Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-05-05 / 18. szám

A LVSZ Világszolgálat Bizottsága Budapesten ülésezett

A Lutheránus Világszövetség két jelentős értekezletét tartották Budapesten. A Világ- szolgálat Bizottsága volt a kisebb létszámú, s ezt az értekezletet tartották előbb.

A Gellért Szálló különtermében a patkóalakú tárgyaló- asztal körül négy napon át mintegy harmincötén ültek, s végezték a világ evangélikus- sága segítő munkájának tervezését, hozták meg segélyosztó döntéseiket, amelyekkel átölelték szinte az egész világot Hong-Kongtól Tanzániáig, az arab világtól Ausztráliáig. Amit Budapestből láttak, az csak a munkaközi pihenés idejére esett.

Az egyik ebéd utáni szünetben rövid hajóutat tettünk a Dunán. A pihenésnek, levegőzésnek, gyönyörködésnek ebből az idejéből loptunk el néhány percet, s szólítottuk meg dr. Bruno Muetzelfeldt-et, a Világszolgálat Osztályának igazgatóját.

— Igen örülünk — mondotta —, hogy lehetőségünk nyílott ezt a konferenciát Budapesten tartani. Ügy értékeljük, hogy ez a magyar evangélikus egyházzal való sok éves jó kapcsolatunk egyik gyümölcse. Annak is örülünk, hogy a magyar egyháznak segíthetünk. Évekkel ezelőtt én magam személyesen is meggyőződhettem arról, amit most az Osztály tagjai is mind megtapasztalhatnak, hogy a magyar gyülekezetek jól használták fel a kapott segítséget. Konferenciánk több tagja április 21-én prédikál budapesti és vidéki gyülekezetekben, ahol közvetlenül találkozhatnak a magyar egyházi élettel.

— Ezeket a gyűléseinket mindig más és más országban, sőt más-más világrészben tartjuk — folytatta dr. Muetzel- feldt. örömmel megyünk mindenhová El kell mondanom, hogy a magyarok nemcsak igen szívesen fogadtak, de gyűlésünket pompásan szervezték és rendezték is. Ez a vendéglátás gyűléseink csúcspontja.

Elmondotta továbbá, hogy a Világszolgálat munkája igen szerteágazó. Az egyházközi segítő szeretet elnyúlik Ázsiába és Afrikába is. Évente több millió dollárt fordítanak menekültek megsegítésére (pl. most a szíriaiak), igyekeznek segíteni az indiai éhínséggel szembeni harcban, elnyúlik kezük a gyarmati és félgyarmati országokba, Tanzániába, Távol- Keletre és Közel-Keletre, és mindig úgy segítenek, hogy az necsak hiányokat töltsön ki, de egyben öntevékeny életet, a fejlődést segítse és lendítse előre. Ezek csak kiragadott példák az európai területen kívülről. Úgy érzik, a keresztyén szociáletika kifejeződése ez. Most, hogy Magyarországon tárgyalnak, ezzel a tény- nytel méltányolják azt a teológiai munkát is, amit a magyar egyház a keresztyén szociáletika terén végez.

Hans-Wolfgang Hessler, a a LVSZ sajtójának felelőse is közöttük volt. Szintén nem először járt nálunk, ö is a magyar vendégszeretetet dicsérte s rámutatott arra a várakozásra, ami megelőzte sokakban a konferenciát, hiszen a legtöbben közülük most jártak először hazánkban.

— Bár ez a kommisszió azzal foglalkozik —mondotta —, hogy egyházi segélyt adjon, szóval pénzzel van dolga, de ez az együttlét megmutatta az egyházi kapcsolatok fontosságát és hasznát. A magyar evangélikus egyház a LVSZ legrégibb tagjai közé tartozik. Örömmel emlékezem ara, hogy Kál- dy püspök a konferenciát köszöntő szavaiban elmondotta, hogy ez az egyház évek óta sok segítséget kapott tőlünk, de szblgálatával és erejével azon munkálkodik, hogy maga is segítsen a szenvedő világon. Ezt a segítőkészséget igen szívesen fogadta és értékelte a

konferencia, s az egyházak közötti kapcsolat elmélyülését látja benne.

Dr. Ahti Auranen finn esperes régi barátunk. Ö is tagja a Világszolgálat Osztályának. Amikor a budai Vár tövében úszott el a hajó, nem csoda, hogy ő is arról a kellemes meglepetésről beszélt, amit maga a város tett a résztvevőkre.

— A legtöbben közülünk csak annyit tudtak Magyarországról amennyit könyvekből itt- ott olvastak róla, vagy bizonyos propaganda hírverésből hallottak felőle. Most, hogy szemtől szembe találkozhattak ezzel a várossal és országgal, mély benyomást és élményt jelentett számukra. Sokan közülünk most járnak először Magyarországon, de egyáltalán szocialista országban. Nagy várakozással néznek a gyülekezetekkel való találkozás elé s véleményüket ez az ittlét s ezek a találkozások formálják igazán. Ez igen örvendetes.

— Te hányadszor jársz itt — kérdezem.

— Harmadszor, s egyre jobban érzem magam — nevet.

Szombaton városnézés közben benéztek egy-egy templomba is. A fasori templomban éppen folyt a konfirmációi vizsga. Néhány percre megszakítottuk.

— Köszönjük, hogy ennek a templomnak a tatarozásában is segítettek — mondottam nekik, s ők csendben nézték — a gyermekeket, szülőket s a gyülekezetei.

— Ök azok, akik segítettek — fordultam a gyülekezethez. Azt hiszem kölcsönösen élmény volt az a néhány perces váratlan találkozás.

Az utolsó estén D. Káldy Zoltán püspök otthonában már nagyon meleg, szívből jövő szavak szálltak. André Appel szólt, a LVSZ főtitkára s Káldy püspök. A Lutheránia kis- kórusa énekelt. Ezt is megérezték itt a vendégek, hogy mire adnak, amikor a Deák téri orgona felújítását segítik. Csillogtak a szemek s megteltek a szívek fénnyel, meleggel. Jubilate Deo ...

Bibliai ábécé: MEGISMER

VAN EGY SZÓ

— Lányom szíve dobogja —

Van egy szó,

szent ősi forrás csobbanása,

nem száll ki szájon reszketős nélkül,

leírni nem lehet könnytelen:

»anya, anyácska, édesanya!«

Csak mi ketten értjük: mi itt a titok, mi a valóság,

mi a gyönyör és mi a gyötrelem?

Én még csak félek, hogy egyszer nem leszel; van, aki tudja már: mi az, ha nem vagy!

Engedj ma öledbe újra, ne szólj, simíts a régi kézzel, hidd: olyan lettem, ahogy remélted, ami rámragadt sárból-salakból lemosta már a Jézus vére ...

Segíts, karodba visszakerüljek,

oldozd fel minden dermedésem,

lásd: nem változtam .. . mind tied maradt

alázatos és lázadó szívem.

Ebből a halk sikolyból mindent megértesz,

hiszen te vagy, akiben fogantam,

hited paránya nőtt bennem hitté;

te vagy a legdrágább ítélet, a megbocsátás;

a földön egyedül te tudod, ki vagyok,

s ki vagy te nékem:

anyám, anyácskám, .édesanyám!

Esti Gyula

+ Sikter András

„Már ismerjük egymást” — intjük le, ha valaki feledé- kenységből újra bemutatkozik. Pedig talán csupán annyiból áll ez az „ismeretség”, hogy egyszer valahol kezet szorítottunk és megmondtuk a nevünket.

Az ótestamentom nem ilyen felületesen beszél a megismerésről. Erőteljesen hangsúlyozza a tapasztalás jelentőségét. (Pi. 1. Móz. 2,7.) Úgy érti ezt a fogalmat, ahogyan a magyar közmondás is mondja: lakva ismerjük meg egymást igazán. Nem véletlen, hogy ezzel az igével jelöli a házastársi kapcsolatot, testi-lelki vonatkozásaival együtt. (1 Móz. 4, 1.) Akik együtt élnek, azok számára tárul fel a társ teste-lel- ke, egész lénye.

Isten megismerésével kapcsolatban is ugyanezt az igét használja. Nyilván azt akarja jelezni vele, hogy itt is szükséges a tapasztalat. Nehezen találhatnánk alkalmasabb szakaszt ennek jelzésére 2. Móz. 33, 12—13-nál. „Mutasd meg nékem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted ... Mert mirőll ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted, ha nem arról, hogy velünk jársz?” (16. v.) Világos, hogy itt Isten ismerete nem elméleti ismerethalmaz, hanem Isten népével megtett útjánaik végigjárása. Menetközben, népével vailó bánása során ismerték meg az Urat. így ígérte Mózesnak is: „Leszek, aki leszek.” Vagyis: tetteimből, veletek, értetek való cselekvéseimből ismertek meg. Ha hűségre inti népét, mindig ezekre a szabadító cselekedeteire emlékeztet: ismerjék fel ezeket és ragaszkodjanak hozzá. A próféták a nép tekintetét az eseményeket mozgató Isten szándékára akarták irányítani. „Hogy lássák, megtudják és megértsék mindnyájan, hogy az Űr keze mű vélte ezt.” (Ézs. 41, 20). Bűnük pontosan az, hogv a velük és értük cselekvő Istent nem ismerték fel. (Hős. 11, 3). Pedig aki nem ismeri fel ott,

ahol megismerhető, hiába keresi áldozat ajándékával, a maga igyekezetével. (Mikeás 5, 6). Ebben a prófétai szóban az is benne rejtőzik, hogy Isten mindig maga ajándékozza ismeretét. ő a kezdeményező.

Az új testamen tóm szóhasználatában ehhez a praktikus Isten-ismerethez csatlakozik. Aki Istent ismeri, az szabadító cselekedeteiből ismeri. Ám a megismerés útja leszűkül. Isten szabadító tette egy személyben ölt testet: Jézus Krisztusban. Galata 4, 9 szerint Isten bennünket is rajta keresztül ismer: így irgalmas hozzánk. Mi is benne ismerjük Istent: így lehet üdvössé- ges az Isten-ismeretünk. Istent az ismeri, aki hálásan elfogadja Jézus Krisztusban adott szere te tét. De úgy, ahogy 1 Jn. 2, 1—2. egybefogja az Isten megismerését akarata cselekvésével.

Isten megismerésében Jézus Krisztus nem kerülhető ki. (1 Kor. 1, 23). De az evangéliumhirdetés sem, mert ebben ér el bennünket Krisztus. (1 Kor. 1, 21). De Krisztus mögé sem lehet kerülni: nincs mélyebb Istenismeret, mint amit benne nyerünk. A kolosséi és az efe- zusi levél hadakozik azokkal, akik Krisztuson túli Isten-ismeretről ábrándoznak. Krisztus szeretete több, igazabb ismeretet ad Isten felől, mint bármi más vélt ismeret. (Ef. 3, 19). Fii. 3, 8—11 szerint Isten ismeretének Jézus Krisztus személyéhez és munkájához való kötése nem megszűkítés, hanem olyan gazdagság, amely minden egyéb Isten-ismeretet silánynak minősít. A reformáció korában ezt így foglalták ösz- sze: „Krisztust a jótéteményeiből lehet megismerni.”

A Jézus Krisztusban njegis- mert Isten a másikra tekintettel levő szeretetre kötelez. (1 Kor. 8, 4—6). Csak ezzel az Isten-ismerettel tehetünk bizonyságot róla. Közben pedig várjuk, hogy Jézus Krisztusban Istenünknek arca teljes fényben ragyogjon fel előttünk, amikor megjelenik.

Fehér Károly

Harminchét esztendeig állt gyülekezeté élén, s három cikluson át, tizenhét évig volt a Bács-kiskun Egyházmegye esperese. Gyülekezetépítő munkája gyümölcseként önállósult Kiskunhalas és Bocsa evangélikus gyülekezete. Soltvadkerti gyülekezetében utolsó munkája a konfirmandusok előkészítése volt. Gondos kézzel írta be az ajándékkönyvek dediká- cióját. A »Csendes percek« fedőlapját nyitotta fel egymás után, hogy útravaló ajánlást írjon be növendékeinek. Már nem adhatta át. Nem csendes perceket, de hosszú döbbent csendet hagyott maga után, amikor szétfutott a hír: Sikter András szíve megállt.

Nem volt körülötte a küzdelemnek semmi nyoma. Még a takaró is elsimítva az ágyon. Egész élete szolgálatában kerülte a küzdelemnek még a nyomát is. A békés, zökkenő», mentes megoldásokat kereste. Érte sem lehetett már küzdeni Mire az orvos megérkezett nem mozdult. Szívtrombózis.

Pénteken, április 19-én dél

ben halt meg. 64 éves volt. Hétfőn, április 22-én temették a soltvadkerti templomból, a kegyelet óriási megnyilvánulása mellett. Az egyházmegye összes lelkésze és sok lelkészbarátja elkísérte utolsó földi útjára. Ott volt a temetésen Szakáts Gyula egyházügyi tanácsos is, és képviseltette magát a megyei Hazafias Népfront is, amelynek Sikter András buzgó munkása volt.

Templomtól temetőig húzódó egyetlen fekete szalag, híveinek tömör sora jelképezte a templom s az örökkévalóság összekötöttségét.

A temetés szertartását D. Koren Emil püspökhelyettes végezte Görög Tibor esperessel és Tóth-Szőllös Mihály espereshelyettessel ennek az igének alapján: »Az ö szolgái neki fognak szolgálni és látják az ő arcát, s az ö neve ott lesz a homlokukon.« (Jel 22, 4) A sírnál D. Koren Emil a Déli Egyházkerület, Görög Tibor az egyházmegye és Balogh László esperes a református egyház nevében búcsúztak tőle.

Egyházunk útja: a diakónia

A LVSZ Kisebbségi Egyházainak értekezletén D. Káldy Zoltán püspök előadást tartott »A magyarországi evangélikus egyház élete és szolgálata« címen. A nagy érdeklődéssel kísért előadásban rámutatott a történelmi háttérre, ahonnan egyházunk mai szolgálatához eljutott, a lehetőségekre, amelyek a háború után előttünk állottak, majd az alábbiakat mondotta a megtalált diakóniai útról. Előadása második felében egyházunk mai életét, működését, szolgálati lehetőségeit ismertette.

A diakóniai út számunkra elsősorban egy életformát, egy magatartást jelent. Azt jelenti, hogy egyházunk »szolgai formában« akarja elvégezni Istentől kapott küldetését. Az a Krisztus van állandóan szemünk előtt, aki azt mondotta önmagáról: »Én olyan vagyok közietek, mint aki szolgál«. Mi sokszor nézünk arra a Jézus Krisztusra, aki maga elé kendőt kötve megmosta a tanítványok lábait és azt mondotta: »Példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek«. Arra a Krisztusra nézünk, aki elsősorban diakónus volt, akkor is, amikor életét adta a kereszten, de akkor is, amikor prédikálta az Isten országának evangéliumát és akkor is, amikor betegeket gyógyított és kenyeret adott azoknak, akiknek nem volt kenyere. Tudjuk, hogy amikor ezt hangsúlyozzuk, sokakból kiváltja ez azt a gondolatot, hogy Jézus Krisztus nemcsak szolga volt, hanem Ö megdicsőült Úr is. Ez így igaz is, de hozzátesszük, hogy a megdicsőült Úr is szolgál értünk akkor, amikor könyörög, érettünk és hirdetteti evangéliumát. Jézus Krisztus követésébe azt az életformát szeretnénk újra és újra megélni, amelyen keresztül maga Jézus Krisztus szolgálhat az embereknek. Egyébként Pál apostol ezt az utat nevezte »kiváltképpen való útnak», mert azon Jézus Krisztus szeretetét lehet szétosztani az emberek között evangéliumban, kenyérben és minden szükség megelégitésében.

A diakóniai úthoz elválaszthatatlanul hozzátartozik annak az örömhírnek a meghirdetése, hogy »Isten úgy szerette a világot, hogy az Ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Tehát a diakóniai úthoz hozzátartozik az »ingyen kegyelem« evangéliumának a meghirdetése, de az is, hogy elvégezzük az ún. »prófétai szolgálatot« a társadalomban.

A diakíóniai úthoz az is hozzátartozik, hogy ugyanakkor, amikor világosan különböztetünk az ideológia és az evangélium között, megkerestük társadalmunkban azokat a területeket, amelyeken igéhez kötött jó lelkiismerettel együtt tudunk dolgozni más-világnézetű emberekkel is. Teológiai meggyőződésünk szerinlt hivő és nemhivő emberek együtt dolgozhatnak humanisztikus célokért a nép és az egész emberiség, javára. Évszázados magyar evangélikus hagyományokat is követünk akkor, amikor nem tekintjük mellékesnek népünk előrehaladásáért való fáradozást éppen a diakónia útján. A diakónia útjához tartozik az is, hogy országhatárainkon túl is gondolkodunk és szem előtt tartjuk az egész emberiség jó rendjének szolgálatát, az igazságosságért és a békéért való munkát.

/lilikre hallgatnunk

Béke és igazság

Vágyódunk olyan béke után, amelynek a gyökerei mélyen az igazságba nyúlnak és amely az igazságot nemcsak hordozza, hanem biztosítja is... Az igazságosság nem valami megmerevedett dolog, legkevésbé pedig az az igazságosság, amely az evangéliumból táplálkozik. Az a szabadság és igazságosság, amelyről a próféták és apostolok tesznek bizonyságot, nem azonosíthatók a liberális, pozitivista és demokratikus fogalmakkal és szervezetekkel, ha még olyan fontos szerepük volt is ezeknek a maguk idején. A világot megrendítő nagy események, a munkásosztályoknak és az úgynevezett kevéssé fejlett népeknek a harca új formákat és rendeket követel. Ezt a harcot, a forradalmi mozgalmaknak ezt a harcát nem szabad az igazságnak azzal a mértékével mérnünk, ahogyan az az elmúlt korokban érvényesült. Hromádka

Ökumenikus istentisztelet Genfben Martin Luther King meggyilkolása után

Sűrű esőfelhők borították az eget, és gyász ült a szíveken ezen a Virágvasárnapon. Kálvin templomának, a Szent Péter katedrálisnak, hatalmas falai is alig tudták befogadni a sokezres tömeget, amely az esti órákban gyülekezett az Egyházak Világtanácsa és a genfi gyülekezetek által közösen rendezett könyörgő istentiszteletre, Martin Luther King lelkész meggyilkolása alkalmából. Este nyolc óra után megérkeztek a néma tüntető felvonulás résztvevői, majd az Egyházak Világtanácsa és más egyházi világszervezetek ismert vezetői. Felcsendült a nekünk olyan jól ismert »Mint a szép híves patakra« francia nyelven. Az énekekből, igeszakaszok felolvasásából és könyörgő, a békéért és igazságosságért mondott imádságokból álló liturgia keretében Dr. Blake, az Egyházak Világtanácsa főtitkára, vezetésével szolgáltak a genfi protestáns és római katolikus vezetők, igét hirdetett Dr. Potter, néger lelkész.

Az istentisztelet legmegrázóbb része azonban az volt, amikor az üres szószékről felhangzott Martin Luther King- nek az 1966-os genfi »Egyház és társadalom« világkonferencia megnyitásakor elmondott, magnetofonszalagról újra megszólaltatott igehirdetése. Akkor is csak a hangja jutott el Genfbe; nem vehetett részt a világkonferencián. Most is csak a hangja szólt; maga már holtan feküdt a ravatalon, életét adva a békéért és igazságosságért. Sok arcon peregtek végig a könnyek. De diadalmasan hangzott a hatalmas gyülekezet éneke: »Győzelmet vettél, ó Feltámadott«. Az ilyen áldozat, mint amilyet Martin Luther King hozott, sohasem hiábavaló. Űj erőt ad azoknak, akik szerte a világon küzdenek a népek és fajok közötti békéért és a társadalmi, gazdasági igazságosság megvalósításáért.

A könyörgő istentiszteleten hazai egyházunkból Dr. Nagy Gyula professzor, Harmati Béla lelkész és Szirmai Zoltán, a genfi teológiai fakultáson tanuló ösztöndíjas lelkész, vettek részt. N.

A KÖZÖS EGÉSZSÉGÜGYI TERVEZÉS ÉRDEKÉBEN

Az Egyházak Világtanácsa egészségügyi bizottságot létesített a Központi Bizottság múlt évi határozata értelmében. A bizottság 25 tagjának az lesz a feladata, hogy számba vegye a meglevő eszközöket az egészségügyi munka hatékonyabbá tétele érdekében es

összehangolja a keresztyén orvosok és egészségügyi dolgozók munkáját. A bizottság fölveszi a 1 kapcsolatot az egyes nemzeti keresztyén tanácsokkal, egyházakkal és az illetékes állami nemzetközi szervekkel is.

D. Káldy Zoltán püspök üdvözli a Kisebbségi Konferenciát