Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-23 / 34. szám
Mit cselekedjünk? Lukács 3,10—17 Kétezer éve majdnem, hogy egy forró, fülledt nyáron felhangzott ez a prédikáció. Nemcsak a levegő volt forró, hanem a vallásos, társadalmi légkör is pattanásig feszült. Évszázados messiási várakozások, csendben és nyilvánosan olvasott ősi próféciák, szegénység és a római iga fokozták a szinte vihar előtti feszültséget. Villámként hasított a csendbe Keresztelő János igehirdetése. Jön,jön a Messiás, aki tűzzel keresztel. Emberek tömegét döbbentette meg ez az igehirdetés. Mi tehát a teendőnk — kérdezték. Bemerítette János őket a folyó vizébe, és vizet csurgatott a fejükre is. Keresztelt, s ez a ke- resztség a megtérés jelképe lett, a megtisztulásé. A jelképek azonban mindig üresek tartalom nélkül, még a legdrágább jelképek is. Tudta ezt János is, mert nem volt rajongó, tudta, mert igét hirdetett. Nem öltöztette szőrcsuhába hallgatóit, nem épített újabb kolostort a pusztába. Amikor igehirdetése hatására megkérdezik tőle az emberek megkeresztelésük után, hogy most már mit cselekedjenek — Keresztelő János válasza józan, szinte hidegen ésszerű. A lendületes igehirdetés józan eligazítássá válik. Nem hívja ki az embereket a világból, hanem visz- szaküldi őket a világba. Igen — hazaküldi őket. Nemcsak a kereszt ség láthatatlan jelképével a homlokukon, hanem egész tartalmukban, énjükben, egyéniségükben megváltozva. „És megkérdezte tőle a sokaság: mit cselekedjünk tehát? ö pedig így felelt: Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda”. Megdöbbentő volt ez a felhívás? Minden bizonnyal nem. Elhangzott előtte is, leírták az Ószövetség lapjaira is. Új és megdöbbentő azonban az volt, hogy először jutott kifejezésre, hogy Isten és ember kapcsolatát nemcsak a vallásos életszektorban kell ápolni, hanem a hétköznapokéban. Olyan új volt, hogy most már csoportosan jönnek hozzá tanácsért, útmutatásért. Mi lett Keresztelő János mozgalmából? Nem tudjuk. De a Messiás eljött. Alázatosan és szegényen, nem ítélt, hanem megtartott. Keresztelő János azt hirdette, hogy a fejsze a fák gyökerére vettetett. Jézus így prédikált: ne vágjátok ki még a fát, hátha jövőre terem. Nem tartott diadalmas ítéletet, hanem dicstelenül kivégezték egy kereszten. Teljes tehát a kudarc? Nem. A szegényeknek hirdettetett az evangélium, az Isten országának az öröme. Vámszedőből Krisztus tanítvány is lett, s egy katona aki a kivégzést vezette a golgotái keresztnél mondta a hitvallást: bizony Isten Fia volt a megfeszített. Szó sincs vereségről, mert a kivégzett Messiás feltámadt, él és uralkodik és eljövendő ítélni élőket és holtakat. Ebben a krisztusi húsvéti fényben elevenedik meg igazán Keresztelő János képe. S ahogy megismertük az erősebbet, aki utána jött, úgy magasodik fel, mint az egyház szolgálatának mai képe. Keresztelt, prédikált és szolgált. Igen — mi is az eljövendő Messiás vár ásónak a feszültségében élünk. Az a kife- jezhetetlen többletünk viszont, hogy már itt járt az eljövendő, és ismerjük töviskoronás arcát, öt prédikálva kell Isten népének ma a világ elé lépni. Igen kilépni. Ahogy ezt Keresztelő János is tette. Ma a kutatások valószínűsítik, hogy Keresztelő János fellépése előtt éveket töltött a mostanában megismert kumráni szerzetesközösség tagjai között. Aztán jött Isten hívása, a nagy törés, és Keresztelő János kilépett a világba. Egyházunkat is kísértette a szűk belső körbe való húzódás hitetlensége. Mégis hátat kellett fordítani ennek a lelki kolostornak, bármilyen andalító is volt belső csendjük, bármennyire lelki gőgöt adott nyugalmuk. Az eljövendő Isten országa hírével kellett és kell ma is a világba kilépni. Így keU vállalni az egyháznak is az alázatos mutatóujj szerepét, s Jézus Krisztust kell hirdetnie. Nem önmagát, használhatóságát, kulturális vagy erkölcsi értékeit. Az evangélium tartalma is ugyanaz: erősebb nálunk. Erősebb gyengeségeinknél, erősebb bűneinknél, betegségeinknél, erősebb egyházunk erőtlenségénél is! Ö jön tehát, a nálam erősebb Messiás — hirdette Keresztelő János; Jön Jézus — prédikáljuk mi. Nagyon kevés dologról mondhatjuk el a világon életünkben, hogy jön. Minden és mindenki megy. Éveink, fiatalságunk, szeretteink, minden és mindenki. Jézus jön! Mais jön igéjével. Szentleikén keresztül. Keresztelő János szavai az egyház mai bizonyságtétele által kelnek életre. Ma is hangzik: Krisztus jön. így ígérte. Minden szavát beváltotta eddig, ezzel még adós. Biztosan jön. Mi tehát a tennivalónk ebben a világban? Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek nincs. Akinek ennivalója van, hasonlóképpen cselekedjék. Kiiltkay Levente babonytamási lelkésznek a Magyar Rádióban elhangzott igehirdetéséből 600 000-BÖL 1500! Rhodesia 600 ezer keresztyénéből mindössze a Holland Református Egyház 1500 kizárólag fehér híve ért egyet a fajüldöző Smith-kormán nyal. A többi egyház most tiltakozási egységfrontot épít ki a kormány tervezett földfelosztási- törvénye ellen. Lelkész-elődeink között kiemelkedő helyet foglal el Pál- fy József. Élete, lelkészi szolgálata arra az időszakra esik, amikor egyházunk és hazánk életében a reformkorral kezdetét vette a küzdelem — most már szélesebb nemzeti alapokon — önálló nemzeti életünkért. Pálfy József 1812. augusztus 20-án Faradon született. Már kisgyermek korában feltűnt szüleinek és későbbi tanítójának szellemi képességeivel. Még nem volt 6 éves, amikor édesapja esténként, munka végeztével írni-olvasni tanította. 6 éves korában bekerült az iskolába, ahol mohon szívta magába tanítója magyarázatait. Tanítója később is kedvesen és szeretettel emlékezett vissza kis tanítványára. 1823-ban, 11 éves korában szülei — lelkészük és tanítójuk biztatására — Sopronba vitték, hogy a régi város régi iskolájában folytassa tanulmányait. Elgondolhatjuk, hogy szüleinek milyen nagy megterhelést jelentett a jóeszű és szorgalmas fiú taníttatása. A kisdiák másokat tanított, hogy saját maga is tanulhasson. Sopronban ekkor volt lelkész Kis János szuperintendens, az irodalmi és társadalmi élet kiválósága. Kis szuperintendens rokona volt Pálfy Józsefnek, és talán az ő bátorítására határozta el, hogy teológiai tanulmányokat folytat, és lelkész lesz. Kis János és lelkésztársa, Gamauf Teofil a soproni diákokból megalakította a Magyar Társaságot, amely a nemzeti nyelv művelését és a kultúra terjesztését tűzte ki céljául. A teológus diák Pálfy József 1832/33-ban a társaság „titok- noka” (titkára) volt. és örömPálfy József mel vett részt az önképzőköri munkában. Külföldi egyetemek teológiai fakultásainak látogatását is tervbe vette, de a bécsi kormányzat tilalma miatt ebből a tervéből csak a bécsi egyetem teológiai fakultásának látogatása valósulhatott meg. Már 1834 áprilisában Zay Károly egyetemes felügyelő gyermekeinek nevelője lett. Alkalma nyílt arra, hogy jól tájékozódjék egyházunk élete felől, hiszen házigazdája a korszak egyik vezető egyénisége volt. Elfoglaltsága mellett mindent megragadott továbbképzésére. Ekkor már a Honművész és a Jelenkor c. lapokba is írogatott. A rév-komáromi gyülekezet Kis János ajánlatára 1834. június 24-én „káplán-professzorrá” választotta: meghívta segédlelkésznek, és iskolájába tanárnak. Nagy kedvvel és lelkesedéssel foglalta el állását. Három év múlva már a mencshe- lyi gyülekezet választotta meg egyhangúlag lelkészévé. Itt alapított családot: feleségül vette Stelczer Erzsébetet, akivel boldog házasságban élt. Igényes gyülekezetében boldogan szolgálta az egyházat és a hazát. Tudása, tiszta embersége gyülekezete határain túl is ismertté tette. Az Alma Mater visszahívta régi diákját: 1841. január 17-én elfoglalta a soproni líceum tanári állását. A „felső grammatikai osztály” vezetése volt a feladata. Ottléte alatt a latin helyett a magyar lett az iskola oktatási nyelve. __ Rö vid ideig tanított, mert 1842. április 3-án a tekintélyes Nagygeresd választotta meg papjának. Üj gyülekezetében tovább dolgozott: latin nyelvtankönyvét itt fejezte be. Egyházkerülete számvevőnek is megválasztotta. Rendbehozta a kerület zilált pénzügyeit. Többlet- munkával járó tisztségében tervet készített az egyházi pénztárak kezelésére. Javasolta, hogy a lelkiismeretesebb munka érdekében minden egyházmegyében létesítsenek külön pénztárosi és számvevői tisztséget. A pénzkezelésre és az ellenőrzésre vonatkozó elgondolása jelen egyházi életünknek is jellemző valósága. Pálfy az 1848/49-es események sodrásában a kerület vagyonát háborítatlanul és sértetlenül megőrizte. Az ő nevéhez fűződik az egyházi épületek tűzbiztosítása Szociális gondoskodása kiterjedt az idős lelkészekre, lelkészözvegyekre és a lelkészárvákra. A soproni iskola további fejlődése érdekében, a kerület kívánságára elcserélte a jövedelmező nagygeresdi parókiát a 900 forintos soproni tanársággal. 1853-tól kezdve újra soproni tanár, majd nemsokára az intézet igazgatója, később soproni magyar lelkész lett. Prédikációiban, gyűléseken is kifejezésre juttatta, hogy megértette a márciusi forradalom eszméit. A nehéz időszakban is állhatatos maradt: a szabadságharc leverése után hosszú ideig megfigyelés alatt tartotta a császári titkosrendőrség, és sokszor zaklatták a császári zsoldosok. A Bach-kor- szakban, mint tanártól is azt várta a diákság és az egész egyházunk, hogy. az ősi líceumban, — amelynek sokáig veszélyben forgott nyilvánossági joga — hazafias szellemben tanít. Pálfy József nem okozott csalódást. Kézikönyvek, tankönyvek nem voltak, a Helytartótanács pedig eltiltotta a kéziratból való tanítást. Ekkor Pálfy ellátta diákjait jegyzetekkel, segédeszközökkel. Elkészítette Luther Kis Kátéjának fordítását, rövidebb és bővebb formában írt egyháztörténetet. Alapvetők pedagógiai utasításai. Magányos Áhítatosság Oltára címen imádságos könyve jelent meg (Pest, 1861.); 1860. július 24-én megalakította a Dunántúli Gyámintézetet. Programját minden gyülekezetnek megküldte. Nemsokára az Egyetemes Gyámintézet is megalakult. (Ma, mint Gyülekezeti Segély végzi építő szolgálatát.) Amikor Eötvös kultuszminiszter 1867-ben elkészítette a kötelező népoktatásról szóló törvénycikket, a tárgyalásokra Pálfyt is meghívta. Szívbaja vitte sírba 1869. július 5-én. Nagygeresdi utóda, Trsztyénszky Gyula és Kolben- heyer Mór soproni lelkész temette nagy részvét mellett. Barcza Béla Boldogságom Gondolatok Az igazságnak és a szeretetnek mindig együtt keU járnia. Az igazság megóvja a szeretetet attól, hogy nagylelkűségből gyengeséggé váljék, ami a tárgyi igazság iránti közömbösségből ered. A szeretet viszont megóvja az igazságot az igazságtalanság keménységétől, melynek forrása a személy iránti közömbösség, vagy ellenszenv. Az igazság a szeretet fénye és sava, a szeretet pedig az igazság tüze és melege. Boldogságom: búvópatak. Mellettem ül, majd elszalad. Vissza se néz, úgy tűnik eL Kiáltok érte: nem felel. „Ó, boldogságom! Szép arám! Talán a mélyben vársz reám?!” És ások. vések éhesen. Tíz körmöm vásik véresen: kutatja egyre, egyre lent! S lám, most felettem megjelent! Ragyog rám, mint a csillagok s kérdőre von, hogy hol vagyok! Rohanok fel, hogy elérjem . . . — sziklák közt... véres a térdemJLL—- Ott ül, igen, a várromon! — Muzsikát hallok valahol: Musszorgszkij sir az életen.;; — De én azért reménykedem: A várteremben vár reám! Kimossa véres, rossz ruhám, letörli arcom, térdemet... s nem mondom majd: nem érte meg! Táncol felém és megölel: sohsem volt tán ilyen közeli Párnámra dől s kacag, nevet! Így lesz ugye? Csak így lehet! S mire fölérek, nem lelem: elnyelte már a végtelen ... így kergetőznénk egyre még, de alkonyul az égi kék s nem várom többé... Néha jön, de gyorsan ismét elköszön ... Jöhet... mehet... már nem lesem és nem hívom szerelmesen ... Boldogságom: búvópatak. Mellettem ül, majd elszalad ... Nő már az árny. S az életem elnyeli majd a végtelen ... Dóka Zoltán (Theodor Harnack) A hit úrrá tesz, a szeretet szolgává. Amilyen a tűz meleg és fény nélkül, olyan a hit is szeretet nélkül. Mi a szeretet? Nem: kölcsönözni, adni, ajándékozni, hanem a szívünket kitárni és megnyitni. Haszontalannak tartok minden szót, mely nem a hit épülését, a szükség enyhítését és az élet megtartását szolgálja. Krisztus vére oly nagy és drága kincs, hogy ha száz világ léteznék is, mind a százat megváltotta volna. Nem a kövei és fenséges építménye teszik a templomot szentté, hanem Isten igéje, a tiszta tanítás és az igehirdetés. (Luther) Mint parancsolat, Isten szeretete jár elöl, de cselekedetben a felebaráti szeretet (Augustinus) Senki sem hiábavaló ezen a világon, aki más terhét megkönnyíti. (Dickens) Nem az a jótevőnk, aki pénzt ad nekünk, hanem aki önmagát adja. (Sana) Istent abban kell megtalálnunk és szeretnünk, akit éppen ad nekünk. Isten nem teljesíti minden kívánságunkat, de teljesíti minden ígéretét Jézus semmi olyat nem követel tőlünk, aminek a megcselek- vésére erőt ne adna. (Bonhoeffer) Sz. P. THEODOR eddigi heidelbergi docens lett a Nyugat-berlini Egyházi Főiskolán a szoeiáletika profesz- szora.. A fiatal teológus ismert nevű szerzője több, a mai tárSTROHM sadalom kérdéseit a keresztyénség szemszögéből vizsgáló, de ugyanakkor a szocialista irányzatokat is figyelembe vevő alapos elemzésnek. Ezer éve született az első magyar király, Géza fejedelem Vajk nevű fia, aki a keresztsedben István vértanúnak nevét kapta. Nem kétséges, hogy István király a legnagyobb emlékeztető a magyarok számára ezer év óta. Boldog az a nemzet, amelynek megszakítha- tatUm hagyományai táplálják a lelkeket, mint ahogy boldogtalan és tétova, ha megszakítják hagyományi érrendszerét s elfolyatják vérét. Ha nem magyarként, hanem közömbös idegen gyanánt tekintenénk István királyra, akkor is ereznünk kellene országépítő és nemzetépítő nagyságát. Mondják, hogy a bambergi dóm híres lovasszobra őt ábrázolja, lovas nomádok megkeresz- telkedett fiát, aki lánynézőbe érkezett a bajorokhoz. Délceg, ösztövér testalkat, teljes cáfolata mindannak, amit ijedt és gyűlölködő német krónikások összehazvdtak a kalandozó magyarokról. Fürkészőn néz előre, mintha valamely csillagot követne, hullámos haján nyitott korona csillog. Vagy talán az az ö igazi arca, melyet a XII. századból származó vörösmárvány fej mutat, a komoly, szigorú, nyugodt s megnyerő férfiarc, homlokán az aranykorong keresztjeiével? Melyik a hiteles ábrázolás? Talán az, mely a koronázó paláston látható, a szelíden merengő szent királyé, aki hatalma jelképeivel áll előttünk? Avagy talán a Képes Krónika miniatűrje az igazi, a vékony- dongajú férfiúé, aki a bolgár fejedelemre rátapos, miután legyőzte a csatában, s arca mintha pírban égne, hogy vállalnia kell az erőszakot? Vagy a későbbi krónikások találták el, akik fehér szakállasán, az ország atyjaként festették meg? Tudatosítanunk kell, hogy István király korának egyik legnagyobb királya s államf ér - fiúja volt. Neve és uralkodása új korszakot jelent nemzete történetében. Országot és egyházat . valósított meg, egész csatlakozásunkat az európai műveltséghez és szokásokhoz, a megtérést a keresztyénségre. Ez volt az ő felismerése. Ha nem látja tisztán az utat s nem képes átvezetni a nemzetet a pogány és törzsi létből keresztyén és nemzeti formába, a magyarság a hunok sorsára jut. Koronája, melyet a francia származású pápától kapott, politikai függetlenségének jelképe lett. De gondoskodott, hogy a jelkép mögött felkészült hadsereg álljon, s kenyérben nem szűkölködő ország. Erős, elszánt lélek volt. Hazai ellenfeleit s a külföldieket, akik rátámadtak, egyként megsemmisítette. Ismerte a veszélyt, tehát megelőzte. Nem félt, nem hőkölt vissza, nem késett el. Szabad és független királyságot hozott létre, mely soha nem volt senki hatalom hűbérese. Európához simult, a kőházakhoz s a kőtemplomok harangszavához, de csak azt vette át Európától, ami országépítő értéknek rémlett. Az erkölcs és ízlés romlását, a divatot, nem követte. Európa akkor halálraijedten készült a világvégre, a betelő ezredik évfordulóra, a csillagszóró robbanásra, ahogyan János evangélista megjövendölte. Magyarország István keze alatt nem vacogott, nem ijedezett, hanem épített és remélt. Tudta, hogy minden nemzet csak saját erejéből érheti el a külső és belső szabadságot. Nem engedte tehát, hogy a feudális mezben a nemzet összetartó kötőanyaga meglazuljon. Intézkedéseket tett, tanácsokat adott, hogy a kötőanyag vérkeringő állapotban legyen ezer évre szólóan. Hű maradt Krisztus vallásához, de hű maradt nemzetéhez is. Krónikásai írják, hogy nyáron nem bírta a köházat, sátorban lakott, mint honfoglaló elődei. Nem kerülgette, szemközt vette az akadályokat. Könnyen tehette, mert tiszta volt a lelkiismerete, s nem a maga hasznát kereste, mindenkinek jó utat kívánt teremteni. Egyik európai képviselője volt annak az eszmei mozgalomnak, mely a francia Clunyben virágzott ki. Levelezett is a clunyi kolostor apátjával. Székesfehérvári templomának meglepő méreteit és művészi szépségét a kiásott romokból is megcsodálhatjuk. Ragaszkodott az új valláshoz, de okos valóságtisztelő volt, nemzete jellemére, erejére, képességeire, vagyis a magyar alkatra építette fel az országot. Magára vonatkoztatta az apostol szavát: „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd”. Ezt ajánlotta fiának is. Szabályszerűen küzdött, könnyen válhatott jelképpé. Erkölcsi fegyelemmel hódított, nem dobta oda a gyeplőt a szabadosságnak, amelyről tudta, hogy ez a bűn, vagyis a harmónia kibillentője. Egyensúlyra tanította a nemzetet, ezt hagyta örökül. Az Intelmekben, melyet fia számára diktált, rendkívüli emberismeret nyilvánul meg. Országot csak igaz telkekre lehet felépíteni. Magyarország világszintre emelése volt a gondja. Nem tűrt meg semmit, ami szándékát rontotta. A királyi korona ékességéről beszél, de az ország békéjére s a társadalom jellemerejére gondol. A jellem erejére, mely több az aranynál és a bornál. Légy türelmes és igaz ítéletű, intette a fiát. Tisztelte a hagyományt, vagyis szólt az ősök követéséről, ami ugyancsak jellemfaragó erő. Az összetartozás és együttérzés erejéről szólt. „Ki-ki abban legyen foglalatos — írja az Intelmekben — amit az ő ideje hoz magával, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének tanácsban. Mindazonáltal az ifjakat a tanácsból egészen nem kell kirekeszteni. De valahányszor tanácsot tartasz velük, ha szinte alkalmatos lenne is tanácsuk, vidd mégis mindig az öregebbek elejibe, hogy minden cselekedeteidet a bölcsesség mértékéhez mérjed.” Az ősök követése a királyi méltóság lépcsője. Pedig ezek az ősök még pogányok voltak. De aki ellenáll az ő atyjának. Istennek is ellensége. Az engedetlenség: veszedelme az egész országnak. Kövesd, mondja, fiam, az én szokásaimat, hogy nemzeted között kiváltképpen becsültessél. Mélyrehatóan magyarázta meg, hogy a nemzet egyensúlyát biztosító jó erkölcs, a tisztesség és törvény megtartása, Isten imádatával kötődik egybe. Elkötelezett királyt, elkötelezett nemzetet kívánt, a béke szivárványát hazánk fölé. Ezer éve született ez a cáfolhatatlan felismerő és tanácsadó. Szalatnai Rezső István király felismerése
