Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-28 / 52. szám

Jézus kezében János 3, 35—36 Középkori mesterek képein, bíbor-aranyszínben ragyogó fest­ményeken nem egyszer úgy ábrázolták a kisded Jézust Mária ölében, hogy egyik 'kezében jogart, királyi pálcát tart, a másik­ban pedig, mintegy országalmaképpen, a földgolyót. E megkapó kép Isten igéje szerint a valóságot mutatja. Az Atya Jézus ke­zébe helyezett mindent: földünket, sőt az egész teremtett vi­lágot, a mindenséget, amelynek roppant méretei éppen korunk­ban tárulnak fel némiképp a világűrt kutató emberiség előtt. Isten szereti a Fiút, J.ézust és szereti a világot. Ezért bízta sze­retett világát a szeretett Fiúra. Nagyszerű és szívet melengető gondolat: életünk, sorsunk, magunké és szeretteinké, a népeké s földrészeké, maga az egész emberi történelem s még azon túl is a kozmikus világtérség, Jézus kezébe van létéve. Isten keze, amely életünket hordozza s a történelmet irányítja nem isme­retlen, titokzatos és félelmetes, névtelen és személytelen hatal­masság, hanem a karácsonyi Gyermek keze. A názáreti ácsmes­ter munkától kérges keze, az érettünk a kereszten átszegzett kéz. A kéz, amely áldóan simult gyermekfejekre, amelynek érin­tése betegeknek szerzett gyógyulást s holtakat hívott vissza az életbe, kenyeret osztott éhezőknek és békességgel köszöntötte a háborgó szívűeket. Jézus kezében vagyunk — ez a karácsonyi örömhír. Nem úgy vagyunk-e azonban vele sokszor, mint Faust, aki kételkedve hallgatta a húsvéti harangok zúgását: „Hallom az üzenetet, de nem tudok hinni benne!” Hiszen oly sok minden ellentmondani látszik annak, hogy Isten szeretete Jézus Krisztusban hordoz, óv és vezet bennünket. Talán éppen a karácsonyfa alatt sajog legjobban, hogy hiányzik valaki, aki tavaly még velünk ünne­pelt. Hány családban árnyékolja be az ünnep örömét beteg ked­vesünk szenvedése. Mennyi kínzó kérdést adhat fel az élet egy- egy rejtélye s támaszthat mardosó kételyt: Csakugyan Jézus kezében vagyunk-e? S talán még inkább így van ez, ha túlpillantunk u család s a közvetlen hozzátartozók, barátok, ismerősök körén a nagyvi­lágba. Békét sugárzó karácsonyfagyertyák fényére iszonyú el­lentét vietnami falvakra hulló napalmbombák gyilkos tüze, templomi éneklésünkre az éhezők, elnyomottak, kizsákmányol­tak millióinak keserű panasza sokfelé földünkön. Bizonnyal fel­tör bennünk a kérdés: miért engedi mindezt Isten szeretete? Mit láthatunk Krisztus világot hordozó, sorsunkat irányító ke­zéből az életben, a valóságban? Már Luther is mélyen átérezte ezt az ellentmondást, mert így ír igénkhez írott magyarázatá­ban: „Ha hallod ezt a prédikációt és hiszed, hogy így is van, még ha mást mutat is a látszat, mondd ezt: ha a halál és ördög sújtana is arcomba s elárasztana minden ínség és szenvedés... mit törődöm vele — vágd magad keresztül, bátran, így nyersz örök életet; mert a Fiúé az Atya egész hatalma.” Ha hiszed... Ezen fordul meg minden. Aki hisz, vagyis, aki rábízza magát az Atya kezére, Jézus Krisztusra, az előbb-utóbb megtapasztalja, hogy ez a kéz hordoz és felemel. Jézus kezében lenni persze nem azt jelenti, hogy zavartalan, kényelmes és si­ma lesz az életünk. A karácsonyi üzenet minden öröme, fénye és melege sem feledtetheti velünk azt a kemény és zord való­ságot, amibe ez az üzenet egykor, először elhangzott: a rideg ist^lót Bethleniemben, a kemény j -szolt s Heródes fenyegető ár­nyékát a gyermek Jézus felett. A karácsonyi elbeszélések evan­géliumi szövegeinek mélységes jelképgazdagsága mind erre utal: éjszaka, a bűn sötétségében ragyogott fel az Isten szere- tetét s az ember békességét hirdető csillag fénye. Aki hisz tehát, vagyis aki rábízza magát, ráépíti életét erre az üzenetre, az felismeri azt is, hogy Isten szeretete a Krisz­tusban embereket keres, akiken keresztül munkálkodhatik. A karácsonyi evangélium roppant felelősséget ró hallgatóira. Va­jon mit tettünk mi, akik hisszük, hogy a Fiú kezében vagyunk, az élet és a sors fájdalmas ellentmondásainak feloldásáért? Az irgalmas Krisztus keze fel akar használni bennünket, méltatlan és sokszor kételkedő tanítványait, az irgalmasság cselekedeteire. Az ajándék, a legfelségesebb karácsonyi ajándék, Isten szere­tete elháríthatatlan elkötelezés. Csak az engedelmes, tehát tevé­keny, a jóban munkálkodó szív remélheti az ígéret beteljesedé­sét, az örök életet. Ennek az engedelmes hitnek tág tere az élet, a közeli és a távoli felebarát jóléte, a csatát? és a társada­lom, a honfitárs és az „idegen”, minden szenvedő ember, min­denki, akinek szüksége van Isten szeretetére — és ugyan kinek nincsen? Dr. Groó Gyula AZ egyhazak vilAgtanAcsa érdeklődik Az Egyházak Világtanácsa meghívta Genfbe az új kelet­német Egyházi Szövetség ve­zetőségét, hogy megtárgyalják a két szervezet kapcsolatait. A meghívó-levélben áldást kí­ván az Egyházak Világtanácsa az új szervezet működésére. VAKOK KÓRUSA Hogy hirdessek karácsonyt vak szemekbe, igét annak, ki nem lát, én, ki látok? Beszéljek talán a vak énekesről? A dobogóig vezették. Helyére talált és halkan köszönt jobbra-balra. Csend tornya már. de szolgálatra kész. Pisszenés sincs. Most! Karmesteri jel fut körbe, s kar zúg, zengnek hegedűk, és köztük ő is, figyelve feszülten. Ki adott neki jelt? Senki. Be áll már és énekel — az égről. Mint ahogy .,az egek zengik Isten dicsőségét”! Az égről? Dehát — vaknak mi az ég? Ég, hold nélkül és csillagok híján, hol nincs felhő, fénysáv, árnyak köre — sötét égbolt, fekete föld felett — és mégis: ég! Mint mondom, énekelt, mintha szívét mi sem nyomná. S a végén senki sem mondta volna rá: „szegény”. Hogy is van az, hogy így hallják s megértik a karácsonyest üdvüzenetét e terem vakjai — akár a pásztorok; énekelnek mennyei seregekkel, s oly szépen: mert a dicséret kevés — embereket kíván a glória. Emberhangot, mely gyarlón bár s remegve, de mégis választottként s hivatottan dicsérheti a testté lett Igét Hogy is lehet, hogy ők ezt érzik-értik, és látják azt, Ki így szólott: „íme!” — és: „Nagy örömet hirdetek tinéktek, mely az egész föld öröme leszen"; és végül hogy lehet, hogy éppen ők, épp ez az egész-más-pásztornép, együtt így éneke] a hajnalhasadásról. „Jöjj el, dicső fény, derítsd fel napunk.” Napunk? De hogy —'hisz éj s nap szövedéke oly egy e percnyi-lét-világban világtalan vendégként vándorolva — veszít, vagy nyer, vagy tiszavirágröptű reménye lobban — öregség, egyedüllét, halál — mind egybeolvad. Ók így élnek. De hogy is van — s nem álom ez; csoda! — hogy míg ők énekelnek, vak szemük elől mintha a Titkok Függönyét húzná el itt s ott óriási Kéz s kihunyt tekintetükre ráragyogna a boldog aztán: szabadság hona, hol minden rejtély bilincse lehull — Ö ne hagyjátok abba! Oly közel van most az Azután-Ország — égigérő hegyek friss szele fúj, s betör szívembe az a Más Fény, s az a Más Szeretet Albrecht Goes után: Bodrog Miklós A sokszínű ünnep SZOVJET KRITIKA Ha karácsonykor mérföldes csizmában járhatnánk végig a világot sok érdekes meglepe­tésben lenne részünk. Láthat­nánk, hogy a világ minden tá­ján mások a karácsonyi ünnepi szokások, az ajándékozás mód­ja is más. i Angliában pl. a karácsonyfa helyett zöld fagyallal díszítik fel a szobát az ablakokban gyertyák égnek, külön karácso­nyi süteményeket pudingot készítenek. A gyerekek azon­ban a szenteste utáni reggel várják izgatottan az ajándéko­kat Előző este az ágy végére Az Egyházak Világtanácsá­nak sajtószolgálata (1969. nov. 13.) New York-i jelentés alap­ján arról tudósít, hogy a Moszkvában megjelenő folyó­irat, a „Politikai önnevelés” a nyugati imperializmussal” azonosítja az Egyházak Világ­tanácsa irányvonalát Az öku­menikus mozgalom történetét és szerkezetét jól ismerő cikk­író emlékeztet az Egyházak Világtanácsa állásfoglalásaira a koreai háborúban, a cseh­szlovákiai intervenció alkal­mából és a magyar ellenforra­dalom idején megmutatkozott EVT magatartásról. Mind­ezek a nyilatkozatok arról ta­núskodnak — írja a lap —, hogy az EVT az „imperialis­ta” magatartást helyeselte. A kelet-európai ortodox egyházak belépése az Egyhá­zak Világtanácsába 1961-től kezdve szintén nem hozott változást az EVT politikai irányvonalában^ Foglalkozik a cikk a keresz­tyén—marxista párbeszéd kér­déseivel is. A dialógus lehető­ségét nem utasítja ugyan el, de teljesen értelmetlennek tartja. ***** A + kötik harisnyáikat és reggelre ébredve boldogan húzzák elő mindazt, amit éjszaka Kará­csony Apó belerakott. Hasonló élményben lenne ré­szünk Franciaországban is. Ott már ismerik a karácsonyfát, szenteste meggyújtják annak gyertyáit, de ■ az ajándékozás ott is másnap történik. A ná­lunk szokásos Mikulás-várás- hoz hasonlóan a gyerekek ka­rácsonyeste a kandalló elé he­lyezik cipőiket és papucsaikat, amelyekbe várakozásuk szerint a Karácsony Apó a kéményen át csúsztatja le a szebbnél- szebb ajándékokat. Olaszországban karácsony­este a betlehemi pásztorokra emlékeztető subába öltözött emberek járják végig a falva­kat dudálva és időnkint meg­állva karácsonyi köszöntőt mondanak, mint nálunk a bet- lehemesek. Lengyelországban hagyo­mány vidéken a csillagjárás. December 24-én, amikor az el­ső csillag kigyullad az égbol­ton, nagy, kivilágított csillag­gal fiúk járják végig a falut. A betlehemi csillagra akarnak emlékeztetni, amely a bölcse­ket Jézushoz vezette. Vannak országok, ahol az ünnepi szoba asztalát pirosra festik és zizegő szalmával fe­dik be a betlehemi jászol em- . lékére (pl. szerbek), máshol a szalmát a szoba sarkaiba szór­ják. Finnországban hasonló ha­gyományt őrzött a falu népe még a század elején is. A la­kószobát kiürítették karácsony­kor, szalmával hintették tele és karácsonyeste a férfiak körbeülve elmondták kará­csony történetét. A mai kará­csonyi ünneplés Finnországban is hasonló a mienkhez azzal a különbséggel, hogy a kará­csonyfát nem díszítik fel túl­ságosan, annak a zöldjére ka­rácsonyi igét tartalmazó fehér szalagot és gyertyákat hegyez­nek. Az ajándékozás pedig nem december 24-én, hanem decem­ber 6-án történik, s a karácso­nyi manó, a „joulupukki” vég­zi vidám keretek közt A karácsonyfa állítás szoká­sa egyébként a XVII századig vezethető vissza. Németország­ból terjedt el csaknem a világ minden tájára. Ahol nincs fe­nyőfa, r%ís fát, bokrot állíta­nak helyette. Afrika egyes vi­dékein előfordul, hogy a nád­ból vagy vesszőből összeállított vázra színes tollakat ragaszta­nak a levelek helyett. A ka-á- csonyfa — amelynek egyéb­ként ősibb gyökerei is lehet­nek — a keresztyénség terüle­tén Ézsaiás prófétára emlékez­tetett, aki az eljövendő Messi­ást fán kihajtott friss ághoz hasonlította. így lett hát a ka­rácsonyfa Isten új életet te­remtő munkájának szép jelké­pévé, a karácsonyi otthon dí­szévé. Mégis, hogyan ünnepelték régen? Mi az, ami az igazi ka­rácsonyi ünneplésből nem ma­radhat el? A karácsony nem tartozik az őskeresztyén ünnepek közé. A karácsonyi ajándékozás csak á későbbi századokban alakult ki. Erre utalnak azok a hagyo­mányok, ahol a szenteste ün­nepét és az ajándékozás napi­ját különválasztották. A kará­csony a régi keresztyének szá­mára Isten ajándékozó sze­re tétének az ünnepe volt, aki elküldte Fiát a yilágba. Az ősi időben ezt a napot Epifániának nevezték, vagyis Jézus hozzánk való érkezése, köztünk való megjelenése napjának. A kará­csony és az egész karácsonyi időszak az örvendezés ideje volt, azért a Jézusért, aki által Isten szeretete azért jött a vi­lágba, hogy mi emberek is sze­retni tudjuk egymást Karácsonykor mi is örüljünk Jézus Krisztusnak és az ünnep­hez kapcsolódott ajándékozás, mindaz, amit kapunk és adunk, legyen az őszinte szeretet ki­fejezése. K. I, NYBORG VL CSAK KÉSŐBB? — Mama, hol a karácsonyi lemez? — Hol lenne, papa? A lemeztartóban. — Nem találom, nincs itt — Mikor láttad utoljára? — Tavaly karácsonykor. Ide tettem a klasz- szikusok közé. — Akkor ott is kell lennie. — Nincs, ha mondom! Nem törted el? — Ugyan papa. Megmondtam volna. — Akkor a gyerekek vitték el. Talán össze is törték. — Nem hinném. Ha meg eltört, majd ve­szünk újat. — Most? Karácsonykor, hat óra után? — No, ne kiabálj. A lemezek el szoktak tömi. — Mi az, hogy el szoktak tömi? Ezt csak így mondod?! — Ne izgasd magad papa, hát mit csináljak, ha nincs meg? — Amióta az eszemet tudom, minden kará­csonykor feltettük ezt a lemezt, a Csendes éjt. — Hát igen. Ha nem lesz meg, jövőre majd megvesszük. — Megvesszük, megvesszük. Nekem nem karácsony a karácsony a Stille Nacht nélkül. — Jó, jó, hát keressük együtt. — Ha azok a büdös kölykek elvitték és el­törték, olyan pofont kap mind a kettő, hogy megemlegetik. — No, papa... Hát karácsony van, nem po­fozkodunk. — Ha nem lesz meg a lemez, nem is szólok hozzájuk. — Ejnye papa, miket beszélsz.., — Srácok, micsoda frankó számok vannak »zen a szalagon. — Petya! Tedd a legerősebbre, alig hallani. ■— Mi lenne, ha itthon lennének az ősök, ha­haaa, i-hi-hiii!! — „Édes lányom, ne őrjíts meg, rezegnek az ablakok!” — „Lezárni! Azonnal zárd el kölyök, hal­lottad?!” — Az enyémek mindig arénáznak, múltkor is fejbevert az öregem. — És nálatok, Mari? — Néha morognak és szidják a hangerőt, de ki lehet bírni őket. — És tinálatok, Jocó? — Mi Jolival kivertük a rikácsot. Talán nem tanulunk Jól? Nahát. Ezt az egyet élvezzük és így, hagyják meg ezt nekünk. — Még bőgtem is. Most egy óra hangosban kiegyeztünk. — Ma este is lesz hangos? — Mit gondolsz! Ma Csendes Ej lesz, Stille Nacht háromszor, gyertya, fenyő, ajándékok, stíllenacht, pulyka, stillenacht. — Papa meg mondja: — No ez csak kü­lönb, mint a ti hülye bít-dzseszzetek!? — Na, ne legyetek már olyan kegyetlenek, hadd örüljenek a kisöregek. Én szeretem a karácsonyt. — Mi is szeretjük. Nálunk a mama bibliát is olvas. Énekelünk is. — De a Csendes éj egy ásatag szirup ne­kem. — Mit, szirup. Tisztára altatódal. — Mit akartok? Hát angyalének. — No és annak csigalassúnak kell lennie? — Ki kottázta le már az angyaléneket? — Jól van már, ne ugráljatok. A papáéknak így kell. Klasszikus méretek, négy szólam, jól megnyújtva. — Pedig hogy vinné «' szöveget például ez a ritmus, halljátok? — Bizisten, nagyobb kedvvel fújnám, ha harsona, dob, gitár és szaxofon mozgatná meg a dallamot. — No ’iszen, kapnál is az öregektől. — Miért? Nem illik a keresztyénséghez? Nekem tetszik a karácsonyi öröm, fiatal va­gyok, a magam módján szeretném kikiabálni a világba: KRISZTUS MEGSZÜLETETT!! — „E fiúból pap lesz, akárki meglássa.” — Most mit hőzöngsz? A zsoltárokban is szól a dob, a citera, harsona, miért lenne bűn, ha megint szólna? — Srácok! Vart egy karácsonyi énekünk: — Én lelkem, hogyne tapsolnék e napon... Hát mit gondolsz? Illedelmesen egy-kettőt? Dehogy barátom — olyan ritmusban, hogy még a nagymamák is vernék örömükben az ütemet a lábukkal. — Ez csak formai kérdés! — De a mi formánk! És például a néger keresztyének formája is. Barátom, olyan dzsessz-ütemben dicsérik az Urat, és mégsem szakad le rájuk az ég. Nálunk meg? A legtöbb templomi éneket úgy nyújtják, mint a ku­tyák a pacalt. — Mit vigyorogsz, Petya? Most mit teszel fel? — Hát csak hallgassátok srácok, a Mahália néni szól hozzá az előbbiekhez. — PelyaU Ez a Csendes éj... add rá a han­got ... dob is van! — Pszt, te. Hallod a fekete keresztyént? Szélesen, lassan kezdi... ez is illik a csendes éjhez Bethlehemben. De most felgyorsít... halljátok? Belekiabálja a világba az örömöt, a hallelúját! Szinte hallod, hogy dobog a szíve. A nyelvet nem ismered, a szöveget mégis megérted belőle! — Megszületett, 6, meg-szüle-iett, hal-le- lúja, ó, halle-lúja, Krisztusunk va-a-an, meg­született!! — ... Gyerekek, jaj de gyönyörű volt. Cso­dás! Ne nevessetek ki, ilyen áhítat még nem volt bennem. Mit bőgsz, Mari? — Én nem tudom, Gyerekek, én most kez­dek érteni valamit az egészből. Még ilyen kö­zel sose volt hozzám a jászol-bölcső. — Petya, mit csinálsz, miért csomagolod be a lemezt? — Vigyétek haza Jocővál... nektek vettem, Jolikám. — Ügy örülök, Gyerekek, hogy megtaláltuk a Csendes Ejt. Apátok már búskomor volt. Látjátok, milyen boldog most? — No, ti híres modern fiatalok, ügyé ez csak különb volt, mint a ti istentelen tam-tam muzsikátok? — Papa! Föltehetek egy lemezt? No, ne rán­cold a homlokod, ez is a Csendes éj. Ülj le hozzá. Jó, nem bömböltetem, de hallgasd meg a kedvünkért. Ugye nem mész ki? — Most a harmadik vers... szív őrülj... ó, örülj... Szabad hangosabban? Ú, örülj... higyj.... re-méljü Itt a zsebkendőm, ma­ma ... mondjátok, nem csodálatos? A mi mu­zsikánkon is mennyire lehet őt áldani!! — Mégy egyszer? Te mondod, pápá? Jocó tedd fel. Gyere a papa mellé, én a mamá­hoz ... jaj, de boldog vagyok... most ti vagy­tok a mi vendégeink. — Apa, hallod a dobot? Tam-tam, halljátok emberek! — Most, most jön a hallelúja! Énekeljük! Hallelúja, 6, hal-le-lúja... ugye nem baj a szaxofon? Mindegy mivel, orgonával vagy sza­xofonnal ... nem baj, ha nem egyformán! Csak az a fontos, hogy ti is, mi is örüljünk, hogy megszületett! H. Németh István Változatok egy témára Az Egyházi Szövetség egyéb­ként teljes jogú tagjai sorába fölvette az Evangélikus Test­vérközösség Herrnhutí Kör­zetét. Sor kerül hamarosan a drezdai és lipcsei református gyülekezetek fölvételére is. Eredetileg 1971. tavaszára tervezték az Európai Egyházak Konferenciájának 6. Nagygyű­lését a dániai Nyborgba. Mi­vel a nagygyűlés megtartása jelentős pénzügyi nehézségek­be ütközik, lehetséges, hogy a nagygyűlést csak később fog­ják megtartani.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents