Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-05-24 / 21. szám

I

tj püspök

a ThQringiai Evangélikus Egyház elén

Az elmúlt év decemberében a Thüringiai Evangélikus Egyház csaknem' negyedszázadon át szolgáló püspöke D. Dr. Moritz Mitzenheim közölte egyháza zsinatával, hogy ez év nyarán nyugalomba kíván vonulni.

A Thüringiai Evangélikus Egyház alkotmánya szerint a zsinatnak joga van újabb személyt javasolni a megüresedett püspöki szék betöltésére. Ennek alapján januárban egyhangú javaslat született az egyháztanács részéről, amely Ingó Braecklein főtanácsost jelölte utódnak, akit mintegy nyolcvanszázolékos többséggel megválasztottak. Április 25-én az eisenachi Hainstein Luthertermében gyűlt össze a szuperintendensek konventje és a zsinat, hogy dr. Rudolf Lotznak a zsinat elnökének a vezetésével ünnepélyesen felkérje Braecklein főtanácsost a püspöki tiszt betöltésére. A jelölt négyévi időtartamra el is fogadta a felkérést és köszönetét mondott a felé irányuló bizalomért.

Ingo Braecklein személye nem ismeretlen egyházunkban. Mitzenheim püspök és felesége kíséretében járt először egyházunk vendégeként Magyarországon. 1963 tavaszán a nálunk rendezett LVSZ kisebbségi egyházainak konferenciáján is részt vett, mint az NDK evangélikus egyházának egyik képviselője.

Braecklein püspök eisenachi születésű. Érdeklődése már korán fordult az irodalom és zene felé. Teológiai tanulmányait Jénában kezdte, majd Tübingenben és Marburgbam folytatta. Gogarten, Kittel és Schlatter kezei alatt érett lutheránus teológussá.

Lelkész! szolgálatát egy thüringiai kis faluban kezdte, ahol eleven gyülekezeti énekkarokat szervezett és ilyen réven került közelebbi kapcsolatba Mitzenheim eisenachi lelkésszel, aki ekkor a thüringiai egyházi ének és zenekarok vezetője volt.

Braecklein püspök a nehéz időkben is haladó gondolkodású ember volt. A harmincas évek egyházharcainak az idején a haladó „Wittenbergi Szövetség” tagja volt és írásos nyilatkozatban tagadta meg az engedelmességet a „Német Keresztyén Mozgalomnak”,

1939-ben behívták katonának és a második fronton angol

hadifogságba került. 1945 karácsonyán hazatért korábbi gyülekezetébe. Nem sokkal ezután saalfeldi lelkész lett, majd 1950- ben a weimari és a blankenhaini szuperintendenciák betöltésére hívták meg. Hűséges szolgálata, tudása és állásfoglalása révén hamarosan az egyháztanács tagjainak a sorába került.

Az egyháztanácsban a feladatok egész sorát töltötte be, de különösen szívügyének érezte a lelkészképzést.

1963-tól kezdve D. dr. Mitzenheim püspök helyettese, jobbkeze lett. 1968-ban az NDK Egyesült Lutheri Evangélikus Egyházainak (VELK) elnökévé és az egyházvezetőség tagjává választották. 1969. szeptemberében az NDK Evangélikus Egyházai Zsinatának egyik társelnöke lett. Braecklein püspök ezért jól ismert az NDK egyházainak a körében, de a külföldi testvéregyházak berkeiben is. Számos nemzetközi konferencián vett részt az NDK egyházi delegációinak tagjaként.

Püspöki székbe történő beiktatása június 15-én lesz Eise- nachban. Kőszeghy Tamás

Az egytiáztörtáneti szűkcsoport munkájából

~ Tizenkét gyülekezeti lelkész részvételével április 29- én tartotta ötödik munkaülé- sét Teológiai Akadémiánkon az egyháztörtóneti szakcsoport.

Dr. Fabiny Tibor professzor, a szakcsoport vezetője beszámolt a két éve folyó közös munka eddigi tapasztalatairól és eredményeiről. Köszöntötte Huley Alfréd, páhi lelkészt abból az alkalomból, hogy „Képek a 25 éve felszabadult Bocsa, Kaskantyú és Páhi fejlődéséből” című dolgozatával a Bács-Kiskún Megyei Tanács felszabadulási pályázatán 500,— Ft díjat nyert. Megállapította toyábbá, hogy jó ütemben halad az egyházi és világi folyóiratokban megjelent egyháztörténeti jellegű cikkek bibliográfiai feldolgozása, amelynek majd bizonyára hasznát vehetik gyülekezeti lelkészek éppúgy,

mint az egyház- és irodalom- történészek.

A résztvevők közül Kovács Pál szarvasi igazgató-lelkész az idei Tessedik-év kapcsán felolvasta „Tessedik, a lelki- pásztor’’ című dolgozatát. Szemelvényként hozott kutatómunkájából is: teológiailag elemezte a Kristóffy György egykori szarvasi kántortanító által az ótemplom orgonája mellől lejegyzett — eddig ismeretlen — szlovák nyelvű Tessedik prédikációkat a 18— 19. század fordulójáról.

Németh Tibor vanyolai lelkész a pápai gyülekezetnek a templom sekrestyéjében őrzött, értékes régi könyvállományáról és annak most folyó katalogizálásáról adott beszámolót.

A szakcsoport tagjai ezután a soron következő feladatokat mérték fel, és vállalták el azok módszeres feldolgozását.

Két kiállítás

TE NEM HAGYTAD

Mintha kiment volna arcodból a vér sápadt vagy.

Fekszel mozdulatlan.

Szád most is mosolygósán húzódik eL Fiatal vagy, negyvenhat éves És lám élettelen.

Márvány arcodat az idő barázdái Még éppen, hogy csak megérintették És Te nem hagytad, hogy folytassa rajtad szakadatlan változásait.

Fekete hajad közt pár ősz tincs simul hideg koponyádra.

■ Szemöldököd, mint sötét erdő keskenyedik el halántékodon.

Szemed beesett.

Pilláid ó többé nem nyitod fel.

Búcsúznom Tőled miért, ó miért, hogy ily korán kell?

Apám! Miért nem hagytad a természet szabályos folyására életed...

Kovács Róza

galmas életének látomását rejti magába, csak mintegy magasabb szinten, az arany háttér időtlenségébe emelten. A hosszan, nyugodtan szemlélőnek megmozdul a kép, kapuk nyílnak, templomok hívogatnak, emberárnyékok vonulnak, talán éppen száz év előtt mennek a kövezeten, vagy már az új évezredben lépkednek a keskeny utcán.

Ennél a látomásnál is nagyobb élmény, amit az egész kompozíció és a mértani formák együttesen sugallnak: az egészből a dolgok rendjét, a harmonikus nyugalmat, az egyensúlyt, az arányt, a teljes értelemben vett békét érezzük meg, s ez egyszerre vágy, feladat, reménység és újra meg újra megtalálható ajándék.

Polony képei éppen az ellentétes pólus. Ö is a formák megszállottja, de az övéi nem mértaniak, hanem nyugtalan, változatos, szeszélyes, néhol elmosódó, ködbe vesző formák. így vall képcímeivel: „Hódolat a térbeli formáknak”, „Bizarr formák kék színben”. Foglalkoztatja a formákban a dolgok lényege. Fehéres kőzetféle formát vesz körül védőén egyik festményén több, a felszínén zakla- tottabb alkazat: ezzel ábrázolja „A dolgok védett lényeg”- ét. A „Bekerített láng” is hasonló gondolatot takar. Lenyűgözi a felületek látványa is: „Gyöngyház dicsérete”,

„Márvány emléke” két különböző anyag felszínének kusza szépségét jeleníti meg. Életérzésére jellemző a „Fájdalomban születtünk” kép, ismét

csak kavargó, sőt elmosódó formákkal, a hideg kéknek félelmes és a pirosnak vér színével kelti a hatást. Nem kevésbé jelzi a művész látóhatárát „A kettéhasadt Nap képe”: a Nap két féltekére szakadt, közötte óriási gomba alakú felhő, melynek nagy foszlányai a kép felső terét töltik ki. Világos a jelentése: arra a pillanatra mutat, amikor napunk a tudósok számítása szerint néhány millió év múlva szétrobban, s ez Földünkön az élet pusztulásával jár. S mégis, az ő képein is a színek és a szabálytalan formák valami végső rendezettségre, a szépségnek és az összhangnak a fájdalma szól, a kuszából is elénk tűnő látomására utalnak;.

A két egészen különböző formatípus igézetében állókét tárlat így, időileg egymáshoz kapcsoltan, azért tanulságos, mert mindegyik a modern művészeti eszközök beszédességéről vall. Az absztrakció, az elvonás alkalmas tartalmi mondanivaló kifejezésére, a szépség élményének nyújtása mellett. Ebben az esetben ez a tartalmi mondanivaló a párhuzamos két kiállításon az élet különböző oldalát jelzi: az élet mély rendjét és nyugtalan kavargását, a dolgok egyensúlyát és emberéletünk vibráló kétségeit Ezek együtt adják a teljes valóságot, amelyet keresztyén hitünk még ezenfelül az Isten szeretettnek és akaratának, céljának megvilágításába helyez. A mindeneket átfogó összhang, amely mindkét, ellentétes stílusú művészetből kiviláglik, számunkra végsősoron Istennél van letéve.

Veöreös Imre

Bibliäi vetélkedő a teológusok között

Jóllehet a Szentírás se nem történelem, se nem földrajzkönyv, s nem is a részletekbe menő apró adatok a fontosak benne, hanem az Ige, az egész üzenet a megjegyzendő, megszívlelendő, sőt követendő, mégis, a teológus-hallgatók számára a Biblia tankönyv is, melynek ismeretéről a tanév végén vizsgán kell számot adniuk.

De most még ott nem tartunk, csak egy előzetes „bibliai vetélkedőnél”, melyből lassan már jól bevált hagyományt csinál id. Harmati Béla ny. lelkész, aki nagyon jól tudja, hogy nem okvetlenül az a legjobb teológus, akinek a legaprólékosabb bibliai ismeretei vannak, de tudja azt is, hogy annak könnyebb jó lelkésszé lenni, akinek nemcsak az asztalán van ott az Ige, hanem a fejében és a szívében.

A kilenc hallgató, aki benevezett a Teológiai Akadémia nagytermében április 28-án sorra került idei vetélkedőre — dijak 200, 150, illetve 100 Ft —, nem állt könnyű feladat

előtt: írásban kellett válaszolniuk több, mint 80 kérdésre. S annak illusztrálására, hogy ezek nem voltak a legegyszerűbbek közül valók, hadd vallja be e sorok írója, hogy önmaga előrelátó bölcsességét dicsérte utólag, amikor „versenyen kívül” sem indult a vetélkedőn (így sikerült valamicske tekintélyét fiatalabb kollégái előtt megőrizni).

A több, mint egyórás szellemi küzdelem befejeztével négyes (!) holtverseny alakult ki azonos pontszámmal, így döntő kérdésekre volt szükség a végleges sorrend megállapításához (Széli Bulcsu, Csepregi Zsuzsa, Győri János, Mátrai Mariann).

Miután gratuláltunk a nyerteseknek és biztattuk a részvevőket, még két kérdés kívánkozott volna ki belőlem. Az egyik: „Hol mondja Jézus ezt a mondatot: Hát a kilenc hol van?" S a második: A kilenc ugyan itt van, de a többi huszonegy hol volt? )

Nem leprás, hanem teológushallgató! Bízik László

A NYUGATNÉMET PÜSPÖKÖK RAGASZKODNAK A PAPNŐTLENSÉGHEZ

„A német püspökök ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőben is csak azok közpl váLÁZÁR MA

És egy Lázár nevű kofdus tele fekélyekkel ott feküdt az ő kapuja előtt. (Lk 16, 20).

Hoffmann Kirsten illusztrációja egy modern dán bibliafordításban.

lasztják ki a papokat, akik elfogadják a nőtlenség kegyelmi ajándékát a mennyországért.” 1970. február 19-én hozta ezt a határozatot egyhangúlag a Német Püspöki Konferencia. Nem engednek ezután sem papi szolgálatot végeztetni azokkal, akik a nőtlenség kötelezettsége alól fölmentést kaptak.

VI. Pál pápa legújabb nyilatkozata óta egyébként szokatlanul megszaporodott a papi szolgálatból kilépő római katolikus papok száma. Méghozzá a legjobban képzett papok, köztük egyetemi profesz- szorok, teológusok, antropológusok, írók és vezető állásban lévő papok lépnek ki elsősorban a szolgálatból. 1969-ben az Egyesült Államokban 3000, Olaszországban 1500 és Hollandiában 400 római katolikus pap lépett ki a szolgálatból a papnőtlenség miatt. A pápai nyilatkozatot követően az első hónapban megkétszereződött a kilépő papok száma.

írás két sírliasiíra

VERES PÉTER halálával nemcsak egy íróval lett szegényebb Magyarország és a magyar nemzet, hanem egy lángoló lelkiismerettel. Mindenki ismerte a csizmás, parasztruhás, bajszos férfit, aki nem különcködésből járt így, hanem meggyőződésből. Soha nem szakadt el attól az osztálytól, amely szülte, s amelyet ő magával együtt emelt fel a nemzet derékhadába. Minden nemzet csak saját erejéből érheti el a benső szabadságot, s az élményszerű emberséget. Semmi külső körülmény nem pótolhatja a belső felszabadítást és a kényszerítetlen meggyőződést. Veres Péter mindenütt, ahol megjelent, nemzetét jelenítette meg. Ha hallottuk öt beszélni, ha együtt ültünk vele az asztalnál, az együttlét kedvességébe beleköltözött a nemzeti biztonságérzet. Megörökíteni valóan magyar volt. S mert alulról jött, a balmazújvárosi zsellérek közül, ma- gával hozta a nép közvetlen erejét. Olyan érzés volt vele együtt lenni, mint egy Bartók- Aallamot, vagy egy Kodály-kórust hallani. Korán ment el. Mondanivalója és stílusa csúcsán. Utolsó nagyobb írásműve, nemzeti történetünk korszerű értelmezése, mutatta, mer- r efelé tart ez a magyar gondolkodó, aki mindnyájunkért tudott és mert gondolkodni.

író volt, a lángész erejével. A Számadás, egyik első könyve, elején írja, hogy nem játszik írószerepet, önmagát adja. írói célja ugyanaz, mint a politikusé és a nevelőé: „a tudat átalakításán keresztül átvinni akaratát a többi emberbe". Egyszer azt mondtam neki, hogy reformációs jelenség. Mert a reformáció vetette fel a népi nyelv nemzeti érvényét, s a reformátor egyszerre sugárzott írói, politikusi és pedagógiai erőt. Eltagadta a meghatározást s hozzátette: — Jól mondod: kálvinista vagyok! Kezdettől fogva az érzelem és értelem összhangjára törekedett, arra a tisztaságra kívánt szert tenni írástudóként, mely csak a legnagyobbak jellemvonása az írás történetében. Nem hatni, alakítani akart az írással

Társadalomrajzai, önéletírásai, tűnődései és tanulmányai egy rendkívüli írói teljesítményt kereteznek, A Balogh-család története című regénytrilógiáját, s a Próbatételt, meg a Pályamunkások című novellásköteteit. Irodalmunk jelentős alkotásai közé tartoznak ezek a kötetei. A nemzetnek szóló feleletek ezek, mint Jókai, Mikszáth vagy Móricz remekei. Veres Péter született realista volt, meggyőződésből. Nem vállalt programként írt oly tárgyilagosan, hogy tökéletesen szubjektív lehetett, vagyis őszinte, mint a reformátorok. Ért- ■hetően, világosan közölte gondolatait, hogy közérthető legyen. Gyűlölte és megvetette az írói bűvészkedést, a görögtűz játékát, a léha, vásott, szeméremsértö, tiszteletsértö, kétértelmű és dévaj részleteket. A legnagyobb erkölcsi felelősséggel írt önmagáról és családjáról, ezt a kettős modellt vetítve majd minden művében. Szemérmes volt, mint Mikszáth. Soha nem írt le, nem mondott el trágárságot. A magyar parasztság legnagyobb erkölcsi erejét, legnagyobb figyelmét, teljes határozottságát képviselte. író és ember egységét alkotta, nem hasadt ketté semmi gondolat vagy hasonlat kedvéért. Most fogunk ráocsúdni, kivel jártunk Budapesten.

Közéletünk nagy jelensége volt félszázadon keresztül, A legalsó lépcsőfokról emelkedett a legfelsőre. Ezt a forradalmi fölmenetelt magában hordozta. Vele a nép közösségi hangja nyomult irodalmunkba és nemzeti tudatunkba. Amit személy szerint magáévá tett: nemzeti műveltségünket és történeti hagyományainkat a szabad ember rendületlen tisztaságával és szocialista tudatával adta tovább a néptiek, osztályának. A népet nemzetté tenni, a nemzetet s az országot társadalmi erejűvé avatni, s emberséggel fölvirágoztatni! Ezért élt. Halála órájában is erről vallott.

Evvel fog biztosítani, erősíteni és növelni minket ezentúl is.

VÁCI MIHÁLY hirtelen halála megdöbbentő. Még nem volt ötvenéves, költői és írói szárnyalása közepén hullott le, mint egy átlőtt torkú kócsag. Felejthetetlen, csillogó fehér íveléssel úszott a légben. Nyíregyházáról jött Budapestre, s magával hozta tanító korának kedves zeneszerszámát, a harmóniumot, s könnyű, szép órákon megszólaltatta. Régi dalokat játszott, zsoltárokat, s az Erős várat. Titokzatosan tudott mosolyogni, s egyszerűen indokolta meg, amire fölszólította a társadalmat. Illyés Gyula hangján kezdte költői munkásságát 1955-ben, de évről évre önállósodott s tisztult a hangja, s mondanivalója sajátja lett. Biztosan úgy telepedett közénk, hogy kibontotta azt a társadalmi és szemléleti formát, amit magával hozott szülőföldjéről, Szabolcsból, a nyíri világból, melyet annyira szeretett. Ezt a világot írta meg. Évről évre kristályosodott benne a meggyőződés, hogy igaz magyar poétaként nem vállalhat semmit, ami a valóságon túl esik, a merő szójátékot, jelzők zuhatagát, nem űzhet rejtvényjátékot az olvasóval, nem csaphat be senkit korszerű versközlés címén sem elvontságokkal, sem nemi tűnődéseket Tudta, hogy érthetően, szépen, tisztán kell szólnia, ahogyan Petőfi tanácsolta A XIX. század költői című versében. A magyar költészetnek azt a prófétikus hívását érezte, amely arra kötelezi el a költőt, hogy szabaduljon és szabadítson, utat mutasson, éreztesse az olvasóval a közösség melegét, a szülőföld erejét és szépségét, kultúránk becsületét. Nem a szem határán túleső elképesztő formákat mondta, hanem a valóságot ragadta meg, változtatásra, forradalmi hevületre csak ezzel ingerelhető az ember,

nemzetet és országot egy költő csak a valóság lírai erejével szolgálhat.

Örömmel és szeretettel figyeltük Váci Mihály verssorainak egyre tisztább, egyszerűbb gyöngyözését, azt a szépséget, melyet az igazság feltörése jelenít meg a versben. Lírai egyéniségét a lelkiismeret és értelem finom harmóniája biztosította versről versre. Annál feltűnőbb volt Váci Mihály elkötelezettsége, mert az utóbbi években divatba jött nálunk is semmire sem kötelező líra, mely sem érthető szépséget nem óhajt adni, sem szellemi irányító és lelkesítő nem tud lenni, semmibe veszi az elkötelezettséget, vagyis a magyar költő hagyományos magatartását. Váci Mihály kirívóit kortársai közül azzal, hogy a modernizmusoknak hátat fordítva, megmaradt a legigényesebb lírai elkötelezettségnél, a nemzet szolgálatánál. Prózájában is ezt vállalta, riportokat írt szülöfüldjéröl, emlékezéseket és élményeket közvetített, hogy fejlődésre és változásra ingerelje az olvasót. Cikkeket irt, melyekben nemzeti nevelésünk kézzel fogható reformjait sürgette. Mint országgyűlési képviselő: nemzetet összetartó javallatokkal lépett elő. A szocializmust benső élményként hirdette. Félt azoktól, akiknek szófia beszéd volt az egész. A reformáló eszméhez erkölcsi meggyőződésű embereket keresett. Az egykori tanyai tanító egyre közérthetőbben adta fel a. leckét az egész magyarságnak: valósítsuk meg nemzeti igényeinket szocialista módon. De nem írt le egyetlen kényszeredett strófát. Rácsapott azokra, akik a közösség és az egyén szocialista fejlődésének gátlói és vámszedői voltak. Másoknál érzékenyebben észrevette a nemzetet összetartó kötőanyag lazulását. Fölkiáltott és följajdult. Verskötetei ennek az igaz kitárulkozásnak művészi megfogalmazásai. Csüggedten, lehajtott fejjel búcsúzunk Váci Mihálytól.

Szalatnai Rezső

Merő véletlen, és mégis sajátos, ellentétes párhuzamot jelent, hogy időileg egybeesett két tavaszi tárlat: Bar- csay Jenő idős mesterünk monumentális Szentendrei mozaikja a hozzá vezető megelőző alkotásaival a Műcsarnokban, és Polony Ele^r Amerikában élő magyar festőművész hazahozott néhány képe a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítótermében.

Barcsay mozkaikképét három távolságból érdemes szemlélni. Legmesszebbről, hogy a szem átfogja a tizenegy méter hosszú és három méter magas mozaikfalat egészen ; azután fele távolságról, hogy egy-egy részletében merülhessünk el; végül teljesen közelről, harminc-negyven centiméterről, hogy átadhassuk magunkat a csillámló

muranói üvegmozaik-lapocskák sejtelmes, mozgékony szépségének.

Végsőkig leegyszerűsített mértani formákból épül fel az egész. Az emberalakok feje egyetlen kör. A bájos, patinás Szentendrére jellemző tornyokat és kapukat téglalapok, háromszögek, félkörív- részletek jelenítik meg. Középen, a mozaikkal egyensúlyt és összetartó erőt biztosító tengelyében a napkorong, és átderengő négyszögű ablakok görög keresztre emlékeztető ablakiéval.

Éz a szigorúan megszerkesztett, mértani formákból álló mű a valóságot adja; a városka régies varázsát, moz-