Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-05-26 / 21. szám

Vályogházaktól az orgonáig Vályogfalú, szalmatetős, ap- — Hogyan tudott ebből mé­rő ablakos házikók utcányi so- gis kiemelkedni a falu népe? ra. Még ötven esztendővel eze- — kérdezem a kis faluból szár­lőtt is ilyen volt az Ipoly nagy mazó három evangélikus lel- kanyarszögébcn, Balassagyar- kész egyikét, mattól hat kilométerre épült — Istenbe vetett hite és élni- falucska: Ipoly szög. A marok- akarása mentette meg édes- nyi evangélikusság Balassa- szüleinket — feleli a falu szü- gyanmat filiája. lőtte, Völgyes Pál putnoki lel­A falu lakói a Majthényi kész. család és Vay grófék cselédei. Abban az időben a falu voltak. egyetlen iskolázott embere 1919 után a földesurak ipoly- Nagy Gyula, az evangélikus szögi birtokukat a bankok út- gyülekezet levita-kán tortan (tó­ján áruba bocsátották. A ban- ja volt aikl, harmincnyolc esz- kok a föld árát 20%-os kaimat- tendőn át minden hétközna- tal hitelezték a vásárlóknak. pon tanított és minden ünrie- —A hatalmas kamat fizetése pen igét hirdetett az iskolában, majdnem kivégezte a falu né- Ö ébresztette fel a falu népé­pet, — mondotta Vachó Pál az ben a tudás, az emberibb élet evangélikus gyülekezet gond- utáni vágyat. Ma egyetemet noka. végzett fiai és lányai vannak a — Bizony, úgy éltünk akkor- falunak, tájt, — csatlakozik beszélgető- Nézem a falut. Csupa nagy sünkhöz egy idősebb evangéli- ablakos, cseréptető«, rácsoska- kus asszony — hogy gyerme- pus házat látok, keink szájától is elvettük a te- Hová lettek a vályogfalú, jet, mert annak az ára is a ka- kis ablakos házikók!? matfizetéshez kellett. 1949 tavaszán elhatározta a Az emberek csak messziről egyformák. Közelről mindegyi­kük más. Még közelebbről, be­lülről, önmagukból nézve az életüket: mindegyik külön vi­lág. Minden embernek meg- yannak a saját egyéni vágyai, gondjai, reményei, örömei és szomorúságai. Nem hiszem, hogy lenne két egészen azonos ember a földön. Még ha arc­vonásaik a megszólalásig ha­sonlítanak is, az érzéseik, gon­dolataik, óhajaik már nem fut­nak egy vágányon. Mi keresz­tyének úgy mondjuk: minden ember Isten külön teremtmé­nye. Ha tudjuk is, hogy az öröklés és a környezet, körül­mények, nevelő hatások ala­kítják olyanná az embert, ami­lyen, ezeket a formáló ténye­zőket a teremtő Isten eszközei­nek tekintjük. egyiknek célvonalában az egye- dek jelennek meg, éppen azzal a jellegzetességgel, hogy nem néhány egyénről, hanem sok­szor százezrekről van szó, akik­nek érdekét kívánja szolgálni az állami és társadalmi intéz­kedés. A közösségi társadalom­nak igazi jellemzője, hogy ben­ne az egyes emberek nagyará­nyú és nagyszabású felkarolá­sa folyik. Jó lenne megtanul­nunk ezzel a szemmel nézni, ami hazánkban végbemegy. A nagy összefüggésekben jelent­kező gazdasági, egészségügyi vagy kulturális tevékenysége­ket mintegy láthatatlan szag­gatott vonalakkal kellene meg­hosszabbítanunk az egyes egyénekig, mert így telnek meg igazán élettel, valósággal, s így jövünk rá az egyedekig hatoló jótéteményekre. falu evaítgéiikussága, hogy templomot épít. Mire eljött az ősz, fel is épült a templom. Sza­bó József püspök szentelte fel. 1968. május első vasárnap­ján D. dr. Ottlyk Ernő püspök orgonaavatásra érkezett az ipolyszögi gyülekezetbe. A gyülekezet gondnokának, Vachó Pálnak vendészerető otthonából Szabó József ny. püspök és Rónay Zoltán balas­sagyarmati lelkészek, D. Koren Emil püspökhelyettes, Dr. Vá­mos József teológiai tanár, Gartai István, Selmeczi János esperesek, Muncz Frigyes a diakónia országos igazgató­lelkésze, Kőszeghy Tamás egy­házkerületi lelkész, Garami La­jos, Záborszky Csaba, Völgyes Pál és Németh Géza lelkészek kísérték az egyházkerület fel­ügyelőjével, dr. Fekete Zoltán­nal együtt érkezett püspököt a templomba. Sírba Pál kántor utoljára szólaltatta meg a régi harmó- niumot, majd a püspök az ör­vendező és imádkozó gyüleke­zetről beszélt, s a prófétai szó jelentőségét hangsúlyozta, amely mindig megmutatja Krisztus népének az utat, ame­lyen járnia kell. A szeretet és békesség útja ez. A püspök igehirdető szolgá­lata után a balassagyarmati evangélikus énekkar hangja csendült bele, Zólyomi Pálné vezetésével, a gyülekezet ün­nepi csendjébe; »Jöjjetek az Or elé ... Kövesétek az Ö sza­vát ...« Az új orgona megáldása után Trajtler Gábor lelkész orgonaművész keze nyomán megéledt az orgona, hogy me­lengető szavával kisérje a gyülekezet énekét: »Dicsérd én lelkem a dicsőség örök Ki­rályát.« A megáldottan megszólalt orgonáért a falu másik papfia. Selmeczi János tatabányai lel­kész, esperes mondta el a há­laadó imát, Gartai István, az egyházmegye esperese pedig a gyülekezettel együtt az Ürtól tanult imádságot. A díszközgyűlésen Schmidt Ádám felügyelő megnyitó sza­vai után Szabó József ny. püs­pök, balassagyarmati lelkész szavaiból halljuk az új orgona születésének történetét. »Először csak arra gondol­tunk, hogy új harmóniumot szerzünk a régi helyébe — mondotta. Aztán felvetődött az a gondolat — s az ilyen gon­dolat felülről szokott jönni — hogy ne harmonium legyen, hanem orgona. A kétszáz lelkes gyülekezet egy hónap alatt negyvenezer forintot adott össze készítendő orgonájára. Az ezenfelül szük­séges tizenötezer forintot köz­egyházi segélyből D, dr. Ottlyk Ernő püspök juttatta a gyüle­kezetnek. Trajtler Gábor lelkész, or- gonamüvész elkészítette az or- gonáépítési tervet. A négy re­giszteres villanymeghajtású orgona kivitelezésére Ádám József szombathelyi orgona­építő mester kapott megbí­zást.« Ezután D. dr. Ottlyk Ernő szólt a gyülekezethez. Lesz idő, — mondotta — amikor Istent dicsérni segít titeket ez az or­gona. Lesz idő, amikor vigasz­talni fog a szava. Lesz idő, amikor a hálaadásban segít. D. Koren Emil, az Evangéli­kus Élet szerkesztője kedvesen mutatott rá az új orgona külső sípsorának »V« alakú rajzola­tára, és ezt mondta: Isten ez­zel az orgonával is vezessen titeket, vigyázzon rátok és vi­gasztaljon benneteket. Gartai István és Selmeczi János esperesek üdvözlő sza­vai után Rónay Zoltán balas­sagyarmati lelkész záróimád­ságával ért véget a díszköz­gyűlés. A díszközgyűlés után a gyü­lekezet szeretettel hívta ven­dégeit a terített asztalhoz. Az ünnep délutánján Trajt­ler Gábor orgonaművész — Völgyes Pál putnoki lelkész és Selmeczi János esperes igehir­detéseinek keretei között —- szép orgonahangversenyt adott az új orgonán. Ipolyszögön ez volt az első orgonahangver­seny" Németh Géza „Erzsiké könyvéiből Ahol sebet üt az Isten balkezével Ott gyógyforrás fakad egy mély titkú éjjel Elvette a halál drága Erzsikémet S meghozta az élet: kicsi Erzslkénket. A bal kéz rám sújtott, sebet ütött rajtam: A jobb szívemhez ért, mint gyógyító balzsam. Megtört szempár helyett két mosolygó csillag Melynek fénye vérző szlvém mélyéig hat. Hogy mért így? — jó Isten, vitázva nem kérdem De a titok előtt megcsuklik a térdem S leborulva vallom: egy hatalom van csak Ura az életnek — Ura a balzsamnak. S hogy ez a hatalom élő Nagyhatalom, Kit lelkem imád s kit zeng örökké dalom. Gyúrói Nagy Lajos SZÉKESFEHÉRVÁR Így 611 elénk az egyén egye­dülálló mivoltában, jelentősé­gében, értékében. Ez a párat­lanság érvényes minden em­berre még a technikai civili­záció korában is. Joggal mond­ják ugyan, hogy a technikai fejlődés — mely a világ jelen­tős részén már előretört, s jó­téteményeiben remélhetőleg belátható időn belül minden nép részesedik — uniformizál­ja, egyformává teszi az embe­reket. A gyáripar azonos ter­mékekkel látja el a lakosokat, a hírközlő eszközök, a televí­zió, a rádió azonos élmény­anyagot juttatnak százezrek, sokszor milliók leikébe. Ne sajnáljuk ezt, mert csak így le­het a technika és a kultúra sok áldása nem csupán kiváltságos szűk rétegé, hanem embertö­megeké. A világon áthullámzó azonos »divatok« ellenére —. gondoljunk akárcsak a köny- nyűzenére — mégis megmarad és mindig meg fog maradni az egyén »egyedi« embernek, pá­ratlan életnek, amelyből nincs több. K örülöttünk közösségi tár­sadalom épül, amely az egyént a közösség tagjaként tekinti, az egész közösség ja­vát akarja szolgálni, a nép egészének érdekét, jólétét elő­mozdítani. Téves lenne azon­ban azt vélni, hogy a közösségi társadalom és az egyes ember érdekének ütköznie kell. Az élet valóságában lehet erre eset. de nagy általánosságban, alapelvi módon a kettő talál­kozik. A közösséget egyedek alkot­ják, s miközben a közösség ja­vára történik valami, az egy­szersmind egyes emberek ki­sebb vagy nagyobb, legtöbb­ször egészen széles körét érin­ti. Egyszerű példán világí­tom meg. Itt van a szociális otthonok létesítésének, fenn­tartásának, fejlesztésének ügye, amely közösségi társa­dalmunkban közületi feladat. Ugyanakkor azonban valójá­ban száz és ezer elhagyatott vagy családjától elhanyagolt öregnek biztosít élete alkonyán gondtalan éveket és gondosko­dó otthont. A falak mögött egyes életek sorakoznak, az »egyének« öregkori sorsával törődnek. Így lehetne sorra venni mai társadalmunknak sokféle in­tézményét, állami 'jogalkotá­sunk egyes törvényeit, mind­H ogyan bontakozhat ki az egyéniség a közösségi tár­sadalomban? Főként a szeretet és az alkotás vonalán. Keresztyén hitünk szerint az ember, bármilyen magas kul­túrájú is, nem igazán ember, ha cSűpán önmagának él. Sze­mélyisége nem lehet teljes és gazdag, ha hiányzik gondolko­zásából és mindennapi cselek­véséből egy másik emberhez, illetve emberekhez forduló ra­gaszkodás és áldozatos segítés. A műveltség bármilyen magas fokára lépjünk egyénileg, ha nem tudunk szeretni, nem va­gyunk egész emberek. Igazi emberi egyéniség nincs, nem lehet szeretet nélkül. A szere­tet elsősorban a körülöttünk élőkhöz kapcsol, akiket Isten természetes kötelékekkel fűz hozzánk: család, szomszédság, munkatársak, barátok. De a szeretetünk hatókörébe kerül mindenki, akivel összehoz az élet rövidebb-hosszabb időre. A másokkal törődő szeretetre nagy lehetőség nyílik a közös­ségi társadalomban, amely ezt programjává Is tette. Szemé­lyiségünk, egyedi értékünk an­nál jobban fejlődik, minél több valóságos, cselekvő szeretet valósul meg az életünkben. Hasonlóképpen ad lehetősé­get az egyéniség kibontakozá­sára az alkotás. Az alkotómun­ka. nemcsak tudósok, művé­szek sajátja. Kicsiben, vala­miképpen alkotássá válhat minden becsületes munkavég­zés. Ha valaki adottságait, te­hetségét. találékonyságát, ere­jét, szorgalmát beleveti a hét­köznapi feladatába, szellemi vagy fizikai téren valamit »al­kot«. Közben nemcsak magas­rendű örömöt találhat munká­ja eredményességében, hanem személyisége is fejlődik, egyé­nisége gazdagabbá lesz, érik a hivatásként teljesített munka révén. Nem csupán az ősem­ber fejlődött fél-állati létből lassanként a mai értelmes em­berré éppen tevékenysége se­gítségével. hanem ma is min­den ember előtt ott van a le­hetőség egyéni mivoltának to­vábbi fejlődésére, ha használja adottságait, ha »alkotómun­kát« végez saját területén. A közösségi társadalom ilyenekre vár, akik készek egyéni képes­ségeiket a köz javára érvénye­síteni foglalkozásuk körében, s közben maguk is különb em­berekké nőnek. Veöreos Imre Szép, Istentől gazdagon meg­áldott nap volt, amikor D. dr. Ottlyk Ernő püspök megláto­gatta a székesfehérvári gyüle­kezetét. A templomhoz érkező püs­pököt és feleségét a presbité­rium élén dr. Kadocsa István, az egyházközösség ügyésze kö­szöntötte, Acs Anna pedig vi­rágcsokrot adott át. Az istentiszteleten a Csele­kedetek Könyve 3. része 1—6. verse alapján arról beszélt a püspök, hogy az emberiségnek felelősséget kell éreznie egy­másért. Péter és János leiké­vel kell közelítenünk egymás­hoz. Nem arannyal és ezüsttel, amely pillanatnyilag segítséget jelenthet a testi éhség idején, de könnyet nem törülhet és békességet sem adhat, hanem Krisztus megtartó erejével, amely állandóan virraszt, vi­gasztal, gyámolít és meggyó­gyít. Erre a szóra emberek tér­nek meg. Az igehirdetői szolgálatot úrvacsoraosztás követte, majd »Evangélikus egyházunk a mai világban« címmel előadást tar­tott a püspök, amelyet a jelen­levő fejér-komáromi presbite­rek s az egész gyülekezet fi­gyelemmel hallgatott. Nagy Tibor A haza minden előtt Sok szó esik mostanában a hazafiságról, a patriotizmusról s jól van ez így. Nemzeti létünk mostani szakaszában újra kell helyesen értenünk, értékelnünk s ízlelnünk többek között e szót és a valóságot, amit idéz. Hogy jobb s igazabb hazafiak lehes­sünk. Mert emberségünkhöz ez is hozzátartozik. Ahhoz az em­berséghez, aminek megvalósítása a keresztyén ember Istentől kapott feladata. Évtizedekkel ezelőtt felvetették a kérdést s azután sokat okoskodtak rajta: micsoda az ember előbb, keresztyén vagy magyar? Minő balga kérdés. Csak pirulással emlékezhetünk reá. Egy oly korra volt jellemző, amely végzetesen félreértette a hazafiságot s torz eszmét állított helyébe: a nacionalizmust. Jellemző, hogy nincsen is reá megfelelő magyar szó, amivel ér­telmét röviden visszadhatnánk. Legfeljebb körülírhatjuk: a nemzeti lét értelmének olyan felfogása, amely magában rejti a más népek, nemzetek megvetését. Melldöngető és felületes ma­gyarkodás. Kísértése, végletes és végzetes veszélye persze adott minden nép számára. Ml a haza? Szülőföldem szép határa, — dalolta Petőfi. A föld s annak közeli valósága, a táj, amely megragad s haza- vonz, a világ végéről is. „Nem tudhatom, hogy másnak e tá­jék mit jelent, nekem szülőhazám ... Ki gépen száll fölébe, an­nak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott Vörösmarty Mihály, annak mit rejt a térkép? gyárakat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát: az gyárat lát s látcsőn a szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg.. .* így vallott Radnóti, kortársunk, a mártír költő, ki vérével ön­tözte e földet, mint egy század előtt a másik is, Petőfi. A tájhoz, a Duna—Tiszatájhoz elválaszthatatlanul hozzá­tartozik a nép. A Dunántúl lankái s az Alföld síkja, a Bakony rengetege s a Balaton ezüsttükre, a Mátra hegyei $ a Bükk sziklái, — így együtt s külön is a felséges s nekünk páratlan színtér, ahol a nemzet él. S e tájban falvak simulnak a völ­gyekhez s városok emelkednek a látóhatár fölé. Házak, beszé­lő házak, ahogy Hatvány Lajos pompás könyvében oly találó­an írta, kövek, melyek történelemről regélnek, hajlékok ahol nemzedékek bölcsője ringott s csendes temetők, ahol ősök pi­hennek. Mert otthon a haza, a nép otthona, ahol nemzet formá­lódik emberekből, verítékes munkával, erkölcsi tartással, hősi helytállással Műveltség támad s ország épül. S ez most a mi országunk, ahol magának épít otthont a nép, új társadalmi rendben. Nem mindig volt így. A költő, akinek sorát címül válasz­tottuk, himnuszában keserűen idézi a kort amikor a hazafi „szertenézett s nem leié honját a hazában”. S hányszor volt így! Idézzük a kortársat, Illyés Gyulát, aki a fasizmus éveiben írt versében nem talált otthont a hazában, — csak a magasban (Haza o magasban). „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni, bátrabb új hont a múlt időkben fürkész­ni, mint a jövőben —- ?” — kérdi keserűen. Ily kornak soha többé viszajönni nem szabad. Ezért munkálni, áldozni, küzde­ni érdemes. Ezért fáradtak s ha kellett véreztek legjobbjaink. A hivő ember a teremtő és gondviselő Isten kezéből veszi hazáját. Rendelt sors magyarnak lenni s feladat vállalni a sorsközösséget e néppel. Protestáns embernek mindez magától értetődő. Népünk s egyházunk története negyedfél évszázadon át összefonódott. Magyarnak s protestánsnak lenni e hazában sokszor jelentett megpróbáltatást Mindig leckét is azonban, amiből az ősök jól és lelkesen vizsgáztak. A nemzeti haladás, a szabadságharcok, forradalmak élén gyakorta állottak evangéli­kusok, reformátusok s nem véletlenül. Nemzeti, lelkiismereti s vallásszabadság elválaszthatatlan célúi lebegtek előttük küz­delmeikben. A nép felemelése, művelődés és felvilágosodás, „a nemzet csínosodása", ahogy:,Széchenyi mondotta, egyként szívügyük volt, '*"<> E protestáns hagyomány kötelezi a ma élő útódokat. Az első sorban a helyünk, ha a haza dolgairól van szó, ha a nép javán kell fáradozni. Nem szépen hangzó szavak dolga ez, ha­nem a hűséges helytállásé a mindennapok feladataiban. Az igazi hazaflság mindig magában foglalja az igazi nem­zetköziséget. Népek, fajok,, nemzetek kölcsönös megbecsülését, megértését, építő együttélését. Erről a fontos kérdésről legkö­zelebb szeretnénk szólni. Dr. Groó Gyula Dr. Pálfy Miklós Nyugatberlinben Nyugat-berlini akadémiku- előadásokat tartott az ótesta- sok, lelkészek és az Erzie- mentumi teológia köréből, a hungskammer meghívására magyar bibliafordításról, egy- Nyugat-Berlinbe utazott dr. házunk teológiai munkájáról Pálfy Miklós teológiai profesz- és az egyház és társadalom szór, ökumenikus főtitkár, ahol kérdéseiről. FELVÉTEL A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁRA Evangélikus Egyházunk lelkészeinek kiképzése a budapes­ti Teológiai Akadémián történik. Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, felvé­teli kérvényüket — az Akadémia Felvételi Bizottságához cí­mezve — legkésőbb augusztus 15-ig küldjék be a Dékáni Hi­vatalhoz (Budapest, VIII. Üllői út 24. II.). A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mel­lékelni: a) születési bizonyítvány b) a legmagasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más bizonyít­vány, amely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek foglalkozását és keresetét, ill. szociális viszonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) keresztelési bizonyítvány, f) konfirmációi bizonyítvány, g) részletes önéletrajz, mely feltár­ja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra indulás okait, h) esetleges egyházi műkö­désről szóló bizonyítvány. A felvételhez szükséges továbbá az illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a je­lentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa a lelkészi pályá­ra való alkalmasságáról, aki a folyamodónak a legutóbbi évek­ben lelkipásztora volt. Ezt a lelkészi bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg levélben, közvetlenül az Aka­démia dékánja címére küldje meg. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő. A felvételi kérvénnyel egyidőben a jelentkezők kérjék fel­vételüket a Teológus Otthonban is, ahol az Akadémia hallga­tói lakást és ellátást kapnak. Ez a kérvény is a dékáni hivatal­ba küldendő részletes önéletrajz kíséretében. A MOSZKVAI PATRIARKATUS 50 ÉVES JUBILEUMA A moszkvai patriarkátus május 26-tól június 2-ig ün­nepli fennállásának 50 éves jubileumát. Az ünnepségekre meghívást kaptak az összes önálló ortodox egyházak, Athenagoras konstantinápolyi pátriárka. Számolni lehet azzal, hogy a moszkvai találkozón határo­zatok születnek a 4. pánorto- dox találkozóra és a tervezett előzsinatra vonatkozólag is. ( Az egyén a közösségi társadalomban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents