Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-21 / 16. szám
„Mennyi dolgom volna még « • • • Szálas ember, markáns arcvonások, szíves szó. Beljebb tessékel. Az ablakból a nagytemplom meghökkentően égre törő tornya látszik. Munkái felől érdeklődöm, amikkel megszokott napi feladatain túl foglalkozik. Hiszen ebben a gyülekezetben már- már hagyomány, hogy vannak nagyot alkotó papok, akik szoros gyülekezeti munkájukon túl a közösség hasznára szolgálnak. Tessedik Sámuel apja itt lelkészkedett s szívósan szervezett. Haan Lajos ének- költő volt s ő a település történetírásának atyja, Koren Pál írásmagyarázó munkáival bőven gazdagította teológiai irodalmunkat, Szeberényi Lajos Zsigmond széles látókörű polihisztorként amibe csak belefogott, nagyot alkotott, s folytathatnám a sort. Azért is jöttem ide, hogy folytassam. Keresem a mai nagyot alkotó papokat. Kérdésemre ő csak szerényen mosolyog. Félig kitérő, félig bizonysa gtevő a szava: — Minél jobban múlik az időm, annál jobban érzem, mennyi dolgom volna még. — Hol szolgáltál eddig? — A teológia elvégzése után Finnországba kerültem. Én voltam negyven évvel ezelőtt az első magyar stipendiáns Su- omiban. Hazakerülve Kiskőrösön, Ipolyvecén, Szarvason káplánkodtam. Parochus voltam Kiskőrösön tizenegy évig. Békéscsabán huszonhat éve, 1942 óta szolgálok egyfolytában. ö a legidősebb csabai pap. 63 éves. Itteni szolgálatának több mint felében igazgató-lelkészként működött a többlel- készes gyülekezetben. Olykor finnre fordítjuk a szót, amit ma is folyékonyan beszél, s ez még csak titkos nyelvünk sem lehet, mert a feleségét is megtanította rá. Negyven éves visszapillantással épp a napokban jelent meg hosszú cikke egy finn húsvéti kiadványban. Otthona két lelkészfiút adott egyházunknak.. — Mondj néhány tömör adatot megszokott lelkészi munkátokról. — Gyülekezetünk huszonháromezer lelkes. A legnépesebb magyarországi evangélikus gyülekezet vagyunk. Három templomunk van a városban, egy Újkígyóson, Mezőmegyer filiánkban pedig most fogunk építeni. A tanyavilágban tizennégy helyen végzünk rendszeresen igehirdető szolgálatot. Évente mintegy háromszáz temetést végzünk. A keresztelések száma mindig nagyobb, mint a temetéseké. Az idén is. A gyülekezetünkben szolgáló hat lelkész hetente harminckét igehirdetést végez.' Évente mintegy ezernyolcszáz igehirdetés hangzik el nálunk. Nem jelentéktelen hányada az országban évente elhangzó hatvankétezer evangélikus igehirdetésnek. Ehhez járulnak még a szokott lelkészi teendők, családlátogatás, konfirmáció, énekkar, irodai munka stb. Félve teszem fel a kérdést, hogy ezeken kívül mivel foglalkozik. — Gyülekezetünk múltja, népünk élete érdekel s úgy érzem, sok még a rögzítendő, ma még elérhető adat. Ezek a kutatások a dolog természeténél fogva egyre inkább néprajzi irányba haladnak. — Mit értesz a “dolog természetén«? Hogyan figyeltél fel erre a területre? — Évekkel ezelőtt, amikor még lovas kocsival jártuk szolgálatunk tanyai útjait,. figyeltem fel arra, hogy az új mező- gazdasági berendezkedéssel egymásután tűnnek el a tanyák. Nadrágszíj földek és tanyaszigetecskék helyett beláthatatlan búzatengerek ringa- nak. Ami pedig eltűnőben van, azt az utókor számára rögzíteni kell. Ez volt hat évvel ezelőtt a lökés kutatásaimhoz. — Milyen módszerrel dolgozol? Kis gyülekezet - nagy öröme A domonyi anyagyülekezethez tartozik Vácegres, mint leánygyülekezet. Vácegres domboktól körülvett völgykatlanban fekszik. Petőfi szavaival elve a hegyről nézve úgy tűnik fel, mintegy kalapban a tallér. Ősi település. A török időkben úgy látszik jelentős helyiség volt. Egyik-másik lebontott ház rejtett pincéjéből még az utóbbi időben is magtárak kerültek elő. Evangélikus temploma majdnem 200 éves. Kicsi ez a gyülekezet, de jó •a neve. Ügy beszélnek róla, mint amely nemcsak a templomát szereti, hanem a templomban hangzó evangéliumot is. Azok, akik figyelemmel kísérik életét, azt mondják róla, hogy legtöbbször a gyülekezet jele ott van az istentiszteleteken és így átlagban a templom-látogatás 40—50 % szokott lenni. A gyülekezet nem elégszik meg azzal, hogy a régi szokásoknak megfelelően az anyagyülekezet lelkésze havonta egyszer tartson számukra istentiszteletet, hanem, szinte öntevékenyen vasámapról-va- sámapra »szereznek« maguknak hol egy nyugdíjas lelkészt, hol egy segédlelkészt, vagy teológust, hogy hirdesse nekik Krisztus evangéliumát. A gyülekezet vezetősége február végén fölkereste D. Káldy Zoltán püspököt és meghívták Vácegresre, mondván, »náluk még soha nem volt püspök«. Jöjjön el a püspök és prédikálja nekik az evangéliumot, közben pedig nézze meg renoválásra szoruló templomukat is. így került sor a püspöklátogatásra Laetare vasárnapján. A püspököt elkísérte felesége is. A gyönyörű tavaszi vasárnapon már virágoztak a fék, de jutott a virágokból bőségesen az érkező püspökházas- pámak is. Ünnepi köszöntők hangzottak el már Dudás Mihály gondnok háza előtt is, ahol Hegedűs Pál felügyelő juttatta kifejezésre a gyülekezet örömét. A templom előtt pedig ott sereglett a gyülekezet epraja-nagyja. A népviseletbe öltözött leányok, asszonyok és presbiterek karéjában Torda Gyula lelkész üdvözölte a püspököt. Verses köszöntőket mondott Dudás Katalin, Med- veczky Erzsébet, Cserr.y János és Dudás Mária. D. Káldy Zoltán püspök a zsúfolt templomban a 84. Zsoltár alapján hirdette az igét. Szólt arról, hogy milyen nagy kincs a templom azoknak a számára, akik vágyódnak Isten után. keresik az Ö akaratát és az ö útján akarnak járni. Űsz- szel a fecskék elrepülnek mesz- sze tájakra, de tavasszal a szívük vissza húzza őket abba a fészekbe, amelyből elrepültek. Még a visszatérő fecskék is arra figyelmeztetik a keresztyén embert, hogy engedjen szive vágyának, amikor az a szív Isten igéje után kiált. Jól teszik a vácegresiek, hogy »az Ür oltáránál« mindig új otthonra találnak. Az istentiszteletet követő díszközgyűlésen Torda Gyula lelkész ismertette a gyülekezet történetét és köszönte meg a gyülekezetnek, hogy szíve egész melegével lelkésze mögött állt akkor is, amikor néhány nappal előbb elvesztette hitvestársát. »1927 novemberében választottak meg Do- monyban lelkésznek és így tavaly volt 40. esztendeje itteni szolgálatomnak. Akkor nem tartottunk jubileumot, de ez a mai szép ünnep egyben az én jubileumommá is lett, amikor szívből hálát adok Istennek hűségéért« — mondotta Torda Gyula lelkész. D. Káldy Zoltán püspök az egész gyülekezet előtt megköszönte Dr. Gyimesy Károly ny. lelkész hűséges szolgálatát, aki Budapestről jár ki igét hirdetni Vácegresre azokon a vasárnapokon, amikor az anyagyülekezet lelkésze nem tudja a szolgálatokat ellátni. Egyben bejelentette a vácegresi gyülekezetnek, hogy az 1967. évi »templomépítési offertóriu- mot«, — amelyet a gyülekezetek a Vízkereszt utáni vasárnapon adnak —, az egyházkerületi presbitérium felhatalmazása alapján a vácegresi gyülekezetnek utalta ki temp- lomrenoválásra. »Olyan gyülekezetnek adjuk most ezt az offertóriumot, amely szereti a templomát« — mondotta a püspök. A templomi ünnepség után Dudás Mihály gondnok házánál volt közebéd, ahol szóba kerültek nemcsak a gyülekezetnek. hanem az egész magyarországi evangélikus egyháznak ötöméi és gondjai, tervei és feladatai. — Legizgalmasabb az élő forrásanyag. Felkeresem az öregeket, előtte végiggondolom a kérdésköröket, s beszélgetek velük, igyekezvén mederben tartani a témát. Támaszkodom hát az élő szájhagyományra. De kutatok az egyházi forrásokban, jegyzőkönyvekben is, átjárok a megyei levéltárba Gyulára, s itt a megyei könyvtárba Csabán. A múzeumban dr. Tábory György igazgató támogat a munkámban. — Mi van már készen? — Eddig öt témakört dolgoztam fel, összesen mintegy háromszáz gépelt ívoldalon. Ezek: 1. A békéscsabai tanya- világ története, a tanyasi la» kosság élete. 2. A szlovák evangélikusság szétrajzása. Csupán Békés megyében tizennyolc település született a csabaiak szétraj zásából. A megyén kívül három település vezetheti vissza őseit Csabára s jelentős a háború előtti amerikai kivándorlás s a háború utáni áttelepülés és lakosságcserélődés. 3. Szól a harang. A békéscsabai harangok története, a harangozással kapcsolatos históriák, s a harangozok története. 4. Békéscsaba nyelvi és vallási képének alakulása. 5. Vidám Csaba címen megtörtént vidám esetek, élcek, adomák gyűjteménye s népi mesék. — Egyházi adomák is vannak ebben? — Főképpen azok. Híres papokkal történt érdekes esetek, szellemes mondások ma Is élnek a nép ajkán. Ügy tapasztalom, hogy az egyház erejének a jele, ha saját életterületén belül adomázni mer. Ezzel a gyűjteményemmel egyébként első díjat nyertem akkor a megyei néprajzi pályázaton. — Milyen témán dolgozol most? — A paraszthonoráeiorok működését és szerepét vizsgálom a csabai gyülekezetben. Ez voltaképpen az egyháznál tisztséget viselő parasztok szerepének és történetének vizsgálata. A Csabán kialakult, hagyományként őrzött és gyakorolt parasztdemokrácia történetének rögzítését jelenti a hatodik munkám. Koccintunk. Eszembe jut, hogy Móra Ferenc erről a tájról így ir: »itt nincs történelem, csak fáradt emberek vannak.« Dedinszky Gyula azoknak a történetén és életén dolgozik, akik nem fáradtak el az élet szeretetében és bátran formáltak történelmet. Éppen egy fertály évezredet ezen a tájon. D. Koren Emil Az olvasóké a szó Egyik gyülekezetünkben bibliaóra után beszélgetnek a jelenlevők, Az Evangélikus Életről van szó. Néhány mondatot ellestünk. — Szívesen olvassuk az egyháztörténeti cikkeket. Érdekelne, milyen volt az első apostoli konvent, vagy milyen volt Péter és Pál Rómája. — Ez valóban érdekei volna, de így lassan jutunk tovább. Minket jobban érdekelnének a reformáció utáni egyházi események. Párhuzamosan arról is lehetne írni. — Sőt, a mai egyházak helyzetrajza is érdekelné az olvasókat. Örömmel olvassuk a hazai gyülekezetek életének, megalakulásának történetét, de ebben is tágabb lehetne a körültekintés. — Felfigyeltünk a külföldön járt delegációinknak színes be- beszámolóira régebben, de az is érdekelne, hogy a külföldi egyházakban, miképpen jelentkezik a »régi« és a »modern« váltakozása akár a gyülekezetek életében, akár például a templomépítészetben. — örvendetes, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a hazánk különböző területeiről írt gyülekezeti riportok. Ezek »élő riportok«. De élővé lehetne tenni régi időket is: mi van a Holt-tengeri ásatásoknál? Mennyire jutott a leletek értékelése? — Sokrétű igényeket kell kielégítenie. bizonnyal ez hozza magával, hogy tartalma igen változatos és érdekes. Hálás vagyok ezért a lapért, azért hogy van. De azért is, hogy ilyen amilyen. Köszönöm többek között az evangéliumi verstermékből közölteket. — Jónak és fontosnak tartom, hogy minden számban legyen egy-egy novella, esetleg közölhetnének folytatásos kisregényt is. — A felekezetek közötti megértést elősegítő cikkek is kedvező visszhangra találnának az olvasók körében. — Sajnos a lap terjedelme is határt szab sok jó, szép és hasznos cikknek, pedig szívesen olvasunk verseket, kis tárcái cat, bírálatokat könyvekről (pl. a Mózes 1,22 c. könyvről), külföldi látogatásokon leszűrt tapasztalatokról stb. — Szívesen látok olyan «öli- tikai cikkeket, amelyek nem recitálják a napi sajtót és a rádiót, hanem evangéliumi nézőpontból világítják meg a politikai eseményeket. Egyébként bővebben és szakszerűbben tájékozódunk a napi sajtóból. — A bibliai tanításoknak örülök. Különösen haszonnal olvasom a »Szentigédnek fáklyafénye« és a »Csillámló« szavak« rovatot. Hogy milyen legyen? Az evangélium fuvallata még gazdagabban zendül- jön kedves lapunkon keresztül. Ezért áldozni, imádkozni, ezt várni mindig készek vagyunk. Egy Baja-vidéki olvadónk hosszú levelet írt, amit haszonnal olvastunk. Benne főképpen az egyszerű imádságokért száll síkra. Az »Imádkozzunk« rovat nyelvezetét nehézkesnek tartja. Olyan egyszerűen kellene imádkozni, javasolja, mint régen a pásztoremberek: »Én Uram, Teremtőm, adj egy kis jó esőt, a szegény jószágnak jó legelő mezőt.« Az idegen szavak használatát is soknak találja. »A most sűrűn emlegetett ökumenia és annak származékai még távolról sem mentek át a köztudatba, de azért sem találó kifejezés — írja —, mert a legtöbb európai nyelv természetével nagyon ellenkezik.« (Mondjon jobbat helyette.) Egy másik olvasónk arra kért, mondjuk meg, mikor van a naptárban »Endre« nap, mert az szerinte nem azonos sem Andorral, sem Andrással. Nem tudtuk neki megmondani. Végül igen jól esett egy solt- vadkerti olvasónk egyszerű írása.: »Nem tudom kifejezni Önöknek, milyen hálával tartozom azért, hogy minden héten olvashatom az Evangélikus Eletet. Minden szava áldott az én számomra.« Martin Luther King Elpusztíthatták: neve zászló lett, S gyújtva, tüzelve fáklyaként lobog. Erőszak nélkül küzdött, amíg élt, De ma e névre tenger háborog. Nem is csitul el a négertenger. Hanem zúg, forrong, árad s nő tovább, Míg ki nem vívja, ha kell, vérrel is Egyenlőségét: ősi, szent jogát. Szala.v Mihály AZ ÉLETSTÍLUS 1968-BAN Ez lesz a témája annak a ke- ferencián és arról fog tamács- resztyén ifjúsági koríerenciá- kozni, hogy mi annak az élet- nak, amelyet július 26-tól nek az értelme, amelyben augusztus 2-ig rendeznek élünk. Edinburghban. Nagy-Britannia A konferenciának katolikus és 1000 fiatalja vesz rész* a kon- kommunista tagjai is lesznek. Egyházunk gyűjtése a vietnami nép megsegítésére Húsvét vasárnapján minden magyarországi templomunkban körlevelet olvastak fel, amelynek nyomán gyülekezeteink április 21-én adakoznak az istentiszteletek offerióriumával a vietnami nép megsegítésére. Emlékeztetőül közöljük a körlevél szövegét és buzdítunk szív szerinti buzgó adakozásra. SZERETETT TESTVÉREINK AZ ÜR JÉZUS KRISZTUSBAN! »Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok (2 Kor 8, 9). Ez az örömüzenet különösen jelenvaló mindnyájunk előtt a feltámadás fényében. Isten a jó cselekvésére, az emberi nyomorúság és szenvedés enyhítésére ajándékozott meg bennünket kegyelmével, szeretetével és jótéteményeivel. Midőn egyre nagyobb méretekben és kegyetlenséggel tombol Vietnam földjén a háborús erőszak és rombolás, pusztítva a hős vietnami nép alkotásait és fiai életét, kimondhatatlan szenvedést és fájdalmat okoz az emberek millióinak. Ezzel egyidejűleg nő azonban a felháborodás, a támadók elítélése és az együttérzés is a vietnami néppel az emberiség jobbik feleben. Isten iránti hálával és örömmel láthatjuk, hogy békés jövőjét, szebb életét építő magyar népünk egész társadalma egységesen azok között van, akik elítélik a támadókat és együtt éreznek a vietnami néppel. Ez az együttérzés azonban úgy hatékony igazán, ha valóságos és gyakorlati segítségben is megnyilvánul. Ezért kérünk Benneteket, kapcsolódjatok be az országos gyűjtésbe, és a Jézus Krisztus nevében adakozzatok vasárnap: április 21-én a vietnami nép megsegítésére. Isten gazdag kegyelme és áldása kísérje adományaitokat és emlékezzetek meg az Ö szaváról, tudva azt, hogy >-a jókedvű adakozót szereti az Isten« (2 Kor 9, 7/b). Ö, a feltámadás Ura* adjon mindnyájatoknak áldott és békés húsvéti ünnepet. Budapest, 1968. március 25. Atyátokfiai és szobatársaitok az Úrban: D. Káldy Zoltán s. k. evangélikus püspök, , az ökumenikus Tanács alelnöke Laczkovszky János s. k. a Magyarországi Baptista Egyház elnöke Palotay Sándor s. k. a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa ügyvezető igazgatója Dr. Bartha Tibor s. k. református püspök, a Református Egyház Zsinata és az ökumenikus Tanács elnöke Heckcr Adám s. k. a Magyarországi Methodista Egyház szuperintendense Dr. Berki Feriz s. k. a Magyar Orthodox Egyház esperes adminisztrátora Dr. Pálfy Miklós s. k. a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára Nagypéntek mindig húsvéthoz vezet Egyik egyháztag beszélte el nekem az alábbi történetet: Isten igéje számomra a lélek mindennapi eledele, öreg, kopott Bibliámat naponta olvasom. A templomból nem tart vissza sem öregségem, sem gyakori gyengeségem. Pál apostollal vallom én is, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Hosszú, templomos életemben a legfelejthetelenebb volt számomra és azt hiszem sokak számára is 1945. év nagypéntekének az istentisztelete. Nálunk a front három és fél hónapig tartott. Községünk töb- ször is gazdát cserélt. Sok vér, szenvedés és nyomorúság kísérte ezt a háborút. 1944 karácsonyán már romokban hevert az iskola, a németek hatalmas kaput lőttek templomunk oldalán, a paplakot lecsapódó akna rongálta meg. A templom falán lőtt nagy kapun mindenki szabadon be- és kijárhatott. A háború zűrzavarában a templompadok sorra eltünedeztek. Sok szegény ember élt még akkor falunkban. Népes családok, sok éhező és fázó gyerekkel. Ezek, hogy élelemhez és tüzelőhöz jussanak, nem kíméltek semmit. Nekimentek még az Isten házának is. Nekem, mint igehallgatónak nagyon hiányzott a templom, mert mondanom sem kell azt, hogy hosszú hónapokig, karácsonytól nagypéntekig nem volt istentisztelet. Csak az elég gyakori temetések alkalmával, — ágyúdörej, repülőgépek zúgása és tankok dübörgése közt jöttünk össze mi bátrabbak a temetőben és ott hallgattuk Isten drága igéjét és küldöttük a Magasságoshoz közös imánkat. Virágvasárnap ünnepén elvonult a front. Falunk népe dolgos, munkaszerető volt akkor is, ma is az. Alig vonult tovább a háború, minden épkézláb ember máris a határban volt. Megható és megrendítő volt ez az igyekezet. Hiányos gazdasági eszközökkel, nem egyszer kézzel szórták a magot a felszántott ugarba. Itt-ott még aknák, lőszerek éktelenkedtek a mezőn, de életük kockáztatásával is dolgoztak, mert tudták, hogy az élét nem áll meg a háborúban sem, mert ez az Isten parancsa és a természet rendje. Mi pedig öregebbek hozzáláttunk romos templomunk rend- behozatalához, kitakarításához. Nagypéntek reggelén újból megszól altak a harangok és és olyan hosszú idő után újból istentiszteletre hívogattak. És akkor nagyon sokan meghallották a harang hívó szavát: Jöjjetek ünnepet szentelni Istennek. Mentük, Nagyon sokan, nagyok kicsinyek, öregek és fiatalok egyaránt. Mentünk kezünkben székkel, zsámollyal a pad nélküli templomba. Mentünk hálát adni Istennek, hogy élünk, hogy a háború minden borzalma ellenére is megsegített. A templom oldalán és az üvegezetten ablakon besűvített a szél, de ennél sokkal erősebb volt szívből feltörő, buzgó éneklésünk, amely hatalmasan szárnyalt az egek Urához. Mindnyájan éhezve és szomjúhozva hallgattuk az igét öreg lelkészünk ajkáról. Balzsamír volt az bánatos szívünkre. Soha olyan közel nem állott hozzánk Jézus áldozati keresztje, mint ezen a nagypénteken. Jézus sebeinek mélye vigasztalta akkor lelkünket. Megértettük és mélyen szívünkbe véstük, hogy halálból születik az élet, hogy nagypéntek mindig húsvéthoz vezet. A Golgotától az út az élet diadalához, a feltámadáshoz vezet. A földbe hullott gabona kikel és szárba szökken, a romokon is új élet támad. Még a régi haragosok is megbékélve távoztak el erről a felejthetetlen istentiszteletről. Isten valóban velünk volt a későbbi időkben is. Élet támadt a romokon. Templomunk megújult és ma már szegény ember sincs a faluban. De sokan elfeledkeztek arról hogy azon a nagypénteken honnan indultak el és milyen utat tettek meg a felemelkedés útján. Sokan még az öregek közül is elfelejtették, azt, hogy mit éltek át a pusztító háborúban. Elfelejtették a Golgotát, amit Krisztussal együtt ők is megjártak, elfelejtették az élet diadalát Krisztus által a halálon, azt, hogy nagypéntek mindig húsvéthoz vezet Sikter László
