Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-06-28 / 26. szám

Mini-témák A titokzatos góllövő Ahogy ereszteném le a redőnyt: üvegcserepek a két ablak között. Persze, fociztak a srácok. Valamelyik a jobb felső sa­rokba bombázott, akár Petraá a braziloknak. Kapu, vagy ablak — egyremegy. S utóbbi mégiscsak jobban zörög, mint a háló — bár kár, hogy nem hallatszott be az irodába, mert lett volna egy-két szavam az akcióhoz. Az itt-ott fenyőfás pázsiton síri csend honol. Na ja, majd megvárják a fényképészt. — Nyugodj meg, az ismeretlen góllövő megőrzi inkognitóját — vigasztalom feleségemet. Bizonytalan, hogy az ezt követő egy óra alatt ő mennyire tudta értékelni megnyugtató művé­szetemet, viszont beállított a szomszéd lakótömbből Sanyi, mondván, hogy bocsánatot kér, nem akarta, és elviszi, becsinál­tatja, satöbbi. Nézünk egymásra a feleségemmel. „Utald ki neki az ablakot” — mondja. Ügy is lesz. viheti Sanyi, aki úgy vonul el, mint a csehszlovákok a brazil meccs után. „Azért becsületes dolog, hogy legalább megmontad” — ismerem el közben, míg összeseprem a maradék szilánkokat. „Míg elhallgattam, éjjel-nappal rám nehezedett kezed, élet­erőm elapadt” — hangzik a lélektani szakkönyvbe kívánkozó vallomás a 32. zsoltárban. Pedig az, aki itt beszél, aki „nem ta­kargatta vétkét”, az nem valami reszketeg lelkű rabszolga volt, hanem Dávid, akit Donatello, Bemini, Michelangelo faragott szoborba s Rubens és Rembrandt festett meg: nemzeti hős és hadvezér, költő és király, sőt még próféta is; ha úgy tetszik: többszörös nagymenő, mintha összeadnád Adyt, Gagarint, Relét és Albert Schweitzert. Fejébe is szállt kissé a dicsőség (velünk ez dávidi színvonal nélkül is megesik). Nátán próféta akkor egy felháborító esetet mondott el neki nevek nélkül, mire a király „egyből” halált kiáltott az ismeretlen gazemberre. „Te vagy az az ember!” — vágta akkor szemébe Nátán. Hogy erre hogyan reagált Dávid, azt az 51. zsoltárban olvashatjuk. „Egye­dül teellened vétkeztem!” Vagyis „királyi” nyakaztatás helyett bűnbánatot tartott, azt is felismerve, hogy tulajdonképpen s alapjában véve („egyedül”) az Isten-közösségből lazult ki, így ütődött neki olyan csúnyán embertársai egyik-másikának, mi­közben persze önmagának is jócskán ártott. „öngól” is minden bűnünk; még ha azt is hisszük, hogy nyer­tünk vele. Az emberi lélek legmélyebb ismerője, Jung pro­fesszor szerint nemcsak az elkövetett, de még a tervezett igaz- talanság is megbosszulja magát a saját lelkűnkön, akár észre­vettük. akár nem. Aztán dühösen kutatjuk, ki „lőtte el” a dol­gunkat, ki törte be a szívünk ablakát. A „titokzatos góllövőt” keressük, a felelőst elbizonytalanodásainkért, dühöngéseinkért, egyensúlytalan vágyainkért, az „egészért”. Micsoda kín lehetett József Attilának maga elé nyögnie sajátos gyónásként: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem. — Most már tudom” „És te elvetted rólam bűneim terhét!” — sugározza az örö­met a 32. zsoltár, Dávid vallomása. De ez ott indult, hogy mint­egy én voltam-mal jelentkezett Isten előtt. „Ablakbecsináltatá- saink” mikor mennyire sikerülhetnek. De a Nagy Oldódás — megint csak József Attila szavaival — itt kezdődik és végződik: „Öh boldog az, kinek van Istene...” Bodrog Miklós Dickens 1812-ben születni Kttenc- gyermekes családban. Nyo­morgó gyerekkor, megalázta- tásos ifjúság, többször is az adósok börtönébe került az egész család. Volt festőinas, rikkancs, — cimkéket körmölget cipőpasz­ta gyárban. Aztán ügyvédi ír­nok, újságíró, — végül a 19. század legünnepeltebb írója lett nemcsak Angliában, ha­nem az egész világon. Tucat­nál több nagyregénye milliós példányban jelent meg. ,£oha ilyen írói karriert nem látott a világ!” Magyarul is olvasható minden nagyregénye, egyik­másik több fordításban is. Szerb Antal, neves iroda­lomtörténészünk ezt írja Dic­kens páratlan népszerűségéről: „... A hét legfontosabb ese­ményének regénye következő folytatásának megjelenését te­kintették és a haldoklók azért imádkoztak, hogy még megér­hessék azt a napot.. Hatásának titka? Jól ötvözte írásaiban a humort és a meg­ható elemeket, a szép stílust és a drámai erőt. Egész életé­ben London írója volt s ma­radt, mégis olyan népi tudott lenni, hogy ebben Mikszáth Kálmánnak is ösztönzője volt. Szinte a szíve vérével írt. Alakjaival együtt sír — nevet, s velünk is megsirattatja, ki­nevetteti őket. Olykor sírva jött ki regényírás közben dolgozószobájából és sírva mondta: „Meg kell halnia, mégis meg kell halnia!...”, tudniillik valamelyik regény­hősének. Ezért tudott élményszerűen írni. A kedves családi örömö­ket és fájdalmas nyomorúsá­gokat úgy tudta megírni — Copperfild Dávid, Kis Doritt, Twist Olivér, — hogy szinte lehetetlen elválasztani a való­ságot a költészettől. Amelett bátran ír és őszin­tén. Felfelé és lefelé egyfor­mán megmondta az igazságot. Az Izvesztija így indokolja Dickens írói sikerét: „ .. ■ min­dig gyűlölte a társadalmi igaz­ságtalanságot, és életének el­ső percétől az utolsóig a sze­gények pártján volt...” Kímélet nélkül megírja ha­zája választási visszaéléseit, a kortesitatásokut, a panamá­kat. Élesen elítéli az éhbérért gyermekeket dolgoztató gyá­rosokat, az adósok börtönét, a hiénalelkű kizsákmányolókat, az üzletté züllesztett iskolá­kat. Meghatóan tudja hirdetni a keresztyén felebaráti szere- tetet. Külön kell megemlékeznünk kedves postumus művéről. 1849-ben írta „Urunk élete” címen. Jézus élete ez az evan­géliumok, főként Lukács evan­géliuma alapján. Nyolc gyer­mekének írta, gyermekszív­közeli, gyönyörű egyszerűség­gel. Meghagyta azonban, hogy ez a műve maradjon a család­jában, ne kerüljön kiadásra! Nem akarta kihívni a vaskala­pos dogmatikusok kritikáját. A család nyolcvanöt évig őrizte kéziratban a becses csa­ládi ereklyét. Mikor azonban utolsó gyermeke is meghalt, 1933-ban, az örökösök a kia­dási tilalmat feloldották. A The Border Cities Star című kanadai angol napilap 1934- ben folytatásosán leközölte. Azóta Dickensnek ez a gyer­mekeknek szánt Jézus-életraj­za fordításokban bejárta a vi­lágot. Magyarul is megjelent. A szöveg elé kedves reggeli és esti imádságot írt. „ ... Istenem, áldd meg drá­ga apámat, anyámat, testvé­reimet, minden rokonomat és barátaimat. Add, hogy jó gye­rek legyek, sohse hazudjam, mert az szégyenletes dolog. Add, hogy jó legyek a szegé­nyekhez, s ne engedd, hogy szívtelen legyek az állatok­hoz ...” Aztán így kezdi az első fe­jezetet: „Kedves Gyermekeim, nagyon szívemen viselem, hogy megismerjétek Jézus Krisztus életét, mert öt min­denkinek ismernie kell...” S a vége: „... Ha a mi Urunk Jézus Krisztus életét és taní­tásait emlékezetünkben tart­juk, s igyekszünk követni, bi­zalommal remélhetjük, hogy Isten megbocsátja vétkeinket, és megengedi, hogy békesség­ben éljünk, haljunk.” Dickens száz éve halt meg. A Westminsterben temették Anglia nemzeti nagyjai közé. Ma is lehet tőle emberséget tanulni. Szabó József RÓMAI KATOLIKUSOK ARANYSZÁMA ÉSZAKON Skandináviában a római ka- Norvégiában 0,22 és F.nnor- tolikusok arányszáma az ossz- szagban 0,06 százalék. Finnor- lakossághoz viszonyítva a kö- szágban a 0,06% 2877 lelket vetkező: Svédországban 0,64, jelent, akik öt gyülekezetben Dániában 0,57, Izlandon 0,56, élnek, -S-élüköo püspök áll. 'Egyházunk uTfa és teofőgFája Isten kétféle útja Szemléltetésül egy gyakor­lati példából induljunk ki: nyilvánvaló, hogy a villany- szerelő az elektromos vezeté­keket nem kötheti össze akár­hogyan, ha el akarja kerülni akár a hiábavaló munkát, akár a rövidzárlatot. Ugyanígy van ez, az igazság különböző vezetékeinek egy­máshoz való viszonyával is: nem elég az önmagukban igaz tételek egymástól független ki­mondása, de meg kell tanulni azokat rövidzárlatmentesen, a hasznos munkavégzés érdeké­ben összekapcsolni. A teológiai munka során négy — részben bibliai, rész­ben gyakorlati felismerést kel­lett egyházunkban „rövidzár­latmentesen” egymáshoz vi­szonyítani. Az első: az igazi keresztyén olyan a világban, mint a fehér holló . .. Olyan ritka (!) A második: vannak emberek s ismerünk is olyanokat, akik igazán szépen és becsületesen élnek mind szűkebb egyéni (erkölcsi, családi), mind pedig tágabb (munkahelyi, társadal­mi) körben. Ezek az úgyneve­zett „rendes emberek”. A harmadik: Jézusnak „ada­tott minden hatalom meny- nyen és földön” — Máté 28,18. A negyedik: az evangélium Isten ereje, ami arra való, hogy aszerint éljenek, hogy megtartsák és cselekedjék mindazt, ami abból követke­zik — Máté 7,24. Próbáljuk meg tehát most ezt a négy — önmagában nyil­vánvaló igaz tényt egybekap­csolni magunkban. Persze „zárlatmentesen”. S gondolva arra, hogy ezt a munkát egy­házunkban nem íróasztal mel­letti logikai játékként, hanem az új szocialista társadalom­ban való szolgálat gyakorlata közben kellett elvégeznünk, ráadásul az egyház múltjának sok nyomasztó emléke mellett Kezdetnek vegyük sorra a „zárlatos”, helytelen kapcso­lásokat, melyeknek mindegyi­ke a reformáció óta komoly kísértést jelentett — és jelent ma is sokhelyütt az egyház számára. Alapvetően elhibá­zott, ha az első és második fenti tapasztalatot így kap­csolnánk össze: csak a „fehér hollók” a „rendes emberek”! Ez azt jelentené ugyanis, hogy ha találkozom egy rendes emberrel, az föltétlenül ke­resztyén kell hogy legyen ... ami valljuk be, nem igaz. Nem igaz azért, mert mi ma­gunk, keresztyének is egyszerre vagyunk „igazak”, de ugyanak­kor egyben „bűnösök” is, akik­nek nem mindig sikerül úgy élni, ahogyan szeretnénk s akik­nek tetteiből nem mindig derül ki egyértelműen, hogy Kihez is tartozunk? S nem igaz azért, mert sok példa mutatja, hogy mennyire szép, tisztességes, becsületes és hasznos életet él­nek olyanok is, akik nem vall­ják magukat keresztyénnek. Ha ezt nem vennénk figye­lembe, akkor igazságtalanok, beképzeltek és szűkkeblűek lennénk. Hasonló eredményre jut­nánk, ha a második és negye­dik mondatunkat kapcsolnánk össze ily módon: az egész vi­lág minden olyan emberének, aki igyekszik becsületesen él­ni kötelező azok szerint az er­kölcsi normák szerint élni, amelyeket az evangélium ál­lít elénk! Milyen alapon köve­telhetné meg egy taxisofőr például azt, hogy amíg ő szol­gálatban van, senki ne igyon meg egy pohár sört se? Sza­badna-e az egyháznak azt mondani, hogy a Hegyibeszéd erkölcse alkalmazandó Föl­dünk gazdasági, politikai, tár­sadalmi kérdéseinek megoldá­sában. Vagy próbáljon meg az egyház világuralomra tömi s aztán saját szabályai sze­rint ítélni meg hívőt, hitetlent egyformán? Teljesen elhibá­zott — és evangéliumellenes lenne ez az út is! Hasonlóképpen akkor is, ha a harmadik és negyedik igaz­ság összekapcsolásából azt hinnénk, hogy Isten az egész világot kézbentartó hatalmát és uralmát kizárólag az evan­gélium eszközén keresztül gya­korolja. Mintha csak az evan­gélium hatókörén belül lenne Ür s a világ sajátos törvényeit nem azért adta volna, hogy azokon keresztül — a jog, a józan ész és a természetes emberi humánum által — minden ember (!) békéjét, rendben-élését, jólétét bizto­sítsa. Ezek után a zárlatos próbál­kozások után könnyebb meg­érteni a címben jelzett „kétfé­le utat”, tudniillik Isten két­féle útját, kétféle eljárásmód­ját a világban. Kétségtelen, hogy Isten uralkodik Jézus Krisztus által az egész vilá­gon, de ez az „uralom” a szol­gálat, az önfeláldozás, a szere­tet uralma (1—3). Az evangé­lium erkölcse a hívőkre érvé­nyes elsősorban, nem azért, hogy azt másokra rákényszerít- sék, hanem, hogy abból nyerje­nek erőt az egyház falain kí­vüli naponként együttműködés­re mindazokkal a jóakarata emberekkel, akik a maguk esz­közeivel, hatalmával és felis­meréseivel építik közös földi jövőnket (1—4). A nemhivő emberek igaz törekvései így eszközei Isten gondviselő sze- retetének (2—3). Ugyanaz az Isten működik tehát és köze­ledik egyazon világhoz, csak kétféle módon: az egyikkel, hogy fenntartson és kormá­nyozzon, a másikkal, hogy megtérítsen és üdvözítsen. Így lesz a feszültség alatti igazságok egybekapcsolásából nem robbanás és zárlat, ha­nem közös utat mutató fény és a közös emberi célokért öröm­mel vállalt szolgálat. Bízik László ANYÁM ADD RÁNK ÁLDÁSODAT ...Nem istenét elrabolni, sem szép hitét letarolni nem akartam: — nem lehet úgysem azt a nagy eget benne elérni s rombolni. De az fáj, jaj! csak az fájna, ha meghalni úgy találna, hogy mindarra, mit én hittem, hiszek s mire sorsom tettem, áldását 6 nem adná rá, két szent karját ki nem tárná, mosolyogva, életünkre s nem tenné kezét fejemre, elrebegve: ó „Hát segítsen meg titeket a jó Isten!" Ó, mert akkor, tudom, biztos győz, ami küszködik itt most, hogyha ő és minden anya mireánk áldását adja; ha minden egyszerű ember mélyen meghatódva felkel, s karjaikat felénk tárják: — Legyen munkátokon áldási Részlet VÁCI MmALY 1958-ban íródott verséből Vakok látnak? sánták járnak és a süketek hallanak Séta a babelsbergi Oberlin-házban Lapunkban az elmúlt idők­ben képes beszámoló jelent meg szeretetintézményeinkről. Olvasóinknak alkalmuk volt megismerkedni ezekkel, me­lyeket a szeretet és az áldozat- készség tart fenn. Most ismerkedjünk meg a Német Demokratikus Köztár­saság egyik egyházi szeretet- intézményével. Ez a Potsdam melletti Babelsberg városká­ban van. Neve Oberlin-Ház. Alapítója a múlt században Oberlin János lelkész volt, akinek megesett a szíve a sok emberi nyomorúságon. Össze­gyűjtötte a testi fogyatékos gyermekeket, részükre otthont biztosított. Megvalósította azok állandó gondozását, ápolását, később pedig munkába állítá­sát. Forradalmi lépés volt ez abban az időben, mert nem volt sehol olyan intézmény, ahová a szülők testi fogyaté­kos gyermekeiket elhelyez­hették volna. Sok nehézséggel, még több meg nem értéssel találta szembe magát Oberlin lelkész az első időkben, de Is­ten munkáját, nemes törekvé­sét megáldotta, mert a kicsiny mustármag hatalmas fává nö­vekedett. Ehhez a diakóniai intézet­hez jelehleg többek között tar­tozik: Diakonissza Anyaház, Ortopéd sebészeti klinika am­bulanciával, Süketnémák és vakok Otthona, Testi fogyaté­kos gyermekek iskolája és a Testi fogyatékos ifjak Tan­műhelye. Ez utóbbiról írok részletesebben. Valóságos kis üzem minden műhely. Sok mindennel foglalkoznak itt a testi fogyatékos ifjak. Találha­tó itt: ortopéd cipész műhely, férfi és női mértékszabóság, asztalos, könyvkötő, kefekészí­tő, kosárfonó és nem utolsó­sorban kerámia műhely. Se­rényen, szorgalmasan folyik a munka minden műhelyben, vezetőik irányításával. Rend­kívül ügyes kezűek, Isten ez­zel pótolta egyéb testi fogya­tékosságukat. Minden műhely­ből tökéletes munka kerül ki és bizalommal veszik készít­ményeiket az egész országban. Engem a kerámikusok ragad­tak meg legjobban. Valóságos művészek. Szobraikban a Bib­lia egy-egy eseményét elevení­tik meg. Különösen Jézus szü­letésével kapcsolatos esemé­nyeket: betlehemi istálló, já­szol, benne a kis Jézus, Mária, József, pásztorok, napkeleti bölcsek stb. A különleges agyagot, gyurmákat a világhí­rű meisseni porcelángyárból kapják hozzá. Annyi megren­delést kapnak, hogy nem győ­zik készíteni. Hírük, nevük van az egész országban és rendkívül kapósak készítmé­nyeik. Minket olyan szívesen kalauzoló Huberta Müller fő­testvér mondotta, ha mi most adnánk megrendelést a szob­rokra, azt csak két év múlva tudnák elkészítem. Hatalamas szeretet-intéz- mény az Oberlin-ház. Ezt az intézményt is a gondoskodó szeretet és áldozatkészség tart­ja fenn. Az ország különböző részén lakó hittestvérek, akik szívükön viselik a gondozottak sorsát, évente 200 000 márka, több mint 800 000 forint ado­mányt küldenek. A népi ál­lam minden gondozott után 20 márkát ad. Az Intézet élén hosszú idő óta Eckard Beyer igazgató lelkész áll. Az öt- gyermekes családapa nagy szeretettel és hozzáértéssel, sok türelemmel és jó szívvel végzi felelősségteljes munká­ját. Az Intézet udvarán lombos fák között, zölddel befuttatva van az Otthon szép temploma Istentiszteleten sokan vesznek részt a gondozók és gondozot­tak közül. Engem legjobban megragadott néhány süketné­ma részvétele gondozóikkal. Mit értenek ezek vajon az egész istentiszteletből? — gon­doltam magamban, amikor először láttam őket. Mellettük a gondozó azonban „ujjbe- széd”-del lebetűzte a süketné­mák tenyerébe az igehirdetést Ennél a jelenetnél is az volt az érzésem, hogy itt olyan helyen vagyok, ahol valósággá lesznek Jézus igéi: a vakok látnak, a sánták járnak, a sü­ketek hallanak, a szegények­nek örömhír hirdettetik. Sikter László EZT A FEJLÉCET, amelyen hullámokba vész a ház, s a ká­rosultak felírása is a hullámok hátán imbolyog, mint maguk a víztől űzött hányódó életek, Bemkóczy Dániel hajdú-szabolcsi esperes tervezte, véste linóleumba s használja bélyegzőként az árvízkárosultak javára végzett munkában. A vonalak mögött az értük aggódó szív van, s a segíteni kész szeretet, amely egész egyházunk népének szívében dobog. Pontos adatot még nem tudunk adni arról az egységes adakozásról, ami a június 7-i oí- fertóriumban demonstratíve is kifejeződik, de annyit máris je­lezhetünk, hogy messze kiemelkedően a legnagyobb offertorium ez, az utóbbi évek közcélra adott offertóriumai között. MEGMOZDULT EGYHAZUNK NÉPE, s mozgásban is ma­radt az árvízkárosultak megsegítésére. A találékony szeretet keresi a legkülönbözőbb utakat, amelyen segítő mozdulata leg­hamarabb eljuthat oda, ahol szükség van arra. Budai szeretet­otthonunk lakói például, akiket szeretnek „magatehetetlen” öregeknek mondani, egyetlen mozdulattal 6000 Ft-ot adtak ösz- sze. Teológus if jaink, akik vizsgák-közi lázban égtek, tanév végi zsebpénzfogytukban is 900 Ft-ot gyűjtöttek maguk között. Alig harminc diák! Gyülekezeteinkben önkéntes csoportok szövet­keztek arra, hogy a begyűlt ruhaanyagot tisztítva, vasalva cso­magolják és küldjék oda, ahol úgy gondolják, hogy legközelebb érik a szükségben levőket, mint már tették a rákospalotai, bu­davári, kőbányai gyülekezetekben, bár tudjuk, hogy nem ez az elsőrendű szükséglet. Az, „aki gyorsan ad, kétszer ad” igazsága mellett készen kell lenni a segítő szeretetnek arra is, hogy hosz- szú és folyamatos áldozathozatal feladata előtt áll egész népünk, hogy az áradó víz iszonyatának nyomait ne csak eltüntessük, de a veszteségeket pótoljuk, amelyek nem csak az egyesek és nem csak bizonyos vidékek, de mindnyájunk veszteséget

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents