Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-08-29 / 35. szám
xxxvi. évfolyam, 35. szám 1971. augusztus 29. Ára: 2,—- Forint Mikor először lépsz i az iskolába... Nagyra kelt kenyér MT 6, 11—12 ALIG NÉHÁNY NAP választ el bennünket az új tanév kezdetétől. S ez akkor jutott eszembe, amikor a Rákóczi úton felnőttek emeletmagasságú társaságában ácsorgott egy kicsiny fiúcska, hátán vadonatúj iskolatáskával. A felnőttek — nyilván köztük volt a fiúcska édesanyja, mert időnként megfogta a falat gyermek kezét —, hangosan, széles mozdulatok kíséretében beszéltek. A kicsiny unatkozott, vagy ábrándozott. A felhők magasságából, a forgalom zaját túlkiáltozó felnőttek ajkairól csak hangfoszlányok szivárogtak le a törpe emberpalántához, de azok mit sem zavarták őt. Időnként a kirakat tükrében igazított egyet táskáján, halálosan komolyan. Aztán szórakozottan lábát nézegette. Mintha azon a mesebeli tündér ajándéka, a mérföldjáró csizma ragyogna. S valóban ott lötyögött lábán láthatatlanul a csizma, várva arra, hogy pöttömnyi hősünk belenőjön. TÉNYLEG, ALIG NÉHÁNY NAP... * ez a Rákóczi úti gyermek 126 ezred magával, életében először fogja átlépni az iskola küszöbét. A mérföldjáró csizmácskák megkoppannak a hűvös folyosókon s elindulnak 126 ezren meghódítani a betűk, számok, ismeretlenek vadonjait, megbirkózni a tudomány hétfejű sárkányával, s elhódítani az igazság gyémántjait a betűk börtönrácsaiban fogva tartó királytól. 126 ezer kicsiny vitéz lép ezekben a napokban a mesék világából a valóság világába . .. Párás tekintetű szülők adják utolsó utasításaikat. Édesanyák kísérik majd egészen az iskolapadokig, hogy ott átadják egy másik édesanyának őket, a tanító néninek. Halk eligazítások: ne félj, indulj csak bátran, légy jó, mikor először lépsz az iskolába ... ott úsznak, lebegnek minden iskolakapuban, mint fehér galambok, amelyek a parányi iskolások vállaira, kezük fejére szállnak, s bekísérik őket az osztályba. Mi is bekísérjük őket, az első osztályosokat, a kezdőket, mind a 126 ezret, a jövendő nemzedék dolgozóit, parasztjait, értelmiségeit. ÉS ELKÍSÉRJÜK AZOKAT IS. akik most lépnek először a középiskolába, abba az 1630 tanterembe, melyre ez van kiírva: „I. osztály”. Érettebb fiúk és lányok hozzávetőlegesen 55 ezres csapata indul, mint elsős a magasabb, színvonalasabb tudásért harcba. Szakközépiskolák és gimnáziumok lelkes versenye bontakozik ki a sokezres diákif júság képzéséért. Titokzatos szavak, mint matek, biológia, kémia, fizika kerülnek a gyermekek szótárába, s a jövendő tudósnemzedéke bekapcsolódik a „tanuló ország” magasfeszültségű áramkörébe. A társadalom és szülők áldozatkészsége megteremtette annak lehetőségét, • hogy kulturált környezetben, kényelmesen és gondtalanul tanuljanak a középiskolások. A tanulók pedig minden idegszálukkal arra koncentráljanak, hogy ezt jó és eredményes munkával viszonozzák. UGYANCSAK NÉHÁNY NAP múlva megnyílnak az egyetem kapui is. A még komolyabbak, a „tizenkét éves harcban" megedzettek — vagy 21 ezren — indulnak egy új, négy- vagy öteves küzdelemre, hogy az ismeretlent meghódítsák a tudomány módszereivel és eszközeivel. A küzdelem szinte végtelen területen folyik, a mikrokozmosztól a makrókozmoszig tart a csatatér. És itt már nincsen szülői kíséret és elhalványul a szülői tanács. Itt már a társadalom kiséri éber figyelemmel őket, s várja soraikból a mérnököket, orvosokat, közgazdászokat, tanárokat, kutatókat. A társadalom, amely a kultúráért, az oktatásért, illetve a tanulás lehetőségéért olyan roppant áldozatokat hoz. Mert köztudott dolog, hogy egy-egy mérnök, orvos, kutató, stb kiképzéséhez sok százezer forintot áldoz a társadalom. Ezért van joga és ezért kötelessége is számonkérni az egyetemi éveket. Persze áll ez a középiskolás évekre is. Mi büszkén gondolunk oktatási intézményeinkre, kollégiumainkra, ösztöndíjrendszerünkre, de ugyanakkor nem mulasztjuk el a felelősségre való felhívást, hogy elsősorban az egyetemi évekkel társadalmi érdekből jól kell gazdálkodni. VALÓJÁBAN AZONBAN nem mindenki jut el az első elemitől az egyetemi szigorlatig. És ez természetes fólyamat. A szellemi javakat is úgy kell megtervezni, mint az ipart, vagy a mezőgazdaságot. A szellemi javákkal is gazdálkodni kell, mégpedig jól. S ez a „nemzeti vagyonhoz” legalább úgy hozzátartozik, mint az ipar gyártmányai, vágy a mezőgazdaság termékei. A múlthoz viszonyítva ezen a téren is sokszoros a többlet. Már maga az általános iskola kötelező nyolc osztálya több, mint a múlt hat osztálya, a gimnáziumok és szakközép- iskolák száma pedig sokszorosa a háború előttinek. Az egyetemek, főiskolák száma és áteresztőképessége is összehasonlíthatatlanul több és nagyobb, mint a felszabadulás előtt volt. A tanulni akarók tömegeihez viszonyítva mégis kevésnek mutatkozik. . . ', , AZ EGÉSZSÉGES SZELEKCIÓ biztosítja a legkiválóbbak továbbtanulását. De mi lesz azokkal, akik tovább akartak tanulni és nem jutottak felsőoktatási intézményekbe? Derékba- tört életek, vagy félbeszakadt egzisztenciák maradnak? Erre egyértelmüleg azt mondjuk: nem. Társadalmunk struktúrája éppen az ellenkezőjét mutatja. Ezer és egy kapu áll nyitva azok számára, akik befejezték a középiskolát. S ki kell mondanunk, a középiskolák szorgalmas évei nem vesztek kárba! Mert a népgazdaság, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az adminisztráció várja a magasabban kvalifikált dolgos kezeket. E ezekre a fiatal, tehetséges munkaerőkre éppen a munkában megfáradt dolgozók várnak, akik csak akkor tehetik le a szerszámokat, ha fiatalok lépnek helyükbe. A nemzedékváltás körforgásába így kell bekapcsolódniuk a fiataloknak. Mi Isten áldását kérjük az iskolába indulókra. A szorgalmi idő, a tanulás ne legyen öncélú. A tudás akkor ér valamit, ha azt mások számára gyümölcsöztetjük. De az Ö áldását kérjük azokra is, akik most lépik át először a gyár, a tsz., az iroda küszöbét. Becsületes munkájukból lesz kenyér, jólét, megelégedés és felemelkedés, Dr. Rédey Pá! Ezeket a mondatokat imád-- kozni szoktuk a többivel együtt, egészen az „Amen”-ig Ma minden evangélikus gyülekezetünkben megállunk a legtöbbször elmondott imádságunk kellős közepén. Ott, ahol a kenyeret és a bocsánatot kérjük. Mégis, amikor Káté-írás közben megáll a „Miatyánk” közepén,, ennél a mondatnál, a kenyér hatalmas méretűvé kezd kelni a szemében. Kinő az asztalfiából, kinő a kézből, túlnő a mezőkön és bányákon. Szinte alig győzi sorolni mi mindent magába foglal: „... KENYÉR ÉS BOCSÄNAT! Különös, egyáltalán nem min- dénftapi kapcsolás. Sokszor vált kétségessé, hogy az „és” hídja helyett nem sorompó áll-e a kettő között? Jézus Krisztus Urunk szerencsére nem ácsolt ilyesmit közéjük. Ö úgy látott bennünket, mint akiknek kenyérre és bocsánatra van szükségük egyszerre és elválaszthatatlánul. A kenyérről beszélhetünk az élelmezésügyi szakember tárgyilagosságával is, meg a költő szárnyas szavával is. De mindegyiknél több az a hosszú vagy kerek kenyér, amit meg lehet szegni, íze van, kézbefogható, asztalra tehető, táskába dugható. TŰL MUTAT MAGÁN. A kenyérszelet lyukacsos fehérségén, mint valami különös vetítővásznon, ha akarom, láthatom a vetés és aratás munkáját, amely technika jóban lehet könnyebb, de mégis megmarad munkának, fáradságosnak. Arcok vetődnek rá: felhőtlen,- száraz eget kémlelők aggodalmával, vagy árvíztől, jégtől réttegők dúlt- ságával. Kánikulát szenvedő és port nyelő kombájnosok feketére sült háta, de tervező- irodák rajztáblái, szerszámgépek zaja és kohók melegében aszalódók verítéke éppen ügy látható rajta. De még ennél is több, minden ^emberi munka hajtóerejénél és céljánál is több a ke- nVér! Reformátorunk bányászapja asztalánál, majd jószívű családok befogadó szívességéiben megtanulta nagyon valóságosan nézni a kenyeret. étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, gazdaság, szántóföld, barom, pénz, derék házastárs, derék gyermekek, derék háznép, derék és hűséges felsőbbség, jó kormányzat,, jó időjárás, béke, egészség, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok és ezekhez hasonlók.” TÁRSADALMI MÉRETŰVÉ, sőt világméretűvé nő a kenyér. Érezzük, hogyan foglalja magába mindazt, aminek a segítségével igazán emberivé, Isten által elgondolt és miá'l- talunk is áhított emberivé válik az élet? Mindazt a rendet, mindazt az életlehetőséget, mindazt a gondoskodást, amelyet Népköztársaságunk Alkotmánya népünk egésze számára biztosít, de mindazt a felelősséget is, amelyet népünk egésze érdekében ránk ruház, benne látjuk és értjük a kenyér nevében. DE EZT A KENYERET, életlehetőségünket mindig magunk veszélyeztetjük azzal, hogy lehetőleg mindig másokból szeretnénk összeverbuválni azt az együttest, amely kiadná a lutheri listát. Pedig talán, „magánhasználatra” így kellene lefordítanunk a kenyerünkre vonatkozó kérést: segíts meg bennünket, Urunk, hogy jó családi életünket, áldozatos barátságunkat, megbízhatóságunkat, egyenességünket, őszinteségünket, népünkhöz való hűségünket és az emberiség közös nagy ügyeiért^ való felelősségünket is beledagaszthasd kenyerünkbe! Amikor kenyérért, életlehetőségért, emberhez méltó életért imádkozunk, nem kéÜiésezett a KBK ÍV. Világgyűlésének magyar küldöttsége Augusztus 18-án megtartotta első értekezletét a IV. Keresztyén Békevilaggy ülésen (szeptember 30—október 3.) Prágában résztvevő magyar küldöttség dr. Bartha Tibor püspök vezetésével. Megállapították, hogy a korábbi terveknek megfelelően a munkálatok beérkeztek. Az értekezleten rövid referátumok hangzottak el, amelyek tárgyalták a keresztyén békemunka teológiai alapjait, a közel-keleti helyzetet, a vietnami kérdést, az európai biztonság problémáját. Dr. Bartha Tibor püspök. az alelnökök varsói értekezletéről adott beszámolójában vázolta a IV. Békevilág- gyűlés előtt álló feladatokat és tartalmi előkészítést. A magyar protestáns és ortodox egyházakat tizenöttagú küldöttség képviseli Prágában. szét várunk tehát. Furcsa dolog lenne áh itatósam dicsérni az Istent, hogy megnyitja kezét és megelégít minden élőt, közben pedig a magunk kezét leeresztenénk. MEGESIK, HOGY a „kezünk munkája”, meg a hozzá való kedv és a benne való öröm elég messze szakadnak egymástól. Sokszor munkánk, foglalkozásunk után, vagy munkánk mellé akarunk valahonnan, valamivel előbányászni annyi kedvet, nyugalmat és derűt, aminek a segítségével a tulajdonképpeni tennivalónk elviselhető. Isten a kenyér és kenyérszerzés örömével akar megáldani bennünket! Bizony, rászorulunk a kérésre, hogy kenyerünk keresése, munkánk végzése, hivatásunk gyakorlása közben, családunkban, társadalmunkban, gyülekezetünkben való forgolódásunk során felvillanjon a készség, az öröm, a hozzá való kedv fénye. IGÉNK KÉRÉSE A „Mikenyerünkről beszél. Hogy a kenyér igazán mikor és hogyan a „mienk”, az szeges közben, a részesedés során derül ki igazán. Minket Isten kemény, történelmi leckével tanított, hogy a kenyér a .'.mienk”. Becsülnünk kell annyira ezt: a történelmi leckét, hogy kicsit szégyenkezve mondjuk Jézus után a „mikenyerünkre vonatkozó kérést, mert innen is megtanulhattok volna! EZ A TÖBBESSZÁM azonban világméretű többesszám. Az is igényjogosult, aki ma még csak a más kezében látja. Az is, akinek a kezéből természeti csapások vihara sodorja ki időről időre. Azok is, ahol stratégiára hivatkozva öli el a vegyszer. Adott esetekben a „mi” kenyerünk kérésének és egy-egy templomi persely tartalmának szebb és nyomósabb bizonyítékkal kellene szolgálni arról, hogy valóban világméretűnek ismertük fel a „mi” kenyerünk rendéltetését. De ha a kenyeret itt is a lutheri értelmezés távlataiban értjük, akkor szó. szerinti ke- nyérszegésen túl minden szolgálat, amely egymás igazabb értéséhez segít, közös kenye- nyerünkre nyitja szemünket. ÉLETLEHETŐSÉGÜNK azonban Isten bocsánatával teljes! Isten nemcsak a napját hozza fel a világra, hanem Fiát, Jézus Krisztust is nekünk ajándékozta. Amikor az Ö bocsánatáról beszélünk, Jézusról beszélünk., Aki öt felismerte, nem egy új tanítás előtt hajtott fejet, hanem Vele személyesen volt dolga és az Ö szájából hallotta a sohasem hallott új hírt: nem az köt Istenhez, hogy te kicsi vagy, ö meg nagy, és ki vagy szolgáltatva neki, hanem az, hogy a bocsánat elrendező indulatával közeledik felénk. A feloldozó atyai szó ereje visz Hozzá, tart meg Nála, gyülekezetében. ITT DOBOG A HITÜNK •SZIVE. De ez a szívverés nem marad titokban, hanem tovább rezeg minden élettevékenységünkben. Mert az igazságnak csak az egyik fele az, hogy feloldozó szava a legszemélyesebb ügyünk. Az igazság másik fele az, hogy Isten bocsánata sohasem kettőre, Őrá és énrám vonatkozó intimitás. Még csak nem is pusztán a gyülekezetre tartozó belügy. Jézus Krisztus bűneink bocsánatából úgy teremt életlehetőséget, hogy a bocsánat „A megrepedezett nádat nem ton el A.Z Ótestamentum egyik „legevangéliumibb” igéje — ahonnét a címben szereplő szép szavakat idéztük — Ézsaiás próféta könyve negyvenkettedik részének első négy verse. Bátran annak mondható, mert valóban örömhír volt ez a néhány mondat a maga korában. Abban a korban, amikor Isten választott népe — a bűnei, azaz: a hitbeli hűtlensége és hűtlen élete miatt — Urának kemény büntetését volt kénytelen elviselni. Akkor azt hirdette a bűneire rádöbbent gyülekezetnek, hogy van lehetőség a folytatásra, van lehetőség az újrakezdésre. Van, de úgy, hogy valóban elölről kell kezdeni mindent: a hitet, az emberek szolgálatára való igaz elkölelezést. örömhír volt ez az ige akkor, amikor Jézus Krisztus evangélistája a Mesterre vonatkoztatta a régi prófétai szavakat (Máté 12. 17—21) mondván: Benne, az embert minden szavával és minden cselekedetével szolgáló magatartásában teljesedett ki Istennek változatlan, örök kegyelme. örömhír volt ez az ige mindakkor, amikor az egyház népe mert és tudott szembenézni a múltjában elkövetett hibákkal, s mert mindent — az előzőknél sokkal teljesebb hittel és hűséggel — újrakezdeni. Mert tehát úgy cselekedni, ahogyan mi magyar evangélikusok az elmúlt években, évtizedekben magunk is megtettük, s napjainkban is megtesszük. Valóban úgy igaz, hogy az újrakezdés lehetősége mindig az evangélium örömhírével hangzik az egyház és egyes keresztyén ember előtt akkor, ha van fül a „hallásra” és van készség a cselekvésre. Ezért ez az ige is arra akar indítani bennünket, hogy tiszta szívből örvendjünk Isten mirajtunk is naponként mea- nyilvánuló kegyelmének s örvendező szívvel cselekedjük a szolgáló szeretet saját magunkat is állandóan megújító cselekedeteit, Dr. Vámos József ügyét egykor a szent körletből a szent város falain kívülre vitte és ezzel- minden belterjességtől megszabadította. Népe között sem engedi privát nyugalom vagy privátgyönyörűség játékszereként kallódni. Itéletes dolog, ha a bocsánatból csak Isten-ember viszonylatra esne fény, de változatlanul hagyná az életben egymáshoz való viszonyunkat. JÉZUS KRISZTUS életlehetőségünket úgy teszi teljessé, hogy legszemélyesebb ügyünket, hitünk titkát, a bocsánatot közüggyé teszi. Családban Is, népek között is. Hogy ne csupán az életveszélyes fenyegetés közvetlen réme tűnjön el az emberiség közös udvaráról, hanem idővel a felengedés és megengedés indulata is helyet szorítson magának közöttünk. Hiszen kenyerünk, életlehetőségünk a bocsánattal teljes. KENYÉR ÉS BOCSÁNAT: mindkettőt kóstoltuk már. Azért kérjük, mert jóízük szánkban és szívünkben van. Erejük teremtsen rajtunk keresztül is életlehetőséget. Részletek Fehér Károly alsósági lelkész 1971. augusztus 22-én a Magyar Rádióban elhangzott igehirdetéséből.
