Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-07-18 / 29. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

•yyyvr ÉVFOLYAM, 29. BZÄ3S 197L Július 18.

Ara: 2,— Forint

Sz Országos Egyház Presbitériuma július 2-án ülést tartott, amelyen több jelentős kérdésben hozott döntést. Mivel egyházunknak ez a szerve az országos közgyűlések között, sőt a Zsinat szünetelése esetén egyházunk legfőbb szerve, sőt törvényerejű rendeletek alkotására jogosult testületé, igyekszünk részletesen számot adni arról, amiben ez az ülés döntéseket hozott.

MINDENEKELŐTT foglalkozott azzal a megegyezéssel, ami az állam és az egyház között az egyes magasabb szintű egyházi állások betöltésének kérdésében kölcsönös megegyezés formájában létrejött, s amit lapunkban már részletesen ismertettünk. Ezt a megegyezést az ülés teljes terjedelmében ünnepélyesen, az állam és egyház jó viszonyának újabb világos dokumentumaként ratifikálta, sőt ehhez csatlakozóan ünnepélyes nyilatkozatban fejezte ki egyetértését.

Egyházunkban minden ékesen és jó rendben menjen végbe“

Ülést tartott az Országos Presbitérium

Az ülés jelentős részét ezután D. Kdldy Zoltán püspök előterjesztése alkotta. Az előterjesztés egyázunk egészének felelősségteljes, jó működését tükrözte s éber lelkiismerettel foglalkozott azokkal a jelenségekkel, amelyek ezt a jó rendet kísérteni látszanak. Mivel ezekről a jelenségekről itt-ott téves híresztelések is lábra- keltek, közöljük a püspöki előterjesztésnek ezt a részét teljes terjedelmében, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy egyházunk vezetői biztos, éber figyelemmel és határozott döntésekkel őrködnek az egyház egészében uralkodó s meglevő jó renden.

Egyházunk belső rendjének építése

Isten törvénye és evangéliuma, melyek egyfelől köteleznek, másfelöl lehetővé teszik az egyház rendezett szolgálatát, — arra hív és egyben kényszerít bennünket, hogy szolgálatunk „ékesen és jó rendben” menjen végbe. De erre köteleznek azok a szolgálatok is, amelyek előttünk állnak hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.

AZ A TAPASZTALATOM, hogy a „belső rend” területén sok kívánnivaló van és mintha az utóbbi időben elszaporodtak volna azok a jelenségek, amelyek nem segítik, hanem zavarják a „jó és ékes” rendet. Ezt azért kell súlyosan elítélnünk és igen sürgősen felszámolnunk, mert nemcsak elveszi a szolgálatunk hitelét kívül és belül állók előtt egyaránt, hanem azért is, mert a rendetlenségekkel való foglalkozás elveszi erőnket nagyon fontos munkáktól, eltereli figyelmünket és bénítja szolgálatunkat. Gondolok most arra, hogy szeretetintézményeinkkel kapcsolatban egyidőben három egyházi bírósági eljárás is folyt, illetve folyik. Egy esetben egyik lelkészünk a világi bíróságnál keresett védelmet lelkésztársával szemben. A tanév utolsó napjaiban néhány teológiai hallgatónk sem adta tanújelét annak, hogy tisztában van azzal, milyen szent szolgálatra készül. Egyikmásik Lelkészi Munkaközösségi ülésen is, — ha nagyon elvétve is — történtek magatartásbeli hibák, amelyek nagyon gyenge lábon álló teológiai felkészültségről és szolgálatunkra nézve hamis szemléletről tanúskodnak. Ügy tűnik, mintha egyes lelkészeket megejtett volna a „pénz szerelme”, mások pedig mintha ki akarnák vívni maguknak teológiai és egyházpolitikai elmaradottságukban az „utolsó mohikán” e vonatkozásban éppen nem dicséretes státusát. Most nincs időm beszélni arról a nagy többségről és pedig túlnyomó többségről, akik hűségesen, tiszta kézzel, jó teológiával és egyértelmű egyházpolitikai látással szolgálnak.

Tény, hogy az utolsó két- három évben olyan mértékben volt lefoglalva az egyházvezetőség, hogy nem volt ideje mindenre figyelni, mindent aprólékosan ellenőrizni, nem is szólva arról, hogy megbízott azokban az emberekben, akikre tisztségeket ruházott. Végtére egyetlen vezető ember sem teheti meg sem a világban, sem az egyházban, hogy mindent maga végezzen. Ezért vannak munkatársak, akiknek a maguk posztján' becsületesen helyt kell állniuk. Ha ezt nem teszik, nemcsak a bizalommal élnek vissza, amellyel őket az egyházvezetőség megajándékozta, de a lelkészi esküjükkel is. A lefolytatott fegyelmi vizsgálatok, majd bírósági tárgyalások alkalmával az összes érintett személy tudomásul vehette, hogy ahol az evangélium örömüzenete nem vitte munkatársainkat örömteli és tiszta szolgálatra, ott a törvény erejével találkoztak szembe és nem késlekedtünk nagyon kemény ítéleteket is kimondani a szolgálatunk becsülete érdekében.

Az észlelt negatív jelenségek Indították az egyházvezetőséget arra, hogy a kővetkező időben nagy súlyt helyezzen az egyház belső rendjére, annak építésére. Tegyen meg mindent azért, hogy lehetőleg megelőzze a bajokat, pásztorodon meleg és jó szóval, ha kell intsen és határozottan figyelmeztessen és ha mindez nem használ, bizonyos esetekben, indítson fegyelmi eljárást, melynek során lehet szabadon védekezni és egyben — szükség esetén — kemény elítélést is gyakorolni. A jó rend fenntartásához, annak elősegítéséhez tartozik az is, hogy világos és egyértelmű szabályrendeleteket kell készíteni, melyeik pontosan meghatározzák a szolgálatban állók jogait és kötelességeit. Lesz gondunk arra, hogy a zsinati törvényekre épülő és ezeket a törvényeket jól alkalmazó szabályrendeletek kerüljenek Országos Presbitériumunk még ez év végén tartandó ülése elé

Minden törvénynél és szabályrendeletnél fontosabb azonban az, hogy lelkészek és gyülekezeti tagok egyaránt engedjék a szívükig Jézus Krisztus evangéliumát, hogy az hatalmat vehessen rajtuk, megtisztítsa és újjászülje őket. Valószínűnek tartom, hogy a legtöbb esetben nem új szabály- rendeletre, hanem - új szívre van szükség. Ezt az új szívet pedig lehet kérni Istentől!

Rend a gyülekezetekben, az egyházmegyékben és az országos egyházban

a gyülekezet szolGYÜLEKEZETEINK igen

nagy többségében rend van. A lelkészek becsületesen elvégzik szolgálatukat, végzik az igehirdetés é% pásztorolás szolgálatát. A presbitériumok túlnyomó nagy része felelősséggel hordozza a gyülekezetek gondját és segít a lelkésznek. A legtöbb gyülekezetben az áldozathozatal is dicséretre méltó. Rendben tartják a templomot és a parókiát is, legfeljebb a kis lélekszámú és nagy épületekkel rendelkező gyülekezetekben van probléma.

A rend szempontjából mégis hol van kívánnivaló a gyülekezetekben? Egyes gyülekezetek nagyon megkésve gondoskodnak a közegyházi járulékok megküldéséről. Különösen is kifogásolható ez a nyugdíjjárulékkal, a Központi Alappal kapcsolatban. Vannak gyülekezetek, amelyek bizonyos célokra kért offertóriumok egy részét teljesen törvénytelenül visszatartják. Ez azt jelenti, hogy nem adják arra a célra, amire a gyülekezeti tagoktól kérik. Van példa arra is, hogy egy-egy gyülekezet nem teljesíti a költségvetésben előirányzott közegyházi járulékok maradéktalan befizetését, mégis jóváhagyásra küldi be számadásait az egyházmegyei számvevőszékhez. Mások nem állítják be a költségvetésükbe a sajtóosztály kiadványainak megvásárlásához szükséges összeget.

Egyes gyülekezeti presbitériumokban — hála Istennek nem sokban — még mindig meghúzódnak olyan személyek, akik visszahúzó erőként vannak jelen, gátolják a lelkészt és a gyülekezetét abban, hogy bátran járjanak egyházunk útján, a diakóniai magatartás és szolgálat jegyében. Az ilyen embereknek nem szabad helyet adni a presbitériumokban, mert megnehezí tik és

fél reviszik gálatát

AZ egyházmegyék RENDJE ' megfelelő. Vannak kifejezetten jól dolgozó egyházmegyék, főleg ott, ahol az egyházmegye elnöksége mind teológiai, mind egyházpolitikai szempontból szilárd lábakon áll. Ez a többség. Ott van csak kívánnivaló, ahol a mellőzhetetlen pásztori szeretet mellett nincs kellő fegyelmezés, számonkérés és ellenőrzés. Ott van probléma, ahol az egyházmegye vezetői kényelemszeretetből vagy népszerűségük megőrzése érdekében nem lépnek fel idejében és kellő szigorral egyes negatív jelenségekkel szemben, elnézik a mulasztásokat és nem bírálják meg négyszemközt vagy nyilvánosan a helytelen magatartást. Azt várják, hogy mindezt a püspökök tegyék, Így a könnyebbet választják.

A LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGEKBEN az elmúlt évtizedben nagyon átgondolt és legtöbb esetben jó minőségű munka folyt. Nem tudom, hogy van-e a világon még egy olyan evangélikus egyház, amelynek papjai évente 8—10 alkalommal összejönnek egyházmegyénkéit teológiai munkára és a testvériség gyakor-' lására. A mi egyházunkban ez van. Itt is vannak — szerencsére elenyészően kevesen —■ akik nem becsülik meg a közös teológiai munka lehetőségét és a fratemitás áldását.

Itt kell megemlítenem egy nagyon nehéz kérdést Azt hogy vannak olyan szolgatársaink, akik nem riadnak visz- sza szolgatársuk vagy szolgatársaik hitelének rontásától, velük kapcsolatban rossz hír költéstől, több esetben rágalmazástól, szinte igazolva Jakab levelének mondatát: „a nyelv fékezhetetlen gonosz, telve halálos méreggel”. Ugyanezt igazolják azok a „laikus” gyülekezeti tagok is, akik hol a papjukat, hol az egyház vezetőit „feketítik” és rágalmazzák. Mivel ez a bűn mérgez, megkeserít, sőt esetleg tönkretesz egyeseket, az a kérésem az egyházkerületi és országos egyházi bíróságokhoz, hogy ahol ilyen esettel állnak szemben, azt kiemelten kezeljék és a legszigorúbb büntetésben részesítsék ezt a bűnt elkövető lelkészt vagy egyházi szolgálatban álló személyt Olyan esetekben, amikor kétségtelenül bebizonyítható, hogy egy lelkész a lelkésztársával, tehát szolgatársával szemben folyamatosan követi el ezit a bűnt, értelmezzék úgy az egyházi törvényt, hogy nem részesíthetik a vádlottat kisebb büntetésben, mint az állásvesztés.

AZ ORSZÁGOS EGYHÁZ

munkájában különösen is nagy figyelmet kell fordítanunk a Teológiai Akadémia, a Teológus Otthon, a Diakóniai Osztály, a szeretetintézmények, a Gyülekezeti Segély, az Országos Könyvtár és Országos Levéltár jó és minden vonatkozásban rendezett munkájára.

A TEOLÓGIAI AKADÉMIA

hallgatóinak tudniuk kell, hogy ők nem egyszerűen a „magyar főiskolái hallgatók” kategóriájába esnek, hanem ebbe a kategóriába is: „magyar evangélikus teológusok”. Ez azt jelenti, hogy sok mindent nem tehetnek, amit egyébként más megtehet. Ha ezt nem vállalja valaki, nem kell a Teológiára jönnie.

Gyülekezeteink és egyházmegyéink igen sokat áldoznak stipendiumok és a szuppliká- ciók támogatásával a teológusokra. Az a teológus, aki ezzel a szeretettel és áldozattal visz- szaél, méltatlanná teszi magát arra, hogy a Teológián maradjon. Jobb, ha távozik és „hagyja másnak az áldozatot”. Viszont azokat, akik becsületesen tanulnak, küszködve önmagukkal, hitükkel, a tananyaggal, segítenünk és szeretnünk kell és a legnagyobb lelki és anyagi támogatásban kell részesítenünk.

A DIAKÓNIAI OSZTÁLYNAK és a Gyülekezeti Segélynek nem az a feladata, hogy különböző külügyi vonalakat építsen ki — mert ez az országos egyház vezetőségének és a Külügyi Bizottságnak dolga — hanem az a szolgálata, hogy egyfelől a Diakóniai Osztály szigorúan ellenőrizze a szeretetintézmények munkáját és segítse azokat, másfelől a Gyülekezeti Segély — mint a neve is mutatja és amire eredetileg is létrehoztuk — segítse a szórvány gyülekezeteket.

A SZERETETINTÉZMÉ- NYEKBEN a jó rend ezt jelenti: Jézus Krisztustól kapott szeretettel gondozni az öregeket és gyermekeket, megadni nekik élelmezésben, ami csak megadható, ügyelni maximálisan az egészségügyi követelményekre és lelkileg is azt nyújtani, amit az evangéliumot hirdető és a dlakóniá- ra kötelezett egyház adhat. Ha bármelyik szeretettotézményünfeben az öregekkel vagy gyerekekkel való visszaélés történne, akár a legkisebb mértékben, a vezetőket figyelmeztetni kell és ha a figyelmeztetés ellenére maradnak a dolgok a régiben, haladéktalanul meg kell szüntetni szolgálatukat. Ezzel összefüggésben jó elmondanom azt is, hogy szeretetintézményeink- ben sok olyan gondozónk van, akik szinte az életüket áldozzák az öregekért és beteg gyermekekért.

A KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR munkája sokkal fontosabb, mint azt több lelkészünk gondolja. Mindkét intézményünk nemcsak egyházat* számára nagy jelentőségű értékeket őriz, hanem egyben nemzeti kincsnek számító értékeket is. Nemcsak a múlttal kötnek össze, hanem a jelenben való szolgálatunkat is segítik. Nem olyan irodalmi kincseket tartalmaznak, amelyek egyszerűen vitrinbe válók, hanem amelyekből élünk, amelyek ma tanítanak, segítenek. Ez vonatkozik a gyülekezeti könyvtárakra és levéltárakra is. Az utóbbi évek egyik legszomorúbb tapasztalata volt számomra, hogy az 1970. év elején bekért — a gyülekezeti könyvtárak és levéltárak anyagára vonatkozó — jelentéseket a lelkészek elég jelentős hányada milyen hanyagul és lelkiismeretlenül kezelte. Több esetben háromszori felszólításra sem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek. Ez szegénységi bizonyítvány! Fáradoznunk kell azért is, hogy műkincseink felmérése teljességre jusson és az egyházi múzeum létrehozásában is előbbre lépjünk.

Rendelkezések és bizottságok

Az Országos Presbitérium ezek után a következő ügyekkel foglalkozott.

A Lutheránus Világszövetség felkérésére nyilatkozott a világ különböző részein élő evangélikus egyházak között fenntartandó úrvacsorái közösség mellett.

Egyes megüresedett tisztségek betöltése kérdésében tu- domsául vette, illetve határozott a következőképpen;

Az Országos Diakóniai Osztály vezetője Virágh Gyula pesterzsébeti lelkész. (Muncz Frigyes, aki ezt a tisztséget eddig betöltötte, a Budai Szeretetotthonok élén marad.)

A Gyülekezeti Segély országos lelkész-vezető je — Várady Lajos elhalálozása folytán és érdemeinek elismerése mellett — Karner Ágoston rákos- szentjnihályi lelkész.

A különböző munkaágak tevékenységét szabályozó szabályrendeletek elkészítésére felkérte az Alkotmány és Jogügyi bizottságot, abban is különösen dr. Prőhle Károlyt, dr. Fabiny Tibort, dr. Eszlényi Gyulát, dr. Mihály Dezsőt és dr. Szegedy Józsefet.

Elhatározta egyházunk és gyülekezeteink demográfiai felmérését, különösen is a közegyházi terhek igazságosabb elosztása érdekében. Erre bizottságot alakított, amely, nek tagjai Sólyom Károly esperes vezetésével Weltler Rezső, Mekis Ádám, Karrier Ágoston, Szemerei Zoltán, dr. Rédey Pál, Garami Lajos és Nagy István,

Az ez év őszén tartandó Keresztyén Békekonferencia nagygyűlésére kiküldötte D. Káldy Zoltán, D. dr. Ottlyk Ernő püspököket. D. dr. Pálfy Miklós és dr. Prőhle Károly

professzorokat, valamint ifi. Harmati Béla külügyi titkárt.

Teológiai Akadémiánk és a Teológus Otthon új épületének építését ellenőrző bizottság tagjaiként kiküldötte Karner Ágostont, Szemerei Zoltánt, D. dr. Pálfy Miklóst, dr. Selmeczi Jánost, Szirmai Tibort, dr. Jakab Mártont, Nagy Elemért és dr. Szegedy Józsefet. .Ugyanakkor a zuglói Szeretetotthon elköltőztetésénefe „a legnagyobb gonddal és tapintattal történő” intézésére választott bizottság tagjaiul kijelölte dr. Selmeczi Jánost^ Karner Ágostont, Virágh Gyulát, Muncz Frigyest, Boros Károlyt, Kárpáti Sándort és Húsz Róbertét.

A lelkész! képesítésű nők helyzetének és szolgálatának rendezésére is bizottságot küldött ki a Presbitérium. Tagjai: dr. Prőhle Károly, dr. Groó Gyula, Detre László, Síkos Lajos, Táborszky Lászlót Szent-Ivány Ödön és dr. Fekete Zoltán. Egyben úgy rendelkezett, hogy — tekintettel az ez ügyben időközben felmerült vitás helyzetekre — a püspökök a rendezés megszületéséig csak egészen kivételes esetekben, s csak szórványhelyzetben adjanak engedélyt teológiát végzett nőknek úrvacsoraosztás végzésére.

Végül a budahegyvidéki gyülekezet és a Budai Szeretetotthon között felmerült vitás szolgálati kérdések rendezésére D. dr. Ottlyk Ernő püspök vezetésével bizottságot küldött ki, amelynek tagjai D. Korest Emil és Virágh Gyula.

A bizottságok a döntésire kész javaslatokat az ez ów decemberében tartandó országos presbiteri gyűlés elé terjesztik.

De Korén Emil az uf budavári lelkész

Iktatás a Bécsikapu téri templomban

Vasárnap, július 18-án délelőtt 11 órakor iktatják be istentisz- telet keretében a budavári gyülekezet egyhangúan megválasztott új lelkészét, D. Koren Emil eddigi fasori lelkészt, a Pesti Egyházmegye volt esperesét, lapunk szerkesztői t, a Déli Egyházkerület volt püspökhelyettesét, valamint a gyülekezet új[ felügyelőjét, dr. Tolnay Knefély Tibort.

Az iktató istentiszteleten a szolgálatot Bencze Imre kelenföldi lelkész, megbízott esperes végzi, s i«ét hirdet D. dr. Ottlyk Ernő püspök, aki egyben a budavári gyülekezet parckus Telkét-»» is.

Mivel a lelkészi állás, amelyet most betöltenek, Várady Lajos közelmúltban történt hirtelen halála folytán üresedett m»». a* iktató istentiszteleten kérik a köszöntések mellőzéséi

Délután szeretetvendégség keretében találkozik és ismerkedő egymással az úl lelkész, az új felügye'ő s a gyülekezel