Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-04 / 5. szám

Keresztyén hangok a békéről K arácsony ünnepét és az új esztendő kezdetét több egyházi vezető férfiú és ke­resztyén világszervezet hasz­nálta fel arra, hogy elmondja véleményét a világ sorsát érintő problémákról: a béké­ről, a vietnami háborúról, a közel-keleti helyzetről és ál­talában a nemzetközi kérdé­sekről. Bennünket ezúttal három megnyilatkozás foglalkoztat közelebbről: Hromádka pro­fesszornak, a Keresztyén Béke- konferencia elnökének a kará­csonyi üzenete, az Egyházak Világtanácsa elnökségének de­cemberi nyilatkozata és Ví. Pál pápának a karácsonyi üze­nete. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának az elnöksége behatóan foglal­kozott mind a három megnyi­latkozással. Hiszen ebben az évben rendezik meg Prágában a III. Keresztyén Békevilág- gyűlést, amelyen a magyar protestantizmus nagy létszámú küldöttséggel képviselteti ma­gát. Az Egyházak Világtaná­csa elnökségének a megnyilat­kozása igen jelentős elvi és teológiai megállapításokat tar­talmaz s ezért indíttatva érez­tük magunkat, hogy arra levél­ben válaszoljunk. VI. Pál pá­pának a karácsonyi üzenetét az egyházi és világi sajtó röviden ismertette. Mégis, úgy gondol­juk, hogy álláspontunkat ezen a helyen részletesebben ki­fejtjük a pápa fejtegetéseivel kapcsolatban. L DK. HROMÄDKA elnök úr­nak meleg hangú levélben kö­szönte meg a Magyar Ökume­nikus Tanács elnöksége, hogy üzenetet intézett a mozgalom munkatársaihoz, barátaihoz és a még kívül állókhoz is. »So­kat tanultunk a Keresztyén Békekonferenciától — hangsú­lyozza a levél — és szeret­nénk továbbra is erőt meríte­ni a ma érvényes evangéliumi üzenet megragadásáért folyta­tott tusakodáshoz, saját egy­házaink teológiai elmélyülésé­hez, s ehhez újabb impulzuso­kat várunk. Az éhező milliók sóhajtását, türelmetlen zörge- íését az igazságosság ajtaján segítse megsokszorozni a mi hangunk is. Különösképpen szívünkön viseljük a vietnami nép ügyét, amely próbaköve ma minden keresztyén béke­fáradozásnak, s amellyel kap­csolatban a III. Keresztyén Békevilággyűlést kiváltképpen nagy felelősség terheli. Kísé­reljük meg majd, hogy sza­vunk további cselekedetekre buzdítsa a keresztyéneket. Ezekkel a gondolatokkal kö­szönjük meg és adunk vissz­hangot a Keresztyén Békekon­ferencia elnökének, szeretett és mélyen tisztelt Hromádka professzornak a karácsonyi üzenetére. így kívánunk Isten­től áldást személyére és a Ke­resztyén Békekonferencia egész mozgalmára, így ajánl­juk fel erőnket, segítőkészsé­günket a III. Keresztyén Béke- világgyűlés célkitűzéseinek megvalósításához.-« II. AZ egyhazak VILÁG- TANÁCSA elnökségének kül­dött levelében kifejti ak elnök­ség, hogy az Egyházak Világ­tanácsának súlya és tekinté­lye van nemcsak a keresztyén egyházakban, hanem az egyhá­zakon kívül is, »ezért rendkí­vül fontos, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben az Egyházak Világtanácsa jól használja fel azt a megbíza­tást, amelyet Istentől kapott- világos és félreérthetetlen megnyilatkozásaival elősegít­heti a béke és a békés világ­rend kialakítását, az igazsá­gosság megvalósulását és a lelkiismereti szabadság bizto­sítását.« Nem egyértelmű meg­nyilatkozásokkal azonban ép­pen a bizonytalanságot növel­heti és megbéníthatja a tag­egyházak bátrabb akcióit is. H ilyesli a levél, hogy január 1. legyen a »béke napja«. »... az egész keresztyénség fogjon össze valamennyi békét munkáló emberrel a vietnami béke megteremtéséért.« A bé­kéért végzett munkát azon­ban folyamatos feladatnak te­kintjük és nem formális ügy­nek. Utal a genfi levél a »je­lenlegi konfliktusokra«. Jelen­leg a legnagyobb konfliktus a vietnami háború, mely úgy jött létre, hogy »az Egyesült Álla­mok agressziót követett el Vietnamban és beleavatkozott a vietnami nép belső ügyeibe; Fájlaljuk, hogy erről levelük­ben konkrétan nem szólnak és erre a konfliktusra nézve nem vonják le a következtetése­ket . ..« »Az lett volna a segítő lé­pés — hangsúlyozza a levél — a tagegyházak számára, ha egy ilyen nagy jelentőségű ál­lásfoglalásban arra buzdították volna a tagegyházakat, hogy határolják el magukat a viet­nami agressziótól, mondják ki világosan, hogy a vietnami kérdést »háborúval nem lehet megoldani«, lépjenek fel min­den eszközzel a vietnami vér­ontás ellen, annál is inkább, mert „fennáll a nukleáris há­ború veszélye”«. »Minderre azért hívjuk fel a figyelmet, mert meggyőződésünk szerint ilyen határozott fellépés a vietnami háború ellen és a bé­kéért — adna ma igazi tartal­mat a béke napjával kapcso­latos javaslatnak és minden idevonatkozó keresztyén ál­lásfoglalásnak.« V égül utal az elnökség leve­le arra, hogy az Egyházak Világtanácsában az állandó ke­resztyén békeszolgálatnak már hagyománya van. »Ezért ismételten azt kérjük, hogy a vietnami ügyben az eddiginél világosabban és határozottab­ban ítélje el az Egyesült Álla­mok agresszióját és munkál­kodjék a béke megteremté­séért.« III. VI. PÄLi PÄPA részletesen fejtegeti karácsonyi üzeneté­ben, hogy karácsony ünnepe ez alkalommal is arra szólítja fel a keresztyéneket és a jó­akaraté embereket, hogy fog­lalkozzanak a béke gondola­tával. A hozzánk eljött Krisz­tusban a békességet hirdette meg Isten, hogy az az emberi civilizáció »állandó dísze és jellemzője« legyen. Ahol be­fogadják ezt az örömhírt, ott belső békességre jutnak el az emberek nemcsak elvileg, ha­nem a gyakorlatban is. Ez a belső személyes békesség jött közel hozzánk a karácsonyi üzenetben. Ez a keresztyének nagy kiváltsága és ezt az örömhírt szét kell vinniök a világba. E z a belső személyes békes­ség azonban nincsen meg minden emberben és nem is akarják megszerezni. Márpe­dig — mondja a pápa — elő­ször ennek a személyes békes­ségnek kell meglennie a szí­vekben, hogy megvalósulhas­son a béke az emberi intézmé­nyekben és a történelem ese­ményeiben. Az emberek kö­zötti békesség forrása az Is­tennel való békesség és »Nincs békességük a hitetle­neknek« (És 48, 22. 57, 21) — hangsúlyozza a pápa. Megjegyzéseink és álláspon­tunk VI. Pál pápa fenti meg­állapításaival kapcsolatban a következők: ÁT) Soha nem akartuk és a ^ jövőben sem fogjuk kiseb­bíteni a pápának a békével kapcsolatban időnként, az utóbbi időben gyakrabban el­hangzó kijelentéseinek a fon­tosságát és hasznosságát. Drá­ga nekünk minden szó és tett, amely a béke megőrzése, vagy helyreállítása érdekében hang­zik el és tétetik meg. Bárcsak hangzottak volna el hasonló nyilatkozatok a pápák részéről már sokkal korábban, amikor a hidegháború korszakában él­tünk és az emberiség sorsát szívén hordozó keresztyének újra meg újra figyelmeztették az egyházakat és keresztyéne­ket, hogy az ún. »amerikai erőpolitika« melegháborúba fogja sodorni a világot. Ha már annak idején csatlakozott volna a pápa ezekhez a néze­tekhez, akkor ma talán nem­csak vér nem folyna Vietnam­ban és a világ más részein, ha­nem a keresztyénség hitele és szava is sokkal nagyobb volna a világon! (2) Nemcsak értelmünkkel, de V"' a szívünkkel is csak he­lyeselni tudjuk mindazt, amit a pápa karácsony Krisztusá­ról, karácsony békességéről, a keresztyén ember belső békes­ségének a fontosságáról el­mondott üzenetében. Ki az a keresztyén ember, aki ne vál­lalná mindezt elvileg, teoló­giailag és személyes életére vonatkozólag is?! A Keresz­tyén Békekonferenciát létre­hozó keresztyének és egyházak elmondtuk és megírtuk mind­ezt nemegyszer. Hányszor in­tézett felszólítást a Keresz­tyén Békekonferencia 1958 óta a világ keresztyén közvélemé­nyéhez arra vonatkozólag, hogy a karácsonyi békesség a világi béke megteremtésére kötelezi a keresztyéneket! ^2) Sajátosan pietista jelszó a pápa részéről, hogy ha majd lesz belső, lelki békesség, akkor lesz külső béke is. Még ha van is rangsor a keresztyé­nek életében ebben a tekintet­ben; jaj annak a keresztyén embernek, akinek életében a belső békesség nem elindítója és motorja a külső béke ápo­lásának. Isten úgy a békesség Istene, hogy a teremtésnek egyetlen csücske sem tekinthe­tő a békétlenség honának. Mi keresztyének nem a világgal szemben támasz­tunk követelményeket, nem a kegyesség és az állam kérdé­sét vetjük fel, hanem a hábo­rú és a béke kérdését. Mert világosan kell látnunk, hogy ma már az amerikai véres há­borút elítélő erkölcsi elma­rasztalás eszkalációját tapasz­talhatjuk a világon. Ma már a pápa sem vonhatja ki magát ennek az erkölcsi elmaraszta­lásnak a kényszere alól. Leg­főbb ideje azért, hogy a bé­kére való általános jellegű felhívások mellett ítélje el a pápa világosan és egyértel­műen az amerikaiak vietnami agressziós háborúját. Ezzel tenné ma a legnagyobb szolgá­latot az egész emberiségnek. dr. Pálfy Miklós, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkára VERSENYBEN ÁLLUNK! Megkotlott az idő! Percek, órák, napok Hetekké híznak, Lomhán gyülekeznek összeszorított szájjal Titkolózva... S hallgatagon, némán kószálnak körülöttünk, Lehunyt szemük se rezdül, Nem értik félelmeinket, Fülükben vatta ... Folynak a vizsgák! S szülő-szívünkből Imádságkarok tapogatói Felétek nyúlnak gyerekek... Versenyben állunk! Birkózunk gondolatokkal Futva a kétségek elől leiké picike kettest beszélve De lopva az ötös magosára rakjuk a »lécet« S biztatva, félve vetjük a »sulykot«; Hátha?! vagy mégse??! így várjuk a postát... Szürke boríték rejti a titkot Kíméletlenül hasad a széle. Sebes a bélyeg, sír a papír... ( ■<, — Válladon át rohan a szemem a sorokon: Lám csak! »Sikerült!« Megérte... Oh ti gyermekek! Oh, ti szülők! Milyen zaklatott — szép is az élet! íztelen, sótalan heteken keresztül Tépelődni, várni... Majd úszni örömben!,.: Sárkány András Az olvasóké a szó Egyik lelkészünk egy hó­napon át gyülekezetében »arc­cal az újság felé« fordult. Bib­liaórákon, családlátogatások során, gyülekezeti alkalmakon fel-feltette a kérdést, mi a vé­leménye az olvasónak az Evan­gélikus Életről, mit olvasnak benne szívesen, mi jó benne, mi rossz. Aztán csak úgy a maga hasznára feljegyzett né­hány érdekesebb megnyilat­kozást. Heti szerkesztőbizottsági ösz- szejöveteleinken időnként, rendszerint havonként, érté­keljük és megbíráljuk az egyes számokat és cikkeket. Mi volt jó, mi rossz, s hogyan sikerült megvalósítanunk elő­zetes terveinket. Az összefog­laló értékelést mindig más­más szerkesztőbizottsági tag hozza. Ezúttal ez a lelkészünk készült rá, s értékelésébe »be­emelte« a gyülekezetében hal­lott megnyilatkozásokat. A szerkesztő feljegyzéseket ké­szített s most ezeket a vélemé­nyeket »átemeli« a lap hasáb­jaira. Az olvasóké tehát a szó! — Kilencvennégy éves va­gyok már, utcára nem mehe­tek, mert félek, hogy elesem. Akiket ismertem, a legtöbbje kint van a temetőben. Restül hallok is már, beszélgetni sem szeretnek velem. így hát amit még az életből tudok, az újság­ból tudom. Az Evangélikus Életet az utolsó betűig kiolva­som. Nagyon jó, hogy meg­hosszabbították a bibliaolva­sót. napról napra. Nem tudná­nak egy olyan könyvet kiadni, amelyikben minden napra vol­na egy prédikáció? — Apám kántor volt, sok gyülekezetét ismerek, érdekel az egyház élete. A gyülekeze­tek híreiből sokkal többet sze­retnék De nemcsak azt ; hogy ez volt, itt volt, ki volt vele, ha­nem az ottani nevezetességről, sajátosságokról, ha valami ér­dekes történt — mint a »Három új templom a Balatonnál« — szóval úgy legyen rövid, hogy érdekes is maradjon. Ne min­denkit bele, de minden legyen benne. — Jó tudni, hogy ezt, vagy azt a dolgot, hogyan látják a politikában. Nem azt várom, hogy elismételjék azt, amit a napilapokban olvasok, de azt elvárom, hogy az egyházam el­mondja véleményét a vietna­mi háború kérdésében, a pá­pa politizálásáról, vagy az új gazdasági mechanizmusról. Én a pult mellett állok, kiszolgá­lok. Sokféle véleményt hallok az emberek között. Alaposan tájékozódni nincs időm. Amíg olyan véleményt nem hallok, amelyre bátran támaszkodha­tott!, sok szorongást élek át. Azt várom, hogy a hit látásá­val segítsenek. — Nekem kenyerem a betű, könyvtáros vagyok. Igen, olva­som az egyházi lapokat is. Hiányérzetem lenne, ha nem olvasnám. Az egyikben a szel­lemi életünknek az egyházi koordináta rendszerben való elhelyezését kapom, a másik­ban az egyház jószolgálati mű­ködését figyelem. Kár, hogy ezek csak a tudósításig jutnak el. Ássanak mélyebbre. — A szépirodalmi részt is igényelném. Sajnos ebben ami van, nem elégít ki. Csak elvétve akad, ami valóban vers, vagy novella. Vajon a lehetőségek, vagy az igények szintje miatt kötnek ebben kompromisszumot ? — Nyugdíjas vagyok. A szó­széki hirdetésben ajánlott cik­kek miatt kezdtem vásárol­ni ezt a lapot. Ügy hozzá­szokik az ember, mint az étel­ben a sóhoz. Üjévtől meg is rendelem. — Kifogásolom, hogy a mi gyülekezetünk hírei nem jelen­tek meg benne. Templomun­kat renováltuk, utána a szer­kesztő szentelte fel, mégse je­lent meg róla hír. A parókián központi fűtést építettünk. ír­hattak volna róla. De ugyanígy hiányzik a legtöbb pesti gyü­lekezetből a hír. Meg vidékről is. Egyedül Várady Lajos olyan szemfüles, hogy mindent beté­tet az újságba Ha találkozom vele, gratulálok is majd neki. Gazdasági reform küszöbén Tulajdonképpen már át is léptük a küszöböt. 1968. janu­ár 1-én életbe lépet az új mechanizmus. Jelentősége azonban csak ezután fog még kibontakozni. Az elmúlt húsz év legna­gyobb gazdasági eseményéről van szó. Érint mindenkit, aki kenyeret eszik a haza asztaláról. Ezért szólunk hozzá mi is — a keresztyén hit fényénél. 1. MI A REFORM LÉNYEGE? Hazánk gazdasági élete szocialista alapokon épül. Ez azt jelenti, hogy a termelőeszközök, a gyárak, üzemek, gépek s az áltáluk termelt javak nem egyesek, hanem az egész társada­lom tulajdonában vannak. Ez a fő különbség a szocialista és kapitalista gazdálkodás között. Gazdasági életünk szocialista alapjai a jövőben sem változnak. Ezért tévedés azt gondolni, hogy a reform a kapitalizmushoz való közeledést jelenti. Sőt éppen ellenkezőleg: arról van szó, hogy a gazdálkodás felelős­ségében és eredményeiben minél közvetlenebb módon osztozzék minden dolgozó ember. Gazdasági életünk tervezését és irányítását eddig java­részt az állam központi szervei végezték. Kitűnt azonban, hogy a csak központi vezetés nem képes a gazdasági élet változó szükségleteit elég gyorsan és rugalmasan követni. Ezért az új mechanizmusban a központi irányítás mellett nagy mérték­ben megnő az üzemek, gyárak önállósága. Ezt nevezzük »de­centralizáció-—nak. Nem a központ — (centrum), hanem a terme­lő üzemek dönthetik el, hogy mit gyártanak. Viszont ők ma­guk hordozzák a felelősséget is azért, hogy jó minőségű java­kat termeljenek és olyat, amire valóban szüksége van a vásár­lóknak. Ennek megfelelően nagy mértékben megnő az ipar és ke­reskedelem kapcsolatának közvetlensége. A kereskedelmi szer­vek és vállalatok a piackutatás révén felmérik, hogy mi a vásár­lók igénye, miként alakul a piacokon a kereslet és az ár. A piaci viszonyoknak ezt az állandóan változó, mozgásban levő rendszerét nevezik »piaci mechanizmus«-nak. A piacokról szerzett információkat azután a gyárak, üzemek közvetlenül használhatják fel annak eldöntésében, hogy mit, milyen mennyiségben és minőségben termeljenek. Mindezzel együtt nőni fog az ipar és kereskedelem kap­csolatának szabadsága is. A kereskedelem attól a gyártól fog vásárolni, amely jobb minőségű és olcsóbb árucikket termel. Ennek az lesz a következménye, hogy az azonos cikkeket gyár­tó vállalatok között verseny alakul ki a jobb minőségért és az olcsóbb árért. A verseny előnyeit pedig a vásárlók fogják él­vezni. A gazdasági szakemberek, akik a reform előkészítését, részleteinek kidolgozását végezték, egyöntetűen azon a véle­ményen vannak, hogy az új mechanizmus hazánk gazdasági életében belső egyensúlyt, nagyarányú fejlődést és korszerű­södést hoz. Számítanak kezdeti zökkenőkre, nehézségekre is, de hosszabb távon, néhány éves távlatban népünk életszínvo­nalának emelkedését várják tőle. 2. MI A FELADATUNK? Bizalommal kell fogadnunk a reform bevezetését. Gazda­sági életünk vezetői és szakemberei nyilván népünk javát akarják előmozdítani általa. Jó lesz-e a reform? Meghozza-e a remélt eredményt? E kérdésre nem a keresztyén hit, hanem csak a gazdasági szaktudás adhat szakszerű választ. A keresztyén hit fényénél nekünk erkölcsi feladatokra kell figyelnünk és figyelmeztetnünk, amelyek a reform be­vezetésével különös hangsúlyt nyernek. JÓL KELL DOLGOZNUNK! »Pontosan és szépen!« A jó munka nem csak teher és veríték, öröm is! Isten is dolgozik. S milyen nagyszerűen! Bizonysága a teremtett világ és Krisz­tus váltságműve. A reform új színt ad a feladatoknak: megnő a munkában való »anyagi érdekeltségünk«. S ez nem baj. Sőt ez a természetes! »Érdek nélkül« senki sem dolgozik. Aki mondja az sem! Isten maga rendelte így, hogy munkánk gyü­mölcséből éljünk. Jobb munkáért több bért! Ez a reform egyik alapvető szándéka. VIGYÁZNUNK KELL EGYMÁSRA! Rossz munkánknak nem csak mi valljuk kárát. Mások kenyerét is megrövidítjük! A reform a tervezés és a termelés nagyobb szabadságával az eddiginél sokkal nagyobb mértékben köti egymáshoz az egy üzemben dolgozókat. Rosszul termelő, selejtet gyártó üzemek felelőtlenségét a központi, állami vezetés nem teszi jóvá, nem fedezi az új mechanizmusban. Ezért lehet arra is számítani, hogy egyegy rosszul dolgozó munkást elbocsát a vállalat a jól dolgozók érdekében. EMBERSÉGESEN KELL DOLGOZNUNK! A reform re­vén kialakuló verseny — mint minden verseny — magában rejti az önző, embertelen harácsolás kísértését is. Küzdenünk kell e kísértés ellen s le kell győznünk! A gyengébb képessé­gű, kisebb erejű vagy öregebb, lassabban dolgozó munkatárs is ember! Neki is, családjának is élnie kell! Ügy kell dolgoz­nunk és versenyeznünk, hogy nekik is jusson tisztességes ke­nyér! TÜRELMESEN KELL DOLGOZNUNK! A szakemberek kezdeti nehézségekre számítanak. Tehát nekünk is számíta­nunk kell ezekre. A türelem olaj az élet fogaskerekei között. Persze nem a gondolattalan, tétlen belenyugvásról van szó. Az igazi türelem mindig aktív, cselekvő. Csendesíti az elégedetlen­kedőket, józanul tudomásul veszi a valóságos helyzetet és min­den erővel törekszik arra, hogy jobb legyen. A legegyszerűbb dolgozónak is figyelnie kell az üzem összmunkáját s jó ötle­tekkel, javaslatokkal segíteni a hibák elhárítását! FELELŐSEK VAGYUNK EGYMÁSÉRT! Ezzel foglalhat­juk össze a keresztyén hit fényénél mindazt az erkölcsufel- adatot, ami ránk vár a gazdasági reform körülményei között. Minden emberi felelősség végső forrása — hitünk szerint — maga az Isten, ő tett ennek a társadalomnak és népnek a tag­jává. Ő akarja, hogy az egymásért való felelősség kössön ösz- sze bennünket életre-haJálra. Neki adunk számot mindenért! Segítse Isten egész népünket, hogy jobbal tervező gondo­latai, hűséges, emberséges és türelmes munkája révén valóban szebb holnapot építhessen. Segítsen mindnyájunkat, hogy a hit fényénél ne csak felismerjük feladatainkat, hanem be is tölt- hessük azokat örvendező szívvel! Dóka Zoltán A FAJI GYŰLÖLET ELLEN Az Egyesült Államok Egy­házainak Nemzeti Tanácsa At­lantában tartott ülésén állást foglalt a vietnami háborúval, a faji kérdéssel és a fegyver- viseléssel kapcsolatban. Határozatában követeli a ta­nács, hogy az USA szüntesse be Észak-Vietnam bombázását és azt javasolja, hogy ezt a kérdést vigye az amerikai kor­mány az ENSZ közgyűlése elé. Egy másik határozatában megállapítja a faji zavargá­sokkal kapcsolatban: »Ellensé­günk a fehér többség makacs és másokra is hatást gyakorló faji gyűlölete.« A nem fehérek megmozdulásai tiltakozások csupán ez ellen a magatartás ellen. A Nemzeti Tanács támogatja a mások által is szorgalmazott fegyverviselési törvény megho­zatalát, amély szabályozná az USÁ-ban a fegyvervásárlást és annak használatát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents