Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-08 / 36. szám

Isteni dráma Mikeás 6,1—8 A világ színpadának függönye hullik le elöltünk. A színpad egyik oldalán látjuk a választott népet, Isten gyülekezetét — a vádlottak padján. A színpad másik oldalán látjuk az egész te­remtett világot, mert neki jelen kell lennie, amikor Isten szám­adásra hívja népét. A színpadi előtérben áll a próféta, mint valami modern narrátor, aki Isten megbízásából és nevében irányítja az egész isteni drámát. A dráma azzal kezdődik, hogy elhangzik Isten vádirata. A hang kemény és mégis csupa melegség. Mit vétettem ellened, én népem? Ugyan mivel fárasztottalak el? Válaszolj nekem'. Talán nem tettem meg mindent érted attól a naptól kezdve, amikor kivezettelek Egyiptomból, egészen a mai napig. Hát nem adtam neked vezetőket, akik minden nehézséget leküzd­ve végigvezettek a pusztán egészen az ígéret földjéig? Nem voltam igazságos minden tettemben? Nem teljesítettem min­den ígéretemet? Nem voltam igaz Isten? Miért bizonytalan­kodtok? A dráma másik felvonásában elhangzik a választott nép vá­lasza az isteni vádiratra. Micsoda gúnyos, az Isten gyülekezeté­hez nem méltó válasz! Egészen elbizonytalanodtunk, nem tud­juk, mit kezdjünk ezzel az Istennel. Hiszen áldoztunk neki bő­ségesen: folyt az áldozati borjak vére, patakokban folyt az ételáldozat olaja! Mit adjunk még ennek az Istennek, hogy elégedett legyen velünk? Talán állandóan csak hajlonganunk kell előtte? Talán a legdrágábbat, elsőszülött fiamat is fel­áldozzam neki? Az egész életemet kell ennek az Istennek a szolgálatába állítanom? Mit kíván még tőlünk? Mit akar még tőlünk, amit már úgyis meg nem tettünk azért, hogy megbo­csássa bűneinket és hitszegésünket?! A harmadik felvonásban a próféta-narrátor szájából hang­zik el Isten válasza a gyülekezet „vádiratára". Isten újra meg újra megmondta neked, ó ember, mi a jó és mit kíván tőled az Űr! Az Isten nem csupán azt kéri tőled, hogy őt szeresd és neki tégy a kedvére. Az Isten nem önző! Az Isten azt követeli tőled, hogy légy a munkatársa és végezd embertársaid körében mindazt, amiért kiválasztott és munkába állított. Ahogyan Isten eltávolította az útból azt az egyenetlenséget, ami megza­varta, sőt lehetetlenné tette a közösséget vele és gyülekezeté­vel, t. i. a bűnt, ugyanúgy kell a választott népnek és a nép minden egyes tagjának eltávolítania az útból minden olyan egyenetlenséget és igazságtalanságot, ami megakadályozza, hogy a szeretet érdekközössége alakuljon ki az emberi társa­dalomban és annak minden kisebb közösségében. A választott népet azért rendelte Isten a világba, hogy ott legyen az emberi méltóságnak, az igazi emberségnek a szószólója és minden tár­sadalmi igazságtalanságnak a szívós ellensége. Ez az Isten akarata. Ezért a szent célért kell a gyülekezetnek az Isten munkatársává izmosodnia. Irgalmas felebarátnak kell lennie annyira, hogy szerelmese lesz a teremtő Isten parancsolatai­nak ebben a világban. De ez még mind nem elég! Le kell vetkőznie azt a gőgöt, hogy mint Isten választott népe és gyülekezete különb minden másnál. Az elbizakodottságnak és gőgnek, az önigazságnak és dicsekvésnek nincs helye-a-gyülekezetben és annak tagjaiban! Ha mindazt megtettétek volna, amit megparancsoltam nektek — mondja Isten —, még mindig adósok vagytok, még mindig ti tartoztok nekem. Ezért legyen a magatartásotok szerény és alázatos és tudnotok kell, hogy az Isten a kövekből is tud — ha akar — fiakat és tanítványokat, tanúkat és az igaz ember­ség harcosait teremteni magának! Ez az isteni dráma a mi drámánk is. A keresztyén egyház­nak tudnia kell, hogy Isten újra meg újra számadásra szólít­ja fel: hogyan gazdálkodott a neki adott kinccsel, az evangé­liummal. Nem a világnak valamelyik eldugott sarkában, nem hermetice elkülönülve történik meg ez a felelősségre vonás, hanem a világban és annak jelenlétében. Itt tűnik ki, hogy milyen sokszor belefáradunk a szolgálatba, a tanúskodásba. Itt tűnik ki, hogy milyen sokszor tartjuk igazságtalannak Is­tent, mert nem a mi emberi értelmezésünk szerint alakítja egyháza életét és sorsát. Itt tűnik ki, hogy a sok szép templo­mi istentisztelet csak akkor igazi és Istennek tetsző, ha amö- gött ott van az egész ember. Ha nem „a kosok ezreivel, esz­tendős borjakkal és illatos olajjal", tehát nem szép szavakkal és zsoltárokkal magasztaljuk csupán az Istent, hanem egész életünkkel végezzük küldetésünket a világban, az egyházban, a családban, a társadalomban és annak minden egyes munka- területén. Felelősek vagyunk — mint Isten munkatársai — azért, hogy az embert az emberrel, népeket a népekkel, fajokat a fajok­kal, szegényeket a gazdagokkal szembeállító „egyenetlenségek”, igazságtalanságok megszűnjenek. És ha mindezt megtettük, „járjunk alázatosan” Istenünkkel! Dr. Pálfy Miklós A PAPNÖTLENSÉG ELLEN A papnőtlenség elleni tilta- a müncheni egyetem katolikus kozás hullámai nem ültek el a teológusainak 94,4%-a foglalt katolikus egyházban. Üjabban állást a papnőtlenség ellen. A^.-­----------------..-------------------------■--------------------------------------------------------------­A család az „élet tűzhelye”. Kettős értelemben is. Az em­beri élet tovább plántálódásá- nak, az utódok születésének és felnevelésének a legmegfele­lőbb helye. És ugyanakkor a legszűkebb, de legteljesebb emberi közösség: a házastársi és szülői-gyermeki szeretet fé­nye, melege sugárzik belőle. A Szentírás a teremtéstörté­netben így jelöli meg Isten akaratát ezen a területen: „Férfiúvá és nővé teremtette őket. Megáldotta őket, azt mondta nekik Isten: Szaporod­jatok, sokasodjatok és töltsé­tek be a földet!” És: „Azután azt mondta az Üristen: Nem jó az embernek egyedül lennie: alkotok neki segítőtársat, hozzá illőt.” (1 Móz 1,28 és 2,18 — új fordítás). A házasság és a csa­ládi élet igazi értelme Isten igéje szerint ez a kettő, — együtt, egyenlő hangsúllyal és szétszakíthatatlanul. A házas­társak szerelme, egymásért élése. És a gyermekáldás, mint egymás iránti szeretetük gyü­mölcse. (Milyen csodálatos, mély értelmű is ez a szavunk: gyermekáldás!) Ha egy házas­ságban hiányzik, bármennyire szeretnék is a házastársak, azért az a házasság még nem veszítette el értelmét: ott van még benne Istentől adott cél­ként a házastársak életközös­sége. De ha maguk állnak a gyermekáldás útjába és nem akarnak gyermeket, akkor Is­ten akaratával, a házasélet tel­jes értelmével kerülnek szem­be. Mert Isten teremtő akarata az, hogy a házasság családdá legyen. A házasélet mindkét vonat­kozásában — a házastársi vi­szonyban és a gyermekáldás kérdésében is — felelősségtel­jes keresztyén erkölcsi maga­tartást kíván tőlünk. Ahogyan az élettárs kiválasztását, ugyanúgy a gyermekáldás vál­lalását sem az ösztönökre, a „természetre” vagy a „vélet­lenre” bízta Isten. Hanem egész emberi valónkat — tehát értelmünket, érzelmeinket és erkölcsi akaratunkat, lelkiis­meretünket — átfogó, felelős döntésünkre. Ki merné azt ál­lítani, hogy Isten az emberi életnek ezen az egyik legdön­tőbb területén kívánná meg a házastársaktól, hogy értelmük és akaratuk kikapcsolásával egyszerűen a „természet folyá­sára” bízzák magukat? Az Is­ten gondviselő szeretetébe ve­tett hit az élet egyetlen terüle­tén sem zárja ki, hanem nyil­vánvalóan magában foglalja felelős lelkiismereti döntésein­ket. A családi életben, a gyer­mekáldás kérdésében is. Ez természetesen a téves megíté­lés és döntés, sőt a vele való visszaélés kockázatát is magá­ban foglalja, — de lehet-e és szabad-e ezért a házastársak lelkiismereti döntését ezen az életfontosságú területen eluta­sítanunk? Semmiesetre sem. Ma az egyházak felelős képvi­selői között ebben a kérdésben nincs eltérés. A különbség az egyházak és a keresztyén etikusok felfogá­sában másutt jelentkezik. Ke­resztyén szülők Isten előtti, közös döntéssel igent monda­nak a gyermekáldásra, — ez az egyik, a normális és probléma- mentes eset. De a lelkiismereti döntés ismerhet olyan helyze­teket is, amikor ugyanilyen, Isten előtti felelőséggel és kö­zös meggyőződéssel úgy látják: nem szabad a gyermekáldást ívagy a további gyermekál­dást) vállalniuk. Milyen mó­don érvényesíthetik ilyen eset­ben felelős erkölcsi döntésü­ket? A római katolikus egyház régtől fogva azon a nézeten van, hogy a szülői döntés érvé­nyesítésének ilyen esetben a természetes lehetőségek hatá­rai között kell maradnia; a születéskorlátozásban semmi­lyen „nem természetes mód­szert” nem vehetnek igénybe. Ezzel együtt jár, hogy a házas­társaknak vagy teljesen le kell mondaniuk egymásról, vagy házaséletüket bizonyos fogam­zásmentesnek tartott idősza­kokra kell korlátozniuk. A re­formáció egyházainak etikusai ezzel szemben túlnvomó több­ségükben úgv látják, hogv er­kölcsi döntés szempontjából nem lehet a házaséletben kü­Milyen jó is neked! Milyen jó is Enikőnek, negyediknek született, nem fogynak el így mellőle sohasem a gyerekek. Kint Marika tologatja délelőtt, ha süt a nap, ■nincs olyankor a világon sehol nála boldogabb. Ha kis ágyában sírdogáü, Csaba rögtön fut oda: Baba, baba, babucikám mindjárt jön Édesanya. S délután, mikor a két nagy már az iskolában van, Lacika telepszik mellé, s mesél néki boldogan. Tarka képeskönyvet visz, magyaráz és mutogat, mintha bizony már Enikő értené a szavakat. Nem érti még, hogy érthetné, csak érzi, nincs egyedül, mindig vidám, elégedett, s kicsi save úgy örül. Négy hónapos kis Enikő ó milyen jó is neked! Életedet beragyogja a testvéri szeretet. Hanvay T. Mária lönbséget tenni természetes és az emberi értelem vagy tudo­mány által adott születéskor­látozási lehetőségek között. Mindegyiknek megvannak a maga kockázatai és veszélyei; nincs egyetlen olyan járható út sem ebben a kérdésben — be­leértve a teljes vagy időleges aszkézis tanácsát is — amely problémamentes lenne, ne jár­na kockázattal vagy a vele va­ló felelőtlen visszaélés lehető­ségével. A „Humanae vitae” kezdetű pápai enciklika a legutóbb új­ra világszerte felvetette ezt a sokat vitatott kérdést. VI. Pál pápa több évi feszült várakozás után meghozta döntését, és a római katolikus morálteológu­sok egy részének és a katolikus hivők millióinak várakozásá­val ellentétben az említett, tra­dicionális álláspont fenntartása mellett döntött. Mint mondta, egyfelől az egyházi tanítás folytonosságát, másfelől a fele­baráti szeretet és az emberi méltóság szempontjait tartotta szem előtt ebben a döntésben. Tiszteletben tartva a pápa sze­mélyes megyőződését, mégis az az álláspontunk: 1. Az „egyhá­zi tradíció folytonossága” nem lehet döntő szempont ilyen nagysúlyú, milliók családi éle­tét a legmélyebben érintő kér­désben. 2. A felebaráti szeretet szempontja éppen azt kívánta volna, hogy a pápai döntés job­ban vegye figyelembe milliók súlyos lelkiismereti konfliktu­sait és különösen a fejlődésben elmaradt, százmilliók éhségé­vel küzdő világrészek különle­ges problémáit ezen a terüle­ten. 3. Az emberi méltóság szempontja nem érvényesül-e inkább akkor, ha törvényszerű tilalmak helyett a keresztyén házastársak Isten előtti, ko­moly lelkiismereti döntésére bízzuk, hogy az ún. természe­tes és a értelem, illetve a mo­dern tudomány által adott le­hetőségek közül melyik utat választják. Ügy látjuk, a római katolikus morálieológia ma is jobban bízik itt a törvényszerű előírások erejében, mint a ke­resztyén hit felelősségében és belső szabályozó hatalmában. Érthető, hogy a pápai döntés olyan sók csalódást és elutasí­tást okozott — még római ka­tolikus területeken is — világ­szerte. Ugyanakkor nincs különbség a keresztyén etikusok között ezután sem abban, hogy a ter­hesség megszakítása kezdődő élet elpusztítása; ezért beleüt­közik Isten törvényébe. A ke­resztyén etika itt, egyes határ­esetektől eltekintve, mint ami­kor például az édesanya életé­nek megmentéséről van szó, csak az anyaság és a gyermek« áldás áldozatok árán való meg­őrzésére és megbecsülésére hívhat fel. A születések alacsony arány­száma — a fejlődő országoktól eltekintve — ma szinte minde­nütt súlyos kérdés. Ennek bo­nyolult okai vannak. Kétségte­lenül szerepet játszanak benne anyagi életkörülmények is: a lakásviszonyok, a „kiscsalád életforma” elterjedése és az édesanya egyedül maradása a „kettős műszak” terhével, a gyermekhalandóság rohamos csökkenése stb. A gyermekte­len és kevésgyermekes házas­ságok feltűnő megnövekedésé­nek azonban elsősorban mégis erkölcsi okai vannak: félelem a több gyermek felnevelésével járó gondoktól és lemondástól, a házastársak önzése és kénye­lemszeretete, az „előbb kocsi, aztán kicsi” mentalitás, a há­zasság egyoldalúan szexuális felfogása stb. Igazolja ezt, hogy gyermektelen és egykés házas­ságok az átlagon felül jómó­dúaknái a leggyakoribbak. Mi tehát a gyermekáldás kérdésében az igazán döntő problémát nem a természetes vagy nem természetes születés­korlátozás módjában látjuk,, hanem sokkal mélyebben: vál­lalják-e a házastársak boldo­gan és még áldozatok árán is az Istentől nekik rendelt, há­zaséletüktől elválaszthatatlan szülői hivatást, vagy minél ké­sőbbre és minél szűkebb körre szeretnék-e azt visszaszorítani? A család keresztyén élettörvé­nye itt is a másokért élni tudó szeretet belső parancsa. S aki ezt vállalja, megtapasztalj aj „A nagy családban több az em­beriesség, szélesebb a látóha­tár, nagyobb a nyíltság a fele­barát bajai iránt; kevesebb a luxus, de annál több a szere­tet” (Oyen). Szívből örülünk annak, hogy államrendünk egyre újabb tör­vényes intézkedésekkel és anyagi segítséggel siet a leendő és kisgyermekes anyák, a sok- gyermekes családok védelmére. De látnunk kell azt is, hogy az egyháznak, a keresztyénségnek is megvan itt a maga jelentős etikai szolgálata társadalmunk, életében: a szülői hivatásnak, a gyermekáldásnak, a sokgyer­mekes családoknak a megbe­csülésére nevelésben és a ke­resztyén családok jó életpéldá­ján keresztül. Ha a keresztyén- ség valóban komolyan veszi és széles körben gyakorolja ezt az etikai-diakóniai szolgálatát, akkor a felebaráti szeretet egyik legközvetlenebb és leg­időszerűbb feladatát végzi a mai világban. Dr. Nagy Gyula Derűs sorok Az özvegy kacsa A két világháború között a csabaiak kedves papja volt Ja- kabfi György. Különösen a te­metési szónoklatait kedvelték. Ha nem is ő volt a hetes, sok család akkor is őt kívánta, in­kább megfizette a mellőzött lelkésznek is a stólát. Jakabfi soronkívüli szolgálatát pedig rendszerint gavallérosan hono­rálta. Az egyik temetés után egy szépen feketébe öltözött ma­móka kereste fel Jakabfit: — Tiszteltetik a Nagy tiszte­letű Urat a Z .. .-ék, tessék szí­vesen fogadni ezt a csekélysé­get — és egy gyönyörű hízott kacsát emelt ki a kaskából. Várta a hatást, amit a szép ál­lat majd kivált a lelkészből. A hatás azonban egészen más lett, mint amire számított. Mert Jakabfi a maga szokott kedvességével megkérdezte: — Aztán mondja csak, talán bizony özvegy ez a kacsa? — Miből tetszik ezt gondol­ni? — kérdi megrökönyödve a mamóka. — No, én csak abból, hogy nincsen párja! — hangzott a meglepő válasz. D. GY. gyűjtése Az utolsó evangélikus Madách Temetnek Sztregován. Kisgyereket kísér a temetőbe Henriczy Ágoston, az evangélikus pap. A gyülekezet énekel. Szembe jön Madách Imre, a lelkész mellé áll és csatlakozik a me­nethez. A gyülekezet énekel. „Miféle ének ez”?, kérdezi a költő, aki jó zenész is volt. „Dédapád irta, Madách János, saját kisgyer­meke halálára. Azóta gyerektemetéseken min­dig elénekeljük”, válaszol Henriczy. A gyü­lekezet énekel: Isten van velem, Neki adom bús szívemet: Tetszése, végzése Azt bünteti, akit szeret; Híveit, gyermekit Megszánja, megáldja: Üdvösségünk lesz a kereszt! A hétversszakos szép ének „Kedves gyer­mek temetésére” címszó alatt a Tranoscius énekeskönyv 916. éneke. Ma is fel-felhangzik, mikor kis koporsót kísérnek a temetőbe. Ma-1 dách János irta, az utolsó evangélikus Ma­dách. Az első — Péter volt, Madách Péter. Ke­mény katonaember, végvári harcok kapitá­nya. Rimay János, Balassi Bálint nagy köl­tőnk barátja és költőutóda segítette át az evangélikus hitre. (Rimay János maga is Ma­dách-rokon, édesanyja Madách Krisztina. Pé­ter nyomán a Madách-család öt nemzedéke evangélikus. Egyik buzgóbb, mint a másik. Ok építik a sztregovai evangélikus templomot, amely azóta is szinte szerves része a Madách- kastélynak. A torony homlokán hitvallás volt a felirat: Sztregovát, Kisfalut, Kislibercset, Kelecsént Luther szent tanai jól áthatották. „Lutheránus ferveus”, magyarul: „tüzes lutheránus", — ez a jellemzés olvasható a Ma- dách-családfán Madách János neve után. Életrajzírói pedig így jellemzik: „... Többet törődött egyházával, mint gazdaságával, igen buzgó evangélikus, egyházi énekeket írt, s kö­vetségeket vezetett Bécsbe vallási sérelmek ügyében...” Ma is meghatva olvassuk 175.5. október 6-án, Becsből kelt levelét arról, hogy immár hetek óta vár „personalis audientia”-ra, személyes kihallgatásra a császárnál, hogy előterjeszthesse hittestvérei panaszát. A vé­gén — saját pénze fogytán — kölcsönökből él, míg aztán november végén kitiltották Bécs- ből, mint „a protestánsok izgatóját". Apjától tanulta, Lászlótól jó példában az áldozatos egyházszeretetet. Madách László és felesége Űjfalussy Zsuzsanna — többek között — „szépszavú és messzehangzó” harangot adományozott a sztregovai evangélikus temp­lomnak. Ősi Luther-barátság emlékével is „büszkél­kedhetett” Madách János. Felesége, Fabri­cius Eufrozina, egyenes leszármazottja Fab­ricius János nürnbergi evangélikus lelkész­nek, aki Tetzel heves támadója, Luther és Me- lanchton személyes jó barátja volt. Sztregova leégett; templomostul, falustul, porig — 1758-ban. Madách János, a „tüzes lutheránus” az újjáépítésben tönkrement és bánatába belehalt. Gyenge özvegyasszony és tehetetlen árva maradt utána, a kis Sándor. Migazzi Kristóf, váci püspök nem minden­napi alkalmat ragadott meg, mikor az árva Madách Sándor hóna alá nyúlt, magához vet­te, felneveltette és — római katolikussá tette. Madách Sándor neves jogász lett; a Martino- vics-féle összeesküvés vádlottjainak egyik vé­dője. Unokája Madách Imre, a költő. Neki te­hát már római katolikusnak kellett születnie. De a vér nem vált vízzé. A költő szülei, idősb Madách Imre és Majthényi Anna úrva­csorái aranykelyhet ajándékoztak a sztrego­vai evangélikus egyháznak. S mikor megszü­letett elsőszülött fiuk, Imre, a későbbi költő, keresztapának az akkori sztregovai evangéli­kus lelkészt, Bukva Györgyöt kérik meg. Madách Imre evangélikus vonzalma közis­mert. Szinte minden barátja evangélikus. Szontagh Pál, a jeles egyházkerületi felügye­lőnk: a szandai Sréterek: János, Horác és Miklós; Jeszenszky Danó, a balassagyarmati egyházközség felügyelője; Pajor István, ba­lassagyarmati evangélikus iskolaszéki elnök; Henriczy Ágoston, sztregovai lelkészünk, aki­vel nagy művének, Az ember taragédiájának bibliai keretszíneit részletesen megbeszélte. S mennyi mindent mond az, hogy a Tragédia falanszterjelenetében, a történelem négy je­lese között elsőnek Luthert lépteti színre, a hitbeli állhatatosság példájaként. — Féltve őrzünk egy levelet 1863-ból, amelyben Ma­dách Imre arról értesíti Henriczy Ágoston lel­készt, hogy a sztregovai evangélikus temp­lom elavult orgonáját — saját költségén — korszerűvé építteti át. Mindezekben Madách János buzgó hite su­gárzott tovább. Az utolsó evangélikus Madá- ché. 1768-ban halt meg. Éppen 200 éve. Ezért is emlékeztünk meg róla — ma! Szabó József A gyermekáldás és egyház

Next

/
Thumbnails
Contents