Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-03-22 / 12. szám
Virágvasárnap G. B. Shaw mesélte el Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak, miközben a művész az író portréját mintázta, hogy fiatalabb korában modellt ült Rodinnak, a világhírű francia szobrásznak. A szobor lassan készült. Harmincszor kellett Shaw-nak modellt ülnie. Közben megkérdezte, mikor lesz készen a mű. Rodin válasza meglepő volt: „Soha! Egy szobrot csak abbahagyni lehet”. Ezúttal nem szobor, hanem egy kép, jelenet pereg le előttünk, amit leírásból ismerünk: Jézus közeledik Jeruzsálemhez. A történés útjának van eleje és vége: Betfagétól a városkapuig húzódik. Eseményének is van kerete: a teherhordó állatért küld Jézus, s a mozgalmas útszakasz után a megbolydult, mégis dermedt levegőjű város utcakövein kopognak az állat patái. A történet, az esemény mégsincs befejezve. Ezt csak abbahagyni lehet. Nyitánya az elkövetkezőknek, s kétezer év óta mindig újra kezdett olvasmány. Nem harmincszor ültünk hozzá, de megszámlálhatatlanszor. Két évezred óta évente felmerül a virágvasárnapi bevonulás, és két évezred óta mindig abbahagyjuk, mert beleolvad a nagyhét eseményeibe. Azt hiszem Jézus történetében, tanításában, cselekvő dinamizmusában, csodáiban, lépteiben és mozdulataiban nincs is „készen” semmi, csak egy: amire ő mondta, hogy elvégeztetett. Ez a történet is újra indul, áramlik, bizonnyal elvégzi ismét amit kell, abbahagyjuk, mert nagyhétbe lépünk. Nyitányszerű akkordok, amelyek intonálják az „elvégeztetett”-et. Ügy örülök, hogy újra kezdődik! Nemcsak azért, mert virágvasárnap zöld ágaival, pálmáival, levett felsőruháival mindig egy kicsit tavasz illata — s ez évben szinte össze is esik egy fénytelen, kemény, hosszú tél után a tavaszforduló napjával —, hanem mert meleg, emberközeli társas jelenet. Jó benne feloldódni. Tudom, hogy merev, félelmes képek jönnek: templomtisztítás haragvó zaja, Pilátus előtti némaság, a „feszítsd meg” döbbeneté és a többi. De most tavaszillat árad, vándorok között vándor ő is, együtt poros a lábunk, s amikor egy-egy tekintet felvetődik rá útközben, az otthonos, meghitt ragyogás villan fel benne, ami a régen látott barát felismerésekor csillan a szemünkben. Itt mindenki ismeri őt, az övéi között poroszból, s itt senki sem teszi fel a kérdést, mint később a falakon belül: „Kicsoda ez?” Velem vándorol utamon Jézus — azt ismerem fel benne. Ez ne is legyen készen, befejezetten soha, s ezt ne is kelljen abbahagyni se. Olyan ünnetp ez, amely belefolyik a hétköznapokba, de viszi magával az ünnep fényét, a tavasz örömét, a találkozás élményét, s azt a boldog, áradó, biztonságot adó, szorongást űző tudatot: velem van. Ez a nap nem kiemelkedő fényű ünnep, hanem hétköznapot ünneppé tevő öröm. Benne cseng diákkorom nagy tanítómesterének biztatása: „Fiúcskák, szerezzetek mindenkor, mindenkinek ünnepet”. Nem király. Pedig szokták úgy emlegetni, hegy Jézus királyt bevonulása. Nem az. Hétköznapi vándorcsapat, akiket dalolóvá tett az együttlét öröme. Boldog vagyok, hogy magyar költő oly szépen írta meg a „Szamár himnuszá”-t (Bódás János). Azét a szamárét, amely nem megvetett, kicsúfolt, gúnytárgy figurája volt az akkori, ottani életnek, hanem a mindennapok emberi életének szép szimbóluma: az igénytelen és önzetlen segítő, a mindent szívósan együtthordozó, a mindig megbízható hétköznapi támasz. Megbecsült, szeretett és nélkülözhetetlen. A mindennapi munka életelemének megtestesítője. Az észrevétlenségben is pótolhatatlan. Vele társult Jézus, s ez a társ lett Krisztushordozó. De ez hordozta a prófétai tényt is. Jelévé lett annak, hogy beteljesednek a próféciák. Zakariás szava rezeg a levegőben s az együtt daloló útivándorok ajkán megcsendül a messiási köszöntés: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! A hétköznap lett ünneppé benne és vele. Nem lezárt ünnepi magasság, csillogó csúcs, élettől távoli fény. Velem vándorol utamon Jézus. Ezt nem lehet befejezni, lezárni, késszé tenni, de ne kelljen abbahagyni sem. Velem vándorol — ez nem kellemes érzés és biztonságos tudat csupán. Együtt poros a lábunk, együtt fáradunk, vele együtt kell döntenem, tennem a jót, harcolnom a rossz ellen, áldoznom — fáradnom a jobb és szebb életért, szólnom a biztatást és vigasztalást, felkarolnom és simogatnom, erősítenem, bátorítanom — szóval társsá lennem a jóban és a hitben, a szeretetben és az Áldozatban. VELEM vándorol most. Ez azért is szép és hatalmas, me mégiscsak elválnak az útjaink. Hamarosan elérkezik oda, am Értem tett „ D. Koren Em AZ APOSTOLI HITVALLÁS ÖKUMENIKUS SZÖVEGE I Beszélgetés a svéd evangélikus egyházról Mint már hírt adtunk, egyházunk Külügyi Bizottsága legutóbbi ülésén dr. Hafenscher Károly lelkész is beszámolt háromhónapos svédországi tanulmányútjáról. 1969. szeptember 7-től december 7-ig a Lutheránus Világszövetség csereprogramja keretében a svéd egyház vendégeként gyakorlati tanulmányúton volt Svédországban. Munkatársunk felkereste őt, kérdéseket tett fel neki, hogy az Evangélikus Élet olvasói is tudomást szerezzenek útjáról, hírt halljanak svédországi evanRégóta dolgozik egy bizottság a német nyelvterület megbízásából azon, hogy ökumenikus szövegeket bocsásson az egyházak rendelkezésére. Nemrég adta ki a Miatyánk ökumenikus szövegét. Most nyújtotta át ez a Bizottság az Apostoli Hitvallás javasolt közös (ökumenikus) szövegét az egyházak vezetőségének (beleértve a katolikusokat is!) A javasolt szöveg a következő: „Hiszek Istenben, az Atyában, a Mindenhatóban, a menny és föld Teremtőjében. Ss Jézus Krisztusban, egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki a Szemtléiektől fogantatott, Szűz Máriától született, Pontius Pilátus idején szenvedett, megfeszítették, meghalt és eltemették, leszállt a halál mélységébe, a harmadik napon föltámadott a halottak közül, fölment a mennybe és fölmagasztal tatott Istennek, a mindenható At/ának jobbjáig. Onnan fog eljönni megítélni az élőket és holtakat. Hiszek a Szentiélekben: a szent, katolikus (átfogó) egyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a halottak feltámadásában és az örök életben» Ámen.’* gélikus testvéreinkről. — Mióta készültél erre a tanulmányi útra és miért? — Már nagyon régen készültem erre az útra és valóban örülök annak, hogy régi álmom két évtized után valóra válhatott. 21 évvel ezelőtt EVT-ösztöndíjas voltam Amerikában, a pennsylvaniai Get- tysburgben, Lincoln városában tanultam, az ottani evangélikus lelkészképző szemináriumban. Professzoraim között volt a dán származású dr. Carl Rasmussen is, aki hallgatóit, köztük az ott tanuló külföldieket ismételten biztatta, ismerjék meg az észak-európai evangélikusságot, mondván, hogy nem elég, ha valaki a világ lutheránusságából csak a németül vagy angolul beszélő evangélikusokat ismeri, a teljes képhez az evangélikus Észak ismerete is szükséges. Ö maga is szorgalmasan fordított jelentős teológiai könyveket skandináv nyelvekből angolra, ö adott először indítást az egyik skandináv nyelv, a svéd tanulására és az evangélikus Észak megismerésére. Két évtized alatt sok könyvet, folyóiratot, újságot áttanulmányozva, nemcsak azt láttam meg, hogy valóban sajátos színt képvisel a svéd evangélikusság a világ nagy evangélikus családján belül, hanem nagyon meg is szerettem svéd testvéreinket. Ez a rokonszenv és szeretet nyelvtanulási és egyéb nehézségeken is átsegített. Most régi vágyam valóra vált, végre nemcsak könyvekből, vagy sajtótermékekből, hanem közöttük járva ismerhettem meg svéd evangélikus testvéreink mai életét, helyzetét, örömeit és problémáit. — Milyen feladattal és programmal utaztál ki? A svéd egyház vendége voltam, s a magyar evangélikus egyház kiküldöttje. Egyházunk vezetőivel egyetértésben hármas feladatom volt: 1. A svéd nyelvismeret bővítése, 2. a svéd egyház gyülekezeteinek és intézményeinek megismerése, 3. kapcsolatkeresés és teremtés a két egyház között. Ösztöndíjam gyakorlati típusú ösztöndíj volt, vagyis nem kellett egyetemi, főiskolai padba beülnöm, hanem az egyház életét tanulmányozhattam, ahogyan az gyülekezetekben és intézményekben megismerhető. Az első hónapban Stockholm körzetében tartózkodtam (Farsta, Sigtu- na, Graninge). A második és harmadik hónapban pedig annyi gyülekezetei és egyházi intézményt látogathattam meg, amennyi időmből futotta, s szinte állandóan úton voltam. Az oda- és visszautazástól eltekintve mintegy 5 és fél ezer kilométert utaztam Svédországon belül. E zsúfolt program során jelentősebb állomásaim voltak: Stjämholm, Strängnäs, Nyköping, Norrkö- ping, Uppsala, Sundsvall, Torsby, Ostmark, Karlstad, Vadstena, Wettershus, Kalmar, Lund, Malmö, Göteborg, Rätt- vik, majd újra Stockholm. A legkülönbözőbb típusú helyeket volt alkalmam felkeresni, láthattam többször a mi időnkben világvárossá fejlődött fővárost, jártam kikötővárosokban és ipari centrumokban, történelmi nevezetességű helyeken és modem településeken, a norvég határon és a délkeleti tengerparton, a felejthetetlen Silian-tó partján Dalar- nában és a magyar Dunántúlra emlékeztető dél-svédországi lankás dombokon. Látogattam mammut-gyülekezete- ket, ahol a lélekszám 62 ezer és elvittek a kétszázlelkes hag- by-i gyülekezet ősi templomát megnézni Kalmar közelében. Láttam diakóniai intézményeket (Stora Sköndal, Bracke, Samariterhem Uppsalában stb.) és egyetemeket (Lundban és Uppsalában), szolgálhattam gyerekek között és öreg nénik varrókörében, beültem konfirmandus órára és gyermek-bibliakörre, felszólaltam laikusok konferenciáján és lelkészgyű- lásen. Találkoztam gyülekezeti lelkészekkel és segédlelkészekkel hivatalukban és otthonukban, esperesekkel és püspökökkel, fogadott Josefson érsek úr is hivatalában. Jártam tengerészek között és egyetemisták között, különböző ke- gyességi típusú gyülekezetekkel találkozhattam: magas egyháziakkal és alacsony egyháziakkal (laikusokat kedvelőkkel), ősi egyházi kegyességgel nyugaton, felfigyelhettem Schartau és Rosenius mai hatására csakúgy, mint a legsze- kularizáltabb egyházi réteget: a Stockholm és környékének evangélikusságát volt alkalmam megismerni. Laktam diákotthonban és I. osztályú hotelben, parókián és konferencia-központban. Valóban sokoldalú programot készítettek svéd testvéreink — hálás vagyok Istennek, hogy adót erőt a kitűzött és órára elkészített program hiánytalan teljesítésére. Amikor kimentem, még nyár volt, Svédországban szokatlanul hosszú napsugaras és meleg nyár. majd októberben ragyogó őszt éltem át, a tiszta levegőjű és tiszta vizű gyönyörű ország rengeteg természeti kincsét láthattam, november elejétől pedig megismertem valamit a kemény északi télből is; szélviharokkal, kemény faggyal, nagy hóval, sötétséggel próbálja ott az embert a természet — Tudnál-e néhány vonással képet rajzolni a mai svéd egyházról? Nem könnyű feladat. Ma kevésbé érzem magam szakértőnek, mint azelőtt, mégis megkísérlem szerényen a válaszadást. Természetesen csak a mai svéd társadalommal együtt nézhetem és érthetem meg az egyházi jelenségeket is, hiszen ott sem él légüres térben az egyház. Svéd evangélikus testvéreink más társadalmi rendben élnek, mint mi. Ez éppen annyira jellemző életükre, mint az, hogy országuk nemcsak a két világháborúban nem vett részt, de az utolsó 156 év alatt nem volt háború! A társadalmi hátteret csak dialektikusán tudom megfogalmazni, így: általános jólét van — a háború hiánya és a szorgalmas munka nyomán, de a jólét néha már bálvánnyá is válik, öncélúvá lesz, sőt embertelenné. Anyagi biztonság jellemző, ugyanakkor lelki megüresedés fenyeget. Sok a tervszerűség (például kereskedelemben, városépítésben), ugyanakkor sok a céltalan fiatal, aki értelmetlennek látja életét. Pompás közlekedési eszközök, nagyszerű utak és magányosságban kínlódó emberek. Tulajdontisztelet és magas szintű munkaerkölcs, másfelől szembetűnően szabados nemi-erkölcsi közfelfogás. Egészséges, kisportolt emberek, másfelől rengeteg narkomániás és alkoholista is. Gyermekek paradicsoma, ugyanakkor nevelők tehetetlensége, stb. Mindezek egyházi vetülete is felfedezhető. Gazdag egyház nagy lehetőségekkel — passzív egyháztagság, átlagosan néhány kapcsolóponttal (kereszt- ség, konfirmáció, esketás, temetés). Gyönyörű katedrálisok, szép és jól karbantartott kis templomok — gyár templomlátogatás. Sokoldalú egyházi munka rengeteg egyesülettel — benne az „egy szükséges” csak egy a sok között. Jó és tartalmas meditációs kiadványok — általánosan gyenge és fáradt prédikációk. A lakosság 97%-a evangélikus elvileg — a gyakorlatban több, mint harminc denomináció él. Fejlett, leleményes és áldozatos diakóniai munka kicsinyben és világméretben — rutinossá vált gyűjtések szinte lelkiis- meret-nyugtatásként. — Hadd említsünk néhány problémát is, olyanokat, amikkel a mai svéd egyház állandóan foglalkozik; egyház és állam szétválasztásának ügye, női papság kérdése, a városiasodás új szakasza, északról délre tartó vándorlás egyházi következményei, szabad idő probléma, az ifjúság nevelésének kérdése, kábítószerek elleni küzdelem, öregek problémája, bevándorlók, vendégmunkások kérdése, az egyház szervezeti életének központosítása. Az ellentét-párok és az említett problémák mind egy-egy tanulmányt igényelhetnének, itt csak néhány vonással rajzoltam képét. — Szerinted mik a svéd és magyar egyházi kapcsolatok javításának lehetőségei a jövőben? Ahhoz, hogy józanon, valósághűen tudjunk tervezni, tényekkel kell számolnunk. Mint más vonatkozásban említettem, más-más társadalmi rendben él a svéd és a magyar egyház, ezzel az is együtt jár, hogy egymás egyházi életét nem lehet kopírozni. Svédország királyság, és lakói polgári demokráciában élnek. Magyar- ország népköztársaság és nálunk népi demokrácia van. Sokfelé jártam a világon, tapasztaltam, hogy minden evangélikus egyházat nemcsak történelmi múltja határoz meg jelentősen, hanem azok a társadalmi, gazdasági és politikai tényezők is, amik között él. Vannak olyan nyugati és északi egyházi jelenségek, amiket hiába keresnének nálunk, de mi sem igényelhetjük, hogy egy nyugati vagy északi egyházban meglegyenek ugyanazok a vonások, amik nálunk találhatók meg. Ezeket a „nem teológiai” tényezőket ma fontosabbnak tartom, mint pL a többségi és kisebbségi egyház- ♦bői adódó különbségeket, hiszen a részbeni szórványsors lassanként minden egyház sajátja lesz szerte a világon. Amire figyelnünk kell szerintem, az a beszélgetések és kapcsolatok alaphangja, amit a partnerség vagy keresztyén testvériség kifejezéssel jelölhetnék. Nem lehetünk egymásnak mesterei, hanem csak. testvérei, akik kölcsönösen akarnak tanulni egymástól. Meggyőződésem, van is mit Szilárdan hiszem azt, hogy a mi egyházunkat is Isten sokféle ajándékkal gazdagította a mi évtizedeinkben is és ezekről az adományokról kötelességünk bizonyságot tenni külföldi testvéreink előtt. Meg kell mondanom, hogy itt-ott találkoztam értetlenséggel, sőt merev előítéletekkel is egyházunk mai életét vagy vezetőségét illetően, de döntő többségében nagy nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel fogadtak, ugyanígy figyeltek mindarra amit egyházunk mai életéről, szolgálatáról, vezetéséről mondani tudtam. Jó reménységgel nézek kapcsolataink kiszélesítése felé. Bizonyos vagyok abban, hogy akár lelkászcserére, ösztöndíjakra, küldöttségek látogatására kerül sor, akár gazdagabb hírcserére, egymás elő- ítéletmentesebb megismerésére, abból csak haszna lehet mindkét egyháznak, sőt közvetve mindkét népnek is. Bízom abban, hogy ilyen vonatkozásban sem volt hiábavaló svéd testvéreim között töltött időm s az eddigieknél gyümölcsözőbb kapcsolatok kialakítására kerülhet sor az «lőttünk álló évekbe®, A Farsta-i evangélikus templom
