Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-29 / 52. szám

Óév igéje Kevés idő Jn 12, 35—36 Nagy ellenségünk az idő. Legalábbis általában így érezzük. Mindig kevés és gyorsan tovarepül. Ma is, ha visszanézünk egy év letűnt távlatára, vagy még inkább egy számunkra kedves élet ellobbant gyertyalángjára, oly rövidre zsugorodik egy év, de akár néhány évtized is. Pedig a gyorsan röppenő idő barátunkká is lehet. Erre int Jézus az év fordulójára kirendelt szentleckénkben. Alkalom­má lehet a kevés idő is, amelyből valami jó születik magunk és mások javára is. A nagy lehetőség, amire Jézus rámutat, az, hogy a világos­ság fiaivá lehetünk. Ez azt jelenti, hogy világosságát tükrözve (magát a világ Világosságának nevezte), új értelmet és célt nyerhet életünk. Jót felvillantó fénnyé, békét árasztó derűvé, sebet gyógyító balzsammá, melegítő szeretetté, felemelő irga­lommá válhat az életünk minden mozdulata, kitöltve gazdag tartalommal a gyorsan röppenő perceket és elrohanó éveket. Előre vetett fénysugárrá lehet az életünk egy olyan új világ­ból, amelyben nincs többé helye a sötétségnek, a bűnnek, az önzésnek, haragnak, háborúságnak, s nincs a pusztulásnak, szenvedésnek és halálnak sem. A nagy lehetőség alapja és erőforrása, a világosságba vetett hit, bizalom. Az a biztos reménység, hogy Jézus irgalmat, sze- retetet, békét és életet munkáló akarata végül is csupa fény­nyel és világossággal tölt be mindeneket. Állhatatos meggyő­ződés afelöl, hogy nem „örökkévaló rend” a szenvedés, beteg­ség, az ember ember által történő kizsákmányolása, a fájdal­mat, pusztulást, elnyomást okozó hatalmi vágytól, önzéstől, gyűlölettől szított háború. Nem végzetszerű a jóakarat elbu­kása, nem haszontalan a jószándékok egybefogása. Óév esté­jébe, a múló idő sötétségébe belevilágít a karácsonyéj látást és utat ajándékozó fénykévéje: dicsőség Istennek, béke a föl­dön, jóakarat az emberek között. S ezzel érthetővé válik Jézus biztatása is: Járjatok! A meg­kötöttség, a félelem, a tehetetlenség, a lemondás és kétségbe­esés bénultságából felemel és útra indít. Ma is egy új esztendő lehetőségei felé. Útra, az előttünk álló feladatok felé. Ütra az ember felé: a talán bajban, szenvedésben levő, az irgalomra váró felé; a jó szándék lendületében elakadt, megfáradt, vagy közönyös társraszoruló felé. A megértést, békét, együttmunkál- kodást akarók közé. Jézus nem akarja, hogy az idő gyors szárnyán hirtelen jövő bűn és halál sötétsége meglepjen és elborítson örökre min­ket. Fényt gyújt, amely szívből, szóból és tettből, egyéni és közösségi életünkből kiűzi a sötétséget s az élet fényét vetíti be még a halál árnyékának völgyébe is. Legyenek áldotta, fényt árasztó, örökre megmaradó jókat munkáló alkalommá az ajándékul vett percek és órák s a nemzedékek percként tűnő évtizedei. Mezősi György Akikre hallgatnunk kell Egy halott szavai / Valahogyan véget kell vetni ennek az őrültségnek. A végére kell járnunk, méghozzá azonnal. Isten gyermekeként beszélek és a vietnami szegények és szenvedők testvéreként. Azok he­lyett beszélek, akiknek az országát terméketlenné teszik, akik­nek a házát lerombolják, akiknek a kultúráját tönkrete­szik. És Amerika szegényei nevében beszélek, akiknek kettős árat kell fizetniük: szertefoszlott reményeik árát — és a halál­nak és korrupciónak az árát Vietnamban. A világ polgáraként beszélek, annak a világnak, mely megdöbbenve nézi az utat, amelyre léptünk. Amerikaiként beszélek népem vezetőihez. Mi kezdtük el ezt a háborút, nekünk kell azt be is fejeznünk. t Martin Luther King 1967-ben mondott igehirdetéséből A Szentirás ma A Szentírás üdvösségtörténeti szemlélete A Szentírás 66 könyvből ál­ló gyűjtemény. Az először és utoljára megírt részei között mintegy 1000 esztendő a kor­különbség. Az egyes részek íróit tehát évszázadok történel­mi, műveltségi és nyelvi kü­lönbségei választják el egy­mástól. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi az a nyomós ok, amely egy kötetbe, a Szent­írásba, vonzotta ezeket a sok­színű írásokat. A kérdés még jogosabbá válik, ha tudjuk, hogy ezek az iratok már ak­kor is összetartoztak, amikor a könyvkötők még nem fűzték egybe őket, s különálló teker­csenként élték életüket. A Szentirás 66 könyvét egy­Weöres Sándor: BÚCSÚZÓ Mit adhatok? majdnem semmit: tanácsot Ezernyi sors közül nem léphetek sorsodba, míg rád örvény torka tátog, hogy magad ellen is megvédj elek. n. Mit vágyad kér: lopd és rabold magadnak; mit lényed kér: bőven terítve van. Csupán a káprázatok szomjúhoznak, a valóság nem eped szomjasan. III. Bármennyi gonoszságod, balgaságod nem is súrolja tiszta mélyedet. Ha szövevényed és kérged lehámlotl. kiáll, mint pőre szírt, a szeretet befűző belső kapocs a megvál­tás története, vagy máskép­pen az üdvösségtörténet. Már volt szó arról, hogy az ige a Bibliában Isten szavát és cse­lekedetét egyformán jelenti, és a kettő elválaszthatatlanul egybefonódik. Isten nem szó­val szeret bennünket, hanem cselekedettel és valósággal. Belenyúlt a történelembe, hogy a történelemben élő em­ber és világ útját a megvál­tás felé terelje. „Az Ige testté lett” — mondja ki János evangéliuma Isten törekvésé­nek irányát, amely az ember­ré lett Isten Fiában, Jézus Krisztusban fejeződik ki leg­tisztábban. A Szentírás tehát nem filozofál, non bölcselke- dik Istenről, nem a lélek misz­tikus élményeit közli, hanem arról tanúskodik, amit értünk tett Isten. Így a Szentírás Iste­ne nem az emberi képzelet bi­zonytalan alkotása, hanem a tetteiben magát kijelentő Is­ten. Istennek ezek a tettei az a fonál, amely köré kikristályo­sodnak a Szentírás egyes ira­tai. Egyik közvetlenül, a má­sik pedig rejtettebben, de vég­eredményben mégis csak erről az isteni történelemről tanús­kodik. Ez a sajátossága emeli ki a Szentírást a többi vallás szentkönyvei, sőt az emberi szellem minden más nagy al­kotása közül. Nem öregedni, Hanem érni! Az emberre nem lehet azt mondani van. Az ember állan­dóan lesz. Isten nem teremtet­te meg egyszer s mindenkor­ra, hogy aztán átengedje sor­sának, hanem állandóan újra­teremti, ahogyan a zeneszerző új dallamot improvizál. Az öregedés problémája csak az: hogyan éljük át és hogyan fogadjuk Istennek ezt az állandó újrateremtését. Egyetlen útja annak, hogy ne öregedjünk: érni! Paradox a csengése, de meg­fontolásunk eredménye ez: Aki nem akar érni, az öregszik! Theodor Bővet Annak a ténynek, hogy Is­ten az emberiség történetébe ágyazta megváltó munkáját, fontos következményei van­nak. Mivel Isten nem közvet­lenül, hanem embereken ke­resztül avatkozik bele az em­beriség életébe, a történelem­tudomány eszközeivel nem le­het megkülönböztetni az üd­vösségtörténetet az egyetemes emberi történelemtől. A tör­ténelemtudós számára Izrael népe egyike az ókor vándorló nomád népeinek. Jézus egyike az emberiség nagy alakjainak, az egyház pedig egyike a sok­féle emberi közösségnek. Hogy mindebben Isten cselekszik, azt csak az Isten Lelke által megvilágosított emberek tanú­sítják, és a Lélek által ébresz­tett hit fogadja el. Ebben van a magyarázata annak, hogy a Szentírás nemcsak történeti adatok puszta fölsorolását ad­ja, hanem az üdvtörténet! ese­mények megvilágítását és azok következményeit is. De ebből érthető meg az is, hogy a Szentírás üzenetének elfogadá­sa ma is csak a hit által lehet­séges, hiszen az isteni és em­beri kiszűrhetetlenül és elvá­laszthatatlanul egybeforrott benne. ©ÍVÓ IN1K Elszáll az élet, gyorsan, mint a felhő És a múlt többé nem tér vissza már, E mai nappal elmúlt egy esztendő, Rövid az élet, az idő eljár! Nem tudom, mit hoz, mit rejt a jövő. Mit tartogatsz számomra, Istenem! Nem vár-e reám gyászos temető, Szerencsés, boldog lesz-e életem? Akármilyen is legyen az én sorsom, Csak reád bízom az életemet. Tudom, Atyám, hogy felveszed a gondom. És megáldasz mindenkor engemet Kezedben jövőm, vezess utamon, Adj számomra szép, boldog jövendőt. Legyen örömöm, szűnjön panaszom, Áldd meg munkámat, adj víg esztendőt! Gerengay Pál A Szentirás nemcsak tanús­kodik, hogy az Isten a történe­lemben cselekvő Isten, hanem azt is elmondja, hogy megvál­tó munkájának tervszerű me­netrendje van. Bibliánk a te­remtés történetével kezdődik és az új teremtés látomásával végződik. Isten e két végpont között több lépésben állítja helyre á bűn miatt megrontott világot. A főbb állomások: az ősatyák kora, a megválasztott nép kora, a fogság utáni ma­radék kora, a Jézusban adott teljes kinyilatkoztatás kora, az egyház kora. Mindegyik korszaknak megvan a sajátos­sága, s ha a Szentírás üzenetét jól akarjuk érteni, akkor nem téveszthetjük szem elől azt, hogy Isten „menetrendje” sze­rint mindegyik üdvtörténeti korban más és más a hit és engedelmesség tartalma. Az egyház korában például lejárt az ószövetségi áldozatok kora, hiszen Jézus egyszer s min­denkorra megáldoztatott. Az egyház korában Isten szeretető már nem egyetlen népnek, hanem az egész világnak szól. Istennek mindig sok baja volt azokkal, akik nem akarták fel­ismerni az idők változását. Is­tennek egy új üdvtörténeti szakaszra vonatkozó akaratát. Ezért hamis minden kísér­let, amely nem akarja tudo­másul venni, hogy Isten a történelemben, időhöz kötöt­ten szólt hozzánk. Vannak olyanok, akik azt tartják, hogy Isten ma közvetlenül szól hoz­zánk. Ez csak annyiban igaz, hogy Isten az igehirdetésben reánk alkalmazza azt, amit már megtett s amit még meg fog lenni értünk. Vannak olya­nok, akik nem tartják lényeges­nek, hogy az üdvösségtörténet eseményei megtörténtek-e vagy sem, hanem szerintük csupán az ezekben a történetekben ki­fejezett általános „igazságot” kell hitben megragadni. A Szentirás ban foglalt örömüze­net viszont éppen az, hogy Is­ten tettei köi*etkeztében meg­változott a helyzetünk, s a hit által ezt az új helyzetet'ismer­jük fel és fogadjuk el. Nem véletlen az sem, hogy aki az írás üdvtörténeti üzenetét nem fogadja el, az én-köz­pontú ember marad, s nincs látása Istennek az egész vilájjra vonatkozó akaratáról. A Szentirás titka tehát csak az «lőtt nyílik meg, aki hit- igazságok tárháza vagy napi jelszavak „losungok” gyűjte­ménye helyett az Isten üd­vösségét szerető tetteiről szóló tanúságtételt látja meg ben­ne. Cserháti Sándor A fiatal Petőfi és egyházunk Éjfélkor megkondult a kiskőrösi öreg temp­lom új évet köszöntő nagyharangja, majd a templomtorony párkányán szorongó fiatalok aikán felcsendült az ősi Istent dicsérő ének, s megkezdődött az új esztendő, az 1823-as. Mint a függöny szétválásakor a gongütés: ez a ha­rangozás indítja meg a cselekményt. A templomhoz közeli kiskőrösi parasztház­ban, amely semmivel sem különbözött az or­szág ezer meg ezer parasztházától, egy kicsi, fekete hajú asszony felkiált. Vajúdik. Szlová­kul jajong. Napközben rendesen, magyarul be­szél, de az ima, a sírás meg a szenvedés gyer­mekkori szavait szakítja fel benne. Mire elül B toronybeli fiatalok éneke, felhangzik a gye­reksírás. „A csecsemők nemzetközi panasza az éles levegő, a hideg, az élet miatt, amiatt, hogy életre születtek. Fiú született. Gyorsan meg- fiirösztötték, mégpedig úgy, hogy a langyos vízbe némi spirituszt öntöttek, ugyanis az egyik komámasszony szerint ez megerősíti a csecsemőt abban, hogy megmaradjon.” A cse­csemő piros, ráncos arcú emberke volt, sem­mivel sem különb, mint ilyenkor akármilyen más csecsemő. Mégis ő volt az, akire vártak, akit a történelem kiszemelt, hogy a magyar­ság, a nép, a forradalom szószólója legyen. Néhány óra múlva Martiny Mihály, a körösi pap, a család régi ismerőse megkereszteli. A keresztvíz alá a pap éppen szabadságon levő diák fia, Martiny Károly és leánya, Martiny Ludovika tartja. Majd a szertartás után a gyermek nevét és adatait a körösi pap ponto­san bejegyzi a mátrikulába: Petrovics Sán­dor. Mi lesz belőle? Álmában sem gondolta. Bár mi tudjuk, mégis izgatottan kísérhet­jük végig még egyszer sorsát és fiatal éveit Dienes István „A fiatal Petőfi” című nemrég megjelent posthumus könyve nyomán. A könyv célja Petőfi ifjú éveinek valósághű új- )áteremtése. Ezt a célját Dienes tiszteletre­méltó megszállottsággal, a tudós alázatával és szigorúságával érte el.” Üj adatok légióit ásta elő a szlovákiai és magyarországi, vidéki és pesti, egyházi és állami levéltárakból, s rég megsárgult egyházi mátrikulákból és könyv­tárakból. — S közben minden, Petőfiről író elődje minden sorát újra mérlegre tette. így nem csoda, hogy ahová csak nyúlt, évtizedek káros, téves legendáit döntögette. „Adatai mögül élő, eleven emberek, tájak tűnnek sze­münk elé. Szinte tapintható élethűséggel mozog körülöttünk a hatalmas ebeitől kísért mészáros mester, a század eleji pesti, Király utcai nyüzsgő forgalomba csöppent, riadt ha­zavágyó cselédleány, Hruz Mária és a kör­nyezet — köztük az egyház iskoláival, pap­jaival, tanítóival és persze elsősorban a mű hőse, a kis Petrovits fiú.” A nagy költők nem váratlanul és véletle­nül szólalnak meg, és nem kinyilatkoztatás­szerűen robbannak a történelembe. Egyénisé­güket, jellemüket számtalan külső körül­mény, hatás, determinálja. A könyv írója ar­ról tanúskodik, hogy Petőfi jellemének és egyéniségének formálásában szerepe és jelen­tősége van egyházunk iskoláinak (kecskeméti, sár szentlőrinci, aszódi stb.), papjainak, taní­tóinak is. Dienes könyve alapján mi ezeket a jelenségeket kísérjük nyomon. Először arról szólunk, milyen szerepet játszottak papjaink Petőfi születéshelyének pontos megállapításá­ban. Már a múlt század 50-es éveinek elején je­lentkezett az az igény, hogy ha már a költő halálának helyét nem ismerjük pontosan, de legalább a születés helyére rá tudjunk mutat­ni. Ez azonban nem volt könnyű. A költő kortársai is tájékozatlanok voltak születéshe­lyét illetően. Homéroszért hét város versen­gett. Petőfiért öt. Dunavecse, Szabadszállás, Kunszentmiklós, Félegyháza és Kiskőrös val­lotta magát a forradalmi költő szülőhelyének. Három város hamar kiesett a versengésből, s legszívósabban Kiskőrös és Félegyháza tar­totta magát. Közöttük makacs, százéves dis­puta keletkezett, s közben a költő szülőhelyé­nek kérdéséről hatalmas irodalom burjánzóit el. A költő akaratlanul maga gombolyította és kuszálta össze születéshelye problémájának szálait, „Szülőföldem” című versével. A vers egyik sora így hangzik: „...Ez a város szü­letésem helye.” A vers keletkezési helyéül pedig Félegyházát jelzi. E vallomás alapján Gyulai Pál, az irodalomtörténész, 1854-ben megjelent alapvető Petőfi tanulmányában a költő születéshelyeként Félegyházát jelöli meg. A helyes szálak megtalálásában és a probléma megoldásában a körösi evangélikus papok nagy segítséget nyújtottak az irodalomtörté­netnek. 1857. január 4-én, a Vasárnapi Újságban Sárkány Jánosnak, a körösi papnak, Petőfi egykori iskolatársának cikke jelent meg. Eb­ben Sárkány Gyulai Pállal, Petőfi sógorával szemben állva állítja, hogy Petőfi Kiskőrösön született. Bizonyítékul közli a kiskőrösi anya­könyv adatait. Az anyakönyvben 1. sorszám alatt 1823. január 1-i dátummal olvashatók adatai. A szerkesztő az irodalomtörténet ne­vében megköszönte a tudósítást. Gyulai Pál azonban meglehetősen lekicsinylő hangon vi­tázott Sárkánnyal „e cikkecske írójával”, kö­zölvén, hogy a keresztlevél „nem döntő bizo­nyíték a szülővárosra nézve", s fenntartotta véleményét. Pákh, a szerkesztő újra cikket írt, leintve Gyulait. A vitába Petrovits Ist­ván, a költő öccse is beleszólt: Sándor Kö­rösön született. Sárkány lelkész tovább kutatott, s az egy­házi irattár után most beásta magát a városi irattár megsárgult fóliánsai közé. Kutató munkájának eredménye lett, mert megtalál­ta az 1821—24-ik esztendők közötti regálé számadásokat. Ezekben mindenütt Petőfi ap­ja, Petrovits István, mint székárendás ha­szonbért fizetett a községnek, az ott bérelt hússzékért és lakásért. Vagyis a lutheránus pap, „aki a vita során nagy mérsékletről és Jó értelemben vett pozitivizmusról tett tanú­ságot”, bebizonyította, hogy a költő születésé­nek időpontjában Petőfi szülei kiskőrösi la­kosok voltak. Gyulait ez az érv már meg­győzte és beismerte, hogy tévedett. Félegyháza kontra Kiskőrös szülöhelyi vi­ta lángjának újabb fellángolásában 1867-ben szintén a körösi evangélikus pap szolgálta­tott erős bizonyítékokat Petőfi körösi születé­se mellett. A pap neve: idősb. Blázy Lajos. Perdöntő megállapítása, adaléka az volt, hogy a kiskőrösi keresztelési anyakönyvek­ben a helyben szülötteknél semmi megjegy­zés sem történt, ellenben ha más helyiségből hoztak gyermekeket megkeresztelni, a másutt született gyermekek szüleinél megjegyzést tettek. ,ÍHa tehát Petrovits István Félegyhá­zán lakott volna, a keresztelési anyakönyv szerkezete szerint odateendetett volna: Steph. Petrovics sub. arerdator Félegyháziensis. De mivel Petőfi esetében a születési hely nincs kitéve, mint a többi helyben születettnél sem, ebből következik, hogy Sándornak Kiskőrö­sön kellett születnie.” 1872-ben újból fellángolt a születéshelyi vi­ta. Okot a kiskőrösi szülőház megvétele és múzeummá alakítása szolgáltatta. A költő még életben levő keresztapját, Martiny Ká­roly ügyvédet keresték. Néhány nap múlva jelentkezett Simonides János evangélikus lelkész, hogy Martiny Károly Szécsényben él, „hit alatti" kihallgatása rövidesen megtörté­nik. Pár nap múlva a Pesti Napló közölte Pe­tőfi keresztapjának eskü alatt tett vallomását tartalmazó jegyzőkönyvet; melyben bizonyítja, hogy Petőfi Kiskörösön született és ott keresz­telték. A sajtó még ezt is közli: „Martiny vallo­másához semmi kétség nem férhet.” Summázva tehát az eddigieket: Irodalom­történészeken, irodalombarátokon kívül evangélikus papoknak és azok hozzátartozói­nak is szerepe vqilt abban, hogy rá tudjunk mutatni forradalmi költőnk szülőhelyére és házára. Petőfi nem akarta becsapni a nemzetet, amikor azt állította versében, hogy Félegy­háza a születési helye. „Nos, Petőfi tudta, hogy anyakönyvi értelemben Kiskőrös a szü­letési helye, ezt bizonyítják okmányaiban szereplő bejegyzések is. De a világirodalom története mutatja, hogy van szellemi, lelki, eszmei szülőföld is.” Petőfi számára a szel­lemi szülőföld valóban Félégyháza volt, hisz 21 hónapos korában ide került, itt tanúit meg beszélni, itt tanult meg magyarul és itt ta­nult men először eszmélkedni. (Folytatjuk) Matuz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents