Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-23 / 12. szám

Keresztre mutató kezek

Jn. 11,

Milyen gyakran éljük át mi magunk is e kérdés kínzó kényszerűségét: kinek van igaza? A relativitás és a dialektika korában aligha lehetne mondani csak egy kijelentést is, mellyel mindenki egyetértene. Ahány ember, szinte any- nyi különböző irányba mutató kéz.

E történetben az a furcsa helyzet áll előttünk, hogy küSzőgyi Lajos munkája

Vönböző, sőt ellentétes igazságot képviselő szereplők mégis határozottan és egyértelműen azonos irányba mutatnak. A keresztre.

O

AZ IGAZSÁG SZERETE- TE. Az igazság szereteté- nek Kajafás a képviselője. A szorongatott és sürgető helyzetben kimond egy nagy, üres elvi igazságot: jobb, hogy ' egyetlen ember halfon meg a népért, mintsem az egész nép elvesszen. De ha még az egész nép nem is, ők — a szinedrium tagjai —, pozícióikkal és vallásos meggyőződésükkel mindenesetre! Sőt, ha a nép Jézus oldalára áll, még valami lázadás is kitörhet, amit a rómaiak bizonyára kegyetlenül megtorolnak. Csírájában kell tehát elfojtani a veszélyt: keresztre Jézussal.

Kajafás és a többiek nem ismerték fel, hogy Jézus országa „nem e világból való”, s

46—53.

amikor egy vallási kérdést politikai síkra tereltek, nem látták be, hogy Jézus nem a világon való királykodásra és uralkodásra jött, hanem a világért való szolgálatra. Kaja- fásék a nagy. üres igazságokat szerették, de főleg a saját érdek-igazságukat.

A SZEREDET IGAZSÁGA. Ügy szerette Isten a világot — ! Istennek egészen más tervei voltak Jézussal, a zsidósággal és az egész világgal, mint Kajafásnak és a főpapi tanács farizeusainak. Mégis, Isten keze ugyanabba az irányba mutat, mint a farizeusoké: keresztre Jézussal.

Kajafásnak volt igaza? Nem. Istennek lett igaza! Jézus küldetése jut el már-már a végcéljához: a golgotái kereszthez, ahol önmagát adja — mint kenyeret, ahogy múlt vasárnap hallottuk —, azért, hogy gazdagabb, nyugodtabb és boldogabb legyen a világ embereinek élete. — A kaja- fási ráhibázás, a nagy, de üres elvi igazság Jézus Krisztus személyében telítődik meg szinte prófétai tartalommal, mert 0 az az egy, aki meg fog halni a népért, ő az az egy, akiben Isten megmutatja felháborító igazságtalanságát: jobban szereti a bűnös embert, mint az igazságot: büntetésünk jogosságát.

O

NEKÜNK IS VAN IGAZSÁGUNK. Isten keze és Kajafás keze után most már hová mutassunk mi, mai keresztyének, u mi igazságunkkal? Hová is* máshová, mint Jézus Krisztus keresztjére? Most böjti időben különösen. Oda mutat lelkészek igehirdetése a szószékekről. De oda mutat rtűnden evangélikus élete akkor, ha családi életétől, a társadalom javán ifaló munkálkodáson át az egész világért hordozott felelősségig mindenben újra és újra érvényesíti a golgotái szeretet- igazságot. Az kibékít, az összegyűjt, az jóra késztet.

Nekünk is van tehát igazságunk. De ezt nem megszereztük, vagy kiharcoltuk, hanem kaptuk. Erre mutassanak a mi kezeink is.

Bízik László

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1969. március 23-án

Deák tér de. 9. (úrv) Trajtler Gábor, de. 11. (úrv) dr. Kékén András, du. 6. (úrv) Kosa László. Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán, de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. sze-’* retetvendógsóg. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Túaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál, de. II. Bandi Sándor, du. 6. Bandi Sándor. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv) Bízik László. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Bízik László. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Soly-, már Péter. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Üjpest de. 10. BLázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálimán. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer

Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Ciukota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3.

Bécsikapu tér de.* 9. (úrv) Reuss András, de. 11. (úrv) Reuss András, du. 6. Madocsai Miklós. To- rockó tér de. fél 9 Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XU. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Pesthi- degkút de. fél 11. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 11. (úrv) Bencze Imre, du. 6. (úrv) dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. dr. Re- zessy Zoltán. Nagytétény de. fél 9. Visomtad Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. du. 5. Szeretvendég- ség, Virágh Gyula.

— Böjt 5. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Zsid. 9, 11—15; az igehirdetés alapigéje: Jn. 11, 46—53. A délutáni istentisztelet alapigéje: 1 Móz. 14, 17—20.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Március 30-án, vasárnap reggel 7 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosszán. Igét hirdet GÖRÖG TIBOR kecskeméti esperes.

— A BUDAI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége a budahegyvidéki gyülekezet tanácstermében tartotta ülését. Igét hirdetett Ruttkay Elemér,

— BUNDÁK, szőrmegalléro k, kucsmák Somogyi szűcsjiél.- Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. sz. az udvarban.

— SlRKÖ eladás nagy választékban. ScúirőcLl Ferenc kőfaragó mester. Bp., m., Pomázi út 19965 únsz. Óbudai temető mögött, 60-as autóbusz végál Lamás.

— GONDOZÓNŐI munkakörben fiatal lányokat, vagy idősebbeket is azonnal alkalmazna öregek és beteg gyermekek között a Budai Evangélikus Szeretetotthon. Budapest, U/a. Báthori László u. 8. Telefon: 366—705.

— A DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS POLGÁRIBAN 1919-bér» végzettek az 50 éves találkozó előkészítéséhez közöljék címüket. Ad ám Vilma Budapest, XV3I., Rákoscsaba, Diadal u. 128.

előadást tartott Madocsai Miklós, könyveket ismertetett Bencze Imre és Reuss András.

— KELENFÖLD. Március 29-én, szombaton este fél 6 órakor szeretetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen Kiss János kapolcsi lelkész tart előadást Melanchthon Fülöpről.

Április 5-én, nagyszombaton este 6 órakor zenés áhítat lesz a kelenföldi templomban. Orgonái: Trajtler Gábor orgonaművész.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó:

D. Koren Emi)

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vni.. Puskin u. 12.

Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VITT. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211

68.5250

Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető:

Soproni Bélé igazgató

„És én érettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazsággal.” (Jn. 17, 19).

VASÁRNAP. — „Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem és légy tökéletes.” (1 Móz 17, 1). Ezen a böjti vasárnapon Isten igéje ítéletre hív bennünket. Erre az ítéletre nekünk van szükségünk és nem az Istennek. Ezt fejezi ki e vasárnap régi zsoltára is: ítélj meg engem, p Isten (Zsolt 43, 1). Magasan áll a mérce. Nem is csoda, hiszen maga a tökéletes Isten tartja a kezében. Tökéletességet kíván és azt, hogy a színe előtt éljünk. E kettő tulajdonképpen egy. Áldjuk Istent azért, hogy minden- hatóságát nem szigorúan büntető ítéletében mutatja meg, hanem Jézus Krisztus értünk odaszentelt életében és halálában. Kegyelme azonban nem teszi érvénytelenné azt a felszólítást, hogy Isten színe előtt járjunk és akarata szerint éljünk.

HÉTFŐ. — „Az igazaknak reménysége öröm.” (Péld 10, 28). Reménység nélkül nem ember az ember. Mit tegyünk, hogy hiú reményeink félre ne vezessenek? Legyünk igazak. Vagyis Istenhez tartozók, rá tekintők. Így öröm lesz az élet és üdvösség múló és örök ajándékaiban reménykedni. És nem törnek meg múló csalódások.

KEDD. — „Az Űr gyámo- lom volt.” (2 Sám 22, 19). Dávid hálaadó imádságában van ez a rövid mondat. Benne van egy hosszú és küzdelmes élet minden tanulsága ebben a néhány szóban. Dávid ember volt, hozzánk hasonló. Bűnös ember. Tudatában volt emberi erejének is. Erős volt és bátor gyermekkorától fogva. Mégis be kell ismernie ereje határait és hogy az igazi erő az Istené volt: Nem kell emberileg magatehetetlennek lennünk, hogy elmondjuk Dáviddal együtt: az Űr a mi gyámolunk.

SZERDA. — „Hálaadó szóval áldozom Néked, akié a szá- badítás.” (Jón 2, 10). Csodálatos ereje van a hálaadásnak. Az bizonyos, hogy Isten nem hagy el. Mindnyájan megtapasztaltuk már Isten szabadító szeretetét. Éljünk a hálaadás áldott lehetőségével és fogjuk tapasztalni, hogy emberi erőnk is megnövekszik. Leszakadnak rólunk a kétségbeesés bilincsei.

CSÜTÖRTÖK. — „Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlekl ne kerüld el a te szolgádat.” (1 Móz 18, 3). Ábrahám, a „hit vándora” marasztalta így Istennek hozzá vendégségbe betérő titokzatos küldötteit. Jó figyelnünk Ábra- hám életére, mert abból igen jól megtanulhatjuk, hogy az élő Isten meglepő utakra indíthat, váratlan döntések elé állíthat. Ezen a nápon sem kerül el bennünket Isteni. Meglátogat a szeretet és a szolgálat lehetőségeiben. Látogatása váratlan lehet és talán nagyon szokatlan. Legyen bennünk meg Ábrahám lelki frissesége arra, hogy meglássuk és felismerjük a mindig újat teremtő Istennek a mi életünkben is felismerhető szándékait.

PÉNTEK. — „Az ég és a föld elmúlik, de te megmaradsz;. mindazok 'elavulnak, mint a ruha; mint az öltözet, elváltoztatod azokat.” (Zsolt 102, 27) Régen talán jobb

szem kellett annak meglátására, hogy mennyire változik körülöttünk a világ. Ma ez egészen nyilvánvaló. Ami tegnap jó volt és változhatatlan, az ma ósdi és idejétmúlt. A keresztyén ember azért tud minden jó változást örömmel fogadni, sőt azon munkálkodni, mert abban az Istenben hisz, akinek jósága és szeretete változhatatlan, minden koroan es minden változó helyzetben újra és újra megbizonyítja önmagát.

SZOMBAT. — „Amilyen magas az ég 3 földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt fé- lők iránt.” (Zsolt 103, 11).

Igen, nem lehet felmérni Isten kegyelmének végtelen távlatait. Ennek a hétnek a végén gondolkozzunk el ezen. Az elmúlt napokban is hányszor megsegített. Mellettünk volt, amikor fáradtak. erőtlenek, türelmetlenék, békétlenek voltunk. Csodáljuk szeretetét és kegyelmének végtelen gazdagságát. Schreiner Vilmos

Görögök keresték Jézust II.

Pilátus nem lepődött meg a császár levelén. Unott arccal, közömbösen olvasta. Vonásai időnként megmerevedtek, dacról, bosszúról árulkodtak. Szemöldöke sűrűn ráncba futott.

— Tulajdonképpen kik vagytok? — fordult a görögök felé, akik alázattal álltak a birodalom helyi képviselője előtt.

Herophilus szólalt meg: — Orvos vagyok, Hellasból jövök társaimmal együtt. Alexander kereskedő, Olympas pedig egyszerűen csak világot akar látni. Velünk jött — és rámutatott az ifjúra.

— Mit akartok ebben az országban ? — fürkészte gyanakodva Pilátus az orvos tekintetét.

— Tanulni jöttem — válaszolta amaz egyszerűen. Kelet orvosai olyan dolgokat tudnak, amelyek rejtve vannak előttünk. Odahaza még beszélnek arról, amit a nagy Alexandros katonái láttak az Oxus partján. Indiában csodálatos tehetségű orvosokkal találkoztak a mieink. Még halottakat is támasztottak fel. Hozott is magával a nagy uralkodó néhányat, de mi már semmit sem tudunk tudományukból.

— És itt volnának ilyen tudósok? — érdeklődött Pilátus.

— Ügy hírlik, igen. Hazámban sokat beszélnek arról, hogy itt Júdeábán van egy híres orvos. Csodadolgokat művel. A leglehetetlenebb betegségekből gyógyítja ki az embereket.

Pilátus bizalmatlanul nézte a görögöt: — Itt az én tartományomban? — vetette fel a kérdést.

/

— Igen, itt. A nevét is hallottuk. Valami Jézus, vagy ehhez hasonló a neve.

Pilátus felkapta a fejét, mintha megcsípte volna valami. Arca vérbe borult, alig tudta palástolni haragját. „Már megint ez a Jézus! Egyik feljelentés a másik után érkezik róla. Nyomoztatok utána és a legellentmondóbb adatokat kapom róla. Hol lázadó hazafinak tartják, hol megszállott vallásos rajongónak, hol egyszerű, bolondos vándortanítónak. Most meg azt hallom, orvos. Ki tud ezen az emberen eligazodni?”

— Hogy mondod, mi ez az ember? — tette fel a görögnek a kérdést. És hirtelen eszébe jutott a császár levele. „Nem függnek össze a dolgok? Nem erre céloz Tiberius, akinek titkos ügynökei itt kószálnak a tartományban? Vagy nem a papok áskálódásának áldozata leszek? Tőrt vetettek elém ebben az emberben? S mindig belebotlok ebbe a Jézusba! Elő kellene vezettetnem! Meg kellene közelről vizsgálni ezt az embert, mert nyilván nincsen valami rendben körülötte, ha ennyi hír ke ing róla!”

Herophilus megismételte az előbb elmondottakat: — Csodálatos keze lehet. Egyetlen

érintésére megtisztulnak a leprások, másokat a halál karmaiból ragad ki, hallottuk, hogy süketnémákat, vakokat, sántákat gyógyít. Különös tudománya lehet. Mit gondolsz, óh prokurátor, sok ilyen orvosa lehet a zsidóknak?

—j Nem hinném! Sőt, nekem egészen más híreim vannak a ti csodadoktorotokról. S ezek a hírek egyáltalán nem váltják ki lelkesedésemet. Az, amit eddig tehetett, pusztán türelmemnek köszönhető. Itt csatangol keresztül- kasul a tartományban s telebeszéli az emberek fejét minden butasággal, zavaros dolgai nyugtalanságot keltenek. De fogytán a türelmem. Értitek?! Fogytán! S az egész tudománya szemfényvesztés! Eddig még nem is hallottam, hogy gyógyítana is.

A görögök dermedten álltak a kifakadásra. Kínos volt számukra Pilátus toporzékolása. Különösen Herophilus érezte rosszul magát, hiszen neki volt elsőrendűen fontos ama híres emberrel találkozni. És ő meg volt győződve a hírek hitelességéről, mert nem akárkitől hallotta őket. És most azt tapasztalja, hogy az ő embere nagy veszélyben van. Felfigyeltek a hatóságok reá. És ezt ő tudja Hellasból, hogy akire felfigyelnek a hatóságok, az rövidesen eltűnik a közéletből. Talán nem kellett volna beszélni róla, vagy... — és ennél a gondolatnál mélyen elpirult. — „Mi volna, ha figyelmeztetné Jézust? Megmondaná, hogy veszedelem környékezi. Hogy összefogtak ellene, hogy kémlelnek utána, hogy a római hatóságokkal nem jó ujjat húzni. Hogy legjobb lenne, ha menekülne és minél messzebbre. Eltűnne innen, ahol csak rossz vége lehet. És hát jöhetne velünk Hellasba. Beteg van ott is elég! Sőt akár iskolát nyithatunk neki, hogy tudományát átadhassa másoknak is.”

így fűzte gondolatait, amelyek lelkében szilárd elhatározássá értek. Igen, - most már tudja, miért jött. És kezdte az események mozaikdarabkáit összerakosgatni, míg egyetlen képpé nem formálódtak. Hajóraszállás, vihar, Tértivé halála, a császár levele, Pontius Pilátus, — milyen logikus mindez, mint Hippok- rates tanítása. Csak az utolsó mozaik hiányzott.

Herophilus szorgalmasan lejegyzett minden mozzanatot.

Cesareaból hamar Jeruzsálembe értek. Alexander itt elvált tőlük, üzleti dolgai után nézett, de Olympas hűségesen kitartott mellette. A város Athén után nem tett különösebb benyomást rájuk. Elhanyagolt, piszkos volt. Az emberek is szegényebbek voltak, mint Athénban. Feltűnően tarka volt a ruházatuk

és így hűvös idegenkedés vette őket' körül. Templomuk az Akropolison épült templom árnyékát sem közelítette meg. Sem nagyságban, sem szépségben nem vehette fel azzal a versenyt.

De itt a templom hatalmas előterében, a zsibongó sokaságban felfigyeltek egy férfira, aki tisztán csengő hangon magyarázott néhány tucat embernek. Vitatkozás lehetett, mert a tülekedő férfiak keze időnként fenye- getőleg szorult ökölbe, olykor dühödt fejcsó- válással közöltek valamit vele, szavait pedig szikrázó tekintetek fogadták. Félelmetes volt nézni a párbeszédet.

Ösztönösen érezték, hogy ő lesz az, akit keresnek. De a cesareai események miatt óvatosak voltak. Feltűnés nélkül furakodtak közelébe és egyet, akit hozzátartozójának véltek, köntösénél megragadták és odasúgták a fülébe:

— Ki az az ember?

— A názáreti Jézus — volt a bizalmatlan felelet.

— Lehetne-e vele beszélnünk? Fontos mondanivalónk lenne a számára. Meg aztán Hellasból jöttünk és sürgős is lenne.

Ama egyszerű öltözetű ember rosszat sejtve, kétkedve nézett rájuk. Elhúzódott a két idegentől és nem Jézusnak, hanem egyik társának intve így szólt:

— Görögök keresik az Urat. Mit tegyünk?

A másik is meghökkent. Csapda akar lenni? Igaz, sokan keresték már az Urat. Távolról jöttek már betegek, nyomorultak, idegenek és idegenbe szakadt testvérek, de görögök még soha. Magában mérlegelte, szóljon-e Jézusnak. Kizökkentse-e a végeérhetetlennek tűnő vitából?

Majd hirtelen elhatározással mégis szólt neki: — Mester, görögök keresnek, fontos mondanivalójuk van, meghallgatnád-e őket?

És ekkor arrafelé fordult Jézus, ahol Herophilus állt. Tekintetük egy pillanatra találkozott és mert a görög szemében annyi sóvárgás és könyörgés csillogott, megindult feléje. Herophilusnak alig maradt ideje, hogy gondolatait rendezze.

— Mester! — kezdte teljes megiljetődött- séggel. — Hellasból jöttünk, hosszú út áll mögöttünk. Hazámban én is orvos vagyok, mint te itt. Dé’ korántsem tudok annyit, mint te. Neked csodálatos kezed van, s tudományod is hatalmas. Azért jöttem, hogy tanuljak tőled. Boldogan lennék tanítványod, s követnélek akárhova. De mióta hazádban vagyok — és itt suttogom fogta a szót —, olyan dolgokat hallottam nálad, hogy életedre törnek.

Ivem tudom, hogy miért, de nagy-nagy veszedelem környékez. És ha meghallgatnál, én segítenék neked. Magammal vinnélek Hellasba. — Itt nagyot sóhajtott, mintha a lelkét csomagolta volna a szavakba.

Jézus hallgatott és szánakozóan nézett a görögre.

Herophilus újra kezdte: — Tudom, sok itt a beteg és egy igazi orvosnak a betegek között a helye. De nálunk odaát — intett észak felé —, legalább annyi beteg van, s legalább olyan szükség lenne rád! Gondold meg! Hiszen fiatal vagy, s tudom, hogy olyan baj környékez, amelyből egykönnyen nem szabadulsz. Jöjj hozzánk, ott a tenyerünkön hordunk. Ott megbecsülik az ilyen tehetségeket, s meglásd, ha elül körülötted a vihar, újra visszatérhetsz!

A Mester mintha gondolkodott volna az ajánlaton, hallgatott.

Herophilus tovább érvelt: — Egy bizalmas levelet hoztam Pilátusnak, a helytartónak. Néhány nap múlva személyesen jön Jeruzsálembe és foglalkozni fog ügyeddel. Az a parancsa, hogy szigorúan járjon el ellened. Ne várd meg, hogy idejöjjön! Neki együtt kell cselekednie néped vezetőivel! Gyere, értefi, gyere! Menekülj, míg időd van! Hagyd itt az üldöztetést, a meghurcoltatást, hagyd itt a legrosszabbat, ami vár rád! Hellas megnyitja kapuit előtted, abban biztos vagyok, s a nép hálás, kinyitja szivét, s ha egyetlen gyógyult kerül ki kezed közül, imádó tisztelettel vesz körül. Jöjj! Ne tétovázz! — S az utolsó szavakat már szinte kiáltotta a görög.

Ekkor a szánakozó tekintetű Mester megszólalt és egy példázatot mondott: — A gabonamag, ha nem esik a földbe és meg nem hal, nem terem gyümölcsöt. — S a lágy szavak úgy hullottak Herophilus szívébe, mint tavasszal a búzamagok a puha földbe. Mindent megértett. Távlatok nyíltak a szavak nyomán és azokban ott remegett a délibábos valószerűtlenségben a Mester halála. S a halála nyomán a végtelen búzamező, súlyos kalászokkal. Olyan pontosan tudta halálát, mint ahogyan ő sejtette a Pilátussal történt beszélgetés után. S nem menekül, nem fut a halál elöl, hanem elébe megy. Hiábavaló mindéit rábeszélés, könyörgés. Ez az ember sohasem teszi lábát Hellas földjére. De majd a búzamagokat, amelyek halála után érnek be, talán elvethetjük.

Herophilus és Olympas ámultak. Aztán sokaság szorongatta őket, közelébe akartak férkőzni Jézusnak. Szemük még egyszer összekapcsolódott, Herophilus úgy érezte, örökre és a nagy nyomás elsodorta őket Jézustól.

Dr. Rédey Pü

i