Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-08 / 36. szám

Isteni dráma

Mikeás 6,1—8

A világ színpadának függönye hullik le elöltünk. A színpad egyik oldalán látjuk a választott népet, Isten gyülekezetét — a vádlottak padján. A színpad másik oldalán látjuk az egész teremtett világot, mert neki jelen kell lennie, amikor Isten számadásra hívja népét. A színpadi előtérben áll a próféta, mint valami modern narrátor, aki Isten megbízásából és nevében irányítja az egész isteni drámát.

A dráma azzal kezdődik, hogy elhangzik Isten vádirata. A hang kemény és mégis csupa melegség. Mit vétettem ellened, én népem? Ugyan mivel fárasztottalak el? Válaszolj nekem'. Talán nem tettem meg mindent érted attól a naptól kezdve, amikor kivezettelek Egyiptomból, egészen a mai napig. Hát nem adtam neked vezetőket, akik minden nehézséget leküzdve végigvezettek a pusztán egészen az ígéret földjéig? Nem voltam igazságos minden tettemben? Nem teljesítettem minden ígéretemet? Nem voltam igaz Isten? Miért bizonytalankodtok?

A dráma másik felvonásában elhangzik a választott nép válasza az isteni vádiratra. Micsoda gúnyos, az Isten gyülekezetéhez nem méltó válasz! Egészen elbizonytalanodtunk, nem tudjuk, mit kezdjünk ezzel az Istennel. Hiszen áldoztunk neki bőségesen: folyt az áldozati borjak vére, patakokban folyt az ételáldozat olaja! Mit adjunk még ennek az Istennek, hogy elégedett legyen velünk? Talán állandóan csak hajlonganunk kell előtte? Talán a legdrágábbat, elsőszülött fiamat is feláldozzam neki? Az egész életemet kell ennek az Istennek a szolgálatába állítanom? Mit kíván még tőlünk? Mit akar még tőlünk, amit már úgyis meg nem tettünk azért, hogy megbocsássa bűneinket és hitszegésünket?!

A harmadik felvonásban a próféta-narrátor szájából hangzik el Isten válasza a gyülekezet „vádiratára". Isten újra meg újra megmondta neked, ó ember, mi a jó és mit kíván tőled az Űr! Az Isten nem csupán azt kéri tőled, hogy őt szeresd és neki tégy a kedvére. Az Isten nem önző! Az Isten azt követeli tőled, hogy légy a munkatársa és végezd embertársaid körében mindazt, amiért kiválasztott és munkába állított. Ahogyan Isten eltávolította az útból azt az egyenetlenséget, ami megzavarta, sőt lehetetlenné tette a közösséget vele és gyülekezetével, t. i. a bűnt, ugyanúgy kell a választott népnek és a nép minden egyes tagjának eltávolítania az útból minden olyan egyenetlenséget és igazságtalanságot, ami megakadályozza, hogy a szeretet érdekközössége alakuljon ki az emberi társadalomban és annak minden kisebb közösségében. A választott népet azért rendelte Isten a világba, hogy ott legyen az emberi méltóságnak, az igazi emberségnek a szószólója és minden társadalmi igazságtalanságnak a szívós ellensége. Ez az Isten akarata. Ezért a szent célért kell a gyülekezetnek az Isten munkatársává izmosodnia. Irgalmas felebarátnak kell lennie annyira, hogy szerelmese lesz a teremtő Isten parancsolatainak ebben a világban.

De ez még mind nem elég! Le kell vetkőznie azt a gőgöt, hogy mint Isten választott népe és gyülekezete különb minden másnál. Az elbizakodottságnak és gőgnek, az önigazságnak és dicsekvésnek nincs helye-a-gyülekezetben és annak tagjaiban! Ha mindazt megtettétek volna, amit megparancsoltam nektek — mondja Isten —, még mindig adósok vagytok, még mindig ti tartoztok nekem. Ezért legyen a magatartásotok szerény és alázatos és tudnotok kell, hogy az Isten a kövekből is tud — ha akar — fiakat és tanítványokat, tanúkat és az igaz emberség harcosait teremteni magának!

Ez az isteni dráma a mi drámánk is. A keresztyén egyháznak tudnia kell, hogy Isten újra meg újra számadásra szólítja fel: hogyan gazdálkodott a neki adott kinccsel, az evangéliummal. Nem a világnak valamelyik eldugott sarkában, nem hermetice elkülönülve történik meg ez a felelősségre vonás, hanem a világban és annak jelenlétében. Itt tűnik ki, hogy milyen sokszor belefáradunk a szolgálatba, a tanúskodásba. Itt tűnik ki, hogy milyen sokszor tartjuk igazságtalannak Istent, mert nem a mi emberi értelmezésünk szerint alakítja egyháza életét és sorsát. Itt tűnik ki, hogy a sok szép templomi istentisztelet csak akkor igazi és Istennek tetsző, ha amö- gött ott van az egész ember. Ha nem „a kosok ezreivel, esztendős borjakkal és illatos olajjal", tehát nem szép szavakkal és zsoltárokkal magasztaljuk csupán az Istent, hanem egész életünkkel végezzük küldetésünket a világban, az egyházban, a családban, a társadalomban és annak minden egyes munka- területén.

Felelősek vagyunk — mint Isten munkatársai — azért, hogy az embert az emberrel, népeket a népekkel, fajokat a fajokkal, szegényeket a gazdagokkal szembeállító „egyenetlenségek”, igazságtalanságok megszűnjenek. És ha mindezt megtettük, „járjunk alázatosan” Istenünkkel!

Dr. Pálfy Miklós

A PAPNÖTLENSÉG ELLEN

A papnőtlenség elleni tilta- a müncheni egyetem katolikus kozás hullámai nem ültek el a teológusainak 94,4%-a foglalt katolikus egyházban. Üjabban állást a papnőtlenség ellen.

A^.-----------------..-------------------------■--------------------------------------------------------------A család az „élet tűzhelye”. Kettős értelemben is. Az emberi élet tovább plántálódásá- nak, az utódok születésének és felnevelésének a legmegfelelőbb helye. És ugyanakkor a legszűkebb, de legteljesebb emberi közösség: a házastársi és szülői-gyermeki szeretet fénye, melege sugárzik belőle.

A Szentírás a teremtéstörténetben így jelöli meg Isten akaratát ezen a területen: „Férfiúvá és nővé teremtette őket. Megáldotta őket, azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet!” És: „Azután azt mondta az Üristen: Nem jó az embernek egyedül lennie: alkotok neki segítőtársat, hozzá illőt.” (1 Móz 1,28 és 2,18 — új fordítás). A házasság és a családi élet igazi értelme Isten igéje szerint ez a kettő, — együtt, egyenlő hangsúllyal és szétszakíthatatlanul. A házastársak szerelme, egymásért élése. És a gyermekáldás, mint egymás iránti szeretetük gyümölcse. (Milyen csodálatos, mély értelmű is ez a szavunk: gyermekáldás!) Ha egy házasságban hiányzik, bármennyire szeretnék is a házastársak, azért az a házasság még nem veszítette el értelmét: ott van még benne Istentől adott célként a házastársak életközössége. De ha maguk állnak a gyermekáldás útjába és nem akarnak gyermeket, akkor Isten akaratával, a házasélet teljes értelmével kerülnek szembe. Mert Isten teremtő akarata az, hogy a házasság családdá legyen.

A házasélet mindkét vonatkozásában — a házastársi viszonyban és a gyermekáldás kérdésében is — felelősségteljes keresztyén erkölcsi magatartást kíván tőlünk. Ahogyan az élettárs kiválasztását, ugyanúgy a gyermekáldás vállalását sem az ösztönökre, a „természetre” vagy a „véletlenre” bízta Isten. Hanem egész emberi valónkat — tehát értelmünket, érzelmeinket és erkölcsi akaratunkat, lelkiismeretünket — átfogó, felelős döntésünkre. Ki merné azt állítani, hogy Isten az emberi

életnek ezen az egyik legdöntőbb területén kívánná meg a házastársaktól, hogy értelmük és akaratuk kikapcsolásával egyszerűen a „természet folyására” bízzák magukat? Az Isten gondviselő szeretetébe vetett hit az élet egyetlen területén sem zárja ki, hanem nyilvánvalóan magában foglalja felelős lelkiismereti döntéseinket. A családi életben, a gyermekáldás kérdésében is. Ez természetesen a téves megítélés és döntés, sőt a vele való visszaélés kockázatát is magában foglalja, — de lehet-e és szabad-e ezért a házastársak lelkiismereti döntését ezen az életfontosságú területen elutasítanunk? Semmiesetre sem. Ma az egyházak felelős képviselői között ebben a kérdésben nincs eltérés.

A különbség az egyházak és a keresztyén etikusok felfogásában másutt jelentkezik. Keresztyén szülők Isten előtti, közös döntéssel igent mondanak a gyermekáldásra, — ez az egyik, a normális és probléma- mentes eset. De a lelkiismereti döntés ismerhet olyan helyzeteket is, amikor ugyanilyen, Isten előtti felelőséggel és közös meggyőződéssel úgy látják: nem szabad a gyermekáldást ívagy a további gyermekáldást) vállalniuk. Milyen módon érvényesíthetik ilyen esetben felelős erkölcsi döntésüket?

A római katolikus egyház régtől fogva azon a nézeten van, hogy a szülői döntés érvényesítésének ilyen esetben a természetes lehetőségek határai között kell maradnia; a születéskorlátozásban semmilyen „nem természetes módszert” nem vehetnek igénybe. Ezzel együtt jár, hogy a házastársaknak vagy teljesen le kell mondaniuk egymásról, vagy házaséletüket bizonyos fogamzásmentesnek tartott időszakokra kell korlátozniuk. A reformáció egyházainak etikusai ezzel szemben túlnvomó többségükben úgv látják, hogv erkölcsi döntés szempontjából nem lehet a házaséletben küMilyen jó is neked!

Milyen jó is Enikőnek, negyediknek született, nem fogynak el így mellőle sohasem a gyerekek.

Kint Marika tologatja délelőtt, ha süt a nap,

■nincs olyankor a világon sehol nála boldogabb.

Ha kis ágyában sírdogáü, Csaba rögtön fut oda:

Baba, baba, babucikám mindjárt jön Édesanya.

S délután, mikor a két nagy már az iskolában van, Lacika telepszik mellé, s mesél néki boldogan.

Tarka képeskönyvet visz, magyaráz és mutogat, mintha bizony már Enikő értené a szavakat.

Nem érti még, hogy érthetné, csak érzi, nincs egyedül, mindig vidám, elégedett, s kicsi save úgy örül.

Négy hónapos kis Enikő ó milyen jó is neked!

Életedet beragyogja a testvéri szeretet.

Hanvay T. Mária

lönbséget tenni természetes és az emberi értelem vagy tudomány által adott születéskorlátozási lehetőségek között. Mindegyiknek megvannak a maga kockázatai és veszélyei; nincs egyetlen olyan járható út sem ebben a kérdésben — beleértve a teljes vagy időleges aszkézis tanácsát is — amely problémamentes lenne, ne járna kockázattal vagy a vele való felelőtlen visszaélés lehetőségével.

A „Humanae vitae” kezdetű pápai enciklika a legutóbb újra világszerte felvetette ezt a sokat vitatott kérdést. VI. Pál pápa több évi feszült várakozás után meghozta döntését, és a római katolikus morálteológusok egy részének és a katolikus hivők millióinak várakozásával ellentétben az említett, tradicionális álláspont fenntartása mellett döntött. Mint mondta, egyfelől az egyházi tanítás folytonosságát, másfelől a felebaráti szeretet és az emberi méltóság szempontjait tartotta szem előtt ebben a döntésben. Tiszteletben tartva a pápa személyes megyőződését, mégis az az álláspontunk: 1. Az „egyházi tradíció folytonossága” nem lehet döntő szempont ilyen nagysúlyú, milliók családi életét a legmélyebben érintő kérdésben. 2. A felebaráti szeretet szempontja éppen azt kívánta volna, hogy a pápai döntés jobban vegye figyelembe milliók súlyos lelkiismereti konfliktusait és különösen a fejlődésben elmaradt, százmilliók éhségével küzdő világrészek különleges problémáit ezen a területen. 3. Az emberi méltóság szempontja nem érvényesül-e inkább akkor, ha törvényszerű tilalmak helyett a keresztyén házastársak Isten előtti, komoly lelkiismereti döntésére bízzuk, hogy az ún. természetes és a értelem, illetve a modern tudomány által adott lehetőségek közül melyik utat választják. Ügy látjuk, a római katolikus morálieológia ma is jobban bízik itt a törvényszerű előírások erejében, mint a keresztyén hit felelősségében és belső szabályozó hatalmában. Érthető, hogy a pápai döntés olyan sók csalódást és elutasítást okozott — még római katolikus területeken is — világszerte.

Ugyanakkor nincs különbség a keresztyén etikusok között ezután sem abban, hogy a terhesség megszakítása kezdődő élet elpusztítása; ezért beleütközik Isten törvényébe. A keresztyén etika itt, egyes határesetektől eltekintve, mint amikor például az édesanya életének megmentéséről van szó,

csak az anyaság és a gyermek«

áldás áldozatok árán való megőrzésére és megbecsülésére hívhat fel.

A születések alacsony arányszáma — a fejlődő országoktól eltekintve — ma szinte mindenütt súlyos kérdés. Ennek bonyolult okai vannak. Kétségtelenül szerepet játszanak benne anyagi életkörülmények is: a lakásviszonyok, a „kiscsalád életforma” elterjedése és az édesanya egyedül maradása a „kettős műszak” terhével, a gyermekhalandóság rohamos csökkenése stb. A gyermektelen és kevésgyermekes házasságok feltűnő megnövekedésének azonban elsősorban mégis erkölcsi okai vannak: félelem a több gyermek felnevelésével járó gondoktól és lemondástól, a házastársak önzése és kényelemszeretete, az „előbb kocsi, aztán kicsi” mentalitás, a házasság egyoldalúan szexuális felfogása stb. Igazolja ezt, hogy gyermektelen és egykés házasságok az átlagon felül jómódúaknái a leggyakoribbak.

Mi tehát a gyermekáldás kérdésében az igazán döntő problémát nem a természetes vagy nem természetes születéskorlátozás módjában látjuk,, hanem sokkal mélyebben: vállalják-e a házastársak boldogan és még áldozatok árán is az Istentől nekik rendelt, házaséletüktől elválaszthatatlan szülői hivatást, vagy minél későbbre és minél szűkebb körre szeretnék-e azt visszaszorítani? A család keresztyén élettörvénye itt is a másokért élni tudó szeretet belső parancsa. S aki ezt vállalja, megtapasztalj aj „A nagy családban több az emberiesség, szélesebb a látóhatár, nagyobb a nyíltság a felebarát bajai iránt; kevesebb a luxus, de annál több a szeretet” (Oyen).

Szívből örülünk annak, hogy államrendünk egyre újabb törvényes intézkedésekkel és anyagi segítséggel siet a leendő és kisgyermekes anyák, a sok- gyermekes családok védelmére. De látnunk kell azt is, hogy az egyháznak, a keresztyénségnek is megvan itt a maga jelentős etikai szolgálata társadalmunk, életében: a szülői hivatásnak, a gyermekáldásnak, a sokgyermekes családoknak a megbecsülésére nevelésben és a keresztyén családok jó életpéldáján keresztül. Ha a keresztyén- ség valóban komolyan veszi és széles körben gyakorolja ezt az etikai-diakóniai szolgálatát, akkor a felebaráti szeretet egyik legközvetlenebb és legidőszerűbb feladatát végzi a mai világban.

Dr. Nagy Gyula

Derűs sorok

Az özvegy kacsa

A két világháború között a csabaiak kedves papja volt Ja- kabfi György. Különösen a temetési szónoklatait kedvelték. Ha nem is ő volt a hetes, sok család akkor is őt kívánta, inkább megfizette a mellőzött lelkésznek is a stólát. Jakabfi soronkívüli szolgálatát pedig rendszerint gavallérosan honorálta.

Az egyik temetés után egy szépen feketébe öltözött mamóka kereste fel Jakabfit:

— Tiszteltetik a Nagy tiszteletű Urat a Z .. .-ék, tessék szívesen fogadni ezt a csekélységet — és egy gyönyörű hízott kacsát emelt ki a kaskából. Várta a hatást, amit a szép állat majd kivált a lelkészből. A hatás azonban egészen más lett, mint amire számított. Mert Jakabfi a maga szokott kedvességével megkérdezte:

— Aztán mondja csak, talán bizony özvegy ez a kacsa?

— Miből tetszik ezt gondolni? — kérdi megrökönyödve a mamóka.

— No, én csak abból, hogy nincsen párja! — hangzott a meglepő válasz.

D. GY. gyűjtése

Az utolsó evangélikus Madách

Temetnek Sztregován. Kisgyereket kísér a temetőbe Henriczy Ágoston, az evangélikus pap. A gyülekezet énekel. Szembe jön Madách Imre, a lelkész mellé áll és csatlakozik a menethez. A gyülekezet énekel. „Miféle ének ez”?, kérdezi a költő, aki jó zenész is volt. „Dédapád irta, Madách János, saját kisgyermeke halálára. Azóta gyerektemetéseken mindig elénekeljük”, válaszol Henriczy. A gyülekezet énekel:

Isten van velem,

Neki adom bús szívemet:

Tetszése, végzése Azt bünteti, akit szeret;

Híveit, gyermekit Megszánja, megáldja:

Üdvösségünk lesz a kereszt!

A hétversszakos szép ének „Kedves gyermek temetésére” címszó alatt a Tranoscius énekeskönyv 916. éneke. Ma is fel-felhangzik, mikor kis koporsót kísérnek a temetőbe. Ma-1 dách János irta, az utolsó evangélikus Madách.

Az első — Péter volt, Madách Péter. Kemény katonaember, végvári harcok kapitánya. Rimay János, Balassi Bálint nagy költőnk barátja és költőutóda segítette át az evangélikus hitre. (Rimay János maga is Madách-rokon, édesanyja Madách Krisztina. Péter nyomán a Madách-család öt nemzedéke evangélikus. Egyik buzgóbb, mint a másik. Ok építik a sztregovai evangélikus templomot, amely azóta is szinte szerves része a Madách- kastélynak. A torony homlokán hitvallás volt a felirat:

Sztregovát, Kisfalut, Kislibercset, Kelecsént

Luther szent tanai jól áthatották.

„Lutheránus ferveus”, magyarul: „tüzes lutheránus", — ez a jellemzés olvasható a Ma- dách-családfán Madách János neve után. Életrajzírói pedig így jellemzik: „... Többet törődött egyházával, mint gazdaságával, igen buzgó evangélikus, egyházi énekeket írt, s követségeket vezetett Bécsbe vallási sérelmek ügyében...” Ma is meghatva olvassuk 175.5. október 6-án, Becsből kelt levelét arról, hogy immár hetek óta vár „personalis audientia”-ra, személyes kihallgatásra a császárnál, hogy előterjeszthesse hittestvérei panaszát. A végén — saját pénze fogytán — kölcsönökből él, míg aztán november végén kitiltották Bécs- ből, mint „a protestánsok izgatóját".

Apjától tanulta, Lászlótól jó példában az áldozatos egyházszeretetet. Madách László és

felesége Űjfalussy Zsuzsanna — többek között — „szépszavú és messzehangzó” harangot adományozott a sztregovai evangélikus templomnak.

Ősi Luther-barátság emlékével is „büszkélkedhetett” Madách János. Felesége, Fabricius Eufrozina, egyenes leszármazottja Fabricius János nürnbergi evangélikus lelkésznek, aki Tetzel heves támadója, Luther és Me- lanchton személyes jó barátja volt.

Sztregova leégett; templomostul, falustul, porig — 1758-ban. Madách János, a „tüzes lutheránus” az újjáépítésben tönkrement és bánatába belehalt. Gyenge özvegyasszony és tehetetlen árva maradt utána, a kis Sándor.

Migazzi Kristóf, váci püspök nem mindennapi alkalmat ragadott meg, mikor az árva Madách Sándor hóna alá nyúlt, magához vette, felneveltette és — római katolikussá tette. Madách Sándor neves jogász lett; a Martino- vics-féle összeesküvés vádlottjainak egyik védője. Unokája Madách Imre, a költő. Neki tehát már római katolikusnak kellett születnie.

De a vér nem vált vízzé. A költő szülei, idősb Madách Imre és Majthényi Anna úrvacsorái aranykelyhet ajándékoztak a sztregovai evangélikus egyháznak. S mikor megszületett elsőszülött fiuk, Imre, a későbbi költő, keresztapának az akkori sztregovai evangélikus lelkészt, Bukva Györgyöt kérik meg.

Madách Imre evangélikus vonzalma közismert. Szinte minden barátja evangélikus. Szontagh Pál, a jeles egyházkerületi felügyelőnk: a szandai Sréterek: János, Horác és Miklós; Jeszenszky Danó, a balassagyarmati egyházközség felügyelője; Pajor István, balassagyarmati evangélikus iskolaszéki elnök; Henriczy Ágoston, sztregovai lelkészünk, akivel nagy művének, Az ember taragédiájának bibliai keretszíneit részletesen megbeszélte. S mennyi mindent mond az, hogy a Tragédia falanszterjelenetében, a történelem négy jelese között elsőnek Luthert lépteti színre, a hitbeli állhatatosság példájaként. — Féltve őrzünk egy levelet 1863-ból, amelyben Madách Imre arról értesíti Henriczy Ágoston lelkészt, hogy a sztregovai evangélikus templom elavult orgonáját — saját költségén — korszerűvé építteti át.

Mindezekben Madách János buzgó hite sugárzott tovább. Az utolsó evangélikus Madá- ché.

1768-ban halt meg. Éppen 200 éve. Ezért is emlékeztünk meg róla — ma!

Szabó József

A gyermekáldás és egyház