Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-09-27 / 39. szám
Készen a feleletre és szolgálatra — D. Káldy Zoltán püspök igehirdetése a Teológiai Akadémia tanévnyitó istentiszteletén — 1 Péter 3, 15—16 Isten iránti hálával vagyunk együtt ezen a tanévnyitó ünnepen, hogy megkezdjük a Teológiai Akadémia 1970/71 tanévét. Ha arra gondolunk, hogy az első évfolyamra 8 fiatalt vehettünk fel, 1 hallgatónk katonai szolgálatából tért vissza és "1 finn hallgatónő ösztöndíjasként Helsinkiből érkezett hozzánk, tehát 10 új hallgatóval növekedett a létszám és így összesen több mint 30 hallgató tanul Akadémiánkon — akiket 6 professzor és a Teológus Otthon igazgatója tanít és nevel — akkor jogosan adhatunk hálát Istennek, ö ad professzorokat és 0 gondoskodik új pásztorokról, hogy az igehirdetés folyamatos legyen itt a magyar földön is. Ezekben a napokban sok egyházban nyitják meg a teológiai főiskolák kapuit. Ügy szoktuk mondani: a teológiákon is megkezdődik a tanítás. A tanítás szót azonban szeretném kicserélni egy másik kifejezéssel. Ha jól látja el az egyház a feladatát, akkor a munkaév kezdetén Magyarországon és máshol is nem any- nyira a tanítás, mint inkább a felelés kezdődik meg, profesz- sZOrok és a hallgatók részéről egyaránt. A tanévnyitó a professzorokat és a hallgatókat egyaránt padba ülteti. A katedra a tanítás szimbóluma, a pad a felelésé. Ha az egyház jól érti a helyzetét, akkor rá kell jönnie: számára nem a katedra az igazi fórum, hanem a pad, amelybe beülve felelnie kell. Ha az egyház jól látja a helyzetét, felismeri: végérvényesen vége annak a középkori szituációnak, amikor úgyszólván az egyház volt „minden mindenekben”, ő tanított és oktatott, gazdasági és tudományos kérdésekben, csillagászatban és így tovább. Padba kerültünk: a megkérdézettség állapotába kerültünk. Felelnünk kell. De nem azért, mintha az egyház elvesztette volna küldetéstudatát és kisebbrendűségi érzése lenne, a „sarokban” érezné magát. Ezzel Jézus Krisztus művét, az egyház küldetését kicsinyítenénk le, árulnánk el. Hanem a világ változott meg körülöttünk. Nem igényli azt, hogy — mint a középkorban vagy később egy ideig — az egyház mintegy a „bölcs Náthán” szerepét töltse be, & csak mindent ő tudjon, mindenre egyedül ismerje a helyes választ. Nem, minket, egyházát, maga Isten ültet a padba. Azért, hogy feleljünk a nekünk feltett kérdésekre, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, Nézzük meg az igehely eredeti szituációját. Ha nem tévedünk, Krisztus után 64 körül íródhatott. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt a helyzet nem az, mintha az állam üldözné az egyházat, és a fiatal keresztyének, akik tovább akarják folytatni az Igehirdetést, a meg- támadottság állapotában lennének; s erre Péter azt mondaná: Ríjatok ki, álljatok ellen, feleljetek és harcoljatok. Itt nem erről van szó: csak a környezetük változott meg, s akik keresztyénekké lettek, akkor egy pogány világban éltek. S ez a világ észrevette, hogy a keresztyének másképpen élnek. Ezért megkérdezték a keresztyéneket: mi a ti hitetek, mi »a ti hitetek alapja, mi a reménységetek? Ez itt a döntő, a reménység kérdése. Ez akkor elevenbe vágó kérdés volt, mert a pogányoknak nem volt reménységük. Mi szenvedünk az élet terhe alatt — mondhatták — ti pedig jó- kedvűek, reménykedők vagytok; azt mondjátok, nincsen halál, de van feltámadás. Mi az apja ennek a reménységeteknek? Péter erre ezt válaszolja: ha megkérdeznek titeket, feleljétek: a mi fundamentumunk Jézus Krisztus, akitől kaptuk az örök életet. Ma is a megkérdezettségnek ebben a helyzetében van az egyház, mint volt az első keresztyének idején. Valaki erre azt mondhatná: de hiszen nem kérdeznek minket semmi felől. Testvéreim, lehet, hogy nem a reménységünk a fő kérdés ma; de ha a hozzánk intézett kérdésekben követjük a fő vonalat, egészen az alapokig, akkor bizonyosan felvetődik a reménység problémája is. A padban ülünk, és felelnünk kell, bár lehet, hogy néha kényelmetlen számunkra a kérdés formája. Nem a forma a lényeges: hanem az, hogy megkérdeznek bennünket, és felelnünk kell. Mit mond ebben a helyzetben számunkra Isten igéje? ~L ,' Először is azt, hogy készen kell lennünk a felelettel. Nem elég csupán készségesnek lenni, hanem készen kell lennünk. Az egyháznak először tisztában kell lennie önmagával, hogy miért van itt, mi a reménysége, miért beszél szerétéiről. Ügy nem lehet a szere- tetről beszélnünk, hogy nem gyakoroljuk is a szeretetett Ügy nem lehet a segítőkészségről szólni, hogy az egyház közben nem gyakorolja a segítőkészséget. Készenlét — ez azt jelenti, hogy az egyház állandóan tisztázza önmaga előtt is, mit hisz és mit nem. Készenlét — ez azt jelenti, hogy ismernie kell a világot, ahol szolgálni akar: a béke és a háború, a humanizmus, a faji kérdés, a kis és nagy népek problémáját. Ha azt mondaná Az Ökumenikus Tanács elnökségének ülése A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöksége 1970. szeptember 11- én dr. Bartha Tibor református püspök, az ökumenikus Tanács elnöke vezetésével kibővített ülést tartott, melyre meghívást nyertek az egyházi sajtó képviselői is. A megbeszélések középpontjában küszöbön álló ökumenikus események álltak. Az elnökség határozatot hozott arról, hogy Magyarország felszabadulásának 25. évfordulója, az 1970. jubiláris év alkalmából az ökumenikus Tanács 1970. szeptember 27- én, vasárnap du. 6 órai kezdettel a Deák téri evangélikus templomban ünnepi ökumenikus nagygyűlést tart, amelyen a tagegyházák ökumenikus közösségben emlékeznek meg az elmúlt huszonöt év alatt elnyert áldásokról az egyházak és a magyar nép életében, kifejezésre juttatják Isten iránti hálájukat, és számot adnak a szolgálatra való elhivatásuk- ra vonatkozó felismerésükről. A jubileumi nagygyűlésre az ökumenikus Tanács számos hazai és külföldi vendéget is meghívott. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának meghívására 1970. szeptember 28. és okt. 2. között a Keresztyén Békekonferencia három testületé: a Nemzetközi Titkárság (Szept. 28—29,), a Munkabizottság (szept. 29—okt. 1.) és a Struktúra Bizottság (okt. 2.) Magyarországon tartja üléseit. Az ökumenikus Tanács elnökségének legutóbbi ülésén a tagegyházak jelölése alapján a vendéglátás és a bizottságok üléseinek megszervezésére operatív bizottságot hoztak létre. Ennek munikajaroi es a szervezés feladatairól az elnökség beszámolót hallgatott meg, s ezzel egyidejűleg megvitatta és jóváhagyta a további teendőket. Az elnökség úgy határozott, hogy a közeli jövőben kibővített ülést tart, amelyen a tagegyhazak vezetői kölcsönösen tájékoztatják egymást és az elnökséget az 1970 nyara folyamán tartott felekezeti világszövetségi nagygyűlésekről, amelyeken az egyes tagegyházakat küldöttségek képviselték (mint ismeretes ez év nyarán tartotta nagygyűlését a Református, Lutheránus, Baptista és Adventista világszövetség). Az elnökség meghallgatta a főtitkár tájékoztatását az ökumenikus Iroda működéséről és munkájáról. Ezt követően az elnökség tagjai bensőséges módon köszöntötték Dr. Bartha Tibor református püspököt, az ökumenikus Tanács elnökét abból az alkalomból, hogy a Református Világszövetség Végrehajtó Bizottságának tagjává választották. az egyház, hogy nem ért ezekhez a kérdésekhez, hogy ez „nem az én asztalom”, akkor eltéveszti a feladatát és nem tud felelni. Az egyház padban ül és felelnie kell. Ha felelni akarunk, minden szakterületen arra van szükség, hogy felkészültek legyünk, és tudjunk a kérdésekkel szembenézni. A készenlét az állandó tanulást, az állandó készülést jelenti. Egy közgazdasági egyetemi hallgató vizsgázni ment, de reggel még elkérte az aznapi Népszabadságot. Megkérdeztem tőle, hogy miért? Azt felelte: mert lehet benne olyan gazdasági vonatkozású cikk, amelyről ma a vizsgán megkérdeznek. Igen, a készenlét azt jelenti, hogy a legutolsó napig nem mulasztunk el semmit: tanuljuk, amit Krisztus ad számunkra feleletképpen. Amikor Evianban egy társadalmi problémáról folyt a vita, egy indonéz küldött felállt és azt mondta: ezeket a kérdéseket úgy kell megoldani, hogy „bemegyünk a csendes szobába a Bibliánkkal és ott imádkozunk”. Vajon ez-e a készenlét: ha sok gazdasági és társadalmi probléma van a mai világban. Visszahúzódni a csendes szobába? Valóban be kell mennünk a csendes szobánkba: de ez csak erőforrás, erőgyűjtés, hogy aztán felelni tudjunk! S a felelet legyen szelíd és tisztelettudó és „jó lelkiismerettel” Adott felelet! Mondjátok, nem túlságosan „foltos” az egyház lelkiismerete? Evianban egy néger delegátus elmondta, hogy fehér hittestvérei nem hajlandók vele együtt úrvacsorát venni. Nem foltos ilyenkor az egyház lelkiismerete? Lehet-e ilyen lelkiismerettel proklamálni például a faji kérdésben, a vietnami háború kérdésében, amellyel kapcsolatban ugyancsak foltok vannak az egyházak lelkiismeretén, és más, politikai kérdésekben? Meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket! Csak vázlatosan szólhattam, de egyet talán sikerült mégis világossá tennem:. legyen a Teológiai Akadémia ezévi munkája felelet a naponkénti, égető emberi kérdésekre, népünk kérdéseire és a világ kérdéseire! Ezzel lesz diakó- niai szolgálattá: segítséggé és szeretetté azoknak, akiknek felelni akar. Legyen a Teológiai Akadémia munkája felelet a ma égető problémáira: s ha ézt tesszük, akkor jó tanévünk lesz. Ökumenikus jubileumi ülés A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa 1970. szeptember 27-én vasárnap délután 6 órakor a Deák-téri evangélikus templomban ünnepi ülést tart, amelyre a gyülekezetek tagjait szeretettel hívja és várja az ökumenikus Tanács elnöksége. Képek a Teológiai Akadémia tanévnyitójáról Dr. Nagy Gyula dékán székfoglalót tart \ tanévnyitó hallgatósága Evangélikus kisebbségi egyházak konferenciája A Lutheránus Világszövetség szeptember 21—26-ig rendezi meg az európai evangélikus kisebbségi egyházak konferenciáját a romániai Brassóban. A magyar delegáció tagjai: D. dr. Ott- lyk Ernő püspök vezetésével, Dr. Pröhle Károly professzor, Görög Tibor és Mekis Adám esperesek, egyházunk sajtóját pedig D. Koren Emil esperes, az Evangélikus Élet szerkesztője képviseli. A konferencián Dr. Pröhle Károly professzor előadást tart „A nagykorúvá lett világ” címen. Görög Tibor esperes pedig az egyik munkabizottság vezetője lesz. Az Európai Egyházak Konferenciája Szeptember 28-tól október 1-ig Bukarestben tartja elnökségi ülését az Európai Egyházak konferenciája, amelyen az 1971 tavaszán tartandó nagygyűlést, Nyborg Vl-ot készítik elő. Az ;elnökség ülésén D. dr. Ottlyk Ernő püspök vesz részt, mint az Európai Egyházak Konferenciája egyik elnöke. Lelkészek emlékeznek Epilógus Egy szerdai napon, április 4-én eldördültek az utolsó fegyverek Magyarország területén és ez időtől fogva szabad volt az ország a német megszálló csapatoktól, valamint a németek szolgálatába szegődött Szálas! nyilas uralmától. Gigászi küzdelem és harc egyik nagy szakasza zárult le. Hogy némi fogalmunk legyen arról, mi zajlott le hazánkban, arra nézve némely szánladatot idézünk. A fasiszta Németország fegyveres erői még 1944 nyarán, tehát amikor Magyar- ország területén húzódott a front, 324 hadosztállyal és 5 dandárral rendelkezett. Számszerűleg ez mintegy 4 millió katonát, 49 000 löveget, valamint aknavetőt, 5250 harckocsit és rohamlöveget és 2800 harci repülőgépet jelentett. Vele szembeh a harcoló szovjet haderő állománya 6,1 millió katona, 92 800 löveg és aknavető, 7700 harckocsi, valamint 13 400 repülőgép volt. 10 millió ember állt állig fegyverben, egymással szemben a Balti-tengertől a Fekete- tengerig. Egy országnyi fegyveres erő! S amint említettük, ennék csupán egy része vólt az, amelyik átvonult hazánkon. Ebben a küzdelemben a 2. és 3. Ukrán Hadsereg csapatai, Malinovszki és Tolbuchin marsaitok vezetésével, folyótól folyóig. várostól városig, háztól házig folytatta véres küzdelmét a német megszállókkal szemben. Hogy mekkorák voltak a veszteségek, arra nézve csak hozzávetőleges számokat, becslések alapján tudnánk mondani. De hogy sok és nagy volt, azt mindannyian tudjuk. Zsukov írja „Emlékezések, gondolatok” című könyvében: „A 2. és 3. Ukrán Front csapatai 1945. januárjában, februárjában és márciusának első felében védelmi harcokat vívtak és elhárították a német fasiszta csapatok csapásait. A németek vissza akarták őket szorítani a Duna mögé, fel akarták menteni a Budapesten bekerített csapataikat, s ezzel megszilárdítani az arcvonal magyarországi'szakaszát. A két front csapatai két ütközetben súlyos vereséget mértek a támadó ellenséges csapatokra, meghiúsították minden olyan kísérletüket, hogy elérjék a Dunát. Március közepén pedig megteremtették már a feltételeket a bécsi irányban való támadáshoz. Március 16-tól április 15-ig folytatták le a bécsi támadó hadműveleteket, amelyekben a „Dél” hadseregcsoport több, mint harminc hadosztályát zúzták szét. Április közepére csapataink teljesen megtisztították a német fasiszta csapatoktól Magyar- országot, Csehszlovákia nagy részét,. Ausztria területére léptek, felszabadították Bécset és megnyitották az utat Csehszlovákia központi részei felé. Németország véglegesen elveszítette a magyar és osztrák olaj lelőhelyeket, továbbá sok olyan üzemet amely fegyvert és harci eszközöket gyártott számára.” Ez a szűkszavú idézet fedi a szeptembertől áprilisig tartó hosszú, véres harcok útját. Zsukov alig foglalkozik többet a magyar front eseményeivel, mert hiszen magyar területen a német menekülő haderőnek csupán tíz százaléka volt bevetve. De nekünk magyaroknak, akiknek a .folyói mellett, városaiban és házai között dúlt a véres küzdelem, emberfeletti megpróbáltatást jelentett. Néhány sorban megpróbáltunk visszaemlékezni e vérzivataros időkre. Istennek legyen hála, hogy a legnehezebb időkben mutatta meg leginkább irgalmas széretetét. Azok a sorok, amelyek olvasóink elé kerültek, lényegében erről az irgalmas szeretétről tettek bizonyságot. Nem véletlen, hogy minden lelkészünkben egyaránt emlékezetes az az időpont, amikor megszűnt a rejtőzködés, bujkálás, menekülés és félelem, s felsóhajtott: „vége a háborúnak.” De Isten megmutatta azt is, hogy nem ok nélkül suhogtatta fölöttünk ítéletének ostorát. Az ország vezetői ebbe a háborúba ok nélkül és felelőtlenül belesodortak bennünket is. Százezrekre rúg azoknak a száma, akiket elvesztettünk a Don-kanyarban, vagy az ukrán hómezőkön. Polgári életekben is sok tízezer volt a vérveszteségünk. Közösen kellét mindezért a felelősséget vállalnunk. Mit tehetett az egyház népe ezekben az időkben? A múlt bűneiért és vétkeiért bűnbánatot tartani. Az első igehirdetések a megemlékezések szerint bűnbánatban fogantak. Az őszinte bűnbánatot Isten meg is áldotta. Az egyházépítésnek új korszaka kezdődött. Át kellett állnunk egészen más és új vágányokra. Az évszázadok során kitaposott út valahol 1945 tájékán semmibe veszett. Űj csapásokat, új utakat kellett nyitni. A visszaemlékezésekből ez is elevenen tükröződött. Lelkészek boldog felismerései között szerepelt, hogy Isten nem sújtotta övéit erejükön felül. Megpróbált nép lett Isten népe, de az életnek új kapuit nyitotta meg számára. sas Felszabadult az ország és felszabadult az egyház is. Nem célunk most elvileg taglalni, mit jelent az egyház számára a felszabadulás, de az a 25 éves szakasz, amely mögöttünk áll, nagyban és egészben kiábrázolja számunkra ezt. Sok-sok problémát kellett megoldanunk, sok-sok nyomasztó kérdésre kellett választ adnunk, sok-sok váratlan fordulatra kellett figyelmet szentelni, de mindannyiszor megtapasztaltuk. Isten mint a tűzben megpróbált arannyal bánik velünk. A kegyelem gazdog 25 esztendeje áll mögöttünk. Egyházunk népe Csak hálaadással gondolhat Urára, aki megmentette a pusztulástól és elindította új életére. S most, amikor egy csokorba próbáltuk szedni a megemlékezés virágait, okuljunk a múltból és hűségesen teljesítsük jelen és jövőbeli feladatainkat. És Az, aki áldásával kísérte eddigi életünket, a jövőben is kegyelmével gazdagít, ha teljesítjük parancsolatait. Dr. Rédey Pál „Dühöng címen tartott előadást az angyalföldi gyülekezet szeptemberi szeretetvendégségén ifi. Harmati Béla. Több országban közvetlenül szerzett tapasztalatai alapján beszélt, de szélsőséges jelenségek leírása helyett inkább az ifjúság elégedetlenségének okait kereste. A célok nem mindig világosok, de az okok többnyire indokolhatók. A világ szűk lett. Mégis együtt kell élni. Lehet, hogy a másik másképpen gondolkozik, de az is ember. A mi ellentétekben szegénynek nem mondható világunk gyakorlatilag máris egy elméletben sokszor kifogásolt evangéliumi tanítás alapján él: szeressétek ellenségeiteket. Beszámolót adtak és ízelítőt tanulmányukból a nyári kántorképző tanfolyamon részt vett fiatalok. Bartók Béla halálának 25. évfordulójára emlékezve a „Szarvassá változott o írjusag fiúk” balladáját olvasta fel egyik presbiter. Megszólalt lemezről Bartók Béla hangja és a Cantata Profana néhány taktusa. A régi román népballadát feldolgozó kórusmü szarvasokká vált fiúi sok mindenben hasonlítanak a mai lázadó Ifjúságunkhoz kemény lábdobban tásaikkal, kérlelő szónak sem engedő felkiáltásaikkal — mondotta valaki. Mégsem a dühöngő ifjúság típusa jelenik meg bennük. Ha nem is térnek vissza otthonukba (a múltban), apjukat továbbra is „kedves édesapámnak” szólítják. A pohártól, idejét múlt formáktól, azért iszonyodnak, mert forrásra találtak. A szeretetvendégség befejező igehirdetése is az előadás témájához közeledett. Baranyai Tamás rámutatott, hogy nem elég lázadni, vállalni is kell.
