Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-07-19 / 29. szám

XXXV. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM 1970. július 19. ityári lehetőségek A nyár derekán járunk, és egyre több helyen olvasható a felirat: nyári szünet Már régen elhangzott az előző tanév vé­gét jelző csengöszó az iskolákban, lezajlottak a vizsgák az egye­temeken, csend költözött sok, eddig vidám zsivajtól hangos épületbe. Megpezsdült viszont az élet a télen oly csendes Ba- laton-parton, benépesültek az ifjúsági táborok, kirándulócso­portok keresik fel a szebbnél szebb erdeinket, a kies tisztáso­kon sátrak tarkállanak, külföldi turistákkal találkozik az em­ber lépten-nyomon az ország minden részében, és magyar szó hallatszik sok külföldi országban. A nyár egyik fele elmúlt már, de hátra van még a másik, s jó, ha eszünkbe jut, hogy a nyár nemcsak a szünet ideje, hanem a lehetőségek alkalma is. A nyár először is lehetőség a kikapcsolódásra. A diákok a tízhónapos tanulás után végre becsukhatták egy rövid időre a tankönyveket, s a tanulás helyett ezekben a hetekben a szó­rakozás heteit élik. Lehetőség a nyár a kikapcsolódásra a mun­kásoknak is, akik egy rövid időre leállították gépeiket, elhagy­ták az üzemeket, a sokszor oly füstös gyáróriásokat, hogy ki- szellöztessék magukat. A bányák mélyén dolgozók most végre hosszabb időt tölthetnek a ragyogó napfényben, teleszívhatják tüdejüket a virágok édes illatával. Az íróasztalok mellett dol­gozók is felállhatnak végre egy kis időre, hogy felfrissítsék fáradt tagjaikat De a nyár lehetőség a pihenésre is. A megfeszített munka ritmusát most a pihenés ritmusa hozza egyensúlyba. Megpi­hen a fáradt kéz, a nem lankadó láb, a szorgalmas értelem. Lehetőség a nyár az elcsendcsedésre is. Jó, ha a rohanó em­ber ilyenkor egy kis időre megáll, jó, ha a városok zajától, a gépek dübörgésétől elfáradt ember eljut a csend birodalmába, hogy csend legyen necsak körülötte, hanem a szívében, a lel- S*ében is. i nyár meghozza az ember számára a felfedezések lehető­ségét. is. Az élet rohanásában, forgatagában sok mindent oly természetesnek veszünk, hogy fel sem figyelünk rá. Magától értődő a napsugár és az eső, magától értődő az, hogy megvan mindenünk, amire szükségünk van, s nem jut eszünkbe az, hogy hány ember szorgos munkája szükséges mindehhez. Más­kor olyan magától értődő, hogy vannak hegyek és völgyek, vannak csörgedező erdei patakok és hatalmasan hömpölygő folyamok. Ilyenkor, nyáron észrevesszük a víztükörben felcsil­lanó napsugarat, az erdők csendjét és csodálatos élővilágát, meglátunk olyan kedves kis virágokat, amelyekre máskor nem jut időnk felfigyelni. Ilyenkor boldogan szívjuk a száradó szé­na illatát, meghalljuk a csendben megkonduló harang szavát, s az éjszakai sötétben új. meg új csillagokat fedezünk fel az égbolton. Lehetőség a nyár a másik ember megtalálására is. Különö­sen is sokat jelent ez a városi csalódok számára. A fáradtan hazaérkező férj és feleség alig tud esténként néhány szót vál­tani egymással s az édesapák és édesanyák ilyenkor, nyáron veszik észre azt, hogy a nemrég még tipegő gyermekük ma már bájos nagylány, vagy mindenről véleményt alkotó hosszú kezű- tabú kedves. kamasz. És sokszor megdöbbentően ér minket, szülőket az o felfedezés, hogy gyermekünk felnőtt lett nem­csak testileg, de lelkileg és szellemileg is. és kész arra, hogy a nyomunkba lépjen. Ilyenkor nyílnak meg a lehetőségek a nyaralóhelyeken és az üdülőkben arra., hogy felfigyeljünk a másik emberre, éle­tére, lelki-szellemi értékeire. Ilyenkor nyílnak tágabb lehető­ségek is, hogy az egyik nép megismerje a másikat. Különböző nemzetközi delegációk keresik fel egymást, hogy barátságot kössenek. Ilyen lehetőség volt a közelmúltban lezajlott finn— magyar barátsági hét is. Politikusok és tudósok, lelkészek, or­vosok, munkások és parasztemberek ismerkednek egymás éle­tével, fedezik fel egymásban az embert, a barátot, a testvért. Hány és hány magyar ember utazza be ilyenkor Európát, Ázsiát, Amerikát, Afrikát, sőt még a távoli Ausztráliát is, s hány nemzet fia látogatja meg hazánkat. Cseregyermekek utaz­nak Finnországba, Ausztriába és Svájcba, hogy más cseregyer­mekek üdülhessenek nálunk. Nagy nyári lehetőség számunkra az, hogy felfigyeljünk a másik emberre, örömére, bánatára, életére és álmaira. De a nyár lehetőség a bizonyításra is. Annak bizonyítására, hogy nemcsak beszélni tudunk, hanem cselekedni is. Meg­nyíltak az építőtáborok az árvíz sújtotta falvakban, hogy meg­feszített munkával eltüntessék a pusztulás nyomait. Fiatalok és felnőttek most azon fáradoznak, hogy a romba dőlt ottho­nok helyén minél előbb szebbek és jobbak emelkedjenek. A földeken dolgozó parasztemberek most úgy végzik munkájukat szerte az országban, hogy azok is élelemhez jussanak, akiknek földjéről mindent elvitt a hömpölygő áradat. A munkások most a bajba jutottak helyett is helytállnak, hogy legyen elég építő­anyag és munkáskéz. Igen, a nyár a bizonyítás lehetőségét is jelenti a számunkra. / Végül lehetőség a nyár az új munkára való felkészülésre is. Akkor, amikor pihenünk, akkor, amikor elcsendesedünk, ki­kapcsolódunk, amikor felfedezésekre jutunk, amikor rátalá­lunk a másik emberre, akkor tulajdonképpen felkészülünk. A még nagyobb munkára, a még nagyobb erőfeszítésre, a még nagyobb bizonyításra. Lehet, hogy a nyarat megelőző fáradt­ság a munkával kapcsolatos ellazulásban is jelentkezett ná­lunk. Az ősszel meginduló munka — legyen az tanulás, mun­ka a földeken, a gyárakban vagy az íróasztalok mellett — nem ad lehetőséget az immel-ámmal végzett munkára, a lazaságra, a pontatlanságra. Minden erőnket, minden képességünket, minden testi-lelki-szellemi erőnket latba kell vetnünk ahhoz, hogy a magunk helyén megállhassunk. A nyár derekán járunk, s jó, ha nemcsak számba vesszük ezeket a kínálkozó lehetőségeket, hanem élünk is velük. Harkányi László Maradj hű az evangéliumhoz KUZMICS EMLÉKTÁBLA SURDON Nehéz dolog egy ilyen rövid riportban összefoglalni mind­azt, ami 1970. június 21-én Sur- don történt. Nehéz azért, mert oldalakat lehetne írni a so­mogyi, zalai dombok szépségé­ről, romantikájáról. Nehéz, mert lehetne írni az itt és ezen a környéken élő emberek szor­galmáról, hűségéről, szereteté- ről és vendégbarátságáról. Ne­héz, mert hosszan lehetne írni a surdi gyülekezet történeté­ről. Nehéz, mert egy külön ri­portot lehetne írni a jugoszlá­viai szlovén evangélikusok surdi látogatásáról. És azért is nehéz, mert részletesen kelle­ne ismertetni a surdi gyüleke­zet volt lelkészének, Kuzmics Istvánnak az életét és munkás­ságát. Minderről csak távirati stí­lusban lehet írni, de megpró­bálom úgy, hogy a június 21-ikei ünnep jelentőségéből és hangulatából valamit érzékel­tessek. A surdi gyülekezet és a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház közösen emléktáblát állí­tott Kuzmics István emlékére, aki a surdi és környező gyüle­kezetek lelkésze volt 1755-től 1779-ig. Azért állítottak emléktáblát Kuzmics Istvánnak, mert lel- készi szolgálata mellett, azzal szoros összefüggésben más, je­lentős munkákat is végzett, aminek emléke és hatása még ma is jelentős. Még iskolaigazgatói (rector) szolgálata alatt írta a „Vandal­ius kis Katekizmus” című könyvét, melyben evangélikus hitünk alaptanítását foglalta össze mindenki számára ért­hetően, szlovén nyelven. Alap­vető munkának számít a Vend ABC-s könyve is. Lelkészi szolgálata alatt, 1770-re fejezte be az Újszövet­ség szlovén nyelvre való fordí­tását, amit 1771-ben Halléban adott ki. A fordítási munka egyúttal a szlovén irodalmi nyelv megteremtését Is jelen­ti. Hatása ezen a téren Luther és Károly hatásával egyenér­tékű. A fordítási munka befejezé­sének 200 éves jubileumát használta fel a gyülekezet ar­ra, hogy emléktáblával is meg­örökítse Kuzmics István em­lékét. A fordításon kívül Kuzmics István jelentőségét aláhúzta az mellett ez a mai ünnep is egy ilyen jel a számunkra, magya­rok és szlovének számára” — mondta Krecmár esperes az istentiszteleten elhangzott kö­szöntőjében. Az ünnep jelentőségét húzta alá az is, hogy azon nemcsak a tény is, hogy Jugoszláviából mintegy százötven fős küldött­ség érkezett Surdra Krecmár esperes vezetésével. „Kuzmics István volt az, aki szolgálatá­val összekötötte a két népet. Ma olyan időket élünk, és azon dolgozunk, hogy azt keressük, ami összeköt minket. Isten mindig ad jeleket, amelyeken keresztül közeledhetünk egy­máshoz. A sok másfajta jel N a a s d A nádasdi gyülekezet 1949- ben önállósult. Ezután vásárolt egy parasztházat, bizonyítva, hogy tud teremteni a maga számára a gyülekezet életéhez szükséges feltételeket. * Ebben a lakásban lakik a lelkész. A hívek minden röstelkedés nél­kül tekintettek az istállóra és pajtára, mely alkalmas és egy­úttal egyetlen lehetőségnek mutatkozott a gyülekezet ott­honának megteremtésére. A munka ügybuzgalmat, anyagi áldozatot és mind nagyobb le leményességet kívánt. A hívek falakat bontottak, régieket ja­vítottak, az egész falazatot körben megemelték úgy, hogy a tető közben nem lett lebont­va. A munka irányítói és végzői is a gyülekezet tagjai voltak, parasztok. Észbeli és fizikai erejüket csupán megtoldottak azzal a 60 ezer forinttal, mely­re az összeadott anyagon kívül szükség volt a felszentelés napjáig. 1955. április 17-én avatta fel a templomot D. Dr. Vető Lajos püspök. Tóth Imre gondnok adta át ünnepélyes megnyitás­ra a még csak padokkal és szé­kekkel felszerelt helyiség kul­csát, hogy megtartsák az első istentiszteletet. Ez alkalommal a gyülekezetbe látogatott Má- tis István aikai lelkész, aki a temploménít°s megindítója volt. Később Benkő Béla kis- somlyói lelkész szolgált a gyü­lekezetben, amelynek jelenlegi lelkésze Rác Miklós. egyházunk tagjai voltak jelen, hapem részt vett azon a Zala megyei Tanács egyházügyi ta­nácsosa, a falu és a helyi Nép­front vezetősége is. Az ünnepi istentiszteleten, melyen a bevezető oltári szol­gálatot D. Káldy Zoltán püs­pök, Krecmár és Dubovay es­peresek végezték, Káldy püs­pök 2 Timóteus 3,14—17 alap­ján prédikált. Igehirdetésének első részében kiemelte és pél­dának állította a gyülekezet elé Kuzmics István érdemeit, amelyeket fordítás, nevelés -és általában a lélkészi szolgálat terén szerzett, és amelyek tör­ténelmi jelentőségűek. „De — hangsúlyozta a püspök — itt nem állhatunk meg. Kuzmics Istvánon keresztül is Jézus Krisztus evangéliumát kell prédikálnunk. .Maradj meg mindabban, amit tanultál.. — írja az apostol, vagyis ma­radj hű az evangéliumhoz. Ez a hűség Kuzmicsnál abban nyilvánult meg, hogy fordított, könyvet írt, vagyis hű volt a néphez. Erre a hűségre szólít fel bennünket is Jézus ... Kuz­mics István nevén keresztül jusson eszünkbe Jézus Krisz­tus. Ha eszünkbe jut, ne feled­kezzünk meg erről: Maradj hű az evangéliumhoz és a megkez­dett úton szolgálj tovább a családban, gyülekezetben, nép­ben és az egész világban. Ma­radj hű az evangéliumhoz, amely békességet ad”— mond­ta befejezésül a püspök. Az istentisztelet után hang­zott el először Krecmár espe­res köszöntése, majd D. Káldy Zoltán püspök az egész egyhá­zunk nevében, Dubovay Géza esperes az egyházmegye, végül Szomjas Károly pátrói lelkész a volt társgyülekezet nevében mondott köszöntő szavakat. Ez­után leplezte le a püspök a templom falába elhelyezett emléktáblát. Ezt követően egy szavalat hangzott el, „Kuzmics István emlékére”, melyet Bor­sos Margit mondott el. A je­lenlevő szlovén lelkészek és gyülekezeti tagok énekkel szol­gáltak, majd két. megemléke­zés hangzott el Kuzmics Ist­vánról. Dr. Pusztay László surdi lel­kész — aki nagy gonddal és odaadással készült az egész ün­nepre, és az ő nevéhez fűződik az emléktábla felállításának a gondolata is — rövid meg­emlékezésében azokat a jelen­tős pontokat emelte kj Kuz­mics életéből, melyek a surdi gyülekezethez és az itt végzet* szolgálatához kapcsolódnak. Luthár Ádám szlovéniai ny. esperes pedig Kuzmics István szolgálatáról adott átfogó ké­pet Beszédében hosszan emlé­kezett meg arról, hogy a mai szlovén egyház milyen nagyra értékeli és hogy becsüli meg Kuzmics emlékét. Befejezésül ezt mondta: „Kuzmics példa arra, hogyan kell Istennel? en­gedelmeskedni. Tartsuk meg a legnagyobb parancsolatot: a* Istent féljük, az embert szeres­sük. Kuzmics egész szolgálatát ez hatotta át.” Az ünnepség után a szlovén és magyar vendégek egyaránt a surdj gyülekezet vendégsze­retetét élvezhették, a megterí­tett asztal mellett, ahol nem is a bőséges ebéd volt az elsőren­dűen szép dolog, hanem az a szeretet, amellyel a gyülekezet elkészítette azt. Méltó és szép befejezése volt ez az együtt-!ét az ünnepségeknek. Budapest felé útközben gondolkoztam, hogy érdemes és tanulságos Venne mindé« gyülekezet történetében meg­keresni azokat az ősöket, akik­nek a hitéből és szeretetéből a mai gyülekezet is tanulhat és épülhet. A surdi gyülekezet **zt már megtette, és jól tette, mert ez az ünnep új lendületet adott a gyülekezetnek szolgálatának jó betöltésére. Tfj. Kendeh GvSrts BEIKTATTAK HIVATALÁBA D. I. BRAECKLEIN TÜRINGIAI ÚJ PÜSPÖKÖT Az új türingiai püspököt előde, D. M. Mitzenheim nyu­galmazott püspök iktatta be hivatalába június 15-én Eisenachban. Üdvözlő beszédé­ben rámutatott Mitzenheim püspök, hogy az élő hitnek a népet szolgáló szeretetben kell megnyilatkoznia. „Ez a magya­rázata annak, hogy miért dol­gozik együtt evangélikus egy­házunk az állammal a béke megtartásáért és biztosításá­ért.” Jelen volt a beiktatáson H. Seigewasser egyházügyi állam­titkár is. aki méltatta a nyu­galomba vonult Mitzenheim püspök érdemeit és annak a reményének adott kifejezést, hogy az új püspök is folytatja elődje útját TEOLÓGIAI INTÉZETEK JEGYZEKE Az Európai Egyházak Kon­ferenciájának genfi főtitkársá­ga most jelentette meg az európai teológiai intézetek (nem-katolikus) teljes jegyzé­két. A jegyzék első kötete an­nak a sorozatnak, amelyet az egyházak és intézetek közti kapcsolatok erősítése érdeké­ben ad ki a genfi központ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents