Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-02 / 9. szám

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 12.

0 R S Z Á 6 0 S EVANGEL I K U S H E TI LA P

XXXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1969. március 2.

Ara: 2,— Forint

Önépítés szeretetben

Böjti mértékünk most ez: szeretetben. Pál apostol az efe- zusiakhoz írott levelében széles ölelésű életprogramot ad. Tág és mindenre kitekintő szemlélettel tanít, vigasztal, erősít, bátorít arra, hogy mit hogyan kell tennünk, s hogy milyen az életformája annak, akinek az élete Krisztusban gazdag. Tanácsai és intései közben gyakran olvasható ez a megjelölés: szeretetben. Legutóbb arról olvastunk, hogy „szenvedjétek el egymást szeretetben”. Valamivel később erre int: „szóljunk igazat szeretetben”. Ismét később egyszerűen így tanít: „járjatok szeretetben”. Most figyeljünk erre a bőven taglalt és értelmezett hasonlatára: „hogy önmagát építse szeretet által” (Ef 4, 16).

Az egyházat rajzolja meg mint egységes testet, tagonként sajátos funkciókkal, feladatokkal, sajátosságokkal, különböző értékkel, de mégis összefüggő, organikusan élő egészet. Ez az organikusan élő egész a Krisztus teste.

Böjtben különös hangzása van ennek a hasonlatnak, hiszen arról a Krisztusról van szó, aki földönjárása egész idejében szolgált szeretetben, magát megalázva, szolgai formát vett fel, s önmagát adta áldozatul az övéiért. Jézus böjti útján éppen erre a teljes odaadásu szolgálatra figyelünk, s ez nem emlékezés csupán az egykor végbement böjti útra, a kálváriára, hanem az egyház öneszmélkedése a maga útja és szolgálata felől. Az egyház, mint Krisztus teste jár a szolgálat útján, s csak akkor Krisztus teste, ha ezt az utat járja. Az egyház lényegét nem dogmatikai tételek, történelmi képletek, átörökölt megjelenési formák határozzák meg, hanem ez a belső sodrású erő, ez a minőségi együttható: a szolgálat. Működése, léte, folyamata ebben van: „hogy önmagát építse szeretet által”. Tudjuk jól, mekkora jelentősége van az egyház, a gyülekezetek belső szervezetének, adminisztrációjának, munkamódszereinek, funkcióinak, megjelenési formáinak, egyházalkotmányának, törvényeinek. De azt is tudjuk, hogy ezekben a keretekben az önmaga építésének, folyamatos létrejövésének útja ez: szeretet által. Betonozni szoktak úgy, hogy deszkafalakat szerkesztenek, amik közé beöntik, bedöngölik az anyagot, ami ha megkötött, lebontható a deszkafal, mert nem az tartja a falakat. Az csak látszat, csak kívülről van. Az erő bent van a megkötött betonban. Ez a keretszerkezet lehel nagyon modern, módszere újszerű csúszózsalúzás. A lényeg változatlanul az, hogy megkössön a beton. Az egyház folyamatos létrejövésében. dinamikus „levésében” az a döntő, hogy megkössön a szeretet, hogy önmagát építse szeretet által.

Az így önmagát építő gyülekezet folyamatos, szerepszerű kölcsönhatásban él. összefüggéseiben nyilvánul meg éppen az élete. A kar úgy élő kar, ha az izom mozgatja, az izom úgy élő izom, ha az idegközpont parancsaira reagál. A fej úgy fej, ha benne az agy a vérkeringés által tápláltan működik. A vérkeringés úgy működik, ha a vér fokozatosan újul a tüdőben az oxigénnel, a tüdő úgy működik, ha/az izomzatú működteti, ami pedig akkor él, ha a megfelelő sejtek megfelelő táplálékot kapnák és így tovább. A gyülekezetek úgy élnek, ha a hit táplálékot kap, a hit akkor kap táplálékot, ha hirdettetik az ige, az ige akkor hirdettetik, ha a szolgáló szeretet megteremti a lehetőségeit a bibliakiadástól az igehirdetésre való teológiai felkészülésig. Az igehirdetés viszont úgy élő, ha olyan hitet táplál, amely „mielőtt kérdezné, kell-e jót cselekedni, már meg- cselékedte azt” — amint Luther mondotta. A hitről szólás ezerféle szálait egy „szeretet áltál önmagát építő” rend szabályozza, szervezi, stb. Nem lehet hát elszigeteltség a Krisztus-követésben. Mi egymásnak tagjai vagyunk, egymást építjük szeretetben, kölcsönösen elfogadván egymástól a „kötőanyagot”, kinek-kinek amint adatott. Maga Jézus Krisztus sem „elszigetelt” történelmi jelenség volt, aki egykor élt, hogy majd legjobb esetben „róla” beszéljenek sokáig, hanem ő maga a test, az egyház teste, amelyben élünk.

Ez a test a világba jött szolgálni, a világért. Abból a szerétéiből jött, amely „úgy szerette a világot”. Az egyház folyamatosan létrejönni csak ebből a szeretetböl tud. amely a világra irányul. Nem magától van és nem magáért. Krisztustól van s a világért, önmagát így építi hát, ha Krisztusból merít s a világnak adja.

Ez egyben arra is mutat, hogy az önmagát építés nem önzés. Sőt, úgy építi önmagát, ha minél többet ad tovább abból, ami rábízatott: az evangéliumból.

Az önmagát építés arányos viszonyúlást is jelent. A nyakig- lábság kamaszos kinövés, s a duzzadt tag betegség, amely az egész testnek fáj. Az öntelt duzzadtság is. Akik — egyesek, vagy gyülekezetek —, úgy gondolják, hogy függetlenül mindenkitől, magukban és maguknak élik meg keresztyénségüket. Mintha ez lehetséges volna. A passzív rezisztenciával visszahúzódóknak észre kell venniük, hogy közös teológiai képzés, közös egyházi sajtó, közös szeretetszolgálat, közös teherviselés, közös tusakodás az egyre jobb megoldásokért, a közös kormányzat és a közös engedelmesség által építjük önmagunkat. Nem lehet úgy elszigetelődni a keresztyén hitben, hogy — ha hitben akarunk maradni —, ne abból a bibliából táplálkozzunk, amit közös áldozattal nyomatunk ki, ne abban a közösségben éljünk, amely az egyházunk és amely a népünk, hogy az igehirdető, akit hallgatunk, ne a közösen kimunkált, megtusakodott teológián nőne és táplálkozna, hogy az énekeskönyv, amiből énekelünk, ne a mindnyájunk közös énekkincse lenne. Bizony böjti vizsgálódás ez: észrevenni, hogy csak önmagunk önzetlen beépítésével a közösségbe építhetjük önmagunkat szeretetben. Ez így van családban, gyülekezetben, egyházban, népben.

D. Koren Emil

ÖKUMENIKUS TALÁLKOZÓ KRÉTÁN

Görögország ortodox, protestáns és római katolikus keresztyénéi ökumenikus találkozót tartottak Kréta szigetén

az Ortodo* Akadémián, Kas- rőL

telliban. A teológiai szimpó- ziont az Akadémia vezetője, Alexander Papderos vezette és referátumok hangzottak el az egyház egységének a kérdéseiKeresztyének a társadalomban

Mit jelent ina keresztyénnek lenni?

Olyan korszakába jutottunk el az emberi történelemnek, amikor — hasonlóan a kéresz- tyénség kezdeti időszakához — újra nem „magától értődő dolog” keresztyénnek lenni. Az egyházak a világ minden sarkában egyre inkább a tudatára ébrednek: nincs „keresztyén világ” és nincs „keresztyén társadalom”. A keresztyének mindenütt nemkeresztyének között és szekularizált, „világias világban” élnek. Ez a helyzet a természetes környezet a gyülekezet számára.

De vajon tudjuk-e, látjuk-e igazán, mit is jelent ma keresztyénnek lenni egy nemkeresztyén világban és társadalomban? „Ami engem szüntelenül foglalkoztat, ez a kérdés: mi is valójában a kereszlyén- ség? Vagyis kicsoda Krisztus ma a számunkra?” (Dietrich Bonhoeffer) Közelebbről: milyen belső magatartást és milyen külső életstílust, életfolytatást jelent ma az, hogy keresztyének vagyunk? Mit jelent, Krisztus követőjének és Krisztus egyházának lenni a forradalmi átalakulások közt kiformálódó, új emberi világban? Nincs időszerűbb feladata a mai igehirdetésnek és a mai teológiai gondolkodásnak, mint választ keresni a keresztyének millióinak erre a nagy kérdésére!

A középpontban: Isten és a világ

A feleletért térjünk vissza a forráshoz. Jézus minden tudományos fejtegetésnél világosabban és mégis egészen egyszerűen válaszol kérdésünkre, amikor a „törvény lényegéről” beszél. „Szeresd az Urat, a te Istenedet. .. Szeresd felebarátodat mint tenmagadat!” Jézus követése akkor is, ma is ennek a kettőnek a valóságát és egységét jelenti életünkben. A teljes és feltétlen hitet, bizalmat Isten iránt. És ugyanilyen hangsúllyal, „hasonlóan ehhez” (Mt 22,39) az önmegtagadó cselekvő szeretetet embertársaink iránt, minden különbségtevés nélkül. Ahol ez a két életsík — a hit belső és a szeretet látható életsíkja — úgy találkoznak egymással, hogy a mély, szívünket átható Istenszeretet minden pillanatban gyökeres és minden irányoan ható emberszeretetté alakul, ott valósul meg ma Krisztus követése. Ott jelenik meg a keresztyénség mai világunkban.

Nyilvánvaló ebből, hogy a keresztyénség elsősorban nem tanrendszer, bizonyos keresztyén igazságok vallása és elfogadása — ez is természetesen. De a keresztyénség nem is egy bizonyos intézményhez, szervezethez, látható földi egyházhoz tartozás — ezt is jelenti természetesen, de ez egymaga még senkit sem tesz keresztyénné. Keresztyénnek lenni annyi, mint úgy élni, hogy nem önmagunkkal vagyunk elfoglalva, hanem Istennel a hitben, és embertársaink, a körülöttünk élő világ javával a szeretetben. Üe ez a kettő sohasem szakítható szét vagy állítható szembe egymással a keresztyénségben! Az egyház története során mindig akkor következtek be a tragikus törések, a belső megüresedés és a külső megromlás időszakai, amikor vagy az Istenbe vetett feltétlen bizalom halványult meg, vagy — a hit iránti'vélt odaadásból — tévúton járó keresztyének félredobták és elfelejtették az ember iránti feltétlen és végsőkig menő szeretetet (szomorúan kell megváltanunk, hogy az ilyen időszakok nem voltak ritkák a keresztyénség történetében).

,Szeretetben tevékeny hit’'

Korunk keresztyénségében mind nyilvánvalóbbá válik: keresztyénségünk alapja megváltoztathatatlanul a Krisztushit; de a Krisztus-követésnek jobban, mint bármikor, a szeretetben, a mások javára irányuló életfolytatásban, a szociális magatartásban kell meg£ héten

Böjtben járunk

A húsvét előtti időszak hat vasárnapjának emelkedő útján járunk, a csúcson majd virágvasárnappal s utána nagyhét sűrített eseményeivel. A célnál a nyitott sír fénye vetíti vissza sugarait. Ennél a fénynél kell látnunk a böjti út lépéseit is.

Böjt a magunkba szállás útja. „Jobban vigyázunk tettünkre, szavunkra” — mondja a költő. Bűnbánó szemléletünkhöz és éber vigyázásunkhoz erős támaszunk, biztatónk és eligazítónk van. Böjt üzenete nem reánk mutat, hanem Krisztusra. Nála kell észrevennünk magunkat. Egy balti háziáldást idézünk böjti biztatásul:

Ha borús utak, ha fényesek:

Kegyelem minden. Ne féljetek!

IMÁDKOZZUNK

Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy mi, mai emberek is kiejthetjük szent nevedet és dicsérhetünk Téged. Dicsérünk magunkban csendesen és szerte a világ templomaiban hangosan azért, mert meglátod elesettségünket és gyógyítod bajainkat.

Dicsérünk Jézus Krisztus életünk minden napján azért, hogy vigyázol ránk, szeretteinkre, egyházunkra, népünkre. Dicsérünk, hogy gondod van az egész embervilág életére.

Kérjük, továbbra is munkálkodjál köztünk óvó kezeddel, tekints reánk szelíd szemeddel és szólj hozzánk kedves beszédeddel, hogy mi is igazabbak és jobbak lehessünk. Amen.

jón az ételnek. A világosságról, amely másoknak fénylik. És a hegyen épített városról, amely messziről látható. Üj megvilágításba kerülnek Pál apostol szavai is a „szeretet által munkálkodó hitről” (Gál 5,6). Jézus igehirdetése félreérthetetlen abban a vonatkozásában, hogy az Istenbe vetett hitből a szolgálatra és segítésre mindig kész, emberi magatartásnak kell következnie. Hiszen a legkeményebb ítélete azoknak a farizeusoknak szólt, akiknél megvolt ugyan a vallásosság látszata, de elhagyták, „ami a törvényben a legfontosabb: az ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget” (Mt 23,23).

Ne értsük félre: itt most nem az egyház szolgálatáról beszélünk ahol a szó, az igehirdetés alapvető feladat. Hiszen ebből támad és ebből él a hitünk, tehát a szeretetünk is (Rm 10,17). De nem is az Isten és ember közötti belső, lelki életsíkról van szó, ahol „egyedül hit által” történik minden (Rm 3,28). Erre tanított meg újra a reformáció. Viszont végzetesen félreértené a dolgot, aki ma az igehirdetés vagy a hit általi megigazulás jelentőségének elhalványulásától félne az egyházban a cselekvő, szeretetben tevékeny, a társadalomban és a világban az ember javát szolgáló keresztyénség — az ún. „diakóniai teológia” — erős hangsúlyozása miatt!

Abból indultunk ki, hogy a keresztyének ma ugyanúgy, mint az egyház elindulásánál, egy nyíltan és őszintén szeku- láris, nemkeresztyén világban élnek. És ez a nemkeresztyén világ ma nem annyira a keresztyének szavaira, hanem inkább az életükre figyel. Miben nyilvánul meg a keresztyénsé- gük láthatóan, mindennapi életükben? Nem „dicsfényt” keres a világ a keresztyének feje körül. De azt igenis éberen vizsgálja: áll-e olyan erő a keresztyénségünk mögött,

amely megmutatkozik napi munkánk hűségében, családi életünkben, az emberek gondjainak és terheinek közös hordozásában, a szeretet ezernyi apró tettétől a társadalom és a világ nehéz, mai kérdéseiben való önzetlen és áldozatos résztvállalásig? Csak az ilyen keresztyénségnek van hitele, becsülete, ereje mások előtt! Az ilyen keresztyén élet azonban „igehirdetés”: az egyház igehirdetésének szükséges kiegészülése a világ előtt. Mert Krisztus nyilvánvaló realitásáról és erejéről tesz tanúságot, látható és kézzelfogható formában.

Szeretet és keresztyén emberség a mi társadalmunkban

nyilvánulnia. A hétköznapokban. Az emberek között, a társadalomban és a világban. Mert a szeretet a szívben lakozó hitnek a világ felé forduló, látható oldala.

Korunkban új hangsúlyt kapnak Jézus szavai a sóról, amely azért van, hogy ízt adA szeretet mindig konkrét. Környezetünkre és mai világunk javára kell irányulnia. Másképp elszakad a valóságtól, légvárakat épít magának. Megtagadja a szolgálat valóságos alkalmait. Nekünk a szocialista társadalom és a XX. század modern világa a keresztyén szeretet és szolgálat helye. Isten rendelte így. Nincs tetszésünkre bízva, hogy hajlandók vagyunk-e benne követni Krisztust és benne, javára élni a segítő szeretetet. Vagy itt vagyunk keresztyének — vagy egyáltalán nem vagyunk azok! És ez azt is jelenti: nemcsak a hitünket kell itt élnünk, hanem a szeretetün- ket, segítőkészségünket is. Minden, jó és igaz emberi cél megvalósításában.

Mert a keresztyén élet nem valami külön, belső életkör, ahová visszahúzódhatnánk a „világ zaja” elől. Nem fal a keresztyénségünk, amely elkülönít másoktól. Hanem kinyújtott kéz mindenki felé: tegyük a jót ennek a társadalomnak % javára, segítsünk benne az emberi élet, a humánum anyagi, szellemi, erkölcsi és lelki teljes kibontakozásához, minél gazdagabban és minél teljesebben! Keresztyénnek lenni számunkra ma azt jelenti: mit tehetek a körülöttem élő emberekért, ezért a népért és ezért a társadalomért, amelybe Isten belehelyezte az életemet?

Azzal sem mondunk azonban újat, ha megállapítjuk: igen sok mindenben — más indításokból és más életalappal ugyan — mégis jó lelkiismerettel és örömmel együtt fáradozhatunk nemkeresztyén embertársainkkal az igazságosság és szeretet sok jó ügyéért, közös humánus célokért. És sok mindenben jobbat, igazságosabbat, emberibbet látunk megvalósulni ebben a társadalomban, mint a régi, kiváltságokra épült, letűnt társadalmi formákban. —

Ezzel a számmal új, etikai cikksorozat indul lapunk hasábjain. Olyan kérdéseket vetünk fel benne, amelyek minden komoly, mai keresztyénnek állandó kérdései. Mit jelent ma Krisztust követni, mit jelent keresztyénként élni a mi társadalmunkban és modern világunkban? Sorra vesz- szük a mai élet különböző területeit, a társadalom életköreit: a családtól a munkahelyig és a szabad idő eltöltéséig, az egymást váltó nemzedékek vitájától a keresztyének hazaszeretetéig és a modern technikai-tudományos fejlődés kérdéséig. Mit jelent a mi társadalmunkban, ezeken az életterületeken ma keresztyénként élni? A válasz — ha részleteiben más és más is lesz — a lényegében ugyanaz: élni hitünket. Jézust követni ma, az embereket szerető és segítő szolgálatban, az igaz emberség cselekedetei ben.

Dr. Nagy Gyula

ENYHÜLT A FINN LELKÉSZHlANY

Két év alatt sokat javult a finn lelkészi létszám s a lel- készi állások betöltésének helyzete. Míg 1967 januárjában 70 lelkészi állás volt betöltetlen, ez most januárra 17- re csökkent. Ezeknek is legtöbbje a kuopioi kerületre esik: 14. A végzett teológusok számának emelkedése indokolja ezt a javulást. 1966-ban 90, 1967-ben 82, 1968-ban 81 teológus végzett. Ugyanezekben

az években a teológiát végzet nők száma 43, 61, 71 volt. J finn egyház körülményei kö zött a lelkészhiány nem jelen ti azt, hogy bármely gyüleke zet is lelkész nélkül maradna A nagy létszámú gyülekeze tekben ui. általában több szer vezett lelkészi állás van, ■ ezeknek egyike-másika betol tetlen. A 17 betöltetlen leiké szí állás egyike sem parochus állás.