Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-15 / 50. szám
A DIALÓGUSRÓL — Dr. Bartha Tibor püspöknek as Ökumenikus Tanács közgyűlésén elhangzott előadísából — A szocialista társadalom és a keresztyén egyházak egymáshoz való viszonyának a kérdése nem szemlélhető és nem értelmezhető statikusan. Dinamikus folyamat ez, amelynek során mindkét fél sajátos slapelveihez ragaszkodva képviselheti szempontjait. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy hazánkban az állam és az egyházak viszonya folyamatos párbeszéd eredménye. E párbeszéd folytatásához az elvi alapokat az Egyezmény szolgáltatta. Az utóbbi években, a hideg- háborús stratégia bukása után, általános igény jelentkezett a nyugati keresztyénség körében a marxistákkal való dialógus folytatására. A magyar protestantizmus arról adhat számot, hogy több mint két évtizede már ennek a dialógusnak a gyakorlatában él, hiszen egyebek mellett az állam és egyház viszonyának az alakítása ilyen párhuzamos párbeszédnek az eredménye. Nem szükségtelen talán, ha ennek a jó eredményekhez vezető dialógusnak néhány jellegzetes vonásáról, szabályáról számot adunk. Tapasztalataink alapján lényeges szabálynak tartjuk, hogy a dialógust folytató partnerek egymás elvi meggyőződését kölcsönösen komolyan vegyék és tiszteletben tartsák. Eleve erkölcstelennek és sikertelennek bizonyul az a keresztyén álláspont és magatartás, amely a dialógus eszközével a partnerek, jelen esetben a szocialista társadalomnak az alá- ásását, vagy megdöntését kívánja munkálni. Súlyos bukásnak kell minősítenünk ezért, Bibliai ábécé: TANÍTÁS Megkapó, mennyire találó az evangélisták szűkszavú riportja Jézus életének egyes jeleneteiről. Mikor például Máté evangélista a Hegyi Beszéd hatását méltatja, mindössze ennyit ír: „Álmélkodik a sokaság az ő tanításán, mert úgy tanítja őket, mint akinek hatalma van és nem úgy mint az, írástudók.” Summásabb elismerést és jobb jellemzést nem lehet adni Jézus tanító munkájáról. Az embereknek imponálnak a tőmondatok, , mikor a trombita határozott zengést teszen”, — az emberek szeretik a bátran új utat mulató életelveket, de szavakon túl az nyűgözi le legjobban őket, ha megérzik a beszélőitek szavaival való azonosságát és személyének sugárzó erejét. S ha mindebből a megszólítottak iránti szeretet tarad, kitárulnak a szívek. Tizenkét éves koromban új papot kaptunk, — meséli egy idősebb ember. Űj papot, aki kegyetlen szigorúsággal kérte számon a hittanleckéket és botjával hamar a fülünk közé i serdített. Gorombaságát még :na sem tudom elfelejteni. De ia halottak napján elmegyek a falumba, mindig megállók lődjének sírja mellett, aki naga volt a megtestesült sze- etet. Jézus tanítása soha nem bot, 'mivel verekedni lehet vagy cegyetlenkedni szabad. Nem jesztés és nem zsarolás eszköze, még ha a törvény szigort hirdeti is! Legfeljebb bot, imellyel irányt mutat, vagy x>t, amelyre támaszkodni lelet. Jézus tanítása eredeti értelmében nem dogma, amit mint /antételt, hatalmi szóval ki- yilatkoztat, amelyen gondolkozni tilos, amelyet elhinni idvösség. Igaz, a középkori ke- esztyén egyház kifejlesztette i dogmaalkotás magasiskoláit, hatalmi féltékenységében űzzel-vassal védelmezte ezeknek egyeduralmát, s észre sem ette, hogy éppen ezáltal hamisította meg Jézus tanítását, — pajzsa eltakarta az eget. rönyvei az evangéliumot, rardja pedig a legjobb hívek zívébe szúrt. A tanítás a Bibliában soha- em elméleti oktató munka, mely felvilágosítás révén te- ■emt új embert. Hanem a szív ’.yökerében való megragadása. Ízért nem is kísérletez ese- ekre szóló előírásokkal, hanem tanítványságra hív el. A anítványok bizonyságtevésének szövegét sem írja elő, hanem a tanítványokat kiküldő Tézus azzal bocsátja el őket az smeretlen nehézségek közé: „A Szentlélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Lk 12, 12). De igenis megtanít bennünket arra a .mesterségre”, amellyel az ember az életét kell hogy intézne, és amelyhez túl szaktudományán minden embernek értenie kell. Nem véletlen, hogy nz indiai misszionárius Stanley Jones egy áhítatgy ijteményé mek pontosan ezt a címet ad ta: Mastery — Eletmesterség. Építés a Bibliában a tanítás értelme, épületes beszéd, konstruktív befolyás, megerősítése a „belső embernek”. Természetes, hogy ennek az építésnek vannak észelemei is. Számos mondata önismeretre nevel, tükröt tart elénk, mely elénk vetíti szépítés nélküli arcunkat, megfejti súlyos harcaink titkát: Nem azt cselekszem, amit akarok. De közli a hitben nagyok győzelmes erejét is: Mindenre van erőm a Krisztusban! Mikor az értelmezett történelem piros vonalát megvonja, életismeretre tanít. És minden theofániánál (Isten-jelenés) hatalmasabb Isten-ismeretre, amikor Jézus magára mutat: Aki engem látott, látta az Atyát. Egészen a bűnök gyökeréig mélyre ás, mikor a kívánságokat úgy bünteti gyehennával, mint elkövetett tetteket —, az ájult fájdalomba és bénító félelembe merült lelkeket pedig nyájas szóval hívogatja: Jöjjetek énhozzám! Nemcsak azon az ótestamen- tomi alapon áll, hogy a bölcsesség kezdete Isten félelme, de Jézus tanítása minden szavával Isten akarata elé állítja hallgatóit. Nem mesélget, mint álomkergető, és nem tesz kötelezettség nélküli óvatos nyilatkozatokat. Konkrétan fogalmaz: szoros kapu, keskeny út, iga, mely gyönyörűséges, ház, mely nem inog, vihar, árvíz, élő víz forr rása, hajnalcsillag. Nevelőmunkája kelléktárában nincs falitábla és nincsen könyv, — legfeljebb színes példázatai a segédeszközök. De van célja, félreérthetetlen: embermentés —, és van benne szeretet eladdig, hogy életét adja barátaiért. Ennek a tanításnak a lényege nem példálózás, hanem magával ragadó vonzás. Ellenállhatatlan példa. Visszás példáit láthatjuk ennek ott, ahol tüneményes elvek gyakorlati tehetetlenséggel párosulnak. Mikor Jézus missziói paranccsal kiküldi apostolait, annak is sarkalatos tétele a tanítás, — zamatosabban fordítva: Tegyetek tanítvánnyá minden népeket. (Mt 28, 19— 20). Lehet arról vitatkozni, hogy a pásztorlevelekben ez a tanítás sokszor erkölcsi utasítások csokrát öleli fel —, vannak azonban klasszikus helyek, amelyek félreérthetetlenné teszik, hogy a keresztyén tanítás lényege annak hirdetése, hogy Isten üdvözítő kegyelme Jézus Krisztusban megjelent. S a hivő ember élete nem más, mint ennek a ténynek konzekvenciája., (Tit 1 és következő versek). Pál apostol azért a keresztyén tanítás munkájára egy új szót használ, a didaktika helyett katechézisről beszél, ami megnyerést, áthangolást jelent. A tanításnak ige az eszköze, a Szentlélek erejét mozgósítja. S a minket illető tanításnak ígalmns kérdése marad a nagy feleltetés. Bojtos Sándor ha a szocialista társadalomban élő egyházak, vagy keresztyén emberek antikommunista célok érdekében eszközül engedik magukat felhasználni. Számos példát lehetne felhozni ilyen eltévelyedésekre, amely esetek mindegyikében a tulajdonképpeni feladatot kerülik ki: a keresztyénség és a marxizmus között becsületes konfrontációt. Ugyanígy a marxista társadalom szempontjából nincs értéke az olyan konformizmusnak, amely a jó viszony kialakítása és az együttműködés érdekébe az alapvető keresztyén álláspont módosítását tekintené a dialógus folytatása feltételének. A magyar társadalom egyik vezetője így fejezte ezt ki: nem kívánjuk, hogy a velünk tárgyaló egyházi emberek becstelenek legyenek és a saját hitelvi meggyőződésüket opportunizmusból elhallgassák. További lényeges szempontnak tartjuk, hogy a keresztyének, és marxisták dialógusa ne szorítkozzék csak és kizárólag ideológiai, filozófiai, illetve teológiai síkon folytatott eszmecserére. A hazánkban folyó párbeszéd már eredményekhez vezetett. Ez elsőrendben nem theoretikus viták következménye. Az egyház részéről példának okáért többre volt szükség, mint a keresztyén hittételek hangoztatása. Szükség volt és szükség van a keresztyén hitből fakadó élet bizonyságtételére. Hasonlóképpen, a keresztyén egyházak nemcsak a marxizmus tantételeiVel találkozhattak, hanem az abból fakadó gyakorlattal. A konfrontáció, amelyről szó van, sokkal életesebb, semmint hogy tantételek szembeállításában kimeríthető volna. Egyházaink az élet tapasztalataiból kellett meggyőződjenek arról, hogy a marxizmus— leninizmus társadalmi, gazdasági programja a haza és az ember szeretetéből fakad. A mindennapi élet tapasztalatai mutatták meg a társadalmunkat vezető erők erkölcsi értékét. Az új társadalom építése során előfordult hibák és torzulások eseteiben egyházaink közvetlenül meggyőződhettek arról, hogy éppen a társadalom vezető rétege fektetett a legnagyobb súlyt az ilyen torzulások korrigálására. Tanúi voltunk és vagyunk annak, hogy éppen az ország kor- mányrúdjánál álló vezetők a legnagyobb áldozatokat hozták a szocialista társadalmi rend humanizmusának, szocialista demokráciájának kibontakoztatásáért. A szocialista demokratizmus és törvényesség szabályainak érvényesülését közvetlenül megfigyelhették az egyházak az egyházpolitikai gyakorlat területén. Egyetlen konkrét példára hadd utaljak, az egyházainknak folyósított államsegély tányéré. A társadalmi rend gyökeres átalakulása nyilvánvalóan anyagi vonatkozású problémákat is jelentett a főként földbirtokaik jövedelméből élő egyházak számára. A kormányzat messzemenően megértést tanúsított, amikor az 1948-ban megkötött Egyezményekben jelentős államsegélyt bocsátott az egyházak rendelkezésére. És most, amikor az egyházak anyagi helyzetüket felmérve úgy találták, hogy az eredetileg két évtizedre kon- templált időszak nem volt elégséges ahhoz, hogy az egyházak megvalósítsák az elvileg ma is vallott anyagi önellátás gyakorlatát, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke f. évi november 28-án kelt leirata szerint a Magyar Népköztársaság kormánya úgy határozott, hogy az államsegélyeket továbbra is biztosítja 1974. december 31-ig, évente az 1968- ban juttatott összegnek megfelelő mértékben. Különös öröm számunkra az, hogy a kormányzat döntéséről szóló közlés a magyar társadalom képviseletében ismételten megállapította az állam és az egyházak közötti jó viszony tényét. A mi értékelésünk is azonos a Magyar Népköztársaság kormányának megállapításával, amely szerint a húsz évvel ezelőtt kötött Egyezmények képezik gz alapját az állam és az egyházak jó viszonyának. Íme, ilyen eredményekre vezetett az a konfrontáció, amelyről joggal állíthattuk a fentiekben, hogy sokkal életesebb, semmint hogy tantételek szembeállításával kimeríthető volna. Le a kalappal Hubay Miklós író előtt Nem azért, mert az „Élet és Irodalom” novemberi számába érdekes és élvezetesen megírt beszámolót ad örményországi útjáról. Nem azért, mert amikor átrepüli Európa és Ázsia határát a Kaukázus felett elbóbiskol, viszont meg- ragadóan írja le élményét az Ararát hegyvonulatainak megpillantásakor. Nem azért, mert feleleveníti régi hittanórái emlékeit Noéról, özönvízről, s pár sorban mesterien érzékelteti, miként tükröződött az emberiség egy ősi katasztrófaélménye nemcsak a Szentírásban, hanem különböző népek legendáiban is. Azért sem, mert az örmény egyház fejéről, aki jelenleg I. Vazgen, nagy tisztelettel és elismeréssel ír. Le a kalappal azért, mert első közleményében olyan botlást követ el, amelyért kis iskolásokat is megpirongatnak, de volt benne bátorság tévedésének beismerésére, az olvasók megkövetésére. Le a kalappal azért, mert mindezt kedvesen, helyes arányérzékkel, olvasóiban és nyilván önmagában is feloldódást hozón tette meg. Ilyen baklövést, vagy hozzá hasonlót elkövetett már más is szószéken, vagy ünnepi beszédben. Mindnyájan követtünk el hasonlót, összecserélte a Himnuszt és a Szózatöt. A Szózat egyik sorát idézte — Kölcseyre hivatkozva. Második közleménye után, cikkétől elkülönítve, levélben írta meg önmagának észrevételeit önmagáról. Levelét mi is közöljük. „Kedves H. M.! — Hogy ön a Kaukázus felett bóbiskol vagy sem, az az ön dolga. Ott ön csak egy utas. De hogy írás közben is elbóbiskol és előző közleményében összekeveri a Himnuszt a Szózattal, s ezt teszi a lap huszonötezer példányszámában: ez már olyan, mintha egy repülőgépen pilóta létére aludt volna el. Mentségeivel ne is próbáljon előhozakodni, előre sejthetjük, hogy nem tudatlanságára akar hivatkozni, hanem a Tudat csalóka játékaira, amelynek ön mintegy áldozata lett. S végén még mártírnak tüntetné fel magát, aki botlásával hozzájárul a pszichológia egy homályos tartományának a felderítéséhez. Inkább azt ajánljuk, vessen számot azzal a ténnyel, hogy nincs egyetlen olyan ismerete sem. amely ne volna eleve kitéve tévedésnek. — H. M.” Hogyan minősítsük ezt a hangot? Szerénynek, szelídnek, őszintének, férfiasnak nevezzük? Emberi hang. Egyházi és nem egyházi emberek bátorságot meríthetnek belőle. A pópa csalhatatlansága önmagunkban is felszámolható. Benczúr László A LUTHERÄNIA december 22-én, vasárnap délután a 6 órai istentisztelet keretében a Deák téri templomban előadja J. S. BACH KARÁCSONYI ORATÓRIUMÁT Vezényel WELTLER JENŐ Igét hirdet DR. KÉKÉN ANDR A templomot fűtjük! Űjraértett fogalmak Szolgálatunk tartalmát és célját az evangélium világosságiban ismertük fel. így történt, hogy számos bibliai fogalom jelentése kibővült, sőt megváltozott a mi számunkra. Felismertük, hogy az evangélium nem veszi ki az embert a természeti és történeti összefüggésekből, hanem a földi lét egész teljessé^ gében látja az embert, tehát testiségében és lelkiségében. Éppen ezért az evangélium hirdetésének célja nem egyszerűen a hit ébresztése, hanem a teljes emberség munkálása is. Az evangélium arra tanít, hogy a világot és benne az embert nagyon komolyan vegyük. A hit nemcsak bizalom Isten iránt, hanem olyan hatalmas erő, amely az embert felszabadítja saját énje alól, felszabadítja a szolgálatra, a testvéri szeretetre, az emberekkel való teljes szolidaritásra. A keresztyén küldetés nemcsak a hit terjesztését foglalja magában, hanem az élet és a társadalom alakítását célzó törekvések vállalását is. A misszió nemcsak az evangélium terjesztése, hanem egyben humanizálás is az olyan világban, ahol az emberek maguk is küzdenek igazi emberségükért és jólétükért. A keresztyén részvétel a misszióbaA magába foglalja az igazságos társadalmi rendért folytatott küzdelmet is. A megtérés nem pusztán egy bizonyos egyén lelki élménye, hanem ahhoz a Krisztushoz való térés, akinek az egész emberséghez köze van. így a megtérés mindig az egész emberi közösséghez való megtérést is jelenti. Ez pedig már végeredményben politikai cselekedet is. A keresztyén reménység nemcsak Jézus Krisztus visszajőve- telének várása, hanem tettekre indító hatalom valósítása annak a társadalomnak az életében, aminek a teljessége Krisztus visszajövetelekor lesz a miénk. Ezek a teológiai felismerések vezetnek bennünket szolgálatunkban. Drága előttünk az emberi élet, a béke és a? emberi méltóság. (Részletek D. Káldv Zoltán püspöki jelentéséből a Déli Egyházkerület Közgyűlésén.) Széljegyzet egy presbiteri ülésről Ezekben a napokban szerte az országban üléseznek a presbitériumok. Költségvetéseket készítenek a következő esztendőre. Megszólalnak a hitből fakadó reménység hangjai is, és ugyanakkor azok a reális kérdések, amelyek nélkülözhetetlenek egy anyagi természetű probléma megvitatásánál. De minden költségvetésben önkéntelenül akad meg a presbitérium szeme azon a tételen, amelyet így mondunk, hogy „államsegély”. Kereken húsz esztendő óta tervezzük ezt be költségvetéseinkbe. És ez az alkalom jó arra, hogy felfigyeljünk a húsz esztendeje kötött Egyezményre. Az egyik budapesti gyülekezet presbitériuml gyűlésén a következő nyilatkozat hangzott el ezzel kapcsolatban: „Húsz éve annak, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház egyezményt kötött a magyar állammal. Isten iránt hálával emlékezünk meg arról, hogy az Egyezmény biztosította az egyház, közelebbről a ferencvárosi egyházközség egyházi életének zavartalanságát is. Hogy a mögöttünk levő 20 esztendő, kegyelemben gazdag volt. Hogy vasárnapról vasárnapra hangozhatott Isten Igéje, hogy a kegyelmi eszközökkel híveink élhettek, hogy az egyház funkcióit, a hívek vigasztalására, épülésére gyakorolhatta. Isten iránti hálával emlékezünk meg arról, hogy a húsz esztendő alatt gyülekezetünk éppen az Egyezmény nyújtotta lehetőség alapján egységben, békességben és szeretetlen épülhetett. Isten iránti hálával és a Magyar Népköztársaságnak mom dott köszönet szavával emlékezünk meg az Egyezményt mesz- sze felülmúló anyagi segítségről... Ugyanakkor az Egyezménynek köszönhető, hogy a gyülekezet lelkészei és családtagjai a társadalombiztosítás orvosi, gyógykezelési és családi pótlék ellátását illetően soha nem szenvedtek hiányt. Mindezt nem látni és nem tudni nagyfokú hálátlanság lenne. Mi, a ferencvárosi egyházközség presbitériuma, a jubileumi év alkalmából erről bizonyságot teszünk, és őszinte köszönetünket, hálánkat fejezzük érte ki. A magunk részéről, mint gyülekezetünk felelős, de mint ai magyar társadalom szerves tagjai is mindenkor együttérezva ás gondolkodva a magyar állam célkitűzéseivel, építőleg illeszkedtünk be hazánk és népünk munkájába. Elvártuk és elvárjuk. hogy fővárosi gyülekeztünk és annak vezetősége ezt az elvet mindenkor maga előtt tartsa, s egyházi szolgálatában ne hátráltassa, hanem elősegítse a magyar nép haladását, fejlő-, dését és békéjét. Meggyőződésünk, hogy ez evangéliumi hitünkből fakadt és fakad és egyházunk szolgálatán így lesz ' Isten áldása. A jubileumi év alkalmából előre is tekintünk. Az anya- szentegyház Urába vetett hittel és reménységgel nézzük az egyház jövendőjét. Isten bennünket a szocializmust építő magyar nép közötti szolgálatra hívott el. Ezt a szolgálatot híven akarjuk betölteni. Urunk gazdag áldását kérjük hazánkra, népünkre. Őrizze meg közöttünk a békét, adjon fejlődést, növekedést és jólétet. Szeretetével forrósítsa át szívünket hazánk és népünk iránt. Legyen ennek a közös épülésnek maradandó jele a húsz esztendeje kötött Egyezmény.” HÍREK — A NÓGRÁDI fa 1YHÁZ- MEGYE lelkészi munkaközössége november 21-én Balassagyarmaton tartotta ülését. Ür- vacsorát osztott Dedinszky Tamás. Igehirdetői előkészítőt Rónay Zoltán, előadást Kühn Ernő, Szabó István, korreferátumot Fábry Mihály tartott. Gartai István esperes az időszerű kérdésekről adott tájékoztatót. — BUDAVÄR. A gyülekezet presbitériumának november 16-i ülésén dj- Fabiny Tibor teológiai tanár tartott előadást a budavári gyülekezet történetéről. A presbitérium már előkészületeket tesz a gyülekezet jövő évi 125 éves évfordulójának megünneplésével kapcsolatban. — GERENDAS. Az október utolsó vasárnapián rendezett szeretetvendégségen Dedinszky Gyula békéscsabai lelkész tartott előadást „A Békéscsabáról elszármazott evangéli- kusság sorsának alakulása* címmel.' KANTÁTA EST lesz 1968. december. 15-én, vasárnap délután 6 órakor a Bécsikapu téri templomban. Közreműködik a budavári gyülekezet ének és zenekara Csorba István karnagy vezényletével. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY orgonaművész Igét hirdet: VÁRADY LAJOS esperes
