Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-02 / 22. szám

Az új ígérete

Jeremiás 31, 31—34

•►íme mindent újjá teszek« (Jel 21,5) — Istennek erre az egész teremtett mindenségre kiterjedő — kozmikus — ígéretére figyel az Egyházak Világtanácsa 223 tagegyházának 800 küldötte a svédországi Uppsalában a negyedik ökumenikus nagygyűlés alkalmával júliusi, közel háromhetes, tanácskozása közben.

A keresztyénség ennek a nagy ígéretnek a hordozója és egyben jele is a világban. Amolyan tavasz jöttét jelző első fecske. Tényleg így van? El tudjuk képzelni magunkról és gyülekezeteinkről? — Csak ezzel a tudattal tölthetjük be szolgálatunkat, csak így, teljesíthetjük küdetésünket. De milyen az a keresztyén, hogy él, hogyan beszél, mit tesz az a gyülekezet, egyház, aki komolyan veszi ezt az ígéretet? Éppen ez a kérdés nyugtalanít bennünket.

A jövő mindenesetre nem a mi elképzeléseinket és álmainkat váltja valóra. A jövőben Isten ígéretei teljesednek be. Figyelmünket éppen ezért ezekre az ígéretekre kell összpontosítanunk. Hét bibliatanulmány segítségével szeretné közös elmélkedésre indítani — még a világgyűlés kezdete előtt — a gyülekezeteket és az egyes keresztyéneket az Egyházak Világtaná- csf-. Valamennyi annak az »úi«-nak a kérdésével foglalkozik, amelyről a nagygyűlés főtémája szól: »Íme mindent újjá teszek.«

Az első bibliatanulmány Jeremiás próféta könyvéből vett idézet alapján Isten ígéretét állítja elénk. Ügy ismerteti meg benne magát Isten, mint aki nem csügged el. mint aki »újra és újra megpróbálja«. Mind erősebb szövetség kötelékével köti magához az embert. A teremtett mindenség megújítását a legnehezebb ponton kezdi el, ott ahol a legnagyobb az ellenállás — az ember szívében. »Törvényemet belsejükbe helyezem és az ő szívükbe írom be«. Ezt ígéri Izrael és Juda hSzával kapcsolatban Jeremiásnak.

Mindezt szövetségnek nevezi Isten, vagyis olyan tettének, amellyel magához fűzi az embert. Űj szövetségnek nevezi, mert a régebbieket megújítja általa (az Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, Józsuával, Dáviddal kötött szövetségeket). Megújítja, de új mozzanatot is visz szövetségébe. A törvényt, eddig kőtáblákra írt akaratát, most beleírja az emberek szívébe. Spontán, belülről fakadó, nem a félelem kényszerétől kicsikart, hanem hitből sarjadó engedelmességet támaszt az emberben.

Ahhoz kétség fér, hogy Jeremiás kortársai a Messiás (nemzeti szabadító) eljövetelével hozták e összefüggésbe az új szövetség ígéretére vonatkozó szavakat. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a Krisztus korában élő zsidóság számára határozottan messiás értelmük volt. A Biblia második része, az Újszövetség,arról tanúskodik, hogy Jézus Golgotán kiontott vére »új szövetség« (1 Kor 11,25). A Szentlélek pedig azért jön, hogy ezt az új szövetséget foganatosítsa életünkben. (Zsid. 8, 8—12; 10, 16—17).

A szövetség tehát az »új« kezdete, forrása, alapja. A régi »nóta« vissza-vissza jár. Ugyanazok a mulasztások, vétkek újra és újra visszatérnek az egyes ember és a népek történetének életében. Fogadkozunk, szép célokat tűzünk ki, aztán mégis minden másként lesz. Az egyenes vonal mindig megtörik. — Mégis, valamit újra várhatunk. Isten is megtöri a mi görbe életvonalunkat. Újat kezd s ezért, ha százszor is elrontottuk, kénytelenek vagyunk mi is újrakezdeni. Ez éppen a szövetség.

Jeremiás a szövetség két jellegzetes vonását mutatja meg. Az egyik: »Mindnyájan megismernek engem — kicsinytől fogva nagyig«. Az ismeret itt nemcsak tudomásulvétel, hanem szoros kapcsolat. Aki »együtt jár« Istennel az ismeri őt. — A másik: »Megbocsátom az ő bűneiket«. A szövetséget nem mi kezdeményezzük, nem mi tesszük lehetővé jófeltételek biztosításával. Isten kezdeményezi, a mi legrosszabb feltételeink között — "merő jóságból, szeretetből. A szövetség — kegyelem, bűnbocsánat.

Jeremiás gondterhes történelmi időkben vette és hordozta Isten ígéretét az »új«-ra. Amit kora történetében láthatott, régi dolog. Ma sem új. Nagyhatalmakat látott felemelkedni és aláhanyátlani. Asszíria, a páratlan hatalmú gyarmatbirodalom elbukott Kr. e. 626-ban. A médek és a káldeusok átrpeneti korszakát Bábel váltotta fel. Nabukodonozor babilóniai király Kr. e. 586-ban feldúlja Jeruzsálemet, lakóit kitelepíti. Jeremiás a történelem megbillent egyensúlyát saját bőrén tapasztalta meg. De az »új«-hoz tartotta magát, mert kapcsolata volt vele, már benne élt, volt róla mondanivalója.

Két kérdés vetődik fel. 1. Milyennek képzelhette Jeremiás az »új szövetséget« — olyannak, amely csak Izrael népére, vagy olyannak, amely a többi népre is vonatkozik? Hogy gondolkodjunk ezzel kapcsolatban mi, mai keresztyének? — 2. Mit jelent az, hogy ismerni fognak engem kicsinyek és nagyok? Hogyan kapcsolódik ez az ígéret a 34. vers második feléhez?

Benczúr László

A harmadik világ a prágai világgyölésen

Amikor lapunk hasábjain beszámoltunk arról, hogyan készült magyar küldöttségünk a Keresztyén Békekonferencia harmadik világgyűlésére, többször is hangsúlyoztuk, hogy az emberiség békéjének ügye szorosan összefügg a gyarmati sorból felszabadult, s a fejlődés útján most induló népek, az úgynevezett harmadik világ problémáival. A világgyűlésen éppen ezért igei} nagy hangsúlyt nyert a harmadik világ, illetve az ott felmerülő problémák.

Már a résztvevők száma is erről beszél. A világgyűlésen 55 országból 486 hivatalos küldött vett részt, s ebből a harmadik világ csoportjához tartozott 35 ország 120 delegátusa. Különösen Afrikából voltak sokan, ahonnan 18 ország 48 küldöttel képviseltette magát, de a 10 délamerikai ország 29 küldötte is arról beszél, hogy a délamerikai népek problémái fontos részei voltak a megbeszéléseknek.

Az előadásokból is kivették részüket a harmadik világ küldöttei. A megnyitó istentisztelet igehirdetését Suzuki lelkész végezte Japánból. A világgyűlés megnyitó beszédét Andria- manjato madagaszkóri evangélikus lelkész tartotta. Az előadók sorában Thomas indiai kollégiumi igazgató (»A béke és a radikális szociális változások«), Santa Ana uruguayi lelkész (»A harmadik világ gazdasági helyzete és javaslatok a megoldásra«), a pódium vita során pedig Tolen kameruni közgazdász (»Mi a fontosabb: az emberek üdvössége, vagy a jóléte?«), valamint Oga- wa japán teológiai professzor (»Mi az emberiség közös feladata?«) vett részt. Ezen kívül egy plenáris ülésen meghallgattuk Ho-Hue-Ba, a dél-vietnami keresztyén hazafiak delegációja vezetőjének drámai hatást keltő beszámolóját a dél-vietnami hazafiak heroikus küzdelméről. A csoportmunkában a harmadik csoport, mely a gazdasági élet és a politika összefüggéseit vizsgálta, valamint a negyedik csoport, amely a harmadik világ társadalmi fejlődése és a béke ösz- szefüggéseiről tárgyalt, foglalkozott kifejezetten a harmadik világ kérdéseivel. A világgyűlés Üzenete, amit lapunk már korábban közölt, valamint a vietnami háborúval és az afrikai helyzettel foglalkozó felhívás is igen nagy teret szentel a harmadik világ problémáinak.

Ha röviden összegezni szeretnénk, hogy mit állapított meg a harmadik világ problémáival kapcsolatban a Keresztyén Békekonferencia harmadik világgyűlése, három pontban foglalhatjuk össze:

1. A problémák, amelyekkel a harmadik világ napjainkban szembekerült igen széles skálát mutatnak, egyben azonban megegyeznek: a gazdasági élet a harmadik világ minden országában többé, vagy kevésbé elmaradott. S ennek az a következménye, hogy sok helyen éhínség, nyomor tizedeli az embereket, de a legfejlettebb országokban sem közelíti meg az életszínvonal a fejlett ipari országok életszínvonalát. A problémát csak még súlyosbítja az, hogy sok helyen elavult feudális, vagy félfeudális rendszer, vagy faji megkülönböztetés teszi elviselhetetlenné a tömegek életét. Az emiatt kialakult feszültségek állandó veszélyt jelentenek az emberiség békéjére.

2. A problémák megoldásában a fejlett ipari • országok nem hagyhatják magukra a harmadik világ népeit. Nemcsak azért, mert a fejlett ipari országok életszínvonala jórészt a harmadik világ népeinek kizsákmányolásából ered, hanem azért sem, mert a fejlett ipari országok keresztyén egyházai Uruktól kapott feladatnak tekintik a harmadik világ népeinek megsegítését.

3. A harmadik világ népei jól tudják, hogy ez a külső segítség egyedül nem oldja meg problémáikat. Nekik maguknak kell talpra állniok, gazdaságilag megerősödni és egymással összefogni. Ezért olyan formában kérik és várják a segítséget, hogy ez ösztönözze őket, s ne akadályozza őket abban, hogy a társadalmi fejlődés során azt az utat válasszák, amely számukra a legjobban megfelel. Az új gazdaEgy segédlelkész mondotta, hogy teológüsévei alatt a szupplikációs szolgálatainak legnagyobb áldása az volt, hogy sikerült jó baráti és testvéri kapcsolatokat találnia lelkészekkel és gyülekezeti ta-. gokkal az ország minden részén. Ha annak a\ rövid tartózkodásnak, amit egy-egy ilyen szolgálat alkalmával eltölt a teológus egy gyülekezetben, ilyen nagy eredménye lehet, mennyivel inkább így van ez egy-egy teológusnap alkalmával, amikor is hosszabb időre vagyunk valamelyik nagyobb gyülekezet vendégei.

Egy évvel ezelőtt Békéscsabán jártunk, most pedig — Jubilate vasárnapján — Nyíregyházára mentünk el heten dr. Nagy Gyula otthonigazgató vezetésével.

Bár jó néhány nap már eltelt Jubilate vasárnapja óta, május 5-ére mégis sokáig élénken emlékezni fogunk. Nyíregyházán még kevesen jártunk eddig, s így érthető, hogy minden élményünk az újdonság varázsával hatott.

Gördülékenyen, precízen mentek a dolgok s látható volt, hogy a szervezés sok-sok apró részletkérdésében tanúsított lelkiismeretesség megérdemelte a fáradságot. Vasárnap délelőtt az igehirdetési szolgálatok kötötték le figyelmünket. Dr. Nagy Gyula igazgató a nagytemplomban prédikált Róma 4:25 alapján arról, hogy Jézus Krisztus úrrá lett a bűn és a halál felett, s ezzel mindnyájunkat felszabadított arra, hogy Isten segítségével mi is küzdeni tudjunk minden szép és igaz eszméért. Ez idő alatt mi a szórványokban végeztük el az igehirdetés szolgálatát.

Ugyanaz a nagyfokú érdeklődés és szeretet, mellyel megérkezésünkkor fogadtak, lelkesített' és segített mindnyásági rendszer és társadalmi formák kialakításában igen nagy szerep vár a harmadik világban élő kis keresztyén egyházakra, amelyek viszont a fejlett országokban élő egyházaktól várják az őszinte segítséget.

A közgazdászok a realitás talaján állva őszintén rámutattak arra, hogy ebben a vonatkozásban csodaszámba menő gyors változásokra nem számíthatunk. De az őszinte és önzetlen segítőkészség, valamint a harmadik világ népeinek testvéri összefogása meg tudja indítani a fejlődésnek lassú, de biztos útját. S ez a fejlődés az egyik legbiztosabb záloga az emberiség békés jöjunkat abban, hogy a gyüleke^

zet minden tagja megérezhes- se, mennyire teljes szívvel és lélekkel készültünk azokra a szolgálatokra is, amelyekkel teológusnapunk záróünnepélyén igyekeztünk megörvendeztetni a gyülekezetei. Beszámoló, szavalat és néhány zeneszám hangzott el, majd az igazgató tartott előadást »A keresztyénség szolgálata világ- viszonylatban« címmel a faji problémákról, a fejlődő országok, valamint a háború és béke kérdéséről. Jó volt látnunk azt, hogy nemcsak a teológusképzésben van döntő helye annak a szemléletnek, hogy érzékennyé váljunk a világ problémái iránt, hanem gyülekezetekben élő embereket is, fiatalokat és időseket egyaránt meg tud mozgatni ez a probléma. Hiszen az egyház jövőjéről van szó.

Hétfőn délelőtt megismerkedtünk a város nevezetességeivel. Többek között elmentünk a sóstói strandra, ahol jókedvből, vidámságból minden bizonnyal jelesen vizsgáztunk.

A levélbeli intimitások min- dik különös érdeklődésre tarthatnak számot, éppen ezért idézünk egy részt Benkóczy Dániel esperes leveléből, amely most érkezett: »Az egyik bibliaórás idősebb asszony — írja az esperes —, elmondotta, hogy részt vett a hétfő reggeli áhítaton és könnybelábadt szemekkel fejezte ki örömét, hogy ott voltak a fiatalok, a jövendő lelkészei, csupa fiatal, lelkes arc.« Isten áldja meg mindazokat, akik ilyen reménységgel tudnak ránk nézni! S Isten áldja meg azokat is, akik imádkoznak azért, hogy továbbra is lelkesek maradjunk, mert csak így őrizhetjük meg a szívünkben a szolgálat, az igehirdetés örömét és szépségét.

Győr Sándor

Hajnali vonaton

Lámpák fényét ringatja lent a tó Alusznak még a vitorlások, a parti házak, parti fák.

De a sötétben futó vonatok pirkadatba rohanó paripák.

S már bontakoznak a körvonalak.

Percek alatt felébrednek a színek.

Futunk a virradat, a pirkadat felé,

és az éjszaka mögöttünk marad, ahogy tavasz mögött a tél.

Ébredező szívemben hajnali dicséret zenél:

Életem ma is reádbízhatom.

S robogsz velem a pirkadat felé,

Jézus Krisztus, hajnali vonatom.

Túrmezei Erzsébet

vendojének.

Sclmeczi János

Teoíógusnap Nyíregyházán

Ä LÉLEK VALÓSÁG

János 14,16—19

Aarre Lauha finn püspök pünkösdi prédikációja egy évvel ezelőtt a Deák téri templomban.

Pünkösd Isten Lelkének ünnepe. Mi gyakran általános értelemben sem figyelünk a lélek világára s a lélek jelentőségére. Valóságnak csak azt törekszünk elfogadni, amit látunk és megérintünk.

A lélek azonban mégis valóság. Gondoljunk például a kultúrkapcsolatokra. Igen régen volt, hogy a magyar és a finn nép elváltak egymástól. Nem volt közöttük közvetlen kapcsolat. Évszázadok múltak el anélkül, hogy tudtunk volna egymásról. Gazdaságilag nem sok hasznunk volt egymásból. Államilag sem függtünk a másiktól. Mégis észrevesszük és érezzük: vannak lelki kapcsolatok. Ahol magyarok és finnek találkoznak, ösztönösen megérzik, hogy a lélek közössége valóság s hogy a találkozásnak lelki értéke van. Ez valóság, bárha talán nem is lehet ésszerűen megmagyarázni.

A lelki érintkezés értékét tapasztaljuk a kultúra minden területén. Ennek az istentiszteletnek a közösségében is tanúsítjuk: az egyház területén — és különösen ott — valamint a lelki életben, valóságos és szükséges a lelki közösség. Ezért a közösségért au most a finn egyház képviselője szószéketeken. A finn egyház népének áldó üdvözletét hozom a magyar evangélikus egyház tagjainak s az egész magyar népnek.

De pünkösd ünnepén a templomban nem csak emberi kapcsolatokról beszélünk bármilyen fontosak is azok. Pünkösd az Isten Leikéről szóló üzenetet hirdeti. Az Isten és közöttünk, emberek közötti kapcsolatról van szó.

Az esztendő nagy ünnepei között pünkösd a~ amelynek üzenetét és jelentőségét az emberek a legkevésbé ismerik és értik. Karácsony és a húsvéti időszak tartalma szemléletes eseményei folytán az elvilágiasodott ember számára is észrevehető, de pünkösd tárgya az ő számára absztrakt.

Valójában a pünkösd nem absztrakt, sőt éppen ellenkezőleg. Pünkösd teszi konkréttá karácsonyt és húsvétot. A Lélek valóságáról és a Lélek munkájáról szóló üzenet hirdeti, hogy ami karácsonykor és húsvétkor történt, nem csupán letűnt történelem, hanem az a célja, hogy megvalósuljon a mi időnkben s a mi életünkben. Jó, hogy a gyógyszertár polcain vannak gyógyszerek. De az még nem elég, hogy ott vannak a polcon. A betegnek használnia kell azokat. Isten megváltói munkája, amelyet karácsony és húsvét bizonyítanak, mintegy a polcon maradhatnak, általunk felhasználatlanul. Természetesen nélkülözhetetlen, hogy legyenek hitbeli ismereteink. De az »észhit» — ahogyan Ruotsalainen Pál, a finn parasztpróféta mondotta — még nem keresztyén hit. Az újtestamentomban, Jakab levelében ezt olvassuk: »Te hiszed, hogy az Isten egy? Jól teszed. Az ördögök is hiszik . . .A csupán ismereten alapuló hit oda vezet, hogy az igazi keresztyénség benső tartalma »polcon» marad, anélkül, hogy szüksége volna személyes kapcsolatra Istennel, arra. hogy Krisztus megváltó műve megvilágosodjék az ember előtt és hogy ily módon rátalálja* a bűnök bocsánatára, szabadulásra és örömre.

Egy ismerősöm családjában az édesanya elmondta, hogy négy gyermeke egy sáros nyári napon kinti játékból a szokottnál sávosabban és ázottabban jöttek be. Amikor az anya csodálkozott gyermekei csatakosságán, azok így mentegetőztek: »Mennyei Atyát játszottunk.«

_»Hát az milyen játék?» — »Egyikünk volt

a Mennyei Atya, a többiek az emberek. Az emberek aztán elbotlottak és beleestek a pocsolyákba, de a Mennyei Atya mindig kiemelte őket.« Hát ez iay van. fay cselekszik a Mennyei Atya. Mindegyikünknek szüksége

van arra, hogy Isten személyes segítségünk és megmentőnk legyen■ Akkor rendben van az élet. A pünkösdi Szentlélek a személyes hit megteremtője.

A textusban Jézus igen melegen szól a Lélek jelentőségéről: az embernek szüksége van a világban önzőre, Vigasztalóra. Jézus arra céloz, hogy az ember önmagában magányos és árva. Napjainkban az egzisztencialista élet- szemlélet hirdeti éppen ezt: az ember céltalanul vettetett a létbe. Nem csoda, ha a mai nemzedék fogékony erre az életszemléletre. A mi nemzedékünk sok olyat tapasztalt, amelyek bizonyítani látszanak azt, hogy az ember egyedül van és védtelen De mindennek ellenére a keresztyén hit valami egészen másról ad bizonyságot. A pünkösdi evangéliumban Jézus ezt mondja: »Nem hagylak titeket árvákul..» Lelke által mindennap velünk van. Istenbe vetett hittel biztonságban élhetünk nehézségek közepette is.

De a pünkösdi látóhatár nem zárul az egyénnél. Pünkösd a keresztyén gyülekezet születésnapja. A gyülekezet, az egyház Isten eszközéül állíttatott a világ javára. Az egyházat nem zárt körnek szánta Isten, amelyben a kegyesek végzik lelki gyakorlataikat, hanem arra hivatott el, hogy szolgáljon az egész társadalom s az egész emberiség javára, hogy ezáltal Isten jó akarata emelhesse és megújíthassa mindenki emberi életét. Ez a feladat egyre jobban megvilágosodik manapság a különböző egyházak és felekezetek között. A megértésre való nemzetközi törekvések, az alacsony sorban élők felemelése, a menekültek megsegítése, a háború és az éhség kiküszöbölése nemcsak politikai és gazdasági törekvések, és nem is csunán államférfink és diplomatákra tartozó kérdések, hanem mindezek a keresztyén egyház égető kötelezései. A Szentlélek az élet védelmezője. Jézus azt mondja textusunk szerint: »En élek, ti is élni fogtok.« A keresztyén hit és egyház ha Isten akarata szerint szolgálja az embert és az emberiességet, minden társadalomban pozitív erővé válik a közösségi élet előbbrevitelében.

Pünkösd bátorítóan beszél Isten Lelkének velünk létéről mind az egyéni, mind a közösségi életben. Egész szívünkkel rábízhatjuk magunkat Isten gondviselésére. Különösen rábízhatjuk magunkat akkor, amikor az közvetlenül nem érzékelhető és látható. Isten elrejtőzhet. Ha Isten úgy akarja, érthetetlenné válik. De akkor is jelen van. A legnehezebb megpróbáltatásokban is Isten szeretete — éppen a szeretete! — van legközelebb. Ami a legfájdalmasabbnak tűnik, a legnagyobb áldássá válhat. Ebben van a keresztyén hit által kapott kiváltság. Erre mutat Jézus szava is textusunkban: »A világ nem lát engem többé, de ti megláttok engem.» Ugyanazon dologban, amiben a hitetlen arra lát bizonyosságot, hogy nincs Isten, a hivő erős bizonyosságot kaphat Isten valóságáról és működéséről. Nem ez a legfontosabb, hogy a mi vágyaink teljesedjenek be. hanem az, hogy Isten akarata teljesedjék. Akkor minden jól van.

A történelem nehéz körülményei között s a hit küzdelmének kemény iskolájában ezt a tanítást kapta a finn keresztyénség. Tapasztalatból született ez az éneksora: »Jézus téged el nem hagy, — bármilyen szükségben vagy.» Hiszem, hogy itt Magyarországon is megtanulták ezt. Győzzük az életet, hiszen az Űr szüntelenül velünk van. Hiszen Isten Lelkének munkája folyamatban van. Ha erre gondolunk, bizonyára észrevesszük, hogy a pünkösd nem absztrakt ünnep, hanem az élet valóságáról van benne szól.

Megjelent Eauha: Iloisin Ja vápáin svdamln (örvendezd, szabad szívvel) című kötetében. 1!>G7 nyarán. Fordította D. Koren Emil.