Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-24 / 4. szám

Csendes szobák — nyitott ablakok

„Menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat s úgy imádkozzál Atyádhoz..(Máté 6, 1—6)

Más a színpad és más egy csendes kis szoba. Színpadon lenni azt jelenti: mindenhonnan feszülten figyelő, kritikus szemek előtt lenni. A csendes kis szobában lehull a sokszor megtapsolt színészről a királyi palás], vagy a bohócruha, — és talán zokogva borul — emberek elöl rejtetten — az asztalra. Ez az igazi arca!

Jézus Krisztus közelében látható az igazi arc! A bűnös asz- szony a színpadon nagyszerű szórakoztató volt — de Jézus közelében kitörtek az elfojtott könnyek és egy szerencsétlen élet nyúlt a mentő kézért. Nikodémus — a színpadon komoly, nyugodt tudós volt, — de Jézus közelében Izrael tanítójából kitört a kérdés: mi a teendő, hol az út? A gonosztevő a színpadon vagány fickó volt — a rendőrség neves vadja —, de Jézus közelében szegény, riadt lélek, aki vágyott egyetlen tekintetre majd, a másik világon.

Urunk most hozzánk lép és csendesen mondja: lépj le a színpadról, ahol hősnek, feddhetetlennek, boldognak mutatod magadat. Légy őszinte! A hősködő Péteren addig nem lehetett segíteni, amíg színpadon szavalta: halálig hűséges leszek hozzád. Csak amikor keservesen sírt. Nehéz volt addig megközelíteni a tanítványok lelkét, amíg vitatkoztak, ki a nagyobb közöttük. De amikor riadt gyerekekként ébresztgették a viharzó tengeren, — akkor csodálkoztak rá, kicsoda voltaképpen ö.

Csendes szobák keresztyénsége! Akik nem emberek fülének imádkoznak, nem jegyzőkönyvi megörökítés miatt cselekszik a jót! Csendes szobák, — de nyitottak az ablakok Isten felé és a. szolgálatra. Az ifjúság másképpen hallgatna ma ránk, felnőttekre, ha nem „játszanánk meg a nagyot”, a tökéleteset, hanem természetesek, őszinték lennénk hozzájuk.

Nemzedékünk kiábrándult a nagy színpadi jelenetekből, szónoklatokból, amelyekkel milliókat lehetett kegyetlen háborúba hajtant Ez a világ őszinte hangra vár, talán ilyesmire: „egymás ellen annyit vétettünk”, „tegyük szebbé valahogy ezt az életet egymás számára”.

Az igazi nagy ügyek nem a színpadon történnek.. Ahogyan világesemények igazi rugóit nem tudják felvenni a TV-kamerák éles lencséi. Az igazi ügyek a kulisszák mögött dőlnek el. Valahogyan így van ez a lélek dolgaival is.

Ajándékozz meg, Uram belső csenddel. Ehhez nem kell üres szoba. Légióként Te kellesz hozzá, Jézus.

Szent, örök Isten, nincsen hova lennem.

Bárhová futnék, Te utolérsz engem.

Egy menekvés van: Hozzád térni,

Szívem kitárni, irgalmat kérni. (182, 1)

Görög Tibor sajtó alatti áhítatos könyvéből

f Kemenes Ernő

Isten egyes gyülekezetek élére mindig hívott el olyan „világi” vezetőket, akik élő hitükkel, a gyülekezet iránt tanúsított alázatos szeretetükkel, példát mutató egyéni és közösségi életükkel beírták nevüket a gyülekezet történetébe, és az utókor mindig hálás kegyelettel emlékezik rájuk.

Isten által elhívott hű sáfár volt Kemenes Ernő nyug. erdőmémök, a váci gyülekezet vezetője, a Déli Evangélikus Egyházkerület Presbitériumának tagja. 1902-ben született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait a soproni evangélikus líceumban végezte és a soproni erdészeti főiskolán szerzett erdőmérnöki oklevelet. Erdőmérnöki szolgálatának állomásai: Pécs, Nagybánya, felszabadulás után újra Pécs, és 1947-től Vác. Pontos munkájával, embers zeretetével mindenütt kiérdemelte felettesei, munkatársai és az emberek őszinte nagyrabecsülését

1952-ben hívta él a Váci Gyülekezőt, a felügyelői tisztre. Tisztségét mindig szolgálatnak tekintette. Élő hitével, temp- lomszeretetével, h'alk, de határozott beszédével, szíve szelídségével szolgálta gyülekezete külső és belső megerősödését Soha nem állította magát előtérbe, nem törekedett magaslatokra, nem kereste emberek dicséretét, megmaradt mindig alázatosnak, megfontoltnak, bölcsnek, szelídnek.

Múlt év október első vasárnapján volt utoljára kedves templomában. Isten akaratában megnyugodva hordozta betegsége minden terhét, fájdalmát. December 28-án hazahívta Ura. December 30-án szerettei és népes gyülekezet jelenlétében volt a hamvasztás előtti búcsúztatása a váci alsóvárosi temetőben a helyi lelkész szolgálatával.

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Mt 5, 5)

Lutherről — a rádióban

Egy régebbi adás ismétléseként hallhattuk John Osborne angol író Luther-színművének rádióváltozatát. A vasárnap esti műsoridőben bizonyára sokan figyeltek fel percről percre fokozódó figyelemmel az elhangzottakra. Nem „színjáték” volt ez, hanem részlet a megélt történelemből — s nem is akármilyen részlet... Városi, falusi vagy tanyasi otthonokban, katolikus, protestáns vagy vegyesvallású családokban elevenedett meg a reformáció feszültségekkel telt kora, a történelmi, egyházi és emberi rugók, melyek a nagy fordulathoz vezettek. Megrendítő élmény volt figyelni Luther külső és belső harcát, kétségeit és sugárzó erejét a bizonyságtételben (Kálmán György kitűnő tolmácsolásában!), Staupitz tétován bölcs pásztori hangját, Tetzel sátáni logikával taglalt „prédikációját”.

Vitatható részek is vannak e darabban (pl. a wormsi birodalmi gyűlés leírása!), a Luther kép sem teljes. A darab nyomán bizonyára sok otthonban vitáznak majd magáról a reformáció igazságairól is. Ez azonban nem csökkenti sem a reformáció máig ható s Istentől kapott fényét, sem a kiválóan előadott rádiódarab nyújtotta élményt.

Szirmai Zoltán

Milyen vigasztaló az, mennyei Atyám, hogy Te jövő évi naptáromat már régesrégen és a legaprólékosabban elkészítetted.

Rábízom hát magamat egészen jóságos vezetésedre, s egyetlen gondom; felismerni és teljesíteni atyai akaratodat.

Luther Márton

Otto Riethmüller: %

Meglátjuk csodatetteit!

Ránk bármennyi próba zuhan, mindnek mértéke, célja van.

Megmérte a leghívebb kéz.

Kipróbált mindent, mi nehéz.

Utunkat elrendelte már.

Kapukat zár, kapukait tár.

Mindig szent arca ragyog ránk, s fénylik legmélyebb éjszakánk.

A sötétben ö jön velünk.

Harcunkban ö békénk, jelünk.

Mellénkáll. Megállni segít.

S meglátjuk csodatetteit!

Németből ford. Túrmezei Erzsébet

KÉT ÜJ ESPERES FINNORSZÁGBAN

Helsinki püspöke, Aarre Lau- ha, esperesi címmel tüntette ki többek során Martti Voipio lelkészt és Yrjö Knuutila teológiai docenst.

Martti Voipio édesapjától, Aarni Voipio professzortól „örökölte” a magyar-szeretetet, aki finn részről kezdeményező szerepet vitt az első világháború után megindult egyházi kapcsolatokban. Martti Voipio teológiai tanulmányai során egy esztendőt Sopronban tanult, s nemcsak folyékonyan beszél ma is magyarul, de a finn—magyar egyházi kapcsolatoknak egyik legáldozatosabb és odaadóbb munkása. Hosszú éveken át volt a Kon- viktinek vezetője, „apotti”-ja, ahol a finn teológusok között magyar stipendiánsaink is mindig otthont találjak. Voipio esperes ma az egészséges életfolytatasért küzdő antialkoholista finn egyesületek országos összefogó csúcsszervének főtitkára, s ezen a területen nemzetközi tekintélyű szakember. Mind e munkaterületen, mind egyházi küldetésben számtalanszor járt hazánkban.

Lie. teol. Yrjö Knuutila, a gyakorlati teológia docense a helsinki egyetemen, ugyancsak lelkes barátaink közé tartozik. Rendkívüli agilitásával mindig lelkesen és eredményesen nyúl a magyar kapcsolatok aktuális ügyeihez. Az utóbbi években Helsinkiben tanult és tanuló stipendiánsaink pótolhatatlanul sokat köszönhetnek neki, gondoskodó szeretetének és irányító tanácsainak.

Esperesi címet nyert barátainkat mi is szeretettel köszöntjük.

FARKAS A TEMPLOMAJTÖBAN — AMERIKAI MÓDRA

Az amerikai Colby városkában az egyik templomajtóban az esküvőre érkező fiatal pároknak egy ügyvéd a következő szövegű röpcédulát osztogatta: „Ha egyszer rájönnek, hogy minden reménységük ellenére sem illenek egymáshoz, jó hírű irodánk diszkréten, és

mérsékelt díjazás fejében bonyolítja le válásukat.” Az esethez az Új Ember — ahonnan a hírt átvettük — hozzáfűzi, hogy a pásztort nem juhocs- kái esendősége bántja, hanem a farkas viselkedése, amely odatolakodik a templom ajtajába is.

Qli)iz4&iyihfcaÍ'

Hogyan készül a „Napról-napra“?

Ebben a hónapban bibliaolvasó rovatunkat Bízik László szerkeszti, aki fél éves tanul- mányútját tölti az NDK-ban, Schwerinben. A téli szünetben városról városra utazgatott feleségével együtt, de közben írni kellett a soros „Napról napra” hetet. De se papír, se írógép útközben. A küldési határidő előtt éppen három órás vonat útra indultak, s a cikk még csak apró papír jegyzeteken van meg. S akkor... — innen idézzük a levelét:

„... következik az első megálló. Felszáll egy középkorú férfi aktatáskával és: — és egy táskaírógéppel, aminek következtében perceken belül kattog a gép s készül a napról 1napra. A férfi segíti térdével tartani a gépet. Egy idő után érdeklődik: tulajdonképpen mi

készül ilyen lázasan. Megmondom. Csodálkozik és elmondja, hogy ő maga nem valami vallásos. Még jobb — felelem neki, s felolvasok egy mondatot. Elgondolkozik egy picit, s máris: „ez még elmegy, mert én is értem.” Pár perc eltelik, következő állomás, már „kedd nél tartok. Kérdezi, mi az alapige. Mondom. Megjegyez valamit hozzá. Aztán egy másik utas is beleszól. (Beszédesebbek, mint bibliaórán otthon.) Vita, állásfoglalás, lelkesedés, mint amikor Luther idejében kocsmákban teologizál- tak. Még meg sem érkeztünk, elkészültünk. — Tisztelettel egy TSZ-titkár (irógéptülajdo- nos), egy ápolónő, egy pék, a kalauz, s mi, egy lelkészházaspár.”

Egy tévedésről

Sokáig azt gondolták, a nap forog a föld körül. Nagy tévedés. A föld forog a nap körül. — Sokan azt gondolják, hogy a keresztelés névadás. Ez is nagy tévedés. Amikor megkereszteltek, már volt neved. A keresztségben — ezt jól jegyezd meg! — ez a fontos: Te Jézusé leszel, Jézus meg a tiéd. Ezárt mondja Isten: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

Jézus harmincéves korában azért keresztelkedett meg, hogy mi az övé, ő pedig a miénk legyen. Ez így történt:

Keresztelő János, aki csaknem egyídőben született Jézussal, amikor felnőtt, Isten parancsára elment a Jordán folyóhoz. Ott prédikálni kezdett. Az emberek messziről is eljöttek, csakhogy hallhassák. Így szólt hozzájuk: rossz úton jártok, forduljatok vissza, térjetek meg. Piszkossá tett benneteket a bűn, tisztuljatok meg. János nemcsak prédikált, hanem beleállította az embereket a Jordán vizébe és megkeresztelte őket. Ezért nevezték keresztelő Jánosnak. Szó se volt névadásról.

Jézus is elment Jánoshoz a Jordán mellé, ö Isten útján járt és tiszta volt. János ezért így szólt hozzá: Miért jössz ide és miért kereszteljelek meg téged. Inkább te keresztelj meg engem, hiszen én csak egy egyszerű igehirdető vagyok itt a pusztában,.

De Jézus így válaszolt Jánosnak: Keresztelj meg nyugodtan János, mert az én menynyei Atyám azt akarja, hogy ott legyek ahol a bűnös emberek vannak. — Eire Jánossal együtt beleptek a folyóba és megkeresztelte János a mi Megváltónkat. Nem neki volt erre szüksége, hanem nekünk.

Amikor Jézus kilépett a vízből, megnyílt az ég, Isten Lelke úgy szállt le Jézusra, mint egy galamb. Isten pedig ezt mondotta: Ez az én kedves Fiam, akiben én gyönyörködöm!

Amióta Jézus értünk megke- resztelkedett, a keresztvíz nem egyszerű víz csupán, mert általa te Jézusé, Jézus pedig a tiéd lesz. Nagy ajándék ez. Csak a hit tudja elfogadni". Luther egy énekében ezt mondja a keresztségről:

Bár testi szem csak azt. látja: Víz hull a keresztségben.

Hit által Krisztus váltsága Lesz részünk e szentségben. Így ez a víz piros folyam, Megváltónk drága vére, Gyógyír Ádámtól örökölt Halálos betegségre,

S elmossa minden vétkünk.

Schmidl-Clausen hannoveri egyházfőtanácsos lett Osnabrück új tartományi szuperintendense.

Brandt nyugatnémet kancellár táviratban köszönte meg a Németországi Evangélikus Egyháznak, hogy évekkel ezelőtt pozitív lépéseket tett a lengyelnyugatnémet viszony normalizálása érdekében.

Szalatnai Rezső:

A nemzet nevelői

EÖTVÖS JÓZSEF halálának századik évfordulója — 1871. február 2-án halt meg Budapesten — múlhatatlan alkalom arra, hogy magunk elé idézzük örökségét, melynek haszonélvezői vagyunk mindnyájan mai magyarok, sőt a körülöttünk élő népek is. Eötvös 1 József abba a lángészsorba tartozik, mely megteremtette hazánk és nemzetünk feltörésének új korKakát, a XIX. század reformkorát. Szerencsés ember volt, mert amit Kossuth oldalán, s a szabadságharc felé tartva megtervezett és megálmodott, mint az első felelős magyar kormány művelődésügyi minisztere, azt a kiegyezés utáni kormányzat azonos minisztereként megvalósíthatta. Nála nagyobb és tisztább szellem, személyesen a legtöbbet vállaló lelkiismeret, száz év óta nem foglalta el a magyar művelődésügy vezető helyét.

Bármerröl nézzük, gyémántként ragyog. Ac iskolában magunkba szívtuk érzelmes verseit, ahogyan ő magába szívta a jakobinus Pru- zsinszky oldalán a forradalmi demokráciát. A megfagyott gyermek, a Végrendelet, a Búcsú minden verssorát ma is tudom emlékezetből. Neki köszönhetjük, hogy életünk ritmusába olvadt Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi és Arany, mert e költészet iskolai tanítását ő rendelte el. Költőként kezdte, regényíróként folytatta. Mint a lángeszűek mind, akiket nem lehet stfluskategóriákba szorítani, irt drámát, esszéket, filozófiai tanulmányokat, cikkeket, kritikákat is: az írástudás teljes skáláján játszott haláláig. Legfontosabb cikkgyűjteménye a Reform című kötete, ennek szépirodalmi érzékeltetése a Falu jegyzője című regénye, mely egy választás visszaélésein kezdve az igazságtalan bíráskodáson és a vallási üldözésen keresztül az embertelen börtönviszonyok ábrázolásával képszerűen elénk döbbenti az ország

elmaradottságát. Így tudott érvelni gondolataihoz. Nagy történelmi regénye, a Magyar- ország 1514-ben, nemcsak a Dózsa-felkelés hatalmas képcsoportja, hanem a jobbágyparasztság felszabadításának kürtszava. Elkötelezett író volt, a művészi alkotás károsodása nélkül. O tört elsőnek lándzsát Petőfi költészete mellett. Egész élete abban a boldogságban égett el, hogy nemzete és hazája hasznára vált.

Eötvös József a magyar művelődéspolitika legnagyobb alakjai közé tartozik. A XIX. század uralkodó eszméiről írott tanulmánykötete világosan mutatja, hogy bíznunk kell az emberiség haladásában: az ember kiterjesztette hatalmát az anyagi világra, a műveltség általánossá vált, az emberi méltóság tiszteletnek örvend. A helyesen értelmezett szabadság a népképviseleti alapon álló többség uralma. A haladás eszméjét iskolával és neveléssel való' síthatjuk meg. Nagy alkotása, az 1848. évi 38. törvénycikk, a népoktatást, az általános tankötelezettséget, a tanítás és tanulás szabadságát mondja ki. Tudta, hogy egy követelményt nem iktatott 'nevezetes törvényébe: a tanulás ingyenességét, de ezt is körvonalazta s ráhagyta utódaira. Eötvös iskolareformjaival Magyar- ország olyan oktatási és nevelési ranghoz jutott, amellyel fölülmúlta szomszédait és sok más európai országot is. A népoktatás reformjába bevonta a népet, vagyis az iskolaszékekkel a községeket. Közérthetően megmagyarázta, hogy az egyenlőség a műveltség egyenlőségén

alapszik. Rámutatott arra, hogy az oktatásból nem szabad kirekeszteni a szülőket. Meleg, őszinte, tiszta erkölcsű, boldog családi körnek rajzolta meg Magyarországot, szabad nemzetet, egyenlő jogú nemzetiségeket, szabad vallásokat, a szellemi erő fényében sugárzó embereket.

VÁCI MIHÁLY költői erejét, elhivatottságát és igaz rangját érezzük, ha végigolvassuk „A sokaság fia” című verskötetét, melyet möst rendezett sajtó alá a tragikusan fiatalon elhunyt költő özvegye. Az utolsó két év költői termését találjuk itt, de régebbi, ki nem adott verseiből is válogatott az összeállító. Tizenöt év kötetben nem publikált költeményei gyűltek itt össze. Most már e költő minden szava fontos, így áll össze életműve, mely 1955-ben kezdődött, amikor a nyírségi- fiatal tanyai tanító kiadta első verseit. Megteremtette magából az alkotó embert, s ezzel befejezte művét, ahogy egyik versében előre megjósolja. „Húsz éves kórom óta többször kellett meghalnom” — írja egyhelyütt. Halálfélelem és életvágy között vergődött, verseiben a kisded Jézust érezte, vagyis a megváltást hozó szerepet. Ha nem tudnám közvetlenül, e versekből tudnám meg, hogy ez a költő gyengélkedő testtel elégett költői hivatása és közéleti szerepe teljesítésében. Végtelenül szerette szülőföldjét, nemzetéért s hazájáért lobogott, idegenben minden fában a Nyírség fáit kereste, emberi szeretet láttán szülei jutottak eszébe, elhagya- tottság érzésekor az alföldi tanyai világ, melyet

fel akart emelni, melyért látott-futott, mint országgyűlési képviselő és publicista. „Mindenki sorsát átölelte, mint kévét a marok- sZedő, s kimaradt abból, mit kötözne — kívül köt véle az idő" — írja önmagára gondolva. Valóban önzetlen patrióta volt, aki győztes prófétákat kívánt nemzetének; ilyen képekkel izgatta és serkentette magát. Csak kis népnek van fogalma a hazáról, írja, s szent felháborodással pellengérezi ki hazánk, vámszedőit, a szocializmus élösdijeit (Ez történt Magyarországon című versében, és hasonlókban). A lopok és csalók csoportképei mellett „van egy másik Magyarország, ahol a földeken térdelnek a parasztok”. A sokaság fia volt, a sokaság, az országépítő nép hangadója, vijjogó lelkiismerete. Ez a Ura a magyar költészet szerves folytatása, az elkötelezett realista költészeté, melyet Petőfi és Arany szimbolizál minden magyarnak. Semmi sem állott távolabb Váci Mihálytól, mint a felelőtlen szójáték, a vers formájában ágáló szabadosság, trágárság, hasadt lelki világ, amit mind eléggé láthatott maga körül. De ezt a fajta költészetet elutasította, mint a „Két szegény fiatal” című versében a körúton tolongó fartnemad- rágos lányt és fiút. akik azt hiszik, hogy fellázadtak a világ ellen, holott csak piszkosak > és neveletlenek. Mélyről fakadt nemzettudata. Körösi Csorna Sándorról szerzett éneke, a „Kell lenni valahol egy őshazának”. Váci Mihály nemzetszemléletének törvénye. Nem valahol messze, idehaza kell az emberiséget megváltani, itthon kell tökéletessé válni. „Próféták, istenek magunkra hagytak. Mi lesz, ha már magunkban sem hiszünk?” — kérdi iz- gatón. Igen, hinni kell magunkban, hinni munkánk és erőfeszítéseink értelmében. Költő mond ilyent, tehát nagyon szépen, a közülünk sarjadt, velünk maradó Váci Mihály!