Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-11-09 / 45. szám

Hegyet mozdító hit Bogy an is képzeljük el a hitet, a nagy hitet? ... A koporsó mellett ül és messzire néz, az örök élet felé. Betegágyon békességgel tűr. Magába tekint bűnbánattal. — Igen, ez mind drága dolog, hozzátartozik a hithez. Jézus hegyet mozdító hitről beszél (Mt. 17,20). A hitnek keze és lába is van, — nemcsak messzire néző szeme! Tudod, micsoda hegyet kellett elmozdítania az irgalmas samaritá- nusnak? Önmagát! Lóháton ment, — tehát sietett. S a jajgató ember emellett megáll és keze, lába mozdul. Önma­gát, ezt a nagy hegyet tette félre az útból. Faji és vallási elfo­gultságát. Valami jó üzletet, talán szerződéskötést halasztott el. Óriási hegy az ÉN! Az igazi, élő hit ezt az utunkban álló én-t teszi félre azzal, hogy keze és lába megmozdul mások felé. Valami történik, — ez a hit mindig! Az új katolikus bibliafordítás Jk 2,14—17-hez ezt a láb­jegyzetet fűzi: „Szent Jakab tanításának éppen az ellenke­zőjét tanította Luther, aki fölmenti az embert a jótett köte­lessége alól, mert szerinte a hit önmagában is üdvözít,” Tel­jes félreismerése ez Luthernak, aki írásaiban mindenütt arról beszél, hogy az igazi hit nem is kérdezi, kell-e jót cselekedni, mert mielőtt kérdezné, már meg is cselekedte azt. Persze, Luther nem tartotta legfőbb jótettnek a pápának való enge­delmességet, a külsőséges, szövevényes egyházi paragrafusok betöltését. (A jerikói úton haladó papnak és lévitának is vol­tak ilyen „jótettei”.) Nélkülözhetetlen hiánycikk-e az olyan ember, aki ül, a semmibe mereng, — s körülötte nem történik semmi szép és jó?! Ha a faluban tűz üt ki, — tenni kell valamit! Ha ka­rambol van az utcám és sebesültek jajveszékelnek, — nem maradhatunk mozdulatlanok. És mennyi baj körülöttünk s a világban! A keresztyének pedig „ülnek”, semmibe révedt tekintettel. Sokszor az az érzésem egy-egy bibliaórán, ahol megszokottan, néha unatkozva ülnek (az én hibámból is), — most mennünk kellene, ahányan vagyunk, annyifelé a vá­rosba, — ki egy magányos beteghez vigasztalni, ki egy má­sikhoz kitakarítani, befűteni, gyerekre vigyázni. A hitnek nemcsak szeme van, — keze és lába is! Mert találkozott és találkozik naponként az önmagát félretevő Jézussal, existen- ciálisan mozdít ki, az egész embert érinti ez a találkozás, értelmét, érzelmét, akaratát. Mit ér ma a keresztyénség, ha csupán szeme van (ez a szem is gyakran csak villogni, meg­vetni, lenézni tud)?! Máté 25-ben azok mennek el örökre Isten szeretetének köréből, akik nem adtak enni-inni, nem látogattak meg égő szeretettel bajban levőket. Werfel „Musza Dag 40 napja” c. regényében amikor világos tesz már a törökök szándéka: eltiporni az örmény népet, — a falu két vezetője beszélget egymással. Bagradjan ezt kér­dezi a főpaptól ebben az izgalmas pillanatban: — Mit tesz most ön, akire hallgat az egész falu? — Imádkozom. .. f ................. — Im ádkozzék, Tér Hajgazum! — feleli Bagradjan. De Istent támogatni is kell! S azért maradt meg egy falu, mert Isten mentő szereteté­nek árnyékában rejtőztek el a hegyen. Mozdultak — az imád­ság mellett — kisgyermekek, asszonyok életéért. Mi haszna volt a jerikói leütöttnek a papból (6, miiven kegyes még a lépkedése is!), — mi haszna volt a lévitából (o, mennyit fáradt az egyház ügyében!)?! A kérdés furcsa: van-e haszna valakinek abból, hogy élsz, hogy élek? Hidegebb lenne-e a világ nélkülünk? Hiányoz­nánk-e úgy igazán valakinek? Hampton Court gazdája, London mellett, 1759-ben egy szőlő­tőkét ültetett el. Éveken át csak kínlódott a növény s alig hozott termést. Néhány évtized múlva szokatlanul friss, erős növekedésnek indult a tőke; fél méteres törzse lett, vesszői SO m-re nyúllak s rengeteg termést hoztak. Hogyan történt mindez? A szőlőtőke gyökerei hosszú-hosszú út után elérték a Temze folyót s a bőséges táplálék meghozta az ered­ményt. Keresztyénség! Gyökerekkel Jézusig! S akkor a legnagyobb hegy, az én-ilnk is elmozdul. Akkor történnek mindig nagy dolgok a világon! G5r5g Tibor Kerékasztal D. Koren Emil könyve: Irgalmadat éneklem... Meghívott hozzászólók: gyü­lekezeti felügyelő, lelkész, gondnok, író, tanár, nyugdí­jas, kántor, diák, iratterjesztő — s a kérdező. • író: elolvasok néhány sort a könyv előszavából: „...él­mény megismerni azok életét, akiknek szavával énekelünk. Elmélyülnek a versek, értel­mük kitárul... Egyre jobban értem, miért volt hitbeli eleinknek a biblia mellett oly nagy kincsük az énekeskönyv. Imádságuk, áhítatuk, vallomá­suk volt az ének, s feleletük az Írás szavára. Vigasztalá­suk, biztatójuk megacélozójuk volt. Amit most kézre adok, csak háttér az énekhez. Fra Angelico festményein a szí­nek üdeségét az adja, hogy — arany a háttér. Valahogy így vagyok énekköltőink életével s az olykor ellesett versihlető pillanatokkal. Ismeretükben üdébbekké válnak az éneitek. S a legtöbb élet valóban aranyfedezet...” Az egész könyvet ez jellem­zi: színes magyar beszéd, íz­lésnevelő. olvasmányos írás. Felügyelő: Kritikával kez­dem: más könyvekhez képest magas a könyv ára. Ennyi pénzért lehetne a könyv vas­tagabb is. — Könyveink árát nem a szerző állapítja meg. Külön­ben is: édesapám azt szokta mondani, hogy minden csak addig drága, míg ki nincs fi­zetve. Gondnok: 35 forint? két li­ter közepes bor ára. Felügyelő: igaz! örüljünk, hogy könyveink jelennek meg; ennek a könyvnek meg külön is örülök. — Mit szóljunk a könyv cí­méhez: „...Irgalmadat ének­lem...”? Lelkész: jó, mert azonnal elárulja, hogy énekekről szól. Illetékesek régen rájöttek, hogy népünk nem csak nyel­vében, hanem dalaiban-éne- keiben él. Ennek a felismerés­nek nagy irodalma van már. Ideje, hogy egyházi énekeink történeti, irodalmi feldolgozá­sa is megkezdődjék. — Megkezdődött; s úgy tu­dom, hogy a szerző folytatni szándékozik énekeink ismer­tetését. Kántor: jó a cím nemcsak azért, mert kifejezi a könyv tartalmát, hanem mert jól ha­tározza meg magának az ének­nek és éneklésnek a célját is. Mikor énekelünk, Isten irgal­mát magasztaljuk. Még teme­tési énekeinkben is. — A könyvet olvastuk; ki miben tudná összefoglalni a hasznát? Tanár: énekeink széles te­rületen születtek, az ismerte­tés is széles sugarú. D. Koren Emil ebben az énekismerte­tő könyvben életrajzi gyöngy­szemekből valóságos miniatűr egyháztörténetet is nyújt. Felügyelő: miközben szüle­tésüket, történetüket megis­merjük, még közelebb kerül­nek hozzánk kedves énekeink. Az ismertetés szinte életet visz az énekekbe. tró: a könyv valóságos pél­datára annak, hogyan kell és lehet dicsérni Istent. Irattérjesztő: eddig is ked­ves énekem volt a 374.; „Légy csendes szívvel...” De mióta Koren Emil könyvéből olvas­tam, hogy Gerhardt Pál ezt az éneket súlyos szenvedésben írta, koporsók közt és felesé­ge betegágya mellett, sőt föl­dönfutó hontalanként, túl a hatvanon, azóta máskép ének­lem, magamra nézve is: „Légy csendes szívvel, légy békével. Bízzál ember az Istenben .. „ ö minden boldogságok atyja, A bút örömre fordíthatja; Légy csendes szívvel...” Nyugdíjas: olvasnék a könyv 149. oldaláról: a könyv írója itt a Maradj meg ke­gyelmeddel ... kezdetű éne­künkről szól: „Ez az énekünk a megszokottság válságába sodródott. Gyakorisága miatt a megüresedés kísérti: min­den istentiszteletünk ezzel fe­jeződik be. Nem is az egész énekkel, csak töredékével. A sietősebbek már be sem vár­ják. A végig maradók a hit­ben megmaradás könyörgése­kor csukják be a könyvet, húzzák fel a kesztyűt, kere­sik kalapjukat s az utat ki­felé. Máskor nem is énekel­jük. Főénekül nem tűzzük ki, hiszen a végén úgyis eléne­keljük. Meglopjuk ezt az éne­ket. A kegyelmet, az igét, s a hűséget még igényeljük, de a fény, az áldás, s az oltalom már nem kell. Pedig először egy sokat megpróbált ember szivéből fakadt fel, sokat meg­próbált idők tüzében __A 30 év es háború kezdetén szüle­tőit ez az ének. Szomorú idők jártak akkor a protestánsok­ra..., a 30 éves háború ká­rát valóiéban a protestánsok szenvedték, s bizony a hitü­kért. Stasmgnn (az ének író­tál is ezek közé a szenvedők közé tartozott... A sok meg­hurcoltatás .. . annvira meg­viselte, hogy testileg-lrikileg összerot-ipant. 44 éves volt ak­kor. Hagvd a retíkült. s ne keresd a kalanedat, ha éne- kei„d: arH erőt. how meg- álliunk -rniedvériz a hitben.” — Mit várhatunk a könyv­től? Kántor: lelkesebb, átéltecfo templomi éneklést. Diák: hogy az ifjúság is szí­vesebben énekel majd. Gondnok: aki szeret éne­kelni, igen megszereti majd ezt a könyvet. író: fordítva is igaz: elol­vassa ezt a könyvet, még job­ban megszereti énekeinket. — Javaslatok a könyv ter­jesztésére? Lelkész: bibliaórákon ol­vassuk fel a könyvből a ki­tűzött ének történetét. Gondnok: az istentisztelet­re kitűzött énekek történetét is lehetne a hirdetésben, a könyvből vett egy-két rövid mondattal ismertetni. Felügyelő: jön a karácsony; ez a könyv ajándéknak is szép. Hasznos is. Meg konfir­mációra, — ha akkor még lesz belőle. Többen: ez a kerekasztal egyhangúan ajánlja D. Koren Emil könyvét az Evangélikus Élet olvasóinak. — Megkérdezem iratterjesz­tőnket: Balassagyarmaton hány példány fogyott el? Irattér jesztő: megyünk az ötvenedik felé. — Ebben az arányban or­szágosan tízezer példánynak kellene a könyvből elfogyni! tró: csak megemlítem, hogy D. Koren Emil könyvének több nógrádi, sőt balassagyar­mati vonatkozása is van_ ? ? ? Nógrádi vonatkozás az, hogy háromszor említi a könyv Nógrád nagy szülöttjét, Ma­dách Imrét, a 28., 89., és 119. oldalon. Balassagyarmati vo­natkozás pedig az, hogv az is­mertetett énekek egyik írója és egyik fordítója balassagyar­mati. a — Mit üzenjünk befejezésül D. Koren Emilnek? Többen: köszönjük a köny­vet! És várjuk a folytatást! Szabó József HONVÁGY Munkám szólított messze idegenbe; tenger, napfény, luxus vett körül, ? T lármás zene tépett idegembe, kínálja, minek a ma úgy örül. Néztem a fényben csillogó tengert, őszi levelét vesztő pálmafát, furcsa virágot, sok furcsa embert, míg sétálva mentem a parkon át. ...Otthon már ősz van. Hull a sok levél. Csali az akác áll ellen a szélnek, • a vándormadár már délebbre tér, csak a bátrabb vág neki a télnek. Olvasom, esik s beborult az ég és mégis, hozzád vágyom kis hazám, itt napfény van s a tenger tiszta kék, s mégis, téged szeretlek igazán. KOTIMAA Viljanen Paavo tamperei könyvét. Külön kiemeli és ase-sor melegen ismerteti a méltatja, hogy a könyvben öt KOTIMAA-ban D. Koren Emil finn éneknek a története is „Irgalmadat éneklem” c. megtalá'ható. ' Előfizetőink figyelmébe Tehozzád vágyom. Mennék már hazat Meghalnék, ha nem lehetnék nálad, s várnék, mint egykor Mikes egymaga amíg a szívem bele nem fárad. Én gazdagságom, kis hazám, kincsem, őrizzen meg minekünk az Isten, halálig tartson kettős bilincsem, Istennel s veled, itt lenn és ott fenn. Gyarmathy Irén Értesítjük kedves Előfizetőinket, hogy lapunk mostani szá­mában csekkbefizetési lapot helyeztünk el azok számára, akik az előfizetési díjukat rendezni szeretnék. Azok, akik előfizetési dijukat már rendezték, ne vegyék zaklatásnak a csekkbefizetési lap küldését, s tegyék el azt akkorra, amikor számukra is ese­dékessé válik újabb befizetés. Azokat pedig, akik még nem ren­dezték az előfizetési díjat, szeretettel kérjük, szíveskedjenek az előfizetési dijat befizetni. Az előfizetési díj egy hónapra 7,50 Ft, negyed évre 22,50 Ft, fél évre 45,— Ft, egész évre 90,— Ft. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Három ébresztő GHANDl India felszabadítója — aki száz évvel ezelőtt született, s most megemlékezett róla az egész világ — mélyen vallásos lélek volt, de a kor nagy képviselője is. Ázsiai sza­badító, aki Angliában tanult s a nyugat-euró­pai szemléletet, bírálatot és módszert ráhan­golta az óriás India tengerként hullámzó és morajló millióira. Maga irányában éppoly szi­gorú erkölcsű volt, mint nemzetét féltő haza­fiként a brit gyarmatosítókkal szemben. Ne fogadjatok el semmit a gyarmatosítóktól akik igába kényszerítik Indiát! — mondotta jelszó­ként. S példát mutatott arra, hogy szelíd pasz- szivitással is lehet harcolni egy elnyomó ide­gen hatalom ellen. A kecsketej, amivel táp­lálkozott, a gyékény, amelyen aludt, a só, me­lyet maga termelt a tenger vizéből, a rokka, melyen megszőtte ruháját, hogy angol szöve­tet ne vásároljon — mind szabadság-jelképpé vált Ghandi kezében. Sokszor járta meg az angolok börtöneit, de nem gyűlölte az angol nemzetet. A türelem apostolaként állott a hin­duk élén, egyszerűen és világosan magyarázta, hogy a gyarmatosítás korszaka lejárt, India szabad lesz. Bátran szembenézett a brittek ágyúival, s az ágyúk meghátráltak a törékeny férfi előtt. Romain Rolland nevezetes könyvé­ben a világ egyik legnagyobb emberének ne­vezi Ghandit, akinek hazai jelzője is, a Ma­hatma, Nagy Lelket jelent. Arra gondolunk, hogy lehet lelkierővel, vagyis Istennel, ma is küzdeni egy nemzet szabadságáért, emberi méltóságának kivívásáért. Ghandi megtaga­dott minden erőszakot, s ez tette félelmetessé. A béke és türelem elszántabb harcosa a jog­nak és igazságnak, mint az erőszak. S az erő­szak nem kedves Isten előtt. Honfitársait arra tanította, hogy fejüket hajtsák meg a kény­szer előtt, de önként ne vállaljanak szolgála­tot az angolok alatt, ne vásároljanak tőlük, ne érintkezzenek velük. Az angolok mosolyogtak a kis rokkáját pergető, páphszemes, foghíjas apostolon, de hamar ajkukra fagyott a mo­soly. Bande matasam, vagyis Édes anyánk —■ hangoztt a Ghandi-mozgalom köszönési mód­ja. Az édes anya India, neki szólt a köszön­tés. Ghandir a néhai oxfordi diák és londoni ügyvéd, győzött. Mellékes, hogy testét utóbb egy fanatikus hindu ölte meg, lelkét sem a fanatikusok, sem az angolok nem tudták meg­ölni. India felszabadult, manapság egyre fon­tosabb szerepet játszik Ázsiában és a világpo­litikában, messze van még ugyan a kiegyen­súlyozott élettől, de Ghandi útján arrafelé ha­lad. Mert Ghandi volt India szabadságának megtervezője, a Nagy Lélek, akiben Isten la­kik, aki a lelkeket szabadítja fel elsőnek. • BABÉRFÁK a címe annak a külsőleg is gyönyörű gyűjteménynek, melyben délszláv népköltészetet olvashatunk Nagy László költő kiváló fordításában. Bolgár népköltészeti kö­tete után Nagy László most e Babérfákban szerb—horvát, szlovén és makedón dalokat, balladákat és hősi énekeket mutat be. A dél­szláv népköltészetben, akár a magyarban, ott lobog a szorongatott nép századainak nemzet- fenntartó ereje. Sűrű, nehéz, de aranyfényű líra ez. Nézzük például ezt a pársoros verset: Jön a török a hegy alól, Rabot három láncon vonszol Első láncon jön Todóra, Todóra az ifjú özvegy, Kezében a fiát hozza, Kisfiának ezt susogja: „Nöjjél, fiam, nagyra, nagyra, Nöjj fel, fiam, olyan nagyra, Hogy a kardot könnyen elbírd, Hogy anyádat kiszabadítsd!” Ezt a bátor hangot ismerjük, történelmi sorstársak voltunk. A magyar anyák is vonul­tak igy síkon és hegyi ösvényen. Rokon a miénkkel a délszláv népi líra. Lován rugtat Králjevics Markó, a szerbek nevezetes nép­dal-hőse, Buda várába, magyar égbolt alól ereszkedik a szerbek közé Hunyadi János, s Kömives Kelemenné szívszorító balladájának van délszláv változata. Örülhetünk, hogy szé­pen buzog az a tiszta forrás, a népköltészet, melyet a mi Bartókunk és Kodályunk fede­zett fel újfent a világ számára. Nagy László tolmácsolása közel hozza nekünk a délszláv forrásokat. És itt óhatatlanul eszünkbe jut, hogy e szomszédbeli tiszta források felfedezé­se terén messze'megelőztünk mindenkit. Fel­tűnt egy magyar fordításban megjelent dél­szláv népköltészeti gyűjtemény, mely érvé­nyes volt az egész 19. században. Evangélikus pap készítette ugyancsak számottevő, komoly művészettel: Székács József, s 1836-ban jelent meg Szerb népdalok és hősregék címmel. Szé­kács ifjúkorában nevelő volt a szerb Nikolics- családnál Karlócán. Megtanult szerbül, s Vük Karadzsics híres délszláv népdal-gyűjteménye alapján magyarra fordította a legszebb szerb népi énekeket és balladákat. Mintaszerű és nagyhatású költői fordítások voltak ezek, fel­kavarták a magyar irodalmi életet, amelyben a „szerbus manir" különben is már ismert és megbecsült versforma volt. Székács fordításai­nak második kiadása elé Gyulai Pál írt elő­szót, a megbecsülés legnagyobb jeleként. Szép a Babérfák minden friss strófája, de nem szép, hogy Székács József úttörő gyűjteményét Nagy László kötete sem az utószóban, sem a jegyzetekben nem is említi. Székács műve egy. századon át élő lírai szó és tartós szerb—ma­gyar kézfogás volt. Ilyesmiről, ilyen jelentős hagyományról, nem szabad ma sem megfe­ledkezni. Hisz éppen ilyesmi a legfontosabb. Nem ma kezdtük egymás hangját átönteni. VÉRES PÁLNÉ nevét övezik most újra a virágok. Százéves egy budapesti gimnázium, a Veres Pálné iskolája, mely változatlanul az alapító asszony nevét viseli. Ez közismert, de a százéves évforduló arra nógat, hogy elmond­juk itt is a közismertet. Veres Pálné Beniczky Hermin 1869 egyik októberi vasárnapján, Va- chott Sándor író özvegyének lakásán, a mai Múzeum-kőrúton, intézetet nyitott meg — a magyar oktatás történetében először — lá­nyok rendszeres képzésére. Tizennégy lány és kilenc tanár találkozott az első iskolaévben a különös új iskolában, s Gyulai Pál lett az igaz­gató. S Veres Pálné internátust is alapított a vidéki lányok számára, s tandíjmentességet biztosított a szegényeknek. Ebből lett az első magyar leánygimnázium. Ez az intézet daj­kálta a magyar nők egyenjogúságát nevelés­ben és oktatásban, vagyis az értelmiségi pá­lyák megszerzésére. Forradalmi cselekedet volt, történelmi lépés, melynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Eötvös József, a nagy miniszter felismerte Veres Pálné gon­dolatának nagyságát, és támogatta az új pesti iskolát. Ezernyi ezer lány fejezte be középis­kolai tanulmányait ebben az iskolában, amely nem véletlenül a legkiválóbb tanári karral dicsekedhetett mindig. Az évforduló alkalmá­ból most megkoszorúzták Veres Pálné pesti szobrát, s a pesti utca sarkán elhelyezett em­léktábláját. Az élő régi diákok összegyűltek a mai intézetben, ahol leleplezték Veres Pálné emléktábláját. Erre a táblára Veresné követ­kező mondatát vésték: „A tudományos kép­zettség a szellemi látókört kibővíti, gondolat­gazdagságot nyújt, előítéletektől, hiábavalósá­goktól megszabadít, magas emberi méltóságra emel.” Ha esetleg valaki nem tudná, megem­lítjük. hogy Veres Pálné evangélikus volt, nógrádi, s Mikszáth Kálmánnak kedves ba- rátnéja. Mély lélegzetvétellel gondolhatunk erre az elmerengő, régi, szép és okos asszony­ra. Szalatna! Rezsit

Next

/
Thumbnails
Contents