Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-06-22 / 25. szám
NGELIKUS FÖLDRA3Z A fekete kontinens: Afrika Ma is eledelt ad Az egyházak és a faji kérdés a mai világban VILÁGUNKAT, az emberiség jövőjét komolyan veszélyezteti ma az a megoldatlan ellentét, amelynek ezt a nevet szokták adni: „faji világprobléma”. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, miben is áll ez a kérdés. A mai világban ezer emberből 320 tartozik a fehér és 680 a sárga, barna és fekete emberfajhoz. Ugyanakkor gazdaságilag: a világ javainak túlnyomó részét fehér népek tartják a birtokukban; a színes népfajok gazdaságilag, de szellemileg is súlyos hátrányban vannak. Társadalmilag: az úgynevezett vegyes társadalmakban (Egyesült Államok, Dél-Afrika stb.) a színesek a társadalom legalján élnek, munkájukért kevesebb bért kapnak és sokféle, megalázó megkülönböztetésnek vannak alávetve. Erkölcsileg-lelkileg: sok európai és amerikai gondolkodásában még mindig igen erős a „felsőbbrendűség” gondolata, a „fehér rasszizmus” (a fehéreknek joguk van a nagyobb anyagi és szellemi részesedésre a világ javaiból). Viszont a színes népek között erősödik a mély elkeseredés, és a törekvés ennek a helyzetnek mindenáron való megváltoztatására. Vajon meddig tartható fenn ez a súlyos aránytalanság abban az emberiségben, amelyben a színes népek számbeli túlsúlya, de ezzel együtt szegénysége és hátránya is egyre növekszik? (Ma 950 millió emberrel él több a földön, mint 1950-ben; ebből 700 millióval nőtt a világ lakossága a szegény és elmaradt országokban). AZ EGYHÁZAK több évtizede kénytelenek szembenézni ezzel a világkérdéssel. Legutóbb az EVT uppsalai világgyűlése (1968) foglalt állást a „rasszizmus” gondolkodásbeli és gazdasági-társadalmi kiküszöbölése mellett. Gyakorlatilag itt háromféle megoldásról lehet szó. Az első a szeparatizmus (apartheid) útja: a fehér és a színes fajok éljenek elkülönülten egymástól a társadalomban és az emberiségben. Mivel ez az elkülönítés a gyakorlatban szinte megvalósíthatatlan, és hátrányos megkülönböztetéssé válik a gyöngébbek számára, a világ egyházai nagy többségükben élesen szemben állnak ezzel a kísérlettel Dél-Afrikában. Rodéziában. A második lehetséges út az integ- ralizmus: kísérlet arra, hogy a színes emberek gondolkodásukban, kultúrájukban és gazdasági vonatkozásokban is olvadjanak bele egy egységes társadalomba. Ennek sok híve, de sok ellenzője is van ma az egyházakban. Legújabban egy harmadik irányzat tört előre, főleg Észak-Amerikában és más „vegyes társadalmak” színes népei között: ez a „fekete erő” (Black Power) mozgalma, amely a színes emberek faji és kulturális öntudatának emelését, ugyanakkor gazdasági-társadalmi fel- emelkedésüknek szükség esetén forradalmi módszerekkel való elérését tűzi ki céljául. Főleg ez a harmadik, mai irányzat az utóbbi évek során kiváltotta a fehér „fajvédők” egyre nyíltabb, fokozott tevékenységét a színes népek ellen a világ különböző részeiben. AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA ebben a feszült helyzetben világméretű tanácskozást hívott össze Londonba, május 19—24. között, hogy megvizsgálja és meghatározza a keresztyén egyházak további elvi és gyakorlati irányvonalát. A tanácskozás színhelye a Notting Hill Ecumenical Center volt. Résztvevői között voltak mind az öt világrészből faji kérdésekkel foglalkozó teológusok, világi szaktudósok és a faji egyenjogúsági mozgalmak számos politikai vezetője. A tanácskozások feszült légkörét jól jellemzi két esemény. Az egyik esti, nyilvánosság előtt tartott ülésen több száz angol fajvédő, jobboldali tüntető rendezett botrányos jeleneteket az előadók, Huddleston anglikán püspök és Oliver Tambo, az Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke ellen. A rendőrségnek kellett őket eltávolítani. A konferencia utolsó előtti és zárónapján pedig az amerikai és angol „Black Power” fiatal tüntető csoportja vonult fel az elnöki emelvényre és ismertette a színes világ, elsősorban az észak-amerikai négerek, követeléseit. A londoni napilapok részletesen, fényképes tudósításokban foglalkoztak a konferencia munkájával és az említett eseményekkel. A LONDONI KONFERENCIA megnyitóját E. C. Blake, az EVT főtitkára, tartotta. Nagy figyelmet keltett Visser’t Hooft előadása. „Menjetek olyan messze az erőszak nélküli úton, amint csak lehet — mondta —, de legyetek tisztában vele: ez olyan pontig vezethet el, ahol az erő alkalmazása elkerülhetetlen.” R. Nelson teológiai professzor a faji gondolkodásnak a keresztyén hittel való, alapvető összeegyeztethetetlenségéről beszélt; K. Little angol antropológus pedig a faji gondolkodás „tudománytalan előítéletét” támadta. Kitagawa, Hare, Chiko- mo, Tan és más afrikai, ázsiai, amerikai, ausztráliai és óceániai előadók mély hatást keltő módon szóltak a faji feszültségekről és a keresztyének magatartásáról a saját országaikban. A konferencia a harmadik és -a negyedik munkanapon három munkacsoportra oszlott, és — sokszor éjszakába nyúló vitákban — részletes javaslatokat dolgozott ki. A konferencia határozatai — amelyek további megvitatásra és végleges döntésre még az EVT Központi Bizottsága elé kerülnek a nyáron — erőteljesen állást foglalnak a fehér és színes fajok teljes egyenjogúsága mellett, továbbá az „anyagi jóvátétel” elve mellett; felszólítják a világ egyházait, hogy támogassák a szegény és diszkriminált emberfajok küzdelmét gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedésükért — és ha a békés módszerek nem vezetnek eredményre, forradalmi küzdelmüket is. HOGYAN ÍTÉLJÜK MEG a londoni konferencia munkáját? Először: nagyon is szükség van arra, hogy a keresztyének mindenütt a világban odaálljanak imádságban, szavukban és tetteikkel is az emberségesebb Világért és a világközösségért való küzdelem mellé. Erre sok jó indítást kaptunk ezen a konferencián. Másodszor: mélyen igazságtalan lenne, ha a „fehérek” és „fehér egyházak” minden különbség nélkül kerülnének ma a vádlottak padjára ebben a kérdésben. A nyugati világnak és egyházainak nyüvánvalóan nagyobb a felelőssége itt a múlt és a jelen vétkei és mulasztásai miatt. A „harmadik világ” gazdasági-társadalmi problémáihoz is egészen másként viszonyul a mi társadalmunk, mint a „szabad gazdasági versenyt” hirdető társadalmak. Végül: nagy kérdés, hogy a faji konferencia határozataiból mit fogad el majd az EVT Központi Bizottsága (egyes angol lapok máris a „szakadás veszélyéről” írnak e határozatok kapcsán), és mit valósítanak meg gyakorlatilag is belőle a világ egyházai. Bárcsak jutnának tovább a helyes felismeréseknél és határozatoknál a cselekvésben is; hogy minél kevesebb áldozattal és szenvedéssel oldódjanak meg ezek a súlyos feszültségek a mai világban, és a világ keresztyénéi Isten eszközei lehessenek a faji gondolkodás és faji gyűlölet elleni küzdelemben! dr. Nagy Gyula Afrikának nagyon sok jelzője van. Mondják titokzatos, rejtélyes, szomorú, ismeretlen, szenvedő, elmaradott, felszabaduló, stb. világrésznek. Mindegyük jelző végeredményben rávilágít a földrész lényegére és sejteti velünk, hogy izgalmas, kérdésekkel teli kontinenssel van dolgunk. Az egész kontinens érdeklődésünk középpontjába a második világháború után került. Voltak ismereteink a fekete kontinensről azelőtt is. Egzotikus növény- és állatvilága, szokatlan földrajzi adottságai, fekete bőrű, gyapjas hajú, szomorú szemű bennszülött lakosai és szokásai mindenkor izgatták képzeletünket Tudtuk, hogy hatalmas, földrésznyi gyarmatbirodalmakra van szabdalva, idegenlégiók kalandos leírásain tájékozódtunk, és hogy a népe elmaradott mindenféle tekintetben. Híradások érkeztek a különböző missziók fáradságairól, munkáiról, kudarcairól, sikereiről. De rendszeres ismeret- anyag nem állt rendelkezésünkre. Afrika a második legnagyobb földrész a világon. Területe 30 millió km3, lakóinak száma viszonylag nagyón gyér: 200 millió körül van. Történelmének nincsenek olyan közös vonásai, mint pl. Európának a hellénrómai, vagy a keresztyén. Nem ment keresztül a nagy egyetemes fejlődési fázisokon, mint a mi kontinensünk. Afrikában minden „rendhagyó”. Történelmét „mások” írták. És amit Afrikáról tudunk, az felfedezők, kalandorok, kereskedők, misz- szionáriusok, gyarmatosítók naplóinak, leírásainak adataiból táplálkozik. Ennél fogva bizonyos fenntartással fogadjuk a történetírást, mert különböző érdekek motiválták a leírásokat A kontinens népe sokfajta. Nagy vonásaiban, a sok átmeneti fajtától eltekintve, három főtípusról szólhatunk. Valószínű a három főtípus három történelmi periódust határoz meg a kontinens életében. Ezek szerint szólhatunk a feketékről, feltehetően Afrika őslakói, lakják az északi 10. szélességi körtől a Fokföldig az egész kontinenst; a sémi származású barnákról, vagy arabokról, akik a Földközi tengertől az előbb említett széleségi körig a földrész egy harmadát lakják; és a bevándorolt fehérekről, akik mint gyarmatosítók jelentek meg és az egész földrészen elszórtan, aránylag kis létszámban laknak. Hozzávetőlegesen fél száz ország van a hatalamas szigetet képező világrészen. Próbáljuk meg néhány fő vonásban meghúzni Afrika történetét. Kikerülve a sok ezer éves egyiptomi történelmet, az ókorban Afrika északi partjai mentén a rómaiak gyarmatosítottak. Róma megelégedett a partmenti sávval, amely éléskamrája volt a birodalomnak. Ez a terület a barbárok támadásáig szinte teljesen keresztyén lett. A barbárok első nagy csapása itt Afrikában érte Rómát Ez az ötödik században történt. A hetedik század derekán, 640- ben megjelentek az arabok Egyiptomban és igen gyorsan meghódították egész Észak-Afrikát, elpusztították a római kultúra utolsó maradványait és megsemmisítő csapást mértek a keresztyénségre. Velük együtt új vallás is jött Afrikába, Mohamed vallása, az iszlám. Az arab térhódítás Európa elől teljesen elvágta a szomszédos kontii/enssel való kapcsolatot. Hosszú évszázadoknak kellett eltelnie, míg újra európai ember lábát a fekete földrészre tehette. Ezalatt elképesztő változáson ment keresztül az arabok által meghódított terület. A tizenötödik században indultak meg a felfedezések, amelyek végső soron eltartottak a múlt század végéig. A felfedezésekkel együtt megindult a fehér ember Afrika felé — kezdetben apró kis erődítmények képezték a partszegélyen a támaszpontokat — és kezdett kereskedelmet folytatni az itt lakó népekkel, de egyúttal partra tette misszionáriusait is. A kereskedelemnek ekkor kezdődött a leggyászosabb és legbűnösebb fejezete. Mert a fehérek a nagy kereseti lehetőségek reményében Afrika népeit vásárolták fel és szállították a munkaerő hiányban szenvedő Amerikába. A négyszáz esztendős rabszolga-kereskedelem mérlegén hozzávetőlegesen 60 millió néger van. Négyszáz esztendőn keresztül siratta Afrika gyermekeit. A rabszolgakereskedelem lényegében korábban kezdődött. Az arabok megjelenésüktől kezdve űzték ezt a foglalkozást, de miután a mohamedán világbirodalom piacai eldugultak, az új világ pedig korlátlan étvággyal jelentkezett, ezt a haldokló „iparágat” újra feltámasztották. A fehér ember kitűnő üzletfélnek bizonyult. Örök szégyene marad, hogy keresztyén neveltetése ellenére ezt a bűnös üzelmet ilyen hosszú ideig folytatta. A kontinens belseje felé viszonylag elég későn, a 18. század végétől a 19. század végéig tartó szakaszban merészkedett az európai ember. Ebből a száz esztendőből a múlt század második felét így nevezi a történelem: „versenyfutás Afrikáért”. Mert mi történt? A felfelfedezők nyomában gyorsan megjelentek a különböző afrikai „Társaságok”, az ő nyomukban pedig az európai államok hadseregei. Az eredmény az lett, hogy Etiópián és Libérián kívül egyetlen talpalatnyi föld sem maradt szabadon Afrikában. Véres kegyetlenséggel törték be a fekete és a barna népeket a gyarmati igába. Eközben harmadszor is megjelentek a keresztyénség követei Afrikában. (Először a római birodalom Afrikájában, másodszor az újkor elején a felfedezőkkel, harmadszor a 19. században a gyarmatosítókkal.) Akadtak közöttük lánglelkületű apostolok, mint pl. Livingstone, Schweitzer, de alapjaiban e harmadik missziói hullámot sok kritika érte. A tárgyilagossághoz viszont hozzátartozik, hogy Afrika nagyon sokat köszönhet a misz- sziónak. Az írni-, olvasni tudás, az iskolázottság, a szakszerűbb mezőgazdaság elsajátítása, bizonyos iparágak megismerése, az egészségügy javítása területein nagy és önzetlen munkát végzett. Afrika szabadságának napja századunk derekán virradt feL Nehezen és nem magától jött eL Sok helyütt véres és hosz- szantartó szabadságharcok eredményeképpen, másutt ENSZ határozatok írták elő, de felbecsülhetetlen segítséget jelentett Afrikának a szocialista világrendszer szolidaritása. De még mindig akad néhány gyarmat, amely várja függetlenségét A szabadsággal nem járt együtt a jólét, a gondtalanság. Sőt! Az új államoknak mérhetetlen gondokkal, problémákkal kellett és kell megküzdeniük. Nyomorúság, nélkülözés, betegség és sok más teher maradt a gyarmatosítók után. Az új államok különböző okok miatt nem tudják elindítani nemzeti életünket. Belső villongások, törzsi küzdelmek terhelik le indulásukat. És ott, ahol „fehér kormányzat” van, a faji megkülönböztetés keseríti meg milliók sorsát. A gondoktól sötét világrész, — mondhatnánk. Mi nagy szeretettel és megértéssel kísérjük figyelemmel Afrika sorsát. Keresztyén felelősséggel nézünk jövője elé. E néhány sor csupán ízelítőt adott a kontinens történetéből. Azok a cikkek, amelyek külön országok történetével foglalkoznak majd, részletesebben ismertetik velünk mind a terület, mind pedig a keresztyénség történetét. dr. Rédey Pál Az üzemi konyhák és diákmenzák idején jelentőségüket vesztették a régi kifőzdék. Ezért zárta be évekkel ezelőtt ajtaját fővárosunk egyik külső kerületében, túl a Rákos patakon, Váci út 129. sz. alatt az az étkezde, amelynek üzlethelyiségét már tizennyolc év óta az angyalföldi gyülekezet bérli. Most is eledelt ad, az ige kenyerét. A volt üzlethelyiség meleg, családias gyülekezeti otthonná, kedves imaházzá, kápolnává alakult. Az oltárképen az ajtó előtt álló és zörgető Krisztus látható. Az oltáron szép térítők. Ezüst gyertyatartók között áll Révész István kovácsolt vasból készült szép mívű keresztje. Virág, mindig friss virág. Nemcsak az oltáron, a harmóniumon is — közvetlenül a bejárat mellett. A lelkész asztalán és a sarakban álló állványon is. Gondos kezek nem hagyják elhervadni a virágokat. Tűz is lángol ebben a kis otthonban. Nemcsak a gyertyák parányi lángja világít, nemcsak a vaskályhában duruzsoló tűz ad meleget télen. Isten lelke gyújt lángot a szívekben. Az áldozatkészség lángját is. Itt mindenki maga vette meg a széket, amelyen a vasárnap reggel 8 órakor kezdődő istentiszteleten, vagy csütörtök délután fél 7-kor a bibliaórán elfoglalja helyét. Ez még évekkel ezelőtt történt. Azóta bizony néhány szék elárvult De vannak új gazdáik. A környékben lakó evangélikusok most közel 2000 Ft költséggel kifesttették és kitakarították imaházukat. Nagy örömöt jelentett a kis gyülekezetnek, amikor június 8-án, vasárnap reggel D. Káldy Pünkösd vasárnap este értékes és egyben érdekes esemény színhelye volt az orosházi templom. Fasang Árpád, aki valamikor Orosházán szolgált, mint pedagógus s jelenleg a budapesti Bartók Béla zeneiskola igazgatója, jubileumi ünnepségeink sorában, az egyházközség felkérésére, három fiával együtt, magasszínvonalú barokk muzsikát szólaltatott meg egyházzenei estünkön. Fasang Zoltán fuvolaművész-tanár, Fasang János fagott-szakos zeneművészeti főiskolai hallgató szóló, illetve együttes számainál ifi. Fasang Árpád zongora- művész tanár látta el az orgonakíséretet. Főként olyan műveket mutattak be, melyek az egyház- község alapítása idején íródtak. így Vivaldi szonátája fuvolára, fagottra és orgonára. J. S. Bach lassú tétele a szóló fuvola szonátából. Telemann szonátája fagottra és orgonára, valamint a szerző, Fasang Árpád előadásában három korái előjáték. Benkő István a 150. zsoltár alapján igét hirdetett. A műsor második felében hallhattuk Händel g-moll szonátáját fuvolára és orgonára, valamint egymást követően J. S. Bach H-moll prelúdiumát és B-dur prelúdiumát és fugáját Fasang Árpád orgonajátékában. A zenei műsort J. S. Bach E-moll szonátájának lassú tétele fuvolára, fagottra és orgonára zárta le. A hangverseny akaratlanul is arra az időre esett, midőn nemzeti válogatottunk nagy mérkőzésének szinte a fél ország szemtanúja lehetett. Vidéki városban, ahol csak néhány éve van zeneiskola, amelynek létrehozásában a hangversenyző családfőnek is szerepe volt annak idején, senki sem merte volna gondolni, hogy a nagy mérkőzés ellenére is közel .hatszáz emZoltán püspök végezte az istentiszteletet. Pótszékek beállításával azért mindenki helyet kapott. Hiszen kényelmesen csak negyvenen fémek el benne. Váci Ilonka virágcsokorral fogadta az érkező püspököt és Fa Ferenc felügyelő köszöntötte. Fa Ferenc és felesége úgy szeretik és úgy gondozzák, oly hűséggel viselik szívükön a Váci úti imaházat mint szülő gyermekét. A püspök igehirdetését nehéz lenne még csak kivonatosan is tolmácsolni. De mintha most is éreznők az ige sasszárnyainak suhogását és teherbíró, hordozó erejét „Izrael népének sorsa több ponton egyezik a Váci úti gyülekezetével. Mindkettő vándor — mondta beszéde elején. — A Váci úti gyülekezet vándorútja azonban nem a pusztaságon vezetett át. Lényegesen könnyebb volt. A Tömöri úti iskolában kezdődött el egykor ez a vándorút, több állomás után most már tizennyolc éve itt megpihent.” Arra kérte a gyülekezetei, ha megismerte Jézus Krisztusban a magát minden emberi elképzeléstől függetlenül kinyilatkoztató, életünket megítélő, de azt irgalmának sas-szárnyain hordozó Istent, aki szent és a bűnös embert mégis maga elé engedi — hallgasson rá és legyen hozzá hűséges. Az angyalföldi gyülekezetnek ezt a vasárnapját még a délutáni szeretetvendégség is nevezetessé tette. A szeretetvendégség keretében közgyűlést tartottak és beiktatták a két új gondnokot és számvizsgálót tisztébe. Az előadást Bencze Imre kelenföldi lelkész tartotta ezen a címen: Az egyber lesz kiváncsi erre a zenei rangadóra. A templomban ritkán hallott hangszerek tisztán, gyönyörűen zengtek, szárnyaltak és valóban hidat vertek a hallgatók szíve, lelke és Isten között. Mindenki, aki eljött és fültanúja lehetett ennek a szép estnek, mindvégig úgy érezte, hogy érdemes volt. A narrator szerepét rövid bevezető előadásban Fasang Árpád látta el. Koszorús Oszkár esperes köszöntése után a templom ajtajában még sokáig együttmaradtak a régi barátok, egykori tanítványok, hogy kezet szorítsanak a művésszé serdülten hazatért orosházi fiainkkal és édesapjukkal. Benkő István CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Pető Dezső nyugdíjas, a diósgyőrvas- gyári gyülekezet szórványpresbitere, 65 éves korában elhunyt. Temetése nagy részvét mellett volt a perecesi temetőben. — Pap Sándorné, a szepet- neki gyülekezet felügyelőjének felesége 70 éves korában, április 25-én tragikus körülmények között elhunyt. Május 1- én temették el a gyülekezet nagy részvéte mellett. — Pap Ferenc 26 éves tanácstitkár és Németh Mária 18 éves diáklány április 27-én Nikla határában tragikus motorkerékpár-szerencsétlenség következtében életét vesztette. Mindkettőjüket április 30-án helyezték örök nyugalomra az egész falu osztatlan részvéte mellett. — Takács György, a szőke- dencsi gyülekezet hűséges presbitere életének 87. évében május 8-án csendesen elhunyt. Temetése.május 10-én volt. — A FEJÉR—KOMAROMI EGYHÁZMEGYE lelkész! munkaközössége június 10— 11-én tartotta ülését Sárszent- miklóson. Áhítattal Lábossá Lajos, gyülekezeti igehirdetéssel dr. Selmeczi János esperes és Magyar László, előadással Varga György, Jakab Miklós, Csonka Albert, Bányai Sándor, Milán János, Nagy Tibor, dr. Selmeczi János esperes, Zász- kaliczky Péter, Kajos János és Puskás János szolgált. — A CSONGRAD-SZOL- NOKI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége május 28- án Hódmezővásárhelyen tartotta ülését. Az ülésen résztvett és előadást tartott D. Káldy Zoltán püspök. Bevezető áhítatot Bártfai Lajos esperes tartott. A lelkészek együtt készültek a következő vasárnapi igehirdetésre, s megbeszélték a gyülekezetek és lelkészek sajátos problémáit. ház jövője és a jövő egyháza. b. 1. A HALÁLOS ELÉG Meredek, laza sziklán indítsd el a követ: nem kell gázkamra, bomba, elég a gyűlölet. Szivárványos csodákhoz síromon át mehetsz, nem kell, hogy nagyon gyűlölj, elég, ha nem szeretsz. Bodrog Miklós Jubileumi szonáta est
