Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-15 / 46. szám

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXV. ÉVFOLYAM, *6. SZÄM 1970. november 15. Ara: Z,— forint Ma is aktuális reformáció! — A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának rcfo.mációi emlékünnepélye — Budapest protestáns népe hagyományosan tartja minden esztendőben közös reformációi emlékünnepélyét felváltva hol református, hol evangélikus templomban. Ez évben a Deák téri evangélikus templom volt az ünnepség színhelye, amelyen az ünnepi előadást dr. Prőhle Károly teológiai tanár tartotta. Igehirdetést mondott dr. Bajusz Ferenc református teológiai akadémiai dékán. Nagy József baptista teológiai tanár és dr. Berki Feriz ortodox esperes-adminisztrátor imádsága nyitotta, illetve zárta az ünnepséget, amelyen a Kálvin Kórus és a Lu- theránia felváltva énekeltek. Az alábbiakban részleteket köz­lünk dr. Prőhle Károly előadásából. Meghaladott a reformáció? Reformáció emlékünnepén mindig fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi az értelme és jelentősége a reformációnak. Olyan eseményt' ünneplünk-e, amely messze kiemelkedik ugyan az egyháztörténelem egészéből, de lényegében mégis meghaladott történeti jelenség, vagy úgy emlékezünk és tekin­tünk vissza, hogy közben tisz­tázódnak a jelen feladatai, és így a múlt eseménye jövőbe mutató jelentőséget nyer? Mindig fel kellett tennünk ezt a kérdést. Ma azonban kü­lönösen élesen vetődik fel a re­formáció jelentőségének a kér­dése. Mert igaz ugyan, hogy túl vagyunk az ökumenikus opti­mizmus hullámának tetőfokán, amelyet a keresztyén egység helyreállításának jegyében a Második Vatikáni Zsinat idé­zett fel, és sok túlzottan re­ménykedő keresztyén ember szívét tölti el a csalódás érzése. Hiszen az embereket legközvet­lenebbül érintő kérdésben, a vegyesházasság ügyében eddig nemhogy megoldásra, de még lényegileg előbbrevívő lépésre sem került sor. Nem kicsinyel­jük le azokat a törekvéseket, amelyek a hit dolgában egy­más kölcsönös és jobb megérté­sére irányulnak, és az is két­ségtelen, hogy a Második Vati­káni Zsinat a római egyház hit­tételeit bibliai anyaggal eleve­nítette és gazdagította, de tő­lünk eltérő tanai lényegét ed­dig hajszálnyira sem változtat­ta meg. Azt is jól látjuk, hogy a meghirdetett reformok sok­féle pozitív visszhangot keltet­tek, de ugyanakkor kimélyitet- ték a belső ellentéteket, és en­nek következtében világosan érzékelhető újra a tekintély el­vének merevebb érvényesítése. A felekezetközi dialógus ered­ménye sok esetben a jobb meg­értés mellett a felekezeti ön­tudatosodás is lett... Híveink állandóan hallják és jól ismerik azt a jelszót, hogy a római egyház ma már meg­valósította a reformáció elfo­gadható szándékait, és nincs már értelme a felekezeti elkü­lönülésnek. Így appellálnak a keresztyén hívők széles rétegei­nek érzéseire, akik hitük sze­rint jóhiszeműen szeretnék az egyház egységét megvalósulva látni. Mindez élesen szegezi ve­lünk szembe ezt a kérdést: ak­tuális-e még mindig a reformá­ció, és ha igen, akkor miben, van-e jövője, és ha igen, akkor miért? Az egyház egysége a reformáció szemszögéből Erre a kérdésre keresünk fe­leletet, amikor most először azt nézzük, hogy hogyan látja a re­formáció az egyház egységét. Jogosult ennek a kérdésnek a homloktérbe állítása, mert a reformáció iránti minden meg­értésre törekvés ellenére is ál­landóan ismétlik azt a kezdet­től fogva hangoztatott vádat, hogy a reformáció megbontotta az egyház egységét. Elismerik a 16. századi egyház hibáit, ve­zetőinek korlátozott vagy hibás látását, mégis erősen hangsú­lyozzák főként Luther egyolda­lúságát, türelmetlenségét, sőt durvaságát, ami hozzájárult a helyzet elmérgesedéséhez. Le­hetetlen volna most a reformá­ciónak ezt a hosszadalmas tör­téneti perét felidézni és lefoly­tatni. Hiszen a leggondosabb és legigazságosabb elemzés ese­tén is azt lehetne mondani, hogy mindez a múlté. Mi úgy látjuk, hogy ma is aktuális és jövőbe mutató az, amit a refor­máció az egyház egységéről mond, és ehhez hadd idézzük az Ágostai Hitvallásból azt, amit talán más megfogalma­zással, de azonos tartalommal a reformáció többi egyházai is vallanak: „Mindenkor van és megmarad az egy keresztyén anyaszentegyház, amely min­den hivő közössége vagy ösz- szessége, amelyben az evangé­liumot tisztán prédikálják, és a szentségeket az evangélium szerint szolgáltatják ki. Mert a keresztyén egyház igazi egysé­géhez elég az, hogy az evangé­liumot tiszta értelme szerint egyezően hirdessék és a szent­ségeket Isten igéje szerint szol­gáltassák ki, és a keresztyén egyház Igazi egysége szempont­jából nincs szükség arra, hogy mindenütt egyforma szertartá­sokhoz igazodjanak, amelyeket emberek rendeltek el.” (Ág. Hitv. VII. cikk). Az egyház szolgálata a reformáció szemszögéből Az ökumenében visszatérő kérdés az, hogy hogyan lehet már most nyilvánvalóvá tenni és dokumentálni az egyház va- lóságos belső egységét. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az egyház egységének nem állapíthatjuk meg önkényesen valamilyen külső emberi jelét. Csak abban kereshetjük az egységet, amiben maga Jézus akarta, hogy egyek legyünk. Ez pedig azt jelenti, hogy csak úgy jeleníthetjük meg Krisz­tusban való egységünket, ha ott vagyunk, ahol Jézus Krisztus volt és van a világban, ti. a szolgálat helyén... Az evangélikus egyházban a lutheri két birodalomról szóló tanítást szoktuk emlegetni, amely szerint Isten az evangé­lium hirdetését bízta az egy­házra, de nem rendelte arra, hogy világi hatalmat gyakorol­jon, hanem azt akarja, hogy a keresztyének Isten előtti fe­lelősségük tudatában jó lelki­ismerettel végezzék világi hiva­tásukat embertársaikkal együtt. De Kálvintól is idézhetünk ha­sonló tartalmú mondatot: „Az emberben kétféle törvény van: az egyik a lelki, amely a lelki­ismeretet a kegyességre és Is­ten tiszteletére oktatja, a má­sik a polgári, amely az embert az emberi és polgári köteles­ségekre tanítja, amellyel az em­berek egymásnak tartoznak... Az egyiket lelki, a másikat pe­dig politikai birodalomnak is nevezhetjük.” (Inst. III.: 19,15). A reformáció jelentős szol­gálatot tett a keresztyénségnek azzal, hogy az egyházi szolgá­latnak ezt a kettősségét vilá­gosan felismerte és képviselte. Ha pedig arra gondolunk, hogy tudatosan vagy öntudatlanul még mindig mennyire kísért és hat a világi hatalommal és te­kintéllyel rendelkező egyház koncepciója, és hogy emellett mennyi zavaros képzet kapcso­lódik az egyház szolgálatának értelmezéséhez és gyakorlatá­hoz, akkor meg kell látnunk, hogy a reformáció ezen a pon­ton sem vesztette el aktualitá­sát, hanem jövőbe mutató sze­repe van az egyház kettős szol­gálatának: evangéliumi külde­tésének és embertársi elkötele­zettségének világos megkülön­böztetésével és szoros egymás­ra vonatkoztatásával... Legyetek az isten szent temploma — Hálaadás Hódmezővásárhelyen — Ebben az évben nagyon so­kat szerepelt újságokban, rá­dióban és a tv-ben Hódmező­vásárhely neve. A város nevé­nek hallatára nemcsak a vásár­helyi hímzés, nem is csak egyik legnagyobb ma élő írónk neve jut eszembe, hanem az a hallatlan áldozat, erőfeszítés is, amelyet ez a mintegy 60 ezer lakost számláló város az idei árvíz idején tett, amikor otthont, kenyeret, segítséget és szeretetet adott a Makóról és Maroslelléről idetelepített asz- szonyoknak, gyerekeknek, öre­geknek és betegeknek. — Ez idő alatt renoválta az evangé­likus gyülekezet a templomát! Ügy, hogy segített a jelen problémái közt és egyúttal a jövőt építette. Minderről már sokat hallot­tunk mindannyian, de azt ke­vesen tudják, hogy Hódmező­vásárhelyen milyen evangéli­kus gyülekezet van. Kevesen tudják, hogy egyik legnagyobb szórvánnyal rendelkező gyüle­kezet szolgál itt. Kis gyüleke­zet, de közel két évszázados múltra tekinthet vissza. 1796- ban hívja meg a gyülekezet első lelkészét. 1844-ben készül el az a templom, amely ma is szolgálatban áll. A közel két évszázad alatt 8 lelkész szol­gált a gyülekezetben. Utoljára 1944-ben kezdett hozzá a gyülekezet templomá­nak renoválásához. Kívülről sikerült is a munka, de a bel­ső elmaradt. Sőt a külső mun­kákat is szinte teljesen meg­semmisítette a háború. Az utolsó években szinte romossá lett már a templom. „Anyagi erő nem volt a munkálatokhoz. Egyhazunk és népünk közös javáért CIKKÜNK FINNÜL A Kirkko )a kaupunki c. finn lap teljes terjedelmében közli D. Koren Emil beszámoló cikkét a huopalahti finn egy­házi énekkar rákoskeresztúri, Deák téri, budavári és hűvös­völgyi gyülekezeti szolgálatai­ról, amely lapunk június 7-i számában jelent meg „A szö­vetnek lánggal égjen...” cí­men. A cikket Risío Jääske- läinen fordította finnre. November 3-án a teológus if­júság szokásos heti fórum-meg­beszélésén dr. Nagy Gyula dé­kán tartott megemlékezést az 1917-es nagy októberi forrada­lom történelmi és társadalmi jelentőségéről. „A keresztyén- ség — mondta — hosszú időn keresztül, kevés kivételtől el­tekintve, szemben állt a for­radalmi átalakulással. A ma­gyarországi protestáns egyhá­zak — köztük a mi magyar evangélikus egyházunk — az elmúlt negyedszázad sok nehéz küzdelmében jutottak el a tör­ténelemben végbemenő, szük­ségszerű és igazságos forradal­mi átalakulások új értékelésé­re. Ez az új értékelés többek közt azt jelenti: az egyházunk és népünk közös javát építő magatartásunkkal ország-világ előtt tanúsíthatjuk: az igazi ke­resztyénség, a hit és a belőle táplálkozó emberszeretet nem történelmi visszahúzó erő, ha­nem az igazságos, humánus gazdasági, társadalmi fejlődés mozgatója; másokkal, népünk minden tagjával együtt vállalt naponkénti erőfeszítés, nagy szavak helyett élet és hűséges hivatásvégzés, szolgálat társa­dalmunkban.” A megemlékezést követően Végh István, a Magyar Nemzet gazdasági rovatvezetője, tar­tott érdekes és példákkal gaz­dagon illusztrált előadást or­szágunk belső helyzetéről, gaz­dasági és társadalmi fejlődé sünk terveiről, várható felada­tairól és hírünkről a nagyvi­lágban. Előadását követően vá­laszolt a teológiai hallgatók kö­réből hozzá intézett, nagyszá. mú aktuális kérdésre. DUNAHARASZTI Dunaharaszti-Soroksár egy­házközségünk Budapest déli peremén fekszik. 1933-ban lett önálló. 600 lelket számlál, önállósága óta nagy igyekezet­tel gyűjtött templomépítésre. Előbb telket vásárolt, majd az anyagot gyűjtötte össze, de 1944-ben, a háború vihara el­vitte az összegyűjtött anyagot. Tervezett, komoly temploma megépítéséig is 1962-ben temp­lomtelkén „csöppnyi kis épü­letet” létesített, amely 38 000 forintba került. A gyülekezet 22 000 forinttal és 4000 forint közmunkával járult hozzá. A Gyülekezeti Segély támogatása 12 000 forint volt. Az épület tervezője dr. Kotsis Iván épí­tészmérnök. 25 ülőhelyes. A helyiség jól fűthető. Istentisz­teleteket, bibliaórákat, gyer­mek-bibliakört és egyéb össze­jöveteleket tartanak benne. A gyülekezet lelkésze építkezés­kor és ma is Lukács László. De hiányzott a belső erő is a tervezéshez. Szinte levették a napirendről az egész kérdést, mint megvalósíthatatlant. 1967 tavaszán azonban fordulat tör­tént ebben a kérdésben és an­nak az eredménye, hogy ma kivülről-belülről renovált templomunkban örömünnepet ülhetünk. 1967 tavaszán ugyan­is meglátogatta D. Káldy Zol­tán püspök úr gyülekezetün­ket. Amikor meglátta templo­munk elhanyagolt állapotát, azonnal szóvá tette, hogy a helyrehozatalt mielőbb kezdjük meg. Támogatásáról is biztosí­tott. Mindennél többet ért a bátorító szó és nagy lendületet adott a küldött anyagi támo­gatás.” Így emlékezett vissza a munka megkezdésére Takács János lelkész a közgyűlésen el­mondott beszédében. Nemcsak a kezdeti lendüle­tet jelentette ez a bizonyos püspöki látogatás, haiwn a gyülekezet nagy áldozattal, közel 100 ezer forintot áldozva, be is fejezte a munkát. Ezután hívták meg ismét D. Káldy Zoltán püspököt, hogy szolgá­latával adja át további ren­deltetésének a megújított temp­lomot. Erre az ünnepi alka­lomra 1970. október 18-án ke­rülhetett sor. A püspököt el­kísérte és szolgálatával az ün­nep fényét emelte Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő- helyettes is. Az ünnepi istentisztelet szol­gálatát D. Káldy Zoltán püs­pök 1 Kor 3,16-17 alapján vé­gezte. Igehirdetésében abból a megállapításból indult ki, hogy a gyülekezet Isten temploma. Nem a templom, hanem maga a gyülekezet! A továbbiakban arról szólt, hogy mit jelent ez, mit kell, hogy jelentsen a hódmezővásárhelyi gyülekezet­nek. Senki nem maradhat a régi, hanem hordoznunk kell Isten Szentleikét. Végül arra figyelmeztette a püspök a gyü­lekezetei, hogy ezt a „templo­mot” meg lehet rontani. Nem kívülről, hanem belülről. Ügy, hogy nem hallgatunk Isten sza­vára és nem cselekesszük azt, amire elhivattunk: „Ez a meg­újított templom azt a célt szol­gálja, hogy hirdettessék benne Isten igéje, ami erőt ad a gyü­lekezetnek arra, hogy minden­napi életében Isten szent temp­loma lehessen” — mondta be­fejezésül a püspök. Az istentisztelethez itt is rö­vid közgyűlés kapcsolódott. Elő­ször a gyülekezet lelkésze is­mertette a renoválás történetét, kiemelve a nehéz helyzetet, amelyben a munkát elvégezték. Hálás szívvel megköszönve az egyház Urának segítségét. Meg­köszönte az egyházkerület püs­pökének erkölcsi és anyagi tá­mogatását. Külön kiemelte Fenyvesi Béla tatabányai épí­tőmester munkáját, aki ponto­san, nagy szakértelemmel vé­gezte el a renoválási munká­latokat. A közgyűlésen a köszöntők sorában először Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügye­lőhelyettes köszöntötte a gyü­lekezetei. Köszöntőjében el­mondta, hogy milyen szálak fűzik Hódmezővásárhelyhez, majd arról a szolgálatról és fel­adatokról szólt, amelyet min­den gyülekezeti tagnak, de kü­lönösen is a presbitereknek vé­gezniük kell „Felelősség a maga gyülekezetéért, de felelősség az egész egyházért. Tudnia kell — és ennek megfelelően kell cse­lekednie —, hogy a megbízást közvetlenül a gyülekezet bi­zalmából kapta, de ugyanak­kor láthatatlanul, írás és jegy­zőkönyv nélkül a Magyar Nép- köztársaságtól kapta, hogy an­nak rendjét, céljait, terveit nemcsak a világi munkaköré­ben, hanem az egyházban is előrevigye és szolgálja. Benne kell élnie abban az áramkör­ben, amely egész népünk éle­tét energiával látja el és viszi előre egy békés, emberséges életben és életért.” Ezután a Csongrád-Szolnoki egyházmegye nevében Komoly Sámuel makói lelkész, a hely­beli református gyülekezetek nevében Rapcsák Péter lelki- pásztor, a római katolikus egy­házak részéről Pásztor Győző és Trencsényi József lelkészek, az izraelita hitközség nevében Héber Ferenc mondottak kö­szönő és áldó szavakat. Befe­jezésül Káldy püspök köszönte meg az üdvözléseket és kö­szönte meg a gyülekezet áldo­zatos szeretetét. A közgyűlés után a presbi­terek és a vendég lelkészek ré­szére családias hangulatú be­szélgetés keretében számolt be a püspök egyházunk belföldi és külügyi szolgálatáról. Azt reméljük, hogy ez a nagy szórványú, de mégis egy gyü­lekezet életében a renoválási munka és azzal összefüggésben levő áldozat és szeretet új erőt és lendületet ad a gyülekezet­nek, hogy jól és hűségesen töltse be továbbra is szolgá­latát if j. Kendeh György DÉL-AFRIKA A Délafrikai Köztársaság mi- Világtanácsa 200 000 dollár se- niszterelnöke kemény rendsza- gélyt osztott szét azok között bályokat jelentett be a parla- a szervezetek között, amelyek mentben arra az esetre ha a a faji megkülönböztetés ellen dél-afrikai és nyugat-afrikai harcolnak és a fenti ökume- ökumenikus Tanács kilenc nikus Tanács elhatárolta ugyan tagegyháza nem lép ki az Egy- magát az Egyházak Világtaná- házak Világtanácsából. Vors- csának ettől a ténykedésétől, tér miniszterelnök azért helyez- de ugyanakkor bejelentette, te kilátásba a megtorló intéz- hogy nem szándékozik kilépni kedéseket, mert az Egyházak az Egyházak VilágtanácsábóL

Next

/
Thumbnails
Contents