Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-19 / 20. szám
Kereslet — kínálat A gazdasági életben sokat beszélnek piackutatásról, a kereslet-kínálat egyensúlyának biztosításáról. Felmérik a várható igényeket és keresik a lehetőségeket, hogy ezeknek megfelelően alakuljon a kínálat is. Hitünknek az a jellemzője, hogy az igényeket a lelki élet területén is számontartjuk és valljuk, hogy Isten kielégíti lelki szükségleteinket. De nem kalmárkodás ez? Nem azért fogott Jézus egyszer ostort, hogy a templomból kiűzze ezt az üzleti szellemet? Szabad hitünk szent területére beengedni a kereslet-kínálat profán kifejezéseit? S egyáltalában, nem szegy élni való-e, ha az ember Isten előtt is igényeivel lép fel? Nem kalmárkodás ez, hiszen azok az emberek, akiknek lelkében igazán lobogott a hit, mindig nagy kérésekkel álltak Isten elé. A bűnök között vergődő Dávid tiszta szívért könyör- gött. Salamon bölcsességet kért. A vak Bartimeus szeme világát kérte, Jairus pedig kislánya egészségét. A hitében megingott Tamás látást, megbizonyosodást akart. S Isten teljesítette Dávid és Salamon kívánságát. Jézus egy kérést sem hagyott meg- hallgatatlanul és senkinek sem mondta, hogy nagyok az igényei. Sőt, arra bíztatott: kérjetek és megadatik néktek! Aki azért igénytelenül áll Isten elé, az vagy nem veszi komolyan a hitét, vagy valami ködös, holt isten-fogalomban és nem az élő Istenben hisz. Nem kalmárkodás ez; hiszen nem fizetségképpen, hanem kegyelemből várjuk Isten segítő beavatkozását. Valljuk, hogy sem érdemesek, sem méltók nem vagyunk arra, hogy Isten sze- retete kielégítse szükségleteinket. Valljuk, hogy ember és Isten viszonyában a kereslet és kínálat között nincs fizetési eszköz, csak kegyelem van. Mi ebből a kegyelemből élünk. Lelki szükségleteink területén legégetőbben az »Istenhiány« jelentkezik. Isten megismerése lehetetlen az ember számára. Jézus Isten igaz megismerését kínálja fel nekünk. Nem úgy mint a vallások és nem úgy mint a végtelenséget ostromló emberi gondolat, hanem úgy hogy a gyerekek is megértsék. Márpedig a gyerekek nem értik a kultuszok világát, számon tartani sem tudják a vallásos előírásokat, nem tudják követni a kezdetről és végről alkotott szédítő gondolatokat —> de a szeretetet megértik. Jézus azt az Istent ismerteti meg velünk, aki nem gondolataink játéka, nem misztikus élmény, nem kifürkészhetetlen ítélő bíró, hanem szeretet. Ezért lehet benne bízni, rá lehet építeni az életet. A »lelki kereslet« második legfontosabb tétele a »testvérhiány«. Nem romantikus érzelgősséggel, vagy modernkedő szenvelgéssel, de őszinte józansággal bevallHatjuk, hogy társ, igaz testvér dolgában hiánnyal küzdünk. Isten ismeri ezt a fájdalmat: »Nem jó az embernek egyedül lenni!« Ezért teremtett férfit és nőt, ezért adta a szerélem boldogságát és a család szent közösségét. »A testvér-hiány« kielégítésében Isten még tovább ment: Jézus Krisztusban emberré lett, hogy társuk és testvérük lehessen. Jézus egészen ember-közeibe jött, tanítványait barátainak nevezte és így búcsúzott tőlük: íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig! A keresletre itt a kínálat: Jézus kínálja fel könyörülő testvér-szívét, igaz, baráti jobbját. A kereslet-kínálat üzleti kifejezései mögött lássuk meg az élő Istent, aki kegyelméből ott segít rajtunk, ahol legnagyobb életünk ínsége. Madocsai Miklós fttUI*.»:'.' S'.r is -•-rnt X'Vt-v i-t-A v Peskó Zoltán emléktáblája A Budapest-Fasori templomban zenés áhítat keretében emlékeztek meg arról, hogy egy évvel ezelőtt hunyt el a gyülekezetnek több mint harminc esztendőn keresztül volt orgonaművész-kántora, Peskó Zoltán. Igehirdetés keretében D. Koren Emil esperes méltatta Peskó Zoltán egyházzenei szolgálatát, majd felolvasta az orgonán elhelyezett emléktábla szövegét. Ezen két Peskó- idézet között örökítik meg a művész orgona melletti szolgálatát: »Zenével szolgáltam Isten országát« — »Istennek mindig a legszebbet kell nyújtani.« A zenei áhítat keretében a gyülekezet jelenlegi kántora, Valtinyi Gábor adott elő Bach, Buxtehude, David és Kuusisto műveket s Réhasi Ágota énekelt két Bach koráit meleg, tiszta csengésű hangon. Az orgonaszámok között különösen kiemelkedett David »Tündöklő hajnali csillag« érdekes, modern feldolgozásai, valamint a nálunk még nem hallott finn zeneszerzőnek, Taneli Kuusis- tonak »Ramus virens olivarum« virágvasárnapi himnuszfantáziája, amely erőteljesen, hatalmasan zúgott, egyszerre éreztetve a bibliai témát s a finn levegőt. Egy húsvéti cikk visszhangjához »A legrégibb húsvéti történet« című írásomra néhány levél érkezett és több hozzászólásról szereztünk tuddmást. A szerkesztőség megbízásából, próbálok most lelkipásztori választ adni egyes hivő szívekben felmerült kérdőjelekre. 1. Messziről kell kezdenem. A Szentírás Isten Leikétől ihletett, de emberi könyv — vallja egyházunk. Ezért nyugodtan adunk teret a Biblia történeti és kritikai vizsgálatának. Ezt a teológiai tudomány nagyon becsületesen végzi is, nem mai kelettel, hanem igen régóta. E tudományos teológiai kutatás következményeként különbséget teszünk az Újszövetség legrégibb és későbbi hagyomány-rétegei között. Próbáljuk megállapítani egy-egy újszövetségi esemény megközelíthető legpontosabb történeti magját. Igyekszünk megkeresni az elérhető legnagyobb történeti hitelességű képét. így aztán különböző részletek nem egyforma történeti értékűek. Például Tamásnak a feltámadt Jézussal való találkozása, amikor Jézus megmutatja neki kezén a szögek helyét, nem közelíti meg történeti értékében, jelentőségében Pál apostolnak cikkemben említett legrégibb húsvéti híradását. 2. Régi teológiai megállapítás, csak nem ment bele híveink köztudatába, hogy az evangéliumok nem életrajzokat tartalmaznak Jézusról, hanem az őskeresztyénség Krisztusról vallott bizonyságtételét. A négy evangélium célja nem történeti tudósítás, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit ébresztése és megtartása. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy akkor tehát kitalált történetek gyűjteménye; arra azonban figyelmeztet, hogy milyen szemmel olvassuk az evangéliumi iratokat: azt keressük bennük, amit a názáreti Jézusról, a megfeszített és feltámadt Krisztusról megváltani akarnak. A mai keresztyén embernek nem az a dolga, hogy bibliai történeteket higgyen el Jézusról szó szerint, hanem hogy higgyen a valóságosan élt, meghalt és feltámadt Krisztusban, akit ezek a történetek bizonyságtevő hittel megmutatnak. Ha valamelyik evangéliumi részletnek történeti értéke a Húsvét előtt — Húsvét után Az, akit elveszítettem Kiből mindent merítettem Aki soha el nem hagyott Aki szüntelen jót adott Csak egyre kért, Fogjam kezét Ha a Halál Melléje lép ... S megígértem lángra gyúltanü Az, akit elveszítettem Az anyám volt — az Egyetlen! Kínt lélegzett szaggatottan ... S cirógatva kezét fogtam, Holott tudtam Virradóra Ütni fog — a Végső óra.., És válni kell tántorultanü Sírt, áléit a lelkem-testem Ájult kábulatba estem ... S hiába fogtam két kezét, A néma ajk már nem beszélt.». Tört szemére Árnyék esett — Közöttünk — a Halál lesett... S ő ott feküdt — elcsitul tan!! Az anyámat szárnyszegetten Megsirattam — eltemettem! Eleresztettem a kezét És az éltem szebbik felét, Mert erősebb Volt a Halál! S az én erőm?! :.. csak szalmaszál!! Ezzel kitágult a múltam... Sírján már gyász-szalag lebben — Az árvaság oly kegyetlen! — De a hite itt van velem Jézusnál meg a kegyelem!! S Húsvét előtt Húsvét után Tapogatva — Vakon, sután Megkapaszkodtam az Urban!!! Sárkány András teológiai tudomány megállapítása szerint vitatható vagy bizonytalan, ezzel egyáltalán nem válik jelentéktelenné az az újszövetségi ige a hitünk számára. Az előző példát folytatom: nem azt az elbeszélési részletet fontos hinnünk, hogy Tamás belemélyeszthette-e kezét a feltámadt Jézus testén a nagypénteki sebhelybe; hanem döntő dolog hinnünk, amit ez a mozzanat hirdet: a feltámadt Krisztus azonos a megfeszített Jézussal. 3. Jézus feltámadásának az Újszövetségben olvasható különböző történeteit helytelenül használnánk, ha próbálnánk egyeztetni azokat, hiszen sorrendjükben, földrajzi megjelöléseikben és más vonásokban eltérnek egymástól, még ütköznek is egymással. Ezek az újszövetségi elbeszélések arra szolgálnak, hogy hirdessék nekünk az első keresztyének bizonyosságát: Krisztus feltámadt és él! Az a részlet például, melyet Máté evangéliumában olvasunk, hogy két asszony húsvét hajnalán látta, amint földrengés közepette hófehér ruhájú angyal száll le a levegőből, elhengeríti a sziklasír fedőlapját és szól hozzájuk Jézus feltámadásáról —, azt a mély keresztyén igazságot tartalmazza, hogy Jézus feltámadását csak Isten nyilatkoztathatja ki az embernek. Ha valaki ennek a leírásnak pusztán történeti hitelességét keresi, már akkor nehézség élé kerül, ha Márk evangéliumának elbeszélésével hasonlítja össze. De mit érnénk annak eldöntésével, hogyan és mikor és miért távolíttatott el a kő a sír szájáról?! Sokkal nagyobb dologról van itt szó: Krisztus feltámadásának titkát csak Isten értetheti meg velünk! 4. Most próbálok magyarázatot adni cikkem némely kérdésessé tett pontjára. Mindenekelőtt tessék ellenőrizni az egész Újszövetségből: a feltámadt Jézust csak hívők látták. Ezért írtam, hogy ő nem volt úgy látható, »mint egy fa, vagy kő, vagy ember, akár mint az ember-Jézus«. Máskülönben nem-hivő szem is láthatta volna őt. Nem látta! Legegyszerűbben úgy tudnám megértetni : Krisztus húsvét után már a láthatatlan világhoz tartozott, de a láthatatlanságból ismételten kilépett, és megmutatta magát hívőknek. Hogy ez miként történt — szemükkel látták, miközben hitetlen szem nem vette őt észre, vagy pedig víziószerűen —, már másodlagos kérdés; a döntő, hogy a feltámadt Jézus megjelent egyeseknek, s ezzel mutatta meg valóságos, élő voltát! Röviden az apostoli hitvallás szavairól: »Hiszem a test feltámadását«. Ez a mondat az Újszövetség fényében nem azt jelenti, hogy a mi földi testünk támad fel, mert ez nem alkalmas az örökkévalóságra, múlandó. Isten Jézusban egészen emberré lett, nemcsak látszat szerint, ezért Jézus teste is ugyanolyan volt, mint a ml romló, öregedő, a halálban felbomló testünk. Pál apostol a feltámadáskor »mennyei testről« beszél, amelyet a földi helyett kapunk. Bibliaolvasók nézzék meg: I. Kor. 15, 35—57 (különösen is 35—36. verset). Az örökkévalóságnak ezt az új testiségét nem tudjuk elképzelni, de Pál vonatkozó leírása nyilvánvalóvá teszi, hogy ő egyáltalán nem gondol hasonlóságra a földi testtel. 5. Cikkemre egyetértő, helyeslő, sőt lelkes állásfoglalások is érkeztek. Egyiket idézem: »Most vált valósággá számomra a húsvéti történet«. De a vjpzhang nagyobb része elmarasztaló volt, mintha a Szentírás igazsága forogna veszélyben. Szerkesztőbizottságunkban az elmúlt hónap számait mérlegre helyező munkatárs, egyik budapesti lelkész, joggal mondta: »A cikknek teológiailag igaza volt, de híveink annyira távol vannak még ettől a szemlélettől, hogy hosz- szú évek munkájával lassan lehet csak őket elvezetni a Szentírás modern értelmezésére«. Valóban, a két világháború közötti időre visszanyúló mulasztása egyházunknak, hogy komoly templomjáró híveinket még arra sem tanítottuk meg, amit tudott a Szentírásról minden elsőéves teológiai hallgató. Hogyan tudnák követni sokan közülük a mai teológiai gondolkozást?! De abban egyek lehetünk mégis minden hivő olvasónkkal, amire cikkemben eljutottam — és ez a döntő: hisszük, hogy az értünk meghalt Krisztus feltámadt, és az ő mai, élő valósága odafordít minket az emberek felé szolgálatra, korunk gondjai és reményei közepette. Vcöreös Imre Ha olvasóink közül bárkiben a felvetett témában tisztázatlan kérdés, vagy ellenvélemény maradt volna fenn, készséggel visszatérünk reá. Szerkesztő. A FAJGYŰLÖLET ELLEN Az amerikai lutheránusok egyre nagyobb szerepet kezdenek játszani az amerikai társadalom életében — politikailag is, A meggyilkolt Nobel békedíjas Martin Luther King művét akarják az amerikai lutheránusok tovább vinni, amikor meghirdették »a harcot a fajgyűlölet kiirtása, a szegénység és igazságtalanság« megszüntetéséért az Amerikai Egyesült Államokban. Mintegy 5000 lutheránus gyülekezetét szólított fel az ún. »Nyári reménység terve«, hogy »vallják meg vétküket Isten előtt« amiatt az igazságtalanság miatt, amit a kisebbségi körökkel szemben elkövettek. Halj meg helyettem Most én tettem le a garast, hallgass csak meg, kérlek. Igazán megérthetnéd, hogy nekem is vannak idegeim. Néha odamondogatok, erősebben a sokévi átlagnál, igaz. Azt hiszed, engem az szórakoztat? No jó, téged még kevésbé. De értsd meg: olyankor kibírhatatlan feszültség van bennem, egyszerűen muszáj veszekedni, kiabálni. Hidd el, tisztára megbolondulnék, ha mindent magamba kellene fojtanom. Apropó: te sem vagy különb. Nem hallottál még arról, hogy az embert az állattól többek között az önuralom különbözteti meg? Csak ne légy olyan érzékeny, jó?! Tudd meg, hogy igenis nagyon fegyelmezetlen vagy! Ha rossz a hangulatod, azt éreznie kell mindenkinek! Ha egy kicsit fáradt vagy, már hallani sem akarsz arról, hogy esetleg segíts valakinek. Miért, más nem lehet kimerült, csak te? Nem is gondolod, milyen önző vagy! Az éjszakai műszakomat miért nem akartad átvállalni, mi?! Mert csak magadra gondolsz. Neked a másik ember csak egy gép! Fogalmad sincs, milyen fontos beszélgetésem lenne holnap délelőtt Bélával. Nem, este nem ér rá. Ugyan, hová gondolsz, éjjeli munka után nincs az embernek idegzete komolyan beszélni! Nagyon tévedsz, kérlek, már hogyne lenne életbevágó ez a beszélgetés. Hát te tudod, vagy én?! Nahát. Ne gyerekeskedj, nem azért mondtam. Látod, milyen hisztis tudsz lenni. Jó, jó, el van boronáivá. Szóval vállalod. Kcsz. De ne haragudj, nem szeretem a sértődött jótékonykodást. Akkor inkább ne vállaljon az ember semmit. Tessék? Na rendben van, hagyjuk, nincs értelme, minek kezded újra? Tehát bentmaradsz helyettem. De vigyázz a forgórészre, tudod, ahhoz ügyes kéz kell. Nekem csak ne magyarázz. Hogyhogy, most jöttél rá, hogy nős vagy? Remek a humorod. A lelkifurdalásod pedig kimondottan jól áll neked, ilyennek még úgy se láttalak. Nézd, Béla, nekem hiába játszod meg magad. Átmeneti megoldásnak akasztottál le a szegről, amíg kibékülsz az asszonnyal. Így van?! Ne beszélj mellé. Idézzem néhány hetes nyilatkozataidat? »Manyika, maga nem tudhatja, mit érzek, amikor magára nézek.« Jó, abbahagyom, úgy is forog a gyomrom. Na, most meg a gyerekek! ők írják elő, hogy neked mit szabad tenned? Ő, a gyöngéd apa! Hogy oda ne rohanjak! Hét napja: »Manyim, biztos vagyok benne, hogy remek qnyja leszel a gyermekeimnek!« S most már jó a régi is? Mi? Mit mersz mondani?! Hát ez már aljasság, ne is haragudj! Szemére vetni egy nőnek, hogy nem tudott ellenállni! És az mondja ezt, aki learatta a termést! Még hogy nem lehet tudni, melyikünk volt a csábító? Nahát, ez már sok! Na és aztán, ha beteg a feleséged! Én bete- gítettem meg? S van SZTK-ja! Hogy idegi alapon, miattunk? És arra nem gondolsz, hogy az én idegeimmel mi lesz? Pont ilyen volt a férjem is! Ti férfiak! Mellettetek akár meg is lehet halni, csak nektek stimmeljen minden! Nem érdekelnek kopott érveid! Menjen ideg- szanatóriumba a feleséged, ha baja van, de te ne az én bőrömre akarj könyörületeskedni rajta! És szívesen nélkülözném ezt a műaggodalmat! Majd rendbehozzák a szivét is. Ja persze, én még nem vagyok beteg, csak ezután leszek. Engem még nem fenyeget közelről a halál, csak mostantól kezdek majd kikészülni, mert hittem neked! Te pedig tulajdonképpen mindkettőnk kontójára akarsz élni, felőled a feleséged éppúgy meghalhat, mint én! * Nézze, asszonyom, az élet nem mindig olyan, amilyennek szeretnénk. Sok mindent mondhatnék el a volt férjemről, de nem untatom. Félig beleőszültem, láthatja. Kérem, nagyon kedves. Jó, akkor tegeződjünk. Nézd, Klári, én nem akarlak megbántani, de jobb a tényekkel szembenézni. Mit érnél vele, ha Béla csak becsületből menne vissza hozzád? Hidd el, annál rosszabb lenne. Na ne haragudj, kérlek, de ez nem igaz. Béla hozzám vonzódik, csak újabban rájött, hogy van lelkiismerete. Vagy csak e mögé a szó mögé bújik. Már megbocsáss, nekem is van jogom a boldogsághoz. A betegségedet meg a gyerekeidet pedig hagyd ki a játékból. A tényálláson egyik sem változtat. Nagyon sajnálom, de ha éppen tudni akarod, tegnap mondta az orvos, hogy ha nem kímélem magam az izgalmaktól, gyomorfekélyem lesz. A vérnyomásommal meg máris baj van, 190 per 110, ez nem vicc. De ezt én nem akarom ágyúként bevetni a Béláért fclyó harcban, melyet, úgy látszik, rámkényszerítesz, pedig kár. Őrizd meg a nyugalmadat, légy szíves! Nagyjelenetekkel semmire se megyünk. Béla is igen gyengén alakítja a megtört bűnbánót. Amit velem csinál, az nem bűn?! Tessék? Hogy egyszer a templomban láttál? Na és? Bocáss meg, kedvesem, de kissé ízléstelen felvonultatni ellenem a vallásosságomat! No jó, néha bemegy az ember egy templomba, de ezt ne keverjük bele egy magánügybe! Hogy a lelkiismeretem mit szól ehhez? Mit szólna! Boldog akarok lenni, élni akarok, és kész! Azt szólja! Felőlem természetesen élhetsz te is. De ne állj utamba! És én nem akarok úgy kikészülni, mint ta> Irigy- led tőlem az életet! Őrlődjek föl helyetted, mi? Hát abból nem eszel! Hogy én ordítok? Te ordítasz! Kati a műhelyben, meg Béla, meg te, meg az egész világ, ti mind egy húron pen- dültök! Feláldozni a másikat! Haljak meg helyettetek, igaz? Soha, érted? Soha! Mi... mi az? Te vagy az, Sanyika? Mi baj? Ja. kiabáltam álmomban... húzd-fel a rolót... Persze, már öt óra... Jaj, ez az éjszakás beosztás __ Kitakarítottad a konyhát? Há nyszor mondjam még?! Egy ilyen nagy fiú ennyit megtehet! Hozd ide a papucsom. Te! Mi ez itt az ellenőrződben, mi?! Ide gyere! Hát nem érted, hogy nem állhatok állandóan a hátad megett? Amióta a gyönyörű apád itthagyott azért a lelkiismeretlen nőért, aki közénk tolakodott, azóta nekem kell helytállnom helyette is! Nesze! Ne bőgj nekem! Jaj, ez a szörnyű fejfájás, már megint__ Hát nem go ndolsz arra, hopy lassan a sírba viszed édesanyádat a rosszaságoddal? Eredj a konyhába, csinálj gyorsan egy feketét... Az az önző, kényelmes Kati... biztosan nem fogja átvenni az éjszakámat, pedig én is le bírok húzni tizenhat órát egyvégtében... Ahogy én ismerem, nem is akarja majd megérteni, milyen fontos beszélgetésem lesz holnap Bélával... Bodrog Miklós
