Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-01 / 35. szám
A lámpa Ezt az embert régóta ismerem. Ha a többi mellé sorolom, alig lehet megkülönböztetni. Szakmája jelvényét ruházatán hordja: paraszt-fuvaros. Egész héten nyűtt ruhában jár. Kapáláshoz, kaszáláshoz, rakodáshoz nem kell ünneplő. Zsíros, kopott, zöld kalapja mindig a fején, s ha leemeli, fehér csík látszik a homlokán. Itt nem éri a nap sohasem. Szeme sarkában szarkalábak, szája szögletében keserű ráncok. A világot olyan bizalmatlanul nézi. mintha mindenki ellensége volna. Járása lomha. Ha magában megy, mintha üldöznék: féloldalt nézeget hátra. v Élete zaklatott. ■ Egész felhője veszi körül a rémséges történeteknek. Ami rossz csak előadódik egy emberi életben, abban mindben érdekelt volt már. Pereskedés, válás, emberölés, emberölési szándék, börtön, halálos ítélet, amnesztia, szökés, verekedés. Mégis, ha szemtől szembe áll velem, alig tudom megkülönböztetni más embertől. Nemegyszer próbáltam apró, sunyi szemein keresztül lelkében halászgatni, hátha akad valami jó is a horogra. Faggatom, vallatom többször is, vajon eljut-e a bűnbánatig, de annyi cinizmus és az élet olyan felületes vétele csendül meg hangjában, hogy az mindannyiszor döbbenetét vált ki belőlem. Mindennek ellenére van jó tulajdonsága is. Szereti a földjét t a munkáját. A sovány tarlót időben beszántja, takaros sorokat művel a burgonyából, árpáját gondosan aratja, s ahol csak szénának valót sejt, megsuhogtatja' kaszáját, hogy lovainak takarmánya legyen. Nem fiatal már, s az esztendők borongás ősze lehullajtotta róla a barátság leveleit. Örökké egyedül látni. Csak olykor szegődik hozzá árnyékként az egyetlen „barát”, az alkohol. A közlekedési balesetek néhány szavas híradásait fantáziámmal egészítem ki. Mert mindig sokkal több történik egy másodperc töredéke alatt, mint azt egy-két mondatban leírva látjuk. Amikor egy-egy karambol, halálos baleset történik, ugyanazok a gondolatok és kérdések foglalkoztatnak, amelyek a bírót, aki az igazságot keresi. Vagyis milyen körülmények idézték elő a balesetet. Műszaki hiba, ittasság, figyelmetlenség, szabálytalanság st%>. Mert minden okkal történik. A napokban ezt olvastam az egyik újságban: „M. határában G. előzni akart egy lovaskocsit és a szemközt haladó H. belerohant. G. anyja és H. utasa azonnal meghalt, hatan pedig életveszélyes állapotban kerültek kórházba.” Két halott és hat súlyos sebesült. Az országút, a közlekedés háborújának áldozatai. Egyiket sem ismerem, s mégis közeli ismerősök, hiszen nap, mint map találkozom velük a közlekedésben. Bajtársak, vagy ellenségek, de velem együtt az élet országútjának vándorai. Mi történhetett itt? S talán sohasem tudom meg az igazságot, ha emberem nem jön el vallant — Még ennyi vért soha nem láttam — kezdte előadását darabosan, rekedten. És hogy összefüggésében lássam a helyzetet. itt-ott belekérdeztem vallomásába. — Ott jöttem M. határában. Szekerem megrakva szénával. Az eső elállt már és sötétedett. Tudom a szabályt és lámpát gyújtottam. Oda akasztottam a rúdra. A két ló közé. A lovak fáztak, éhesek v^tak, hazafelé húztak, tehát a szokottnál gyorsabban mentünk. Egyszercsak — ekkor kérges tenyerét szeme elé tartotta — épp a lovakkal egy irányban irtózatos csattanást hallottam, a szekér megrándult alattam, erősebben fogtam a gyeplőt, hátra tekintettem, de már semmit nem láttam és folytattam utamat. — Amikor a rendőrök visszakísértek a színhelyre, látom a kiterített embereket. A mentőkocsikba éppen akkor helyezték a sebesülteket. A reflektorok fénye visszatükröződött a sok véren. A kocsikban és az aszfalton mindenütt csak vér. 0, mennyi vér! Próbálom rekonstruálni az esetet. Előzésből adódott, mégpedig szabálytalan előzésből a tragédia. Tehát a felelősség minden kétséget kizáróan G.-t terheli. Hacsak? Hacsak nem volt itt még egy tényező, amely az éj beállta előtt óvatlan előzésre késztette G.-t. — Hol a szekere? — kérdem emberemet. — Az udvaromon — feleli — megnézheti, úgy van, ahogy hazajöttem. Betérek az udvarra. Tejesköcsögök sorakoznak a kerítésen, a kutya álmosan nyújtózkodik. A szekér szénástul áll az udvar közepén. Két vendégoldala — mint kihegyezett dárdák — merednek felém. A széna hosszan függönyözi körül a szekeret. Nem látni tőle se lőcsöt, se kereket, se semmit, hiszen majd a földet sepri. A kormos viharlámpa ott lóg most is elöl a rúdon. S e pillanatban átviharzik telkemen a szörnyű esemény. Egy rosszul elhelyezett lámpa, amelynek fényéből semmi sem látszik este a széna miatt. Látom G.-t, aki talán még most is szorongatja összetört volánját, miközben hideg veríték önti vértelen arcát, látom a haláltusában vergődő sebesülteket, valamelyik kórház ágyain, s látom a szabályosan haladó H. elhomályosuló szemét, s utasát, aki átszállt a szentmihálylovára. Látom a sorstársakat, akik egy lámpa áldozatai lettek. A bíráskodás nem az én dolgom. Az igazság kiderítése a bíróság feladata. De ezekhez az esetekhez a társadalom is hozzászól. És elsősorban mi keresztyének, akik ismerjük Istennek ezt a kérdését: „Hol van a te atyádfia?” Mert az igaz, hogy nem szándékos „emberölésről” van szó. De a mások élete országúton, hivatalban, gyárban, mindenütt reánk van bízva. Ilyen össztetélben is, ahogyan egy rövid újsághír közli velünk. Emberi életek és talán egy életre nyomorékká váló embertársak néma kérdése hangzik el: jó helyre tettük-e a lámpát? Lelkiismeret és felelősség! A lámpa elhelyezésének kérdésében is! S míg ezen gondolkodom, eszembe jutnak az országúton poroszkáló szekerek gyér, vagy semmilyen megvilágítással. S a sok-sok áldozat, karambol, baleset, amely ennek következménye. Felelősség, lelkiismeret és emberszeretet kell ahhoz, hogy a lámpát időben és jó helyre tegyük. — Maga volt a baleset oka — mondtam halkan. És ő nem tiltakozott. Dr. Rédéy Pál Az orosz egyház vendége voltam A TESTVÉRI EGYÜTTMŰKÖDÉS útján haladnak az orosz ortodox egyházzal a magyar protestáns egyházak. Ezért különös örmmmel vettem át ALEKSZIJ. TALLINN ÉS ÉSZTORSZÁG METROPOLI- TÁJÁNAK meghívását az orosz ortodox egyház életének megismerésére. Alexij metro- politával együtt vagyunk az Európai Egyházak elnökségében. Mindenekelőtt nagyra értékelem azokat a személyes kapcsolatokat, amelyeknek ápolására módom nyílt. Elsőként említem meg, hogy ALEKSZIJ, MOSZKVA ÉS OROSZORSZÁG PÁTRIÁRKÁJA fogadott Alekszij metropolita társaságában. A jó egészségnek örvendő, 91 éves pátriárkát nagy tisztelettel becsülik mind hazájában, mind a nemzetközi egyházi életben. Vendéglátóm, Alekszij metropolita a gondoskodó szeretet minden jelével körülvett. Nyugodt és megfontolt egyénisége könnyűvé és kellemessé teszi a vele való együttműködést a nemzetközi egyházi élet minden területén. Láthattam, milyen szeretettel vették körül tallinni és észtországi hívei. KIJEVBEN FILARET METROPOLITA vendége voltam, akivel szintén gyakran találkoztam a különböző ökumenikus összejöveteleken. Uppsa- lai tapasztalataink kicserélése során láttam, mennyire aktívan foglalkozik korunk aktuális egyházi problémáival. Az orosz ortodox egyház egyik szellemi központjában, ZÁGORSZKBAN a kolostor és a Teológiai Akadémia vezetőivel folytathattam testvéri eszmecserét, állandó kísérőmnek, Nyikolaj Kalinyin atyának a társaságában. Két apácakolostorban és igen sok moszkvai, kijevi, tallinni templomban tett látogatásom során sok-sok paptestvért ismerhettem meg. Valamennyi személyes kapcsolaton átfutott annak a szeretetnek a melegsége, amely az ortodox egyházat János apostol szeretetének folytatójává teszi. AZ OROSZ ORTODOX EGYHÁZ BELSŐ ÉLETÉT nagy figyelemmel kísértem. Megkapó a templomok díszítésének gazdagsága. Minden kép prédikál valamiről, a bibliáról vagy az egyház történetéből. Ősi festmények és modern képek egyaránt hirdetik a keresztyén hit kiemelkedő eseményeit. A hívek gondoskodásának eredménye, hogy a templomok mindig tele vannak virággal. Fénytől ragyog, aranytól csillog, virágtól illatos minden oltár. A LITURGIA GAZDAGSÁGÁBAN részt vesz az egész gyülekezet. A hívek is több hangon énekelnek, a kórus pedig művészi színvonalon ad kifejezést Isten imádatának. A pap és a hívek közvetlen viszonyának a jele, hogy nincs szószék, hanem a pap a néptől Alexij, Tallinn és Észtország metropolitája körülvéve prédikál az oltár lépcsőjéről. Isten családja van együtt minden gyülekezetben. Ez különösen akkor jut kifejezésre, amikor az Úrvacsorát osztja a pap, gyermektől az aggastyánig mindenkinek, aki kívánja. Megható a papnak a szeretete és tisztelete, amikor a hívek áldásra és kézcsókra járulnak hozzá. AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZZAL, az én egyházammal T ALLINNB AN találkoztam. Mintha otthon lennék, ugyanazok az énekek, ugyanazok a dallamok, ugyanaz a Luther- kabát, ugyanaz a szószék és az oltár. Büszkék a hívek Tallinn- ban arra, hogy nemrég volt új érsekük felszentelésének nagy ünnepe a dómtemplomban. TOOMING érsek munkatársainak társaságában fogadott testvéri szeretettel, majd megmutatta az ősi Tallinn nevezetességeit. A szomszéd evangélikus egyházban, a lett egyházban ősszel lesz az új érsek megválasztása és felszentelése. CSALÁDI HÍREK Házasságkötés Fest Attila és Fekete Erzsébet május 5-én, ifj. Fest Miklós és Brózik Anikó július 28- án tartották esküvőjüket. Az esketési szertartásokat a vőlegények édesapja, id. Fest Miklós nagybánhegyesi lelkész végezte a szarvasi ótemplomban. Szalay Sándor műszaki ellenőr és Galambos Katalin házasságot kötöttek. Az esketést a vőlegény édesapja, Szalay Sándor farádi lelkész végezte Győrött a nádorvárosi templomban. Halálozás özv. Dr. Fekete Zoltánná, sz. Szentivány Mária, Dr. Fekete Zoltán, az Északi EgyházCdes gyermekem! Mostanában nehezen jutok az íráshoz. Hiszen tudod: a tanfolyam miatt. Nagyon sok a munkám, de azért jó érzés újból tanulónak lenni és főleg veled egyszerre ugyanabból vizsgára készülni. A közlekedés rendjével ismerkedünk. Már figyelget- jük úton-útfélen a jelzőtáblákat. Mennyi van! Eddig nem is láttuk őket, pedig ott voltak, s akik megértették jelentésüket, azoknak beszélnek: itt állj!... ott veszély van!... arra tilos!. . . erre szabad!... Aki a vizsgán egy táblát eltéveszt, megbukik. Nem lehet „totózni”. Kis korotokban közlekedésre tanítottalak benneteket a lelkiéletben, az erkölcsi magatartásban. Emlékszel ugye, mi volt az útikönyvünk. Kétezer év óta módosítás nélkül jó. Igazodsz-e hozzá? Betartod-e a szabályokat? Vagy rá se gondolsz, csak amikor már megsérültél? A lelkeden begyógyult és élő sebek a karambolok nyomai. Ö, ha mindig felfoghatnám, vagy elháríthatnám idejében a veszélyt, hogy te ne sérülj! De látod, ki-ki a maga kocsiját vezetheti csak. Milyen is a biztonságos közlekedés? írA járművezető ura maradjon járművének.” „Ha féktávolságon kívül veszélyt észlel, járművét meg tudja állítani.” Ezek a szabályok az életet védik! Az utat széles fehér szegényvonal határolja. De látod-e annak az útnak a szélét, amely az örökéletre visz? Valaki azt mondotta magáról: „én vagyok az út”. Könnyű az ő nyomában menni. Biztonságos közlekedés. Később majd látni fogod, hogy nemcsak zsákutca van, hanem szakadékkal végződő út is. Az az útikönyv, amit a konfirmációra kaptál, kisegít a zsákutcából, megment a szakadéktól. „őrizzen meg téged az Űr!” Űtrabocsátás ez. Országúira, életútra. ÉDESANYÁD A textus Ugratták egymást — kajánkodtak A söntéspultnál... barátkoztak. Az egyik pap — másik lakatos: — Ebbe nem kérgesül a tenyér! — A pap is csak haszon nélkül él! Simán fenekedtek a szóval: — Felér egy prédikációval! — Fel, ha rövid! Mert megárt a sok! Koccintottak“s ittak egy nagyot! — Eltemetne-e, ha meghalnék? — El-el! oly könnyű lenne, hogy még! Majd megkockáztatta tétován: — Textus kell, ami illene rám. — Akad magára nem is egy, száz! — Valóban rám illik ennyire? — Illik ám! Ha jaj! De mennyire! — Nos, hogy szól — mondja meg menten? — „Bánom, hogy embert teremtettem!”... Pár pillanat... majd jött a vonat Elnyírva a folytatásokat, . S a szót, mely kapart mint rossz pengék Tovább már nem fenegethették. Azután jött egy csúf karambol S kórház, műtét, súlyos állapot... Rossz bőrben volt — s hívta a papot. Ki akkor már nem tréfálkozott: Űj textust ígért, s imádkozott! A beteg búsan nézett rája ... Könnyharmatos lett szempillája s szólt: — Én se az leszek, aki voltam ... ! Majd elcsitult örökre, holtan. Sárkány András A TEOLÓGIAI MUNKA különösen is érdekelt, hiszen 17 évig voltam az egyháztörténet professzora Teológiai Akadémiánkon, mielőtt püspök lettem. A zágorszki szemináriumban és a Teológiai Akadémián 200-an készülnek a papi pályára. Amikor a teológiai doktorátus megszerzésének módjáról volt szó, örömmel számolhattam be arról, hogy Selmeczi János, tatabányai esperesünk teológiai doktori értekezést adott be a budapesti Evangélikus Akadémiára ezzel a címmel: „Az orosz ortodox egyház története és jelene.” Ezzel a dolgozattal is bővülnek kapcsolataink teológiai síkon. A moszkvai patriarchátus folyóiratát, a „ZSURNAL”-t nálunk is sokan olvassák. Nagy érdeklődéssel figyeljük ebben azokat az eredményeket, amelyeket a béke megvédése érdekében fejt ki az orosz egyház. Az egyházak nemzetközi kapcsolatai is állandóan bővülnek és gazdagodnak. Ebben a helyzetben nagy és szép lehetőség áll az egyházak előtt, amikor kivehetik részüket az emberiség jövője biztosításának küzdelméből. Egyházaink közösen fáradoznak azon, hogy az egyházi nemzetközi életet is áthassa a békéért érzett felelősség. A SZOVJET EMBEREK gyakran beszélnek a békéről, mert nehéz harcok árán vívták ki a győzelmet. Amint megérkezik az ember a sere- metyevói repülőtérre, a Moszkvába vezető úton ott áll egy emlékmű, amely jelzi, hogy onnan verték vissza a második világháborúban az ellenség támadását. Kijevben elmondják, hogy a város belseje elpusztult a háborúban. Észtországban láttam Narva városát, amely teljesen elpusztult, csak ősi ortodox temploma maradt meg. Ezek után nem csoda, hogy a szovjet emberek any- nyira szeretik gyorsan fejlődő, a háború nyomait rég eltüntető, egyre gazdagabb hazájukat. Moszkva olyan gyorsan fejlődik, hogy aki két éve nem látta, új városnegyedeket fedez fel benne. A Szovjetunió városai mégsem jelentenek kőtengert, mert mindenütt nagy gondot fordítanak a zöldövezetre, parkokra, virágokra. Kijevben a Dnyeper partja olyan, mint egy üdülőhely, annyi ott a fa és a virág. Nagy öröm számomra, hogy tovább ismerkedhettem ezzel a hatalmas — Tallinntól Vlagyivosztokig terjedő — országgal, a béke szilárd bástyájával, és az itt működő egyházzal, melynek hitén és szere tétén átsu- gárzik János apostol kegyessége. D. Dr. Ottlyk Ernő kerület felügyelőjének édesanyja, 79 éves korában Sopronban elhunyt. A temetési szertartást Weltler Rezső esperes végezte. „Keressétek az Urat és élni fogtok.” DÉLAFRIKAI IMÄDSÄG Űr Jézus Krisztus, aki héber anyától születtél, de akinek oly nagy öröm volt egy szír asz- szony és egy római katona hite, aki szívesen fogadtad a téged kereső görögöket és megengedted, hogy keresztedet egy afrikai vigye, segíts, hogy mindenféle fajú embereket örököstársakként vigyünk országod felé. Eddig magam sem hittem, hogy a vödör is tud beszélni, sőt árulkodni. Most már tudom, és szeretném, ha mások is elhinnék azoknak a vödröknek az üzenetét, amelyekkel a minap találkoztam községünkben egy lakóház közelében. Az egyiket Varjas Mihály a Kis utcából lógatta kezében. Beszélgetett Babos Jánossal, aki szomszédja. A másikat, a fehér zománcos konyhai vödröt ez a szomszéd tartotta fölfűzve a bal karján. Álldogáltak és tisztes távolból nézték az égő házat, valamint a körülötte forgolódó és verejtékező embereket. Hála Istennek sokan futottak össze a félrevert harang szavára, hogy segítsenek megfékezni a déli 30 fokos augusztusi melegben a tüzet, amely a 3 gyermekes, beteg feleségű Babuska János tsz-paraszt házát emésztette falánk étvággyal. Nagy volt a nyüzsgés, mint felkavart hangyabolyban. Dolgoztak a helyi tűzoltók a kis motoros fecskendővel, amely egy-kettőre kiszippantotta a vizet az udvaron levő kútból. Aztán leállt, mert a szívócsövek nem értek el a szomszédok kútjához. A tűz pedig még mindig garázdálkodott. Ekkor a férfiak és nők vödreikkel a szomszédos kutakhoz rohantak, és lélekszakadva hordták a vizet a még itt-ott fel-fellobbanó lángokra, hogy minél előbb megállítsák a pusztítást, és minél több tető anyagot mentsenek meg a ház újjáépítéséhez. Ebben a tűz okozta, nagy mozgásban a vizet futva hordó asszonyoknak és férfiaknak szemet szúrt a két, vödrös, bámészkodó és beszélgető ember a kíváncsi gyerekek gyűrűjében. A víz húzása közben oda-k>da pillantottam, és kíváncsian vártam, mikor szánják reá magukat, és mikor visznek már legalább fél vödör vizet a tűzre. De hiába lestem ezt a pillanatot. Odaküldtem hozzájuk egy iskolás fiút azzal a kéréssel, hogy jöjjenek ide a kúthoz, és segítsenek. Tanakodtak az üzenet átvétele után, de csak ott maradtak. Már megjöttek a járási tűzoltók is két' nagy motor fecskendővel és sok vízzel, és a még itt-ott lappangó tűzfészkeket jó sok vízzel elárasztották. A mi két emberünk még ekkor sem hagyta abba a beszélgetést. El is határoztam, hogy a tűz teljes megfékezése után hazamenet megtudakolom tőlük, miért nem használták vödreiket, ha már eddig eljöttek velük. — Mihály bácsi! Miért nem hordták a vizet a tűzre? Néma csend. — Talán féltik az új vödreiket? — Nem, nem féltjük. — Vagy úgy gondolták, hogy itt már oly sokan vannak, hogy a maguk segítségére nincs is szükség? — Nem, nem. Erre nem gondoltunk. — Vagy talán haragusznak a Babuska Ja- niékra? — Nem, nem — colt a zavart, feszengő válasz. — Hát, ha sem ez, sem az nem áll, akkor miért nem segítettek? Miért maradlak üresen vödreik? Csak a maguk vödre! Ahogy akkor azok a szegény vödrök nem szóltak egy árva szót sem, a mi két emberünk sem. Most értettem meg, hogy a jóságos Mihály bácsi miért nem fér össze fiával, és miért nin- csennek jó szomszédai. Most lett világos előttem, hogy a türelmes János bácsi miért kap össze gyakran vejével és miért nincs békesség családjában. Most tudtam meg, hogy nem egészen csak ők a szenvedő felek. Az üres vödrök mondták el ezeket nekem. Mert nem elég az, ha elvisszük vödreinket a tűzhöz. Azokba vizet is kell önteni, és odavinni, ahol arra szükség van. Nem elég a segíteni akarás és a segítő készség. Nem elég ismerni a szeretet parancsát, nem elég csak beszélni a szerétéiről. Segíteni kell, tettekkel szeretni. E nélkül csak vödrök vagyunk víz nélkül. Árulkodó vödrök. Marótt János
