Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-02-01 / 5. szám

Jöjjön el a te országod...

Mit akar munkálni bennünk, amikor ezt mondatja velünk: „Jöjjön el a te országod”?

Ügy gondolom, nagyon szeretne bennünket arra a lelkü- letre bírni, hogy Istentől igazán várjunk valamit! Egyre nagyobb tömeg van úgy, hogy Istentől semmit sem vár. Ö a múlt, — mondják — és nem á jövő. Amerikában 1957-ben még a lakosságnak 80%-a vallotta úgy, hogy a vallásnak komoly befolyása van a mindennapi életre. Egy évtizeddel később már csak 14% érzi úgy, hogy a vallásnak (Istennek) van társadalmi rendező ereje.

Isten felé fordulás: a jövő felé fordulás! A Miatyánkban minden, egész lelkülete, a jövő után kiált. A világunkat érintően a jövő után.

Egy-két dolgot jól kell látnunk.

1. Éz a világ Isten világa. Nem valami sötét hatalmasságé. Nem csupán a jövendő „új

eget és új földet”, de ezt a világot szereti Isten halálosan. (Bebizonyított ez a szeretet!) Ebben a világban Isten az emberért lép állandóan, azért, hogy az ember jól döntsön, a jót és szépet akarja. Nem úgy néz Isten erre a világra, hogy már csak vége legyen mielőbb ennek a furcsa színjátéknak, itt már nem érdemes valamit is kezdeni, — majd csak az örök élet, arra kell összpontosítani mindent. Ha így lenne, nem jött volna ebbe a világba. De belépett, a saját területére lépett, hazajött ide, — ha „övéi nem fogadták is be”. És itt nem fanyalogva látott munkához, hanem teljes ambícióval, mint akinek fontos itt minden perc.

2. Nem az időn túl akar uralkodni, hanem ebben a földi időben! Isten és az idő ösz- szetartozik Csak mi emberek választjuk ketté: egyfelől az örök Istenre, másfelől a véges emberi időre gondolunk. Mintha Isten nemcsak a világon,

Pröhle Károly d „forradalom teológiájáról”

A Finnországban megjelenő teológiai szakfolyóirat (Teo- loginen Aikakauskirja) egyik tavalyi számában Mikko Juva professzor értékelő cikket írt a „Forradalom teológiája és az erőszak alkalmazása” címen, amelyben egy genfi értekezletről számol be, — annak idején hírt adtunk róla — ahol dr. Prőhle Károly professzor volt az egyik előadó. Juva professzor kiemelten értékeli Prőhle előadását, határozott és világos okfejtését, s hitelét aláhúzza azzal, hogy olyan emberként tartott előadást, aki benne él a forradalomban, s nem kívülről szemléli azt.

A forradalom célkitűzéseinél az emberi élet megbecsülésének kiszélesítését értékeli a keresztyén etika mértékeivel — emeli ki Juva professzor — s külön rámutat annak kereteiben az új társadalom építésének feladatára. Külön rámutat az ismertetés Prőhle megállapításának éles és pontos vonalaira, mint pl.: „A keresztyén ember a szeretet alapján a forradalmat nem önmagában helyesli, hanem ugyanazon szeretet alapján a forradalomban elkötelezettnek tudja magát a felebarát javára.” Az egyház helyzetéről szólva a forradalmi társadalomban, Prőhle megállapítja, hogy mivel az egyház a forradalom előtt nem vette ki küldetésének mértékében a maga részét az elnyomottak és kiuzsorázottak érdekében folytatott harcban, a forradalom eseményei az egyház számára megszégyenítők voltak, de reálisak. De téves volna úgy értékelni az egyház feladatát, hogy hatalmi pozíciójának visszaszerzése érdekében kellene a forradalom mellé állania. Sőt inkább ellenkezőleg: a megtérés okából, régi bűneinek elhagyásával kell ezt tennie, elhagyva azokat, amelyekben a régi polgári társadalom idején benne élt — vagyis mulasztási bűneiből kell megtérnie.

de az időn is túl lenne. Jézus ebbe az időbe jött el. „Isten országa” helyett érthetőbb lenne „Isten idejéről” beszélnünk.

3. Isten tehát benne van a világban és az időben. Igéjével legfőképpen. („Isten országa közöttetek van”, — mondja Jézus.) Aki csak egy távoli időre, a világon kívüli ügyre gondol, — nem értette meg Jézust. Aki sarokba húzódva vár egy távoli napra s tétlenül vár az örök életre, — az elásta talentumát.

Luther kitűnően magyarázza ezt a mondatot. Azért kö- nyörgünk szerinte, hogy Isten országa „mihozzánk is eljöjjön.”

Ragadjon meg bennünket Isten szeretete, szava úgy, hogy ebben a világban, ebben az időben reménységgel és szeretettel dolgozzunk. A régi ember üresnek, reménytelennek, jövőtlennek érzi az időt és a világot. Az új lelkületű ember odavárja mindenhez Istent s idejét reményteljes időnek tudja. Küldve érzi magát a jóra, a tisztességre. Olyan ez, mint amikor egy család megkapja az új lakást s ott állnak meghatottan a küszöbön. Rajtuk múlik, lesz-e ebből a lakásból „otthon”, olyan levegő lesz-e ott, mely a gyermekeket is, őket is nemesíti, tartja, védi. Ezt a világot, ezt a kort „lakásnak” kaptuk. Az emberen múlik, hogyan rendezi be, emberséges légkört teremt-e itt .Isten mindent megad nekünk ahhoz, hogy ezt a világot jól rendezzük be. Se gőgösek ne legyünk Istennel szemben, — s emberi önzés, hiúság vezessen bennünket. Se lusták ne legyünk

Isten küldésével szemben, akik az „Üres lakásban” várjuk a küszöbön, hogy majd csak megjelenik Jézus és helyettünk mindent megcsinál. Csendes áhítataink, istentiszteleteink összekapcsolnak minket Jézussal, aki reménységet, szeretetet ad, új látást ad, felszabadult szívvel ajándékoz meg, — s gyerünk „bútorozni”, rajta az otthon megélésére!

Friedrich Hebbel nagy német drámaíró mondotta 100 évvel ezelőtt: „A Miatyánkot

igazán imádkozni több, mint Napóleon minden csatáját megnyerni”. Ha engedjük, hogy új lelkületet adjon nekünk Jézus e mondatokon keresztül, — valóban többet változtathat a világtörténeten, mint Napóleon csatái.

Ma világszerte teológiai vita folyik arról, hogyan viszonyuljon az egyház a forradalmakhoz. Részt vehet-e keresztyén ember egy embertelen rendszer véres megdöntésében, — vagy oda se nézzen, mi folyik ebben a világban, hiszen az ő világa nem ez?

Mit tudunk meg ez ügyben Jézustól? 1. Megtagadta a politikai messianizmust. 2. De betegeket gyógyított, megszállott embereken, lelkileg ösz- szetörteken segített, feloldott a lelkiismeret mardosásából. Teljes szívvel készen állt mindenki számára. Változtak a dolgok körülötte. Jó irányban.

Jöjjön el a te országod ... Űj lelkületet adj, Uram, hogy már ezen a napon is más legyek!

Görög Tibor

Az Északi Evangélikus Egyházkerület felhívása

Az egyházkerület elnöksége felhívja a lelkészek és segédlelkészek figyelmét a megüresedett meszlen—acsádi (Vas m.) lel- készi állásra. A javadalom az országos átlagnak megfelel. Az érdeklődők levélben jelentkezzenek az Északi Egyházkerület püspökénél, Budapest, VIII. Üllői út 24. A jelentkezési határidő: 1970. február 15.

Áprily Lajos:

ÜTRAVALÓ

A lélek,

mikor búcsúzva bontja szárnyait, visz magával a földről valamit.

Eszmét, melyet világra ő hozott, virágot, melyet ő virágoztatok

Én Istenem, én mit vigyek neked?

Nem vihetek én mást, csak verseket.

Kiválasztok pár utamra valót, a többinél tisztábban dalolót.

S ahol ösvénnyel vár az égi rét, zenét hallok majd, felséges zenét.

Barátom, aki már előre ment, azt a zenét rég hallja odafent.

S ahogy azt a muzsikát hallgatom, azt a keveset rendre hullatom.

Az a zene csak vallatja velem:

Süket sor... nem merem... ezt sem merem.

BAJOR LELKÉSZEK TOVÁBBKÉPZÉSE

A bajor evangélikus lelkészek, segédlelkészek és segéd- lelkésznők részére számos továbbképző tanfolyamot és szemináriumot rendez a Bajorországi Evangélikus Egyház

1970-ben. Mivel a modem élet

megköveteli, hogy mindenféle hivatásban továbbképezzék magukat az alkalmazottak, az egyház szolgálatában állók sem vonhatják ki magukat a követelmények alól.

S amikor, Uram, hozzád érkezem, könnyű kezem miatt szégyenkezem.

A választottakból csak egy maradt, az, melyben elfogtam egy sugarad.

Az, amelyikben elmondtam neked, hogyan szerettem drága földedet

S szólok: Csak ennyit hoztam. Ö, Uram, ne ítéld meg nagyon szigorúan.

(Az „Akarsz-e fényt?” c. postumus kötetből)

Mini-témák

„Nézd az élet apró rebbenéselt” — Irta egy* kor Radnóti Miklós. Mini-témáinkban azokhoz szólunk, akiknek életét átfogó nagy tanítások és meghatározó tanulások közben az élet apró rebbcnései is nyomot hagy ón formálják«

„Ezek a mai ÖREGEK!”

Valamelyik nap (talán fizetésnap lehetett) részeg emberek sokasága tolongott a közelii kocsma környékén, fiatal ismerősöm a szokott hanghordozással s enyhe iróniával ejtette ki a fejcsóválós mondatot: „Ej, ej, ezek a mai öregek!”

Megyünk az utcán és nézzük az „öregeket” (nála az öreg, aki a korkülönbség miatti irigykedést a fiatalok szapulá- sával leplezi).

EJNYE, ezek megint a kocsmaajtó előtt üldögélnek a hóban.

EJNYE, ez a borostás mos- d'atlan, ő akar nekem pénzt kölcsönözni borbélyra és szappanra?

EJNYE, ezt a káromkodó négyáltalánosost talán én nem hagytam tanulni?

Hadd öntse ki a szívét — jelszóval bátorítom: sorolja fel dióhéjban panaszait. Kár volt. Még mindig itt áll íróasztalom mellett és beszél. Megkockáztatom, hogy bármilyen hihetetlen, ő is egyre csak idősebb lesz.

— De öregebb nem — feleli. NEM FOGOK eleve hamis képet alkotni a fiatalokról — ellenséget látni bennük csupán koruk miatt —, rettegni attól, hogy rájönnek hibáimra, mintha ugyan el lehetne titkolni, hogy ők sem lebegnek sámlimagasságban a föld felett.

— Te sem vagy persze angyal ...

— De ördögfióka sem, ahogy állítja nagyanyám. (Ez utóbbi szót enyhe németséggel ejtve).

— Mikor beszélgettél utoljára vele?

— Beszélgettem? — néz értetlenül. Társalgásunk kizárólag magnóm hangereje és a vacsora minősége körül folyik.

Kicsit sekélynek gondolom. Iszonyú lehet, ha valakiről nem vesznek tudomást, legföljebb úgy tesznek, mintha gép lenne csak a háznál: mosógép, bevásárló és főzőmasina, esetleg meghatódó emlékezőautomata, akinek ötven évvel ezelőtti dolgokon járkál emlékezete.

Nem lehettek könnyű évek. Már önmagában az a tény, hogy kibírták összeroppanás nélkül: tiszteletre méltó. Azt is

meg kell becsülni, ha átadják tapasztalataikat és tudásukat, ne kelljen mindent elölről kezdeni és okvetlen saját kárán tanulni a felnövekvő generációnak. Tudom én, hogy nem a legszimpatikusabb „öreg” az, aki minduntalan a tanító szerepét játssza, aki mindig mindent jobban tud... de még mindig jobb, mint a tudására féltékenyen vigyázó, vagy élettapasztalatait irigyen magának tartó kárörvendő magatartás. Nem?

A nemzedékek közti különbség nyilvánvaló és természetes. Az lenne az igazi baj, ha nem lenne. Ha ugyanúgy gondolkodna a 16 éves fej, mint a 61 éves, ha ugyanany- nyit akarna és várna az élettől, mint az; ha ugyanúgy tervezne és álmodna; ha ugyanúgy lenne szerelmes, vagy ugyanúgy hinne és próbálná hitét a megszokott kegyességi formákban megfogalmazni és a gyakorlati életvitelben kifejezni.

Nem kell feltétlen ugyanúgy csinálni... de lehetőleg jobban! TUDVA azt, hogy nem csak a fiatalok, de az idősebbek is: gyermekek. Isten gyermekei ;

— az idősek iránti tiszteletben a szófogadás és a bizalom is benne van;

— a „ne ingereljétek gyermekeiteket” apostoli intés vonatkozik a fiatalok öntörvény űségének, saját szabályainak elfogadására is (Efezusi levél 6. fejezete)

— hogy az Ószövetség utolsó mondata: „Az atyák szivét a fiákhoz fordítom és a fiák szívét az atyákhoz” nem üres ígéret, de Jézus egyesítő szeretete óta valóság lehet. Közös alap, melyre máshogyan ugyan, de egyaránt épít idősebb és fiatalabb keresztyén nemzedék. Jézus szerete- tével tanuljuk meg nem megváltoztatni és kritizálni, hanem elhordozni egymást.

Az alap tehát nem rossz, csak hát a stílusok! De hát Istenem... a végleges megoldás nem garantált, de éppen Őrá nézve nem is reménytelen.

Remélem én is, mint hú- szonéves s egyszersmint apa»

Bízik László

TEMPLOMÉPlTÉSRE 1,2 MILLIÓ MÁRKA

A Német Demokratikus

Köztársaság kormánya 1,2 millió márkát fordít évente templomok helyreállítására. Jelentős összeggel járul hozzá a templomok helyreállításához és renoválásához a Műemlékbizottság is. Viszont tudnunk

kell azt is, hogy a 9824 evangélikus templomból 200 teljesen elpusztult, 9624 pedig súlyosan megsérült. A 613 katolikus templom közül 28 teljesen, 70 pedig részben romokban hevert a háború után.

Viharos zsinat

Nehéz megállítani azt a reformfolyamatot, amely a római katolikus egyházban már a Második Vatikáni Zsinat előtt megindult, jelentkezett kisebb-nagyobb intenzitással magán a zsinaton és nem akadályozható meg azóta sem. XXIII. János pápa igyekezett ugyan a katolikus egységgondolatnak megfelelő mederbe terelni ezeket a meg-megújuló törekvéseket és VI. Pál pápa még tudatosabban igyekszik a Vatikán ellenőrzése alá vonni őket. Kérdés azonban, hogy meddig és milyen mértékben sikerül majd. A polarizálódás ténye betört a katolikus egyházba is.

Legutóbb azon a zsinaton jelentkezett egészen viharosan, melyet január 4—7. napjain a holland katolikus lelkészek tartottak a noord- wijkerhouti papi szemináriumban. A zsinatot megelőző hetek is elég mozgalmasak voltak. Először is nyilvánvaló volt, hogy Róma igyekszik a zsinat jelentőségét minden eszközzel csökkenteni. Felici pápai pronuncius, aki eddig minden egyes hollandiai lelkészzsinaton részt vett, most nem volt jelen. Távollétét azzal indokolta, hogy egyesek félremagyarázhatták volna a jelenlétét abban az értelemben, hogy egyetért az ott hozott határozatokkal. A zsinat után január 8-án a Vatikánban tartott sajtókonferencián a pápai sajtóhivatal főnöke sietett kijelenteni, hogy a holland papi zsinat határozatainak jogi érvényük nincsen s ezért Rómának nincs is azokhoz semmi hozzáfűzni valója.

A zsinatot megelőző vasárnapon Hollandia minden katolikus templomában felolvasták azt a püspöki pásztorlevelet, melyben utalás történik arra a súlyos helyzetre, mely azon a réven á'lt elő, hogy 400 „részben magas képzettségű” katolikus pap kilépett a papi szolgálatból. Kiemelik azután a püspökök azt a körülményt is, hogy a papi klérus elöregedett, a fiatalság pedig nem ért egyet a papok mai

helyzetével és arra vár, hogy az egyházak döntő változtatásokat eszközöljenek ezen a téren.

És mi történt magán a zsinaton? Alfrink bíboros tartotta a megnyitó beszédet. A püspöki pásztorlevélre utalva rámutatott arra, hogy Hollandia és Róma között egyre nő a feszültség. Kifejezte azt a reményét, hogy a tárgyalásokon nem á többségi hang, hanem az érvek súlya lesz a döntő tényező. Biztosra vette tehát, hogy a papok többsége nem Róma szája íze szerint fog dönteni.

Viharos volt már a tárgyalás első napja is, amelynek témája a szerzetesi élet új rendezésének a kérdése volt. A vita anyaga egy 18 pontból álló irat volt, melyet némi változtatásokkal elfogadtak ugyan, de lényegében senki sem volt vele megelégedve. Nyilvánvalóvá vált ugyanis a vitában, hogy a fiatalabb és öregebb szerzetesek közti különbségeket, sőt ellentéteket nem lehet már áthidalni. A fiatal, haladóbb gondolkodású szerzetesek ugyanis azt hangoztatták, hogy a világgal szemben kötelességei vannak a szerzetesnek is. Az idősebb szerzetesek viszont arról sopánkodtak, hogy akkor elszakadnak a régi hagyományoktól és törés következik be a rendek történetében. „Hol voltunk mi, amikor a fiatal munkások és egyetemi hallgató!: harcoltak a szabadságért és az intézményesség (establishment) ellen? Ott voltunk a barrikádokon?” — kérdezték a fiatalok. Csatlakoztak a haladókhoz az apácák is, akik világi ruhában jelentek meg.

Még viharosabbá vált a zsinat lefolyása, amikor a papi hivatalról szóló jelentést kezdték tárgyalni. Kétségtelen, hogy a vitában elsősorban a papnőtlenség kérdése játszotta a

főszerepet. De nemcsak az. Egészen átfogóan arról volt szó, hogy hogyan lehetne kialakítani a papi szolgálatnak új formáját, stílusát. Az a kérdés foglalkoztatja tehát a fiatal holland katolikus papságot, hogy hogyan forgolódjék ma a pap a világban, milyen és menynyi politikai és társadalmi feladatai vannak és mindezt egybevetve hogyan végezze felelősen lelki gondozói munkáját?! Keresik ennek tudatában a lelkészképzés új formáit, hogy a pap ténylegesen meg tudjon birkózni feladataival a mai világban.

Feszült légkörben terjesztették elő a papok, hogy a papnőtlenséggel kapcsolatban előterjesztett javaslatokról szavazzanak. Alfrink bíboros kijelentette, hogy a jelenlévő püspökök tartózkodni fognak a szavazástól. Az egyes javaslatokkal kapcsolatban megejtett szavazásoknak eredményei a következők voltak:

1. A papjelöltek számára ne legyen ezután feltétel a nőtlenségi fogadalom: 89 igen, 6 nem és 3 üres szavazat.

2. A nősülni akaró papok megmaradhassanak hivatalukban: 86 igen, 3 nem és 9 üres szavazat.

3. Házas emberek is lehessenek papok : 94 igen, 1 nem és 3 üres szavazat.

4. A kötelező papnőtlenség megszüntetése: 94 igen, 1 nem és 3 üres szavazat.

Ez a szavazatarány nem szorul részletesebb magyarázatra. Néhány „dogmás” és „határozatlan” paptól eltekintve, lényegében az egész zsinat a papnőtlenség ellen, illetve annak megszüntetése mellett szavazott. A holland katolikus papság világos választ adott. Viszont jogi hatálya ennek a „világos válasznak” csak akkor lenne, ha a holland püspökök vállalnák azt, hogy a holland katolikus- ság a „maga útját” járja. Ez azonban nem várható tőlük. Már a zsinaton kijelentették a püspökök, hogy nem szándékoznak „holland különutat” járni és azt engedélyezni.

Ügy tűnik azonban, hogy maguk a püspökök sem egységesek ebben a kérdésben. Bluyssen püspök így nyilatkozott: „Készek vagyunk sokat kockáztatni és nagy rizikót is vállalni, de azt nem, hogy az veszélyeztesse az egész egyház egységét.” Alfrink bíboros újra meg újra arra intette a zsinat tagjait, hogy legyenek tekintettel a többi római katolikus egyházra is. A tiltakozás nem is maradt el! Németország, Hollandia és Belgium konzervatív mozgalmai táviratot küldtek a zsinat befejezése után Alfrink bíborosnak és arra kérték a holland püspököket, hogy maradjanak hűek a Második Vatikáni Zsinatnak a papnőtlenségre vonatkozó tanításához, a pápának arra vonatkozó legújabb encyklikájához és VI. Pál papának az idevonatkozó állásfoglalásaihoz.

Viszont a papság más véleményen van Hollandiában. Van Hollandiában egy „Septuaginta” nevű papi csoportosulás, amelynek kereken 300 haladó pap tagja van. Ennek a csoportnak mintegy 50 tagja kijelentette a zsinat befejezése után, hogy most már maguk gondoskodnak a papnőtlenség megszüntetéséről. Minthogy a szavazatra jogosultak 90 százaléka a papnőtlenség megszüntetése mellett döntött, búcsút mondanak az ún. „hosszú útnak” (a se vége se hossza tárgyalásoknak Rómával és saját püspökeikkel) és magukat a gyülekezeteket kérdezik meg, hogy hajlandók-e nős papokat is elfogadni. Öt gyülekezet máris jelentkezett, hogy szívesen fogadnának el nős papot

Dr. Pálfy Miklós