Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-06-08 / 23. szám

Mátyásföldtől Kistarcsáig

A budapestiek büszkék arra, hogy a Várból, a Halászbástyáról, a Citadellából milyen gyönyörű panoráma tárul a szemlélő elé fővárosunkról. „Az még minő Budapest” — szoktuk mondani, amikor kelet felé mutatunk, ahol a város szürke tömbje ködbe vész. Ám az sem utolsó látvány, amikor a kistarcsai fennsíkról ereszkedik rá az ember a városra. Cinkota, Mátyásföld, Sashalom tárul elénk, mintha az volna a város magva s hátul csak a ködben sejlik valahol messze Buda s a hegyek.

K

evesen gondolnak arra, hogy amikor Pest még sáros kis település volt, határa a Hatvani kapu, — a mai Astó- ria-sarok — s a Deák téren nem a templomunk állott, hanem szénlerakodó hely volt és szeméttelep, Cinkotán — az akkor messzi faluban — már állt az evangélikus templom, amely a mai Nagybudapest területének legrégibb evangélikus települése.

De nem a régmúlt időkbe akarok ezúttal nézni, csak a közelmúltba. Négy évtizeddel ezelőttre. A cinkotai öreg templom papja a széles köz- tiszteletben álló Blatniczky Pál esperes volt. Agilis, familiáris típusa az akkori nemzedéknek, nem kevésbé agilis feleségével együtt. Lelkes munkájuk nemcsak a cinkotai templomot töltötte meg, s a familiáris érzést

nemcsak a parókia ősi nagy fája alatt ápolták, hanem létre hoztak két családias hitbéli közösséget is, amelyeknek mindegyike éppen 35 éve le- ánvgyüleKezetté erett.

N

egyven éve annak, hogy Blatniczky Pálné szorgalmazására megvettek egy félig- kész vendéglőépületet. Az építtető még be sem fejezte, amikor eladni kényszerült, mert Kistarcsán a tőkés magánérdek megszüntetett egy vasgyárat, s a készülő vendéglőnek eleve felszívódott a tájterülete. Ebből az épületből lett negyven évvel ezelőtt az Evengélikus özvegy Papnék Otthona.

Egy hónapja, hogy rövidke kis hírt adtunk erről a negyven éves fordulóról, s íme, mennyire benne él még áldozatos szívekben a négy évtizedes emlék! Hadd idézzünk özv. Gyalog Istvánná Bonyhádrql írt leveléből:

„Egy rövid, pár soros hírecs- ke mélyen a szívemhez szólt. Rövid a hír, de a tartalma sok és mély. Negyven éve működik az özvegy Papnék Otthona. Ö, hogy megtelt a szívem régi kedves szép emlékekkel és nagy mély hálával mennyei Atyánk iránt! Válságos időben indult ez a kedves szeretet-in- tézmény és lám az Űr megáldotta, megvédte és ma is működik. Ó, milyen boldogság volna ezt olvasni azoknak a meleg szívű, drága lelkeknek,

„Bejárták Tolnát, Baranyát’*

Valamikor, a török időkben ez a terület volt országunk művelődésének egyik fellegvára. A híres tolnai főiskoláról kikerült hallgatók magas képzettségét jellemezték ezzel a mondással: „Bejárták Tolnát, Baranyát”. Az országhatárokon túl is ismert iskolát nagy reformátorunk, Sztárai Mihály alapította.

Május 3-án, szombat délután -ft -Teológus Otthon egy lelkes Kis csapata indult útnak ár. QÜagy Gyula professzor, igazgató vezetésével, belső izgalommal és nagy érdeklődéssel, hogy megismerhesse ezt a nagy történelmi tradíciókkal rendelkező egyházmegyét.

Amikor a lemenő nap fénye megtört a bonyhádi evangélikus templom karcsú tornyán, már tudtuk: itthon vagyunk. A gyülekezet szeretetét mindjárt megtapasztalhattuk,

amint beléptünk a régi parókia hűvös falai közé, s gazdagon terített asztalok vártak bennünket Az esti harangszó hivogatására azután már össze is gyűlt a bonyhádi gyülekezet. Az esti templomi együttléten dr. Fabiny Tibor professzor egyháztörténeti előadással, Csepregi Zsuzsa hallgató pedig írásmagyarázattal szolgált. Az előadás az Isten iránti hála hangján emlékezett arra, hogy miként hozta meg gyümölcsét évszázadok során Bárány György főesperesnek, a tolnai evangélikus- ság egykori újjászervezőjének áldozatkész magvetése.

Másnap nagy örömmel indult el mindenki a maga szolgálatára. A bonyhádi temlomban ár. Nagy Gyula professzor hirdette az igét. Ezzel egyidőben ár. Fabiny Tibor professzor Szekszárdon, Schreiner Vilmos nevelőlelkész Pakson, Dombó- várott Zátonyi János, Váralján Weltler Rezső, Majoson Krämer György, Hidason Rezessy Miklós, a bonyhádi gyülekezet délutáni német istentiszteletén pedig Valtinyi Gábor teológus szolgált

A forró májusi napon a virágpompába borult táj szépsége s a figyelmes hívek szerete- te üdítette fel az igével szolgálókat. Közben észre sem vettük, hogy ismét este lett: a bonyhádi templom hívogató harangszavára újra összesereg- lettünk.

Az esti ünnepélyt ifi. Kr'áh- ling Dániel hallgató áhítata nyitotta meg, majd ének- és zeneszámok következtek. Ezután dr. Nagy Gyula tartott előadást az északi evangélikus finn, svéd és dán testvéregyházak életéről. A teológus kiskórus záró éneke után Krähling Dániel esperes pásztori szavakkal köszönte meg a Teológus Otthon képviselőinek igehirdető szolgálatát, s biztatott bennünket a további komoly felkészülésre.

Jó érzés volt azzal a tudattal hazatérni, hogy a tolna-baranyai egyházmegyét és annak gyülekezeteit megismerhettük, hogy ők is kísérnek bennünket imádságaikkal és áldozatos anyagi támogatásukkal, s szívükön viselik a lelkipásztori szolgálatra való készülésünket.

Krámer György

kiknek nehézséget nem ismerő, szeretetben gazdag szívük fáradozott megvalósításán. Kérem az Urat, áldása segítse, ve- zese, óvja ezt a drága Szeretetotthont továbbra is ... Ez a pár sor az özvegy Papnék Otthonáról nagyon megindította öreg szívemet...”

E

z a papnék országos összefogásából létesült otthon, — amelynek első vezetője Révész István ragyogó ívben indult, de a háborúban elesett képzőművész-lelkészünk édesanyja volt — vonzotta a Kistarcsán élő szórványhíveket, akik a Cinkota-Csömör-Nagy- tarcsa háromszögben eleddig gondozatlanul éltek.

Az egyre rendszeresebben tartott istentiszteletek — amelyeken a pesti egyházból kijárt lelkészek szolgáltak —, összehozták a híveket, s néhány év alatt kiformálták a maroknyi gyülekezetei. Leányegyházzá szerveződésük ünnepén, 1934. május 21-én, pünkösd másodnapján, Raffay Sándor püspök prédikált az istentiszteleten, s az Otthon emlékkönyve őrzi bejegyzését. A kis gyülekezetét Cinkotához csatolták, s ma is onnan gondozzák.

U

gyancsak kereken negyven éve, hogy Cinkota másik oldalán, Mátyásföldön viszont Blatniczky Pál szervezgette a híveket. Jobbára kistisztviselők nyaralótelepe volt akkor ez a ma már komoly ipari létesítményekkel dicsekvő városrész. A hívek előbb a reformátusokkal közösen szervezkedtek, s az akkor közös protestáns egyházi

kőnyomatost szerkesztő Farkas Sándor buzgólkodott, hogy legyen igehirdető vasárnaponként. Később a megszaporodott hívek különváltak a reformátusoktól, s ugyanazon a napon, mint a kistarcsaiak, a cinkotai gyülekezet másik leányegyházává szerveződtek. Raffay püspöknek aznap ez volt a második ugyanolyan szolgálata.

A mátyásföldiek tíz év múlva templomépítésbe fogtak, amit a háború nagyon gátolt, de 1948-ban befejezték a Sándy Gyula tervei szerint készült épületet. Tizenöt év múlva viszont városrendezési okokból lebontották, s a főváros költségén másik helyen újra felépítették, ezúttal dr. Kotsis Iván tervei szerint. Az új templomba áthozták a régi templom teljes berendezését, beleszámítva a Scholtz Erik tervei szerint festett, művészi szépségű, boltozatos kazettás fame- nyezetet is.

M

indkét leánygyülekezet megünnepelte a 35 éves évforduló napját, ugyancsak pünkösd másodünnepén. Az igehirdetést mindkét istentiszteleten D. Koren Emil esperes végezte. Mátyásföldön ez alkalommal tettek esküt a megválasztott tisztségviselők is.

— Abból a húsz tagú presbitériumból, amely 35 évvel ezelőtt kezdte meg működését, ma már csak egyedül én vagyok életben — mondotta köszöntő szavaiban a gyülekezet mai felügyelője, a 75 évét betöltött Farkas Sándor,

K. E.

23. ZSOLTÁR

— Japán átköltés —

Az Or adja meg nekem a munkatempót; nem kell hajszolnom magamat.

Űjra, meg újra rendel számomra

néhány csendes percet, lélekzetvételnyi szünetei.

hogy magamhoz térjek.

Megnyugtató képeket állít lelkem elé, melyek ismételten megnyugváshoz segítenek.

Gyakran engedi, hogy a dolgok egészen fáradság nélkül és reményen felül sikerüljenek, és én csodálatosan vigaszt nyerhetek.

Emlékezetembe vésem:

Ha az ember magát az Űrra bízza, a szív teljesen nyugodt marad.

Bár özönben zúdul rám napi kötelezettségem, mégsem kell idegeskednem áradatában.

Csendes jelenléte megszabadít engem minden idegességtől; mert ö az idők felett és minden dolgok felett ál!, elveszti minden egyéb arculatát.

Gyakran — szorongattatások között — bátorító élményt ad.

Olyan ez, mintha valaki üdítő italt nyújtana, öröm tölti el szívemet és mélységes nyugalom vesz körül.

Érzem, hogyan árad belőle új erő,

és világossá vált előttem,

hogy, ha így kezdem napi munkámat,

nagy kiegyensúlyozottság árad

és siker kísér.

Mindezeken felül egyszerűen boldoggá tesz, mert tudom, hogy az én Uram nyomában vagyok és mindenkor otthont találhatok Nála.

Németből fordította: Muncz Frigyes

Felvétel a Teológiai Akadémiára

Evangélikus egyházunk lelkészeinek kiképzése a budapesti Teológiai Akadémián történik.

Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvételi kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — legkésőbb augusztus 15-ig küldjék be a dékáni hivatalhoz (Budapest, VIII., Üllői út 24. II.)

A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: a) születési bizonyítvány, b) a legmagasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági, vagy más bizonyítvány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek foglalkozását és kereseti, ill. szociális viszonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) keresztelési bizonyítvány, f) konfirmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra indulás okait, h) esetleges egyházi működésről szóló bizonyítvány.

A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa a lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. Ezt a lelkészi bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg levélben, közvetlenül az Akadémia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő.

A felvételi kérvénnyel egyidőben a jelentkezők kérjék felvételüket a Teológus Otthonba is, ahol az Akadémia hallgatói lakást és ellátást kapnak. Ez a kérvény is a dékáni hivtalba küldendő részletes önéletrajz kíséretében,

Szalontay Oszkár

(1892-1969)

Volt teológus társainak kedves Szoszója, egykoron felvidéki lelkész, D. Podmaniczky Pál alsószeli-i lelkész utóda, alesperes, majd eseperes, hosszú betegség után Tolnán elhunyt. Híveivel együtt települt honunkba át s már betegen érkezvén ide, híveit még gondozta néhány hónapig, s azután a nyugalom éveiben, beteg feleségével együtt nehezen számolta napjait.

Lassan egy kezünkön meg lehet számolni azokat a hazánkban élő lelkészeket, akik Pozsonyban végeztek. Szalontay Oszkárra, az itt élők és a Csehszlovákiában élő kartársai mindig szeretettel gondolnak. Hűséges és alázatos lelkipásztor volt. Szerénysége, kedvessége lebilincselő volt. Nagyon nehéz örökséget vett át Alsó- szeliben, hiszen egy kiválóan képzett lelkész után vette át a gyülekezet gondozását. Évtizedeken át jól őrizte és megtartotta nyáját.

Utolsó kívánsága az volt, hogy az emléksorokat róla alulírott, egykori iskolatársa írja meg, aki mindazok nevében, akik vele együtt tanultak, gondolatban könnyet ejt érte és virágot helyez sírjára is, mert benne nemcsak egyházunk veszítette el egyik derék munkását, hanem iskolatársai is hűséges barátjukat.

Gaudy László

ÜJ EVANGÉLIKUS PÜSPÖKSÉG TANZÁNIÁBAN

A pápa genfi látogatása elé

Június 10-én, egy keddi napon, délután 5 órakor VI. Pál pipa átlépi az Egyházak Világtanácsa székhazának küszöbét Genf- ben. Ez a hír lehetne egyháztörténelmi jelentőségű is, de a valóságos körülmények megvilágításában józanul kell értékelnünk.

VI. Pál, szakítva elődei hagyományával, több világutat tett már a Vatikánból. Ha utazásai helyeinek és alkalmainak „térképére” figyelünk — Jeruzsálem, India, ENSZ-közgyűlés New- Yorkban, Dél-Amerika, Portugália —, világosan kirajzolódik a „diplomata pápának” törekvése a római katolikus egyház régebb óta megrendült világtekintélyének helyreállítására, az emberiség rokonszenvének megnyerésére. Ebbe sorakozik bele a genfi út is, melynek kiváltó alkalmául egy világi jellegű ösz- szejövetel, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet megalapításának 50 éves jubileumán rendezendő ünnepség szolgál. Ezzn vesz részt a pápa, megjelenésével a munkástömegek iránt való szolidaritását hangsúlyozva.

Nem kétséges, hogy ezeknek a „szimpátia-utaknak” van általános jó hatásuk is a szűk római katolikus érdeken túl: erősíti a katolikus hivő tömegekben és a nem keresztyénekben a világ összelartozandóságinak, az emberiség egységének, égető kérdései közös megoldása keresésének a tudatát. Ugyanakkor alkalmasak ezek az utak arra, hogy hatásosságukkal VI. Pál leplezze pápai erőfeszítéseinek a római katolikus egyházon belül jelentkező kudarcait. Nem térhetünk vissza most részletesen a II. vatikáni zsinaton vitt szerepére, amelyet annakidején sorozatos híradásaink kapcsán olvasóink megismerhettek. Kezdetben óvatosan, a háttérből, később keményen, a pápai hatalmat a zsinat közvéleményével szemben nyíltan érvényesítve, fékező szerepet töltött be a zsinat megújhodási törekvéseiben. Ez a pápai magatartás, mely éles ellentétben van elődjének, XXIII. Jánosnak bátor, lelkes kezdeményezéseivel, a zsinat óta is folytatódott, s nem egy pápai megnyilatkozásban testet öltött. Kirívóvá azért nem vált az egyházon kívül, mert a pápa konzervatív egyházi vonalvezetésével egyidejűleg, ismételten a béke mellett foglalt állást, ami az emberek közös óhaja a Föld minden részén.

VI. Pál belső egyházi visszahúzó intézkedéseivel szemben az utóbbi időben — egyes konkrét, főleg egyéni lelkiismereti kérdésekben kipattanva — oly mértékben nőtt a hivő római katolikusok és modern gondolkozású főpapok, teológusok ellenvéleménye, hogy nem kevés rossz órát szerezhetett a pápának. Jelenleg még megmarad az egyházi irányvonalával való elégedetlenség a fegyelmezett fogalmazás terén. A pápai tekintély kétségbevonása nélkül, megfelelő formában adják elő a másféle véleményt, ez azonban nem változtat a tényen, hogy VI. Pál minden nyilvánvaló erőfeszítése ellenére sem tudja visszafogni a haladó teológiai és hivő gondolkozás előretörését világviszonylatban a római katolikus egyházon belül. Látványos útjai kétségtelenül arra is szolgálnak, hogy a római egyházon belül jelentkező ellentmondásokat, rendezetlenségeket, a pápai törekvésnek bizonyos mérvű sikertelenségét ellensúlyozzák.

Genfi útjának csak másodlagos eseménye az Egyházak Világ- tanácsának felkeresése. A nem római katolikus keresztyénség ezen legnagyobb, világot átfogó nemzetközi szervénéhteendő látogatására VI. Pál egyáltalában nem tett hangsúlyt. Kitűnik ez valamennyi kísérő mellékkörülményből. Április 16-án jelentette be a pápa a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet genfi jubileumi ünnepségén való részvételét, de egy szót sem szólt arról a szándékáról, hogy az Egyházak Világtanácsát is fel akarja keresni. Ugyanígy járt el a Vatikán hivatalos lapja is a genfi terv közlésekor. A diplomácia nyelvén ez azt jelenti: az Egyházak Világtanácsánál teendő látogatás csak járulékosan kiséri a pápa más célból létrejövő útját, pedig véleményünk szerint elsődlegesen ez határozza meg az útját. A pápa és környezete ezzel maga minősíti esetlegesnek és másodlagosnak az Egyházak Világtanácsa meglátogatását. VI. Pál genfi útja során visszaadja az Egyházak Világtanácsa vezetőinek a Vatikánban tett látogatását — ennyinek szánja a „küszöb átlépését” a jelek szerint.

Az udvariassági látogatásból mégis születhetnék valami jó. VI. Pál pápa ugyan azon a véleményen van, hogy Krisztus anyaszentegyházának egységét az „elszakadt testvérek” visz- szatérése szolgálja a római egyházba, a pápai primátus engedelmes és alázatos elfogadásával, de az emberi közelségnek, ez esetben keresztyének találkozásának mindig van valamelyes hatóereje: a pápa is szerezhet talán olyan benyomást a világ nem-katolikus keresztyénségének genfi központjában, hogy a római egyház falain kívül élő Krisztus-hivők mégsem „másodrendű” keresztyének, s az őket összefűző „közösségek”, a felekezetek — mégiscsak „egyház". Ehhez kérjük Isten Szentleikét a találkozóra.

Az udvariassági látogatás alkalmat adhatna még mindig nem eléggé tisztázott két pontban való előrejutásra Róma és a protestantizmus között. Az egyik az ún. kisebbségi egyházakra gyakorolt változatlan római katolikus nyomás. Azokban az országokban, ahol a katolicizmus túlsúlyban van, egészen másként mint a II. vatikáni zsinat szelleme, a régi módszerekkel dolgozik a római egyház a protestáns egyházak kárára. Annál bántóbb, leleplezőbb ez a visszásság, mert ahol túlsúlyban a protestánsok vannak, ott a katolikus egyház sokkal barátságosabb húrokat penget. Nem lehet szó addig őszintén az utolsó években megkezdődött közeledés folytatásáról a Vatikán és az Egyházak Világtanácsa között, amíg a katolikus egyház nem szünteti meg a kisebbségben levő protestáns egyházakkal szemben az ellenreformáció korából fennmaradt .* néhol még alig módosult gyakorlatot.

A másik az emberiség nagy céljaiért való összefogás szükségessége, mégpedig pozitív módon, és nem hamis keresztyén „védelmi” szövetség álcázásául. A katolikus és nem-katolikus keresztyénség testvéri kézfogása nem irányulhat valami vagy valakik „ellen”, nem kaphat például antikommunista jelleget, hanem másokért kell történnie, az egész világért, hívők és nem-hivők közös világáért, az emberiség mai kérdéseinek megoldásáért: a jólétért és békéért a Földön,

Mi mindenesetre azt kívánjuk, hogy a genfi másodlagos látogatás ne maradjon puszta udvariassági forma, vagy a Vatikán diplomáciájának egy láncszeme, hanem történjék benne igaz lépés Krisztus egy egyháza és az egy, közös emberiség javára.

Vendégünk volt Alaja finn püspök

(Folytatás az 1. oldalról) dezni dolgainkat keresztyén módon hitben, kifelé pedig segítőn állni az emberek s a társadalom mellé. Ez látszik az állam és az egyház közötti egyezményben is, amelyben az az imponáló, hogy nem merev paktum, hanem az ügyek folyamatos rendezésének jó medre. A magyar egyház út- ratalálásának és úton levésének dokumentuma.

Végül — ismervén a testvér-városok kapcsolatait finnmagyar viszonylatban is — megkérdezte, nem tennénk-e javaslatot arra, hogy a két testvéregyház kapcsolataiban miként találhatnának egymásra testvérgyülekezetek. A mi gyülekezeteink sokat tanulhatnának — mondotta — a magyar gyülekezetek tapasztalataiból. Bővülő kapcsolataink talán ebben az irányban is gyümölcsözők lehetnének- D. Koren Emi!

Tanzánia északkeleti tartományában, mely eddig egy missziói társaság gondozása alatt állott, az egyháztanács püspököt választott Daniel Magogo személyében, aki eddig egyházi elnök volt Magogo Németországban végezte tanulmányait, majd a hamburgi Missziói Intézetben működött