Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-22 / 51. szám

készpénzzel bérmentesítve bp. «•

Nyugtalan békesség

ÁDÁMTÓL KRISZTUSIG

„Szent karácsony ünnepén” minden bizonnyal a „békesség" szó hangzik el legtöbbször a keresztyén templomokban Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában és Ausztráliában. (Legfeljebb a „szeretet” szó versenyezhetik vele.) A keresztyén prédikátorok hirdetve-hirdetifc, hogy az első karácsonykor Isten angyalai beleénekelték a sötét éjszakába: „... és a földön békesség.” Az igehirdetők arról is szólnak, hogy Jézus Krisztus eljövetelével valósulhatott meg itt a földön az „igazi békesség”. Az a békesség, amely abból ered, hogy Isten „megbékéltette magával Jézus Krisztusban a világot”. Többé nem a ha- ragvó Istennel áll tehát szemben a bűnös ember, hanem azzal az Istennel, aki Jézus Krisztus által Atyánkká lett és Aki Jézus Krisztus kereszten hozott áldozata által magához öleli a „tékozló (iakat’VVagyís a karácsonyi békesség elsőren- den a bűnboesánatból fakadt békesség. A szív csendes nyugalma, amely' abból a bizonyosságból ered, hogy „nincsen már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak”.

E

nnek az „igaza békesség”- nek van azonban egy sajátossága, amely úgy tartozik hozzá, mint a patakhoz a meder, mint naphoz a meleg és ez: a nyugtalanság. ‘Látszólag a kettő: békesség és nyugtalanság, kizárják egymást és úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a tűz és a víz. A valóságban mégis elválaszthatatlanul összetartoznak. Amikor egy szív elnyeri Krisztusban a békességet. azonnal nyugtalanná is válik. Az Az ember, aki saját életében átéli a békesség mindent felülmúló ajándékát, azonnal arra gondol, hogy ezt a békességet tovább kell adni másoknak, hogy nekik is részük legyen benne. Azonnal fájni kezd a megbékélt ember szíve, ha arra gondol, hogy mennyi a békétlen ember szerte a világon. Ezért szinte űzőé a békességtől fáradozik azért, hogy „szóval és kézfogással” továbbadja ezt a békességet és szinte elárassza vele a, világot. A „szó” a karácsonyi evangélium továbbadását, a „kézfogás” pedig a békéltetés szolgálatának végzését jelenti.

D

e az „igazi békesség”-hez nemcsak az ilyenfajta nyugtalanság tartozik hozzá Nemcsak olyanfajta nyugtalanság, amely abból ered, hogy másoknak nincs meg ez a szívbéli békessége és ezért ezt a békességet tovább kell adni. Sajnos sok keresztyén ember az öt világrészben legfeljebb csak azért nyugtalankodik, hogy ezt a szívbeli, lelki békességet nem tudjuk elég gyorsan továbbadni és sokan nem fogadják el azt. Azért viszont már jóval kevesebb keresztyén ember nyugtalankodik, hogy millió és millió embernek nemcsak szívbéli békessége nincs, hanem nincs külső békessége sem. Pedig az „igazi békességéhez hozzátartozik — és

pedig letagadhatatlanul — az a nyugtalanság is, amely azért hozza izgalomba a keresztyén embert, mert látja, hogy millióknak nincs kenyere, otthona, munkája és mert fájdalommal látja, hogy embereket megkülönböztetnek és elnyomnak a bőrük színe miatt, mások viszont háborúk gyötrelmeit szenvedik és ezzel együtt az emberi méltóság meggyalázását. Nem „igazi” békesség az, amely ezeknek láttán veszteg tud maradni. Ezért nincs igaza annak a költőnek, aki a békességet úgy énekli meg, hogy az olyan, mint a „tenger mélye”, ahol mozdíthatatlan a víz és ezt a mélységet nem befolyásolja az, hogy „hullámzik a tenger felszíne”. Az a békesség, amit a keresztyén ember Jézus Krisztusban nyer el, nem tudja együtt mondani ezzel a költővel ezt a mondatot: „hadd hullámozzék á víz felszíne”* Vágyis, ha a szívnek a mélyén békesség van, akkor nem lényeges, hogy mi van a nagyvilágban, háború vagy béke, félelem vagy gond. Ez lehet egy költői kép és gondolat, de nem lehet a Krisztusban nyert békesség sajátossága és jellemzője.

A

z a békesség, amelyhez nem tartozik hozzá a mások békéjéért, kenyeréért és életéért való nyugtalanság, maga is semmivé válik. Ha valaki csak azzal törődik, hogy neki „ott a szív mélyén” békessége legyen . és csak az az egyetlen gondja, hogy ezt a szívbeli- békességet el ne veszítse, az úgy jár, mint az a kisgyerek, aki meleg kezével addig-addig szorongatja a havat, amíg az vízzé válva kicsöpög az újjai között. A „szorongatott békesség”, tehát az önzőén megtartott békesség, „elvizesedik”, majd „eloszlik mint a buborék”. Ugyanakkor igaz az, hogy a „szóval és kézfogással” továbbadott és munkált békesség egyre nagyobbá válik, egyre jobban megsokszorozódik. Nemcsak azért, mert mennyiségileg egyre többen lesznek, akik elnyerik a belső és külső békességet, hanem azért is, mert a „békes- ség-csinálók” békessége erősödik és kiteljesedik minőségileg.

A keresztyén embernek az a tapasztalata, hogy amikor a békességgel együtt járó nyugtalanságnak engedve elindul munkálni a külső békét is, nyugtalansága nem fogy, hanem egyre nő. Éppen munka közben tágul rá szeme az egyre több feladatra és ezzel együtt lesz egyre több a nyugtalansága. Eleinte azt hiszi, hogy szinte egyetlen feladata az evangélium hirdetése, azután e szolgálat közben rádöbben arra, hogy nagyon embertelen dolog csupán valami „lelki békességet” ajánlgatni, miközben azok, akiknek ajánl- gatja bombatámadások tüzé- től félnek, vagy rezervátumokban laknak a saját hazájukban vagy kétségbeesve nézik, hogyan sorvadnak el gyermekeik lassú éhhalálban. így jön rá a keresztyén ember arra, hogy szétszakithatatlanul öszszetartozik a békesség es a béke, a kenyér és a békesség, az emberi méltóság megbecsülése és a békesség, az élet tisztelete és a békesség, a társadalmi igazságosság és a békesség. Miközben ezt látja egyre jobban fokozódik nyugtalansága, jön rá saját erejének kevés voltára és nyílik meg a szeme arra is, hogy ebben a világban, az emberiség nagy családjában csak úgy lehet szebb és boldogabb életet teremteni, ha összefognak és együtt munkálkodnak a jóakaraté emberek. Azok az emberek, akik világnézeti különbség nélkül fáradoznak azért, hogy béke és igazságosság, élet és kenyér legyen a Földön.

Karácsonykor nyugtalanítson bennünket — szívünkben a békességgel —, hogy eddig olyan keveset tettünk azért, hogy valósággá váljék az angyalóik éneke.

D. Káldy Zoltán

Ádámtól Krisztusig hosszú az út, mert nagy a távolság. Ádám öröksége elhalványodik a Krisztustól kapott örökség által.

Ha végignézünk örökségünkön, akkor azt kell látnunk, hogy Ádámtól a bűnt örököltük. A bűnt a maga egyetemes, átfogó értelmében. A bűn jelenti személyes vétkeinket, amelyek megkeserítik saját élethelyzetünket, amelyek vádolnak, égetnek, marnak bennünket, de jelenti azt is, hogy a mi bűnünk ártalmára van másoknak. Emiatt van annyi könny a világon, mert emberek, akiknek boldogítaniok kellene, kínozzák és gyötrik egymást. A legtöbb panasz és legtöbb sóhaj ember miatt van a világon, mert Ádám vére kering a mi ereinkben, s kelt bennünk sötét indulatokat

De ha Végignézünk ádámi örökségünkön, akkor azt kell- I« kél »X op • fco > "W» A 4x1 ■>. -b«r. emuval Ul

A karácsonyi angyalének — emberi ének. Maróthy Jenő írónk mondotta, amikor gyermekei lelkét kutatta, hogy minden bölcsőben egy angyal s egy ördög ring emberré. A karácsonyi ének embervoltunk angyali hangja. Kívánjuk Olvasóinknak, hogy figyeljenek a karácsonyi ének dallamára. A hála és a csend szólal meg benne.

A hála Isten szeretetéért, hogy akkor, abban a betlehemi jászolbölcsőben csak a szeretet ringott emberré, öltött testet e napon. S a csend, amely a testet öltött Ige mellett erőgyűjtés a szolgáló szeretetre.

Kívánunk boldog karácsonyi ünnepeket — sok bálával és sok csenddel.

IMÁDKOZZUNK

Áldunk téged, üdvözítő Istenünk, hogy egyszülött Fiad által csupa szeretetből békességet küldtél a földre. Add, hogy szereteted és békességed betöltse az egész világot, és a mi szívünket is. Add meg az igazi karácsonyi örömöt szeretteinknek és minden hívőnek közelben és távolban, hogy együtt jusson el hozzád ujjongó énekünk és hálaadó imádságunk. Könyörgünk hozzád, üdvözítő Istenünk, minden emberért a földön: örvende' zőkért és bánkódókért, hívőkért és téged keresőkért, barátainkért és idegenekért, vezetőinkért és munkatársainkért, népünkért és minden népért. A te jóakaratod indítson mindnyájunkat jóakaratra egymás iránt, hogy békességben örvendezzünk és dicsőítsünk téged az Űr Jézus Krisztusért. Ámen.

Akikre hallgatnunk kell

Ne szenvedj magadért!

., — föl kell tennünk a kérdést, hogy vajon a keresztyéneknek és az egyháznak az ún. szenvedése valóban az evangéliumban és annak helyes értelmezésében gyökerezik-e. Hiszen szenvedésről csak akkor lehet beszélnünk, ha az nem nélkülözi ezt a megszorítást: „én értem” (Mt 5,11). Nem arról van szó tehát, hogy „mi magunkért”, vagy az egyháznak valamilyen hatalmi igényéért szenvedünk. Sem arról, hogy az evangéliumtól nagyon is idegen dolgokért (pl. a tulajdonért vagy birtokokért!) szenvedve Isten igéje szerint szenved valaki is.

A szenvedésnek csak akkor van ígérete, ha az ő érte történik és nem emberi előnyökért vagy javakért. Csak azok a boldogok, akik Krisztusért vállalják a keresztet,, nem pedig magukért, jól felfogott érdekükért vagy a keresztyének előjogaiért! fa Bausch

látnunk, hogy nemcsak általánosságban örököltük a bűnt, a rosszra való készséget, hanem egészen konkrét vonásokban is. Ádámtól örököltük az önzést, ő az önszeretet atyja. Nem törődött semmit sem Isten parancsával, hanem igazi embermohósággal akart megkaparintani mindent magának, ami tilos, azt is. Tőle örököltük azt, hogy mindent magunknak! — ez az életünk jelszava. Ádám első örököse, Kain volt az aki Istennek így felelt, amikor azt kérdezte: „Hol van Ábel, a te atyádfia?” — „Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” (1 Móz 4, 9) A másikkal való nemtörődés, a másik iránti felelőtlenség a jellemzője Ádám első örökösének.

De nemcsak általánosságban érvényes az egyéni önzés vonása, hanem konkrét a mi életünkben is. Elég belenéznünk a városi élet kavargásába, a tolakodások árjába, elég rátekintenünk cselekedeteinkre, amelyekkel irgalmatlanul és tekintet nélkül akarunk érvényesülni. Mindez elég arra, hogy meglássuk: Ádám tulajdonságai torzítják mai életünket is.

Ha az első Ádámtól örököltük. az önzést, akkor a második Ádám azért jött, hogy megtanítson minket a szeretetre. Ha az első Ádám volt az önszeretet atyja, akkor a második Ádám, Jézus Krisztus, maga az irgalmas szeretet, amely mindig mások felé irányul, amely „hosszútűrő, kegyes, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél és mindent eltűr...” (1 Kor 13,

4—7) Kapzsi, mohó, sóvár, önző Ádám-természetünkhöz jött a második Ádám, hogy a rosszból jót hozzon elő.

A karácsonyi evangélium felszabadító erő az önzés mindenfajta bűne alól, megtölti szívünket emberszeretettel, másokra irányuló gondoskodással, amelynek alapgondolata a felebarát számára végzett szolgálat.

Ha az első Ádámtól örököltük az önzés természetes következményét, az egyedüllétet, akkor a második Ádám azért jött, hogy elvezessen minket igazi közösségi életre, ami éppen a testvérszeretet következménye. Ez tudja feloldani az Ádám-természet egyedüllétét közösségi magatartássá.

Ádámtól örököltük a harag és gyűlölet indulatát. Az emberi történelem nagyrészt háborúnak, vérontásnak, pusztításnak a történelme. Igen sokszor volt ember az ember farkasa. A ragadozó indulat az embert tette az ember legrettegettebb ellenfelévé. Országok feldúlása, népek elnyomása, gyarmatrendszer kialakítása jelzik ennek az útját De a gyűlölet sötét indulata megrontotta emberfajok egymáshoz való viszonyát is. Sokszor kialakította népek és nemzetiségek egymás közötti gyű- lölségét.

De nemcsak történelmi viszonylatban jelentkezik a gyűlölet. mint emberpusztító erő, hanem az egyes ember életében is. Ki ne tudna elkeseredett haragosokról, de lépjünk közelebb a magunk életéhez és gondoljunk sajátmagunk bűneire, amelyet a haragtartás és gyűlölködés terén elkövettünk. S akkor önmagunkban ismerjük fel Ádám gonosz indulatának az örökségét.

Ha az első Ádámtól örököltük a harag és gyűlölet indulatát, akkor a második Ádám azért jött, hogy elvezessen minket békességre és szeretetre. A keresztfán meghalt Jézus kitárt két karja az egész világot akarja magához ölelni- az egy vérből (teremtett emberiséget, A karácsonyi evangéliumban ez a mondat is szerepel: „És e földön békesség és az emberekhez jóakarat” (Lk 1, 14). Jézus Krisztus a békesség programjával jött a földre, s azt hagyta itt minden idők tanítványai, a földön élő egész anyaszentegyház számára. A békesség az ő terve, szándéka, célkitűzése a világgal. Mindig az emberi bűn következménye, valahányszor fo nákjára fordul együttélésünk rendje és eltér Jézus békeakaratától. Akinek béke van a szívében, annak fáradoznia kell, hogy béke legyen a világban. A népek között is békének kell lennie. A keresztyén szeretet meglátja feladatait a népek egymáshoz való viszonyának és az egész emberiséget érintő kérdéseknek az összefüggésében is.

Jézus, a második Ádám, karácsonyi evangéliumával el akar vezérelni az igaz szeretetre. Mert karácsony a kettős szeretet ünnepe: az első és legfontosabb szeretet az Isten sze- retete, amellyel megnyitotta Jézus születésében az élet megtisztításának, megújításának a folyamatát. De karácsony legyen annak a másik szeretetnek is az ünnepe amelyre Isten akar elvezetni, amikor embertestvéreink felé fordít.

Engedjük, hogy Jézus, a második Ádám, ezen az ünnepen a szeretet tanítványává avathasson, s újra elindítsa bennünk a második Ádám örökségét! I

D. Dr. Ottlyk Ernő

rnegszúleki nektek má.

a,

U]egtáA.é...