancsoltak Szudánban, de uralmuk idején tovább folyt a szudániak nemzeti felszabadító küzdelme. A népi mozgalom hatása alatt az egyiptomiak 1951-ben megszüntették hatáskörüket Szudánban, majd az angolok is kivonultak. 1955-ben független állam lett. 1956- ban kikiáltották a köztársaságot. Sajnos az Al-Umma kormánypárt népellenes politikát folytatott, amelynek az lett a következménye, hogy megalakult az Antiimperialista Front, amely széles körű mozgalmat indított a demokratikus szabadságjogok kiterjesztésére. Mégis a reakció erői jutottak vezetéshez, amelyek feloszlatták a szakszervezeteket és irtóhadjáratot indítottak a baloldali erők ellen. 1964. ölet. 21-én haladó irányú forradalom ment végbe, de a vezetők rossz irányban vezették az országot. Ez váltotta ki Nimeri tábornok és katonai csoportjának az újabb forradalmi megmozdulását és 1969. május 25-én a hatalomátvételt. Nimeri először nemzeti demokratikus forradalmat hirdetett meg. Ezért támogatta őt Mahgub főtitkár is és általában a haladó erők. (Ebben az időben jártam Szudánban.) Sajnos Nimeri is letért az egyenes útról, és egyre határozottabban lépett fel a haladó erők ellen. Mahgub illegalitásba kényszerült pártjával együtt. A haladó erők elnyomása viszont kiváltotta az ellenállást és 1971. július 19-én egy haladó gondolkodású katonai csoport megkísérelte Nimeritől átvenni a hatalmat, A többit már tudjuk . ., NEM LEHET VITÁS, hogy akik ma Szudánban üldözik a haladó erőket azok az imperialisták kezére játszanak. Ez annál is inkább fájdalmas, mert majdnem 100 éves szudáni antiimperialista harc eredményeként azt lehetett remélni, hogy Nimeri tábornok következetes marad az antiimperialista harcban. Ezt annál is inkább tehette volna, mert az antiimperialista harcnak nemcsak múltja van Szudánban, hanem jelenleg is igen széles néprétegek egyetértenek ezzel a harccal. A szudáni nép nem újabb gyarmatosítást, hanem függetlenséget akar. Védeni akarja szabadságát. Az is világos, hogy a gyarmatosítók kis és nagy kapukon szeretnének visszatérni Szudánba. Aki nyitott szemmel olvassa az újságokat az láthatja, hogy egyszerre milyen nagy lett az érdeklődés elsősorban az Egyesült Államokban Szudánnal kapcsolatban. Folynak a segélyfelajánlások és a korábban megszakadt kapcsolatok felvétele. Eközben Szudánban azoknak az elpusztítása folyik, akik a legkövetkezetesebben és a legeredményesebben harcoltak az imperializmus ellen, El lehet-e gondolni Szudánban úgy az imperializmus elleni harcot — amit Nimeri még mindig emleget — hogy közben a legjobb szövetségestársait, a haladó gondolkodású embereket végezteti ki, záratja börtönbe? AMI SZUDÁNBAN TÖRTÉNIK, megzavarja az arab népek olyan nehezen kovácsolható egységét is. Az araboknak egységesen kellene fellépniük az izraeli imperializmus és cionizmus ellen. Ami Szudánban történik, meggyengíti az arab népek igazságos ügyéért folyó harcot. D. Káldy Zoltán DÉL-AFRIKA A Dél-afrikai Egyházak Öku- gaarn lelkészt választotta el- menikus Tanácsa augusztus nőkké, aki az ország jogfosz- elején tartott ülésén az. 51 tott színes bőrű lakosaihoz tar- éves August Wilhelm Habel- tozik. (epd) EGYESÜLT ALLAMOK Az A,mertkai Missouri Evangélikus Egyház július közepén tartott zsinata újra elutasította a Lutheránus Világszövetséghez való csatlakozás gondola.tát. A Világszövetséghez nem csatlakozott evangélikus egyházak között mintegy hárommilliönyi tagjával a Missouri Evangélikus Egyház a legnagyobb, (lwi) NYUGAT-BERLINBEN A Keresztyén Békekonfe- börtönt, amelyben a német rencia nyugat-berlini csoport- háborús bűnösöket is őrizték, ja javasolta a négy nagyhata- a jövőben alakítsák át nemlom berlini követeinek, hogy zetközi békekutató központtá, a Spandauban meglevő nagy (epd). ÜJ-ZÉLANB A szigetország egyik legnagyobb városában, Aucklandban most épül az anglikán egyház kétezerötszáz ülőhelyes katedrálisa A templomot más felekezetek is használni fogják majd. (epd)
