Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-03 / 44. szám
A hit és szeretet Luthernál Luther Márton a maga korában Isten akaratából ugyanazt a szolgálatot végezte el, mint Keresztelő János, Jézus fellépése előtt. „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” — hirdette a pusztai prédikátor, az érkező Krisztus követe. Ez a felhívás újra időszerűvé és nagyon sürgetővé vált Luther korában. Ezért kezdte Luther is, hamar híressé vált 95 tételét ezzel a „témával”: „Amikor Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondja: »-Térjetek meg, mert elközelített Isten országa!«, azt akarja, hogy híveinek az egész élete megtérés legyen.” A középkori pápás egyházban alig volt hallható az evangélium szava A hívek tömegeitől nem azt kívánták, hogy higyjenek az evangéliumban, hanem csak azt, hogy higyjenek a római egyház emberi tanításaiban. Úgyszólván teljesen lehetetlennek tűnt, hogy az emberek Istenhez térjenek, mert annyi „barrikád”-ot emelt a pápás egyház Isten és ember közé, hogy csak „Krisztus földi helytartóján”, a pápán, meg a „szenteken” és a papságon keresztül vezetett út Istenhez. Luther is csak sok tusakodás után találta meg az Istenhez vezető utat. Hiába zarándokolt el ő is Rómába, éppen a „szent városban” jött rá, hogy ezen az úton, Rómán keresztül, sohasem juthat el a kegyelmes Istenhez. Az erfurti ágostonrendi kolostorban, a Szentírásból kapta meg a rég várt feleletet, hogy csak egyedül hit által, Jézus Krisztuson keresztül vezet út Isten szívéhez. így találkozott Luther is az irgalmas Istennel. S ez a találkozás tette őt reformátorrá. Isten világosságában aztán felismerte, hogy a keresztyén ember legdrágább kincse Jézus Krisztus evangéliuma, hiszen „Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére..., mert Isten igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.” (Róm 1,16—17) Arra a döntő felismerésre is eljutott, hogy egyedül hit által, kegyelemből, Krisztus érdeméért leszünk igazzá Isten előtt. Amint az Írás mondja: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Ef 2,8—9) E drága isteni igazságok egyszersmind a reformáció igazságává, a megújult egyház kincseivé lettek. Luther azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezek az igazságok csak dogmák, az egyház tantételeinek elzárt, hűvös világában heverjenek holt tőke gyanánt, hanem ezeket az egyház egész népének közkincsévé akarta tenni. Ezzel a szándékkal is Bibliai ábécé: SZERETET Sokszor éltek vissza e szóval, sokszor csapták be egymást emberek közönyös felületességgel vagy tudatos hazugsággal. A mi korunk éppen ezért már nem is szereti használni e szót s helyette inkább emberségről, becsületességről, szociális igazságosságról, viszályok békés megoldásáról beszél, melyek mind a szeretet következményei lehetnék. A Bibliában azonban a szeretet fogalma mint vörös fonál húzódik végig s így ennek ismerete, tartalmának kibontása minden keresztyén ember számára nélkülözhetetlen. Az Ószövetség világáról sokan úgy vélik, hogy abban inkább Isten szigorúsága uralkodik. Pedig az Ószövetség lapjain már ezernyi színben bontakozik ki Isten szeretete népe iránt s parancsa a felebaráti szeretet gyakorlására. Ez a szeretet „kiválasztó” szeretet. E kiválasztás magyarázatát csak önmagában találhatjuk meg, tehát semmiféle logikus vagy szükségszerű indoklást nem találunk rá. „Nem azért szeretett titeket az Ür, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok. Hanem mivel szeretett titeket az Űr” (5 Móz 7,6—7) A kiválasztás után ez a szeretet már csak a szülő-gyermek kapcsolat bensőségével és őszinte valóságával jellemezhető: „Avagy elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te- rólad el nem feledkezem” (És 49,15). Ez a szeretet nem változékony, múlandó, körülményektől függő, mint sokszor a mi szeretetünk: „Örökké való szeretettel szerettelek téged ...” (Jer 31,3). . Az Újszövetség világában végtelenre szélesedik e szó hatóköre, a kiválasztottság és szülő-gyermeki viszony a népek nagy családjára, kivételek, emberi megkötöttségek nélkül: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta...” (Jn 3,16) E szeretet tárgya most már az egész teremtett világ. Ez a felismerés határozza meg a keresztyénség egész életét és szo-gálatát e világban. Jézus szeretet-tanának forradalmi újdonsága van: „Új parancsolatot adok nék- tek, hogy egymást szeressétek” (Jn 13,34), akár az ellenségről van szó (Mt 5,44), akár ismeretlen és névtelen rászorulókról (példázat az irgalmas samaritánusról), akár azokról, akik közé Jézus tanítványait kiküldi, hogy az evangéliumot ott prédikálják. Az újszövetségi könyvekben — különösképpen Pál, János és Jakab apostolok leveleiben — a szeretetnek olyan napjainkig időszerű gazdagsága bontakozik ki, hogy méltán nevezhetjük a keresztyénséget szeretetvallásnak. Ahol ez a szeretet megfogyatkozik vagy hatalmi törekvésekkel cserélik fel, ahol megbocsátás helyett a bosszúállás, a hit cselekedetei helyett képmutató szószé tyárság jelentkezik, ott már szó sincs Jézus-követésről és keresztyén névről. Jézus a szeretet kettős nagy parancsolatával foglalja össze Isten igényét az emberre. A mi korunkban a szeretet különösképpen is „hiánycikké” vált. Az emberi élet külső körülményeinek meggazdagodásával, sokféle megszerzett tudással, tudományos és technikai lehetőségekkel nem gazdagodott és gyarapodott egyenlő arányban a szeretetre való készség. Széthulló családi közösségek, kielégítetlen igény a társadalmi és nemzetközi igazságosság iránt, fejlődésben elmaradt népek kiáltása az életbenmaradásukhoz és felemelkedésükhöz exisztenci- álisan szükséges segítségért, — mindezek szeretet-hiányt jelentenek. Háborúk pusztító lelki hatására, az élet elgépi- esedésére vagy kegyetlen tempójára, népek közötti áthidalhatatlannak látszó különbségekre senki nem hivatkozhat. Jézus korában alapjaiban ugyanezen nehézségek fennálltak, ő mégis megmutatta a megoldás útját. S ha mi magunk elkezdjük e „hiánycikk” pótlását a magunk, gyülekezetünk, s népünk életében, akkor arra az útra lépünk, amelyet Jézus hagyott örökül az ő követőinek. S ez ma is reményteljes út. Szirmai Zoltán A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN Az Egyházak Dél-afrikai resztyén hitnek mond ellent, Tanácsa az eddig legélesebb de teljesen idegen az egyház vádiratot adott ki a dél-afri- lényegétől is. Az egyház meg- kai faji megkülönböztetés el- szűnik egyház lenni, ha elfo- len. Megállapítja a vádirat, gadja vagy eltűri ennek az hogy ez az elv nemcsak a ke- elvnek a gyakorlását szegezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Hadd beszéljenek és vitatkozzanak róluk nyilvánosan az emberek. Ezért prédikált, tanított és írt szüntelen és fáradhatatlanul. A Kiskáté megírására is az a „siralmas nyomorúság” indította, melyet egyházlátogató kőrútjain tapasztalt. „Az egyszerű ember, különösen faluhelyen, semmit sem tud a keresztyén tanításból” — írja az előszóban. Majd a klérust vádolva így folytatta: „Hogyan feleltek majd Krisztusnak azért, hogy a népet olyan gyalázatosán elhanyagoltátok? ... Eltiltjátok az Űrvacsora egyik színét, és szigorúan végrehajtjátok emberi törvényeiteket, de közben nem törődtök azzal, hogy tudják-e a Miatyánkot, a Hiszekegyet, a Tízparancsolatot, vagy csak valamit is Isten igéjéből __” Lu ther tehát — és vele együtt az egész reformáció — teljes szívvel odafordult az egyszerű, „laikus” emberekhez. Mégpedig nem az igazság fölényével, vagy a „kioktatás” gőgjével, hanem alázattal és igen nagy szeretettel. Ahogyan Krisztus is járt-kelt és tanított az emberek között. A reformációban megtisztult egyház újra a felebarát szolgálatát helyezte előtérbe, s a szeretet kettős nagy parancsolatát állította a keresztyén hi- vők életének középpontjába: szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodatI Luther írásaiban, prédikációiban és egész reformátori munkásságában kifejezésre jut, hogy a keresztyén embernek nemcsak a hitben, hanem a szeretetben is meg kell újulnia. A keresztyén ember kötelessége a világban krisztusi szeretettel szolgálni. Minden keresztyén legyen a másik ember „Krisztusává”! Hitünknek is „szeretetben munkálkodó hit”-nek kell lennie, melynek gyümölcsei az ún. jócselekedetek, vagyis a felebarát szeretetben való szolgálata. Luther szerint a hitnek kettős irányú mozgása van: Isten kegyelmébe merül bele és Jézus Krisztussal lesz eggyé, hogy azután kimenjen a világba és a szeretetben odaforduljon a felebaráthoz. Luther segítőtársa és barátja, a reformáció másik nagy teológusa, Melanchton Fülöp is hasonlóan ír: „A keresztyén ember azt a feladatot kapta Istentől, hogy itt gyakorolja a hitet és az emberek iránti szeretetet.” A középkori pápás egyház eltévelyedése folytán, Isten akaratából így lett a reformáció egyháza az igazi, szolgáló egyházzá, mely Isten igéjének a szolgálatán keresztül az emberek szolgálatát, közelebbről az emberek testi-lelki javára és üdvösségére irányuló szolgálatot tekinti Istentől kapott, fő feladatának. A reformáció népének ezt a kettős szolgálatot kell ma is elvégezni. Ehhez pedig mély hitre, élő reménységre és igen nagy szeretetre van szüksége! Ma, több mint 450 évvel a reformáció után, újra meg újra azt a feladatot kapjuk Isten kezéből, hogy korlátokat nem ismerő szeretettel, az irgalmas felebarát gesztusában mutas suk meg az irgalmas Isten élő valóságát! A hitben és szeretetben megújult egyház szolgálata ma olyan, mint egy rádióállomásé: az evangélium hirdetése csak „közvetlen közelben1 hallható, akár csak a kisteljesítményű adók, hangja, de az egyház szeretetszolgálata sokkal messzebbre is elgyűrűzik, és tízszeres, sőt százszoros távolságban is „vehető” lesz, akár csak a nagy teljesítményű „szuperadók” hangja. Isten nek úgy tetszett, hogy a mi korunkban a hitből fakadó szeretet hullámhosszát tegye az egész világon elfogadhatóvá! Ezért olyan időszerű napjainkban is a reformáció üzenete, hogy meg kell újulnunk az igazi, gyümölcstermő hitben és az emberek iránt való, áldozatos szeretetben! Szerdahelyi Pál Csepregtől Sopronig Szeptember derekán D. Dr. Ottlyk Ernő püspök felavatta a szakonyi gyülekezethez tartozó CSEPREG nemrég elkészült új imaházát. A püspököt, aki felesége, az egyházmegye elnöksége, a szomszédos lelkészek és a szakonyi hívek kerékpáros és motorkerékpáros kíséretében érkezett, az imaterem napfényes udvarán Rác Ernő köszöntötte, aki többek között emlékeztetett arra, hogy Csepregen immár 350 éve nem járt evangélikus püspök. 1621-ben idegen, császári zsoldosok kiirtották gyökerestől Csepreg evangélikus népét. Ez a sötét háttér és egyháztörténeti előzmény teszi valóban értékessé ezt a kis imaházat, melybe beleépült özo. Pacher Sándorné és leánya: Jugovits Lajosné emléke éppen úgy, mint dr. Kolbenhe- yer Ottóé, aki szinte halála napjáig e nemes célért buz- golkodott. Ezért kapott annyi napsugarat, ez a várva-várt nap felülről is, belülről is. Az egykori evangélikus templomban éppen bérmálás folyik fényes külső keretek között, mikor az inkább szobának tetsző kis imaházban D. Dr. Ottlyk Ernő püspök arról szól, mi a templom jelentősége és rendeltetése a gyülekezet életében, majd igével és imádsággal felavatja az új hajlékot. Sokkal többen állnak az új imaház napos udvarán, mint ahányan falai között szoronganak. Ez a csepregi ünnepi óra beszédes jele annak, hogy a mi erőnk nem külső, hanem belső jellegű. Evangélium „pajtastílusban” épült templomokban és kis szobácskák- ban; kerékpáron jött szako- nyiak, kiszsidányiak és más irányból valók az új imaterem falai között és szabad ég alatt: énekelve, igét hallgatva és könyörögve. Ez az egyszerű forma visszautal egészen a reformáció koráig, mikor Csepreg még nagy és jelentős. SZAKONYBAN Németh Kálmán felügyelő köszönti a vendégeket, és unokája a gondnok unokájával együtt virágot hoz a püspökházas- pámak. Virág a vendégek kezében, az emberi együttélés Isten rendelte feltételeiről szóló püspöki prédikáció a szívekben, és gazdagon megterített fehér asztal a gyülekezeti teremben. Az együttlét hátterében meghúzódik szerény asszonyszívek áldozatos szeretete, szorgos Márta-ke- zek hűsége, egyszóval ismét a reformáció derűs életszemléletéből és sajátos kegyességéből fakadó napsugár. Este 6-kor már a nyári upp- salai. világgyűlés képei jelennek meg a SOPRONI GYÜLEKEZET nagytanácstermének fehér vásznán. Ezzel a befejező szolgálattal belekerül minden, ami aznap Csepregtől Sopronig történt, a mai egyház útjának és szolgálatának korszerű keretébe. A püspök a képek forgásában elmondja a világgyűlés menetét, az azon elfogadott főbb határozatokat, melyek mind békés holnapunk érdekében születtek. Bizony nagy a távlat Csepreg és Uppsala között. De ha Krisztus szerelme szorongat minket, akkor mindez mégis belefér egyetlen napba és e néhány soros tudósításba is. Weltler Rezső Népi-nemzeti egységben Az Országgyűlés legutolsó ülésszaka igen mozgalmas volt. A minisztertanács elnökének beszámolója a kormány bel- és külpolitikai tevékenységéről, azután a vasútról és a népi ellenőrzésről szóló törvények megalkotása, majd az interpellációk, s mindezzel kapcsolatban a kb. 50—60 felszólalás, és mindössze három nap alatt: nem kis teljesítmény volt. A felszólalásokból ma már nehéz megállapítani, hogy vajon a képviselők közül ki a párttag és ki a pártonkívüli. Nem azért, mintha a parlamentben ennek így kellene lennie. Hanem azért, mivel ma már az Országgyűlésen kívül is valóság a szövetségi népfrontpolitika, a népi-nemzeti egység. Nálunk a „pártonkí- vüli" kifejezés nem valami határozatlan, elmosódott, bizonytalan, vagy egyenesen reakciós embert jelöl, hanem mondhatnánk: pártonkívüli szocialistát. Népünk tagjai a döntő életkérdésekben egyformán gondolkodnak és együttműködnek. Az egyázi téren tevékenykedő un. békepapok is az előbb jellemzett helyzetben vannak. Nyilván ennek a tükre az Ország- gyűlés pap szónokának, az egyik leghaladóbb római katolikus lelkésznek, Dr. HORVÁTH RICHÁRD-nak a felszólalása. összefoglaljuk DR. HORVÁTH RICHARD felszólalásának fontosabb részleteit: De hát van-e olyan ország, ahol mindenki egységesen gondolkodik mindenben? És lesz-e valaha is így? Mi megfelelő valóságérzettel és jóakarattal immár két évtizede igyekeztünk a népi-nemzeti egységet megteremteni, elmélyíteni és szolgálni, és ahogyan a kormánybeszámolóból ez is kitűnik, sikeresen és mindig előrehaladva a humánum területén... Vallási kérdésben fennálló lényeges különbségek még nem zárják ki a konvergenciát az evilági feladatok megoldásában. „A földi feladatok megvalósítása körében” — tanította XXIII. János pápa — „együtt lehet működni az ateistákkal, ha a cél jó és ha jó származik az együttműködésből”. A cél jó: a nemzet egysége a jó körül, a béke, a szolidaritás, az ember java, a társadalmi igazságosság, a fejlődés körül. Amikor mi békét akarunk, itt bent is és az egész világon is, amikor mi szolidaritásunkkal odaállunk akár Vietnamban, akár a Közelkeleten, akár Nigériában, akár közvetlen szomszédságunkban: Csehszlovákiában, embertársaink mellé, hogy segítsük őket, ez csak jó és helyeselhető. Az ember az igazság, az igazságosság és a szabadság levegőjében tud és szeret csak élni. Semmilyen emberi dologban nem lehet azonban abszolút mértékkel mérni. Mert az én abszolút igazságom és szabadságom nem lehet a másik ember igazságának és szabadságának a megcsorbítója. Itt a minden becsületes és jóakaratú ember lehető igazságáról, szabadságáról és értékéről van szó. Úgy érezzük és biztosan feltételezhetjük, hogy kormányzatunk továbbra is ezen az úton akar előbbre menni. Nekünk is, hívő embereknek, egyházi embereknek, mindenkor meg kell hallanunk társadalmunk fájdalmait, vágyait, örömeit, reményeit és eredményeit. DR. HORVÁTH RICHARD szavaira FOCK JENŐ miniszterelnök külön kitért válaszbeszédében, melyben a felszólalásokkal foglalkozott. A beszéd párttagok és pártonkívüliek körében egyaránt jó fogadtatásra talált: éftékes hozzájárulást jelent a népi-nemzeti egység, a szövetségi népfrontpolitika tudatosításához és elmélyítéséhez, párttagok és pártonkívüli hazafiak, ateisták és vallásos hívek áldásos együttműködéséhez. D. Dr. Vető Lajos Lemásolt életek Keresztelő volt a Kacsai családban. A dédunoka is az István nevet kapta. Ű volt most már a negyedik István, mert a dédapától kezdve a család minden elsőszülött férfi tagja ezt a nevet kapta a kereszteléskor. Az anyakönyvbe történő beíráskor megkérdeztem az édesapát, hogy vajon e kis „trónörökös" is olyan temp- lombajáró, hűséges egyháztag lesz-e, mint ő meg apja és nagyapja? A három férfi a Kacsai családban többek közt arról volt ismert az egész gyülekezet, sőt a község népe előtt, hogy vasár- és ünnepnapokon énekeskönyvükkel kezükben együtt mentek a templomba. Az nagyon ritkán fordult elő, hogy betegség vagy más kényszerítő körülmény miatt az egyik vagy a másik elmaradt az istentiszteletről. A három férfi nem csak a templom látogatásban volt mindig együtt, hanem az igének való engedelmességben, a kötelességteljesítésben és a szeretet cselekedeteinek gyakorlásában is. Kérdésemre a boldog édesapa azt felelte: — Remélem, igen. Templomos lesz a fiam is. — Mire alapítod ezt a reménységedet? — Elsősorban Istenre. Másodsorban pedig arra a módszerre, amely családunkban már a harmadik nemzedéken át uralkodik. — Elárulnád-e nekem e módszert? — Szíves örömest. Hisz ez nem hétpecsétes titok. Szaggatottan jöttek elő a mondatok, mint annak a diákA LUTHERÄNIA november 3-án, vasárnap délután a 6 órai istentisztelet keretében a Deák-téri templomban BACH MÜVEIBŐL KANTÁTA-ESTET TART c-moll fantázia Geistliche Lieder E-dur tokkáta 23. kantáta Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. KÉKÉN ANDRÁS nak ajkáról a felelet, aki nem készült alaposan. Lassan, elgondolkodva húzódzkodnak elő ajkáról a szavak. — Nagyapám kezdte el nagyanyámmal együtt az otthoni biblia-olvasást imádkozva és énekelve. Ebbe belevonták szüléimét és bennünket, unokákat is. A heti munkánkat szombat estig úgy végeztük és végezzük el mindig, hogy a vasárnapi istentisztelettől semmi se vonhasson el bennünket. Nagyszüle- im ebben nem ismertek lazaságot és könnyelműséget. Most is azt mondják: „Az nekünk nem is lehet vasár- vagy ünnepnap, ha nem megyünk templomba”. Ezért vasár- és ünnepnapokon is korán kelünk, hogy idejében elvégezhessük a házi állatok és a konyha körüli munkákat. A pihenést délutánra hagyjuk. A harmadik harangszó előtt 10 perccel mi már elindulunk hárman a templomba. Egy-két perccel később a család nőtagjai. Isten házában figyelünk. Mindig hozunk haza szívünkben valamit. Otthon ebéd után az asztalnál együtt beszéljük meg a hallottakat. Tetszik tudni, nagyapám nem szónok, édesapám se. Nem is szaporítják a szót az igével kapcsolatosan az asztalnál. Legtöbbször egy-két mondatban összefoglalják a prédikáció tartalmát, és ennek a megtartására buzdítanak, ök járnak elöl, ők mutatnak jó példát az Igével való helyes foglalkozásra, vagyis az ige megtartására. Édesapám sokszor mondja., hogy nem sok igét kell olvasni, hanem azt, amit vasárnap hallunk, meg kell tartani. Ez a helyes bibliaolvasás, igehallgatás. Azt hiszem, hogy ebben a példamutatásban van a titka annak, hogy nagyapámmal jár édesapám és én is templomba. Az ő példájuk mindennél jobban nevel. Itt egy kicsit megállt a beszédben és ránézett a keresztmama karjain nyugvó legifjabb Kacsai Istvánra, aki mozgolódni kezdett a pólyában. Mintha ettől a nézéstől új erőre kapott volna, így folytatta: — Arra törekszem, hogy lemásoljam apám életét, ö nagyapa életét próbálja leutánozni, s igyekszik nekem jó példát adni. Szeretnék én is jó példa lenni kicsi fiam szá- mára. Maróti János \
