Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-31 / 13. szám

Európai egyházak konferenciája D. dr. Ottlyk Ernő püspök március 4-tőI 8-ig részi vett az Európai Egyházak Konferenciája elnökségi és tanácsadó bizottsági ülésén Svájcban, mint a konferen­cia elnökségének tagja. A konferencia istentiszteleti szolgálatait végezte, négy igehirdetést tartott német nyelven. Az európai egyházak munkájáról a konferen­cia célkitűzéseiről, fejlődéséről az alábbiakban tájékoz­tatja lapunk olvasóit. A SOKFÉLESÉG ÉS SOKSZÍNŰSÉG a legfőbb jellemző]0 az Európai Egyházak Konferenciájának. Amióta Pál apostol áthozta az evangéliumot Európába, ez a világrész vált a keresz­tyénig legfőbb erősségévé. Európa nagymúltú nagy kultúrájú, de viszonylag kis országok kontinense. Az európai egyházak sokféleséget, sokszínűséget, különbözőséget mutatnak. Még egy-egy egyházon belül is változatos a helyzet, más például a svéd evangélikus egyház fejlődése, mint a magyaré. De egy or­szág evangélikus egyházán belül is több nyelven szól Isten igé­je. A felekezeti, teológiai, nyelvi különbözőségek mellett nem lehet hallgatni arról a különbségről sem, amely egyes országok társadalmi rendszere között fennáll. Ez kihat a bennük szolgá­ló egyházak életének alakulására is. Mindezek a tények is szemléltetik, mennyire bonyolult az európai egyházak külső — és belső világa. FELVETŐDIK A KÉRDÉS: mi tartja össze az európai egy­házakat, lehet-e valamiben közös nevezőt találni, hogyan mű­ködhet egy ilyen sokszínű együttes? Kétségtelenül igen sok té­nyező teszi nehézzé és bonyolítja az egymás megértését, de a Jézus Krisztusban való hit közösséget teremtő erő is. Ez a kö­zösség gyümölcsöt terem az Európa jövőjéért érzett felelősség területén is. Az elválasztó tényezőknél is erősebb az a meggyő­ződés, hogy kontinensünk és az egész emberiség békéje olyan közös ügy, amelyben együttes erőfeszítéssel kell szolgálnunk. Az Európai Egyházak Konferenciája legutóbbi ülése éppen ezen a téren tett fontos lépést, mikor az Európai Egyházak Konferenciája és a Keresztyén Békekonferencia képviselői első alkalommal találkoztak és folytattak véleménycserét a további együtműködésről. AZ EURÓPAI EGYHAZAK KONFERENCIÁJA ÉS A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA között különbség van. A két szervezet mégis találkozik egymással, mert mindkettő­nek közös feladata az európai népek együttélésének segítése és a világ békéjének megvédése. Ennek jegyében állapodtak meg abban, hogy mindkét szerv küldötteket cserél egymással. Létre fog jönni tizennyolc tagú közös bizottság a két mozgalom kö­zös feladatainak megtárgyalására. Ez tehát azt jelenti, hogy az Európai Egyházak Konferenciáján belül is növekszik a kap­csolat keresésének törekvése a Keresztyén Békekonferenciával. HA ÖSSZEHASONLÍTJUK az Európai Egyházak Konfe­renciája korábbi lépéseivel ezt a mostanit, akkor azt lehet megállapítani, hogy nagy útat tett meg ez a mozgalom több mint tíz éves fennállása óta. Míg kezdetben a Kelet—Nyugat párbeszéd erősen vitatkozó jellegű, olykor támadó volt, addig most megfigyelhető, hogy növekszik az érdeklődés az európai béke kérdései iránt. Ha a nézetek különbözőek is, közös nevezőt lehet találni az Európa jövőjéért érzett felelősségben. A TANULMÁNYI MUNKA az európai egyházak teológiai problémáit dolgozza fel. Az európai egyházak nem akarnak elszigetelődni más kontinensek egyházaitól, ezért állandó ta­nulmányi munkát folytatnak »Európa felelőssége más konti­nensek iránt« címmel. Vannak tanulmányi bizottságok, ame­lyek az egyház és állam viszonyát, az egyház és társadalom viszonyát tanulmányozzák. Az egyik teológiai munkacsoport azzál a kérdéssel foglalkozik, hogyan tervezze meg az egyház a maga jövőjét a következő tíz évben. Más bizottságok a mo­dern igehirdetés kérdését tűzték napirendjükre. A JÖVŐBEN az Európai Egyházak Konferenciája a tanul­mányi munkákra helyezi a hangsúlyt, amelynek sorában szere­pet kap a Keresztyén Békekonferenciával való együttműködés is. A legközelebbi elnökségi ülés ez év októberében Olaszor­szágban lesz, az elnökség és tanácsadó bizottság pedig egy év múlva fog újra ülésezni, amikor az európai egyházak együttes feladatait a továbbiakra nézve kidolgozza. Az Európai Egyhá­zak Konferenciája legközelebbi nagygyűlése 1970-ben lesz. A magyar protestáns egyházak elsősorban a teológiai ta­nulmányi munka területén segítenek az Európai Egyházak Konferenciájának. Dr. Ottlyk Ernő MISSZIONÁRIUSOK FIGYELMEZTETÉSE Az Egyesült Államok min­den törekvése arra irányul Vietnamban, hogy megsemmi­sítsék az életet, az anyagi ja­vakat és az ország társadalmi szerkezetét — írja 6 Dél-Viet- namban tevékenykedő, az Egyesült Államokból szárma­zó misszionárius az összes amerikai keresztyénekhez in­tézett levelükben. Állandóan erősödik az amerikaiak elleni ellenszenv és az elesett sza­badságharcosok pótlására egy­re több dél-vietnami fog fegy­vert Amerika ellen. Egyház a világban „Nem tudjátok9 milyen lélek van bennetek 9? Minden kor vallásos közös­ségeinek megvoltak a maguk vakbuzgó fanatikusai. Olyan csoportok, olyan emberek, akik azt gondolták, hogy hi­tüket, vallásos véleményüket másokkal is el kell fogadtat­niuk, más emberi csoportokra is ki kell »terjeszteniük«. Mindez rendben is van, ter­mészetesnek is veendő — han­gozhat az ellenvélemény —, hiszen minden vallásos közös­ség, a maga igazának tuda­tában, kötelességének kell, hogy érezze a mások megnye­rését, másoknak is a felismert helyes útra való eljuttatását. S valóban: nem a szándékban lehet a hiba, nem a szándék maga jelzi a fanatizmust, ha­nem a végrehajtás módja. Az a mód, amikor emberek bár­mely eszközt alkalmasnak vél­nek a rajtuk kívülállók »meg­térítésére«, »jobb útra terelé­sére«. Ilyen vonatkozásban legin­kább a mohamedánizmus egyik szélsőséges, »harcias« irányzatát szoktuk leginkább felemlíteni, mint olyat, amely azzal a programmal dúlta vé­gig, igázta le Kis-Ázsiát, Euró­pa egy részét, hogy e terüle­tek lakosságát az »igaz hitre« eljuttassa. S tette ezt — szó szerint —, ha kellett: tűzzel- vassal. — Magyar népünk is sokat szenvedett e fanatiz­mus miatt s azt is megtanul­hatta, hogy az ilyesfajta val­lásos indítékok — hogy ti. hitbeli megtérítésükről lett volna szó — milyen egyértel­mű hatalmi-politikai szándé­kot takartak. Mert — s ez is tény — a vallásos fanatizmus gyakran keveredve nagyonis »e világi« elemekkel, indula­tokkal, végül is nagyon ne­hezen különböztethető meg az agresszív hatalmi vágytól, a másokon való testi-lelki ural­kodás embertelen szándékától. Persze, ha a vallásos fana­tizmus különböző megnyilvá­nulásait idézzük magunk elé, akkor azokat nem . kell min­denképpen mások »háztáján« felfedeznünk, mert — sajnos — jónéhány hasonló jelenség­gel találkozhatunk a Szent­írás lapjain és az egyháztör­ténet különböző, szomorú kor­szakában is. Találkozhatunk, mert a »szent háború« kifeje­zés csakúgy megtalálható az ószövetségi történeti tudósítá­sokban, mint azoknak a szó- használatukban, akik az egy­házban, vagy az egyházon kí­vül »eretnekeket« óhajtottak »meggyőzni« hitbeli álláspont­juk tarthatatlanságáról, hely­telenségéről — ha másképp nem ment: fegyverrel, vagy az inkvizíció kínzókamráiban. Így voltak s lehettek pél­dául olyan csoportok, amelyek Jahve nevében pusztították el a velük szomszédos területek Előfizetőink figyelmébe Értesítjük Előfizetőinket, hogy lapunk címzésénél a következő hetekben új címzőgépet veszünk haszná­latba. Az új címzési rendszerre fokozatosan térünk át, s’ez az áttérés sajnos nem történhetik minden zökkenő nélkül. Ezért arra kérjük Előfizetőinket, szíveskedje­nek a nevükre érkező lap címzését ellenőrizni, s amennyiben a címzésben hiba lenne, vagy lapunk nem érkeznék meg, szíveskedjenek erről Kiadóhivatalunkat sürgősen értesíteni. Az új címzésre való áttéréssel kap­csolatosan Előfizetőink szíves megértését kérjük. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL PÁSZTORI LÁTOGATÁSON Tű, cérna, gyűszű — szorgalmas kezek Egy jó édesanya kezei ezek. Ölében viselt nadrágocska »sír« Hátulján párt folt lesz a »balzsamír*. Félrehúzodva kis fia zokog S én jól sejtem, hogy mi lehet az ok. Oly ismerős e kép s oly megkapó Múltat idézve fájón megható ... így jártunk ml is hajdan gyerekek Sokszor kapva ily »pápaszemeket«. Bizony az ember — fájdalom — hiú. Kiváltképp ha már kamasz a fiú ... »Más korban él már ez a kis gyerek így járatai őt ma már nem lehet« — Ezeket mondtam átérezve ott Mit a sors tőlem rég megtagadott... S kéz megpihent — az anya mélázik, Majd a szemében meleg fény játszik Végül is így szól halkan, csendesen: Hátha így igaz, akkor ne legyen!... A gyermekarcon soha nincs közöny. Azonban itt e páratlan öröm Leírhatatlan s mégis oly szerény Ahogy ránk nézett az a kis legény Könnyein keresztül... Sárkány András lakosságát és olyan egyház­történeti időszakok, amikor tíz és százezrek indultak el az egyház parancsára, hogy visz- szafoglalják a Szentföldet a »hitetlen pogányoktól«, hogy fegyverrel irtsák ki Krisztus és az egyház »ellenségeinek« még az írmagját is. Hogy tet­ték ezt, sokszor milyen kegyet­lenséggel, milyen egyáltalán nem keresztény lelkülettel — arról talán jobb nem is beszél­nünk ... Egyszer Jézus tanítványait is megkísértette a fanatizmus embertelen indulata. Akkor történt ez, amikor a Megvál­tó elindult arra a nagy út­ra, amelynek a legvégén a kereszt kínos halála várt rá. Az az önként vállalt szenve­dés és halálos kín, amely az egész embervilág üdvösségét jelentette. Az az kereszt, amely azóta is a legnagyobb- fokú, önkéntes áldozatvállalás jele maradt minden korok embere számára. Ezt a Jézus Krisztust, aki csak a jót, az emberi élet ideig és örökké tartó boldogságát kí­vánta munkálni, ezt az »em­berséges embert« az egyik sa- máriai falu lakói nem fogad­ták be maguk közé vendégül éjszakai szállásra. (Lukács 9, 51—56.) Nem fogadták be, hanem — figyelembe sem véve a vendégbarátság min­denkire kötelező, legelemibb »szabályait« — ridegen kiuta­sították a városka falai kö­zül. S tették ezt — minden valószínűség szerint — azért, mert nem értettek vele egyet a közöttük meglevő faji és hitbéli különbözőségek miatt, s ezért nem óhajtották meg­osztani vele sem hajlékukat, sem pedig vacsorájukat. \ »Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai — írja Lukács evangélista — Jakab és János, KOPORSÓJA MELLETT a vigasztalás igéit a mi egyhá­zunk hirdette. Egy vasárnap megütötték, megrugdosták, halálra verték az öregembert. Alig ugrásnyi- ra a főváros főútvonalától, egy korsó sörért ment csak a kocs­mába. Ketten vetették rá ma­gukat, mintegy harmincán nézték a verekedést a bolt­ból, az ajtóból, az utcáról. Meddig tartott? Rövid perce­kig. Az öregembert aztán fél­rehúzták, egy lépcsőn hevert, amíg kicsit erőre kapott, akkor hazavánszorgott, az orvos kór­házba vitette, még a héten meghalt. Ki számolta meg, hányán mentek el mellette, hányán vetettek rá egy röpke pillan­tást, amíg a kocsma mellett a lépcsőn hevert? Ezeknek van a legtöbb mentségük. A vereke­dést nem látták, azt is hihették talán, részeg. Mentegettem magamban azokat is, akik a verekedés szemtanúi voltak. Beavatkoz­ni? Visszaüthet az ilyesmi. Az is előfordulhat, hogy a vereke­dők dühe együttesen fordul a beavatkozó ellen. Meglehet, félreeső helyen, sötét éjszakán. De ez az eset vasárnap délben történt, alig SS* .. Aki azt látván, elkerülé... Televizióriport: A hallgatás ugrásnyira a főváros főútvo­nalától. És legalább két tucat­nyian voltak, akik ott álltak és nem avatkoztak be. I A GYILKOS eleinte még di­csekedett is a tettével: senki sem intette le, senki sem je­lentette föl. Híre futott, hogy az öregember meghalt; a gyil­kosok ott álltak a kocsmaajtó­ban, mintha mi sem történt volna. Akkor talán már csak módjával dicsekedtek. Hall­gatták őket; hallgattak róluk. Amikor letartóztatták őket, ők is elhallgattak már a dicsek­véssel. A halálos rúgást most már egyikük sem vállalja. Gyűlöletes, de érthető. így tett Káin is: »Avagy. őrizője vagyok-é én az én atyámfiá­nak?« — kérdezte, holott test­vérének gyilkosa volt már. A bírósági jog talán mindenütt megadja a vádlottnak a taga­dás lehetőségét még hamis vallomás árán is; helyzetén ugyan aligha javít ezzel, s ha rábizonyosodik a tett, konok tagadása súlyosbítja a helyze­tét, a töredelmes beismerés vi­szont könnyebbítené. Káin nem attól vált gyilkos­sá, hogy tagadott; másokat ép­pen a hallgatás tesz vétkessé. Mint a papot és a lévitát a je- rikói út mentén. Azt az embert mostanáig nem látták sosem; amikor rablók törtek rá, a pap is, a lévita is messze volt on­nét. Ártatlanok voltak eddig; de aztán meglátták őt, és el­kerülték. ».. .Aki azt látván, elkerülé...« — így szól róluk a történet. Ettől kezdve lettek maguk is gyilkosokká, gyilkos­társakká, bár az áldozathoz egyetlen ujjal sem nyúltak hozzá, s az végülis mégsem lett áldozattá, hiszen a sama- ritánus megmentette. AZ ÖREGEMBERNEK egyetlen samaritánusa sem akadt; a televízió riportere föl­kereste mindet sorra. Az egyik tagad, két napig semmiről sem tudott. A másik azt mondja: másnak a dolga lett volna. Aki valamiféle hivatalos kötelessé­get láthatott volna abban, hogy szóljon. A kocsma vezetője például, a pénztáros, a csapos, őket viszont megfélemlítették. Őket még meg is értem. A sze­mondának: Uram, akarod-é, hogy tűz szálljon alá az égből és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?« — Vall­juk be: sajátos és általános emberi reagálásnak tűnik ez, olyan indulatnak, amely ha­sonló helyzetben majdnem minden embert hatalmába ke­rítene. S mégis — Jézus Krisz­tusnak más a véleménye minderről és minden ilyes­fajta. fanatikus türelmetlen­ségről. »Nem tudjátok — ez az egyértelmű válasz — miné- mű (milyen) lélek van tiben- 'netek. Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszít­se az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.« Jézus válasza tehát egyér­telmű: a »minérnű«, milyen lélek, a gonoszság lelke az, ami az embertelen indulato­kat s cselekedeteket diktálja s nem a hit, a hitbeli meg­győződés, aminek a nevében — jogtalanul — megnyilatko­zik. Ez a »lélek« az, amely a krisztusi hithez s szeretet- hez méltatlan gyűlölködésre indít és amely — végső ered­ményében, ha az indulatok szabad utat kaphatnak — testet-lelket pusztít. Pedig Krisztus azért jött s ezt kell a tanítványnak is munkálnia, hogy megtartsa »az emberek lelkét«: az embert magát. Még csak annyit: Vietnam­ban nap, mint nap bombák robbannak, házak, templomok dőlnek romba — maguk alá temetve hívőket s nem hívő­ket. S mindez — többek kö­zött — a keresztyén hit, a keresztyénség védelmének ne­vében történik... Jézus Krisz­tus szava pedig ma is válto­zatlanul ugyanaz, mit egykor Samáriában mondott el elő­ször: »Nem tudjátok, milyen lélek van tibennetek!« Dr. Vámos József nespincében a gyilkosok mun­katársát nem értem. A halott »jó emberét« nem értem: még mo6t is így beszél róla, de amikor »jó emberét« ütötték- verték, ő a pult felé fordult. Az ital még jobb volt neki. Most még az özvegy is ezt mondja; ezentúl ő sem szólna senki érdekében. A láncot el kell szakítani! Hallgatni — bűn. Az élet megy tovább, ez igaz. Dehát az életnek alap­törvénye, hogy felelősek va­gyunk egymásért. Őrizői atyánkfiainak. Egy drámát játszanak mos­tanában, a budapesti Katona József színházban. Ki az iga­zán áruló, ki a legméltatla­nabb, ki a leggyűlöletesebb — ezt kérdi a dráma, Sánta Ferencé, amelyet Éjszaka cím­mel írt meg Az áruló című re­gényéből. És a dráma így fe­lel; az, aki hallgat! AZ EMBER, ha hallgat, at­tól fosztja meg magát, ami emberré teszi őt; az értelmes cselekvéstől, az egymásért vi seit felelősség tettekbe öntésé­től. Tévedni, hibázni — ez mind emberi dolog. De hall­gatni — embertelen. Gyilkos. A hallgatásra nincs vigasz tál ás. Zay László Segíts igent mondanom Uram félek igent mondani Neked. Hová fogsz vezetni? Félek, hogy a rövidebbet húzom; félek bianco-aláxrást adni; félek, attól az igentől, mely igenek sorát vonja maga után. De békességem még sincs. Üldözöl engem, Uram, körülfogsz minden oldalról. Kere^ sem a zajt, mert attól tartok: különben meghallanálak — s Te mégis besurransz egy csöndes pillanatban. Lerohanok az útról, mert észrevettelek, de a melléköt«, vény végén Te már vársz rám, amikor odaérek. Hogy rejtsem el magam? Mindenütt szembe jösz velem — lehetetlen elmenni előled! De igent mondani — attól féleki Uram. Félek kezedbe tenni a kezem, mert akkor el sem ereszted Félek pillantásoddal találkozni, hogy még lépre csalsz. Félele attól, amit követelsz, hiszen Te féltékeny Isten vagy. Körülfalaztál, s én bújnék egyre. Hálódban vagyok, de hánykolódom, bár tudom: mindhiába. Mert az erősebb Te vagy, Uram, tiéd a világ s elveszed előlem. Ha kinyújtom a kezem, hogy embereket és dolgokat ra­gadjak meg, szemem előtt fosztanak semmibe. Ez, Uram, nem örvendetes, mert így semmit sem fogha­tok meg magamnak. A letépett virág ujjam közt hervad el. A mosoly, alighogy megjelen, ráfagy ajkamra. Keringőzöm, s lé­legzetem kihagy, nyugtalanság fog el. Minden üresnek tűnik — pusztaságot teremtettél körém? Éhes vagyok és szomjas, de ezt a vágyat széles e világ meg nem elégíthetné. Pedig én szerettelek, Uram — mit vétettem Neked? Dol­goztam érted, ügyedre adtam magam. Ö nagy, rettenetes Isten, ugyan mit akarsz még? Gyermekem, neked és a világnak többet s jobbat akarok én adni, mint gondolnád. Amit eddig tettél, a magad dolga volt. Ott én nem jutottam szóhoz. Hívtál ugyan, de jóváhagy­ni és támogatni. Segéderőnek szerződtettél volna. Látod, Gyermekem, fordítva osztottál szerepet. Szemmel tartottalak, jóakaratodat láttam — de most már több akarok lenni számodra. Most már nem kell a magad dol­gába ölnöd magad, hanem mennyei Atyád dolgaiban éledez­hetsz. Mondj igent, Gyermekem. Igényt tartok az igenedre, amint Mária igenlésére is szük­ségem volt, hogy világra szülessek. Mert nekem ott kell len­nem a munkádnál, ott a családodban; az én fényemnek kell átküllőznie köreidet, s nem a tiédnek, mert az én pillantásom hatol át mindeneken és nem a tiéd, az én szavamnak van hordozó ereje és nem a tiédnek, s az én életem képes újjáte­remteni és nem a tiéd. Adj nekem mindent, engedj át nekem mindent. Kell az igened, hogy eljegyzettem légy és elérjük a földet. Kell az ige­ned, hogy tovább menthessem a világot! Ó Uram, félek igényedtől — de ki állhat ellent Neked? Hogy a Te országod jöjjön el s ne az enyém, hogy a te akaratod legyen meg s ne az enyém — segíts igent mondanom. Michel Quoist után: Bodrog Miklós A MÁSODIK VATIKÁNI ZSINAT SZELLEMÉBEN? Bajorországban is gyakori az eset, »hogy az ökumenikus barátkozás szellemével vissza­élve, arra igyekeznek rábírni a katolikus plébánosok a ve­gyesházasságban élő szülőket, hogy gyermekeiket katolikus templomban kereszteltessék meg« — olvashatjuk a bajor evangélikus egyház zsinati je­lentésében. Az is gyakori, hogy az evangélikus templomban megkeresztelt és protestáns nevelésben részesült gyerme­ket átviszik a katolikus egy-> házba s emiatt sok gyülekezet-! ben hiányzik az ifjúság. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents