Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-17 / 11. szám

A SZABADSÁG ELSŐ NAPJA Siker és hatalom Az embernek siker kell, feltűnés, taps és elismerés. Régi lélektani megfigyelés, hogy ha valaki jótulajdonságaival nem tud sikert aratni, akkor rosszaságával hívja fel magára a figyel­met. A siker-vágy hatalmába került ember előtt az erkölcsi törvények érvényüket veszítik. A kacér számára nem szent a szerelem. A karrierista meggyalázza a munka becsületét. A val­lásos fanatikus kérdésessé teszi a hit komolyságát. A sikerek haj­szolásában nincs megállás. Olyan ez mint a mámor: mindig többet követel és sohasem elégít meg. S ha a várt siker helyett kudarc következik, akkor legalább meg kell játszani a siker-ké­pes embert, nehogy összeroppanjon a lélek. — Míg így hajszol­juk, vagy hazudjuk sikereinket, nem vesszük észre, hogy köz­ben nem sikerült az életünk. Az embernek hatalom kell, felülkerekedés és győzelem. A történelem tirannusai, a gazdasági élet lelketlen kizsákmányo- lói és a hétköznapok civil »kiskirályai« mennyi jajt és könnyet fakasztottak már. Sokszor kedves, szelíd emberek, ha hatalom kerül a kezükbe, gátlástalan zsarnokká lesznek. Az egyház éle­tében is mennyit rombol a kegyes ruhában megjelenő hatalom­vágy. Megértjük Vass Istvánt, aki a római Szent Péter temp­lomban, ebben a keresztyén hatalmat reprezentáló óriási bazi­likában így imádkozott: *Óvj meg minket a hatalomtól!-« A siker és hatalom két félelmetes mozgatója az emberi lé­leknek. De Jézus győzött felettük! Sohasem akart sikert arat­ni. Ha egy beteget meggyógyított, arra kérte, ne híresztelje, in kább tartsa titokban, hogy miképpen nyerte vissza egészségét. Jézus nem akart feltűnést. Nem volt benne prófétai különckö­dés sem. Ügy öltözködött és úgy élt, mint a többiek. Amikor egyszer mégis sikere volt, eltűnt az éljenző tömeg elől, amely királlyá akarta koronázni. Halálában sem volt semmi látvá­nyosság: úgy halt meg, mint oly sok rabszolga a Római biroda­lomban a városszéli vesztőhelyeken. Jézus győzött a hatalom felett isi Munkája kezdetén nem engedett a kísértésnek, hogy a köveket isteni hatalmával ke­nyérré változtassa. S élete utolsó perceiben visszautasította a gúnyolódók követelését és nem szállt le a keresztről! Nem a ha­talom útját járta, hanem »önmagát megüresítette és szolgai for­mát vett fel.« A jellemző az volt rá, amikor kendőt kötött, leha­jolt és megmosta a tanítványok lábát. Mert nem azért jött az Embernek Fia, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgál­jon és adja életét váltságul sokakért. Jézus kettős győzelmében valóra vált a régi prófécia, hogy nem erővel és hatalommal kell járni Isten útján. A tanítványok élete azt mutatja, hogy az ember nagyon ne­hezen mond le a siker és hatalom káprázatáról. Egy alkalommal Jakab és János édesanyjuk közbenjárásá­val Jézusnál mennyei karriert akartak biztosítani a maguk szá­mára. De Jézus nemet mondott erre a kegyesen álcázott siker­vágyra. Máskor az átélt siker mámorában jöttek Jézushoz ta­nítványai: nincs már számukra lehetetlen, még az ördögök is engedelmeskednek akaratuknak. Jézus kijózanítja őket: Ne en­nek örüljetek... Volt, amikor a hatalom igézte meg a tanítvá- nyi sziveket. Egy samáriai falut akartak elpusztítani a hatalom kérlelhetetlen kegyetlenségével, mert Jézus számára nem ad­tak szállást. De a mester itt is közbeszól: Nem tudjátok, milyen lélek van bentietek! S végül, amikor Péter Jézus elé állt, hogy eltérítse arról az útról, amelyen nem a siker és hatalom dicső­ségé, hanem a kereszt gyalázata várja, Jézus leleplezi Péter sá­táni gondolkodásmódját. Bizony nehezen mond le az ember a siker és hatalom káprázatáról. Pedig mennyi szerencsétlen áldo­zat és tragikus sors hirdeti ennek az útnak a csődjét. Jézus ma sem akar elkápráztatni senkit, hatalmával sem kényszerít követésére, de felkínálja kivívott győzelmének nagy­szerű lehetőségét. Kövesd hát Uradat! Igaz, igy nem lesz hatal­mad, de te leszel a győztes! Madocsai Miklós Kevés olyan dicsőséges feje­zete van a magyar történelem­nek, mint amely 1848. március 15-én kezdődött. A nemzeti szí­nű lobogók, a mellre tűzött ko­kárdák és a hazafias jelszavak mögött azonban ismételten meg kell keresnünk azokat az Indítékokat, amelyek az ottho­nokból a barikádokra, az ut­cákról a csatamezőkre szólítot­ták a népet, hogy egy eszmébe fogózva, életét és vérét adja. A mi március 15-énk nem el­szigetelt jelenség volt Európá­ban, hanem egy forradalmi láncolat szerves tartozéka, mondhatnánk drámai fináléja, amely európai ügyet képviselt. Csodálatra méltó hősiességével kiérdemelte mindén haladó gondolkodó nagyrabecsülését, mert hiszen az európai szabad­ság ügyéért a 19. században ta­lán a legtöbb vért ontotta. A 48-as forradalmak kohója a Szent Szövetség-i Európa reakciós társadalmi, államve­zetési berendezettsége volt. A pattanásig izzó feszültséget mór maga az a tény is előidéz­te, hogy a reakciós nagyhatal­maknak, uralkodóknak meg­volt a Szent Szövetsége, de a szabadságra vágyó népeknek nem. Abban a folyamatban, amely 48-ban lezajlott, lénye­gében a népek Szent Szövetsége bontakozott ki. A századközepi Európában a forradalomnak ki kellett törnie abból a roppant feszültségből, amely a társadal­mi, gazdasági viszonyok és a fölöttébb elmaradott politikai formák között keletkezett. Így a valóságos és legmélyebb oka egy társadalmi szükséglet volt, amelyet az elavult intézmé­nyek már nem elégítettek ki. Vagyis a megváltozott gazda­sági és értelmi élet megfelelő politikai körülményt keresett. A nagy francia forradalom legalizálta a »harmadik ren­det«, de mélyreható változás tulajdonképpen ezután követ­kezett be az ipari forradalom révén. Ez a változás hozta ma­gával a rohamosan növekvő munkástömegeket, a »negyedik rendet«, amelynek jogairól és igényeiről még nem szólhatott a nagy francia forradalom, a Szent Szövetség-i Európa pedig rettegve elzárkózott előle. Nagy és jelentős munkástömegek­ről elsősorban nyugaton szól­hatunk, ahol a gazdasági át­alakulás gyorsabb volt. Európa keleti felén még úgyszólván teljesen érvénybe voltak a hű­béri viszonyok. Az uralkodó osztály itt a birtokos és a hi­vatalt viselő nemesség, míg amott az arisztokrácia mellé felsorakozott polgárság volt. Pestnek, vagy a vidéki váro­soknak még nincs számottevő munkássága 1839-ben pl. ösz- szesen 117 ezer iparűző embert számoltak össze Magyarorszá­gon, ugyanakkor a nemesi csa­ládok száma 136 volt, összesen 680 ezer fő. A többi, a meg­számlálhatatlan földesúri szol­gáltatásokkal sújtott, dézsma, robot, adó alá vetett, kisemmi­zett jobbágy-paraszt. Ennek megfelelően ugyanaz a forradalom más köntösben jelentkezett nyugaton és más­ként bontakozott ki itt nálunk. Más fogalmak, más csoportosu­lások, vezető egyéniségek, jel­szavak szolgálják ugyanazt a célt, az elavult társadalmi rend gyökeres megváltoztatását. Míg Párizsban kommunista jellegű, addig Bécsben polgári, Len­gyelországban paraszti színeze­tű, nálunk meg majdhogy ki­zárólag nemzeti. Milánóban azt kiáltják, »Éljen a szabad Itá­lia!«, Párizsban: »Éljen a Szo­ciális Köztársaság!«, Bécsben Mettemichet kívánják akasztó­fára, Prágában a nagy szláv birodalomról szónokolnak, Pes­ten a függetlenség és szabad­ság éltetésétől visszhangzik az utca. Marx forradalmi tiszte­letadással szól a magyar ese­ményekről és »1848 utójátéká­nak« nevezi. Szerinte nagy, egyetemes folyamat utolsó láncszeme Volt a mi forradal­munk. A 48-as forradalmak társa­dalmi szükséglete három té­nyezőből táplálkozott: — 1. a társadalom új uralkodó osztá­lyának, a polgárságnak kíván­sága, egy, a polgári érdekeket legjobban kifejező kormány­forma iránt, — 2. a nemzeti ál­lam megvalósítása, különösen ott, ahol különböző államkere­tek között felosztott népek él­tek. Egyszóval felszabadulás az idegen elnyomás alól és egysé­ges nemzeti állam megvalósí­tása, — 3. a történelmi külde­tésnek még csak a kezdetén ál­ló munkásosztálynak, az ipari proletariátusnak és a vele szö­vetkező radikális elemeknek törekvése a társadalmi igaísá- gosság kiharcolására E há­rom tényezőből kettőt mi ma­gunk is hozzá tudtunk adni a 48-as forradalmakhoz. Polgári osztályunk nem volt. A hiányt a köznemesség pótol­ta. Ehhez az osztályhoz csatla­kozott egy vékony, művelt ré­teg. költők, írók, tudósok és papok csoportja. Az így kiegé­szült osztály vállalkozott a ro­mantikusan és patetikusan csengő »nemzetalkotó« feladat­ra. Hajlott a reformokra és fő­ként a radikálisok nyomására a liberális eszmék óvatos hordo­zója lett. Félt azonban az osz­tályküzdelmektől, helyébe a »Haza veszélyére« irányította a figyelmet. A nemzeti egység ürügyén mintegy nagyobb va­dászterülethez kívánt jutni. A valóságos problémára így a nemzeti állam délibábjában kereste az orvosságot. Az ide­gen elnyomás eddigelé több évszázados megaláztatása miatt bámulatos gyorsasággal sora­koztatta maga mellé a paraszt­ságot, elterelvén figyelmét a társadalmi bajokról. Nem vé­letlen az sem, hogy a közne­messég és az ellenzék március 13-e után csak hosszantartó tanakadás után tudott meg­egyezni egy programban, amelyben a hangsúly termé­szetesen a társadalmi követe­lésekről az osztrák ellenes jel­szavakra került. Hősi és bátor kezdeményezés volt március 15-e. Az ellent­mondások sűrű valóságában a »magyar jakobinus« csoport, Petőfiék köre közelítette meg leginkább a jövendőre nézve az igazságot, amely politikai­lag, társadalmilag és nemzeti szempontból örökérvényű lett: szabadság. A fogalom kezdet­ben csak jelszó volt, később azonban véres küzdelemben kapott szent tartalmat. És ép­pen egy évszázadnak kellett elmúlnia, hogy végre élhetünk is vele. Ebben az összefüggés­ben emlékezzünk meg már­cius 15-ről, a szabadság első napjáról. R. P. Az Evangélikus Egyház szolgálata az NDK-ban Terjedelmes jelentésben szá­mol be Laudien egyháztaná­csos, a német evangélikus egy­ház 1967. évi diakoniai mun­kájáról. Ez idő szerint 14 900 munkás működik a diakóniában. Az egyház szeretetszolgálatá­ban új munkaágként vezették be a kétéves gyógypedagógiai tanfolyamot Számos egyéb szolgálati ágra is kiképezik a jelentkezőket. Hiány mutatko­zik azonban a szellemi fogyaté­kos gyermekeket gondozó' sze­mélyzet számában. A teológiai hallgatók kötelező diakoniai gyakorlatát még nem minden tartományi egyházban valósí­tották meg a kívánt és szüksé­ges »formában, Thüringiában kötelező, hogy a hallgatók a harmadik és negyedik évfo­lyam között diakoniai gyakor­latot teljesítsenek. Az új esztendő első napjától kezdődően megváltozott a né­met egészségügyi minisztérium és az egyház közötti szerződés a gondozási díj ügyében. A kedvező változás szerint az egyházi intézmények kalkulá­ciójához alkalmazkodik az ál­lami gondozási díj. A német diakónia jelentős munkát végez az alkoholisták és családjaik körében. Az el­múlt évben hatezernél több ilyen családot látogattak és gondoztak. A vakok közötti szolgálatban 25 képzett szakember dolgozik. Műn ez Frigyes BEBÖRTÖNZÉSEK, ELKOBZÁSOK, ELÍTÉLÉSEK A spanyol állami cenzúra fi­gyelme egyre inkább a kato­likus újságírókra és kiadvá­nyokra terelődik. Madridban három jezsuitának most meg­jelent könyvét a szakszerveze­ti mozgalomról, elkobozták. A spanyol nevelésügyi miniszté­rium pedig eljárást indított a katolikus munkásmozgalom újságjának a főszerkesztője, Angel Ruiz ellen, Ruizt 1967 augusztusában már elítélték négyheti börtönre és pénzbün­tetéssel is sújtották. Most újabb cikket írt lapjának leg­utóbbi számában a spanyol munkások panaszairól. Min­den indok nélkül elkobozták Barcelonában a katolikus ve­zetőszemélyek társaságának kiadásában 10 000 példányban megjelenő tájékoztatót. Sevil­lában pedig eljárást indítottak az egyik katolikus napilap el­len. FEGYVERLETETEL’ Többé nem vitatkozom Veled. Megcsókolom az ostort s megsímogatom szigorú kezed. Többé nem vitatkozom Veled. Ha fájt is, hogy úgy megaláztál, Megadom magam csöndben. Tudom: üdvösségemre vigyáztál. Ha fájt is, hogy úgy megaláztál. Tudom: Te vagy egyedül az Ür! Feléd botorkálok én s hegedűmön Néked sír már a húr. Tudom: Te vagy egyedül az Ür! Tudom: találkozom majd Veled! Fény ragyogja be utunk s rossz szolgádat többé nem vered. Tudom: találkozom majd Veled! Dóka Zoltán INDIAI KERESZTYÉNEK A NYUGATI FORMÁK ELLEN Protestáns és római katoli­kus egyetemi hallgatók és pro­fesszorok egyértelműen kije­lentették az indiai Bangalore- ban tartott konferencián, hogy az istentiszteleti és egyházi életből el kell távolítani a nyugati formákat, mert azok a mai napig ellentmondanak az indiai nép lelkületének. Az egyházi élet »indiaivá« tételé­nek az útján első lépésként jelölték meg a helyi nyelvnek a használatát a liturgiában. Nem riadtak vissza annak a felfogásnak a kimondásától sem, hogy bizonyos »hindu« ünnepeket a keresztyéneknek is meg kell ünnepelniük. Ilyen pl. a »porgál-ünnep« Dél-In- diában, amely megfelel a ke­resztyén aratási hálaadó ün­nepnek. A SPANYOL PROTESTÁNSOKRÓL A Spanyolországból érkező hírek szerint a kormányon be­lül is eltérő vélemények van­nak a spanyolországi protes­tánsoknak jegyzékbefoglalásá­ról. Május 31-ig meghosszab­bították ugyan azt a rendelke­zést, hogy mint »nemkatolikus vallásos egyesületeknek« jegy­zékbe kell magukat foglaltat­ni, de a protestánsok nem sok reménységet táplálnak a tör­vény enyhítését illetően, hi­szen a vallásszabadság kérdése ma összefügg Spanyolország­ban a sajtószabadság és gyüle­kezési szabadság kérdésével, amelyet maga a spanyol kato­likus papság befolyásoL-----­LO CARNÓI EMLÉKEK Loeamó... Sok magyar papi család szive melegszik fel e szóra, ahol az Egyházak Világ- tanácsának Üdülőjében néhány hétig gondta­lanul pihentek. Ebben mind a természet, mind a ház lakói segítenek. Első reggel 7 óra tájban ébredtünk. Égő piros volt a szoba. A terraszra nyíló, föl­dig érő ablakon át láttuk a felkelő napot. Lán­golt az egész tó és észak felé a nap tüzében láttuk meg először az egész hegyoldalt,.— te­leszórva villákkal, palotákkal, lángoltak a pál­mafák és a többi csodafa, ami beborította a hegyoldalt. Felettünk pedig szikráztak a hó- sipkás ormok. — Ez volt az első találkozás a természettel. A locarnói evangélikus templom Délután barátkozás a funiculáréval, ami ha­sonló a mi volt siklónkhoz, amely egykor a várba vezetett. Egyenesen a város közepébe visz le. Az utcákon nyüzsgő tömeg, pergő olasz beszéd, keverék franciával, angollal, némettel. Parkok, terek, pálmaligetek és körbe hófehér oszlopos, — többemeletes szállodák egymás hegyén-hátán. Majdnem minden utca a tóra fut, amely a szikrázó napfényben ultramarin- kéken csillog, fölötte százával keringő hófehér madarak, az egyik öbölben hattyúk emelik magasra fejüket, s kényesen húznak el a piros csónakok mellett. Majd Ascona felől befut egy fehér kis hajó integető vidám utasokkal. Igen, a természet... Mint egyik érzelgős dal mondja: „Akiknek a szívük fáj, meggyógyít­ja ez a táj,,.'’ A villák kertjében már nyílnak a virágok, pedig még csak január vége van. A kamélea bokrok tele hófehér, rózsaszín, pi­ros virágokkal, narancs és citromfák hatal­mas, vadgesztenyefa nagyságú lombkoronával és még sok ismeretlen fa. Nyílnak a mimózák is és a kőpárkányon omlik lefelé sok zöld fu­tó, tele kis apró, piros bogyókkal. Szóval — habár tél van — kopárságról szó sincs. És ni csak, — kedves hazai ismerős — egy fekete- rigó ugrál felénk a zöldelö pázsiton. Éjszaka nehezen tudunk elválni az erkély­től, mert északra Bellinzonáig, délre pedig Olaszországig látni, A tó tükre most egészen sötétkék, de a környéke mintha brilliánsokkal ' nne körülrakva. A tó ezerszeresen veri visz- ssa a fényeket. Szemben egy kis falu szikrá­zik, a templom hosszában égőkkel kirakva és a torony is fel magasan. így messziről látni az éjszakában végig a tóparton a temlomokat. A Madonna della Sasso reflektorfényben tárja fel teljes szépségét és a „Cardada” (Lanovka) égő kapuja fenn a havas hegycsúcson még éj­szaka is várja vendégeit, csalogatja a látoga­tókat a havas tájakra. Igen, a. természet... Nemcsak szelíd szép­ségével ejt rabul, hanem vad fennségével meg is félemlít, ha a postabusz Mergoscia fennsík­jára visz. Néha 500 méteres sziklák borulnak az út fölé, alattunk félelmes szakadékok, a magasból lezúduló vízesés megfagyva lóg a levegőben, néha olyan sötétség vesz körül ben­nünket, mintha az alvilágban járnánk. Sóhaj­tás szakad fel mindenkinek a kebléből, ami­kor megállunk a napfényben fürdő kis barokk templom közelében, amely mellett mindjárt a csöpp kis falu temetője van, tele márvány emlékművekkel, szobrokkal, és minden sír fe­lett ott a meghalt fényképe, amely nem ünne­pélyes pózban ábrázolja őket, hanem munka közben, kedves munkaszerszámjával. Pl. vál­lán gereblyével, vagy kezében kapával, fejszé­vel. A sok látnivaló után jól esik a ragyogó tiszta kis vendéglőben megkóstolni az itt ter­mő vörösbort, amelyet a sziklákba ékelt négy- szögletes kis parcellákon termelnek. Azzal kezdtem, hogy a természet és a ház lakói tették számunkra a pihenést felejthetet­lenné. Igen,... a ház lakói, az angol, német, hol­land, francia, finn, lengyel, osztrák vendégek. Sokszínűségükben, kedves hazai szokásaikkal, beszédjükkel gazdagítják ismereteinket és te­szik változatossá ott tartózkodásunkat. A sok tréfa, adoma, egy-egy elbeszélés, emlék, mind egy-egy új világ. Egyik úgy emlékszik Magyarországra, hogy a háborúban itt járt, s amikor éhesen, elcsi­gázva ment át egy falun, egy magyar férfi egész kenyeret csúsztatott a hátizsákjába, ö ezt nem tudja elfelejteni, s azóta minden ma­gyarra úgy tekint, mint jóbarátjára. A francia papné azt meséli, hogy Budapest a legszebb város "és ő még úgy sohasem sirt, mint amikor a cigány a fülébe húzta azt a szép, szomorú magyar dalt, amit le is fordí­tottak néki: „Édesanyám is volt nékem.. A finn misszionárusnő, az angyali Maila gyermeki tisztaságú szemeit most is magam előtt látom, amikor előadást tart mindannui- nnknak a bantu négerek között végzett mun­kájáról, akiket annyira megszeretett, hogy hosszú betegsége után, — maláriát kapott Af­rikában, — újra visszatért közéjük. Az angol lelkész, Herbert tiszteletes folyto­nos tréfálkozásával állandó derültséget keltett maga körül. Klijn holland lelkész finom szép­ségű, lelkes feleségével tiszteletet ébresztett mindannyiunkban odaadó ökuménikus mun­kásságával. De különösképpen széppé varázsolta az ott töltött napokat Elisabeth Werner kisasszony, a ház vezetője, aki kimeríthetetlen gondossá­gával, csodálatos figyelmességével mindent el­követett. hogy mindenki a lehető leajobban érezze magát. Ugyancsak o különféle orszá­gokból otitartózkodó 7 fiatal papleány minta­szerűen, személytelenül végzett szolgálatukkal bizonyára Istennek tetsző munkát végeztek. A kedves hangulatos esték és a csodálatos nappalok szinte egymásba olvadtak és hamar tovatűntek, észrevétlen következett el a búcsú pillanata is, hogy később szép emlékként tér­jen vissza emlékezetünkbe. Fülöp Dezsönő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents