Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-15 / 7. szám

HÍREK a külföldi magyar evangélikus gyülekezetekről és lelkészekről CSIKÁGÓ. A nagyon kis lét­számú magyarnyelvű evangé­likus gyülekezet lelkészét, Tes- sényi Kornélt lelkészévé vá­lasztotta a „Peace Lutheran Church” nevű angol nyelvű gyülekezet. Ennek a gyüleke­zetnek 712 megkeresztelt, illet­ve 511 úrvacsorázó tagja van. A gyülekezethez mintegy 60 magyar tag is csatlakozott, akinek a számára havonta egy alkalommal van magyar nyel­vű szolgálat. KUNOS JENŐ lelkész — aki a második világháború előtti időben a magyarországi evan­gélikus egyház misszionáriusa volt Kínában — jelenleg az Egyesült Államokban él, a Mi­chigan állambeli Ishpeming- ben levő „Bethel” nevű gyüle­kezetben szolgál finn és angol nyelven. KADICSFALVY JÓZSEF — aki előzőleg a chilei magyar evangélikusok lelkipásztora volt — a brazíliai Sao Pauló- ban élő magyar evangélikus gyülekezet lelkésze lett.# GÉMES ISTVÁN lelkészt — aki előzőleg a brazíliai Sao Paulo magyar nyelvű evangé­likus gyülekezetében szolgált — a Deensen-i (Német Szövet­ségi Köztársaság) német nyel­vű gyülekezet választotta meg lelkészéül. HEFTY LÁSZLÓ lelkészt — Buenos Airesben az „El Me- sias” nevű spanyol nyelvű gyü­lekezet hívta meg lelkészéül. BUFFALO. A külön magyar nyelvű istentiszteletek meg­szűntek. A gyülekezet lelkésze Bvthy Dénes, minden vasár­nap .magyar és angol nyelvű összevont istentiszteleteket tart. CLEVELAND—ELSŐ. A gyülekezet lelkésze, Brachna Gábor egy múlt évi közgyűlé­sen többek között ezeket mon­dotta: „Egyházi közgyűlésünk mintha kezdené áthidalni azt a visszatérő problémát, amit a kétnyelvűség okoz. Mintha több lett volna a türelem és teljesebb a szeretet ezen a gyű­lésen. De szükség is van rá, mert mindnyájunknak komo­lyan kell vennünk azt a meg­állapítást, hogy az utóbbi évek veszteségei nagy érvágások voltak a gyülekezet életében. Örömmel állapíthatjuk meg azt is, hogy híveink, újra fel­figyeltek gyülekezetünknek a magyarsággal szembeni szol­gálatára. Mintha még a vasár­napi iskolában is valami meg­újhodás volna észlelhető és a gyerekek beszélgetéséből is többször üt ki a magyar nyelv használata, ami édesen csengő a fülünk számára.” CLEVELAND—NYUGAT. A gyülekezetben minden vasár­nap van külön angol és külön magyar nyelvű istentisztelet. Úrvacsorát minden hónap első vasárnapján szolgáltatnak ki. A gyülekezetben magyar nyel­vű bibliakör is van. A gyüle­kezet lelkésze, Juhász Imre ve­zeti a magyar nyelvű rádiós istentiszteleteket. AUSZTRÁLIA. A „Lutheran Church of Australia” egyház illetékes főosztálya magyar missziós lelkészi állományban megerősítette Kemény Péter perthi evangélikus lelkészt. En­nek nyomán beiktatták a mel- boume-i és a sydney-i magyar evangélikus gyülekezetekbe. Kemény Péter egy-egy három­napos szolgálati útja, amit átlag havonta egyszer tesz meg meghaladja a 6000 km-t. TORONTO (Kanada). Buthy Dénes lelkész nem végzi to­vább a torontói magyar evan­gélikus gyülekezet gondozását. A gyülekezet hálával emléke­zett meg eddigi szolgálatairól. Az adminisztrátori szolgálatot Brachna Gábor clevelandi fő­esperes vette át. A gyülekezet felújította Láng Ferenc levita megbízatását is. CARACAS. Pásfay György 25 éves lelkészi jubileumáról emlékeztek meg a gyülekezet­ben ökumenikus istentisztelet keretében. KÖLN. A „Der Weg” című nyugatnémet lap közli az aláb­bi hírt: „Kulifay Gyula (59 éves) a Nordrhein—Westphá- liai Magyar Evangélikus Gyü­lekezet új lelkésze lett. A gyü­lekezetét a rajnai és westphá- liai tartományi egyházak tart­ják fenn anyagilag. Jelenleg 1200 tagja van, székhelye Köln- Deutz. Kulifay Gyula Magyar- országon Aba községben szüle­tett, 1910-ben. Budapesten és Párizsban folytatta teológiai tanulmányait és 1936-tól bu­dapesti gyülekezeti lelkész volt. 1965-ben Franciaországba távozott, ahol az UNESCO megbízásából az afrikai népek irodalmának kutatásával fog­lalkozott”. LONDON. A magyar evan­gélikus gyülekezet ünnepélye­sen emlékezett meg fennállása 20. évfordulójáról. Lelkészük, Pátkay Róbert elkészítette a gyülekezet történetét. MANUS SZIGETE. Molnár Mária magyar evangélikus misszionáriusinő 25 évvel ez­előtt halt vértanúhalált, a ja­pán megszállás idején. Az Üj- Guineától északkeletre fekvő szigeten az ötvenes években lé­tesült leányiskola Molnár Má­ria nevét viseli. SYDNEY. Az Ausztráliában két hónaponként megjelenő „Hitből élünk” című evangéli­kus lap — bőséges magyar egyházi hírek mellett — múlt évi karácsonyi számában közli kivonatosan D. dr. Ottlyk Er­nő püspök „Isten folytonos te­remtése” című cikkét ROMÁNIÁI professzor bázeli teológiai tiszteletbeli doktor A bázeli egyetem Teológiai Gézát, a kolozsvári Teológiai Fakultása tiszteletbeli teoló- Akadémia nyugalmazott egy- giai doktorává avatta dr.Nagy háztörténeti professzorát Kiárusított „mártír-koszorú” GOUNOD híres operájának, a Faustnak, egyik legdöbbene­tesebb jelenetében láthatjuk Mefisztót, amint a tömeg közé keveredve énekli: „Eladó az egész világ... Áll a bál a pénz körül, járja koldus és király.” Aztán pénzt dob az emberek közé, akik eszeveszetten kap­kodnak a szerteszórt aranyak után. Döbbenetesen hasonlít ehhez a színpadi jelenethez, az a má­sik jelenet, amit Wurmbrand Richard volt romániai állam­polgár produkál a nyugati vi­lág színpadán a „keresztyén” tömegek, újságírók és könyvki­adók között. Wurmbrand — aki 1966-ban hagyta el Romániát — odakint megjelentetett egy könyvet „Mai mártír egyház” címen, melynek egyik alcíme: „Krisztus a vasfüggöny mö­gött”. A könyv — melyben le­írja „élettörténetét” — többek között azt, hogy „Krisztusért” háromszor volt börtönben, ahol súlyos sebeket kapott — a nyu­gati országokban igen kapós könyv lett. Megjelent angol, német, svéd és finn nyelven. Egy-egy könyv több kiadást is megért. Sokan úgy kapnak raj­ta, mint Mefisztó aranyán a színpadi szereplők. Wurmbrand pedig szórja az emberek közé mártírkoszorú”-jának leveleit, melyek azért olyan kapósak, mert sok nyugati „antikommu- nista hitű” ember „hit”-ét tü­zeli és „erősíti”. Sokaknak „minden pénzt megér” ez a könyv az antikommunizmus bálványa előtt folyó szertartás­ban. A könyvek előszavaiban a különböző kiadóvállalatok kép­viselői úgy mutatják be Wurm- brandot, mint „élő mártír”-t a „vasfüggöny Pál apostolát”, a „föld alatti egyház hangiját, az „elnémított egyház képvise­lő”- jét stb. Maga Wurmbrand úgy beszél önmagáról, hogy ő ugyan „inkább meghalt volna hitéért, de a föld alatti testvé­rei küldték Nyugatra, hogy hí­rül adja a hivő. föld alatti egy­ház szenvedését". Szerinte „Nyugat alszik és ezért fel kell ébreszteni” és kérni kell. hogy „adjon megfelelő eszközöket” a „föld alatti egyház” életbentar- tására. Majd kifejti, hogy a „keresztyénség lényege, hogy antikommunista”. De ki ez a Wurmbrand Ri­chard? Az örök kiárusító Wurmbrand életpályájának minden részlete nem ismeretes előttünk, de amit ismerünk, ab­ból nyilvánvaló, hogy annyi­szor változtatta nézeteit, val­lását és egyházát, hogy alig le­het vele „lépést tartani”. 1948- ban a népi demokratikus Ro­mániában elítélték az „emberi­ség ellen elkövetett vétek mi­att”. Kiderült ugyanis, hogy a királyság idejében történt le­tartóztatásakor kiszolgáltatta illegalitásban dolgozó társait. A fasiszta kormányzat idején a bukaresti anglikán zsidómisz- sziónál keresett menedéket. A második világháború után a norvég misszióhoz csatlakozott. Lelkészi képesítése nem volt. Eztkövetően a baptistákhoz ment és élesen támadta a „tör­téneti egyházak”-at. Később a norvég misszió munkája nyo­mán létesült „román nyelvű evangélikus gyülekezet” kérte felvételét a Romániai Ágostai Hitvallású Zsinatpresbiteri Evangélikus Egyházba. Ezzel együtt Wurmbrand a romániai magyar evangélikus egyház tag­ja lett. Itt kapott az egyházveze­tőségtől „prédikátori” igazol­ványt teológiai előtanulmányok nélkül (még középiskolai vég­zettsége sem volt). Azután ott­hagyta az evangélikus egyhá­zat is. Csatlakozott a szabad egyházakhoz, miközben magá­val vitte híveinek 50 százalé­kát 1959-ben újra letartóztat­ták államellenes tevékenysége miatt. 1964-ben amnesztiával szabadult. 1966 decemberében elhagyta Romániát és elindult propaganda útjára Nyugat- Európában és az Egyesült Ál­lamokban. Útjain árusítgatja „mártírkoszorújának” leveleit. 1966 áprilisában Washington­ban is megjelent a szenátus külügyi bizottságának egy albi­zottsága előtt, ahol — mint a külföldi híradások jelentik — „derékig vetkőzve mutatta meg sebeit”. Azóta is újságokban, rádiókban és televíziókban fo­lyik „mártírságának” árusítá­sa. Nyilván nem ingyen. Néhány megjegyzés 1. A „Wurmbrand-ügy” első­sorban Romániára és a romá­niai keresztyén egyházakra tar­tozik. Nékik megvan a lehető­ségük, hogy Wurmbrand (izéi­méiről lerántsák a leplet és feltárják a valóságot. De mi sem hagyhatjuk szó nélkül ezt az ügyet, mert Wurmbrand könyvei és mesterkedései nem­csak a romániai keresztyénsé- get érintik, hanem általában a szocialista országokban élő egyházakat, tehát a miénket is. 2. Támaszkodva azokra az Információkra, melyeket olyan romániai barátainktól szerez­tünk, akik Wunmbrandot hosz- szú idő óta személyesen ismer­ték, nyugodtan mondhatjuk: Wurmbrand patalógikus jelen­ség, tele uralkodási és feltűnési mániával. Nyilván beteg ideg- rendszerével függ össze fékez­hetetlensége. A romániai ma­gyar evangélikus egyház veze­tősége hiába ajánlott fel néki többször is egy-egy gyülekezeti A KERESZTYÉN HÄZASSÄG A házasság keresztyén értel­mezésének tekintetbe kell ven­nie a mai világ társadalmi és lélektani változásait. Ezt a megállapítást tette az a közös evangélikus-református meg­beszélés, amelyre decemberben került sor Svájcban. A megbe­szélésnek az volt a célja, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki a reformáció egyházai a so­ron következő párbeszédre a római katolikus egyházzal, amelynek témája szintén a he­lyes keresztyén házasság-értel­mezés lesz. állást, ahol „bizonyságot tehe­tett volna a Krisztusról”, az ajánlatot mindig visszautasí­totta. Inkább választotta az ide- oda futkosást az anglikán misz- sziótól a norvég misszióhoz, az evangélikus egyháztól a bap­tistákhoz, onnét a szabad egy­házakhoz. Azután külföldre ... 3. „Mártírság”-ának kikiáltá­sa és propagálása pedig téved- hetetlenül mutatja, hogy egy démonikus jelenséggel állunk szemben. Nem vitás, hogy az egyház, ha valóban egyház, egyben mindig „mártír” egy­ház, abban az értelemben, aho­gyan azt az Újszövetség érti. A „martüreo” görög szó ezt je­lenti: tanúnak lenni, tanúskod­ni, bizonyságot tenni. Ez első­sorban Jézus Krisztusról való tanúskodást, az Ö evangéliu­mának hirdetését jelenti. Ehhez hozzátartozhat egyes esetekben a testi szenvedés is, mint amit a bizonyságtétel nyomán vál­lalni kell. De hogy k> „mártír” igazán, vagyis kit fogad el „mártírjá”-nak maga Isten, ezt egyesegyedül Isten tudja. Egyetlen keresztyén ember sem nevezheti ki magát „mártír”- nak. Sőt egyetlen keresztyén ember sem nevezheti ki a má­sik keresztyén embert „már- tír”-hak, mert ezzel Isten ítélő székét bitorolja. Ebből az is vi­lágos, hogy a „nyugati keresz­tyének” sem nevezhetnek ki sa­ját tetszésük szerint „mártíro­kat’’ a keleten élő keresztyé­nek közül, noha egyes körök­nek erre nagy a hajlandóságuk. Annyi bizonyos, hogy aki a te­levízió kamerái, a fényképező­gépek lencséi előtt állandóan „derékig vetkőzik”, hogy „Krisztusért kapott sebeit” mu­togassa, az legalábbis azt a gyanút ébreszti az emberben, hogy sebeinek semmi köze sincs Krisztushoz. Jézus Krisz­tusról való tanúskodásért a szocialista országokban ma nem járnak sebek. Wurmbrand Richard — ha nem feledékeny — bizonyára fog emlékezni ar­ra, hogy hol és miért szerezte „sebei”-t. Arra is fog emlékez­ni, hogy nem a „Jézus Krisz­tusról való bizonyságtétel” eredményezte azokat. 4. Ami pedig a „föld alatti egyház” képletét illeti, csak azt mondhatjuk, hogy ez a roman­tika világába tartozik. A „föld alá” vonult egyház már nem egyház, mert lényegét és kül­detését tagadta meg. Az. egy­ház küldetése pedig az, hogy a „földön”, a világban élettel és cselekedettel tanúskodjék Uráról. Valóban mindenki „Jé­zus Krisztus eláruló”-ja — mint azt Wurmbrand gondolja —, aki a szocialista országok­ban nem megy a „föld alá”? Ez azt jelenti, hogy a szocialis­ta országokban élő mintegy 150 millió (!) keresztyénnek a templomokból, imatermekből le kellene vonulniuk a „pin- cék”-be és akkor volnának „hű bizonyságtevői” Krisztusnak? Annak a sok tízezer lelkész­nek, akik a különböző keresz­tyén egyházakban szószékek­ről, katedrákról hirdetik Jézus Krisztus evangéliumát, tanít­ják a gyermekeket, végzik a diakónia szolgálatát le kellene vonulni a „föld alá” és akkor lennének „igazi keresztyének”? Ez lehet agyrém, romantika, de semmiképpen nem lehet Krisz­tus szolgálata. Mindezektől függetlenül a szocialista orszá- , gokban, így a mi országunkban is, senki nem akadályoz ben­nünket abban, hogy istentiszte­leteinken csonkítatlanul hir­dessük Jézus Krisztus evangé­liumát. Nincs szükségünk ka­takombákra. Aki „néma egyhá- zak”-ról beszél velünk kapcso­latban, az politikai propagan­dát űz. 5. Kár, hogy egyes nyugati egyházi körök, amelyek vállal­ták Wurmbrand „életrajzá”- nak kiadását, eszközül adták magukat politikai célokra. Nem lehet ugyanis egy pillanatig sem kétséges az, hogy azok a nyugati politikai körök, ame­lyek szítják az indulatokat a „szocialista országok” ellen, azok a körök, melyek az „anti­kommunizmus” megszállottjai, arra használják fel az egyhá­zakat, a Wurmbrand Richardo- kat, az életrajzos „mártir”- okat, hogy táplálják a gyűlölet tüzét „Krisztus nevében” a né­pek között. 6. Végül: üzenjük azoknak, akik Wurmbrand Richard „szenvedései”-ből és „sebei”- ből már egész irodalmat csi­náltak, adjanak ki könyveket a vietnami nép tengernyi szen­vedéséről és millió sebéről. Kiáltsák világgá, hogyan öltek meg az amerikaiak tízezer­számra gyermekeket, asszonyo­kat és öregeket. Beszéljenek arról, hogy My Lai-ban, Go Sui-ban és számtalan más he­lyen hogyan kaszaboltak le védtelen embereket a „gyors pacifikáció” jelszavával! Mert ugye Wurmbrand Richard az „élő mártír” csak egy ember és „sebei” is csak egy ember sebei! És még mindig él! De Vietnamban százezrek vérez- nek és sebük nem 5 vagy IS, hanem megszámlálhatatlan! Százezrek pedig meghaltak egy ún. „keresztyén ország* fegyvereitől, keresztes „vité­zeitől”. Egy olyan ország kato­nái követik el ezeket a gyil­kosságokat, melynek elnöke szolgálatbalépésekor a Szent­írásra esküszik. Micsoda szé­gyene ez az egész keresztyén- ségnek. Erről kellene a köny­vek tömegét megjelentetni an­gol, német, svéd és finn nyel­veken. Azokat a fényképeket kellene nyilvánosságra hozni, amelyek az amerikai fegyve­rek által okozott összeroncsolt, emberségükben megalázott és megkínzott vietnamiakat ábrá­zolják, hogy ezek a képek is lazítsák a keresztyén embe­rek és a világ lelkiismeretét. Ekkor tűnne ki, hogy ha még igazak is volnának Wurm­brand meséi, az ő „szenvedé­se” csak porszem a vietnami nép óriás heggyé növekedett valódi szenvedései mellett. Azokra az egyházi emberekre és könyvkiadókra, akik ma Wurmbrand-üggyel bíbelődnek és nem a valódi sebekkel: Vietnammal stb. Jézus Krisz­tusnak a farizeusokhoz inté­zett szava áll: „Vak vezetők, akik megszűritek a szúnyogot, de a tevét elnyelitek.” (Mt 23. 24.) A szerkesztő bizottság értekezletéből A nemzeti önérzet forrásai VAN EGY LATIN MONDÁS, amely ismerő­sen csengett idehaza, régen, amikor még a borospohár mellé latinul idézték a szállóigét és a tréfát, amin derülni lehetett a meleg kály­ha mellett, s az ablak alatt Petőfi Téli világa zajlott. Ez a latin mondás így szól: Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita. Vagyis magyarul: Magyarországon kívül nincs élet, ha van élet, nem olyan élet. Jókai hősei mondják, s Mikszáth figurái s hányán még? A nemzeti önérzet legtúlzóbb megfogal­mazása, a föld és a társadalmi élet legnagyobb dicsérete, az izek és illatok legnagyobb össze­foglalása. Ma, amikor a világ minden sarkán találkozhatsz földivel, s amikor az ember ke­ze a Holdig ér, csak lehunyt szemmel mond­ható a régi önérzet eme meghatározása. Szekfű Gyula írja Magyar történetében, hogy ez a mondás evangélikus származású. Bél Mátyás tanítványa, Tomka-Szászky János, 1748-ban megjelent földrajzában található, de már átvételként, mert Coelius Rhodiginus olasz bölcselő említi első ízben a XV. század­ban. Nemrég egy filológus utánjárása derítet­te ki a latin szállóige egész krónikáját. Tárnái Andor Extra Hungáriám non est vita című most megjelent könyve nem más, mint beszá­moló a nyelvtudós nyomozásáról. Tomka- Szászky, aki a pozsonyi evangélikus líceum igazgatója és tanára volt. Bél magyarságtu­dományi felfogásának folytatója, s Bél Má­tyás négyrészes Compendiumának vagyis föld­rajzi kézikönyvének kiadója. A szállóige ott olvasható a Compendium első fejezetének első oldalán. S ha később, mint Tárnái írja, a wparlagi nemesség önelégültségét” gúnyolták áizel a mondatiai* Bél Mátyás és Tomkrt­Szászky Pozsonyában nyilván egészen más sugárzása volt. De mennyivel régibb; Tárnái írja, már 1516- ban jegyezték fel először, ama olasz mester, de népszerűvé o Wittenbergben tanuló ma­gyarországi evangélikus diákok . tették, né­met földön hazasóvárogva, hazai csomagot nyitogatva. Főként felvidéki fiúk, hisz isme­retes a wittenbergi diákok névsora, sőt nem­zetiségének, anyanyelvének saját kezű be­jegyzése is. Ezek a hazatérő diákok, ifjú lel­készek, terjesztették a szállóigét Sopronban és a Felvidéken, az iskolázott rétegekben, s na­gyon komolyan patriotizmusuk legszebb meg­fogalmazásaként adták szájról szájra. Vállal­ták a jezsuiták is, általánossá lett a hazában, beszivárgott minden Magyarországról szóló könyvbe, a feudális állampolgárság jelzése­ként, mely mindenféle anyanyelvűt eggyé fo­gadott a közös haza bűvkörében. Tárnái el­mondja a szállóige nevezetes előfordulásait s a végén úgy summázza, hogy ez az ige az evangélikus értelmiség patriotizmusát fejez­te ki, s virágkorát a XVII. század végén és a XVIII. században élte, amikor még naciona­lizmus nem sarjadt Magyarországon, csak az édes haza élt a szívekben és lelkekben, mint a legemberségesebb vidék Európában. ZENGEDEZÖ FÖLDI KAR énekét halljuk, ha végig olvassuk Koren Emil szép könyvét egyházi énekeinkről, mely Irgalmadat ének­lem címmel jelent meg. Földi kar éneke, vagyis emberi muzsika, az egyházi kollektitvi- tás leghathatósabb megnyilvánulása az evan­gélikus ének. A prédikációt vezeti be és ér­telmezi, kórusként, a hívők egyetértését hang­súlyozva, daloló imával, zúgó egyetértés kife­jezésével. Az író énekeket válogatott össze s megírta történetüket és írójukat. Koren Emil mindent tud dalainkról; tudja, ki írta az éne­ket s mikor, hol énekelték első ízben, hogyan szerezték szövegét, s hogyan ömlött bele egy­házi énekkultúránkba. Egy ilyen énekkrónika látszólag szűk egyházi s vallási mozzanatok gyűjteménye, valóban ott, ahol lírai erővel ha­gyományt hangsúlyoz s vallási meggyőződéssel az emberi lét értelmét tudja tiszta szóval megfogalmazni, nemzeti forrássá válik. Az egyház szépsége az ország szépsége. Ezek az énekrajzok evangélikus miniatűrök. Koren Emil könyvében egy magyar evangélikus kró­nika bujkál. Arra gondoltam, meg kellene így írni egész magyar szellemi részvételünk tör­ténetét. Ilyen értelmező miniatűrsorozat magyarázza meg a legérthetöbb formában szellemi összeál- lásunkat, az evangélikus magyar változatot, amelyben ugyanennyi emberség található, mint bármely más magyar nemzeti együttlétben, akár vallási, akár szellemi, akár társadalmi volt. Ha végig olvassa az ember ezt a köny­vet, azt a képet látja, ahogyan a hegyi patak beletorkollik egy folyóba. Minden ének egy- egy patak. Hány felől jöttek ezek az ének- patakok? Még régi, reformáció előtti is akad közte, amikor egyek voltunk. S van magyarba ömlő cseh ének és lengyel, s száll a finn haty- tyú hozzánk* s a német szöveg, amit még Luther szeretett, ami mind közös emlék és ha­gyomány. Koren Emil egyik legszebb mi­niatűrje az Erős várról szól, s magyar lírai fo- gózója, József Attila Luther-fordítása, a leg­jobb idézet, s az ének országos hatását Jó­kai részlettel is tetézi. Ilyen földi kar vagyunk, együtt zengedezünk minden igaz áhítattal Énekeink a fellázadt és meglazult mondatok és versek korában, amikor már-már értelmet­lenné válik a költői szó, konok erővel őrzik az egyértelműséget, a szépséget s az emberi kife­jezés erejét. Erről értesít ez a kötet. A SZEKSZÁRDI BOR is lehet, úgy látszik, magyar evangélikus hagyomány. Hisz a leg­jobb magyar vörösbor. Irodalmi kutatás köz­ben nevezetes adatra bukkantam az egykori Vasárnapi Újság 1865. évfolyamában. Liszt Ferenc, „hírhedett zenésze a világnak”, ahogy Vörösmarty versben elnevezte, Szekszárdra utazik, barátjához, Augusz báróhoz. Nagyon jó bora lehet Augusz Antalnak, ha a nagy ze­neköltő közvetlen termő helyén akarja meg­kóstolni, Augusz borpincéjében. Liszt tréfál csinált a jó borból. Tudják-e, hogy hívják Augusz barátom borát külföldön? — kérdez­te. Senki nem tudta megmondani. Liszt elmo­solyodott. — Hát kérem — mondta — a szekszárdi vörösbornak idegenben ez a ne­ve: vinum Augusztanae confessionis. Lehet, hogy Szekszárdon tudnak erről az anekdotá­ról, de ha nem tudják, egy adalék ahhoz, hogy vörösboruk egy századdal ezelőtt Liszt Fe­renc bora volt, s talán zamata és tüze ott lo­bog a magyar rapszódiákban, s Liszt magyar zenei motívumaiban. Az ágostai hitvallású szekszárdiaknak szíves tudomásul szolgáljon. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents